Dr. Papp Lajos: A legfontosabb Krisztusi üzenet számunkra a szeretet parancsa

Dr. Papp Lajos: A legfontosabb Krisztusi üzenet számunkra a szeretet parancsa

A test, a lélek és a szellem egyensúlya határozza meg az egészséges életet – vallja Dr. Papp Lajos professzor, aki immár tíz éve nem operál, hiszen sem szakmailag, sem erkölcsileg nem volt képes tolerálni azt, ami az egészségügy terén zajlik, hanem a Kárpát-medencét és a világot járva próbál megoldást nyújtani e hármasságot illetően, nemcsak az egyes ember, de az egész nemzet tekintetében.

Alapító tagja a Professzorok a Hazáért elnevezésű társulásnak, amely szolgálatra hívja az értelmiség nemzetben gondolkodó tagjait. A szellemi műhely célja, hogy a távoli tudományterületeken működő értelmiséget összefogja, hogy közösen találják meg korunk erkölcsi és gazdasági ingoványából a kivezető utakat, lelki hídként működve az ország politikailag polarizált pólusai között. Különös hangsúlyt kívánnak adni a nemzeti öntudat gyógyulását és a népességnövekedés beindulását felgyorsító szellemi-lelki ismereteknek.

A Professzorok a Hazáért társulás szervezte azt a Sarokpontok elnevezésű konferenciát, amelyen meghívott előadóként beszélt Böjte Csaba ferences szerzetes, majd több kiválóság között Prof. Dr. Papp Lajos is felszólalt, s szokásához híven nemcsak az egyént, de a nemzetet sújtó betegségekre is felhívta a figyelmet. Ezek a problémák többnyire a hamis illúziókeltésből fakadnak, amely a médián, a közösségi hálón keresztül ömlik mindannyiunkra. A professzor úr szerint végzetes lehet, ha elhisszük a hazugságokat, amelyekkel nap, mint nap találkozunk, hiszen amit mondunk, amit hiszünk, azt az agy végrehajtja.

Sokszor beszél arról, hogy a magas koleszterinszint veszélye tulajdonképpen a koleszterincsökkentő gyógyszerekben rejlik, azt azonban még nem hallottam, hogy vízmérgezésben is meg lehet halni. Ki gondolná, hogy a víz is ártalmassá válhat a szervezet számára, mikor manapság lépten-nyomon azt sulykolják belénk, hogy akár naponta négy-öt liter vizet is meg kell inni, hiszen az ember testtömegének több mint fele víz, jót tesz a bőrnek, fiatalít, stb. Ismerjük a fámát. Erre jön Papp Lajos, aki mond valamit, ami a laikus számára is teljesen világos, ha logikusan végiggondolja. Az egészséges táplálkozási narratíva szerint sok vizet kell inni és minél jobban hanyagolni a sót, ugyanakkor a sok víz kimossa azt a sót, amelyre a szervezetnek szüksége van, s ha ezt még csak nem is pótoljuk, az akár halálhoz is vezethet, ugyanis éppen a NaCl tartalom az, amely a sejtekben tarja a vizet.

Úgyhogy a szombati előadás óta nem töltöm meg óránként a poharam, mondván, hogy minél több vizet kell innom. De akkor mi a normális mennyiség? A professzortól erre a kérdésre is végtelenül egyszerű, ugyanakkor teljesen magától értetődő választ kapunk. Ahogy mondta, a Jóisten megáldott minket a szomjúság érzés képességével, tehát akkor kell innunk, amikor szomjasak vagyunk.

„Amit eszel, azzá leszel” – mondta már az ókorban Hippokratész és mondják ma is az egészséges táplálkozás hívei, csak abban nincs egyetértés, hogy mit jelent egészségesen táplálkozni. Ma az élelmiszeripar huszonhétezer-féle vegyszert alkalmaz. Ami nem házi készítésű termék, azzal minden bizonnyal valami oda nem valót is viszünk szervezetünkbe. A viszonylag olcsó áruk, a multinacionális cégek termékei pedig olyan adalékanyagokat tartalmaznak, hogy ha tudatában lennénk, mi mindent viszünk a szervezetünkbe általuk, inkább éhen halnánk.

Nemrég Kassai Lajos előadását hallgattam, aki az élelmiszeripar visszásságaival kapcsolatban egy nagyon igaz, egyben szomorú megállapítást tett, amely azóta is a fülemben cseng. Eszerint az emberiség a technikai fejlődés során a morált feláldozta a hatalom és a pénz oltárán. A haszon megelőzi az erkölcsöt a termelés fontossági sorrendjében, amely folyamat előbb-utóbb végzetessé fog válni. Papp Lajos szerint a természet rendjét nem szabad felborítani, mégis ez történik.

A természet rendjébe illeszkednünk kell, hiszen az nem más, mint Isten rendje. Az isteni rend veleje pedig a szeretet parancsa. Az ember elfelejtett szeretni, nem szereti a természetet, ezért kizsigereli azt, nem szereti embertársait, ezért áttapos rajtuk, mindezek következtében magát sem képes szeretni. A professzor úrral folytatott korábbi beszélgetésem alkalmával, rámutatott, hogy „vissza kell térnünk őseink tulajdonságaihoz, hiszen a magyar ember attól az, ami, hogy nem gyűlölködik, nem pusztít, nem gyilkol, hanem szeret.”

A magyar nép a Kárpát-medencében soha nem uralkodott, hanem tanította a többi népet és a feladatunk továbbra is, hogy segítsük a románnak, szlováknak, szerbnek, horvátnak – mondta nekem akkor a professzor. A konferencián szóvá tette, hogy a családi és munkahelyi stressz után a harmadik negatívum maga a nemzet stressze, ettől azonban megszabadulhatunk, ha visszatérünk Istenhez és valós történelmünkhöz. Csak egyféleképpen maradhatunk meg, ha abbahagyjuk a háborúskodást és a Kárpát-medencei népekkel szeretettel fordulunk egymás felé – mondja.

A legfontosabb Krisztusi üzenet számunkra a szeretet parancsa. János evangélista életének utolsó tíz évében csak két szót mondott: szeressétek egymást.

 

„Régi nagy magyar betegségben szenvedünk” – Beszélgetés Borbándi András magyarlapádi lelkésszel

„Régi nagy magyar betegségben szenvedünk” – Beszélgetés Borbándi András magyarlapádi lelkésszel

Nagyszerűnek tartom, hogy a kommunizmus és szocializmus sötét évtizedei után, csonka hazánkból évről-évre egyre többen látogatnak Erdély csodálatos földjére, a gyermekek, fiatalok már nem úgy nőnek fel, hogy fogalmuk sincs Trianonról vagy arról, hogyan lehetséges, hogy 600 km-re tőlünk egy másik országban magyarul beszélnek az emberek.

Az akkor még csak félkész állapotban lévő szórványkollégium teraszán.

Azonban, mikor Erdélyről beszélünk, legtöbbször Székelyföldre gondolunk, ahol a magyarság tömbben él, az utcákon szinte csak magyar szót hallani, a közigazgatás, az oktatás magyar nyelven folyik. Mintha itthonról haza mennénk. Sokáig az én utam is mindig Székelyföldre vitt, aztán egy ismerősöm mesélt a magyarlapádi tiszteletesről, aki a Fehér megyei kis szórványfalu szíve-lelke, megtartója.

Majd oda utaztam, hogy személyesen is találkozzam azzal az emberrel, aki azóta is az általam egyik leginkább tisztelt szereplője a Kárpát-haza Őrei című sorozatunknak. Borbándi András református lelkész, cserkészvezető a román tengerrel körbevéve olyan igaz magyar, amilyet keresve sem találnánk. Hála a hozzá hasonlóaknak, az erdélyi szórványban is sokáig lesz még magyar szó, magyar ima.

Nemcsak tanítja, de neveli is a fiatalokat, nemcsak tudást, de lelket is ad, magyar lelket.

A szórványban koránt sem annyira biztos a magyar megmaradás, egyre nagyobb mértékeket ölt a beolvadás, a házasságok kétharmada vegyes, amelyben vajmi kevés az esély, hogy a születendő gyermekek ne a többségi nemzethez tartozó szülő identitását éljék meg magukénak. Szerencse, ha az elemit magyar iskolában végezhetik, utána jön a román intézmény, román nyelven, román kortársakkal. Nehéz ilyen körülmények között megalapozni a nemzeti öntudatot.

Ahogy András mondja, régi nagy magyar betegségben szenvedünk, ami nem más, mint az önfeladás. Sokan úgy gondolják, hogy – mivel muszáj volt megtanulniuk anyanyelvi szinten a románt – könnyebb a boldogulás, ha nem dacolnak, nem küzdenek magyarságukért. Ezzel szemben a magyarlapádi tiszteletes mindent megtesz, hogy a magyarságtudat izzó parazsát felszítsa a lelkekben.

A Magyarlapádi Szorványkollégium. /Kép forrása: Magyarlapádi Szórványkollégium Facebook oldala

A leghatékonyabb megoldást ebben a reménytelen helyzetben, a cserkészet által nyújtott lehetőségekben látja a gyermekek számára. Hiszen ez a fajta időtöltés nemcsak tanítja, de neveli is a fiatalokat, nemcsak tudást, de lelket is ad, magyar lelket. Megmutatja a természettel való összhang szépségeit és szükségességét, az Isten közelségét, a hit fontosságát, a magyarságunk mibenlétét, mindezt a gyerekek által élvezhető módon, játékosan teszi úgy, hogy közbe felelősségtudatra, közösségi létre is felkészít.  Nem is beszélve arról, hogy ezáltal létrejön egy Kárpát-medencét behálózó szövetség a magyar fiatalság körében, amely nemcsak számukra, de az egész magyar nemzet számára erőt jelent majd.

Borbándi András tiszteletes tevékenyen részt vett abban a programban is, amely ott jártamkor még csak kezdett szárba szökkenni, de azóta már nagyszerűen működik, mégpedig annak a szórványkollégiumnak a létrehozásában, amely biztosítja a környező falvakból érkező magyar kisdiákok anyanyelven történő tanulását. De beszéljen minderről ő maga!

 

 

A filmet készítették: Zana Diána és Mészáros Péter

Készült a Nemzetstratégiai Kutatóintézet megbízásából

 

 

„A szülőföld úgy szép, ahogy édesanyám” – Beszélgetés Balázs József gyergyóalfalvi festőművésszel

„A szülőföld úgy szép, ahogy édesanyám” – Beszélgetés Balázs József gyergyóalfalvi festőművésszel

Kétség nem fér hozzá, hogy Gyergyóalfalu leghíresebb portája valahol a Fő út közepe táján helyezkedik el. Az is vitán felül áll, hogy ez a porta hiába nagy, rendezett és szép, hiába áll rajta egy csodálatos historizáló épület és egy hamisítatlan székely csűr két lóval, meg egy szamárral, mindez mit sem érne, ha nem élne ott a karizmatikus gazda, a hazaszerető művész, a nemes lelkű reneszánsz ember, a jó humorú, ízes beszédű székely atyafi, egyszóval Balázs Jóska.

Lovaskocsizás Gyergyóban Jóskával

A Jóskával való találkozás mindig ünnepnapnak számít, hiszen a jó beszélgetésen túl az ember lelkileg is csordultig töltődik. Riportfilmünk felvétele napján reggel érkeztünk hozzá, a beszélgetés persze eltartott délig, de a finom ebéd már ott várt a szabadban megterített asztalon, Jóska felesége, Erika jóvoltából, majd a ház ura befogta a lovakat, hogy bejárjuk a környéket, miközben csak úgy dőltek belőle a vicces sztorik, a régi anekdoták, a könnyfakasztó történetek, vagy éppen magyar nótákat énekelgetett.

Már sötétedett, mikor a lovakat kifogta a kocsiból, de rögtön nyergelte is volna fel őket, hogy hátukon folytassuk az utat. Erre – a legnagyobb bánatomra – nemet kellett mondanom, hiszen aznap máshol is vártak még ránk. A műtermében való hosszas beszélgetés során megfogalmazott mély gondolatok azonban a mai napig a fülemben csengenek.

Az alfalvi keresztalja vezetőjeként

Balázs József nemcsak nagyszerű festő, de igaz magyar szívvel megáldott ember is, ami megmutatkozik úgy művészetében, mint egész életében. Képeire a székely ember sorsát, hitét és kerek világát a közösség, a viselet színeivel festi fel, az ő keze által kerülnek vászonra Tündérkert ihlető környezetéből a napégette, esőáztatta arcú idős férfiak és a „jó erkölcsű lovak”, amelyek gazdáikkal együtt öregedtek bele a sok munkába, és az a semmihez nem fogható érzésvilág, amely Székelyföld sajátja.

Senkit nem hallottam még olyan művészi kifejezőerővel beszélni a szülőföldjéről, a hazaszeretetről, mint Jóskát, aki gyermeki lélekkel képes gyönyörködni a székely falvak gazdag formavilágában, a csűrök sokaságának ritmusosságában vagy a napégette deszka színében. Az otthoni táj számára olyan módon szép, ahogy az édesanyja az volt. „Az anyaföld azért szép, amiért megszelídített, olyan szeretettel fested meg, mint ami a tiéd. Ezek a mély balladaszerű hajlatokkal ismétlődő hegyvonulatok egészen más zenét közvetítenek az én lelkemnek, mint egy alpokbeli kietlen szikla” – mondja, majd nevetve hozzáteszi, talán azért sikerülnek jól a képei, mert Mária menedzseli a munkáját.

Ez a kijelentés azonban csak félig vicc, hiszen Balázs József lassan harminc éve vezeti minden évben Csíksomlyóra a legősibb, Alfaluból induló keresztalját, amelyen – ahogy mondja – Mária vigyáz rájuk, így semmi bajuk nem történhet. A majd’ három évtized alatt annyi történet gyűlt össze az út szépségeiről, az isteni gondviselésről, a csodaszámba menő véletlenekről, hogy az együtt töltött nap vajmi kevésnek bizonyult volna, ha mindet hallani akarom. Párat azonban mégis megosztott velem Jóska, akinek tolmácsolásában most Önök is hallhatnak az út során kapott jelekről, a csángók hajnali misztériumáról és olyan „szeretetélményekről, amelyeket nem tapasztalsz meg sehol máshol”, mégpedig úgy, ahogy csak Balázs Jóska tud mesélni.

A filmet készítették: Zana Diána és Mészáros Péter

Készült a Nemzetstratégiai Kutatóintézet megbízásából.

 

 

Nem lehet csak úgy véletlenül megmaradni magyarnak – Beszélgetés dr. Német László nagybecskereki püspökkel, az augusztus 20-i ünnepi szentmise szónokával

Nem lehet csak úgy véletlenül megmaradni magyarnak – Beszélgetés dr. Német László nagybecskereki püspökkel, az augusztus 20-i ünnepi szentmise szónokával

Idén augusztus 20-án, államalapításunk ünnepén a Szent Jobb körmenetet megelőző ünnepi szentmisét a szokásokhoz híven, dr. Erdő Péter bíboros, Esztergom-budapesti érsek mutatta be. A szentbeszédet ugyanakkor a vajdasági Nagybecskerek püspöke, msgr. dr. Német László mondta, akivel tavaly nyáron volt szerencsém személyesen is beszélgetni a Nagybecskereki Püspökségen.

Az augusztus 20-i ünnepi szentmisén középen dr. Erdő Péter bíboros, jobbján Béchara Boutros Raï bíboros, Antióchia és Kelet maronita pátriárkája, balján pedig dr. Német László, nagybecskereki püspök. / Fotó: Kormány.hu

Mindenekelőtt arra kértem a Püspök atyát, meséljen saját életéről. Nem túlzok, ha azt mondom, a szám is tátva maradt, mikor elmondta, mennyire fordulatos fiatalkora volt, és milyen érdekes helyekre jutott el szerzetesként. Már egész korán eldöntötte, hogy egyházi hivatást választ. A katonaság után jelentkezett szerzetesnek az Isteni Ige Társaságához, közismertebb nevén a Verbita Rendhez.

Tanulmányait a verbiták lengyelországi főiskoláján, Pienieznoban, majd a dublini katolikus egyetemen végezte. Pappá szentelését követően három éven keresztül a Karib-szigeteken folytatott missziós munkát, utána pedig két évre Zadarba (akkor még Jugoszlávia), Zára-várába került. Később Rómában folytatta tanulmányait, majd három évre a Fülöp-szigetekre küldték, ahol Cebu City-ben, a San Carlos Egyetemen lelkészkedett és tanított.

Miután megvédte doktori disszertációját, Ausztriában, Mödlingben tanított dogmatikát. 2004-ben a Verbita Rend magyarországi tartományának vezetőjévé, 2006-ban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia főtitkárává választották. 2016-ban pedig XVI. Benedek pápa kinevezte püspöknek a Nagybecskereki Egyházmegye élére, amely hivatalt azóta is betölti.

A kisebbségi lét velejárója, hogy az nemzeti identitás nem magától értetődő, megőrzésén dolgozni kell. Német László szülőfalujában, Hódságon kezdte tanulmányait, magyarul azonban csak az elemi iskola első négy osztályát végezhette, majd szerbül kellett tanulnia. Elmondása szerint utcájukban egy idős házaspáron kívül, egyedül ők beszéltek magyarul, a játszótársak is mind szerb gyerekek voltak. A fiatal szerzetes később sem töltött sok időt magyar tudatú környezetben, hiszen több, mint húsz évig külföldön tanult vagy dolgozott.

Mikor arról kérdeztem, ilyen körülmények között, hogy volt képes megőrizni nemzeti identitását, azt felelte: „Nem lehet csak úgy véletlenül megmaradni magyarnak, ez tudatos munka.” Élete során több idegen kultúrát megismert, melyeket mélyen tisztelt ugyan, de soha nem felejtette el, honnan származik. Úgy véli, az öntudatnak elsősorban a szülői házból kell fakadnia. Igaz, hogy az iskolában és az utcán csak szerb szót hallott, otthon a család tagjai mindig csak magyarul beszéltek egymáshoz.

A filmet készítették: Zana Diána és Mészáros Péter

Készült a Nemzetstratégiai Kutatóintézet megbízásából.

 

A magyar nemzet küldetése visszahozni a kereszténységet Európába – Beszélgetés Dr. Csókay Andrással

A magyar nemzet küldetése visszahozni a kereszténységet Európába – Beszélgetés Dr. Csókay Andrással

Prof. Dr. Csókay András idegsebész, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Idegsebészeti Osztályának vezető főorvosa azzal vált híressé, hogy a súlyos traumás agyduzzadás kezelésére kifejlesztette az ún. éralagút-technikát, amely világújdonságnak számított a koponya-térnyerési technikák műtéti megoldásait illetően.

Tavaly Nigériában szervezett idegsebészeti missziót és adományok gyűjtésével létrehozott egy hatvanas évek szintjén működő műtőt, ahol több reménytelennek tűnő esetet kezelt és gyógyított meg. Idén tavasszal – nagy kockázatot vállalva – két kollégájával Bangladesben megkezdte egy a fejüknél összenőtt sziámi ikerpár szétválasztását, amely műveletnek nemrégiben a második, legkritikusabb szakasza is sikeresen lezárult.

Sokan tudják, hogy a Főorvos úr mélyen vallásos ember, minden megpróbáltatás alkalmával – legyen az magánéleti vagy szakmai – imával fordul a Jóisten felé. „Agysebészet rózsafüzérrel” című könyvében olvastam, hogy mikor úgy érezte, nem tud megoldani egy orvosi problémát, az Úrhoz intézett fohász minden alkalommal segített.

Személyes tragédiáján, a tíz éves kisfia elvesztésén is hite segítette át. Ahogy mondta: „a tragédiák az Istenbe vetett hittel drámává szelídülnek.” Az imádság szolgál kapcsolódási pontként a Fennebbvalóval és az imádság az, ami igazán egységgé tudja kovácsolni a nemzetet – állítja, hiszen, ha mindenki a saját dolgát tudja és teszi, összeáll a puzzle.

A nemzet nagy tragédiája kétségkívül Trianon volt. A főorvos úr szerint azonban Isten valamiért engedte, hogy megtörténjen és, ha felajánljuk a szenvedést az Úrnak, ő majd megmutatja, mire kamatoztathatjuk és visszamenőleg meg fogjuk látni az értelmét. Ugyanakkor a jelenkor legnagyobb problémáját az abortuszokban látja, melyek száma ugyan csökken, de még így is nagyon magas.

Úgy véli, ahogy minden embernek létezik egy Isten által elrendelt feladata, úgy egy nemzetnek is van isteni küldetése. A magyar nemzeté pedig az, hogy visszahozza az elveszett keresztény hitet Európába. Többek között ilyen témákról beszélgettünk Csókay Andrással alább megtekinthető videóriportunkban.

A filmet készítette: Zana Diána és Mészáros Péter

Készült a Nemzetstratégiai Kutatóintézet megbízásából.

 

Isten kinyújtott karjaként Kárpátalján – beszélgetés Zsukovszky Miklós esperessel

Isten kinyújtott karjaként Kárpátalján – beszélgetés Zsukovszky Miklós esperessel

Két éve jártam először a kárpátaljai Dercenben, ahol találkoztam a Beregi Református Egyházmegye esperesével, a Derceni Református Egyházközség lelkipásztorával, Zsukovszky Miklóssal. Tudtam róla, hogy a legnehezebb sorsú nemzetrészünk eldugott kis zsákfalvában teszi rendületlenül dolgát, az országot sújtó háborús helyzet, gazdasági válság, a nagymértékű infláció, a mérhetetlen elszegényedés és kivándorlás idején. Mégis az a pozitív energia, amely sugárzott belőle, az a jókedv, amellyel fogadott, rögtön ráébresztett, hogy Isten rendíthetetlen szolgájával állok szemben.

Az akkor folytatott beszélgetésünk, majd későbbi találkozásaink során ez még inkább beigazolódott. Zsukovszky Miklós a Kárpát-haza igaz magyar őreként, Isten kinyújtott karjaként, a Tábita Diakóniai Központ és az önkéntes tűzoltóság megálmodójaként reményt ad a reménytelenségbe szakadt testvéreinknek.

A nagyhatalmi érdekek legkiszolgáltatottabb áldozatai – mint a történelem során már annyiszor – ismételten az ártatlan emberek, köztük a kárpátaljai magyar közösség. Mikor két éve először jártam Dercenben, a Tiszteletes úr elmondta, hogy az infláció, a gazdasági mélyrepülés következtében egy átlagos nyugdíj tizenkétezer forintnak megfelelő hrivnya, miközben az élelmiszerárak a magyarországiakhoz hasonlóak, a férfiak a behívótól rettegnek, családjuk pedig kilátástalan helyzetbe kerül. Mindennek következtében mérhetetlen kivándorlás kezdődött meg Kárpátalján, mivel a szülőföldön maradás szinte lehetetlenné vált.

Ebben a helyzetben a Tiszteletes úr és az önkéntes segítői napi 78 adag meleg ételt hordanak ki rászorulóknak. A Tábita dolgozóival autóba ültünk mi is, és végigkísértük a konyhától egészen az éhes szájakig az ebéd útját, amely aznap levesből, rizsből, azon pedig egy szalonnaszeletből állt.

Összeszorult szívvel láttam, ahogy az idős néni könnyeivel küszködve, egy apró szobában kucorogva, utolsó darab tűzifáját a sparheltben égetve várja és hálálkodik az ételért. Előfordul, hogy az utolsó adag délután négykor ér célba, hiszen ilyenkor nem csak élelmet, de egy jó szót – ahogy a Tiszteletes úr mondta – szeretetet is visznek a rászorulóknak.

A szolgálat itt nem ér véget, mindemellett hittanórákat, foglalkozásokat tartanak a gyermekeknek, magyarságra nevelik őket, a Tiszteletes úr lánya ingyenes fogászatot üzemeltet hétvégenként, ő maga pedig egy olyan önkéntes tűzoltóság vezetője, amely mára – igaz adományokból, és nem a legújabb eszközökkel, de – teljesen felszerelt és a helyi katasztrófahelyzeteken felül, a magyarországi árvizek során is jöttek segíteni.

A lehetetlennek tűnő küldetést vállalva – azt végre is hajtva –, a vasárnaponként megtelő – ebben az anyagi helyzetben csodálatosan felújított – református templomban Zsukovszky Miklós hitről, magyarságról és megmaradásról prédikál, és mikor megkérdezem, ebben az elszomorító helyzetben, miben látja a megmaradást, azt felelte: „Úgy gondolom, hogy Isten megáldott bennünket eddig, és ezután is meg fog áldani. S, ha továbbra is bízunk az Istenben, így lesz nekünk jövőnk, itt Kárpátalján.”

 

A filmet készítették Zana Diána és Mészáros Péter

Készült a Nemzetstratégiai Kutatóintézet megbízásából.

 

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás