A fáklyák fénye egyszer összeér… – Napvíz és Gyöngytűz SZER-tartás Gyergyóban

A fáklyák fénye egyszer összeér… – Napvíz és Gyöngytűz SZER-tartás Gyergyóban

“A Nemzetünk ősidőktől fogva magasztosként tartja számon a szertartásos Tűz gyújtását. Az örök láng ápolásával vállaljuk azt a szellemi, lelki magatartás rendbeállítását, mi Ég és Föld között köttetett. A mindenség szentsége szerint: ahogy lent, úgy fent, és ahogy fent úgy lent. Keresztelő Szent János a víz – a Keresztvíz –, ahogy Jézus a Tűz, melyet Keresztelő Szent János gyújtott, hiszen a szikrát adta tovább a lelkekben.”

(Gyergyai Zandírhám)

 

Ekképpen hangzottak a Tűzrévész, a napgyújtotta máglya szertartásszónoka, vagyis dr. Papp Lajos professzor szavai, betöltve a Gyergyószentmiklós fölötti, a Szent Anna kápolna előtti szakralizált teret, ahol a Nap és a víz segítségével, az elemek erejének összevonásával, de azok összemosása nélkül gyúlt déli tizenkettőkor az a központi tűz, amely később tizenhat máglyát táplált a SZER-tartás során.

Dr. Papp Lajos, mint Tűzrévész / Koncz Árpád fotója

A bűvös tizenhatos szám és elrendezés alapján létrejövő négyzettér éppen olyan sokrétű és mély értelmezéssel bír, ahogy a Benedek Attila kulturális antropológus, a Magyar Állami Operaház főszabásza által megálmodott Napvíz és Gyöngytűz elnevezésű szertartás minden eleme. A Bűvös Mágla az egyetemes számvilág titokzatos területét, a bűvösséget, valamint a lét és az élet alakulásának világát érinti, illetve őseink hiedelemvilágával is szoros összefüggéseket mutat. Négyzetének számsoraiban és számoszlopaiban akár függőlegesen, akár vízszintesen, kisnégyzet szigetesen vagy átlósan stb., az összegek mindig azonosak.

A Csobod lok síkján tehát, amely közel ezer méterrel a tengerszint fölött terül el, tizenhat máglya rajzolta ki a bűvös teret, azzal a magasztos céllal, hogy az ősi hagyomány felidézése révén, a résztvevő szertartók által emelkedjen a Kárpát-medencei szívdobbanás gyógyító ereje, és a rontó erők elűzessenek. Az Apostoli Királyság vármegyéinek száma hatvannégy volt, a szertartásban résztvevő hatvannégy személy közül ezért a jelenlegi anyaországból, illetve az elszakított nemzetrészekről is érkeztek, kihangsúlyozva ezzel összetartozásunkat; sokan anyaföldet hozva magukkal, amely összekeverve gyönyörű szimbólumává lett a Szent Korona tulajdonát képező, elidegeníthetetlen magyar föld egységének. 

A tizenhat Tűzvezérből, és ugyanennyi Fáklyásból, Tűzőrből és Aranytestőrből álló, hatvannégy tűztestőr és a SZER-tartást irányító Tűzrévész mellett Kilenc Bölcs Asszony is megjelent Bernád Ilona bába, népi gyógyász vezetésével, a napsugárral és vízzel való tűzgyújtást Magyar Koronaőrök végezték, s a rendezővel együtt összesen hetvenhét ember mozgott a hegyek között a természet templomaként meghúzódó területen, mintegy utalva az ősi magyar mesevilágunkban rendszeresen megjelenő hetes szám szimbolikájára. Felemelő volt látni, hogy vannak még olyan ifjak, akik az okostelefon és internet uralta virtuális világon kívül is boldogulnak, ahogy a Honvédsuli Kadétprogramjából érkezettek. A kadétok otthonosan mozogva a természetben, fegyelmezetten hajtották végre Csordás Imre, a Magyar Királyi Koronaőrség tagjának parancsait, akinek személye és kiállása nagymértékben hozzájárult a SZER emelkedett hangulatához.

Napnyugta közeledtével, este hét óra tájban a helyszín fölé magasodó Csobot-hegy oldalába ültem, hogy rálássak az eseményekre. Ahogy az idő közeledett, s a nap is majdnem alábukott már, a keleti szél egyre jobban süvöltött, s rajtam lassan, de biztosan úrrá lett az érzés, hogy itt egy magasabb rendű jelenlét van, mint amelyet a megjelent emberek összessége feltételez. Hiába mondták a gyergyói székelyek, hogy a szél napszentület után megáll, egyre csak erősödött, mintegy átfújva, kitisztítva a helyet és talán a lelkek egy részét, az arra érdemeseket is.

Az elemek közül tehát a levegő, vagy mondhatjuk úgy is, a lélek, a lélekzet, a Szentlélek erősen megmutatkozott, ahogy a rezgés is érezhetően egyre egységesebbé vált. A hang, a rezgés a legalapvetőbb rendezője minden életnek és létezésnek, hiszen még szervezetünk legkisebb elemei, a sejtek is képesek egymással kommunikálni a rezgés által. Elképzelni is fenséges, micsoda ereje lehet annak, ha a rezgést (az emberek, a környezet, a kozmosz rezgését) képesek vagyunk magasabb szinten összehangolni.

A SZER

Mikor belépett a bűvös térbe a hét sorba rendeződött, összesen tizennégy ostoros, és lassan, egyszerre mozogva, minden lépést ostorcsapással kísérve körbejárták azt, elkezdtem érezni, hogy a szívdobbanásom egyre inkább az ostorcsapások ritmusához igazodik, végül már a bensőmben visszhangzott minden egyes pattintás. Ekkor éreztem meg először a rezgés jelentőségét, amely minden, az egész völgyet betöltő, zengő gongütéssel még inkább felmagasztosodott bennem. „Igazodás, igazulás, rendeződés” – hangzott a tűztestőrök közös kiáltása, amely három szó tökéletesen fejezi ki a modern korban félresiklott fizikai és lelki világunk, s benne az ősi tudástól, a természettől, az Istentől eltávolodott ember elemi vágyát a világ helyreállítására.

Az első csillagok kigyúltával a Tűzrévész a tizenhat máglya meggyújtására szólította a lánghordozókat, akik a vízzel gyújtott központi tűzbe merítették fáklyáikat. Szabályos mozgásuk a térben, az általuk hordozott tűzzel bejárt útvonal, szintén egy égi, kozmikus rendet mutatott, amelyet ott, akkor sokkal inkább érezni kellett, mint érteni. Ahogyan a szertartás olyan elemeinek jelentőségét is, mit a mirhával való áldozás, a fűzfakarikákkal erősített gyöngytűzláncbarátság vagy a Bölcs Asszonyok által végzett vízvetés.

Az érzés – úgy vélem – sokkal inkább rokonítható a rezgéssel, mint a gondolat, az értelem. Éppen ezért lehet közelebb kerülni a Fennebbvalóhoz, a tisztább dimenziókhoz a gondolatnélküliség által, csak az intuíciókra hagyatkozva. Ezen elképzelésemet támasztják alá az egyik Tűzvezér gondolatai is, amelyek a SZER előtti estén fogalmazódtak meg benne. Megdöbbenve olvastam a gyergyói székely legény sorait, hiszen a látszólagos bizonytalanság és nemértés mögött feldereng egyfajta ősi erő, hit és bizonyosság, valami olyasmi, ami régen a magyarság sajátja volt, s amely sejtésébe beleremeg az egész lényem. Leopold László gondolatai – változtatás nélkül – így hangzanak:

16 máglya

Mélyen hallgatta a csend a tűz pattogását a Csobot-hegy oldalában, lángjai vidám táncot járva, mardosták a sötét, fekete függönyét megvilágítva a köréje rakott 16 megrakott máglyát.

A völgyben egy nyugodtan alvó székely városka, távolabb falvak fényei pislogtak szorgalmasan, jelezve élet tölti be a magasba nyúló hegyek közötti kis medencét.

Egy kis medence a nagy testvér ölében, kiről azt mondják, magára van maradva, mostoha a sorsa akár testvérének a Kárpát-medencének.

Itt ülök, és a lángok közé bámulok, a 16 máglyára gondolok, nem értem értelmét, tudatlan vagyok, szeretnék egy szikrát én is, lángot mi sötét elmémbe gyújtana világot.

Majd szeretnék égő máglya lenni, lángolni, szénné válni, mely ha vízbe dobva, mellé halk imát suttogva erőt adna, mely űzhetné, messze az átkot, a betegséget, a kórt mi sújtja szegény magyar nemzetem s hazámat.

Tudatlan vagyok, de holnap beállok a sorba, végigjárni azt a kusza liszttel szórt utat, mit nem tudok hová vezet majd, de miről azt állítják, hogy a csillagok bejárták már és járják tovább.

Aztán eljátszom a szerepet, mit rám bíznak, szalaggal jelölve, fáklyával kezemben szaladok végig máglyától máglyáig, kiáltom hangosan “Úgy legyen” ha kell, emelem magasba a vesszőkarikát, ha ez segít rajtad szeretett hazám.

Szeretnék hinni! Szeretném hinni azt, hogy egyszer ugyanitt fekszem, csodálom egy magyar város és falvai távoli fényeit, az arcomat égető táncoló tüzet és végtelen boldogság tölt el, hogy akkor megtettem, hittem a lehetetlenben, hittem a 16 égő máglya szakrális erejében, a Teremtőben, és egy Szebb Magyar Jövőben.

Az olyan emberek, mint Laci, aki nem egészen értette, de a legelemibb szinten érezte a SZER jelentőségét; vagy dr. Papp Lajos, aki birtokában van egy magasabb rendű tudásnak; vagy Benedek Attila, aki szívét-lelkét beleadva, rengeteg időt, fáradságot és pénzt áldozva, Rostás Lászlóval és Herczeg Lajossal megvalósította a SZER-t, ezt az Istenhez fordulást, ezt a gyógyító rezgésszám emelést, maguk is mindannyian fáklyavivők a „szebb magyar jövő” felé vezető úton. Ezen az úton pedig egyre több fáklya világít, amelyek fénye hamarosan összeér…

 

 

A kiemelt kép Lukács Géza fotója. 

 

 

„Ez életem fő műve” – Megjelent Dr. Papp Lajos legújabb könyve

„Ez életem fő műve” – Megjelent Dr. Papp Lajos legújabb könyve

Dr. Papp Lajos Széchenyi-díjas szívsebész professzor bármelyik eddig megjelent kötete számomra kicsit olyan, mintha füves könyvet olvasnék. Olyan időtálló, és mély forrásból táplálkozó bölcsességeket, tanácsokat, példázatokat tartalmaznak, amelyek fő fundamentuma a kereszténység, a magyar nemzeti identitás és a szülőföld, a haza szeretete, megbecsülése, az ősök és örökségük tisztelete. Mivel a Professzor úr gyógyító ember, nem hiányozhatnak az általános egészségünk megóvására, a betegségek megelőzésére irányuló javaslatok sem, de mindig a test-szellem-lélek hármasságára, mint egészre vonatkoztatva, mindezt úgy, hogy bárki megértse, s profitálhasson belőle saját élete tekintetében.

A napokban megjelent „Szívünk titkai” című könyv mindezeket tartalmazza, de ennél is többet ad. Kéziratának elolvasására még a kiadás előtt lehetőséget kaptam a Professzor úrtól, azzal a megjegyzéssel, hogy ez élete fő műve – úgy olvassam. És valóban, ez a könyv egy küzdelmes életet megélt, legtöbbször az árral szemben úszó, az igazságért harcoló, s azt egy pillanatra fel nem adó orvos vallomása, akinek minden körülmények között a beteg volt az első, aki kezdő szívsebészként azt tűzte ki célul, hogy senki ne haljon meg a műtőasztalon. E cél eléréséért pedig mindent megtett, ami csak emberileg lehetséges; naponta csupán pár órát szánva alvásra tanult, tanított, operált, kísérletezett és kutatott. Hazánkban egyedüliként kapta meg a kandidátusi fokozat kihagyásával a akadémiai doktori címet. Több általa kidolgozott módszert a mai napig alkalmaznak. Eredményeire Amerikában is felfigyeltek, a Harvardra is meghívták, hogy kutatói munkát folytasson.

Igazgatója volt a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem Szív- és Érsebészeti Klinikájának, az általa létrehozott Zalaegerszegi Szívsebészeti és Szívgyógyászati Klinikának, valamint a Pécsi Tudományegyetem Szívsebészeti Klinikájának, amelynek vezetőjeként 1,5 százalék alá csökkentette a nyitott szívműtétek halálozási arányát, amely akkor az egész világon sehol nem volt 2 százalék alatt. A vezetése alatt folytatott orvoslás nemcsak világszínvonalú volt, de a mai napig utánozhatatlan. Azóta sem értek el hasonló eredményeket sehol a világon. Emellett számos hazai egyetem katedráját megjárta, előadóként bejárta Európát és a fél világot. Mégis, karrierje csúcsán úgy döntött, lemond minden posztjáról és nyugdíjazását kéri. Otthagyta élete nagy szerelmét, a szívsebészetet, mert nem volt hajlandó semmi olyat tenni, amit morálisan kifogásolhatónak vélt.

A külső kényszer azonban csak az egyik oka volt annak, hogy a Professzor úr meghozta ezt a súlyos döntést. Belső vívódásait is az olvasó elé tárva mondja ki: „a csúcsról a szakadékba zuhantam”. A „Szívünk titkai” tehát egyfelől az író szívének titkaiba enged betekintést olyan formában, amilyen a szerző maga: egyenesen, gerincesen, őszintén, csak az igazat mondva. Még olvasni is katartikus élmény volt, ahogy az élete értelmét adó és meghatározó tevékenységről önként lemondó ember, aki hirtelen elengedte mindazt, amiért addig mindent feláldozott, kijelenti, hogy a legnagyobb veszteség volt a legnagyobb isteni kegyelem, aki az ötödik infarktusa után, elvágyva ebből a világból mégis őszintén ki tudta mondani: „Uram, ne úgy legyen, ahogy én akarom. Legyen meg a Te akaratod.”

Dr. Papp Lajos a szív embere, ismeri és érti az emberi szívet, annak szent és profán valóját egyaránt. Könyvében nem csak átvitt értelemben nyújt betekintést a szív titkaiba, a hús-vér szervet, annak betegségeit és a különböző sebészeti, gyógyítási eljárásokat is bemutatja, mégpedig olyan módon, hogy azt a laikus is megértse és hasznára válhasson. Bevallom, volt bennem fenntartás, mikor belekezdtem ebbe a részbe, hiszen nem vagyok biológiai műveltségű ember, hogyan is érthetném meg egy nemzetközileg elismert orvos-professzor saját szakterületéről írt szavait?! Aztán, ahogy a Professzor úr „vezetésével” egyre mélyebbre jutottam a szív elméleti boncolásában, áthatolva a szívburkon, a szívizmon, bejutva a kamrákba és pitvarokba, megismerve a billentyűk fajtáit, a koszorúerek rendszerét, szinte már „amatőr szívsebészként” ugrottam neki a szívtranszplantációnak…

Viccet félretéve, a könyv szabatosan, mégis teljesen érthetően megfogalmazva tárja elénk a „szentek szentjét”, mégpedig olyan érzékletes képekkel, hasonlatokkal és metaforákkal, hogy a képzeletbeli utazást követően én magam rögtön tollat ragadtam, és az olvasottak alapján lerajzoltam a szív belső felépítését. Mikor ezt a vázlatot megmutattam a Professzor úrnak, biztosított afelől, hogy a szív valóban így néz ki belülről.  A Dr. Papp Lajos személyiségétől elválaszthatatlan erkölcsiség azonban ott van minden szó, minden mondat, minden kijelentés mögött és átszövi, behálózza az egész mondanivalót, hogy végül rámutasson: szívünk titkainak egyetlen tudója a teremtő Isten. A könyvben olvasható történetek csodálatos gyógyulásokról, megmagyarázhatatlan halálközeli élményekről és elképesztő műtéti bravúrokról mind-mind ezt bizonyítják.

  • „ A szív nem úgy működik, ahogy eddig tanítottuk, tanították.”
  • „A szív nem ismeri a fizika törvényeit?”
  • „Nem a szív a vérkeringés egyedüli energiaforrása.”

Ezeket a megdöbbentő kijelentéseket, már „A szívműködés és vérkeringés új elmélete” címmel ellátott írásban olvashatjuk, amely „Szívünk titkai” című műtől mintegy elválasztva, a kötet végén kezdődik – tulajdonképpen két könyv kapott helyet egy kötetben. Ebben a forradalmi elméleten – amelyre az „életem fő műve” kijelentés  konkrétan vonatkozott – Dr. Papp Lajos professzor William Harvey keringésről alkotott teóriáját cáfolja meg, azt a teóriát, amelyet a mai napig, lassan négyszáz éve változatlanul tanítanak az egyetemeken. Egy olyan világban, amelyben a „hatalom igazsága” szemben áll az „igazság hatalmával”, vajon hatással lesz-e ez az új elmélet az orvostudomány jövőjére?

Egy biztos, Dr. Papp Lajos professzor több mint egy évtizede nem küzd az igazságért, hanem szolgálja azt. Saját elmondása szerint, soha nem volt még ilyen boldog, immár maradéktalanul képes betartani a „nil nocere”, vagyis a „nem ártani” elvet. A Teremtőtől kapott hittel, a krisztusi szeretet jegyében fordul a rászorulók felé, több évtizedes kutatói és klinikai tapasztalatait, tudását a holisztikus gondolkodással és az elfelejtett, évezredes népi bölcsességekkel ötvözve gyógyítja a hozzá forduló betegeket és a magyar nemzet lelkét. 

Dr. Papp Lajos professzor “Szívünk titkai/ A szívműködés és vérkeringés új elmélete” című könyvét a Professzor úr budapesti rendelőjében (1088. Bp. Puskin utca 24.) lehet megvásárolni. 

 

 

Magyar Passió

Magyar Passió

A negyvennapos böjt utolsó hetében, Nagyhéten a feladatunk a lelki megtisztulás, a befelé fordulás kell, hogy legyen, nem hiába nevezik „csendes hétnek” ezt az időszakot. Magamon is tapasztalom azonban, hogy az elcsendesedés nem olyan egyszerű, hiszen a munkát ezekben a napokban is el kell végezni, eközben az emberek óhatatlanul konfrontálódnak egymással, az idő sürget, alig van lehetőség megállni, elmélyülni a hitünkben.

Hiszek abban, hogy az igazi művész munkája egyfajta isteni kinyilatkoztatás, ahogy a legnagyobb tudósok, úgy az igazán nagy művészek is Istenfélő emberek. A költészet, a zene-, de leginkább a képzőművészet egyfajta spirituális többlettel bír, még akkor is, ha a témája nem vallásos. Egy komolyzenei darabot hallgatva, a magyar irodalom kiemelkedő alkotásait olvasva vagy egy festményt nézve mindig közelebb érzem magam a teremtő Istenhez…

Mikor azonban egy keresztény magyar művész vallásos témát dolgoz fel, és a munkáit Nagyhétfőn tárja először a közönség elé, az – úgy vélem – igazán jó lehetőség a hitünk megélésére és a Nagyhét üzenetének befogadására. Molnár János festő- és grafikusművész Passió című tárlata Jézus szenvedéstörténetét tárja a szemünk elé a művész egyedi látásmódjában és stílusában. Ahogy Bereczky Zoltán tiszteletes is fogalmazott, Molnár János stációin – a hagyományos értelmezésen túl – megtalálhatjuk az egyedi magyar kifejezésformákat is. A művész évtizedek óta behatóan foglalkozik a magyar népművészeti tradíció formavilágával és jelképrendszerével, amely szimbólumok alkotásaiban rendre fel is tűnnek, egyfajta sajátosan magyar többletjelentést adva a műveknek.  Hittel vallja a test, a szellem és a lélek egységét, amely az emberi élet egységét adja, művészetét pedig a szép, igaz és jó fogalmak mentén határozza meg.

Molnár János festő- és grafikusművész

Molnár János stációit járva, a képeket nézve eszembe jutott az a megállapítás, amelyet számos történelmi személyiségünk, költőnk, alkotónk megfogalmazott, miszerint egyértelmű párhuzam húzható Jézus Krisztus szenvedéstörténete és a magyar nemzet sorsa között. „Népek Krisztusa, Magyarország” – olvashatjuk Márainál, azonban már a Rákóczi szabadságharc korában és az 1848-49-es szabadságharc idején is megfogalmazódik ez a gondolat, Trianon, majd az 1956-os események kapcsán pedig egyre gyakrabban hangoztatott fogalommá válik. A magyar nemzet vérével és hősies önfeláldozásával időről-időre megváltotta Európa és az európai kereszténység létét. IV. Béla mondta ki először: „egész Európa, egész kereszténység, egész emberiség – ezért van a magyar”. De idézhetnénk Balassi Bálint sorait is, amelyek szerint: ”az jó hírért, névért és egész kereszténységért harcol a magyar”.

Pap Gábor művészettörténész a jézusi keresztút tizennégy stációját a magyar történelem egy-egy fontos fordulópontjával azonosította. Nincsen a világon másik nép, amelynek történelmére maradéktalanul rá lehet vetíteni a szenvedéstörténetet. Eszerint Trianon, történelmi országunk tragikus feldarabolása kétségkívül nemzetünk megfeszítése volt. A nemzet testéről kegyetlenül leválasztották végtagjait. Az elmúlt száz év során az idegen erők pedig mindent elkövettek azért, hogy végtagjainkat elsorvasszák, hogy a nemzettesttel elfeledtessék egykor szervesen hozzátartozó részeit. Ez a törekvés azonban nem sikerülhetett és nem is sikerült, hiszen a magyar szellemiség, anyanyelv, kultúra egy és bonthatatlan.

A magyar kultúra, azon belül pedig a képzőművészet képes arra, hogy felélessze a nemzeti összetartozás érzését, akármilyen mesterséges határvonalakat húztak is közénk. S mint ilyen, arra is hivatott, hogy a lelkekben előkészítse a népek Krisztusának, Magyarországnak erkölcsi és szellemi feltámadását. Mert rá kell döbbennünk – ha a stációk eddig igaznak bizonyultak nemzetünk életben – akkor az utolsó mozzanatnak is be kell következnie.

Nagyhét első napján tehát, Molnár János középkori ikonokra emlékeztető, ugyanakkor sajátosan magyar elemekkel átszőtt Passióját megtekintve, beköszöntött lelkembe a csend és a feltámadásba vetett hit. A művész úr egy korábbi beszélgetésünk során azt mondta, szeretné, ha az emberek abban a tudatban jönnének ki a kiállításairól, hogy érdemes hinni és érdemes magyarnak lenni. Minden keresztény magyar ember számára, aki még keresi a Nagyhét csendjét, ajánlom, hogy tekintse meg Molnár János Passió című kiállítását a Józsa Judit Galériában.

 

„Áldozatvállalás nélkül nincs jövendőépítés” – Dr. Papp Lajos a böjtről

„Áldozatvállalás nélkül nincs jövendőépítés” – Dr. Papp Lajos a böjtről

A keresztény világ legnagyobb ünnepe a Húsvéthoz kapcsolódó ünnepkör, azonban mára elfelejtettük mindazt, amit üzenete magában hordoz – állítja Dr. Papp Lajos professzor, aki az esztergomi evangélikus templomban, a böjt jelentéséről, illetve jelentőségéről tartott előadása során a test, a lélek és a szellem egységének összefüggésében világított rá a Húsvét lényegére.

Ahogy a test gyógyítása az orvos feladata, úgy megvan a szellemmel és a lélekkel foglalkozó hivatás is. Az előbbit a tanárnak, az utóbbit a papnak, a lelkésznek kell gondoznia. Magyar nyelvünk fejezi ki a legpontosabban ezen foglalkozások lényegét: hivatásnak nevezzük őket, hiszen Isten hívja meg erre a feladatra az embert. Vannak azonban átfedések a három hivatás között, erre a legjobb példa Dr. Papp Lajos maga, aki önmagát nem orvosnak, hanem gyógyítónak vallja, mivel nem csak a beteg testtel, de a szellemmel és a lélekkel is törődik, hiszen – mint egy háromlábú szék – ezek egyensúlya adja az EGÉSZséget.

Számára minden időben és minden élethelyzetben a Teremtőtől kapott hittel, a krisztusi szeretet jegyében való szolgálat az elsődleges. Több évtizedes kutatói és klinikai tapasztalatát, tudását ötvözi a holisztikus gondolkodással és az elfelejtett, évezredes népi bölcsességekkel, gyógyítva mindezzel a test-szellem-lélek hármasát egyaránt. Akinek hivatása van, annak nincs munkája – vallja a Professzor úr – hiszen a hivatás gyakorlása nem a kenyérkeresetről szól, hanem a legnagyobb örömforrás.

Az irányt egyedül az Istenhit, a krisztusi szeretetparancs jelölheti ki, amely soha nem változik, állandó igazodási pontként szolgál az életben. Az orvosok a mai napig a Hippokratészi esküt teszik le pályájuk kezdetén, amelynek tartalma mára már elavult, a tudomány által meghaladott. Dr. Papp Lajos többször is kísérletet tett megváltoztatására, ő maga pedig a Ram-kódexből Maimonidész imáját tekinti magára nézve kötelező érvényűnek, amely a következő:

 

„Mielőtt belekezdenék szent munkámba, meggyógyítani a Te teremtményedet, hozzád fohászkodom, a Te magasságos székedhez, hogy adj erőt, bátorságot, energiát, hogy munkámat teljes hittel végezhessem, hogy se meggazdagodási vágy, se az a vágy, hogy minél híresebb nevű legyek, szemeimet el ne kápráztassa a helyes út meglátásától.

Engedd, hogy felismerjem körülöttem mindazokat, akik tanácsomat jönnek kérni, mint olyantól, aki nem tesz különbséget gazdag és szegény, barát vagy embergyűlölő, rossz és jó között.

Add, hogy minden bajban lévő emberben csak az embert láthassam.

Ha nálam nagyobb tudású orvosok akarnának éleslátásukhoz engem közelebb hozni, adj erőt, hogy tanulhassak tőlük, mert az orvosi tudománynak nincs határa.

Csak az igazság fénye vezéreljen, mert akár a legkisebb engedmény az orvosi tudománytól szörnyű szerencsétlenséget és betegséget hozhat teremtményeidre.

A tiszta lelkű igazak nem panaszkodnak a rosszra, hanem erősítik az Igazságot.

Nem panaszkodnak a hitetlenségre, hanem erősítik a Hitet.

Nem panaszkodnak a tudatlanságra, hanem fokozzák a Tudást.”

 

Ez az ima – ahogy a Tízparancsolat is – örökérvényű, nem szükséges változtatni rajta, mivel erkölcsi, etikai örök igazságról rendelkezik. Ez tartja fent a teremtői rendet a teremtett világban, amelyet az ember minduntalan próbál megbontani. Elfelejtettük az isteni törvényeket – figyelmeztet a Professzor úr, az élelmiszeripar olyan túlkapásaival szemléltetve mondandóját, mint a zártláncú tenyészet, amely során a felhasználatlan részeket (tollakat, beleket, elhullott tetemeket), miután 200 Celsius fokra forralták, visszaetetik az állatokkal, előidézve ezzel olyan betegségeket, mint amilyen a kergemarhakór volt.

Már Hippokratész is megmondta, hogy a hosszú élet titka a tiszta víz, a tiszta levegő, a tiszta élelem és a tiszta lelkiismeret. Az utóbbiról mindenki maga gondoskodik, azonban nem könnyű természetes ételt bevinni a szervezetünkbe, ha az üzletek polcain lévő élelmiszerek huszonkétezer-féle vegyszert tartalmaznak. Nagyböjt idején a húsmegvonással az abba belefecskendezett antibiotikumtól és növekedési hormonoktól is megkímélhetjük magunkat, nem beszélve arról, hogy a daganatos megbetegedések megelőzése, illetve gyógyulása az éhezéssel érhető el a leghatékonyabban, ugyanis a sejtjeink tizenhat óra elteltével képesek átállni szénhidrát-anyagcseréről keton-, vagyis zsír-anyagcserére, amelynek hatására nem csupán zsírt bontanak, de a mérgeket is kiürítik.

Sokan a „reggelizz, mint egy király, ebédelj, mint egy polgár és vacsorád oszd meg a koldussal” utasítást tartják mérvadónak az étkezés tekintetében, amely eredetileg egy kínai közmondás és a kulira vonatkozik, aki ha reggel nem evett, nem tudott kellő hatásfokkal dolgozni napközben. Dr. Papp Lajos szerint annak, aki nem kemény fizikai munkát végez egész nap, egyszer kell ennie naponta, mégpedig délután öt és hét óra között, hogy a szervezet a legelemibb szinteken, vagyis a sejtek szintjén is elvégezhesse a méregtelenítést. A böjt tehát – a test tekintetében – erre is szolgál.

A keresztény böjt azonban nem csupán a táplálékmegvonás által történő testi megtisztulást szolgálja. A régiek ilyenkor rendet tettek a portájukon és a lelkükben is. Minden haragoshoz elmentek, bocsánatot kértek, mert a Nagyhéten van az utolsó lehetőség arra, hogy megszabaduljunk a lelki szennyezettségtől. Jézus Krisztus úgy döntött, hogy értünk, emberekért a legdrágábbat, az életét adja. Vajon elérte-e a célját? – teszi fel a kérdést a Professzor úr, majd Wass Albert Nagypénteki siratója által adja meg a választ:

 

Elmegyünk, elmegyünk, messzi útra megyünk,

messzi út porából köpönyeget veszünk…

Nem egyszáz, nem kétszáz: sokszáz éves nóta.

Így dalolják Magyarhonban talán Mohács óta.

Véreim! Véreim! Országútak népe!

Sokszázéves Nagypénteknek

soha sem lesz vége?

Egyik napon Tamás vagyunk,

másik napon Júdás vagyunk,

kakasszónál Péter vagyunk.

Átokverte, szerencsétlen

nagypéntekes nemzet vagyunk.

Golgotáról Golgotára

hurcoljuk a keresztfákat.

mindég kettőt, soh’se hármat.

Egyet felállítunk jobbról,

egyet felállítunk balról,

s amiként a világ halad:

egyszer jobbról, egyszer balról

fölhúzzuk rá a latrokat.

Kurucokat, labancokat,

közülünk a legjobbakat,

mindég csak a legjobbakat.

Majd, ahogy az idő telik,

mint ki dolgát jól végezte:

Nagypéntektől Nagypéntekig

térdelünk a kereszt alatt

húsvéti csodára lesve.

Egyszer a jobbszélső alatt,

másszor a balszélső alatt,

éppen csak hogy a középső,

az igazi, üres marad.

Nincsen is keresztfánk közbül,

nem térdel ott senki, senki.

A mi magyar Nagypéntekünk

évszázadok sora óta

évszázadok sora óta

ezért nem tud Húsvét lenni.

Így lettünk országút népe,

idegen föld csavargója,

pásztortalan jószág-féle.

Tamással hitetlenkedő,

kakasszóra péterkedő,

júdáscsókkal kereskedő.

Soha-soha békességgel

Krisztus-Úrban szövetkező.

Te kerülsz föl? Bujdosom én.

Én vagyok fönt? Bujdosol Te.

Egynek közülünk az útja

mindég kivisz idegenbe.

Bizony, jól mondja a nóta,

hogy elmegyünk, el-elmegyünk,

messzi nagy útakra megyünk.

Messzi nagy útak porából

bizony, köpönyeget veszünk.

S ebben a nagy köpönyegben,

sok-sok súlyos köpönyegben

bizony pajtás, mondom Néked:

rendre, rendre mind elveszünk.

 

Krisztus urunkat a középső keresztre feszítették, Ő adta a példát arra, hogy áldozatvállalás nélkül, nincs jövendőépítés, áldozat nélkül nincs krisztusi kegyelem. Végre már le kéne térdepelnünk a középső kereszt előtt és megfogadni azt, amit a Teremtő nekünk üzent általa és vele – mondja a Professzor úr – a Tízparancsolat egyetlen parancsba, a krisztusi parancsba sűríthető: szeressétek egymást!

A szinkretisták, Máté, Lukács és Márk alapján, Jézus azt mondta: szeresd felebarátodat úgy, mint tenmagadat, míg János szerint: szeressétek egymást, ahogy én szerettelek benneteket! Krisztus úgy szeretett bennünket, hogy feláldozta értük az életét. Dr. Papp Lajos szerint az Úr mindezzel feladatot adott nekünk: áldozatot kell hoznunk a családért, egymásért, hazánkért, az emberiségért, amely ma nem a harcmezőkön hagyott életünket, hanem munkaáldozatot jelent: imádkozni és dolgozni, mert csak ez a kettő mentheti meg az emberiséget.

 

 

Pilisi Szentháromság

Pilisi Szentháromság

Útjaink során, akadnak olyan helyek, amelyek valahogy más minőséget képviselnek, valamiféle spirituális többlettel rendelkeznek a többihez képest, ahol korábban jártunk. Az ilyen tér kiszakad a világ szövetéből és különleges jelentőséget kap, fogságba ejti az időt, mintegy átjáróul szolgálva rég elfeledett minőségekbe. Az egyik kedvenc íróm „kertnek” nevezi az ilyen helyeket, amelyben az a legnagyszerűbb, hogy nincs benne idő. „Csak fába merevedett idő van benne, az pedig az időtlenség.”

Mircea Eliade vallásfilozófiai szempontból határozza meg az ún. „szent tér” fogalmát. Mint mondja, a vallásos ember számára a tér nem homogén, törések és szakadások találhatók benne; olyan részeket tartalmaz, amelyek minőségileg különböznek a többitől. „Ne jöjj ide közel – mondja Isten Mózesnek -, vedd le a te sarudat lábaidról, mert a föld, melyen állasz, szent föld.” (2, Mózes, 3, 5) A vallásos ember, környezetének ezt a fajta inhomogenitását úgy éli meg, mint a szent, vagyis az egyedül valóságos, valóságosan létező tér és minden egyéb közötti ellentétet. Ide belépve az ember elhagyja a profán világot.

Árpád “Tisztességgel temették őt el egy kis folyónak a forrása felett, amely kőmederben folyik alá Atilla király városába…”

A Pilis kezdetektől fogva a magyarság szakrális területe, az ősi világ mindenki által tisztelt, természetes temploma volt. Itt dobog a Föld szíve, őseink nem véletlenül adták a középpontjában lévő csúcsnak a Dobogó-kő nevet. Aradi Lajos Pilis-kutató szerint, sehol a világon nincs annyi Szent-György vonal, mint amennyi a Pilisben. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy „innen terjedt szét a világra Remete Szent Pál rendje, amelynek hófehér a ruhája, s a lelke.”

“Innen terjedt szét…”

Fráter Varsányi István, az 1530-as évekből származó, ’A pilisi Szent Kereszt kolostor alapításáról’ című, eredetileg latin nyelven írt verséből származó idézett gondolat egyébként megtalálható annak a Boldog Özsébet ábrázoló fafaragásnak a hátoldalán, amely többedmagával szegélyezi azt a Csillagösvénynek keresztelt utat, amely egészen a pilisszántói Magas-hegyen álló Boldogasszony Kápolnáig vezet.

Dr. Papp Lajos professzor elmondása szerint a kápolnának helyet adó terület a pálosok egyik központja volt. Ezt az állítást támasztja alá az egykori polgármester, Szőnyi József kezdeményezésére történt ismeretlen Pálos kolostor feltárásának elindítása, ahonnan az a titokzatos vésetekkel ellátott kődarab is előkerült, amely a Pálos Keresztes Kő nevet kapta, mivel többek szerint a Pálos Rendet alapító Özséb sírkövének egy darabja lehet. A semmilyen hagyományos keresztábrázoláshoz nem köthető, inkább töviskereszthez hasonlatos formáját a kápolna tetejébe illesztett, Buczkó György által készített fénytöréses üvegberakás is követi.

A monumentális Pilis Keresztje

Megérkezve Pilisszántóra, már a községet kettészelő, kanyargós főútról jól látni a monumentális, szinte világító fehér Pilis Keresztjét. A tizenkét méter magas és hat méter széles tölgyfa kereszt népünk ősi történelmi múltjának, hazánkat a Pilisből irányító Árpát-házi királyainknak, a Kárpát-medence egymásra utalt népeinek és a pálosoknak állít emléket. A Hargitáról származó, százhuszonhét évgyűrűt számláló fából készült kereszt mellől nézve, a Ziribár hegyszoros fölött december 21-én, az újjászületés hajnalán friss harcosként ébred az éltető fény, amely beragyogja a keleti tájolású kápolna belső terét, felragyogtatva az odabent trónoló, Péterfy László keze nyomán szoborrá formált Boldogasszony szemeinek tüzét, és beborítva a kápolna fölötti domboldalon őrt álló Jézust.

Megkezdve az utat az egykor mészégetéshez szükséges mészkövet bányászó szántói férfiak által kitaposott köves gyalogúton, a Csillagösvényen, nem csak fizikai értelemben juthatunk el az ősi misztériumot képviselő Boldogasszonyunkhoz. Sokkal fontosabb, hogy az út során lelkünkben sikerüljön fokozatosan lefejteni a kollektív tudattalan rétegeit. Mindebben heroikus őseink őrt álló útmutatása segít az ösvényen haladva bennünket, Nimród megfosztott múltú unokáit, akik származásunk gyökereit keressük.

Az ösvény negyedévente, a napfordulók és napéjegyenlőségek idején gazdagodott egy-egy szoborral, Smídt Róbert, felvidéki fafaragó jóvoltából. A magyarok ősatyja, a világ első királya, Nimród az első mérföldkő a magyarság történelmén végigkígyózó úton. Őt követi Atilla királyunk, kinek személyében igazolást nyer ősi, Kárpát-medencei jelenlétünk, a szkíta-hun-magyar folytonosság, s a keresztény lelkület. Árpád, a hét vezér fejedelme a Pozsonyi csata során biztosította nemzetünk dicsőségét, az ő emlékét őrzi a Csillagösvény harmadik szobra.

“Csillagok közt legfényesebb csillag Boldogasszony lovagja, Szűz Máriának választott vitéze Szent László”

A következő lépésekkel megérkezünk a Turul-nemzetség vagy Árpád-ház keresztény, apostoli királyaihoz. Szent István ezer éves útjára bocsátotta a Kárpát-medence népeinek biztonságát védő, egyenrangú közösségét garantáló Szent Koronát, melynek misztikus erejére építve alapította meg a keresztény államot, és bízta Boldogasszonyunk oltalmára. Szent László király, a nemes lelkű vitéz lovag, a tiszta erkölcs tekintélyének hatalmával növelte az ország elismertségét, és erősítette meg népét hazájában. Lovagias viselkedésével olyan népszerűséget szerzett, hogy már életében legendák születtek róla. A néphit szerint Szent László fejére maga a Szűzanya tette a Szent Koronát, ezért nevezik „Szűz Mária választott vitézének“, „Boldogasszony lovagjának“.

A Csillagösvény hatodik szobra, Boldog Özséb emlékére állíttatott, aki a pilisi hegység barlangjaiban élő, szent életű férfiakból alapította meg a Pálos Rendet, az egyetlen, ma is működő magyar szerzetesrendet, amely a Hazaszeretet és Hit letéteményese, a régi táltosi tudás továbbvivője. A pálosok küldetése az, hogy másokat a kegyelem erejével segítsenek Isten felé, a magasba emelni. A pálosok tudták, hogy felelősségük van a jövőért, a nemzetért. Pázmány Péter egykori próféciájában úgy fogalmazott: „Te is Magyarország, édes hazám, a pálosokkal fogsz növekedni és ugyanazokkal fogsz hanyatlani.”

Az köves gyalogút tetején, hetedik szoborként, szakrális királyunk, Hunyadi Mátyás képviseli az imádságos történelmi rózsafüzér utolsó gyöngyszemét. Mátyás trónra lépésekor, 1458-ban a Magyar Szent Korona tolvajok kezén volt, így – csak annak visszavásárlása után – 1464. március 29-én, Nagypénteken koronázták királlyá, ezzel tudatos sorsközösséget vállalt a Megváltóval, és a keresztutat választotta a nemzet jövőjének is. Harminckét év uralkodás után, 1490. április 6-án, Húsvétkor halt meg.

A hegyből szerves testrészként kinövő kápolna

A belső időutazás végéhez érve, mikor átsétálunk a harangláb alatt, felnézve megpillanthatjuk a Pilisi Lélekharangot. Testben és lélekben is megérkeztünk a Boldogasszony anyai oltalma alá, aki a kéttornyú kőkápolna belsejében vár mindannyiunkra. A hegyből szerves testrészként kinövő kápolna egy tömbbé olvadó, maradandóságot kifejező alakja természetes pilisi kőből épült Őrfi József tervei, Makovecz Imre pártfogása alatt és sok-sok önkéntes, segítő kéz révén.

A kápolna kilenc méter magas tornyai, két előrehajló csuklyás pálos szerzetes. Bajuszuk alatti nyitott szájukból szólal meg a Gombos Miklós őrbottyáni műhelyében öntött két kis harang. A szájnyílások alsó részében pedig a Szent Jakab-hegyeről, a patacsi pálos kolostorból származó egy-egy rozsdavörös kő került befalazásra. Az Isten felé nyúló, kereszteskő-arcú, őrt álló tornyok között a Makovecz Imre által tervezett Napmadár, a Szentlélek szárnyaló lelke hívja a betérni szándékozót, és köszönti a hegyszorosból vele szemben felkelő Napot. A széttárt szárnyak közepén lévő fehér gömb, benne a kereszttel a megváltó Krisztus testét, az élet kenyerét, az oltári szentség kisugárzását szimbolizálja.

„Feljutva Boldogasszonyunkhoz, megkapjuk a vigasztalást”

A Csillagösvény Szentháromsága: a Pilis Lélekharangja, a Boldogasszony Kápolna és a Pilis Keresztje alkotja azt a szent helyet, amely valóban kiszakad a homogén térből, ahol nemcsak a kifáradt test, de a hétköznapok őrlőmalmában elfáradt lélek is megpihenhet, megtérhet égi édesanyjához, a magyarok Szent Koronájával megkoronázott Boldogasszonyhoz.

Végül hadd idézzem Szőnyi József, a Boldogasszony Kápolna ötletgazdája, egyik megvalósítója és fővédnöke, volt pilisszántói polgármester szavait, amelyek mintegy nemzeti ima szólnak hozzánk:

„Feljutva Boldogasszonyunkhoz megkapjuk a vigasztalást, a csüggedést csillapító reményt és erőt, amivel majd innen a szakrális Pilis küszöbét átlépve, lendületet vehet a hegység belső titkait kutató, múltja iránt érdeklődő, azt tisztelő és rá emlékező látogató.”

 

 

(A cikkben szereplő tényszerű információk és adatok a Pilisszántó Zarándokhely című oldalról származnak.)

 

A közös ima ereje

A közös ima ereje

A magyar, történelme során mindig szeretetelvű nép volt. Otthona, a Kárpát-haza örök időktől fogva az emberi közösségek, kultúrák bölcsője, ahol évszázadokon keresztül befogadásra lelt, aki a Szent Korona eszmeiségét és fennhatóságát a magyarsággal együtt elfogadta. Így formálódhatott nemzet a lakosság helyett és – ahogy anyanyelvünk is rámutat – mellérendeltség, szeretetre épülő kultúra, ellenben a nyugati, római tudatú kultúrával, amely a hódításra, a leigázásra és a rabszolgasorba döntésre alapozta/alapozza hatalmát.

Az elnyomás messze áll, idegen a magyar néplélektől. Az őseink lelkivilágától merőben különböző szemléletmód térhódítása azonban, hol erőszakos módon, hol ármánnyal, de elhomályosította a régi, büszke kollektív magyarságtudatot. Ahogy Dr. Papp Lajos professzor fogalmaz: „A világ kifordult sarkaiból. Elhagytuk Istent, meggyaláztuk az élő Földet, testvéreinket nem szeretjük, magzatainkat megöljük. Elhagytuk a magyar szellemiséget, cserbenhagytuk őseinket.”

Hajdani egységes, Istenhívő társadalmunkban kisebbségbe kerültek a keresztények. Nyugaton sorban rombolják a katedrálisokat, nálunk „még csak” ürülnek a templomok, fogynak a hívők. Egyre inkább elfelejtjük azt is, milyen erős védelmezőt, égi segítséget kaptunk azzal, hogy Szent István királyunk Mária oltalmába ajánlotta országunkat, s vele együtt egész népünket. Ideje lenne visszatérnünk oltalmazó palástja alá, és magához az Úristenhez.

Sokan alábecsülik az ima, s főként a közös ima erejét. 2006. október 23-án reggel Dr. Papp Lajos és Jelenczki István a Kossuth térre igyekeztek az állami rendezvényre. Oda azonban nem értek, mivel egy kb. ötvenfős rendőrkordon állította meg őket, ahogy az összes többi, arra igyekvő békés polgárt is. A rendőrök maszkot viseltek, ruhájukon sem rangjelzés, sem egyéb megkülönböztető jelzés nem volt. Egy idő múlva már több száz emberre, majd ezresre dagadt a feltartott tömeg, amely egyre nyugtalanabbá vált. A professzor eléjük állt, hogy lecsillapítsa őket, de a rendőrök ütni-vágni kezdték. Az embereknek sem kellett több, elszabadult a pokol.

Ekkor azonban isteni csoda történt. Dr. Papp Lajos arra kérte az előtte állókat, hogy adják tovább a kérést és mondjanak el közösen, hangosan egy Miatyánkot a rendőrök lelki üdvéért. Az emberek elkezdték az imát és „mint a háborgó tenger mikor elsimul, minden békés lett.” A professzor elmondása szerint, a vele szemben álló két rohamrendőr maszkja mögül folytak a könnyek, s amelyik az előbb még őt verte, mozdulatlanná vált.

Akkor, ott megmutatkozott az ima ereje, amelyet azóta is minden évben segítségül hív az Ima Magyarországért közössége Dr. Papp Lajos professzor főszervezésében, Bethlen Farkas volt verőcei polgármesterrel és Maczkó Mária énekművész közreműködésével Verőcén, a Lósi-völgyben. Felekezettől függetlenül, a déli harangszót követően, áldást kérve Magyar Nemzetünkre és Hazánkra, a jelenlévők közösen szólítják meg Istent a Kárpát-medencei magyarság összetartozásának jelképe, a Kárpát-haza Temploma előtti réten.

Idén verőfényes napsütésben, az együvé tartozással a szívünkben igazi ünnep volt az ott lét. A közös ima előtt volt alkalmam sok emberhez, kisebb csoporthoz is odamenni, és örömmel tapasztaltam, hogy mindenki mosolyogva, kedvesen fogadott, szólt pár jó szót, ami tudjuk, gyógyír a léleknek. Milyen más lenne a világ, ha ez a mosoly nem tűnne el az arcunkról a hétköznapokban sem, ha nem türelmetlenül és gorombán, hanem szeretettel fordulnánk más emberek felé, még akkor is, ha ők nem így tesznek.

A kizökkent világunkat csak akkor tudjuk helyreállítani, ha visszatérünk gyökereinkhez, ősi kultúránkhoz, az Istenhithez és a legmagasabb szintű szeretet gyakorlásához. „Ez nem más, mint az agapé – mondja Dr. Papp Lajos professzor, – az ingyen kegyelem adásának képessége. Az ingyen kegyelem azt jelenti, ha velem bárki bármi rosszat tesz anélkül, hogy helyrehozná, én akkor is szeretem. […] Erre a szintre kell visszakerülnie a magyarságnak. Mert minden, ami szétszakít, legyen az párt, vallás, az a magyar érzelem- és gondolatvilágtól távoli. Egy Istenünk, egy Nemzetünk, egy Hazánk van. Összefogni Istennel és magyar a magyarral! Ez a feladat!” A régiek szerint „minden egy, és egy minden, s csak az egy teremtetlen”. A magyar címeren és rovásírásunkban a kettős kereszt jelentése az EGY, Isten neve is. Ehhez az Istenhez kell visszatérnünk!

A felismerés az első lépés – szokták mondani, ha ez megtörtént, jön a neheze, mert ahhoz, hogy képesek legyünk Jézus parancsa, a szeretet parancsa szerint élni és eszerint fordulni egymás felé, először önmagunkban kell rendet tennünk. Nekem ehhez – úgy érzem – a legtöbb segítséget az a „Megbocsátás ima” adja, amely ma elhangzott a Lósi-völgyben, s amely a következő:

Megszabadítom magam a gyűlölettől a megbocsátás és a szeretet által. Megértem, hogy a szenvedés, ha elkerülhetetlen, azért van, hogy elindítson a dicsőség felé. Megértem, hogy minden összefügg egymással, minden út találkozik egymással, minden folyó ugyanabba a tengerbe ömlik. Ezért ebben a pillanatban a megbocsátás eszköze vagyok. Az elkövetett bűnök megbocsátásáé, azé is, amit ismerek, és azé is, amit nem ismerek.

A könnyeket, amelyek elöntöttek – megbocsátom.

A fájdalmakat és csalódásokat – megbocsátom.

Az árulásokat és hazugságokat – megbocsátom.

A rágalmakat és intrikákat – megbocsátom.

A gyűlöletet és üldöztetést – megbocsátom.

Az ütéseket, amelyek megsebeztek – megbocsátom.

A széttört álmokat – megbocsátom.

A megölt reményeket – megbocsátom.

Az elhidegülést és féltékenységet – megbocsátom.

A közönyt és rosszindulatot – megbocsátom.

Az igazságosság nevében elkövetett igazságtalanságot – megbocsátom.

Az egész világot, minden rosszal együtt – megbocsátom.

Önmagamnak is megbocsátok, hogy a múlt nyomorúságai ne nyomják többé szívemet. A bánat és a neheztelés helyére a megértést és az együttérzést teszem. A felháborodás helyére a zenét teszem, amely lelkemből árad. A fájdalom helyére a feledést teszem. A bosszú helyére a diadalt teszem. Képes leszek szeretni minden szeretetlenség fölött, adni akkor is, ha mindentől megfosztanak, örömmel dolgozni minden akadály ellenére, kinyújtani a kezem még a legnagyobb magányban és elhagyatottságban is. Felszárítani a könnyeimet akkor is, ha zokogok, és hinni akkor is, ha nem hisznek bennem. Uram, kérem, hogy nekem is bocsássanak meg! Ugyanígy nemzetem is nyerjen megbocsátást!

Még ha az egyes ember ritkán is fordul imádsággal Istenhez, – talán nem sokan tudják –, de nincs még egy nemzet a világon, aki annyit fohászkodik kollektíve, saját sorsa érdekében, mint a magyar. A Himnuszunk ugyanis, műfaját tekintve nem himnusz, hanem imádság, mégpedig közbenjáró ima. Ahányszor elmondjuk vagy elénekeljük – történjen az sporteseményen, nemzeti ünnepen, iskolai ünnepségen vagy bármilyen eseményen, rendezvényen – Isten közbenjárását kérjük népünk megsegítésére. Még akkor is, ha ezt nem tudatosan tesszük. Az Úr pedig, mindig meghallja az imát.

Imádkozzunk és szeressük egymást!

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás