A Yotengritben leírtakkal egyezőséget mutató, közel kétszáz éves dokumentum került nyilvánosságra, amely nemcsak Máté Imre munkájának hitelességét támasztja alá, de azt is bizonyítja, hogy a magyarság körében még a XIX. század közepén élő hagyományként volt jelen a bűhit.
A 2000-es évek elején Máté Imre által megírt és közreadott Yotengrit című négykötetes mű bizonyára sokak számára nem ismeretlen. Egy olyan, régmúltban eredő, a kereszténység felvétele előtti hitrendszer és tudásanyag foglaltatik benne, amely a csodával határos módon, az ország némely részén nyolcszáz éven keresztül fennmaradt. Ugyanis ez idő alatt, mikor a kereszténység tért hódított a tudást birtoklók – úgynevezett belső emigrációba vonultan, vagyis a nyilvános tanításról lemondva – nemzedékeken keresztül csakis egymásnak hagyományozták át a bölcseletet, amelyet nevezhetünk akár a magyarok ősvallásának is. Az egyik ilyen hely, ahol a hagyományvonal fennmaradt, a Rábaköz vidéke. Máté Imre itt találkozott és tanult az őrzőktől, a tudóktól, majd rendszerezte és írásba foglalta ezt a tudást.
Egyes hangok erősen bírálják a Yotengritben foglaltakat, hiteltelennek tartják, sőt Máté Imre által kitalált hazugságnak vélik. Jómagam mindenki számára azt javaslom, mielőtt bárki véleményét – köztük az enyémet is – elfogadná, ismerje meg saját maga a művet. Mikor először a kezembe kerültek a könyvek, és végig olvastam azokat, elementáris erővel csapott belém a felismerés; olyan érzés volt, mintha a lelkem mélyéből szólna. Nem a forma, a megfogalmazás vagy a szóhasználat, hanem a lényegi mondanivaló, amely érezhetően nem idegen, mások által ránk erőltetett gondolatok gyűjteménye, hanem teljes mértékben a magyar nép sajátja, évezredek során kialakult és megerősödött, sallangoktól mentes, tiszta tudás és szellemiség, amelyet ma is felfedezhetünk a magyarság egyedülálló gondolkodásmódjában, képalkotásában, a nyelvünk mellérendelő szerkezetében, teremtő jellegű szavaiban.
Ennyi bevezetés után térjünk a lényegre, akadémiai évfolyamtársam, Dobó József ‚Szakál‘ nagyszerű felfedezésére, amely bizonyítja, hogy Máté Imre nemhogy igazat írt, de az általa papírra vetett ősi magyar hitvilág és tradíció még az 1800-as évek derekán is élő hagyományként működött az országban. Bár – aki követi az írásaimat, esetleg a Diána kertje oldalamat, tudja, hogy – egy éve távozott ebből a világból Gergely Erzsébet, a rábaközi tudó asszony és bába, akit mesteremnek tisztelhettem, s aki éppen a szóban forgó hagyományozási láncnak volt a tagja. Nagyanyja – aki szintén tudó volt – hétéves korában választotta ki örököséül. Saját elmondása szerint, mikor először hallotta Máté Imrét a büün vallásról beszélni, nem hitt a fülének, hogy ugyanazt hallja, amit neki titokban kellett tartania, hiszen nagyanyja a lelkére kötötte, hogy nyíltan nem beszélhet róla senkinek. Miután Mété Imre megtörte a csöndet – hiszen a tudók azt hagyták örökül, hogy csakis akkor szabad nyilvánosságra hozni a tudást, mikor már nagy bajban van a nemzet -, Gergely Erzsébet is elkezdett tanítani, s hátralévő életét a rábaközi hagyomány alapján történő tudásátadásnak szentelte.
Az 1846-ban keletkezett Hetényi-féle kézirat egy oldala.
A Dobó József által felkutatott, szóban forgó dokumentum a Kisfaludy Társaság pályázatára írt 1846-os kézirat, amely ‚A még pogány magyarok őshite, vallása és szertartásai‘ címet viseli. A számunkra leginkább figyelemreméltó, IV. fejezet címe: ‚Elődeink vallásába elegyedett bűhit, és ennek tárgyai‘. Ami még inkább hitelessé teszi a felfedezést, az nem más, mint a tanulmány írójának személye. Hetényi János református lelkész volt, s mint ilyen, a legkisebb mértékben sem állhatott érdekében jó színben feltüntetni az akkor még sokak által gyakorolt bűhitet, hiszen azt a keresztény dogmatikus felfogás továbbra is elfogadhatatlannak tartotta. Így aztán nem érheti az a vád, hogy megszépítette a valóságot, sőt, írásában kifejezetten ellenszenvvel viseltet a magyarok ősvallása iránt. Ezért bátran állíthatjuk, hogy amit azzal kapcsolatban papírra vetett, az tény. “Jót mondani nem akart róla, ezért kénytelen volt megmaradni az igazságnál“ – olvashatjuk Dobó József kommentárjában.
A ‚Bűhit – A magyar ősvallás egy 1846-os kézirat alapján‘ című munkájában, Dobó József részletesen bemutatja a Máté Imre által leírt büün vallás és a Hetényi Mythologiájának IV. fejezetében bűhitként megjelölt hitvilág párhuzamait. Mindkét forrás egyértelműen beszél arról, hogy a világkép a szkíta korokból ered; gyakorlói közvetlen kapcsolatban álltak a felsőbb lényekkel; egy teremtőben hittek; Istenre nem egy távoli entitásként gondoltak, hanem olyanra, aki része a teremtésnek, mindennek és mindenkinek. A teremtő erőt viszont a férfi és a női minőségben együtt látták, ugyanakkor a negatív erőket nem tartották a teremtés részének. A különböző – mára pejoratív értelmet kapott – szavaink, mint az ördög vagy a bűn, korábban más, pozitív jelentéssel bírtak. Máté Imre leírja, hogy az ördög – ahogy a szóösszetétel, valamint a még ma is használatos mondás, hogy ördöge van valakinek, mutatja – őrszellem, őrangyal volt. A bűnbe esni pedig a régi hithez való visszatérést jelenthette.
A szerző ezzel a felfedezéssel remélhetőleg elindít egy olyan folyamatot, amely során egyre több bizonyíték kerül elő a bűhit, avagy a büün vallás igazolására, esetleg felbukkannak olyanok – mint Gergely Erzsébet is volt -, akik még élő hagyományként ismerkedtek meg vele gyerekkorukban. Dobó József a most megjelent kötetnek a folytatását tervezi. A következő részben Hetényi Mythologiájának III. fejezetéve kíván majd foglalkozni, amely ‚A magyarok által imádott főlény, vagy Isten az általok tisztelt fensőbb lényekkel együtt‘ címet viseli. Addig is az első kötet, a ‚Bűhit – A magyar ősvallás egy 1846-os kézirat alapján‘ IDE KATTINTVA ingyen letölthető. Papír alapon kisebb példányszámban jelent meg, amelyről érdeklődni a szakal006@gmail.com címen lehet. A legközelebbi könyvbemutató február 28-án lesz Komáromban.
Zana Diána