„A szülőföld úgy szép, ahogy édesanyám” – Beszélgetés Balázs József gyergyóalfalvi festőművésszel

„A szülőföld úgy szép, ahogy édesanyám” – Beszélgetés Balázs József gyergyóalfalvi festőművésszel

Kétség nem fér hozzá, hogy Gyergyóalfalu leghíresebb portája valahol a Fő út közepe táján helyezkedik el. Az is vitán felül áll, hogy ez a porta hiába nagy, rendezett és szép, hiába áll rajta egy csodálatos historizáló épület és egy hamisítatlan székely csűr két lóval, meg egy szamárral, mindez mit sem érne, ha nem élne ott a karizmatikus gazda, a hazaszerető művész, a nemes lelkű reneszánsz ember, a jó humorú, ízes beszédű székely atyafi, egyszóval Balázs Jóska.

Lovaskocsizás Gyergyóban Jóskával

A Jóskával való találkozás mindig ünnepnapnak számít, hiszen a jó beszélgetésen túl az ember lelkileg is csordultig töltődik. Riportfilmünk felvétele napján reggel érkeztünk hozzá, a beszélgetés persze eltartott délig, de a finom ebéd már ott várt a szabadban megterített asztalon, Jóska felesége, Erika jóvoltából, majd a ház ura befogta a lovakat, hogy bejárjuk a környéket, miközben csak úgy dőltek belőle a vicces sztorik, a régi anekdoták, a könnyfakasztó történetek, vagy éppen magyar nótákat énekelgetett.

Már sötétedett, mikor a lovakat kifogta a kocsiból, de rögtön nyergelte is volna fel őket, hogy hátukon folytassuk az utat. Erre – a legnagyobb bánatomra – nemet kellett mondanom, hiszen aznap máshol is vártak még ránk. A műtermében való hosszas beszélgetés során megfogalmazott mély gondolatok azonban a mai napig a fülemben csengenek.

Az alfalvi keresztalja vezetőjeként

Balázs József nemcsak nagyszerű festő, de igaz magyar szívvel megáldott ember is, ami megmutatkozik úgy művészetében, mint egész életében. Képeire a székely ember sorsát, hitét és kerek világát a közösség, a viselet színeivel festi fel, az ő keze által kerülnek vászonra Tündérkert ihlető környezetéből a napégette, esőáztatta arcú idős férfiak és a „jó erkölcsű lovak”, amelyek gazdáikkal együtt öregedtek bele a sok munkába, és az a semmihez nem fogható érzésvilág, amely Székelyföld sajátja.

Senkit nem hallottam még olyan művészi kifejezőerővel beszélni a szülőföldjéről, a hazaszeretetről, mint Jóskát, aki gyermeki lélekkel képes gyönyörködni a székely falvak gazdag formavilágában, a csűrök sokaságának ritmusosságában vagy a napégette deszka színében. Az otthoni táj számára olyan módon szép, ahogy az édesanyja az volt. „Az anyaföld azért szép, amiért megszelídített, olyan szeretettel fested meg, mint ami a tiéd. Ezek a mély balladaszerű hajlatokkal ismétlődő hegyvonulatok egészen más zenét közvetítenek az én lelkemnek, mint egy alpokbeli kietlen szikla” – mondja, majd nevetve hozzáteszi, talán azért sikerülnek jól a képei, mert Mária menedzseli a munkáját.

Ez a kijelentés azonban csak félig vicc, hiszen Balázs József lassan harminc éve vezeti minden évben Csíksomlyóra a legősibb, Alfaluból induló keresztalját, amelyen – ahogy mondja – Mária vigyáz rájuk, így semmi bajuk nem történhet. A majd’ három évtized alatt annyi történet gyűlt össze az út szépségeiről, az isteni gondviselésről, a csodaszámba menő véletlenekről, hogy az együtt töltött nap vajmi kevésnek bizonyult volna, ha mindet hallani akarom. Párat azonban mégis megosztott velem Jóska, akinek tolmácsolásában most Önök is hallhatnak az út során kapott jelekről, a csángók hajnali misztériumáról és olyan „szeretetélményekről, amelyeket nem tapasztalsz meg sehol máshol”, mégpedig úgy, ahogy csak Balázs Jóska tud mesélni.

A filmet készítették: Zana Diána és Mészáros Péter

Készült a Nemzetstratégiai Kutatóintézet megbízásából.

 

 

Nem lehet csak úgy véletlenül megmaradni magyarnak – Beszélgetés dr. Német László nagybecskereki püspökkel, az augusztus 20-i ünnepi szentmise szónokával

Nem lehet csak úgy véletlenül megmaradni magyarnak – Beszélgetés dr. Német László nagybecskereki püspökkel, az augusztus 20-i ünnepi szentmise szónokával

Idén augusztus 20-án, államalapításunk ünnepén a Szent Jobb körmenetet megelőző ünnepi szentmisét a szokásokhoz híven, dr. Erdő Péter bíboros, Esztergom-budapesti érsek mutatta be. A szentbeszédet ugyanakkor a vajdasági Nagybecskerek püspöke, msgr. dr. Német László mondta, akivel tavaly nyáron volt szerencsém személyesen is beszélgetni a Nagybecskereki Püspökségen.

Az augusztus 20-i ünnepi szentmisén középen dr. Erdő Péter bíboros, jobbján Béchara Boutros Raï bíboros, Antióchia és Kelet maronita pátriárkája, balján pedig dr. Német László, nagybecskereki püspök. / Fotó: Kormány.hu

Mindenekelőtt arra kértem a Püspök atyát, meséljen saját életéről. Nem túlzok, ha azt mondom, a szám is tátva maradt, mikor elmondta, mennyire fordulatos fiatalkora volt, és milyen érdekes helyekre jutott el szerzetesként. Már egész korán eldöntötte, hogy egyházi hivatást választ. A katonaság után jelentkezett szerzetesnek az Isteni Ige Társaságához, közismertebb nevén a Verbita Rendhez.

Tanulmányait a verbiták lengyelországi főiskoláján, Pienieznoban, majd a dublini katolikus egyetemen végezte. Pappá szentelését követően három éven keresztül a Karib-szigeteken folytatott missziós munkát, utána pedig két évre Zadarba (akkor még Jugoszlávia), Zára-várába került. Később Rómában folytatta tanulmányait, majd három évre a Fülöp-szigetekre küldték, ahol Cebu City-ben, a San Carlos Egyetemen lelkészkedett és tanított.

Miután megvédte doktori disszertációját, Ausztriában, Mödlingben tanított dogmatikát. 2004-ben a Verbita Rend magyarországi tartományának vezetőjévé, 2006-ban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia főtitkárává választották. 2016-ban pedig XVI. Benedek pápa kinevezte püspöknek a Nagybecskereki Egyházmegye élére, amely hivatalt azóta is betölti.

A kisebbségi lét velejárója, hogy az nemzeti identitás nem magától értetődő, megőrzésén dolgozni kell. Német László szülőfalujában, Hódságon kezdte tanulmányait, magyarul azonban csak az elemi iskola első négy osztályát végezhette, majd szerbül kellett tanulnia. Elmondása szerint utcájukban egy idős házaspáron kívül, egyedül ők beszéltek magyarul, a játszótársak is mind szerb gyerekek voltak. A fiatal szerzetes később sem töltött sok időt magyar tudatú környezetben, hiszen több, mint húsz évig külföldön tanult vagy dolgozott.

Mikor arról kérdeztem, ilyen körülmények között, hogy volt képes megőrizni nemzeti identitását, azt felelte: „Nem lehet csak úgy véletlenül megmaradni magyarnak, ez tudatos munka.” Élete során több idegen kultúrát megismert, melyeket mélyen tisztelt ugyan, de soha nem felejtette el, honnan származik. Úgy véli, az öntudatnak elsősorban a szülői házból kell fakadnia. Igaz, hogy az iskolában és az utcán csak szerb szót hallott, otthon a család tagjai mindig csak magyarul beszéltek egymáshoz.

A filmet készítették: Zana Diána és Mészáros Péter

Készült a Nemzetstratégiai Kutatóintézet megbízásából.

 

A magyar nemzet küldetése visszahozni a kereszténységet Európába – Beszélgetés Dr. Csókay Andrással

A magyar nemzet küldetése visszahozni a kereszténységet Európába – Beszélgetés Dr. Csókay Andrással

Prof. Dr. Csókay András idegsebész, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Idegsebészeti Osztályának vezető főorvosa azzal vált híressé, hogy a súlyos traumás agyduzzadás kezelésére kifejlesztette az ún. éralagút-technikát, amely világújdonságnak számított a koponya-térnyerési technikák műtéti megoldásait illetően.

Tavaly Nigériában szervezett idegsebészeti missziót és adományok gyűjtésével létrehozott egy hatvanas évek szintjén működő műtőt, ahol több reménytelennek tűnő esetet kezelt és gyógyított meg. Idén tavasszal – nagy kockázatot vállalva – két kollégájával Bangladesben megkezdte egy a fejüknél összenőtt sziámi ikerpár szétválasztását, amely műveletnek nemrégiben a második, legkritikusabb szakasza is sikeresen lezárult.

Sokan tudják, hogy a Főorvos úr mélyen vallásos ember, minden megpróbáltatás alkalmával – legyen az magánéleti vagy szakmai – imával fordul a Jóisten felé. „Agysebészet rózsafüzérrel” című könyvében olvastam, hogy mikor úgy érezte, nem tud megoldani egy orvosi problémát, az Úrhoz intézett fohász minden alkalommal segített.

Személyes tragédiáján, a tíz éves kisfia elvesztésén is hite segítette át. Ahogy mondta: „a tragédiák az Istenbe vetett hittel drámává szelídülnek.” Az imádság szolgál kapcsolódási pontként a Fennebbvalóval és az imádság az, ami igazán egységgé tudja kovácsolni a nemzetet – állítja, hiszen, ha mindenki a saját dolgát tudja és teszi, összeáll a puzzle.

A nemzet nagy tragédiája kétségkívül Trianon volt. A főorvos úr szerint azonban Isten valamiért engedte, hogy megtörténjen és, ha felajánljuk a szenvedést az Úrnak, ő majd megmutatja, mire kamatoztathatjuk és visszamenőleg meg fogjuk látni az értelmét. Ugyanakkor a jelenkor legnagyobb problémáját az abortuszokban látja, melyek száma ugyan csökken, de még így is nagyon magas.

Úgy véli, ahogy minden embernek létezik egy Isten által elrendelt feladata, úgy egy nemzetnek is van isteni küldetése. A magyar nemzeté pedig az, hogy visszahozza az elveszett keresztény hitet Európába. Többek között ilyen témákról beszélgettünk Csókay Andrással alább megtekinthető videóriportunkban.

A filmet készítette: Zana Diána és Mészáros Péter

Készült a Nemzetstratégiai Kutatóintézet megbízásából.

 

Isten kinyújtott karjaként Kárpátalján – beszélgetés Zsukovszky Miklós esperessel

Isten kinyújtott karjaként Kárpátalján – beszélgetés Zsukovszky Miklós esperessel

Két éve jártam először a kárpátaljai Dercenben, ahol találkoztam a Beregi Református Egyházmegye esperesével, a Derceni Református Egyházközség lelkipásztorával, Zsukovszky Miklóssal. Tudtam róla, hogy a legnehezebb sorsú nemzetrészünk eldugott kis zsákfalvában teszi rendületlenül dolgát, az országot sújtó háborús helyzet, gazdasági válság, a nagymértékű infláció, a mérhetetlen elszegényedés és kivándorlás idején. Mégis az a pozitív energia, amely sugárzott belőle, az a jókedv, amellyel fogadott, rögtön ráébresztett, hogy Isten rendíthetetlen szolgájával állok szemben.

Az akkor folytatott beszélgetésünk, majd későbbi találkozásaink során ez még inkább beigazolódott. Zsukovszky Miklós a Kárpát-haza igaz magyar őreként, Isten kinyújtott karjaként, a Tábita Diakóniai Központ és az önkéntes tűzoltóság megálmodójaként reményt ad a reménytelenségbe szakadt testvéreinknek.

A nagyhatalmi érdekek legkiszolgáltatottabb áldozatai – mint a történelem során már annyiszor – ismételten az ártatlan emberek, köztük a kárpátaljai magyar közösség. Mikor két éve először jártam Dercenben, a Tiszteletes úr elmondta, hogy az infláció, a gazdasági mélyrepülés következtében egy átlagos nyugdíj tizenkétezer forintnak megfelelő hrivnya, miközben az élelmiszerárak a magyarországiakhoz hasonlóak, a férfiak a behívótól rettegnek, családjuk pedig kilátástalan helyzetbe kerül. Mindennek következtében mérhetetlen kivándorlás kezdődött meg Kárpátalján, mivel a szülőföldön maradás szinte lehetetlenné vált.

Ebben a helyzetben a Tiszteletes úr és az önkéntes segítői napi 78 adag meleg ételt hordanak ki rászorulóknak. A Tábita dolgozóival autóba ültünk mi is, és végigkísértük a konyhától egészen az éhes szájakig az ebéd útját, amely aznap levesből, rizsből, azon pedig egy szalonnaszeletből állt.

Összeszorult szívvel láttam, ahogy az idős néni könnyeivel küszködve, egy apró szobában kucorogva, utolsó darab tűzifáját a sparheltben égetve várja és hálálkodik az ételért. Előfordul, hogy az utolsó adag délután négykor ér célba, hiszen ilyenkor nem csak élelmet, de egy jó szót – ahogy a Tiszteletes úr mondta – szeretetet is visznek a rászorulóknak.

A szolgálat itt nem ér véget, mindemellett hittanórákat, foglalkozásokat tartanak a gyermekeknek, magyarságra nevelik őket, a Tiszteletes úr lánya ingyenes fogászatot üzemeltet hétvégenként, ő maga pedig egy olyan önkéntes tűzoltóság vezetője, amely mára – igaz adományokból, és nem a legújabb eszközökkel, de – teljesen felszerelt és a helyi katasztrófahelyzeteken felül, a magyarországi árvizek során is jöttek segíteni.

A lehetetlennek tűnő küldetést vállalva – azt végre is hajtva –, a vasárnaponként megtelő – ebben az anyagi helyzetben csodálatosan felújított – református templomban Zsukovszky Miklós hitről, magyarságról és megmaradásról prédikál, és mikor megkérdezem, ebben az elszomorító helyzetben, miben látja a megmaradást, azt felelte: „Úgy gondolom, hogy Isten megáldott bennünket eddig, és ezután is meg fog áldani. S, ha továbbra is bízunk az Istenben, így lesz nekünk jövőnk, itt Kárpátalján.”

 

A filmet készítették Zana Diána és Mészáros Péter

Készült a Nemzetstratégiai Kutatóintézet megbízásából.

 

 

Nincs az a vihar, amely elpusztíthatna, ha veled van Isten! – Elsöprő erejű gondolatok Csíksomlyón

Nincs az a vihar, amely elpusztíthatna, ha veled van Isten! – Elsöprő erejű gondolatok Csíksomlyón

„Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a Te Igéd szerint” – olvashatjuk Lukács evangéliumában Mária válaszát az angyal által közvetített isteni kijelentésre, elhívásra. Úgy vélem, ez a fajta szűzanyai magatartás – a ráhagyatkozás, a feltétel nélküli bizalom az Úr akaratában – hiányzik leginkább a ma emberéből, hiszen a kort, amelyben élünk az individuum felmagasztalása, az egyéni érvényesülés előtérbe helyezése jellemzi. Ebben a lehetőségek tárházával kecsegtető modern világban az ember hajlamos kapzsivá válni, még többet és még többet kívánni – saját maga számára, a „fényűzés” (a fény űzése) során azonban egyre inkább eltávolodik a valódi fénytől.

Pedig legismertebb imánkban, a Miatyánkban is nap, mint nap elmondjuk: „Legyen meg a Te akaratod”, cselekedeteink során azonban már sokkal nehezebb e szavak szerint élni. Talán ez az egyik oka annak, hogy az idei csíksomlyói búcsús szentmise mottójául, a Szűzanya Istenhez intézett szavait választotta a szervező erdélyi ferences rend: „Legyen nekem a Te Igéd szerint.”

Szent István királyunk ezer esztendővel ezelőtt Mária oltalmába ajánlotta hazánkat, a Kárpát-medencét. A magyarok, köztük leginkább pedig a székelyek és a csángók, azóta is erős Mária-kultuszban élnek. Szintén hasonló kiemelt tisztelettel fordul a Szűzanya felé a lengyel nép, akiknek ugyanazt jelenti a częstochowai Fekete Madonna, mint nekünk a csíksomlyói Szűz Mária kegyszobor.

Częstochowaból érkezett az idei pünkösdi szentmisét celebráló Marian Adam Waligóra pálos szerzetes, a Jasna Góra-i pálos kolostor házfőnöke, aki olyan prédikációval ajándékozta meg a magyarokat, amelyre sokáig emlékezni fog mindenki, aki figyelmesen végighallgatta. Jómagam csupán négy éve váltam rendszeres búcsújáróvá, de az biztos, hogy ez a beszéd messze felülmúlta a korábban hallottakat. Nem is beszélve a tavalyi év szónokáról, Románia pápai nunciusáról, aki nem átallott szűkebb körben méltatlankodni, amiért az erdélyi magyarok száz év alatt nem voltak képesek beolvadni a románságba, majd levezényelte a szentmisét ötszázezer magyarnak Csíksomlyón. Minderről tavaly írt cikkemben, ITT olvashatnak.

Fenti okok miatt az előző évben nem tudtam megélni az áhítatot, idén azonban Waligóra atya szavai fennkölt lelkesedéssel töltötték meg szívemet. Akarva, akaratlanul eszembe jutott a mondás: „Polak, Wegier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki, oba zuchy, oba zwawi, niech im pan bóg blogoslawi!”, azaz: „Lengyel, magyar két jó barát, együtt harcol, s issza borát, vitéz, s bátor mindkettője, áldás szálljon mindkettőre!” A szerzetes minden mondatából kiérződött, hogy ismeri, mi több, érti a magyar lelkületet, hiszen történelmi Magyarországról, egy nemzet közösségéről, szülőföldről beszélt azon a szent magyar helyen, amely ma mégis Romániához tartozik.

A beszéd katartikus pontja kétségkívül Alfie Evans, a nemrég elhunyt huszonhárom hónapos angliai kisfiú halála körülményeinek taglalása volt. Jézus figyelmeztetett minket: „Mindaz, amit a legkisebbnek tesztek, velem teszitek.” Ennek ellenére egy héttel ezelőtt a liverpooli bíróság a szülők akarata ellenére úgy döntött, hogy megszakítja az Alfie életben tartásához szükséges kezelést, a brit legfelsőbb bíróság pedig nem adott helyt a szülők kérésének, hogy Ferenc pápa hívására a római Bambino Gesù kórházba szállítsák át a kisfiút.

Hadd idézzem fel a szónok szavait minderről: „Íme, látjuk, hogyan lehet megölni egy gyermeket, miközben ez a világ a kozmosz legutolsó sarkát is kutatja, feltárja a tenger mélyét, mesterséges intelligenciát alkot, diagnosztizálja a legcsodálatosabb, legprecízebb eszközökkel és gépekkel a legritkább betegségeket, ugyanakkor nem kifizetődő számára megtartani egy kisfiú életét, akinek csak oxigénre, vízre és ételre lett volna szüksége. […] Elfelejtette a barbár világ a szeretet parancsát, elfelejtette az ember legalapvetőbb jogait. […] Napokon keresztül láttuk erőtlenül a megrázó kontrasztot, vagyis egy gazdag ország megcsodált kicsi gyermekét az angol királyi házaspár karjaiban, miközben nem tudott védelmet nyújtani annak a másik kisgyermeknek a liverpooli kórházban.”

Fájdalmasan igaz szavak voltak ezek, amelyek nemcsak a jelenlévőket, de az egész világot elgondolkodásra kell, hogy ösztönözzék. Ahogy a tragikus esetet követően Ferenc pápa is hangsúlyozta: „…az élet egyetlen ura, annak kezdetétől természetes végéig Isten! Nekünk pedig az a kötelességünk, hogy mindent megtegyünk az élet védelmezésére. Most csendben gondolkozzunk el és imádkozzunk!”

Nekünk, magyaroknak a Kárpát-medencében, a Szűzanya gyermekeiként még inkább kötelességünk az élet, a család, a gyermekeink védelme. Ceaușescu elvtársnak egy valamiben igaza volt. Azt mondta, a Kárpát-medence azé, aki teleszüli. És míg Erdélyt teleszülték a „hős román anyák”, Magyarországon – ugyan az abortuszok száma az utóbbi években folyamatosan csökkenő tendenciát mutat – még mindig több tízezer beavatkozást végeznek évente. A Kárpát-medencei magyarság megtartásához, elengedhetetlen egy erős Anyaország. Az ehhez szükséges ősi erő és identitástudat azonban sok magyarban él és izzik, mi sem mutatja ezt jobban, mint, hogy majd’ fél évezrede, mostanra évente csaknem félmillióan járulunk a minket oltalmazó Szűz Mária elé Csíksomlyón.

„Büszkék vagytok arra, hogy magyarok vagytok – erről tanúskodik az idehozott számtalan zászló és a helységneveiteket tartalmazó feliratok. Isten, áldd meg a magyart! Áldjon meg mindannyiótokat, akik szeretitek az életet, családjaitokat, gyermekeiteket!” – zárta szavait Waligóra atya, majd – sejtetve a magyarság jelenlegi európai helyzetét és mindenkori küldetését, Fekete István gondolataival tette fel a koronát az elsöprő erejű szónoklatra:

„Ne imádj hát mindent, édes Magyarom, ne szórd lelked aranyát, nyelved szépségét a rombolás disznai elé, ne imádj semmit, csak az Istent, mert nem tudod, milyen idők jönnek, és nincs az a vihar, mely elpusztíthatna, ha veled van az imádság és veled van az Isten.”

 

Kiemelt kép: Mohai Balázs / mti

 

Üzenet Nagyhét Szent Háromnapjára

Üzenet Nagyhét Szent Háromnapjára

Húsvét előtt állunk. Ma megkezdődött a Nagyhét Szent Háromnapja, amikor a keresztény világ Jézus Krisztus megváltó szenvedéstörténetére és hitünk legmélyebb titkára, a dicsőséges feltámadásra emlékszik, melynek első mozzanata ugyan Virágvasárnap, a jeruzsálemi bevonulás, azonban a római hatalom igájából menekülni vágyó, hozsannázó tömeg sorfala közti bevonulás mélyebb igazságát a Szent Háromnap történés-sorozata világítja meg számunkra.

Nagycsütörtökön felidézzük, ahogy Jézus utoljára költi el vacsoráját az apostolokkal és a Boldogságos Szűzanyával, aki élete minden fontos pillanatában jelen van. Megváltó Krisztusunk, vacsora előtt megmossa tanítványainak lábát, megmutatva számunkra a keresztény ember alapmagatartását, az alázatot, amely nem más, mint Isten és az embertársaink szolgálata. Az utolsó vacsora második mozzanata az Eucharisztia megalapítása, a keresztény közösség biztosítása arról, hogy a kenyér és bor jelképe alatt a világ végezetéig velünk lesz.

Nagypénteken “Rómába mennek a harangok”, a világ elnémul. / Nagyboldogasszony- és Szent Adalbert-főszékesegyház, Esztergom

A getszemáni kerti virrasztás után következik Nagypéntek keserűsége, amikor is – vallja a keresztény magyar ember – „Rómába mennek a harangok”, mert az egész világ megrendül és elnémul attól az igazságtalanságtól, hogy Isten Fiát a képmutató tömeg keresztre feszítteti. Ő azonban a keresztről hirdeti, hogy mindezzel teljesítette be küldetését, hiszen tudja, hogy Ádám bűnét és annak zsoldját – a lelki halált – csak az új Ádám végzete képes tisztára mosni.

A hagyomány szerint Nagyszombaton Jézus pokolra szállására emlékezünk. Csendes és puszta ilyenkor a világ, mert ez az az idő, amikor „nincs Isten, meghalt” – mert megölték őt… A szeretet azonban erősebb a rossznál és a bűnnél, az élet a halálnál – ezt hirdetik Húsvétvasárnap reggel az asszonyok, Péter és a másik tanítvány, János, akik szaladva sietnek a Szent Sírhoz. Az emberi lét legnagyobb titkára emlékezünk ekkor: a halál miértjére és kilátástalanságára, Isten az élet igenlésében ad választ.

Húsvét előtt állva a leghitelesebb forrás jelenik meg előttünk, hirdetve a világnak, hogy az a példa, amelyet Jézus mutat számunkra vagy akár egész nemzetünk számára, a leginkább járható út: a nagypénteki keserűséget, a nagyszombati kilátástalanságot követő húsvétvasárnapi feltámadásnak, az élet igenlésének és a tevékeny szeretetnek útját.

Szent II. János Pál pápa mondta volt: „Semmi sem győz meg, csak az igazság és semmi sem ment meg, csak a szeretet.”

Áldott és magasztos feltámadás-várást kívánok mindannyiuknak!

 

(Kiemelt kép: Zana Diána: Ugró Jézus)

 

 

 

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás