Példakép

Példakép

Korábbi írásomban már kifejtettem, hogy Kovács Ákos az az énekes, aki képes a popkultúrát az értékközvetítés szolgálatába állítani, aki nemcsak munkásságával, de hithű keresztényként, nemzeti érzelmű magyarként életével is példát mutat mindannyiunk számára és, aki időről-időre bebizonyítja, hogy a valódi értéket, az értelmes mondanivalót, igenis be lehet csomagolni a modern világ korszerűségének köntösébe.

Advent idején, mikor Ákosról írok, aki dalszövegeiben olyan virtuóz módon használja egyedülálló magyar nyelvünket, s mindazt a jelentéstartalmat, amely az egyes szavak, kifejezések mögött rejlik, vagy amelyekkel az évszázadok, évezredek történelme felruházta, hadd éljek most egy szemantikai példával. A 2018-as dupla Aréna koncert második napját követő vasárnapon a harmadik, rózsaszín, az örömöt jelző gyertyát is meggyújtottuk a koszorún, a reggeli szentmise elején felcsendült már a Gaudete in Domino kezdetű ének is a Filippibeliekhez írt levélből, hiszen az Úr eljövetele immár nagyon közel van.

A XXI. században, mikor az év vége felé közeledve az igazi karácsonyi lelkület helyébe az ész nélküli költekezés szelleme költözött, nehéz megtalálni a békés nyugalmat, átélni az ünnep valódi jelentőségét. Hiszen a Megváltó megszületésére való várakozást a szívekben felváltotta a fényűzés…. A „fényűzés” szavunkkal, mai gondolkodásunk szerint a nagyzolást, a nagystílű, költekező életmódot fejezzük ki, amelyhez az igazi értékektől eltávolodott, modern kori ember pozitív képzeteket társít. De ha jobban megvizsgáljuk, a fény űzése nem más, mint a valódi értékek, a szeretet, az önzetlenség, a kegyelem elkergetése életünkből, mindezek feláldozása egy anyagias világ oltárán.

Ez történik manapság, nemcsak Advent szent idejében, hanem egész életünk során. A közösségi életet, az egymásra figyelést, a sokgyermekes nagycsaládok világát az elmagányosodás kora váltotta fel, amelyben a média, a piac és a reklám az úr. A most felnövő generáció számára szinte lehetetlen a helyes utat megtalálni. Ezekben az időkben mindennél nagyobb szükség van az igazi példaképekre, akik képesek a modern kori ifjúság eszköztárát igénybe véve, valódi és követendő példával járni a fiatalság előtt. Kovács Ákos kétséget kizáróan egy ilyen példakép.

Dalai nem csupán a szórakoztatás és a szépség ideája jegyében készülnek, de gondolkodásra, az igazság feltárására, a sallang levetésére ösztönöznek, s nem egyszer fogalmaznak meg éles társadalomkritikát. Nincs ez másként az idén szeptemberben megjelent ’Hazatalál’ középlemez nótáival sem, amelyek közül három is a hétvégi koncerten debütált színpadon, ahol az Ákos, Lepés Gábor és Bánfalvi Sándor trióhoz ezúttal Madarász Gábor és Kálló Péter csatlakozott.

Az ’Ellenség a kapuknál’ című szám tökéletesen önti művészi formába jelen korunk legnagyobb, s nemcsak magyar viszonylatú, de európai, sőt világméretű problémáit, mind az egyes emberre leszűkítve, mind pedig kollektív értelemben, szinte előre vetítve a nem sok jóval kecsegtető végkimenetelt, amely felé vészesen közeledünk. Az egész dalon végighúzódó feszültséget mégis némiképp megoldja az a két sor, amelyben a kilátástalannak tűnő helyzet megoldása is rejlik: „De aki a lélektől vezetve lép, annak juthat végső menedék.” S mintegy megváltás, a lemez negyedik dala felvillantja a reményt, hogy a jelenkor minden hamis kísértésével szemben az ember alapvetően jó: „Holnaptól másképp lesz, holnaptól jól döntesz…”

„Létezik- e vajon a hely, ahol élni és halni kell?” A korong névadó szerzeménye, a ’Hazatalál’ olyan axiómát fogalmaz meg, amelyre – hiszem, hogy – szüksége van a most felnőtté váló fiataloknak, akik már többnyire nem érzik a szülőföld megtartó erejét, az otthonmaradásban rejlő szépséget, a magyarsággal járó égető kötelességtudatot. Akik maguk mögött hagyva mindent, ami igazán fontos az életben, útnak erednek, de végül csak meg kell tapasztalniuk, hogy „az élet sehol se hibátlan…”

A dalhoz nemrég elkészült a klip is, amely Magyarország olyan látványos helyeit és természeti jelenségeit mutatja be, amelyek a szerző életében is fontos szerepet töltenek be. Az Aréna koncert során is lejátszott videó-anyag kis túlzással hazánk imázs-filmje is lehetne, hiszen végignézve, minden jóérzésű magyar embert büszkeség kell, hogy eltöltsön, hogy ilyen szép helyen élhet, ilyen sok természeti kincset és lenyűgöző épített örökséget tudhat magáénak hazájában.

A felnövő generáció számára a szövegen túl a képi anyag is példaként szolgálhat, hiszen mégsem a való villa aktuális celebparádéja pucérkodik káromkodva a vásznon, hanem a Szent István Bazilika monumentális belső tere tárul a szem elé. Ugyanakkor felvillan a Nemzeti Galériában őrzött két festmény is, Benczúr Gyula: Vajk megkeresztelése, valamint Berény Róbert: Csellózó nő című képe, aláhúzva a keresztény hit és a magyar művészet fontosságát, melyek kultúránk szerves részét képezik.

Azét a kultúráét, amelyhez, immár több mint negyed évszázada Kovács Ákos és munkássága is hozzátartozik. Köszönet érte!

Zana Diána

 

A kiemelt kép forrása: Ákos hivatalos Facebook oldala.

 

Vasszékelyek harcban – A száz éve alakult Székely Hadosztály tiszteletére

Vasszékelyek harcban – A száz éve alakult Székely Hadosztály tiszteletére

Erdély helyzete a Nagy Háború végén súlyos volt. A Királyi Román Hadsereg 1918. november 18-án megkapta a parancsot a Kárpátok átlépésére. Kratochvil Károly elrendelte a védelem megszervezését, Budapestről ágyúkat kért, ahonnan ugyan kiutaltak negyvenet, de a kommunistákkal összejátszó magyar gyűlölő Pogány-Schwarz József pribékjeivel még a bevagonírozás előtt leszereltette az ágyúkról a célzó berendezéseket és a gyújtószegeket, így használhatatlanná téve a fegyvereket.

A megalakuló Székely Hadosztály magja a feloszlatott kolozsvári nemzetőr zászlóalj volt, amelyhez a brassói 24., a marosvásárhelyi 22., a nagyszebeni 23., a dési 31. és a kolozsvári 21. gyalogezredek katonái csatlakoztak, valamint a Székelyföldről érkezett önkéntesek. A nehéz körülmények között, szinte a semmiből megszületett Székely Hadosztály készen állt nem csak Kolozsvár megvédésére, hanem – naivul a kormány támogatására számítva – Erdély felszabadítására is. Mit sem sejtve arról, hogy közben Károlyiék a román csapatokat szerelik fel mintegy kétszáz vagonnyi fegyverrel Csíkban.

A csendőrség kérdésére, hogy hogyan fogadják a betörő román csapatokat a Károlyi-kormány válasza az volt, ne fejtsenek ki semmilyen ellenállást. December 5-én Székelyudvarhely, január 18-án Déva is elesett. Amikor december 18-án a székelykocsárdi Maros-híd székely őrsége nem volt hajlandó a híd önkéntes átadására, hogy azon a román csapatok átvonuljanak, Fényes „elvtárs” közbelépett – ezzel rögtön ki is derült, miért küldte őt Károlyi. Mint kormánybiztos, utasította a székelyeket a híd átadására.

Kolozsvárt december végén szállták meg a románok. Böhm államtitkár rendelete szerint a magyar csapatok „tiltakozás bejelentése mellett” fokozatosan vissza kell vonuljanak. Kratochvil csapatai Bánffyhunyadra vonultak vissza, de úgy döntöttek, nem követik tovább a Károlyi-kormány utasításait. Egeresből, majd Zilahról is kiverték az ellenséget. A csúcsai harcokban a székelyek egy teljes román zászlóaljat semmisítettek meg. A hadosztály szilárdan a kezében tartotta a védelmi vonalat.

1919. március 2-án Szatmárnémetiben meglátogatta a magasabb egységeket az immár köztársasági elnökké avanzsált Károlyi Mihály, Böhm Vilmos és Pogány József társaságában. A kifogástalan glédában felsorakozott Székely Hadosztály katonái megrökönyödve hallgatták a magyar himnusz helyett az államfő tiszteletére játszott Marseilles-t. Nem értették, nem is érthették, hogy ami számukra egy ellenséges, hazájukat épp darabokra szaggató ország himnusza, az a liberálisok és szocialisták szemében a forradalom nemzetközi indulója. Pogány beszédében egy szót sem szólt a román betolakodók elleni védelemről. A székelyek már tudták, mire számíthatnak a „budapesti elvtársaktól, mégsem voltak hajlandóak visszavonulni.

A Kun-Pogány féle vörös vezetés minden lehetőséget megragadott, hogy gyengítse a Székely Hadosztály honvédő harcát. Nagykállón a Tolnai-féle vörös brigád pribékjei a sebesült székely katonákat egyszerűen kidobálták a beérkező vöröskeresztes vagonokból, majd azokkal menekültek Budapest felé. A bolsevik vezetés március végén feloszlatta Budapesten a Székely Nemzeti Tanácsot és lemondott Magyarország területi integritásának megtartásáról.

A vasszékelyek azonban tovább harcoltak. A Verbőczy zászlóalj zászlaján a következő felirat állt: „Istenért, Erdélyért és a magyar szabadságért”. Szignérváralján nyolcvan székely két román ezredet vert szét. Nagykárolyt április 19-én a vörös csapatok harc nélkül feladták. A Székely Hadosztály zöme Mátészalka Kocsárd térségében harcolt, de az utánpótlásukat a debreceni vörös őrség megakadályozta a vasúti sínek felrobbantásával.

A Székely Hadosztály egyedül maradt. A Károlyi-kormánytól, a Tanácsköztársaságtól semmilyen támogatást nem kaptak, mindkét hatalom ellenségesen kezelte őket. A hadi helyzet egyértelművé tette, ha a hadosztály így folytatja a harcot a hatalmas román túlerővel szemben, megsemmisül. Ha viszont átkel a Tiszán és csatlakozik a vörösökhöz, azzal csak Kun Béla rémuralmát erősíti és hosszabbítja meg. A két rossz közül kellett választani: elfogadják a román fegyverszüneti javaslatot, vagy tovább folytatják a harcot szemben a románokkal, hátukban a vörösökkel.

A fegyverletételt 1919. április 26-án írták alá Nyírbaktán. 6000-re beszülhető azoknak a száma akik ténylegesen letették a fegyvert, 2700-3600-an azonban tovább harcoltak. A román hadsereg a fegyvert letevő székelyeket – megszegvén az egyezményt – szörnyű körülmények között a brassói fogolytáborba szállította. Azok közül, akik nem tették le a fegyvert, sokan folyamatos harc közben eljutottak a Dunántúlra és szeptember 16-án csatlakoztak a Nemzeti Hadsereghez Siófokon.

A legnagyobb tisztelettel és hálával tartozunk a kivételesen bátor és hazafias vasszékelyeknek, akik miután Székelyföld elesett, tovább harcoltak, szemben a román túlerővel, hátukban a vörösökkel, akik a legkilátástalanabb helyzetben sem adták fel, akik otthonuk eleste után nem tették le a fegyvert, hanem Erdélyért küzdöttek, a magyar szabadságért szálltak harcba, akik Székelyföldtől Siófokig ontották vérüket azért, hogy mi ma magyarok lehessünk, akik a legszörnyűbb hazaárulás korszakában a legnagyobb hazaszeretetről tettek tanúbizonyságot.

Adózzunk a Székely Hadosztály emlékének azzal, hogy meghallgatjuk történetüket Dr. Hidán Csaba László régész-történész tolmácsolásában:

A videót Mészáros Péter készítette

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás