Hálás vagyok, amiért egyre több olyan magyarral ismerkedhetek meg, akik a nyilvánosságtól elvonulva, csendben, alázattal szolgálják Istent, a hazát és a nemzetet. Ilyen ember Chemez Farkas is, aki lovas zarándoklataival, de egész életpéldája által missziót igyekszik teljesíteni Magyarország sorsának jobbra fordulásáért. Minden szavából kiérződik az elhívás és az abból fakadó erős küldetéstudat, melynek vezérfonalát a 20. század legkiemelkedőbb magyar misztikusa, Natália nővér látomásai, és rajtuk keresztül a Szűzanyától érkező üzenetek adják.
Mikor megérkeztem és beléptem a szobába, ahol aztán a beszélgetésünk folyt, az asztalon sorakozó faragásokra lettem figyelmes, amelyek Farkas keze munkáját dicsérik, aki amellett, hogy néprajzkutató, a Népművészet Ifjú Mestere címmel kitüntetett fa-, csont- és szarufaragó művész is. Mint mondja, szinte mindent példaképétől, a nagyapjától tanult, beleértve a faragás technikáját is. Ezzel kezdődött a beszélgetés, és miközben előkerültek a nagypapa által készített míves, csontból csipkézett nyakékek szarvassal, turullal és ősi magyar motívumokkal, mi is a régmúlt magyar történelmébe révedtünk. Szó szót követett, és mire eszembe jutott, hogy mindezt jó volna rögzíteni, már Szent Istvánnál és Koppánynál tartottunk….
nÉPlélek: Nem egyszer szegezték már nekem azt a kérdést, hogy Szent István vagy Koppány szellemiségét érzem-e magaménak inkább. Mi a véleményed a szentistváni és a koppányi lét ilyetén szembeállításáról?
C. F.: Ezzel a kérdéssel kapcsolatban egy történet jut eszembe. Egyszer Sólyon megidéztük István és Koppány harcát. Az, aki Koppány lett volna, nem jött el, s mivel én tudtam a csapatból legjobban lovasíjászni, engem állítottak a helyébe. Akkor, ott beleképzeltem magam Koppány helyzetébe és szinte magától jöttek a gondolatok, hogy mit miért tehetett. Úgy sejtem, egy ponton arra jöhetett rá, hogy nem bontakozhat ki testvérháború, amelyben magyar a magyar ellen támad. Elképzelhetőnek tarzom, hogy feladta magát még mielőtt a belháború súlyossá vált volna.
Érdekes, hogy a további magyar királyok Koppány utódai közül kerültek ki, pl. Szent László is az ő ágáról való. Nem arról volt szó tehát, hogy az egyik nagyon jó ember, a másik meg nagyon rossz volt. Nem csak ő, István is hibázott bizonyos dolgokban…
nÉPlélek: Az, hogy halála előtt az égiekhez fordult segítségért és az országot Máriára bízta, szintén arra enged következtetni, hogy élete végén már másképp gondolkodott.
C. F.: Így van, ez azt mutatja, hogy ő is megbánhatott dolgokat, azonban itt olyan nagy hibák nem voltak. Egyikük sem volt – a mai fogalmakkal élve – sunyi, szélhámos, korrumpálható, amely tulajdonságok a jelenkori politikában megmutatkoznak. Úgy gondolom, Szent István számára az volt az elsődleges cél, hogy a Szent Korona ide kerüljön.
nÉPlélek: Illetve az, hogy egyáltalán megmaradjon az ország…
C. F.: Igen, Szent Istvántól kezdve Magyarországra nem ellenségként tekintettek az európai népek, hanem egyre inkább a kereszténység védőbástyájává váltunk. Mi nem azért jöttünk Európába, hogy fegyverrel leigázzuk az itt élő népeket és utána megtanítsuk nekik az ősi szkíta vagy mondjuk úgy, őskeresztény erkölcsöket, hiszen ez nem a krisztusi út lett volna. Ő oda ment, ahol üldözték és megölték. Olyan életutat járt be, amelyről senki nem gondolná, hogy bárhova is vezet. És mégis, odáig vezetett, hogy a kereszténység a legnagyobb világvallássá vált. A magyar küldetés előtt Jézus a példa, ahogy Márai Sándor fogalmaz: népek Krisztusa, Magyarország. Ugyanakkor, a Szűzanya népe is vagyunk, mégpedig olyan értelemben, hogy nem csak mi választottuk Őt, hanem Ő is minket. Natália nővér szavai szerint, ugyan több országot ajánlottak már föl Szent István óta a Szűzanyának, de csak egyet tekint tulajdonának.
nÉPlélek: Pontosan ezt a különbséget mutatja, hogy a Szűzanya nemcsak Patrona Hungariaea, hanem Regina Hungarorum is, vagyis, nem csupán védelmezője, hanem királynője is országunknak.
C. F.: A mai materialista ember ilyenkor gondolkodik el, hogy mindez mennyiben lehet igaz, létezhetnek-e egyáltalán ilyen láthatatlan vagy legalábbis nagyon kevesek által látható égi személyek. Nekem is volt egy ehhez köthető élményem Csíksomlyón. Amikor már sokadjára lovagoltunk a búcsúba, a Babba Mária elé lépve, egy gondolat hasított belém, de olyan formán, mintha nem is tőlem származna, mégpedig, hogy az előttem álló szobor csupán anyag, semmi más. Miért szemléljük ekkora áhítattal és tisztelettel, mikor csupán fa és festék? Magam is megrökönyödtem, hogyan támadhat ilyen gondolatom…
Következő évben ismét lóval zarándokoltunk Csíksomlyóra, mikor történt egy súlyos balesetem, beakadt a kengyelbe a lábam és a ló több száz méteren keresztül vágtában húzott magával. Hét bordám eltörött és légmellem alakult ki. Az intenzív osztályra kerülve azonban olyan gyorsan gyógyultam, hogy az orvosok sem tudták mire vélni. Tudom, hogy sokan imádkoztak értem, de egy ideig még olyan érzésem volt, hogy semmi nem dőlt el, még meghalhatok, mintha ott ólálkodott volna körülöttem a halál. Aztán egyszer csak, megjelent előttem egy kép, ahogyan a barátaim harcolnak, hogy megvédjenek engem tőle. Legtovább a nagyapám bírta a küzdelmet, de végül ő sem tudta föltartóztatni a halált. Akkor jött a gondolat, hogy Szűz Mária segítségét kérem. Ahogy ezt elhatároztam, melegség öntött el, mintha körülvett volna egy csupa szeretetből és jóságból álló burok, mintha Égi Édesanyánk rám borította volna azt a bizonyos palástját. Úgy éreztem, ez még a halálnak is jól esett. Elment, én pedig elkezdtem gyógyulni.
nÉPlélek: Amennyiben hisszük, hogy minden okkal történik, szerinted ennek miért kellett megtörténnie veled?
C. F.: Úgy érzem, kaptam egy új életet. Innentől kezdve az életemre ajándékként tekintek, amivel azt kezdek, amit akarok. Molnár V. Jóska bácsi szerint, mikor az ember megtapasztal egy halálközeli élményt, utána kezdődhet el az igazi küldetése. Natália nővér látomásai Belgiumban jelentkeztek először a halálos ágyán, mikor már mindenki lemondott róla. Megjelent neki Krisztus és azt mondta, annyira tiszta lélek, hogy akár most azonnal elviheti magához, de ha úgy akarja, itt maradhat és közvetítheti az égi üzeneteket az emberek számára. Natália nővér ezt a szolgálatot választotta.
A balesetem után tehát, életemben először ló nélkül, gyógyulni vágyó betegként mentem a csíksomlyói búcsúba. Ahogy beléptem a kegytemplomba, úrrá lett rajtam a gondolat, hogy a Szűzanya, a maga szűzies női szentségével, makulátlan tisztaságával jelen van, nem csak a szoborban, hanem az egész templomban. Láttam a Babba Mária szemében – mintha maga a Szűzanya tekintene rám – azt a fajta feltétel nélküli szeretetet, kegyelmet, amely mindenkihez szól, a bűnösökhöz is. Ekkor jöttem rá, hogy ezért nem bálványimádat ez.
Egyszer egy pappal beszélgettem Szőregen, aki nagyon jó példával világította meg ezt a kérdést. Ha valaki egy fényképet tart magánál az édesanyjáról, amelyet néha elővesz, attól még nem a képet fogja szeretni. Ugyanez áll a Szűzanya szoborra is.
nÉPlélek: Az jutott eszembe, hogy az átlagembernek – aki nincs olyan magas lelki szinten, mint a szentek, a misztikusok – a fölhöz ragadtsága okán szüksége lehet valamiféle kapaszkodóra, matériára ahhoz, hogy érezze az irányt, hogy könnyebben el tudjon jutni gondolatban, imában az égiekhez.
C. F.: A magyar nyelv nagyon szépen kifejezi mindezt. A rovásírásban régen csak a mássalhangzókat jelölték. Az irány szó mássalhangzóit ki tudjuk egészíteni különböző féleképpen. Az arany ennek a világnak a kincse, az erény azonban éppen azt mutatja meg, hogy nemet tudunk mondani ennek a világnak a hamisságaira. Az erényes élet pedig megmutatja magát az irányt. Az, hogy tudjuk, mi a helyes út saját életünkben, a nemzet életében, csak úgy vehető észre, ha a belső iránytűnk az erényre van hangolva. Akkor fogjuk megtalálni újra a magyar irányt, mikor minél többen az erényes életet választjuk.
nÉPlélek: Itt viszont előjön a szabad akarat, hiszen az Isten is olyan szavunk, amelynek mássalhangzóit nem csak magas rendű magánhangzókkal, hanem mélyrendűekkel is kiegészíthetjük. Rajtunk áll, melyiket választjuk…
Folytatjuk….
“Nekünk Isten nélkül nem megy…” – Chemez Farkassal beszélgettünk (II. rész)
Fotók: Mészáros Péter