A múltunk kötelez – Beszélgetés Demeter Lászlóval, a Kelet Kapuja kiadójával

A múltunk kötelez – Beszélgetés Demeter Lászlóval, a Kelet Kapuja kiadójával

A Székelyföldön – azon belül is Erdővidéken – található Barót település már az 1200-as években lakott volt. A magyar történelem és kultúra számos olyan nagy alakja származott innen vagy a közvetlen környékről, akiket munkájuk révén az egész magyar nemzet ismer és elismer. Ilyen volt Benedek Elek, Apáczai Csere János, Baróti Szabó Dávid, nagybaczoni Nagy Vilmos, Kriza János és Bölöni Farkas Sándor, hogy csak a legismertebbeket említsük.

Barót közepén áll Erdővidék Múzeuma, abban meg az egész világon egyedülállónak számító Masztodon, vagyis gumós fogú őselefánt csontváz, amely szinte teljes egészében épen maradt és a mai napig megtekinthető. A múzeum igazgatója pedig Demeter László történész-muzeológus, aki a magyar jövőbe vetett optimista hitének, a nemzet iránti elkötelezett tenni akarásának és ez irányú, mégis szerteágazó munkásságának köszönhetően, egyértelműen a helyi magyar élet kiemelkedő alakja és mozgatórugója.

Hittel vallja, hogy mi, magyarok rendkívül gazdag és értékes múlttal rendelkezünk, amely kötelez bennünket, s ha mindenki a saját helyén és környezetében eleget tenne ennek a kötelességnek, nem lenne semmi baj. A székelyeket – példának okáért – határőrzés céljából állították a magyar királyok a keleti végekre, s 800-1000 éven keresztül mindig helytálltak.

Minden kornak megvan a maga nehézsége – mondja Demeter László – most még háború sincs, sokkal nehezebb körülmények között mindig volt erő felállni és továbblépni. Az előttünk járók példája és sokkal nehezebb sorsa kötelez bennünket, és ha nem adjuk át örökségüket gyermekeinknek, unokáinknak, megszakad egy több ezer éves történelmi folytonosság.

Úgy véli, eljött az idő, mikor ismét nemzetben gondolkodnak a magyar vezetők, majd egy kis humorral fűszerezve rámutat az igazságra: „Nekem nem vissza kell adni a magyar állampolgárságot, hanem elfogadni a meglévőt, mert a mi nagyszüleinktől, dédszüleinktől nem kérdezték meg, hogy lemondanak-e róla.”

A Tortoma Könyvkiadó tulajdonosaként – rendkívül gazdag, magyar vonatkozású és témájú kiadványai mellett – a dr. Obrusánszky Borbála főszerkesztésében, negyedévente megjelenő Kelet Kapuja című folyóirat felelős kiadója, amely – az akadémikus állásponttal nem egyszer szembehelyezkedve – már harmadik esztendeje igyekszik feltárni a magyar őstörténet valódi arcát. A Gaál Mózes Közművelődési Egyesület elnökeként, olyan identitáserősítő rendezvények szervezője, mint az Erdővidéki Közművelődési Napok, vagy a Magyar Örökség elnevezésű honismereti szabadegyetem és tábor.

Trianon száz éves évfordulójához közeledve, beszélgetésünk során szóba került Székelyföld autonómiájának kérdése is. Demeter László nemcsak az előnyökre, de a benne rejlő veszélyekre is rámutatott, ugyanakkor az egyre gyakrabban tetten érhető transzilvanista gondolkodásmód mentén, a lehetséges megoldásra is rávilágított.

Minderről bővebben a Demeter Lászlóval készített riportfilmünkben:

Készítették: Zana Diána és Mészáros Péter

Készült a Nemzetstratégiai Kutatóintéze megbízásából.

„Amíg én élek, ez a zászló lobogni fog!” – Beszélgetés Mónus Józseffel, a Fehér Farkassal

„Amíg én élek, ez a zászló lobogni fog!” – Beszélgetés Mónus Józseffel, a Fehér Farkassal

Először a tavalyi Kurultájon láttam élőben Mónus József, avagy a Fehér Farkas legendaszámba menő lövéseinek egyikét, amikor is kétszáz méterről talált el egy 1×1 m-es célterületet. Tudva lévő, hogy bástyalövései alkalmával több száz méterről ugyanezt képes végrehajtani magyar várfokokról, esőben, szélben, emberekkel körülvéve, nem beszélve a világversenyekről, amelyek során, elképesztő távolságokba repítve nyílvesszőit, rendre maga mögött hagy bárkit, aki kiáll ellene.

A legendás íjak…

Többször hallottam már tőle, hogy a józan ész határain túl kell lőnie. Ennél jobban, azt hiszem, nem lehet megfogalmazni az ilyen, lehetetlennek tűnő teljesítményt. Egy biztos, itt már nem csupán a célzás tehetségéről, az erőről vagy a koncentrációról kell beszélnünk, valami más is van a háttérben, ami túlmutat a fizikai világ dimenzióin.

Nem sokkal ezután, 2018 nyarának végén a Farkas csapat négy kategóriában döntötte meg a világrekordot az Egyesült államokbeli Wendoverben megrendezett távlövő íjászversenyen. Ekkor Mónus József 897,66 méterre lőtte nyílvesszőjét, és így közel 25 méterrel szárnyalta túl a korábbi 873,26 méteres csúcsot.

A következő évben aztán, személyes találkozásunk alkalmával ő maga mesélte nekem, hogy akkor, s egy ideje már a pozsonyi csata évszáma, a 907-es szám lebeg a szeme előtt, mint cél.  Tavaly tehát, kevesebb mint tíz méter választotta el a hihetetlennek hangzó távolság meglövésétől.  Gondoljunk csak bele: ez majdnem egy kilométert jelent…

A 2019-es Visegrádi Palotajátékokon

Ugyanekkor Mónusné Ruszin Anna 643,94 méterrel állított be új világrekordot, a korábbi 619,49 métert túlteljesítve. Farkas minden alkalommal, hatalmas büszkeséggel beszél feleségéről, soha ki nem hagyva, hogy Ani Zrínyi-leszármazott, s mikor egy Zrínyi lány Zrínyi íjjal győzi le a törököket saját földjükön, az azért – valljuk be – szívet melengető érzés az egész magyar nemzet számára.

Nem egyszer fordult elő az is, hogy a törökországi győzelmet követően, Farkas a dobogó legfelső fokáról lebegtette meg szülővárosa, Hajdúnánás zászlaját….

Visszatérve a 2018-as világversenyre, meg kell említeni, hogy a Farkas csapat másik két tagja is világcsúcsot döntött, Mónus László 747,59 métert, párja, Prokaj Kiara pedig 578,5 métert lőve hagyta maga mögött a mezőnyt.

A világbajnok

Mónus József, aki mongol farkas-vadászoktól kapta a Fehér Farkas nevet, és akit azóta világszerte így ismernek, ez idáig 25 világrekorddal és 6 világbajnoki címmel ajándékozta meg, s tette büszkévé magyar nemzetünket. Véleményem szerint a lelki-szellemi nagyság egyik ismérve, hogy ilyen elképesztő sikerek mellett is szerény tudjon maradni az ember. Első találkozásunk óta már többször volt alkalmam Farkassal beszélgetni, de minduntalan meglep az a hatalmas alázat és mérhetetlen szerénység, amelyet minden alkalommal tanúsít.

Hittel vallja, hogy eredményessége nem csupán saját érdeme. Tudja, hogy a nagyfokú felkészültség (minden áldott nap ötszázat, versenyek előtt ezret lő) nem elég ahhoz, hogy legyőzze a világ legjobbjait. Ezért minden alkalommal segítségül hívja a magyar zászló tiszteletéből fakadó erőt (zászlótudat), történelmi nagyjaink, őseink szellemét és Isten vagy, ahogy ő nevezi, a Sors pártfogását. Így társul az erős kar mellé erős lélek. Egy mongol történész szerint azért lő a világon a legmesszebbre, mert tudatának ereje képes kiszárítani a levegőben a vizet nyílvesszőinek útjából.

„Nagyapám arra tanított, hogy a magyar zászlónak lobognia kell, és amíg én élek, ez a zászló mindig lobogni fog.” Ez az egy kijelentés – úgy hiszem – mindent elárul hazaszeretetről, az elődök, az ősök, a magyar múlt és történelem tiszteletéről és arról, mit is érez Mónus József a magyar nemzet iránt. Mégis, beszéljen minderről ő maga, én pedig garantálom, hogy a szíveket büszkeséggel, a szemeket könnyel telíti meg ez a bő fél óra Fehér Farkassal:

A filmet készítették: Zana Diána és Mészáros Péter

Készült a Nemzetstratégiai Kutatóintézet megbízásából.

 

Magyarország példaként szolgál Európa számára – Beszélgetés Capári Róberttel

Magyarország példaként szolgál Európa számára – Beszélgetés Capári Róberttel

Az egykori püspöki váristálló a Sümegi Vár lábánál.

Festői környezetben, a Sümegi Vár tövében áll az a több mint háromszáz éves, egykor püspöki váristállókét funkcionáló lovarda, amely ma a Capári Lovasiskolának ad helyet, ugyanakkor az épületegyüttest és a hozzá tartozó területet, időről-időre korhű viseletbe öltözött falkavadászok vagy éppen Radetzky huszárok lepik el.

Capári Róbert

Capári Róbert, a – fent említett tevékenységeket végző – három egyesület vezetőjeként igazi büszke, lovas magyarként éli a dicső nemzeti múlttal, történelemmel és keresztény hittel átitatott mindennapjait. Az évszázados falak és a hatalmas gerendák között járva, valóban megelevenedik a történelem, ahogy a különböző huszár egyenruhák és csákók, a számos korabeli fegyverzet és a magyar történelmi eseményeket ábrázoló festmények között haladunk.

Itt gyűlnek össze rendszeresen az 1991-ben alapított Radetzky Huszáregyesület tagjai Capári Róbert elnöklésével, hiszen – a külsőségek, a megjelenés mellett – a hagyományőrzés szerves részét kell, hogy képezze a lelki és szellemi épülés is.  „Huszárok vagyunk, hagyományt őrzünk, tudni kell, mit őrizzünk” – szögezi le Robi, aki szerint a magyar nemzetnek feladata van mind Európában, mind pedig a világban.

Az istállóban.

A magyar embereknek még sincs megfelelő önazonosságtudata, melynek oka, a történelmi ismeretek hiányossága. Azonban a nemzeti identitás bennünk, keleti népekben még így is lényegesen erősebben van jelen, mint az eltunyult nyugatiakban – mondja, akik nem látják, hogy Magyarország a jelenben – ahogy a történelem során számtalanszor – példaként szolgál Európa számára.

Három egyesület vezetőjeként, Capári Róbert a civil szervezetekben, a közösségépítésben látja a megoldást, valamint a fiatalok bevonásában, amely csak példamutatás révén lehetséges. A lényeg – mint mondja –, hogy közösen próbálnak alkotni, értéket teremteni.

 

 

Egy 21. századi lovag – Videóriport Dr. Csámpai Ottóval

Egy 21. századi lovag – Videóriport Dr. Csámpai Ottóval

Dr. Csámpai Ottó, a Nagyszombati Egyetem egykori professzora, a Szent György Lovagrend Felvidéki Nagypriorátusának vezetője a Nyitra vidékén fekvő Zoboralján világító lámpásként áll a helyi magyarság előtt, amely az általa szervezett kulturális programok, előadások, rendezvények hatására, az idő folyamán közösséggé formálódott. Több mint egy évtizede költözött vissza Pozsonyból szülőfalujába, Nyitracsehire, ahol létrehozta a Jurta Látványtárat, azt a közösségi teret, ahol azóta is töretlenül folyik a nemzeti identitásépítés.

A Jurta Látványtárban

Szociológusként több tanulmányában és könyvében már az új évezred küszöbén figyelmeztetett a nemzetközi migráció biztonsági kockázataira, ugyanakkor már egy évtizede felhívta a figyelmet az ún. “politikailag korrekt” fogalmazás veszélyeire is. „Viharvert nemzettudat” című kötetében egyedüliként adott átfogó elemzést a Nyitra vidék magyar etnikumának nemzeti tudatában és érzésvilágában bekövetkezett változások körülményeiről.

Filmünkben felidézzük a felsőoktatásban eltöltött éveit, a szlovák nyelvi környezetben magyarként való érvényesülésnek útját, amely során nemcsak a magyar, de a szlovák diákok tiszteletét és nagyrabecsülését is elnyerte. Ami nem csoda, hiszen hatalmas tudása, lényeglátása és intellektusa mellett, embersége is példaértékű. Tamási Áron szavai jutnak eszembe: „Aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan.” Dr. Csámpai Ottó nagyszerű ember, legnagyobb emberi értékének pedig a magyarsággal csordultig telt szívét tartom, amely minden szavát, minden tettét áthatja.

Dr. Csámpai Ottóval és Dr. Cey-Bert Róbert Gyulával

Természetesen szót ejtünk a meghurcolt gróf Esterházy Jánosról, akinek – a morvaországi mirovi börtönben bekövetkezett halála után – hamvai egy prágai börtönsírból mintegy hatvan év után térhettek csak haza, szülőföldjére. Dr. Csámpai Ottó násza, Paulisz Boldizsár alsóbodoki vállalkozó, az Esterházy János Szülőföldjéért Egyesület alapító tagja önerőből építette meg azt a kápolnát, amelyben végre végső nyugalomra lelt a felvidéki mártír politikus, s amely azóta zarándokhelyként működik.

A Szent György Lovagrend Felvidéki Nagypriorátusa alapításának körülményein és működésén túl az is érdekelt, hogy 21. században mi tesz valakit lovaggá, milyen lelki dimenziói vannak a lovagi létnek és mi különböztet meg egy modern-kori lovagot az átlagembertől. Ahogy a Professzor mondja, manapság a lovagi erények kihaltak, éppen ezért a rend elsődleges feladata, ezek újjáélesztése és átadása a következő nemzedékek számára.

Az már ismeretségünk elején világossá vált számomra, hogy a lovagi tulajdonságok Dr. Csámpai Ottó esetében nem csak külsőségekben, hanem lényében is megmutatkoznak, az Istenhit, a család- és a hazaszeretet, az együttérzés, a segítőkészség, az őszinteség, a megbízhatóság, a becsület és a bátorság mind ott élnek a lelkében. Nem csoda, hogy Dr. Cey-Bert Róbert Gyula, a történelmi regényeiben bemutatott igaz barátokat róla formálta.

Készítették: Zana Diána és Mészáros Péter

Készült a Nemzetstratégiai Kutatóintézet megbízásából

 

 

A Nagy Háború magyar hősei

A Nagy Háború magyar hősei

Idén százöt esztendeje annak, hogy 1914. július 28-án kezdetét vette a Nagy Háborúként emlegetett első világháború. Magyarország hárommillió-nyolcszázezer főnyi katonával vett részt, amelyből hatszázhatvanegyezren soha nem térhettek haza családjukhoz. Nehezen találni ma olyan magyar embert, akinek valamely elődje ne harcolt volna az összesen több mint tizenötmillió kioltott életet követelő háborúban. De vajon fiataljaink átérzik-e annak az áldozatnak a jelentőségét, amelyet ezek a bátor hősök mindannyiunk közös magyar hazájáért hoztak, tudják-e az áldott békeidőben, amelybe a Jóisten kegyelméből születtek és élnek, hogy mit jelentett a lövészárkok véres valóságában élet-halál harcot vívni az ellenséggel úgy, hogy a halál bármelyik pillanatban elragadhatta őket? Felfogják-e annak súlyát, hogy az otthon maradott asszonyok és gyermekek egy része soha többé nem láthatta viszont szeretett fiait, férjeit, édesapjait? Megőrzik-e ezeknek a kivételes embereknek az emlékét?

A halál ott lopakodott mindenütt a fronton” (Zetényi-Csukás Ferenc: A NAGY HÁBORÚ MAGYAR HŐSEI)

„Háromszor verte ki az oroszt, – mily silány, üres beszéd ez! Vajon fölkelti-e mindannak rettentő és fölséges képzetét, amit e három hadjárat magában rejt? Fölkeltheti-e azokban is, kik sohasem jártak erre, ez esti ködbe borult Studnica-hegy borzalmas szakadékainak, vízmosásainak, tűlevelű rengetegeinek látomását, vízióját a hangnak, mit itt az omló sziklatömeg, az ágyú ezerszer visszhangzó dörrenése kelt? Aki nem járt arra, aki nem látta huszárjaink éjszakai táborozását a térdig érő sárban, zuhogó esőben, honvédjeinket, amint szakadó golyózáporban hatolnak feljebb, visszahanyatolva, újra támadva a hegy negyvenöt fokos lejtőjén, aki nem hallotta a pokolnak azt az őrjöngő zenéjét, amit itt a visszhang rendezett, szóval aki nem látott harcot a Kárpátokban, az nem tudhatja, mit jelent ez a pár szó: Csermák ezredes háromszor verte ki innen az oroszt.” Olvashatjuk Zetényi-Csukás Ferenc legújabb, A NAGY HÁBORÚ MAGYAR HŐSEI című könyvében egy visszaemlékezésben, amely érzékletesen ad választ a fenti kérdések nagy részére. Mielőtt azonban rátérnék e mű jelentőségére, elengedhetetlen kifejtenem néhány gondolatot, amelyeket – úgy érzem – a téma megkövetel.

Manapság az ifjú házasok „nem vállalnak több gyermeket”, mert az anyagi javak előbbre valóak, pedig a gyereknek nem plazmatévére és saját szobára, hanem szerető családra van csak szüksége, amely felkészíti egy erkölcsös, jó életre. A nagy anyagi biztonság megteremtése közben azonban a szülőknek sem idejük, sem energiájuk nem jut már arra, hogy a keresztény erkölcs vagy a hazaszeretet csíráját elvessék a gyerek lelkében, hogy megosszák vele a családi felmenők, a magyar ősök emlékét, azokat a történeteket, amelyekre később büszke lehet, amelyek elindíthatják benne a magyar történelem iránti érdeklődését.

“Levélírás az otthoniaknak a harc szünetében” (Fortepan, 84082 – Lőw Miklós) (Zetényi-Csukás Ferenc: A NAGY HÁBORÚ MAGYAR HŐSEI)

Száz évvel korábban a töredékéből is megéltek a magyar családok annak, mint amit most szegénységnek neveznek, s mégsem volt ritka, hogy egy házaspárnak tíz gyermeke is született. Egy ismerősöm nagyapja a háborúban évente egyszer jutott haza családjához, de minden alkalommal új gyermek fogant. Az ismerősöm furcsállta ezt és megkérdezte a nagyanyját: „miért vállaltál annyi gyermeket, ha nem lehettél benne biztos, hogy a papa legközelebb is hazajön?” Az asszony azt válaszolta: „édes fiam, pontosan azért.” Hol van ma ez a mentalitás? Talán háború kell hozzá, hogy előjöjjön… Igaz a mondás: „a nehéz idők erős embereket szülnek, az erős emberek jó időket teremtenek, a jó idők gyenge embereket szülnek, a gyenge emberek nehéz időket teremtenek.” Mindenki eldöntheti, melyik kort éljük…

Bacsa József és felesége, Jedlicska Etelka, a dédszüleim

Az én családom első világháborús emlékezetéből négy aprócska történet maradt rám, amelyek csak pár információt tartalmaznak, de jelentőségük annál nagyobb, hiszen rólunk szólnak, rám lettek bízva, hogy megőrizzem őket, és büszkeséggel töltenek el. Édesanyám családjában három tisztről tudok, akik közül ketten hősi halált haltak a Nagy Háborúban. Dédnagyapám Bacsa József, miután a bécsújhelyi Theresianum Katonai Akadémiát elvégezte, végigharcolta a több mint négy vérzivataros esztendőt. Az olasz fronton Isonzónál egy alkalommal három napig kellett a jeges, havas lövészárokban egy helyben hasalnia, ahol olyan asztmát kapott, amely később egész életét végigkísérte. De ő legalább túlélte…

László Sándor és testvére, László Lúcia, a dédnagyanyám

Nem volt ilyen „szerencséje” ifj. Jedlicska Rezsőnek, dédnagyanyám bátyjának, akit a fronton ért végzete, mást nem is tudunk róla. Egy másik dédnagyanyám hősi halált halt testvéréről, László Sándorról legalább az ismeretes, hogy Palmanovában, Udine mellett temették el, ahol ma is látogatható a katonai temető. A márványtáblák közül az egyiken megmaradt ősöm neve is az utókornak. E két hősi halott nevével Esztergomban is találkozhatunk az első világháborúban elesett hősök emlékművének kövébe vésve. Végül atyai dédnagyapámról, Zana Jánosról kell, hogy szóljak, aki az orosz fronton tett szolgálatot a farkasordító hidegben, amely egy ízben annyira farkasordítóvá vált, hogy nem volt elég a muszka had, még igazi farkasok is megtámadták az egységét. Napokig étlen, szomjan kellett várniuk a fák tetején, mire a bestiák eltakarodtak, s még csak ezután jött a puskaropogás…

Mennyi ilyen és hasonló történetünk van nekünk, egyszerű magyaroknak is, és milyen apró töredékük marad fenn csak az utókornak. Úgy gondolom, ezek a személyes élmények azok, amelyek közelebb hozhatják, érthetőbbé, világosabbá tehetik a fiatalok számára annak az áldozatnak a jelentőségét, amelyet ezek a „névtelen” hősök hoztak. A magyar családok történetei azonban többnyire elvesztek, a kommunizmus rettegéssel teli évei és a szocializmus „a múltat végleg eltörölni” és a „merjünk kicsik lenni” mentalitása áldozataivá váltak, ahogy a dicső történelmünk kitörlési kísérlete is nagyrészt sikerrel járt. A totális és erőszakos „történelmi amnéziával” történő átnevelés hatalmas pusztítást végzett a magyarok lelkében, amelyet a mai napig nem tudtunk kiheverni. A rendszer erőszakosan, destruktívan nyomott el minden nemzeti értéket, a hagyományokat, tervszerűen tüntetett el a magyar kultúrát és a történelmi emlékezetet hordozó minden tényezőt.

Zetényi-Csukás Ferenc: A NAGY HÁBORÚ MAGYAR HŐSEI

Itt az idő, hogy előássuk az egyéni tragédiákat, életutakat, hiszen az ő történetük képez hidat a múltunk és a jelenünk között. Ezt a célt szolgálhatja tehát Zetényi-Csukád Ferenc: A NAGY HÁBORÚ MAGYAR HŐSEI című könyve, amely olyan kivételes embereket, tetteket és történéseket mutat be az első világháború idejéből, amelyek máskülönben talán örökre a feledés homályába vesznének. Végigolvasva a kötetet született meg bennem a gondolat, hogy ha a tv távirányítója vagy az okos telefon helyett ezt adnánk fiaink kezébe, lehetőséget nyújtanánk nekik olyan kiemelkedő férfiak megismerésére, akikre méltán nézhetnek fel, és talán megszületne bennük a gondolat, hogy ezek a valaha élt, sokszor hősi halált halt katonák jelenthetik az igazi példaképet a valóságshow-k celebjei helyett. Hiszem, hogy csak a magot kell elvetni a lelkekben, ami aztán megállíthatatlanul növekszik majd.

Zetényi-Csukás Ferenc könyvéből személyes történeteken keresztül ismerhetjük meg a nemzetféltő, az életet bármikor a haza oltárán feláldozni kész magatartást, a legendás magyar virtust, amely nem egyszer öngyilkosságnak tűnő tettekre sarkallta a katonákat és hadi sikerre, győzelemre vezetett még sokszoros túlerővel szemben is. Olvashatunk egy „felhorkanó bajuszú vén huszárőrmesterről”, akinek a fejét nem kevesebb, mint huszonhét szablyavágás nyoma borította, vagy Csermák ezredesről, az uzsoki hősről, aki negyvennégy szolgálati éremmel a mellén, hatvan évén túl már rég nyugalomba mehetett volna, mégis meghalt a fronton, mert saját elmondása szerint, addig nem mehetett haza, míg Magyarország földjén ellenség van. „Nincsen arra szó, mit művel a magyar honvéd, mikor talpa alatt a hazai földet érzi, mely védelemre szorul.”

“Frontra induló hadfik” (Fortepan, 82818) (Zetényi.Csukás Ferenc: A NAGY HÁBORÚ MAGYAR HŐSEI)

Olvashatunk néhány humoros esetet, amelyek még a háborús időkben sem álltak messze a magyar lélektől. Ilyen volt, mikor három baka, krumpli szedés közben, ásóval fogott el tíz szerbet, vagy Bagó Berci 5-ös közhuszár, akit azzal küldtek járőrbe, hogy a muszka generális nadrágja nélkül vissza ne merjen térni, s ő teljesítette is a „parancsot”. Boros András és Száraz István, a folytonosan egymással vetélkedő két közhuszár csapata Kraszniknál egy sokkal nagyobb kozáksereggel került szembe. Az egyik egyből teli torokból hátrakiáltott a másiknak: „No Estvány! Egy piculáért: ki üt többet!” A végeláthatatlan kaszabolást követően, másnap dupla vagy semmiben fogadott a két rettenthetetlen. Milyen jó lenne, ha a fiatalok ilyen történetről nem csak a Gyűrűk urában hallanának, mert ez bizony nem fikció, ezt a sztorit az élet írta, s magyar huszárok vitték végbe.

Nem hiányozhatnak azok a megható, bajtársias történetek és szerelmi szálak sem, amelyek nem egyszer csaltak könnyeket az én szemembe is olvasás közben. Jósika Miklós, a budapesti mozsárosztag szakaszvezetője úgy mentette a sebesülteket, hogy a nehéz terhek cipelése közben kénytelen volt felegyenesedve átvágni a mezőn, kitűnő célpontot szolgáltatva a muszka fegyvereknek, mégsem habozott, hogy életet mentsen. „A háború nemcsak hőstetteket, de regényeket is szül. Meghatóbbakat, mint a legremekebb tollú regényíró.” Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint annak a bakának a története, aki a bal karját és a bal lábát is elveszítette, így a kórházi ágyban fekve felmentette menyasszonyát annak ígérete alól, az aradi lány azonban legközelebb már az anyakönyvvezetővel tért vissza kedvese betegágyához.

“Géppuskás osztag lapul a dimbes-dombos mezőn” (Fortepan, 54310 – Urbán Tamás) (Zetényi-Csukás Ferenc: A NAGY HÁBORÚ MAGYAR HŐSEI)

Ízelítőt kaphatunk olyan eseményekből is, mikor a furfangos magyar észjárás vezetett sikerre. Megismerhetjük Nagy Józsefet, aki olasz ruhába öltözve lopózott át az ellenséghez, hogy a vezetéküket bekapcsolja a telefonba, vagy a székely Pap Gazsit, Jávorka Pál zászlós tiszti legényét, aki, miután elfogyott a lőszer, harminc láda szódásüveggel sietett a többiekhez, amelyek a sziklákhoz csapódva akkorákat durrantak, hogy végül megfutamították az ellenséget. Papp Gazsi ezek után haláláig szóda nélkül itta a bort, ezt még akkor fogadta meg…

“Horthy Miklós az otrantói győző” (Zetényi-Csukás Ferenc: A NAGY HÁBORÚ MAGYAR HŐSEI)

A Horthy Miklós Társaság elnökeként a könyv szerzője természetesen szentelt néhány oldalt a későbbi kormányzó sorhajókapitányként az otrantói győztes csatában elkövetett haditettének is. Nem tudom szó nélkül hagyni azokat a hangokat, amelyek vitéz nagybányai Horthy Miklós érdemeiről lebecsmérlően szólnak, s „lovas tengerészként” emlegetik, sőt olyanként, aki még csak tengeren sem járt soha, így hát kénytelen vagyok egy kis kitérőt tenni néhány bizonyított tény és számadat erejéig Horthy tengerészeti pályafutásával kapcsolatban. Az osztrák- magyar tengerészeti akadémia egy olyan elit intézmény volt, ahová még bekerülni is nagy dicsőségnek számított. 1882-ben hatszáztizenkét jelentkezőből negyvenkettőt vettek föl, melyek közül huszonheten végeztek. Horthy közöttük volt, pedig középbirtokos magyar nemes gyerekeként nem tartozhatott a protezsáltak közé. Zseniális vízérzéke már korán megmutatkozott, az évfolyamokon rendezett tájékozódási versenyeket egytől-egyig mind megnyerte. Aktív tengerész korában – nem túlzás – behajózta az egész világot. 1909 és ’14 között – megelőzve több tucat rangban idősebb haditengerészt – Ferenc József szárnysegédje lett. Az első parancsnoka a Saida korvetten – ahol ekkor már ellentengernagy volt – személyesen ajánlotta be a császárnak. A Zetényi-Csukás Ferenc által bemutatott otrantói ütközet pedig már akkor, 1917-ben megfellebbezhetetlenül hőssé és példaképpé tette Horthy Miklóst a magyar haditengerészet és az egész magyarság számára.

“Akik nem jutottak haza” (Fortepan, 33796 – Jankó Attila) (Zetényi- Csukás Ferenc: A NAGY HÁBORÚ MAGYAR HŐSEI)

Végső soron – ami a legfontosabb – a könyv minden lapját átitatja a büszke magyar öntudat, a hősiesség, amely nagy tettekre sarkallta nem csak a rangos vezetőket, de a kisembereket is. Már a háború elején annyi hősi tett született, hogy elfogytak a vitézségi kitüntetések és szeptember 4-én a hadügyminisztériumnak az állami pénzverőben újabb nagyszámú érmet kellett rendelnie. Ahogy a könyvben olvashatjuk: „Még jóformán el sem kezdték az osztogatást, s máris elfogyott az érem. Hősökre számítottak, annyi biztos. Akik vezetik a hadsereget, tudták, hogy a világ egyik legelső hadseregét vezetik. Ismerték hadseregünk múltját, büszkék voltak tradícióira. De ennyi hősi tettre még ők sem voltak elkészülve.”

A könyv írójának felmenői között is bőven találunk háborús hősöket, akik többnyire életükkel fizettek a haza szolgálatáért. Anyai dédnagyapja, Papp József hadnagyként hősi halált halt az első világháborúban, anyai nagyapja a második világégés során aknára lépve, nagyanyjának bátyja pedig a doni áttörésnél vesztette életét. Rokana a hősi halált halt zetényi Csukás Kálmán vezérkari alezredes, Horthy István kormányzó-helyettes katonai parancsnoka is. A szerző szavai mindent elmondanak: „a hősökről azért kell beszélnünk, hogy emlékeinkben megmaradjanak és példát mutathassanak, míg a háború borzalmairól, azért kell szót ejtenünk, hogy értékelni tudjuk a békét. Hazaszeretet és nemzeti érzések nélkül, pedig egyik sem megy, ezért kell mindezeket beleplántálni minden fiatal szívébe!”

És végül egy, a könyvből kölcsönzött gondolattal zárok arra ösztönözve mindenkit, hogy becsülje meg mindazt, ami megmaradt nekünk elődeink, őseink hősiességéből és adjuk tovább: „Szép dolog a béke! De követésre méltó és férfierényekre buzdító idő egyedül a háború. Itt alakulnak ki azok a mintaképek, amelyek örök életre kelnek a nemzetek szívében, tettekre sarkallva az utódokat.”

 

 

Zetényi-Csukás Ferenc: A NAGY HÁBORÚ MAGYAR HŐSEI című kötete a HK Hermanos Kiadó gondozásában jelent meg. Megrendelhető a hkhermanos@gmail.com e-mail címen.

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás