Szerző: Zana Diána | 2025. márc. 23. | Kárpát-haza Őrei, Magyar irodalom, Magyar képzőművészet, Magyar kultúra
Néhány évvel ezelőtt történt, hogy összehozott a jósorsom Kádár Ferenccel, akivel a Budakeszi Galambos Gáspár Erdészeti Arborétum mívesen faragott székelykapuja előtt találkoztunk egy hideg, januári napon. Akkor nem igazán értettem, miért oda hív, hiszen a Kárpát-haza Őrei című riportfilm-sorozatom róla szóló részéhez terveztünk rögzíteni egy beszélgetést. Azt tudtam, hogy két művészeti ágban is kimagasló teljesítményt nyújt, mint operaénekes és keramikusművész, arról azonban fogalmam sem volt, hogy mindemellett művészi értékű fafaragásokat készít; többek között az arborétum monumentális, gazdag díszítettségű kapuját, amely előtt először megpillantottam, ahogy széles karimájú kalapjában, jó kiállásával, csibészes mosolyával várakozott. Első látásra rokonszenvet keltett bennem, amely pedig csak fokozódott, mikor megszólalt kellemes, mély basszusbariton hangján.
A kezdeti szimpátiát aztán hamar felváltotta az érdeklődő figyelem, ahogy mesélni kezdett a motívumok jelentéséről, valamint a székelykapuk történetéről, az ősiségbe visszanyúló, de lassan már a feledés homályába vesző jelképtárról és jelentéstartalomról. Olyan információkat tudtam meg, amelyekről azelőtt soha nem hallottam, pedig rendszeresen megfordulok székely körökben, számtalan utat tettem Székelyföldre, és a magyar népművészettel is sokat foglalkoztam. Az évek során aztán egyre inkább sikerült megismernem a művész mögött az embert. Az embert, akit szerteágazó tudása, tehetsége és jószívűsége már önmagában kivételessé tenne. A Jóisten azonban nagy kedvében lehetett, mikor Kádár Ferit teremtette, mert még egy ritka tehetséget ajándékozott neki; a képességet, hogy szavaival melegséget csempésszen mások szívébe. Rájöttem, hogy a legbensőbb lénye nem is a képzőművész vagy az énekes, hanem a mesélő.
Minden dala, minden mozdulata, minden ecsetvonása, minden cselekedete mögött egy nem mindennapi történet bújik meg. Ezeket a történeteket az élet írta, a tapasztalat mélyítette, a hozzájuk kapcsolódó érzelmek vonták be színekkel. S, mivel Feri nem csupán rendelkezik érdekes történetekkel, de elő is tudja adni azokat; megelevenednek azáltal, ahogyan elmeséli őket. Aki pedig hallgatja, óhatatlanul bevonódik a mesébe; meghatódik, elérzékenyül vagy potyogó könnyekkel hahotázik, netán még a szerelem is megérinti, hiszen Kádár Feri bizony nincs híján a humornak, ami megmutatkozik művészetében és anekdotáiban egyaránt, ugyanakkor a gyengébbik nem iránti elkötelezett vonzalma sem marad titok.
Jómagam, mint Feri történeteinek lelkes híve, felettébb megörültem, amikor egy évvel ezelőtt megtudtam, hogy novelláskötetet készül kiadni. Nem sokkal később meg is jelent a Megtört nyugalom című könyv, melyben az elmúlt évszázad megtépázott családi és egyéni sorsai mutatják meg magukat a két világháború, az elnyomás, a kisebbségi lét árnyékából, mégis a mesélő által megteremtett derűvel ölelkezve. Osztatlan sikert aratott olvasói között, ami arra ösztönözte a szerzőt, hogy megírja a folytatást. Az Elkésett szerelem borítója – ahogyan az előző köteté is – Kádár Ferenc grafikusművészi tehetségét dicséri, ugyanis, ha a korábbi felsorolás nem lett volna elég, ebben a képzőművészeti ágban szintén otthonosan mozog, így minden elfogultságtól mentesen mondhatjuk róla, hogy egyfajta modernkori művész-polihisztor. A lapokat gyöngéd érzelmek, öröm és boldogság, sokszor azonban kétség vagy az igazságtalanság tintája, sőt vér itatja át. Szemtanúi lehetünk könnyed románcoknak, moráletikai kérdéseket fejtegethetünk együtt az íróval, néha hangosan fel is nevetünk, majd hüledezünk, és valószínű, néhány könycseppet is elmorzsolunk. Egy biztos, unatkozni nem fogunk, erről Kádár Ferenc, a mesélő gondoskodik.
Legújabb könyvének bemutatója a Pátyi Művelődési Házban olyan érzésekkel tölthette el a jelenlévőt, mintha egy családi összejövetelen venne részt, ami a hangulatot illeti; bár a család igencsak népes volt, hiszen teltház előtt zajlott az esemény. Szádváriné Kiss Mária, a Pátyi Kurír főszerkesztője kérdéseire felelve, a színpad megtelt Kádár Ferenc anekdotáival – székelyföldi élményekről, szerelmekről, unokákról, játékról -, melyek közé beékelve megszólalt néhány opera-részlet és dal a család többi tagja, valamint jóbarátok, kollégák előadásában. A rendezvényt Molnár Levente, Liszt Ferenc-díjas operaénekes Bánk Bán áriája, a Hazám, hazám zárta, mely méltó lezárást biztosított egy minden tekintetben emelkedett hangulatú estnek.
Zana Diána
További írásaim Kádár Ferencről:
https://magyarnemzet.hu/kultura/2021/03/a-szekely-kapuk-rejtett-uzenete-a-regmultbol
https://magyarnemzet.hu/kultura/2022/03/hangok-es-latvanyok
https://magyarnemzet.hu/kultura/2021/10/a-loves-a-szivemben-visszhangzik-tovabb
Riportfilmünk a művészről:
http://www.neplelek.hu/karpat-haza-orei/a-leghosszabb-lelkiallapot-kadar-ferenccel-beszelgettunk/
Borítókép: Kádár Ferenc az általa készített székelykapu előtt / Fotó: Bach Máté, Magyar Nemzet
Szerző: Zana Diána | 2025. febr. 11. | Magyar kultúra, Magyar Nemzet
Huszonöt év elteltével láthatta újra a közönség Jelenczki István, Magyar Örökség-díjas filmrendező portréfilmjét Izsák Imre csillagászról, égi mechanikusról az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
Jelenczki István, Magyar Örökséd-díjas filmrendező, az MMA rendes tagja / Fotó: Mészáros Péter
„Magyarország szellemi nagyhatalom, még akkor is, ha ezt egyesek igyekeznek elhazudni“ – jelentette ki a film rendezője a vetítés előtt. Ezt a kijelentést támasztja alá a kétrészes alkotás is, mely egy olyan magyar tudós életművét tárja a néző elé, aki csekély harminchat éve alatt világszintű szakmai elismerésre tett szert, halála után pedig krátert neveztek el róla a Holdon. A Hold túlsó oldalán című film 1998-tól 2000-ig készült, majd a Duna televízió egyszer tűzte műsorra, azóta nyilvánosan nem láthatta a közönség, holott hiánypótló alkotásról van szó, amely nemzetünk kevésbé ismert nagyját kívánná beemelni a köztudatba.
A portréfilm első részében Izsák gyerekkorát, családi hátterét, majd az iskolai éveket ismerhetjük meg, mégpedig a Jelenczki Istvánra jellemző precíz alapossággal, figyelve a részletekre. Számos barát, iskolatárs, valamint nővére szólal meg, ami által árnyalt jellemrajz és fejlődéstörténet bontakozik ki a szemünk előtt. Nem volt ritka a XX. században, hogy a magyar zsenialitás érvényre jutására csak a külföld adhatott teret. Izsák Imre az 1956-os szabadságharcot követően Ausztriába disszidált, majd Svájcban, később pedig Amerikában szerzett magának nevet a szakmában. „Milyen jó volna, ha a XX. századi magyar sors nem lenne jellemző a XXI. századra“ – mondta a rendező, aki a filmet ezúttal nem csupán Izsák Imre, hanem az azóta elhunyt Bényi Zoltán, valamint Magda Sára emlékének is ajánlotta. Előbbi a zalaegerszegi Izsák Imre Általános Iskola egykori igazgatója, aki Jelenczki Istvánnal közösen állította össze az Izsák Imréről szóló, dokumentumokat és visszaemlékezéseket tartalmazó kötetet A Hold túlsó oldalán címmel. A könyv mondhatni írásos, ugyanakkor bővített változata a filmben elhangzottaknak. Magda Sára szinkrontolmács – aki szintén nincs már köztünk – angol fordítóként, valamint az amerikai forgatási helyszínek előkészítésével vett részt a film elkészülésében.
Izsák Imre Gyula csillagász, égi mechanikus / Kép: http://www.izsakimrealtalanosiskola.hu
Izsák gyermekkorára a II. világháború vetett árnyékot, a zalaegerszegi születésű fiút kitűnő matematikai képességei miatt szülei az esztergomi Görgey Artúr Műszaki Hadapród Iskolába küldték, 1944-ben azonban az egész hadapródosztályt Németországba hurcolták, ahol tizenöt évesen hadifogságba esett. Fiatal felnőttként az érdeklődése egyértelműen a csillagászat felé fordult, s a híres Eötvös-kollégium diákjaként az égi mechanikával kezdett foglalkozni. A filmben egykori kollégista társak is megszólalnak; megtudjuk, hogy még hallgató korában a Konkoly Thege Miklós által alapított obszervatórium asszisztense majd az egyetem elvégzése után, munkatársa lesz. A csillagvizsgálóban Detre László és Balázs Júlia mellett, huszonkét évesen már aspiráns. Ahogy Jelenczki István is hangsúlyozta, Izsák zseni volt, aki tudását Magyarországon szerezte meg, kibontakoztatni azonban csak Amerikában tudta. Az égi mechanikán belül a műhold- és rakétapályák elméletével foglalkozott, a téma gyakorlati alkalmazására viszont Magyarország kapcsolatai nem adtak lehetőséget. Ahhoz, hogy tudományos munkáját folytathassa, el kellett hagynia otthonát.
Svájcba utazott, ahol a zürichi csillagvizsgálóban kapott állást, emellett egyetemi hallgatókat oktatot. Műholdak pályaszámításával kapcsolatos eredményeire felfigyelt a nemzetközi szakma, Cincinnatibe, majd Cambridge-be hívták. A filmben német és angol ajkú kollégái mind elismeréssel nyilatkoznak róla, nemcsak kiváló tudósnak, de nagyszerű embernek is tartották. A világhírnevet az Egyenlítő alakjának pontos meghatározása hozta el számára, melyet a műholdak mozgásának megfigyelt adataiból számított ki. Mindezzel a tudományos érdeklődés középpontjába került; könyvet írt, a Harvardon tartott előadásokat, valamint a NASA tudományos főmunkatársa lett. A szakmai pályafutás mellett a film második részében nagy hangsúlyt kap a magánélet is, megjelenik a feleség, Emily, akivel csupán három évnyi házasélet adatott meg számukra. Kisfia, Endre (Andrew) egy éves sem volt, mikor édesapja Párizsba utazott egy nemzetközi konferenciára, ahol hotelszobájában szívrohamot kapott, és elhunyt. Legalábbis a hivatalos álláspont ez. A filmben megszólaló gyermekkori barát, aki azóta egy, a NASA űrkutatását segítő eszközt feltaláló mérnök lett azonban elgondolkodtató nyilatkozatot tesz az utolsó percekben, miszerint nem lehetünk biztosak abban, hogy Izsák Imre halála természetes volt.
Emlékezetéhez nagyban hozzájárul Jelenczki István portréfilmje, valamint a Bényi Zoltánnal közösen kiadott kötet. Munkássága alapján, később több angol nyelvű szakkönyv is napvilágot látott. A közönség soraiban ülő Dr. Érdi Bálint csillagász, égi mechanikus, egyetemi tanár beszámolt róla, hogy az ELTE Természettudományi Kar Csillagászati Tanszék obszervatóriumát Izsák Imréről nevezték el, mintegy példaképként állítva személyét a jövő csillagászai elé. Ahogy Jelenczki István is elmondta, filmje a mindenkori magyar géniuszt mutatja fel. A rendező alkotásával legközelebb József Attila születésének százhuszadik évfordulója alkalmával találkozhat a közönség az Urániában. Az Eszmélet után – Elégia József Attiláról című négy részes filmet április 12-én és 13-án vetíti a filmszínház.
Zana Diána
A borítókép Dr. Izsák János gyűjteményéből származik. Forrás: zaol.hu
Szerző: Zana Diána | 2025. febr. 8. | Magyar Nemzet, Magyar történelem
A Yotengritben leírtakkal egyezőséget mutató, közel kétszáz éves dokumentum került nyilvánosságra, amely nemcsak Máté Imre munkájának hitelességét támasztja alá, de azt is bizonyítja, hogy a magyarság körében még a XIX. század közepén élő hagyományként volt jelen a bűhit.
A 2000-es évek elején Máté Imre által megírt és közreadott Yotengrit című négykötetes mű bizonyára sokak számára nem ismeretlen. Egy olyan, régmúltban eredő, a kereszténység felvétele előtti hitrendszer és tudásanyag foglaltatik benne, amely a csodával határos módon, az ország némely részén nyolcszáz éven keresztül fennmaradt. Ugyanis ez idő alatt, mikor a kereszténység tért hódított a tudást birtoklók – úgynevezett belső emigrációba vonultan, vagyis a nyilvános tanításról lemondva – nemzedékeken keresztül csakis egymásnak hagyományozták át a bölcseletet, amelyet nevezhetünk akár a magyarok ősvallásának is. Az egyik ilyen hely, ahol a hagyományvonal fennmaradt, a Rábaköz vidéke. Máté Imre itt találkozott és tanult az őrzőktől, a tudóktól, majd rendszerezte és írásba foglalta ezt a tudást.
Egyes hangok erősen bírálják a Yotengritben foglaltakat, hiteltelennek tartják, sőt Máté Imre által kitalált hazugságnak vélik. Jómagam mindenki számára azt javaslom, mielőtt bárki véleményét – köztük az enyémet is – elfogadná, ismerje meg saját maga a művet. Mikor először a kezembe kerültek a könyvek, és végig olvastam azokat, elementáris erővel csapott belém a felismerés; olyan érzés volt, mintha a lelkem mélyéből szólna. Nem a forma, a megfogalmazás vagy a szóhasználat, hanem a lényegi mondanivaló, amely érezhetően nem idegen, mások által ránk erőltetett gondolatok gyűjteménye, hanem teljes mértékben a magyar nép sajátja, évezredek során kialakult és megerősödött, sallangoktól mentes, tiszta tudás és szellemiség, amelyet ma is felfedezhetünk a magyarság egyedülálló gondolkodásmódjában, képalkotásában, a nyelvünk mellérendelő szerkezetében, teremtő jellegű szavaiban.
Ennyi bevezetés után térjünk a lényegre, akadémiai évfolyamtársam, Dobó József ‚Szakál‘ nagyszerű felfedezésére, amely bizonyítja, hogy Máté Imre nemhogy igazat írt, de az általa papírra vetett ősi magyar hitvilág és tradíció még az 1800-as évek derekán is élő hagyományként működött az országban. Bár – aki követi az írásaimat, esetleg a Diána kertje oldalamat, tudja, hogy – egy éve távozott ebből a világból Gergely Erzsébet, a rábaközi tudó asszony és bába, akit mesteremnek tisztelhettem, s aki éppen a szóban forgó hagyományozási láncnak volt a tagja. Nagyanyja – aki szintén tudó volt – hétéves korában választotta ki örököséül. Saját elmondása szerint, mikor először hallotta Máté Imrét a büün vallásról beszélni, nem hitt a fülének, hogy ugyanazt hallja, amit neki titokban kellett tartania, hiszen nagyanyja a lelkére kötötte, hogy nyíltan nem beszélhet róla senkinek. Miután Mété Imre megtörte a csöndet – hiszen a tudók azt hagyták örökül, hogy csakis akkor szabad nyilvánosságra hozni a tudást, mikor már nagy bajban van a nemzet -, Gergely Erzsébet is elkezdett tanítani, s hátralévő életét a rábaközi hagyomány alapján történő tudásátadásnak szentelte.
Az 1846-ban keletkezett Hetényi-féle kézirat egy oldala.
A Dobó József által felkutatott, szóban forgó dokumentum a Kisfaludy Társaság pályázatára írt 1846-os kézirat, amely ‚A még pogány magyarok őshite, vallása és szertartásai‘ címet viseli. A számunkra leginkább figyelemreméltó, IV. fejezet címe: ‚Elődeink vallásába elegyedett bűhit, és ennek tárgyai‘. Ami még inkább hitelessé teszi a felfedezést, az nem más, mint a tanulmány írójának személye. Hetényi János református lelkész volt, s mint ilyen, a legkisebb mértékben sem állhatott érdekében jó színben feltüntetni az akkor még sokak által gyakorolt bűhitet, hiszen azt a keresztény dogmatikus felfogás továbbra is elfogadhatatlannak tartotta. Így aztán nem érheti az a vád, hogy megszépítette a valóságot, sőt, írásában kifejezetten ellenszenvvel viseltet a magyarok ősvallása iránt. Ezért bátran állíthatjuk, hogy amit azzal kapcsolatban papírra vetett, az tény. “Jót mondani nem akart róla, ezért kénytelen volt megmaradni az igazságnál“ – olvashatjuk Dobó József kommentárjában.
A ‚Bűhit – A magyar ősvallás egy 1846-os kézirat alapján‘ című munkájában, Dobó József részletesen bemutatja a Máté Imre által leírt büün vallás és a Hetényi Mythologiájának IV. fejezetében bűhitként megjelölt hitvilág párhuzamait. Mindkét forrás egyértelműen beszél arról, hogy a világkép a szkíta korokból ered; gyakorlói közvetlen kapcsolatban álltak a felsőbb lényekkel; egy teremtőben hittek; Istenre nem egy távoli entitásként gondoltak, hanem olyanra, aki része a teremtésnek, mindennek és mindenkinek. A teremtő erőt viszont a férfi és a női minőségben együtt látták, ugyanakkor a negatív erőket nem tartották a teremtés részének. A különböző – mára pejoratív értelmet kapott – szavaink, mint az ördög vagy a bűn, korábban más, pozitív jelentéssel bírtak. Máté Imre leírja, hogy az ördög – ahogy a szóösszetétel, valamint a még ma is használatos mondás, hogy ördöge van valakinek, mutatja – őrszellem, őrangyal volt. A bűnbe esni pedig a régi hithez való visszatérést jelenthette.
A szerző ezzel a felfedezéssel remélhetőleg elindít egy olyan folyamatot, amely során egyre több bizonyíték kerül elő a bűhit, avagy a büün vallás igazolására, esetleg felbukkannak olyanok – mint Gergely Erzsébet is volt -, akik még élő hagyományként ismerkedtek meg vele gyerekkorukban. Dobó József a most megjelent kötetnek a folytatását tervezi. A következő részben Hetényi Mythologiájának III. fejezetéve kíván majd foglalkozni, amely ‚A magyarok által imádott főlény, vagy Isten az általok tisztelt fensőbb lényekkel együtt‘ címet viseli. Addig is az első kötet, a ‚Bűhit – A magyar ősvallás egy 1846-os kézirat alapján‘ IDE KATTINTVA ingyen letölthető. Papír alapon kisebb példányszámban jelent meg, amelyről érdeklődni a szakal006@gmail.com címen lehet. A legközelebbi könyvbemutató február 28-án lesz Komáromban.
Zana Diána
Szerző: Zana Diána | 2025. jan. 7. | Magyar kultúra
Volt itt minden, mint karácsonykor – szokták mondani. Akár egy megkésett ünnepi ajándéknak is beillett Szarka Tamás Kossuth-díjas énekes, zenész, zeneszerző szombati nagyszabású koncertje, amelynek a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem adott otthont, a Művészetek Palotája szívében.
Szarka Tamás kobozzal / Fotó: Horváth Edit
A Müpa teltházas közönségének karácsonyi, illetve újévi, a művész számára pedig születésnapi ajándék volt az esemény, melyet eleve születésnapi koncertként hirdettek meg. Több mint negyven esztendő kiemelkedő pályafutásának grandiózus zenei anyagából szemezgetve, nemcsak a sokrétű művészet mutatkozott meg, hanem a művész személye is kibontakozott; feltűnt a magyar népzenei gyökerekből táplálkozó táncházas muzsikus; a különböző, más kultúrák esszenciáját is magába szívó, világjáró zenész; a vérpezsdítő dallamok virtuóza; ugyanakkor a hegedű fájóan lírai ríkatója; a keresztény alkotó, a humorista és az érzékeny lelkületű költő egyaránt. Néha olyan érzésem volt, mintha nem is egy koncerten lennék, hanem valamiféle zenei időutazáson. Elhangzottak ugyanis több évtizede írott muzsikák, a zenész klasszikusainak számító dalok, mint a címadó Tánc a hóban, a legutóbbi duplalemez, az Esthajnal cigánynótái, de több száz éves népi énekmotívumok is. A zenész ugyanakkor felidézte a nagysikerű Mária-musicaljét, a Petőfi sikerlistás Otthon vagyunk című szerzemény is felcsendült, amely egyébként címadó dala Szarka Tamás legfrissebb albumának is, de a Missa Missio sem maradhatott ki, melynek dalai teljes egészében a katolikus szentmise liturgiáját követik.
Teltház a Müpában / Fotó: Horváth Edit
Az est különlegességét az adta, hogy Szarka Tamás zenekara mellett, a dalokat a Duna Szimfonikus Zenekar, melyet Horváth Gábor vezényelt és a Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium kórusa kísérte, Mózer Annamária vezetésével. A gyermekkórus tagjai egyébként már felléptek a művésszel, mégpedig a tavalyi év Kézfogás rendezvénye alkalmából az A38-as hajón. Tudva lévő, hogy Szarka Tamás 2019 óta hívja közös éneklésre, s az utóbbi években már táncra is a világ magyarságát a nemzeti összetartozás napja alkalmából, mely eseményre tavaly már közel hatszáz intézmény jelentkezett Kárpát-medence-szerte és a nagyvilágból, hogy azonos időpontban elénekelje a művésszel a nemzeti összetartozás himnuszává avanzsált Kézfogás című dalát. Egy kedves történet is napvilágra került a kórus tagjaival kapcsolatban, akik – karnagyuk szerint – az iskolai szünetekben az Agnus Dei című szerzeményt énekelgetik, amely azonban eredetileg nem kapott helyet a születésnapi koncert repertoárjában. Ezen azonban rögtön változtatott az énekes, amikor mindez a tudomására jutott, így hát a Missa Missio elnevezésű szakrális művéből a Credo mellett ez is felhangzott.
Sztárvendég: Miklósa Erika / Fotó: Horváth Edit
„Ahová az ember útja visz, onnan szed gyöngyöt“ – állapította meg az énekes, aki minden dalhoz egy történettel, humoros anekdotával vagy éppen megható emlékkel is szolgált. Az imént említett Credo például egy idős hölgyhöz kapcsolódik, aki túlélt két világháborút, de elveszítette otthonát és fiatal gyermekét is, mégis azt mondta Szarka Tamásnak, mikor a zenész megkérdezte tőle, hogy ennyi tragédiát és sorscsapást miképp élt túl, hogy „nekünk könnyű, mert mi hiszünk.“ Ebből a történetből született a Credo szövege, ami hitvallást jelent. Az elhangzott dalok nagy részében Miklósa Erika világhírű koloratúrszoprán opera-énekesnő működött közre, valamint színpadra lépett Katona Kinga, a Nemzeti Színház művésze, aki az október óta teltházzal futó Esthajnal című előadás főszerepét játssza. Ez pedig nem más, mint Szarka Tamás zenés színpadi műve, amelyet Makszim Gorkij Makar Csudra című novellája alapján írt. A történet szerint egy vándorló cigánytábor életébe ágyazva születik meg a tragikus végkimenetelű szerelem, amelynek kötöttsége szemben áll az ösztönös szabadságvággyal, a szuverenitással, mely hatalmasabb minden gyöngéd érzelemnél, így a szerelem rabságából egyetlen kiút mutatkozik: maga a halál. Két éve jelent meg az autentikus cigány kultúra gyökereiből táplálkozó zenei anyag duplalemez formájában, most pedig már színházi darabként is megtekinthető Vidnyánszky Attila rendezésében.
Katona Kinga (Esthajnal) / Fotó: Horváth Edit
A sok pörgős, táncra hívó nóta mellett, mint a Sósósó, melyben a meglepő csavar, hogy Szarka Tamás saját halálára írta; a Vándorének; A szerelem gyönyörű vagy az Alhambra mellett, a megható pillanatoknak sem volt híján az alkalom. A szinte védjegynek számító, török dallamvilágra épülő Bazsarózsa című nótához tartozó sztori az összefogás erejéről adott tanúbizonyságot, minek köszönhetően egy olyan törékeny, éteri virág, mint a bánáti bazsarózsa győzedelmeskedhetett a Mecsekben az épülő NATO-lokátorral szemben. A Bazsarózsa egyébként a tavalyi évben Isztambulban a magyar-török kulturális évad keretei között mindkét nyelven megszólalt Szarka Tamás és zenekara jóvoltából. Mielőtt még belekezdett volna a címadó, Tánc a hóban több mint hétperces virtuóz hegedűs felvezetésébe, amelyet saját elmondása szerint, soha nem játszik kétszer ugyanúgy, Szarka Tamás azt is elárulta, hogy ennek a dalnak éppen a hossza miatt nem adtak a kezdetben sok esélyt a kritikusok, aztán mégis, talán a legikonikusabb szerzemény lett mind közül. Egyetlen hegedű mesél itt fájdalomról, szenvedésről, ugyanakkor fülledt szenvedélyről, visszafojtott indulatokról, szerelmi feszültségről egyszerre a muzsika egyetemes nyelvén.
A Duna Szimfonikus Zenekar és a gyermekkórus / Fotó: Horváth Edit
A magyar népzene egyik legszebb darabja, A csitári hegyek alatt is megszólalt, nemcsak a zenekar, de a közönség hangján is, amely szintén egy forrpont volt az este folyamán, ugyanakkor régi népi hagyományt elevenített a Regölés, és egyik személyes kedvencem, a roma muzsikán nyugvó Álom utamon is elhangzott, mely a cigány kultúra túlélő erejéről regél, arról, hogy a nincstelenségben is lehet vidámnak lenni. Szarka Tamás szerint, van mit tanulnunk nekünk, az európai kényelemhez szokottaknak, akik még így is rengeteget panaszkodunk, azoktól, akiknek semmijük sincs, csupán egy kontrájuk, amelyből mégis csodálatos dallamokat varázsolnak elő, és boldogok, csupán attól, hogy élnek. Lehetne akár ez a fő üzenete Szarka Tamás születésnapi koncertjének, amellett a rengeteg útravaló mellett, amellyel aznap este megajándékozta közönségét.
Zana Diána
Szerző: Zana Diána | 2024. okt. 25. | Magyar kultúra
Az utolsó pillanatokban érkezem meg az Operettszínház illusztris épületébe. Amint elfoglalom a helyem, a több mint százéves csillár fénye elalszik a nézőtér fölött, félhomályba vonva az aranyozott stukkókkal díszített, vörös bársony kárpittal borított teret. Még lüktet bennem a főváros kora esti nyüzsgése, az utcák állandó zsúfoltsága, a végeláthatatlan körözés, hogy parkolóhelyet találjak; a XXI. század frusztrációjával átitatott hétfő este hangulata. A hirtelen beálló csöndben hallom a sietségtől, az izgalomtól felfokozott szívdobogásomat, amelyet azonban hamarosan elnyom a harci dobok hangja, ahogy a zsigereim legmélyég érnek, rezonálnak, lüktetnek. Ősi magyar dallamvilág úszik be a marcona ütem közé; Bársony Bálint és a Magyar Rhapsody Projekt egyedülálló zenei világa, mellyel ősapáink útján vezetik közönségüket.
Bársony Bálint / Kép: Timót fotó
Egy pillanat alatt szertefoszlik a jelen körülöttem, ahogy a Boldogasszony anyánk kezdetű, régi magyar himnuszunk kibontakozik a tradicionális hangzásból, hogy aztán a Kossuth nóta ismerős rigmusának adja át a helyét, miközben a zenekar mögötti óriás ledfalakon a magyar történelem stilizált képkockái pörögnek, a hazai tájak váltakoznak, hogy testet adjanak a hangoknak, a füstökkel és fényekkel mitikussá varázsolt térben. Ebből a ködös misztikumból bontakozik ki szemünk előtt a Kárpát-medence erdeinek varázsvilága az olyan ősi magyar hangszerek hangja nyomán, mint a tilinkó, vagy a somogyi hosszúfurulya, melyek Bársony Bálint kezében – ahogyan a magyar lélek hangszere, történelmünk során a szabadság szimbólumává vált tárogató – mesélve dalolnak; az egykori szelíd magyar világról énekelnek, megmutatják ugyanakkor a tüzes magyar virtust, a harcokban hős nemzetet és a magyar kultúra páratlan szépségét.
Azon az estén mindezt nemcsak képzeletünk vásznán keltették életre a zenekar tagjai, de az elképzelt figurák, mintha kitörtek volna a fantáziavilágból, hogy a színpad szélén perdüljenek táncra a magyar néptánc kiemelkedő művészei – Tókos Attila, Ifj. Zsuráfszky Zoltán, Paput Júlia és Faragó Lili -, valamint az Operettszínház táncművészei – Adler Judit, Balázsfi Alexandra, Felkai Flóra és Török Fanni – által, hol párokként lágyan ringatózva, hol pedig szédült, vad ütemeket járva, akképp vegyítve a tradicionális, népi elemeket a modern koreográfiákkal, ahogyan az MRP játszik a különböző stílusokkal, zenei motívumokkal, hogy végül egy semmi máshoz nem fogható, világzenei hangzású egyveleg forrjon ki, amely az újszerűség ellenére, mégis valahonnan nagyon régről jön, egy már szinte elfeledett, ősi világból táplálkozik. Az ősiség ilyetén megszólaltatása – véleményem szerint – mára az MRP védjegyévé vált, az összes tag vokálja mellett, különösképpen Elek Norbert énekével, aki hangjával képes életre kelteni az évezredes sztyeppei hangulatot; szinte látom magam előtt a végtelen nomád vágtákat, a sólymok röptét, a megfeszült íjakat és a nyílvesszők suhanását.
Erdal Şalikoğlu és Guessous Majda Mária “Mesi” / Kép: Timót fotó
Már önmagában is felejthetetlen élmény az MRP-t élőben hallgatni, ezúttal azonban a zenekar fennállásának tíz, valamint Bársony Bálint, a zenei pályán eltöltött huszonöt évét több vendégelőadóval való közös muzsikálás koronázta meg. Számomra az est csúcspontját egyértelműen Csík János színpadra lépése jelentette, aki többek között az Én vagyok az, aki nem jó kezdetű nótát is elénekelte, könnyeket csalva sok jelenlévő szemébe – az enyémbe mindenképpen. Lelki magaslatok szempontjából ugyanakkor vetekedett az imént említett élménnyel a bolgár Kaval sviri kezdetű dal, amellyel egy nem régi balkán-török turné keretei között találkoztak, ahol alkalmuk volt fellépni a Bolgár Állami Női Kórussal, és meglepődve tapasztalták, hogy a dallam szinte megegyezik a mi Indulj el egy úton kezdetű népdalunkkal. Így aztán megalkották e két nóta elegyét. Ehhez videoklip is készült, amely megtekinthető az MRP felületein.
Csík János és Bársony Bálint / Kép: Timót fotó
Többek számára valószínű, ismerősen cseng Erdal Şalikoğlu neve, aki szakmája szerint orvos, műfordító (elsőként az Egri csillagokat fordította le magyarról török nyelvre), de immár több mint harminc éve zenél Magyarországon és Törökországban egyaránt, eközben tökéletesen megtanult magyarul, és több magyar állami kitüntetésben is részesült már. Erdal mellett színpadra lépett az MRP-vel Guessous Majda Mária “Mesi“ marokkói-magyar népdalénekesnő. Két dal erejéig pedig, elhagyva a Kárpát-medencét és kilépve Eurázsiából, egészen az afrikai kontinensig utaztunk, az időben pedig vissza a Back II Black-hez, hiszen a koncert vendége volt Abebe Dániel, vagyis Bebe, aki megidézte az egykori közös nagy slágert, a Nanénanét, illetve debütált egy új dal is, Sahara címmel.
Abebe Dániel Bebe / Kép: Timót fotó
A fergeteges zenei felhozatal azonban nem lett volna teljes a Magyar Rhapsody Projekt tagjai nélkül; Bársony Bálint (szaxofon, tárogató, népi fúvóshangszerek, tekerőlant, ősi dobok, vokál) és a már említett Elek Norbert (zongora, tekerőlant, ősi dobok, vokál) nem lehet szó nélkül hagyni Tar Gergelyt (ütőhangszerek, ütőgardon, hangdrum, vokál), aki egy ízben hangdrum játékával kápráztatta el a hallgatóságot, amely hangszer Bársony Bálint szerint a XXI. század egyik legfantasztikusabb találmányaként képes összehangolni a test-lélek-szellem hármasát, ugyanakkor tökéletesen illeszkedik az ősi hangszerek világába is. Máthé László (nagybőgő, basszusgitár, hegedű, doromb, vokál) ezúttal prímásként is megmutatta tehetségét, és Csík Jánossal közösen hegedült. A mindig mosolyogva pengető Rieger Attila (gitár, kobza, vokál) zseniális szólói, valamint az ifjú titán, Vendl Máté dobjátéka tette teljes egésszé a produkciót.
Bálinték azonban nem elégedtek meg a kiemelkedő zenei pályafutás megünneplésével. A dupla-jubileumi koncert napjának délutánján, nemcsak a műkedvelő közönségnek nyújtottak páratlan élményt, hanem vendégül láttak ötszáz vidéken élő gyermeket is, akik hangszeren tanulnak, valamint az Ökumenikus Segélyszervezet által delegált rászorulókat, és az árvízi védekezésben résztvevő önkénteseket szintén megajándékozták a koncerttel, így a hétfői napon sikerült ezernyolcszáz emberhez eljuttatni mindazt, amit Bársony Bálint és a Magyar Rhapsody Projekt képvisel.
Zana Diána
Minden dala, minden mozdulata, minden ecsetvonása, minden cselekedete mögött egy nem mindennapi történet bújik meg. Ezeket a történeteket az élet írta, a tapasztalat mélyítette, a hozzájuk kapcsolódó érzelmek vonták be színekkel. S, mivel Feri nem csupán rendelkezik érdekes történetekkel, de elő is tudja adni azokat; megelevenednek azáltal, ahogyan elmeséli őket. Aki pedig hallgatja, óhatatlanul bevonódik a mesébe; meghatódik, elérzékenyül vagy potyogó könnyekkel hahotázik, netán még a szerelem is megérinti, hiszen Kádár Feri bizony nincs híján a humornak, ami megmutatkozik művészetében és anekdotáiban egyaránt, ugyanakkor a gyengébbik nem iránti elkötelezett vonzalma sem marad titok.
Legutóbbi hozzászólások