„Nekünk Isten nélkül nem megy…” – Chemez Farkassal beszélgettünk (II. rész)

„Nekünk Isten nélkül nem megy…” – Chemez Farkassal beszélgettünk (II. rész)

Chemez Farkas néprajzkutató, fa-, csont- és szarufaragó művész rendszeres lovas zarándoklataival, de egész életpéldája által Istent és a Hazát szolgálja. Hiszi, hogy a magyarság Istenes nép, amely az égiekhez való kötődés nélkül meghasonlik önmagával, ha azonban helyrehozzuk kapcsolatunkat a Teremtővel, rendeződni fog körülöttünk minden.

Interjúnk első felében szót ejtettünk Szent István és Koppány, valamint az általuk képviselt eszmeiség mibenlétéről. Beszélgettünk Szűz Máriáról, aki nem csupán védelmezője, de királynője is országunknak. Farkas beszámolt ugyanakkor személyes – mondhatni látomásszerű – élményéről Égi Édesanyánkkal kapcsolatban, amelyhez egy halálközeli élmény vezetett.

 

                  A beszélgetés első fele itt olvasható: „Nekünk Isten nélkül nem megy…” – Chemez Farkassal beszélgettünk (I. rész)

 

nÉPlélek: Említetted, hogy a lovas balesetedből való felépülés után – úgy érezted – új életet kaptál, amely a küldetéstudatot is megerősítette benned. Mit tekintesz az egyéni feladatodnak, küldetésednek?

C. F.: Magyarként mindannyiunknak kell, hogy legyen egyfajta küldetéstudata, mégpedig, hogy a hazánkért éljünk-haljunk, hogy magyarként helytálljunk, mindezt én is a magaménak érzem, és azt tapasztalom, sokan vannak, akik – ha nem is tudják, de – sejtik ezt a fajta küldetést. Már, akik tényleg magyarok…

Számomra a leglényegesebb feladat a Natália nővér-féle üzenetek valóra váltásához kapcsolódik, amelyeket azért tartok kulcsfontosságúnak, mert általuk Jézus lépésről lépésre közli velünk a teendőket, amelyek teljesítésével megtörténik a várt fordulat a nemzet életében. Jelenleg viszont még akkora a sötétség, hogy mindezt képtelenek vagyunk megtenni, noha a sötétséget éppen ezek a lépések oszlatnák el.

nÉPlélek: Úgy gondolom, vannak olyanok, akik már elindultak ezen az úton.

C. F.: Vannak, akik teszik a dolgukat. Jó néhányan tudják, hogy cselekedni kéne, de a bukott angyalok gondoskodnak arról, hogy kevesen legyenek, akik ezt igazán akarják. A sötét hatalmak ezerféle trükkel próbálnak távol tartani a küldetésünk beteljesítésétől, mert ha a magyarság visszatérne a korábbi keresztény útjára, az a végét jelenthetné – az anyagban is megmutatkozó – démoni befolyásnak. Hiszen a magyar küldetés egy ponton találkozik a krisztusi úttal, amely során visszatalálunk az Egyházhoz is. Mindez pedig az apostoli királyság intézményében teljesedik ki.

A gyümölcséről ismerszik meg a fa. A Magyar Királyság idején, itt még olyan szellemi termékek készültek, amelyekben jelen volt az Isten. Természetesen Ő továbbra is jelen van, csak éppen mi fordultunk el tőle. Magyarország különleges küldetése, hogy nemzetként egységesen kell Isten felé fordulnia. Ennek a fajta odafordulásnak az államszervezete az apostol királyság. Nem tudom, hogyan lehetséges a megvalósítása, de az biztos, hogy fontos feltétel a tisztesség, az erények, valamint a szentségek gyakorlása. Az Árpád-házi királyaink is ezt az utat járták.

Sokan úgy gondolják, hogy a templomban csak a keresztre feszített Jézus van jelen, pedig a tabernákulumban, a szentostyában ott van a feltámadott Krisztus, akivel a szentáldozás során egyesülhetünk. Nagypéntek nélkül azonban nincs feltámadás. Hiába akar valaki a feltámadt Jézussal találkozni, ha a nagypénteki szenvedésben nem jár mellette. Ha mindig a könnyebbik utat választjuk, ha nem vesszük vállunkra a magunk keresztjét életünk útja során, ha nem segítünk a gyöngéken, a rászorulókon, ha nem vesszük komolyan a haza ügyének szolgálatát, a nagypénteki misztérium alól húzzuk ki magunkat, úgy pedig hiába várjuk a feltámadást.

nÉPlélek: Dr. Zétényi Zsolttal való beszélgetésem során bukkant fel egy érdekes kifejezés, mégpedig a nemzetkoronázás fogalma, amely arra világít rá, hogy nem elég valakinek a fejére tenni a Szent Koronát, az egész nemzetnek erkölcseiben kell újra érdemessé lennie, szentkoronás nemzetté válnia. Úgy vélem, ennek a kollektív erkölcsiségnek még a közelében sem vagyunk, te hogyan látod a magyarság identitástudatának kérdését?

C. F.: Nagyon sok baj van, szinte orvosolhatatlannak látom. Elsősorban nem a magyarokkal, hanem a nem magyarokkal van a gond, akik a vezető pozíciókat is betöltik. Természetesen nem arról van szó, hogy őket ne szeressük, hanem arról, hogy nekik a saját országukban kell érvényesülniük, nem pedig magyarországi üzletek, gyárak élén.

Egy ’56-os pap, Othmár atya mondta, hogy Magyarország szent ország volt és az is lesz. Ebben az állapotban azonban nem az, a többi európai ország pedig még annyira sem. Azért vannak kivételek, mint az írek, a baszkok vagy éppen a lengyelek, de a magyar küldetést mélyebbnek érzem mindegyikénél. A magyar kereszténység korábban nem csupán abból állt, hogy az emberek bementek a templomba, és a misén keresztények voltak, sokkal inkább abból, amit ezzel a lelkülettel létrehoztak. A saját házát, udvarát, mindenki a Krisztussal való találkozás során, a lelkében helyreállt harmóniával rendezte, olyan szépérzékkel és tehetséggel, amely a magyar ember sajátja.

A magyar sajátosság az, hogy lelkünk Krisztusra hangolt, nélküle nyomorékok vagyunk. A sok öngyilkos is azért van, mert nekünk Isten nélkül nem megy. A magyar küldetés annyira Istenhez kapcsolódik, hogy Nélküle nincs út. A megoldást pedig nem a foci vagy a kultúra fejlesztésében kell keresni, hanem ezek gyújtópontját kell megtalálni, ami pedig az Istennel való minél szorosabb kapcsolat. Mikor majd visszatalálunk Istenhez, Ő fog rendezni körülöttünk mindet.

Ma olyan szellemi hatalom működik, amely atombombákat készít, emellett pedig ez idáig ismeretlen luxus kényelmet is lehetővé tesz. Az embert a fogyasztói társadalomban hamis kultúrával mérgezik, a művészet átcsapott egyfajta sötét pornográf csúfolódásba, cinizmusba, magyargyűlöletbe, amelyet nem magyarok próbálnak lenyomni a magyarok torkán.

nÉPlélek: Az pedig, hogy sokan vevők rá, a tudatlanságból és a gyökértelenségből fakad. Azok, akik nem kötődnek a múltjukhoz, Istenhez, érzik, hogy valami hiányzik az életükből, éppen ezért keresnek, kutatnak. Azonban nem ismerik a hogyant, az irányokat maguk próbálják fellelni, s mivel nincs mihez nyúlniuk, máshonnan gyűjtögetnek. Azonban ez az összekapargatott ismeret és tudás soha nem fogja kielégíteni őket, mert nem egységes és nem a sajátjuk.

C. F.: Ez azért is szomorú, mert a magyar kultúrában még fellelhetőek a minták, hogyan lehet szép, szelíd, igaz és közeli viszonyt kialakítani Istennel. Mi még vissza tudnánk nyúlni a hagyományhoz, de akik azt művelték, hova nyúltak vissza? Ők az Istennel való őszinte, teljes, ráhagyatkozáson alapuló, tiszta kapcsolatukat, a krisztusi szeretetet és a szentek életét vették alapul. Az Egyház mindebben segítségére van az embernek, de sajnos, az ott megjelenő hibák miatt sokan elfordultak tőle. Azt azonban figyelmen kívül hagyjuk, hogy egyedül a vallásunk az, ami által visszaléphetünk a Kárpát-haza sok évszázados útjára.

nÉPlélek: A kereszténység és a magyarság szoros kapcsolata – hiszem, hogy – régebbre nyúlik vissza, mint ezer év.

C. F.: Andrásfalvy Bertalan szerint a vallással és a kereszténységgel kapcsolatos szavaink nagy része nem átvételből származik, hanem ősmagyar eredetű, ami arra utal, hogy mi korábban is keresztények lehettünk. A testvér szavunk tökéletesen lefedi a szentáldozás lényegét, hogy aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak lesz része a feltámadásban. Azok a Krisztusban testvérek, akik részt vesznek a szentáldozásban. Ez a szó azt mutathatja, hogy a magyarság ősidők óta élhetett ezzel a gyakorlattal.

Csak néhány évtizedes az a jelenség, hogy az emberek tömegesen elfordultak a szentáldozat gyakorlásától. Azok közül azonban, akik még a Magyar Királyság idején születtek és el tudnák mondani, hogy a magyar egy erősen vallásos nép volt, már nem él senki. Úgy gondolom, ez az ördög győzelme. Ezért lehet az is, hogy sokan azt hiszik, jobban tudják, hogyan lehet közel kerülni Istenhez, mint azok, akik ezer éven át így éltek. Az önjelölt próféták szerint, joguk van felülírni az Árpát-házi királyaink vallási gyakorlatát. Úgy gondolom, náluk ma nem művelhetjük jobban az őskereszténységet, hiszen ők időben is sokkal közelebb voltak ahhoz, ők még élő történeteket meséltek Atilláról.

nÉPlélek: Kire érdemes hallgatni?

C. F.: Minden embernek meg kell találnia a mesterét, aki közvetlenül átadja neki a hitét és annak az eredőjét. Az ilyen példaképektől a szerénységet és a mélységes alázatot is meg lehet tanulni, ami elengedhetetlen az Istenes élethez. A baj az, hogy az ostobaság, a butaság hangos, aki pedig igazán szívből él, az szerény és csendes, így nehéz rátalálni. Az őskereszténységben előfordult, hogy az alapján választottak püspököt, hogy a tehetség mellett ki volt a legszerényebb és a legalázatosabb. De nem csak az egyházi vezetőknél volt ilyen gyakorlat, Szent László királlyá választásának körülményei is hasonlóak voltak. Szent Margit királylányként mindenét feladta, vállalta a teljes szegénységet az ország sorsának jobbra fordulása érdekében. A lehetőség ma is adott lenne, mert élnek közöttünk olyan emberek, akik kellően magyarok a lelkükben, elhívásukban, ugyanakkor szerények és tehetségesek is. A kérdés az, miért nem őket keressük föl? Meg kéne már születnie az igénynek arra, hogy az igazi értéknek a szerénységet tekintsük!

A fordulatot ki is kell érdemelni. Sok mindent kiálltunk már, ahogy a Himnuszban is szerepel: „megbűnhődte már e nép a múltat, s jövendőt.” A népek Krisztusa út vége felé járunk és dönthetünk úgy, hogy elkerüljük a pusztulást…

nÉPlélek: Pap Gábor szerint a magyarság történetének minden momentuma azonosítható a krisztusi keresztút stációival. Ez alapján a feltámadásnak is be kell következnie.

C. F.: Igen, viszont meg kell említeni a szabad akaratot, hogy még ebben a helyzetben is választhatunk. Most a kereszthalál utáni állapotban vagyunk. Trianont követően a nemzet teste lekerült a keresztfáról és a sírboltba tétetett. Még kérdéses, hogy a feltámadás lesz-e a következő lépés.

A feltámadás – ahogy én képzelem – nem egy folyamat lezárása, ami után nincs több dolgunk, éppen ellenkezőleg, valaminek a kezdetét jelenti. Amennyiben ezt megértjük és a feltámadást választjuk, rálépünk egy közös útra, ami együttes munkával az egységes jövő felé vezethet. Egy olyan jövő felé, amely a múltunkból, az előttünk élők példájából táplálkozik és Isten áll a középpontjában.

 

Fotók: Mészáros Péter

 

“Nincs mit védeni, teremteni kell!” – Dr. Papp Lajos professzor október 23-ai beszéde

“Nincs mit védeni, teremteni kell!” – Dr. Papp Lajos professzor október 23-ai beszéde

Dr. Papp Lajos, Széchenyi-díjas szívsebész professzor 2019. október 23-án nagy erejű beszédet mondott a Corvin-közben, amelyet alább, teljes terjedelmében, változtatás nélkül adunk közre.

A beszédről készült videó-felvétel IDE KATTINTVA tekinthető meg. 

 

 

“A történészek, történelemkutatók azt tanítják, hogy a történelmi eseményeket csak bizonyos időtávlatból lehet helyesen megítélni.

Azt gondolhatnánk, hogy 1956 októberétől, 63 év, két emberöltő távolságból tiszta és világos képet alkothatunk.

Én azt tapasztalom, hogy az ellenkezője történik.

Ami korábban fehér volt, azt mára piszkos-szürkére mosták, ami fekete volt, azt rózsaszínűre festették.

Akik 40 éven keresztül azt mondták, hogy ’56 októbere ellenforradalom volt, azok vagy azok fiai ma ott állnak az ’56-os áldozatok sírjainál és koszorúznak.

Egy részük. A hivatalosok.

A megmondó emberek pedig gyalázzák ma is a Tóth Ilonkákat, Mansfeld Pétereket és Pongrácz Gergelyeket, ahogyan tették 40 éven keresztül.

Munkamegosztásban ájtatoskodnak és gyalázkodnak.

Mansfeld Pétert és a pesti srácokat terrorista huligánoknak mondják, összemosva a szép új világ gyalázatos gyilkosaival őket, hogy gyermekeinkkel el tudják fogadtatni, hogy gyilkos és meggyilkolt egyaránt áldozat volt.

Nem!

A pesti srácok nem terroristák voltak, hanem a világ legtisztább forradalmának hősei. Ők nem öltek ártatlan gyermekeket és asszonyokat.

Nem robbantottak buszokat, vonatokat, iskolákat. Nem szedtek túszokat magas váltságdíjat követelve.

Ők egy idegen világbirodalmi hadsereg tankjaival, gépfegyvereivel szálltak szembe, kezükben egy üveg benzinnel, egy szál puskával.

Esélyük nem volt a győzelemre. Papjaik és tanáraik nem ígértek Paradicsomot a túlvilágon, mint Mohamed próféta követőinek. Ők nem vallásos fanatikusok voltak.

Ők a szabadságért, a hazáért áldozták életüket. Több mint 2.500-an haltak meg, több mint 20.000-en megsebesültek.

Az életben maradottak közül 453-at halálos ítélet kimondása után végeztek ki.

Százak és ezrek, száz és ezer család élt éveken át akasztófa árnyékában, rettegve a holnaptól.

Több mint 200.000 férfi és nő, nemzetünk derékhadából kényszerült elhagyni hazáját.

Mondjátok el fiaitoknak és unokáitoknak!

Megbocsátani Krisztusi parancs.

De felejteni, a történelem megtagadása, a Nemzet Halála.

Az áldozatoknak, a hősöknek a nemzet tisztelete jár.

A gyilkosoknak és bűnösöknek csak megbocsátás.

A fehér legyen fehér, a fekete legyen fekete.

 

Kik voltak ’56 hősei?

Nagy Imre vagy a pesti srácok?

Nagy Imre nem volt forradalmár.

Nagy Imre bizonytalan múltú, moszkovita bolsevik volt, aki Rákosi minisztereként, idegen ország, emberidegen eszme szolgálatában lesöpörtette a magyar parasztok padlását.

Nagy Imre nem volt forradalmár, nem volt tiszta múltú magyar ember.

De magyar miniszterelnök volt.

Abban a pillanatban, amikor nem mások döntését kellett végrehajtani, hanem egy személyben, önmagában kellett dönteni, nem tagadta meg hazáját, nem tagadta meg Népét.

Szembeszállt janicsár nevelőivel.

Nem tudjuk, hogy pár nap alatt milyen szenvedések közepette járta be a saulusi – paulusi utat.

De tudjuk azt, hogy döntését meghozva, életét áldozta hazájáért.

Benne nem a magyar forradalmárt, hanem a felelős magyar miniszterelnököt kell tisztelnünk.

Váteszi képességének tulajdonítják koncepciós perében az utolsó szó jogán elmondottakat, pedig csak jól ismerte társait, akikkel együtt járt janicsár iskolába.

„Tudom, lesz majd még egy Nagy Imre per, amelyben rehabilitálnak… Csak attól félek, hogy azok mondják a gyászbeszédet, akik elárultak.”

Bevégeztetett.

 

1956. október 23.

Sorsdöntő dátum a magyar történelemben és fényes, tiszta emlék az emberiség újkori történelmében.

Két emberöltőnyi távolságra, 63 évvel az emberiség legtisztább forradalmától.

Ismét fel kell tennünk a kérdést:

Kik voltak ’56 hősei?     

Nem politikusok, tudósok, papok, hanem tisztaszívű gyermekek és gyermeki tisztaságú fiatal felnőttek, munkások, parasztok, és a szellem napszámosai, akiket nem kötött béklyóba vagyon, karrier, félelem.

Egyetlen saját vagyonuk volt, fiatal életük. Ők még érezték és tudták, mit jelent a legszentebb közös vagyon: a Haza.

A szülőföld, a falu, a város, a Corvin-köz, a zászló.

És a szabadság!

Ez a bódító, mámorító érzés, amelyet nem tudott kioltani 500 éve egyetlen idegen hatalom a magyar emberek szívéből.

Sem a török, sem az osztrák-német, sem az orosz-szovjet idegen hatalom, idegen nép.

Nem tudta elfelejtetni magyarságunkat, nem tudta kioltani szabadságvágyunkat.

               

De nagyobb veszedelem leselkedik ránk, Nemzetünkre az évezred küszöbén, mint talán bármikor.

Nagyobb, mint Mohács, nagyobb, mint Trianon.

Arctalan ellenség, bibliai fenyegetés oltja ki szabadságvágyunkat, nemzettudatunkat.

A pénz, a Mammon.     

E nagy fenyegetés közepette kell visszatalálnunk arra az útra, melyet ’56 tisztaszívű forradalmárai megmutattak nekünk.

Világos mondatokra, fényes példaképekre van szükségünk. Irányt mutató csillagokra van szükségünk.

1956. október hőseire kell vigyázó szemeinket szegezni.

Róluk kell példát venni, fiaink-leányaink szemeit felnyitni.

Mondjátok el gyermekeiteknek, unokáitoknak!

A kommunizmus vörös ördöge után a liberalizmus kék-szivárvány színű gyilkosai fenekednek Kárpát-medencére.

Ismét ácsolják nekünk a keresztet.

Innét üzenjük a világnak:

Többször megfeszítettek Bennünket, többször feltámadtunk.

 

A legújabb kori Pünkösdi időket éljük. A Szent Szellem kegyelme most árad!

A Föld vajúdik, Kárpát-medence szüli a jövőt.

Keresztény szellemű Európa megszűnt.

Nincs mit védeni!

Teremteni kell!

Ősi szellemi hagyatékunk fundamentumára kell újra építenünk az eredendő krisztusi szeretetvallást.

A sötét világban, a vaksötét Európában lángot kell gyújtani.

Fényt kell sugároznunk!

Szeretet forrássá kell lennünk! Fénytoronnyá kell magasodnunk!

 

A Gonoszt csak a Teremtő segítségével, Földre küldött fiának, Jézus Krisztus újszövetségi parancsának be- és megtartásával győzhetjük le:

Szeressétek egymást, ahogy én szerettelek Benneteket! Úgy szeressétek egymást!

 

Boldog Asszony Anyánk, Égi Szent Patrónánk!

Hozzád fordulunk nagy ínségünkben.

Kérünk, segíts meg bennünket! Palástoddal védjed Nemzetünket, Kárpát-hazánkat!

Esdeklünk, hogy Szent Fiad által ismételten nyerjük el az Öregisten jóindulatát, védelmét.

Ámen.”

 

“Ismét ácsolják nekünk a keresztet…” – Papp Lajos október 23-ai beszéde (videó)

“Ismét ácsolják nekünk a keresztet…” – Papp Lajos október 23-ai beszéde (videó)

“…Ők még érezték és tudták, mit jelent a legszentebb közös vagyon, a Haza, a szülőföld, a falu, a város, Corvin köz, a zászló és a szabadság. Ez a bódító, mámorító érzés, amelyet nem tudott kioltani ötszáz éve egyetlen idegen hatalom sem a magyarok szívéből. Sem a török, sem az osztrák-német, sem az orosz-szovjet idegen hatalom, idegen nép. Nem tudta elfeledtetni magyarságunkat, nem tudta kioltani szabadságvágyunkat. De nagyobb veszedelem leselkedik nemzetünkre az évezred elején, mint bármikor. Nagyobb, mint Mohács, nagyobb, mint Trianon. Arctalan ellenség, bibliai fenyegetés oltja ki szabadságvágyunkat, nemzettudatunkat: a pénz, a Mammon. E nagy fenyegetés közepette kell visszatalálnunk arra az úrta, amelyet ’56 tisztaszívű forradalmárai megmutattak nekünk! Világos mondatokra, fényes példaképekre, irányt mutató csillagokra van szükség. 1956 októberének hőseire kell vigyázó szemeinket szegezni! Róluk kell példát venni, fiaink lányaink szemeit felnyitni. Mondjátok el gyermekeiteknek és unokáitoknak: a kommunizmus vörös ördöge után a liberalizmus kék-szivárványszínű gyilkosai fenekednek a Kárpát-medencére. Ismét ácsolják nekünk a keresztet. Innét üzenjük a világnak: többször megfeszítettek bennünket, többször feltámadtunk. Pusztíthatatlanok vagyunk…”

A felvételt Mészáros Péter készítette.

 

„Nekük Isten nélkül nem megy….” – Chemez Farkassal beszélgettünk (I. rész)

„Nekük Isten nélkül nem megy….” – Chemez Farkassal beszélgettünk (I. rész)

Hálás vagyok, amiért egyre több olyan magyarral ismerkedhetek meg, akik a nyilvánosságtól elvonulva, csendben, alázattal szolgálják Istent, a hazát és a nemzetet. Ilyen ember Chemez Farkas is, aki lovas zarándoklataival, de egész életpéldája által missziót igyekszik teljesíteni Magyarország sorsának jobbra fordulásáért. Minden szavából kiérződik az elhívás és az abból fakadó erős küldetéstudat, melynek vezérfonalát a 20. század legkiemelkedőbb magyar misztikusa, Natália nővér látomásai, és rajtuk keresztül a Szűzanyától érkező üzenetek adják.

Mikor megérkeztem és beléptem a szobába, ahol aztán a beszélgetésünk folyt, az asztalon sorakozó faragásokra lettem figyelmes, amelyek Farkas keze munkáját dicsérik, aki amellett, hogy néprajzkutató, a Népművészet Ifjú Mestere címmel kitüntetett fa-, csont- és szarufaragó művész is. Mint mondja, szinte mindent példaképétől, a nagyapjától tanult, beleértve a faragás technikáját is. Ezzel kezdődött a beszélgetés, és miközben előkerültek a nagypapa által készített míves, csontból csipkézett nyakékek szarvassal, turullal és ősi magyar motívumokkal, mi is a régmúlt magyar történelmébe révedtünk. Szó szót követett, és mire eszembe jutott, hogy mindezt jó volna rögzíteni, már Szent Istvánnál és Koppánynál tartottunk….

nÉPlélek: Nem egyszer szegezték már nekem azt a kérdést, hogy Szent István vagy Koppány szellemiségét érzem-e magaménak inkább. Mi a véleményed a szentistváni és a koppányi lét ilyetén szembeállításáról?

C. F.: Ezzel a kérdéssel kapcsolatban egy történet jut eszembe. Egyszer Sólyon megidéztük István és Koppány harcát. Az, aki Koppány lett volna, nem jött el, s mivel én tudtam a csapatból legjobban lovasíjászni, engem állítottak a helyébe. Akkor, ott beleképzeltem magam Koppány helyzetébe és szinte magától jöttek a gondolatok, hogy mit miért tehetett. Úgy sejtem, egy ponton arra jöhetett rá, hogy nem bontakozhat ki testvérháború, amelyben magyar a magyar ellen támad. Elképzelhetőnek tarzom, hogy feladta magát még mielőtt a belháború súlyossá vált volna.

Érdekes, hogy a további magyar királyok Koppány utódai közül kerültek ki, pl. Szent László is az ő ágáról való. Nem arról volt szó tehát, hogy az egyik nagyon jó ember, a másik meg nagyon rossz volt. Nem csak ő, István is hibázott bizonyos dolgokban…

nÉPlélek: Az, hogy halála előtt az égiekhez fordult segítségért és az országot Máriára bízta, szintén arra enged következtetni, hogy élete végén már másképp gondolkodott.

C. F.: Így van, ez azt mutatja, hogy ő is megbánhatott dolgokat, azonban itt olyan nagy hibák nem voltak. Egyikük sem volt – a mai fogalmakkal élve – sunyi, szélhámos, korrumpálható, amely tulajdonságok a jelenkori politikában megmutatkoznak. Úgy gondolom, Szent István számára az volt az elsődleges cél, hogy a Szent Korona ide kerüljön.

nÉPlélek: Illetve az, hogy egyáltalán megmaradjon az ország…

C. F.: Igen, Szent Istvántól kezdve Magyarországra nem ellenségként tekintettek az európai népek, hanem egyre inkább a kereszténység védőbástyájává váltunk. Mi nem azért jöttünk Európába, hogy fegyverrel leigázzuk az itt élő népeket és utána megtanítsuk nekik az ősi szkíta vagy mondjuk úgy, őskeresztény erkölcsöket, hiszen ez nem a krisztusi út lett volna. Ő oda ment, ahol üldözték és megölték. Olyan életutat járt be, amelyről senki nem gondolná, hogy bárhova is vezet. És mégis, odáig vezetett, hogy a kereszténység a legnagyobb világvallássá vált. A magyar küldetés előtt Jézus a példa, ahogy Márai Sándor fogalmaz: népek Krisztusa, Magyarország. Ugyanakkor, a Szűzanya népe is vagyunk, mégpedig olyan értelemben, hogy nem csak mi választottuk Őt, hanem Ő is minket. Natália nővér szavai szerint, ugyan több országot ajánlottak már föl Szent István óta a Szűzanyának, de csak egyet tekint tulajdonának.

nÉPlélek: Pontosan ezt a különbséget mutatja, hogy a Szűzanya nemcsak Patrona Hungariaea, hanem Regina Hungarorum is, vagyis, nem csupán védelmezője, hanem királynője is országunknak.

C. F.: A mai materialista ember ilyenkor gondolkodik el, hogy mindez mennyiben lehet igaz, létezhetnek-e egyáltalán ilyen láthatatlan vagy legalábbis nagyon kevesek által látható égi személyek. Nekem is volt egy ehhez köthető élményem Csíksomlyón. Amikor már sokadjára lovagoltunk a búcsúba, a Babba Mária elé lépve, egy gondolat hasított belém, de olyan formán, mintha nem is tőlem származna, mégpedig, hogy az előttem álló szobor csupán anyag, semmi más. Miért szemléljük ekkora áhítattal és tisztelettel, mikor csupán fa és festék? Magam is megrökönyödtem, hogyan támadhat ilyen gondolatom…

Következő évben ismét lóval zarándokoltunk Csíksomlyóra, mikor történt egy súlyos balesetem, beakadt a kengyelbe a lábam és a ló több száz méteren keresztül vágtában húzott magával. Hét bordám eltörött és légmellem alakult ki. Az intenzív osztályra kerülve azonban olyan gyorsan gyógyultam, hogy az orvosok sem tudták mire vélni. Tudom, hogy sokan imádkoztak értem, de egy ideig még olyan érzésem volt, hogy semmi nem dőlt el, még meghalhatok, mintha ott ólálkodott volna körülöttem a halál. Aztán egyszer csak, megjelent előttem egy kép, ahogyan a barátaim harcolnak, hogy megvédjenek engem tőle. Legtovább a nagyapám bírta a küzdelmet, de végül ő sem tudta föltartóztatni a halált. Akkor jött a gondolat, hogy Szűz Mária segítségét kérem. Ahogy ezt elhatároztam, melegség öntött el, mintha körülvett volna egy csupa szeretetből és jóságból álló burok, mintha Égi Édesanyánk rám borította volna azt a bizonyos palástját. Úgy éreztem, ez még a halálnak is jól esett. Elment, én pedig elkezdtem gyógyulni.

nÉPlélek: Amennyiben hisszük, hogy minden okkal történik, szerinted ennek miért kellett megtörténnie veled?

C. F.: Úgy érzem, kaptam egy új életet. Innentől kezdve az életemre ajándékként tekintek, amivel azt kezdek, amit akarok. Molnár V. Jóska bácsi szerint, mikor az ember megtapasztal egy halálközeli élményt, utána kezdődhet el az igazi küldetése. Natália nővér látomásai Belgiumban jelentkeztek először a halálos ágyán, mikor már mindenki lemondott róla. Megjelent neki Krisztus és azt mondta, annyira tiszta lélek, hogy akár most azonnal elviheti magához, de ha úgy akarja, itt maradhat és közvetítheti az égi üzeneteket az emberek számára. Natália nővér ezt a szolgálatot választotta.

A balesetem után tehát, életemben először ló nélkül, gyógyulni vágyó betegként mentem a csíksomlyói búcsúba. Ahogy beléptem a kegytemplomba, úrrá lett rajtam a gondolat, hogy a Szűzanya, a maga szűzies női szentségével, makulátlan tisztaságával jelen van, nem csak a szoborban, hanem az egész templomban. Láttam a Babba Mária szemében – mintha maga a Szűzanya tekintene rám – azt a fajta feltétel nélküli szeretetet, kegyelmet, amely mindenkihez szól, a bűnösökhöz is. Ekkor jöttem rá, hogy ezért nem bálványimádat ez.

Egyszer egy pappal beszélgettem Szőregen, aki nagyon jó példával világította meg ezt a kérdést. Ha valaki egy fényképet tart magánál az édesanyjáról, amelyet néha elővesz, attól még nem a képet fogja szeretni. Ugyanez áll a Szűzanya szoborra is.

nÉPlélek: Az jutott eszembe, hogy az átlagembernek – aki nincs olyan magas lelki szinten, mint a szentek, a misztikusok – a fölhöz ragadtsága okán szüksége lehet valamiféle kapaszkodóra, matériára ahhoz, hogy érezze az irányt, hogy könnyebben el tudjon jutni gondolatban, imában az égiekhez.

C. F.: A magyar nyelv nagyon szépen kifejezi mindezt. A rovásírásban régen csak a mássalhangzókat jelölték. Az irány szó mássalhangzóit ki tudjuk egészíteni különböző féleképpen. Az arany ennek a világnak a kincse, az erény azonban éppen azt mutatja meg, hogy nemet tudunk mondani ennek a világnak a hamisságaira. Az erényes élet pedig megmutatja magát az irányt. Az, hogy tudjuk, mi a helyes út saját életünkben, a nemzet életében, csak úgy vehető észre, ha a belső iránytűnk az erényre van hangolva. Akkor fogjuk megtalálni újra a magyar irányt, mikor minél többen az erényes életet választjuk.

nÉPlélek: Itt viszont előjön a szabad akarat, hiszen az Isten is olyan szavunk, amelynek mássalhangzóit nem csak magas rendű magánhangzókkal, hanem mélyrendűekkel is kiegészíthetjük. Rajtunk áll, melyiket választjuk…

Folytatjuk….

 

“Nekünk Isten nélkül nem megy…” – Chemez Farkassal beszélgettünk (II. rész)

 

Fotók: Mészáros Péter

 

 

 

A Szivárványon túl… Beszélgetés Ady István lelkésszel

A Szivárványon túl… Beszélgetés Ady István lelkésszel

Mikor beléptem a mezőségi szórványban lévő, magyarfülpösi Szivárvány Házba, az itt lakó, nehéz körülmények közül érkező óvodások és kisiskolások szinte megrohamoztak. Soha nem láttak korábban, mégis ölelgettek, puszilgattak, húztak-vontak magukkal. Mikor rákérdeztem, minek köszönhető ez a – látszólag – feltétel nélküli bizalom, Ady István lelkész úr, a Szivárvány Ház vezetője elmondta, ezek a gyermekek hazulról nem kapnak szeretetet, ha valaki mosolyog, és nem kell félni tőle, mint ahogy legtöbbször otthon – a testi fenyítéstől, a lelki terrortól – akkor már boldogok.

Ady István református lelkész, a Szivárvány Ház vezetője

Miután Fülpösön tíz évig szünetelt a magyar nyelvű oktatás, Ady István kezdeményezte az anyanyelvi tanulási lehetőség biztosítását a magyar gyermekek számára. Nagy nehézségek árán, a román állami bürokrácia, a szándékos hátráltatás és a szülők kezdeti vonakodása ellenére, 2001-ben újraindult az állami óvoda és kisiskola, amelynek a mai napig a Szivárvány Ház ad otthont. A román állam azonban kizárólag egy tanítónő és egy óvónő bérét biztosítja, ezenkívül semmi mást.

Miután a hatalom közölte, hogy mégsem indulhat a tervezett létszámmal az oktatás, a Tiszteletes úr a Beszterce-Naszód megyei Mezőörményesről két nehézsorsú kislányt hozott Magyarfülpösre az iskolába, akik a lelkészi családdal laktak együtt az első évben. A kezdetben iskolának szánt épület azért lett végül bentlakás, mert a gyerekek mind hátrányos helyzetűek. Sokan a szülők közül szenvedélybetegek, túlélési lehetőségnek tekintenek a gyermek után járó állami támogatást. Ilyen helyzetben, lehetetlen küldetés volt, hogy a gyermekeket minden nap ingáztassák, így Ady István létrehozta a Szivárvány Alapítványt és holland segítséggel kialakította az épület tetőterében a 18 férőhelyes bentlakást, pedagógust, szakácsot, tanszert stb. biztosítva számukra díjmentesen.

A gyerekek szeretettel árasztottak el, amint megérkeztem…

A kicsik péntekenként haza mennek, hiszen a nehézségek ellenére sem szeretnék a családi környezetből teljesen kiszakítani őket, a legtöbbször azonban ugyanazokban a ruhákban vannak, mikor vasárnap értük mennek. Ezeket el kell dobni, mert használhatatlanra koszolódnak, a kollégiumban pedig tetvetlenítéssel indul minden hét. Van, hogy egész hétvégén nem esznek és legtöbbjük “otthon” fűtetlen helyiségben a betonpadlón alszik, ezért gyakori a betegség is.

A Tiszteletes úr mesélte, hogy az elején elkövette azt a hibát, hogy az egyik kislánytól (akinek az 5 másik testvére is a Szivárvány Házban él hétköznaponként) megkérdezte, hogy mi volt a vasárnapi ebéd. A gyermek elmesélte, hogy az édesanyja adott 10 lejt az édesapjának azért, hogy vegyen egy csomag töltött kekszet. Ez lett volna az ebéd a nyolcfős családnak. Az apuka azonban talált 8 lejért sört, így nem ebédeltek. De az is előfordult, hogy az egyetlen ruha, amiben a kicsi haza került, eltűnt, cigarettára cserélték a szomszéddal. “Ne tartsa otthon a gyerekét! Ne gyújtson tüzet a füzettel, engedje tanulni, hogy legyen valaki belőle!” – ilyen és ehhez hasonló felszólításokban nyilvánul meg a fülpösi lelkész aggodalma a szülők irányába.

A gyermekek jövője iránti aggodalom sokszor kiült az arcára…

Ady István és kollégái gondviselése azonban nem ér véget az elő négy osztály elvégzése után sem, hiszen nélkülük – szülői gondoskodás híján – kérdésessé válna a gyermekek további sorsa. Ezért született meg a szászrégeni szórványkollégium létrehozásának ötlete, hogy az utánkövetés is biztosított legyen. Itt a felső tagozatos gyermekek ellátása a héten megtörténik, a kollégiumból pedig a környék magyar nyelvű iskoláiba járhatnak. Ugyanakkor az is nyomós érv volt a létrehozás mellett, hogy a Szászrégenben működő magyar osztályok sorsa gyerekhiány miatt megpecsételődni látszott.

A kis diákok az itt eltöltött idő alatt szakszerű oktatásban, nevelésben részesülnek képzett szakemberek segítségével. Ennek köszönhetően a későbbiekben könnyebben sikerül megtalálniuk a helyüket az életben, valamint a magyarság számára is értékes egyénekké fejlődhetnek, nagy esélyük lesz arra, hogy ne sodródjanak le a társadalom alsó peremére. A felső tagozatosoknak létrehozott kollégium alsó két szintje működik, azonban a legfelső rész, amely még egyszer ennyi lélek befogadására lenne alkalmas, egyelőre – forrás hiányában –befejezetlen.

Mikor megkérdeztem a Tiszteletes úrtól, mik a kilátások, hittel telve csak annyit mondott: „Tudom, hogy egyszer kész lesz, bízom az Úrban!” Ady Istvánék emberfeletti munkával biztosítják az egyetlen lehetőséget ezeknek a gyermekeknek, hogy magyar nyelven tanulhassanak. Ugyanakkor az egyetlen lehetőségük arra is, hogy rendszeresen étkezhessenek, fűtött szobában alhassanak, megtanulhassanak írni, olvasni, imádkozni. Legtöbbjüknek pedig menedék az otthoni agresszivitással és kilátástalansággal szemben.

A Szivárvány Ház az egyetlen hely, ahol a fülpösi és környékbeli magyar gyermekek anyanyelvükön tanulhatnak.

Mindent megtesznek, pályáznak, jótékonysági találkozókat szerveznek, de így is napról-napra – ahogy a Tiszteletes úr fogalmazott, koldulásból – élnek. A holland segítség elkezdett apadni, ugyanis a csapat kiöregedőben van, a jelenlegi fiatalok pedig már nem tartják annyira fontosnak a támogatást. Bár osztozom a Tiszteletes úr véleményében, miszerint nem is nekik lenne kötelességük magyar nemzetünk rászorulóira odafigyelni. “Nem tudok beletörődni abba, hogy a jelenleg negyvenkilenc gyermek mindennemű szükségleteit, hat munkatárs minimálbérét, a közköltséget a pályázati pénzekből próbáljuk fedezni úgy, hogy nem tudunk egy évre, talán évekre előre tervezni. Csak abban reménykedem, hogy vannak, kell, hogy legyenek olyan segítőkész magyarok, lelkes emberek, akik képesek volna hozzájárulni ahhoz, hogy néhány éhes, mezítelen, lelki rabságban szenvedő gyermeknek egy másféle utat, reményt, lehetőséget nyújtsunk.” – mondja. A segélykiáltás a Szivárvány Alapítvány honlapján így hangzik: „Nos itt vagyunk a 24. órában a két kollégiummal, 25 nagy szegénységben élő gyermekkel(még ki tudja hánnyal?!)és megszűnni látszó magyar oktatással a fejünk fölött.” A gyermekek száma azóta 49-re nőtt.

Nem titkolt szándékom, hogy ezúttal nem csupán tudósítani, értékes gondolatokat közreadni szeretnék, ahogy az eddigi írásaim és filmjeim zömével. A jó szándékú, segítőkész lelkeket kívánom megszólítani. Hiszem, hogy sokan vagyunk, akiket nem hagy hidegen a túlélésért küzdő nemzettársaink sorsa, főként ha gyermekekről van szó.

Kérem, aki tud, járuljon hozzá ehhez a szép és nemes küldetéshez, amelyet Ady István tiszteletes úr és munkatársai önzetlenül magukra vállaltak!

 

Máté evangéliumából, Jézus urunk szavaival ajánlom Ady István tiszteletes úrral, a Szivárvány Házban készített riportfilmünket:

„Bizony mondom nektek, amennyiben eggyel az én legkisebbjeim közül megcselekedtétek, énvelem cselekedtétek meg.”

Mt 25,46

Zana Diána

 

A filmet készítették: Zana Diána és Mészáros Péter

Készült a Nemzetstratégiai Kutatóintézet megbízásából

 

A Szivárvány Alapítvány bankszámla adatai:       

 

Fundatia Regenboog Curcubeu Szivarvany                                                                                       
Cod fiscal: 12699850                                                                                                                             
Str. Principala Nr. 179;                                                                                                                                        
Localitatea Filpisu Mare                                                                                                                                                   
Comuna Breaza                                                                                                                                                                 
Judet Mures

 

BRD Agentia Reghin

str. Mihai Viteazu, nr. 18, Reghin, jud. Murea, ROMANIA

RO06BRDE270SV02487352700 – EUR

RO79BRDE270SV03274502700 – RON

RO27BRDE270SV81501192700 – HUF

 

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás