„A magyarság kitartott őrhelyén” – Beszélgetés dr. Lomnici Zoltánnal

„A magyarság kitartott őrhelyén” – Beszélgetés dr. Lomnici Zoltánnal

A Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke, dr. Lomnici Zoltán az Emberi Méltóság Tanácsának elnökeként évek óta fellép a külhoni magyarság jogainak védelme érdekében, legyen szó a felvidéki jogfosztottakról, az egykor magyar egyházi kézben lévő ingatlanok visszaszolgáltatásáról vagy az ártatlanul elítélt kézdivásárhelyi fiatalok ügyéről.

Majd’ száz év telt el nemzetünk szétdarabolása óta, mégis a mai napig durva hátrányok érik és sok esetben éles megkülönböztetés a sorsa a kisebbségi létben élő külhoni magyarságnak. Gondoljunk csak az akasztással fenyegető korábbi román miniszterelnökre vagy a volt államfőre, aki szerint az igazi Románia a Tiszáig tart, de említhetnénk a nemrégiben született jogerős ítéletet, amely értelmében tilos a székely zászló közintézményekre való kitűzése. S mindez nem 40-50 éve a kommunizmus idején, hanem a közelmúltban, vagyis a 21. századi Európai Unióban történhet meg.

A mai Szlovákia területén élő magyarság mindezidáig másodlagos állampolgárnak számít saját szülőföldjén. A szlovák miniszterelnök szerint a magyarok biztonsági kockázatot jelentenek, ennek értelmében Magyarország Kormányának 2010-es döntésére a kettős állampolgárságról, Szlovákia jogfosztással válaszolt.  Aki tehát felvidéki magyarként felveszi a magyar állampolgárságot, elveszti a szlovákot, és mindent, ami otthonában az állampolgársággal jár.

Dr. Lomnici Zoltán a külhoni magyarsággal szemben elkövetett ilyen, és ehhez hasonló igazságtalanságok ellen lép fel az Emberi Méltóság Tanácsának elnökeként lassan egy évtizede. Sokak számára ismert a felvidéki Tamás Ilonka néni, aki századik életévét betöltve is sok társával együtt járta a felvidéki jogfosztott magyarok kálváriáját. Az ő és társai ügyét képviselte Lomnici Zoltán nemcsak itthon, de Brüsszelben is. Ilonka néni úgy hunyt száznégy éves korában, hogy még megtudhatta, Lomnici Zoltán már másodízben benyújtott petícióját befogadták, azonban sem neki, sem jogfosztott társainak a mai napig nem adtak elégtételt.

A szlovák egészségügy Ilonka néni lányától, szívinfarktusát követően költségtérítést követelt az ellátásért cserébe, holott Anikó egész életében fizette a szociális járulékot. Mikor az utókezelésre került sor, a magyar orvos bevallotta, Pozsonyból azt az utasítást kapták, hogy még díjazás ellenében sem ápolhatják. Anikó meghalt. Idegenként halt meg szülőföldjén, ahol egész életét leélte azért, mert megtagadták tőle az ellátást.

Lomnici Zoltán szerint a magyar érdekek érvényesítését külhonban ellenségeskedés nélkül, a béke hangsúlyozásával, kis lépésekben kell elérni. Ezen gondolatok jegyében születtek meg a különböző tematikus emlékévek, melyek közül a Szent László–Emlékévnek szervezője, a Mátyás Király–, az Aranycsapat– és a II. Rákóczi Ferenc–Emlékéveknek ötletgazdája is volt. Nagy történelmi személyiségeinket magukénak érezhetik nem csak a magyarok, de számos olyan vonatkozás és kötődés felmutatható, amely a környező nemzetek számára is jelentőséggel bír. Ennek ellenére a Mátyás Király–Emlékév kapcsán dr. Lomnici Zoltánt majdnem kitiltották Romániából.

A tematikus évekkel az is a cél, hogy a külhonban felcseperedő gyermekek, akik esetleg nem tudnak magyar iskolába járni, tudomást szerezhessenek nagy nemzeti alakjainkról, és megismerhessék az igazságot a magyarság történelmének vonatkozó részeiről. Ilyen módon talán eséllyel maradnak meg ezek a gyermekek magyarnak az elszakított nemzetrészeken, hiszen a magyar jövőt csak a magyar gyermekek biztosíthatják. Eddig a magyarság kitartott őrhelyén, de Lomnici Zoltán számára is – saját bevallása szerint – az a legfontosabb, hogy ha majd az unokája 30-40 év múlva elmegy a Csallóközbe, őshonos magyarok is legyenek ott, ne csak turisták. De beszéljen minderről ő maga:

A filmet készítették: Zana Diána és Mészáros Péter

Készült a Nemzetstratégiai Kutatóintézet megbízásából

 

Nemzetkoronázásra van szükség – Beszélgetés dr. Zétényi Zsolttal

Nemzetkoronázásra van szükség – Beszélgetés dr. Zétényi Zsolttal

Dr. Zétényi Zsoltot a legtöbben az 1991-es Zétényi-Takács-féle igazságtételi törvényjavaslat kidolgozójaként és beterjesztőjeként ismerik. A kommunista bűnösök felelősségre vonásáról szóló törvényjavaslatot akkor az Országgyűlés elfogadta, de az Alkotmánybíróság 1992-ben mégis megsemmisítette.

A ’90-es évek elejétől azonban az Ügyvéd úr elkezdett behatóan foglalkozni a Szent Koronával is, amellyel kapcsolatban számtalan írása megjelent. Mikor megkerestem, leginkább az ezzel kapcsolatos ismereteire, tapasztalataira voltam kíváncsi.

A Szent Korona-tan és a Szent Korona-eszme képezi a Magyar Történeti Alkotmány magját, azét az egyedülálló alkotmányét, amely időtlen idők óta szokásokból, dekrétumokból, később törvényekből és a hozzá tartozó gyakorlatból tevődött össze, melynek ereje abban áll, hogy olyan értékeket, bölcsességeket tükröz, melyek a nemzet lelkéből, egyéniségéből fakadnak, létének organikus lenyomata.

A Szent Korona-tan lényege, hogy az uralkodó és a nemzet közösen hozza a törvényeket. A Szent Korona-eszme pedig mindazokat a gondolatokat és filozófiai, teológiai elképzeléseket jelenti, amelyek a Szent Koronához fűződnek, mint például a Szent István-féle ország felajánlás.

Beszélgetésünk során előkerült egy érdekes fogalom, mégpedig a nemzetkoronázás, illetve annak szükségessége. „Hol van az a magyar nemzet, amely úgy gondolkodik, ahogy a Szentkoronás időkben gondolkodtak?” – tette fel a kérdést az Ügyvéd úr, aki szerint a Szent Korona ébredező állapotban van, de ahhoz, hogy kiteljesedjen, s maga a nemzetkoronázás megvalósuljon, fel kell építeni egy rég elfeledett lelkiséget.

Olyan oktatási stratégiára volna szükség, amely során a magyar szellemiség kulcsfontosságú kérdései bekerülnek a gyermek gondolkodásába.  Elengedhetetlen a hazafias nevelés, ugyanakkor az ország vezetőségét is a nemes gondolatok, tehát a becsületesség, az Istenesség, a tisztesség, a hazaszeretet kell, hogy áthassa.

Jövőnk alapja – Zétényi Zsolt szerint – a hagyományos értékrend, az Istenkapcsolat és a szeretetelvűség megvalósítása. Kulcskérdés, hogy a jelen magyarsága képes-e létrehozni egy olyan szeretetközösséget, amely a lakosságot nemzetté kovácsolja. Vannak-e olyan közös nemes és emelkedett célok, amelyek mentén mindez megvalósulhat? Van-e realitása annak, hogy ismét a Szent Korona akarata mentén határozza meg magát a magyarság? Jogilag visszaállíthatóak-e a korábbi állapotok?

Ehhez hasonló kérdéseket boncolgatunk dr. Zétényi Zsolttal riportfilmünkben:

A filmet készítették: Zana Diána és Mészáros Péter

Készült a Nemzetstratégiai Kutatóintézet megbízásából.

 

“Egyedül az számít, hogy van-e kivel asztalhoz ülj vasárnaponként” – Beszélgetés Zán Fábián Sándor püspökkel

“Egyedül az számít, hogy van-e kivel asztalhoz ülj vasárnaponként” – Beszélgetés Zán Fábián Sándor püspökkel

„Akik több gyermeket vállalnak, azokat több gyermekkéz öleli át” – így hangzott az a bölcs gondolat, amely akár velejét is képezheti a Zán Fábián Sándorral való beszélgetésünknek, de amelyet még számos hasonló követett.

Megrendítő volt hallani, hogy a Kárpátaljai Református Egyház püspöke milyen tiszta egyszerűséggel látja az életet hitén, Istenszeretetén keresztül Kárpátalján, a legnehezebb sorsú magyar közösségben. Szemléletmódja nem merül ki a prédikált szavakban, hiszen feleségével öt gyermekük született, akik közül legidősebb lányukat négyévesen egy autóbalesetben elveszítették. Meggyőződéssel vallja, hogy ha jót akarunk cselekedni, ha gyermeket akarunk nevelni, ahhoz meg fogjuk kapni a megfelelő anyagi hátteret is a Jóistentől. A pénznél azonban sokkal fontosabb, hogy türelemmel, szeretettel és áldozatkészséggel forduljunk utódaink felé.

A háború alatt, az infláció, a nehéz gazdasági helyzet próbáját kell kiállnia a kárpátaljaiaknak, a Püspök úr mégis derűlátó, úgy véli, a panaszkodás nem vezet sehova, helyette inkább kiutat kell keresni ebből a helyzetből, amely nem más, mint a hazafiasság próbája. De – ahogy mondja – nem az a próba hogy elmegy valaki otthonról hanem, hogy végül hazajön-e. De hiszi, – mi több, biztos benne – hogy a Kárpátalján élő magyarok hazafiak és patrióták.

„Mihez képest van most nehéz sorsunk?” – teszi fel a kérdést Zán Fábián Sándor. Volt, hogy az embernek elvették a házát, a földjét, a szeretteit, most pedig az a legnagyobb problémánk, hogy három évig kell dolgozni egy új autóért – mondja. Ahelyett, hogy bedőlünk a média által közvetített „tetszelgős világnak”, annak kéne örülnünk, hogy van kivel leülnünk az asztalhoz vasárnaponként, mert ez az igazi érték, nem a nagy ház vagy a gyors autó… Mindannyian fontolóra vehetnénk a püspök szavait: „Lehet kimondani valamire, hogy elég!”

Zán Fábián Sándor elsődleges küldetésének tartja Isten országának építését, azonban azt sem feledi, hogy ezt a küldetést magyarként kapta Kárpátalján. „Mi magyarokként éljük itt meg a mindennapjainkat és azt szeretnénk, ha a gyermekeink is magyarok lennének, magyarul beszélnének, magyarul hívnák az Isten nevét segítségül és magyarul adnának hálát is.”

Vallja, hogy a megmaradás záloga a magyar gyermek, s a kárpátaljai magyarság jövője, ennek a nemzedéknek a hitén, szorgalmán és hűségén fog múlni. Éppen ezért a Kárpátaljai Református Egyház az 500 éves reformáció kapcsán nem Luther és Kálvin szobrokat emelt, hanem megpróbálták és azóta is igyekeznek elősegíteni, hogy azokban a családokban, ahol a gyermekáldás lelkileg lehetséges, ott szülessenek is meg a magyar gyermekek.

„Az életünk attól lesz értékes, amit azokért tettünk, akik előttünk jártak, és amit azoknak adunk át, akik utánunk jönnek” – Zán Fábián Sándor püspök úr gondolatainak jegyében ajánlom a vele készült riportfilmünket:

A filmet készítették: Zana Diána és Mészáros Péter

Készült a Nemzetstratégiai Kutatóintézet megbízásából

 

Szellemi rabszolgaság fenyegeti az egész világot – Beszélgetés Cey-Bert Róberttel

Szellemi rabszolgaság fenyegeti az egész világot – Beszélgetés Cey-Bert Róberttel

Miután elolvastam Dr. Cey-Bert Róbert Gyula ’Atilla – A hun üzenet’ című könyvét, az volt az első dolgom, hogy megvettem az összes többit. Művei hiánypótlóak, a magyar önazonosság-tudat megerősödése szempontjából elengedhetetlen alkotások. Nemzetünk hőseit, dicső korszakait, nyertes csatáit olyan élvezetes, olvasmányos formában mutatják be, hogy az olvasó büszke legyen magyarságára. Biztos vagyok benne, hogy ha gyermekeink kezébe a Harry Potter helyett ’Koppány –  A fény harcosát’, a  ’Végvári oroszlánokat’, a ’Pozsonyi csatát’ vagy a ’Szabadságharcost’ adjuk, már rengeteget tettünk a felnövekvő generáció nemzeti öntudatának megerősödése érdekében.  

Izgatottan vártam, hogy hosszabban elbeszélgethessek a szerzővel, akinek kalandos életútja az ’56-os magyar szabadságharccal kezdődött. Megrendítő volt hallani az eseményeket olyasvalakitől, aki személyesen átélte azokat, aki égő benzines üveggel dobta meg az orosz tankokat, aki kiszaladt a golyózápor elé, hogy behúzza a kapualjba tüdőlövést kapott társát, akinek – saját elmondása szerint – élete legszebb hete volt, mikor a ruszkik elhagyták az országot és a többiekkel együtt azt hitte, megnyerték a haza, a nemzet szabadságát. Könnyes szemmel mesélte, hogy ebben az egy hétben ismeretlen emberek ölelkeztek az utcán, a sebesülteknek, az elesettek családjainak kirakott ládák azonnal megteltek pénzzel, hogy a betört kirakatokból senki nem vett el semmit. Aztán jött november 4-e és a bevonuló Vörös Hadsereg lába nyomán a remény rémálommá változott.

Cey-Bert Róbertnek menekülnie kellett, a gimnáziumot már Ausztriában fejezte be, majd Genfben diplomázott, a doktori disszertációját a párizsi Sorbonne-on írta. Ezt követően kezdődött a belső-ázsiai és távol-keleti élet, amely minden képzeletet felülmúl… Őstörténeti kutatásai Ujguriába, Tibetbe, Mongóliába, vallástörténeti kutatásai Burmába, Laoszba, Thaiföldre, Kínába és Japánba vitték. Hónapokig élt a burmai őserdőben a Karenni néppel, amely azóta is saját szabadságharcát vívja, hogy megőrizhesse önállóságát, hagyományait és szokásait, és amely a mai napig az ősi természeti népek életformáját követi.

Ahhoz, hogy megírhassa Atilla történetét vagy, hogy beszámolhasson a magyar ősvallásról, ősi tradíciókról, étkezési szokásokról, ősi jelképekről – úgy érezte – át kell élnie, minden zsigerével átéreznie, hogy mit jelenthetett kétezer évvel ezelőtt és még régebben őseink számára az élet. Ezért lakott Belső-Mongóliában egy jurtában, ahol a végtelen sztyeppén vágtázott lovával, vadászott sólymával, ahogy annak idején elődeink is tették, ezért tanult a burmai őserdőben Amő táltostól és ezért mélyült el a buddhizmus tanaiban is.

Dr. Cey-Bert Róbert Gyula élményei, kutatómunkája és megszerzett tudása által azon dolgozik, hogy a magyar nép lelkileg újra megerősödjön, kigyógyuljon a betegségéből, amelynek legfőbb oka, hogy elvágták gyökereitől és olyan történelmet erőltettek rá, amely nem a sajátja, amely megbetegítette. Mint mondja, ma szellemi rabszolgaság fenyegeti az egész világot, amelynek a magyarság – mint szabadságharcos nép – képes ellenállni.

Történelmünk során számtalanszor bizonyítottuk, hogy megvan bennünk a kulturális, szellemi, lelki túléléshez szükséges kulcs.  Nagyon sokszor el akartak már bennünket tüntetni a Föld színéről, mégis itt vagyunk. Ahhoz azonban, hogy ez továbbra is így maradjon, tenni kell! Cey-Bert Róbert szerint ez mindannyiunk feladata: lelki, szellemi összefogásra van szükség, hogy gyermekeinknek irányt mutathassunk, hogy megerősítsük magunkban és bennük is az ősi energiákat.   

De beszéljen minderről ő maga:

A filmet készítették: Zana Diána és Mészáros Péter

Készült a Nemzetstratégiai Kutatóintézet megbízásából.

 

 

A magyar nemzet és a kereszténység szolgálatában – Beszélgetés Somogyi Győzővel

A magyar nemzet és a kereszténység szolgálatában – Beszélgetés Somogyi Győzővel

„A történelmünket, az elmúlt ezer esztendőt tőlünk nem lehet elvenni. A szent helyeken, amelyek most esetleg más országokhoz tartoznak, a mi őseink éltek, alkottak, építettek templomot, nyertek csatákat vagy véreztek el. Ezek emléke alkotja a mi kultúránkat.”
(Somogyi Győző)

Somogyi Győző festő- és grafikusművész, a Nemzet Művésze

Valahogy úgy képzelem el a Mennyország kapuját, mint a képen látható bejáratot. A népies faragott faszárnyak kitárulnak, a ragyogó napsütésben friss szénaillat terjeng, az állatok békésen legelésznek, kapirgálnak, vagy ami éppen jellegükből adódik. A rusztikus kövekkel kirakott út játékosan kacskaringózik befelé a tradicionális nádfedeles parasztházak között az udvaron keresztül a hegyekkel szegett horizont felé. Salföld leghíresebb birtokának kapuja valóban egy földi Mennyországba vezet, még az is stimmel, hogy a szentpéteri tiszta szeretet, a csupa mosoly és jóság tárja ki a látogató előtt azt.

Somogyi Győző festő- és grafikusművész, a Nemzet Művésze, szobrászművész feleségével, Dalmával a magyar falurombolások idején – mikor mindenki a városba igyekezett – hagyta el Budapestet, s költözött a festői Káli-medence ihlető környezetébe, hogy létrehozzanak egy szigetet, amely maga a kakaskukorékolásban zengő földi Paradicsom. Egy olyan ősi kötelékekkel a földbe kapaszkodó szikla, aminél fogva – Győző szavaival élve – ki lehet fordítani a sarkából a világot.

Az újjáépített mesevilág Salföldön

A művész minden mérhetetlen bölcsességgel és évezredes tudással átitatott szavával, tettével és művészetével a magyar nemzet és a kereszténység szolgálatában áll. Művészetén túl, ezt sugallja a maga köré felépített élettér is, a természet, a jószág – azon belül is az ősi magyar fajták – szeretete, az ősi gazdálkodó életmód kialakítása, a nemzeti hagyományok ápolása is.

Kevés olyan embert ismerek, aki annyira behatóan, részletesen és sokrétűen foglalkozik a magyar kultúrával, tradícióinkkal, mint a katolikus teológián történész doktorátust szerzett Somogyi Győző. Az ötszáz éves, középkori ikonfestészetben használt tojástempera technikájával készített monumentális életművében a legapróbb részletekig rekonstruálta a magyar történelem kiemelkedő alakjait, a magyar hadtörténet momentumait, eszközeit, fegyvereit, jelképeit, zászlóit, megörökítette a keresztény kultúrkör szereplőit, és még sorolhatnám.

Dalma asszony

A birtokon saját kezével korhűen újjáépített parasztházainak és épületeinek ornamentikáját, homlokzat- és vakolatdíszeit rengeteg tanulmányozást, kutatást és könyvkiadást követően tökéletesen visszaállította, s ezen épületek egyikében létrehozta huszármúzeumát, amely az általa vezetett hagyományőrző huszárcsapat, a Salföldi Kopjások hadiszállásává vált. Somogyi Győzőnek köszönhető az is, hogy Erdélyben újjáéledt a huszár hagyományőrzés tradíciója.

A csupa mosoly, délceg magyar huszáron nem látszik meg a kor, hetvenöt évesen is egyenes háttal vágtázik hét shagya arab lovának valamelyikén, vagy hórihorgas léptekkel közelít rajckajuh nyája felé, hogy megmutassa, mik a jellegzetességei az ősmagyar fajtának, esetleg a tojásokat szedi össze a tyúkudvarban vagy a szamarakat tereli be az istállóba. Mikor Dalma asszonytól megkérdeztem, hogy mikor van ennyi teendő mellett a művésznek ideje alkotni, mosolyogva azt felelte, amint akad öt perce, már rajzolgat is valahol valamit.

A hagyományőrző huszár lóháton

Úgy gondolom, hogy aki Istent szolgálja, az előbb-utóbb meg is kapja a szolgálathoz szükséges feltételeket. Somogyi Győző kacagva meséli, hogy bejegyzett gazdaként arról van papírja, hogy paraszt, arról azonban nincs, hogy művész, mivel abban a korszakban felvételizett a Képzőművészetire, amely a Somogyi Győző félék előrejutását nem támogatta, így maradt a nyomda, ahol megtanulta a különböző technikákat. Művészetét a jó, a szépség, s Isten szolgálatába állítva mégis a kortárs magyar képzőművészet egyik legkiemelkedőbb alakjává vált.

Engedjék meg, hogy kisfilmünkben elkalauzoljam Önöket a művész által teremtett szigetre, a boldogság, a szépség birodalmába, oda, ahol a hazaszeretet, a magyar kultúra és a keresztény hagyományok, a nemzeti identitás magától értetődik, Somogyi Győző világába!

 

A filmet készítették: Zana Diána és Mészáros Péter

Készült a Nemzetstratégiai Kutatóintézet megbízásából.

 

„Amikor egy népet szembefordítanak legendáival, tudathasadásos állapotba kerül” – Beszélgetés Kassai Lajossal

„Amikor egy népet szembefordítanak legendáival, tudathasadásos állapotba kerül” – Beszélgetés Kassai Lajossal

Kassai Lajost – azt hiszem – senkinek nem kell bemutatni. Mikor, nagyjából öt évvel ezelőtt először olvastam Lovasíjászat című könyvét, fogalmazódott meg bennem a vágy, hogy találkozhassak vele és láthassam a Völgyet Kaposmérőn. Aztán jött a nagy sikerű Lovasíjász című film, a közönségtalálkozók, a beszélgetések, majd a Levelek c. kötet bemutatója, ahol kedves közös barátunk, a nomád világbajnok, Vermes István Koppány bemutatott bennünket egymásnak, egy hónapra rá pedig már ott voltam a Völgyben. Mit is mondhatnék, leírhatatlan élmény volt…

A „tartsd a jószágot természete szerint” elv alapján a Völgyet benépesítik a szabadon mászkáló, legelésző állatok. Mivel mi egy csütörtöki napon érkeztünk, éppen belecsöppentünk a kezdők edzésébe, akik már szorgosan készültek, s le-föl szaladgáltak a tizenegy arab ló, a két bivaly, a szürke marhák, a rackajuhok, a számtalan liba, s miegymás között. Kassai Lajos ugyanis nemcsak a lovasíjászatra készíti fel a növendékeket, szerinte az csupán a másodlagos hatás. Fontosabbnak tartja, hogy megtanuljanak közösségben együttműködni, együtt élni környezetükkel, megismerjék, hogy az állatok egy gazdaság részei, amelynek működtetése az ember feladata.

Ez a kettősség a lovasíjászat sajátja, amely egy befelé vezető önismereti út és egy külső, az állattal való összhang eléréséből áll. A végső cél, megtalálni a harmóniát a sportban, a lóval való együttműködésben és a gazdaságban – vallja Kassai Lajos, aki nem az egyéni sikereiben, a többszörös világbajnoki és Guinness-rekord eredményeiben látja az igazi értéket, – mint mondja, ezek csak az életpályája melléktermékei – hanem abban, hogy sikerült egy jól működő és tartalommal rendelkező közösséget létrehoznia.

Mire a kezdő csoport elvégzi a gazdaság körüli teendőket, vagyis a közösségben végzett munkát, kezdődik az egyén fejlesztése, a fiatalok begyűjtik a lovakat, kötőféket tesznek rájuk és már ugranak is a hátukra, hogy a különböző terepgyakorlatok után végül a lovasíjász pályán gyakorolhassanak. Az eddig eltelt órákban megfigyeltünk, amíg Kassai Lajos kiadta a feladatokat, felügyelte a munkát, el-eltűnt, hogy aztán az istállóba igyekezve vagy egy munkagépet vezetve tűnjön megint föl a látótérben. Mialatt a kezdő csapat lépésben, majd ügetésben adja le a lövéseket a kihelyezett táblákra, mi megtelepedünk a dombtetőn, ahonnan a mester szemmel tudja tartani a tanítványokat, miközben beszélgetünk.

Kassai Lajos hiteles ember, efelől senkinek nem lehet kétsége, hiszen önerőből a nulláról indulva, következetesen épített fel egy, azóta világhírűvé vált rendszert, amelynek azóta is az élén áll. Egymaga támasztotta fel az évezredes hun-magyar lovasíjász gyakorlatot, átvezetve azt a modern kor világába, hiszen – ahogy mindig hangoztatja – nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek. Mindig megvolt a képessége, hogy zsákutcába érve visszaforduljon és tovább menjen az úton, amely során magyarságtudatunk egykor szerves, de rég elfeledett részét sikerült a felszínre hoznia, amelyre méltán lehet büszke egész nemzetünk.

Riportfilmünkből kiderül, hogyan gondolkodik Kassai Lajos a lovasíjászat szellemiségéről, mi a véleménye a tudományos narratíva és a magyar nemzet legendáinak szembenállásáról, a történelemoktatás helyzetéről, a magyar gyermekek tudásszintjéről és a liberális eszme totalitáriussá válásának folyamatáról.

A filmet készítették: Zana Diána és Mészáros Péter

Készült a Nemzetstratégiai Kutatóintézet megbízásából

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás