Isten szeret!
Idén a nagymarosi templomkertben el is hangzott Ady Endre Az idegen arcok című verse, melynek zárszavaival a költő arról vall, hogy minden ismeretlen arcot, legalább egyszer szeretne megragyogtatni, földeríteni. Az együttes tagjai ezekben a sorokban lelki rokonságra találhattak Adyval, aki megemlít egy titkos emléket is, amely elfogja olykor. A lélek mélységeiben, az ég magaslataiban kutakodók számára felderenghet e gondolat mögött a közös származás, az egység állapotának megsejtése. Az, hogy igazából mindannyian testvérei vagyunk egymásnak egy finomabb, asztrális szinten.
Ez az összetartozás-élmény leolvasható minden idegen, és a sok ismerős arcról is azon a két napon, amikor a Duna-menti kisváros központja zeneköntösbe bújik a nyár derekán a Misztrál zenekar hívó szavára, akik bizony képesek megragyogtatni és földeríteni azokat az arcokat. Kacagó gyermekeket, szelíd mosolyú időseket, vidám családokat, és megnyugvásra találó kósza lelkeket vonz esztendőről esztendőre a Regejáró Misztrál Fesztivál, amely az elmúlt huszonhárom év során olyan bensőséges eseménnyé nemesedett, a résztvevők ismeretlenül is egy nagy családdá forrtak össze, amely minden évben új tagokkal bővül.
Értékmentők
A huszonhét kötetes szerző korábban hallani sem akart arról, hogy saját élettörténete is megjelenjen könyv formájában, pedig nem mindennapi életútról beszélünk; kezdve a ferences barátok között töltött gyermekkortól, a magyarság, a magyar kereszténység számos kiemelkedő képviselőjével való ismeretségen, barátságon túl, az erdélyi forradalom, a délvidéki háborúk idején haditudósítóként megélt eseményeken keresztül, egészen az olyan egyedülálló témák feldolgozásáig, illetve történelemhamisítások leleplezéséig, mint Teleki Pál egykori miniszterelnök halálának körülményei. Egy súlyos, életveszélyes helyzet megélése végül mégis arra sarkallta Stoffán Györgyöt, hogy interjúsorozatot adjon Czeglédi Andreának, aki Hatvanhat év történelem címmel rendezte kötetbe a történeteket.
Az íróval és az interjúalannyal, mondhatjuk, hogy a két szerzővel Bella Árpád rádiós kolléga beszélgetett a városi könyvtárban, Fóton, ahol az ünnepi könyvhéthez kapcsolódó júniusi programsorozatot nyitotta Czeglédi Andrea könyvének bemutatója.
Egy rendíthetetlen erkölcsű életútról
Stoffán György a magyar kultúra, a nemzeti érzelmek, a keresztény értékvilág élharcosa egész fiatal kora óta. Huszonhét kötete, több ezer cikke és tanulmánya jelent meg eddig, és valamennyi hiánypótló, értékmentő mű. Mikor a kezembe került az „Én öltem meg Teleki Pált“ című munkája, fél napig a székben ragadtam, mert képtelen voltam letenni. Folytak a könnyeim, annyira megrendítő volt a hiteles bizonyítékokról olvasni, melyekkel az író cáfolja a hivatalos álláspontot, miszerint az egykori miniszterelnök gyilkosság áldozata lett, amit a történelemoktatás a mai napig állít. És az utolsó oldalakon – mintegy katarzisként – szembesülünk a beismerő vallomással, amelyet maga a gyilkos, a már megvénült, egykori SS katona tett a szerzőnek. A nevéhez kötődik ugyanakkor – csak, hogy néhányat említsek – a kommunista uralom utáni legelső, Trianonról megemlékező kötet, és az üldözött tábori püspök, Zadravecz István életrajzi könyvének megírása, az 1693-as ferences szakácskönyv alapján összeállított Barátok konyhája című munka, valamint a Magyarország településeit bemutató, Julianus Útikönyv-sorozat. Mind kuriózum a maga nemében. Ezeknek a könyveknek a sikerlisták élén volna a helyük, ehelyett még a kiadási költségeket is nehezen sikerül csak összekalapozni, a kulturális támogatást megítélő szervezetek még csak válaszra sem méltatják a szerzőt, illetve a magasabb tisztviselőket, egyházi méltóságokat, akik hozzájuk folyamodnak a megjelenések érdekében.
A lélekmuzsikus – Gondolatok Heinczinger Mika új albumáról
Tisztán emlékszem, amikor először hallottam élőben Heinczinger Mikát énekelni. Nem nagykoncert volt, és nem is a Misztrállal vagy más formációval lépett fel. Egy aprócska, kör alakú bálaházikóban gyűltünk köré úgy két tucatnyian egy téli estén Géczy Gábornál, Magfalván. Azon kevés alkalmak egyike volt ez, amikor a kizökkent világ egy órácskára helyrebillent. A kályha melege, a forraltbor íze, s a közösség élménye megteremtette a vágyott benső békét; az öröm, a boldogság, az összetartozásérzés tapintható volt a levegőben. Végtelenül kellemes este volt önmagában is, de mikor megpendültek a gitárhúrok, és bezengte Mika hangja a gyertyafényes teret, igazi varázslat történt. Arra gondoltam, amíg ilyen lélekmuzsika, s ilyen lélekmuzsikus létezik, addig az igazi magyar kultúránk, a lélek kultúrája sem vész el. Az este végeztével, megkértem, hogy dedikálja nekem az akkortájt megjelent szólóalbumát. Azóta eltelt jónéhány év, s miután az ÉgIgézőket rongyosra hallgattam, épp itt volt az ideje, hogy elkészüljön a következő szólólemez., az ÉgÁllomás.
Bazárok, kávéházak, pipafüst – keleties Csillanás
Nem vagyok zenekritikus, vajmi kevés szakértelemmel bírok a zeneművészetet illetően, egyszerűen csak szeretem. Szeretem az igényes dallamok által gerjesztett érzelemhullámokat, ahogy felkorbácsolják vagy éppen kisimítják lelkem óceánját. Ezúttal sem írok zenekritikát, az úgysem érdekel mást, csak a többi kritikust. Inkább megpróbálom átadni mindazt az élményt, amelyet volt szerencsém megélni, átérezni, miközben Kobza Vajk legújabb albumát hallgattam.
A muzsika kiváltképp kedvez a belső képalkotásnak, s ha valaki teret enged a szíve mélyéről feltörő képzeteknek, könnyedén teremthet egész világokat a legapróbb részletekbe menően, anélkül, hogy felállna a karosszékéből. Elég hozzá egy jó hangberendezés, hogy az élmény felhőtlen legyen. Emlékszem, mikor egy kedves zenész barátom elküldte nekem a legújabb nótáját, ugyanakkor a lelkemre kötötte, hogy csak és kizárólag fülhallgatón keresztül hallgathatom meg, mert a telefon vagy a laptop hangszóróján át nem érvényesül az alkotás teljessége. Nekünk, laikusoknak talán ez sem bír akkora jelentőséggel, mint a vájtfülűeknek; nekünk más szempontjaink vannak.
Itt még mindig otthon vagyunk
Két éve karácsony előtt Szarka Tamással az éppen akkor megjelenő, ünnepi lemeze kapcsán beszélgettünk, amikor azt mondta: „Manapság csak a földet bámuljuk, nézünk magunk elé, pedig ugyanannyi energiába telik felemelni a fejünket, és az égbe tekinteni, vagy meglátni a másikat.“ Ez a gondolat itatja át a Kossuth-díjas zenész, zeneszerző nemrég bemutatott, Otthon vagyunk című új dalát, amelyhez videóklip is készült. A dallamhoz komponált képi világ madártávlatból mutatja meg Felvidék számos természeti és épített csodáját, magyar történelmi emlékét, kulturális kincsét.
Néhány évvel ezelőtt Északi szívek címmel öntötte dalba, hogy a szeretet a Felvidéken jár. Ez a szeretet még mindig ott van a szívekben, csak fel kellene idézni. Erre kér Szarka Tamás az Otthon vagyunk sorain keresztül.
Teremtő regejárás
A Regejáró Misztrál Fesztivál az idők során egy olyan bensőséges eseménnyé nemesedett, ahol ismeretlenül is barátok, sőt család vagyunk, ahol a magyar lélek húrjai pendülnek, ahol nemcsak számos kulturális élménnyel gazdagodunk, de egy különleges, megismételhetetlen, sokszor transzcendens élménnyel is, hála azoknak a művészeknek, akik muzsikájukkal nemcsak szórakoztatnak, de egyúttal teremtenek is. Hálás vagyok a Misztrálnak, amiért mindezt évről évre átélhetem.
Végvári hagyományőrzés Magyarországon
Jánváry Zoltán és Hidán Csaba László frissen kiadott, A végeken című míves albuma – a korábban megjelent Vitézekhez hasonlóan – nem csupán megjelenésében; súlyában és méretében tekintélyes, hanem tartalmában is. Nemcsak kívül szép, de olyan értékeket foglal magában és tár elénk, amelyek évszázadokon keresztül magától értetődően éltek a magyar néplélekben.
Ahogy történelmünk során oly sokszor, a végvári időkben is hatványozottan kerültek a felszínre ezek az értékek. Miután a Magyar Királyság elvérzett a mohácsi síkon, Európa gyepűjévé vált százhatvan esztendeig védve azt saját vére és szenvedése árán. E vészterhes korszak számtalanszor felmutatta a hazaszeretet, a hősiesség, az önfeláldozás nemes példáját, köztük olyan végvéri vitézek személyében, mint Zrínyi Miklós, Losonczy István, Szondy György vagy Dobó István.
A kötet első része, a Vitézek elsősorban a végvári küzdelmekben is résztvevő harcosok viseletét mutatta be, A végeken című albumot lapozgatva azonban kissé távolabb kerülünk a csatazajtól, és bepillanthatunk a hátországba is; mesterségeket űző férfiak is feltűnnek a vitézek mellett, korabeli életképek tárulnak a szemünk elé, gyermekek, lányok és asszonyok mutatják meg magukat. Ezekben az időkben azonban a nőkre is kemény feladatot osztott a Jóisten, miáltal olyan magyar nagyasszonyok emelkedtek a halhatatlanságba, kiknek sorsa összefonódott a haza és a kereszténység szolgálatával; bátorságuk és helytállásuk pedig a legnagyobb hadvezérekével vetekedett. Gondoljunk csak Kanizsai Dorottyára, Lórántffy Zsuzsannára vagy éppen Zrínyi Ilonára.
„Miért akarod, hogy mindketten börtönbe kerüljünk?”
Hatvanöt éve végezték ki Tóth Ilonát, Jelenczki István róla készült filmje az Uránia műsorán.
„Az 1970-es évek második felében én is olvastam a szamizdat irodalomban megjelent 1956-os harcok igaz történetét. Ez szembesített azzal, hogy milyen hazug és meghamisított magyar történelmet tanítottak a korosztályomnak” – mondja Jelenczki István Magyar Örökség-díjas és MMA Nagydíjas filmrendező, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, akivel Tóth Ilonáról készített filmjéről beszélgettünk annak kapcsán, hogy az ’56-os mártír medikát hatvanöt éve végezték ki.
A magyarság nem legyőzhető – Beszélgetés Jelenczki Istvánnal
Jelenczki István Magyar Örökség-díjas és MMA Nagydíjas filmrendező, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja több filmjét önerőből valósította meg, ugyanis fő mozgatórugója minden esetben az igazságkeresés, és mint tudjuk, az igazság feltárását a hatalom többnyire nem kívánja támogatni. Független rendezőként, dokumentumfilmjein keresztül több mint négy évtizedes alkotómunkával a háta mögött a magyar nemzettel szemben elkövetett aljasságok, igazságtalanságok, a valós nemzeti múlt elpalástolása ellen lép fel, és igyekszik felmutatni az igazságtétel lehetőségét a körülmények, az ok-okozati összefüggések és a következmények részletes feltárása által, amely elengedhetetlen a néplélek gyógyulása érdekében.
Első beszélgetésünk, a filmünk felvétele óta többször felkerestem már, és mindig tudtam, mire számíthatok: egyenes, gerinces beszédre, megalkuvás és tabuk nélkül kimondott gondolatokra, az igazság konzekvens képviseltére, melyet átitat az a fajta magyar lelkület, amely történelmünk kimagasló alakjait is jellemezte, akik számára mindig a haza állt az első helyen. Jelenczki István olyan alkotó, aki a filmművészet területén – ahol a művészeti ágak közül talán a leginkább jelentkezik a burkolt magyarellenesség – az igazi magyar kultúra, műveltség, hagyomány és örökség mellett áll ki, mindezt a szentistváni eszmeiséget értő és átérző magatartással.
A világegyetem és a magyar történelem kapcsolata – Beszélgetés Grandpierre Atillával
Beszélgetni a magyarság őstörténetéről Grandpierre Atillával – ha valami bakancslistás volt az életemben, ez biztosan.
A Selyemút őstörténete és a magyarság szerepe Eurázsiában című kötetében – amely alábbi beszélgetésünk alapjául szolgált – tizenkét tudományág legújabb eredményeinek bevonásával egy átfogó, posztmodern tudomány segítségével derít fényt az ősi szkíta-hun-magyar műveltségre, világlátásra és arra az ősnyelvre, amelyet, vagy amelyhez nagyon hasonlót egyetlen nép beszél a mai napig. Rámutat, hogy jelképeink, motívumaink őrzik azt a három kozmikus alapelven nyugvó, mindent átfogó tudást, amely évezredeken keresztül a sajátunk volt, s amelyhez a legmodernebb tudományok ma még nem értek el.
Ahol a társadalom meghasonlik, a természettel való kapcsolat is megváltozik – Andrásfalvy Bertalannal beszélgettünk
Az egykori tájgazdálkodás, az ártéri gazdálkodás nemhogy pusztította, de egyenesen gazdagította a teremtést, minek köszönhetően a középkori Magyarország Európa éléskamrája lehetett.
A hagyományos paraszti társadalom fokozatos felszámolásával a Kárpát-medencei földi paradicsom eltűnt, és átadta a helyét a legeltető állattartásnak, a nagybirtokoknak; a rendkívüli biodiverzitást pedig végül felváltotta a monokultúrás, kizsákmányoló növénytermesztés és nagyüzemi állattartás. Ez a folyamat nem csupán fizikai, de lelki síkon is tetten érhető a magyar néplélekben.
Minderről Andrásfalvy Bertalannal beszélgettünk.
“Látó emberek vagyunk” – beszélgetés Tolcsvay Bélával
„Mikor megmártózom a magyar kultúra mélységeiben, újra legényemberré válok, és érzem, hogy Tündér Ilona aranykertjében élek” – mondja Tolcsvay Béla, akinek már a portája, a vert falú parasztház is olyan, mintha népmeséink helyszínén járnánk, az énekmondó szavai nyomán pedig szinte a szemem előtt elevenedik meg az ősi magyar aranykor.
Beszélgetésünk alatt mindvégig a magyar nyelv érzékletességét használva mutat rá az összefüggésekre; miközben a Kárpát-medence népének Istenanya hitéről, az Ég igérő fáról, a népmeséink mágikus világáról, a magyar néplélek önmagával való harcáról, a szeretetről mesél és arról, hogy ami régi az a szép. Úgy véli, a magyar emberben az a különleges, hogy átlátja a teremtés folyamatát a nyersanyagtól a végtermékig. Látó emberek vagyunk – mondja -, és a teremtés nyelvét beszéljük; mikor beleegyezünk valamibe, azt mondjuk, hogy igen, ami az ige kifejeződése; az ige pedig az égi letükröződése a Földön.
Ahol már eltévedtem, csak egy kicsit tovább… – Vaszi Leventével beszélgettünk
Gyimesi utunk utolsó állomására, Kóstelekre tartottunk, ahová az út is nagyon kalandosnak bizonyult, ugyanis Gyimesfelsőlokról a hegyre menet, egyszer csak azt vettük észre, hogy már egy köves vízmosásban araszolgatunk felfelé egy korántsem ilyen terepre való autóval. Sűrű imák közepette, valahogy aztán mégis – legyűrve minden óriástócsát és gödröt – felértünk a hegygerincre, ahol majdnem megfeneklettünk egy utolsó akadályon, de végül sikerült leereszkednünk oda, ahol a girbegurba kis utca mellett a hegyoldalban patakok zubognak, égbenyúló fenyvesek futnak a hegyormokra, a kis tisztásokat pedig évszázados apró csángó rönkházak pettyezik, és persze az úton komótosan ballagó tehenkék mindenütt.
Megérkeztünk Vaszi Leventéékhez Kóstelekre, amely valóban ott van, ahol már azt hittem, eltévedtem, csak egy kicsit tovább.
Az alábbi kisfilmben Levente mesél arról a helyről, amely “jól el van konzerválva” a világtól, néptáncról és népzenéről, valamint arról, hogyan igyekszenek a kósteleki csángó gyermekekbe beleplántálni azt, amitől hazahúzza őket a szívük.
Igaz magyar a keleti végeken – Deáky Andrással beszélgettünk
Gyimesbükk a történelmi Magyarország határköve. Az itt élő magyarságra nemcsak 1920-ban sújtott le Trianon, de 1950-ben is, amikor elszakították Székelyföldtől, kitépték a másik két gyimesi csángó település szerves egészéből, és a román Bákó megyéhez csatolták.Ilyen körülmények között állt ki egész életében Deáky András a magyarságért nem akárhogyan, szemben az árral.
Ő maga úgy fogalmaz: “Szívünk magyar dobogását nem tilthatja meg senki, semmi!”
Micsoda hit, hazaszeretet, emberi, lelki nagyság, kitartás, akaraterő és áldozatvállalás van e szavak mögött. Egy olyan ember életpéldája, akit méltán nevezhetünk igaz magyarnak. Filmünkben ő maga vall életéről, hitéről, szülőföldjéhez való ragaszkodásáról.
“A táplálkozástani betegségek a technikai fejlődéssel alakultak ki” – Videóriport dr. Texe Gábor Mikulással
Többek között azért is hálás vagyok Géczy Gábornak, mert számos olyan embert ismertem meg általa, akikre példaként tekinthetek. Ilyen dr. Texe Gábor, vagyis ahogyan legtöbben ismerik, a Mikulás, aki gerontológus, fitoterapeuta, gyógynövényszakértő, becenevét pedig ugyan külső megjelenése és Északról származó felmenői miatt kapta, de sokkal inkább az emberek sokasága felé irányuló önzetlen segítségnyújtás miatt illik rá.
Közel negyven esztendeje kezdett rügyterápiával foglalkozni. Az ötletet a homeopátia alapjait lefektető Hahnemann adta, aki felfedezte, hogy bár a kinin az egészséges emberek lázát felviszi, a lázas betegeknél alkalmazva éppen az ellenkező hatást éri el. Innen jött a hasonlót a hasonlóval gyógyítani elve. Ezt alkalmazta Texe Gábor is, aki rájött, hogy bizonyos növények rügyeiben, az életet továbbörökítő őssejtek mintázata megegyezik az emberi test egyes szerveinek sejtmintázatával. Feleségével, dr. Texe Katalin mikrobiológus, laboratóriumi főorvossal, valamint több kutatóorvossal együtt megközelítőleg háromezerféle növényt és anyagot azonosítottak be, melyek megfelelő módon az érintett szervek sejtjeihez juttatva, hatékony módon tudják segíteni az eredeti sejtmintázat és sejtinformációs rendszer helyreállítását. Így születtek meg a Gyógyikaszerek, amelyek alkalmazásával a Mikulás azoknak is segítséget nyújt, akik a sok kipróbált módszer és eszköz ellenére sem találták meg egészségük visszaállításának hatékony módját.
„Ami ezer évig jó volt, most miért nem az?” – Videóriport Csomortáni Gál László festőművésszel
Csomortáni Gál László festőművész szerint az igénytelenség ott kezdődik, mikor az emberek szemetet hordanak be az életterükbe, hiszen – ahogy mondja – a gipszkartont, a hungarocellt semmi nem választja el a pet palacktól vagy a nylonzacskótól; műanyag hulladék mind. Úgy véli, nem afelé kellene kacsintgatni, amit a szomszéd csinál, mert csak önmagunkat megtalálva élhetünk teljes értékű életet. „Ez a fajta építkezési forma ezer éven keresztül jó volt, mi történt most? Miért félünk az agyagtól, a fától? Miért nem az egyszerű, kézenfekvő megoldást választjuk?” – teszi fel a kérdéseket egymás után, majd hozzáteszi, hogy ha szervesen elszakadunk a hagyománytól, az őrzésére semmi szükség nincs; be kell építeni az életbe, ha nem tesszük, mint szellemiség végleg elveszik.
Csomortáni Gál László pedig nem csupán életébe, de művészetébe is beépítette a hagyományt, hiszen két-háromszáz éves, bontott faanyagra dolgozik, témáját tekintve pedig egy ősi, archaikus, magyar világ köszön vissza munkáiról olyan erőteljesen és egyedi módon, hogy beleborzongok, mikor a műteremnek berendezett, szintén régi, döngölt föld padlójú gerendaházba belépek. A Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasaként évek óta gyűjti a környezetéből származó archaikus imákat, ráolvasásokat, egyházi énekeket és népdalokat. Ezek a sorok köszönnek vissza, mintha csak a fa üzenne, mikor az alkotási folyamat elején a művész a napégette erezetből, a bogokból, görcsökből próbál rájönni, hogy mit üzen általa és rajta keresztül a múlt. „A múlttal lehet a legjobban tanítani a jövendőt, én erre törekszem” – vallja.
“Hiszek jóban, igazban, szépben” – Heinczinger Mikával, a Misztrál alapító tagjával beszélgettünk
Heinczinger Mika hisz az emberekben. Wass Albert Hontalanság hitvallása című versét idézve vallja: „Hontalan vagyok, / Mert hiszek jóban, igazban, szépben. / Minden vallásban és minden népben / És Istenben, kié a diadal.” Úgy véli, a magyarságra az egész történelme során ez a magatartás volt a jellemző; együtt élt a természettel, nem zsákmányolta ki, hanem megköszönt neki mindent, amit adott. Aki ezt magáévá tudta tenni, az egy ideához csatlakozott, mindegy volt a vallása vagy a származása, magyarrá vált, és ez a mai napig így van – fejti ki, majd hozzáteszi, hogy ő maga is sváb családból származik, mégis magyarul érez, hiszen a magyarság egy vállalás; a földdel, az állatokkal, az emberekkel, békében és szeretetben.
Érdekes és megkapó a hasonlat, miszerint a magyarság olyan, mintha a Kárpát-medence lélegzése (lélekzése) volna; beszív és kifúj. Akkor jön elő ez a mondat, mikor felhozom Trianont. Mika erre azt mondja: – Voltunk már szétaprózva sokszor, most is úgy vagyunk, de mikor újra megtörténik a belégzés, összeállunk megint. Most pedig az a dolgunk, hogy teremtsünk egymás között kapcsokat; fogjunk össze, támogassuk egymást kulturálisan, hiszen a lélek-lélek közötti kötések tartják egyben a magyarságot.
“Embernek lenni csodálatos ellentmondás” – videóriport Müller Péterrel
Régi és nagy vágyam teljesült, mikor Müller Péter egy vidám, néha könnyes, de mindenképpen mély és szeretetteli beszélgetés erejéig fogadott otthonában. Tavaly tavasszal közös barátunk, dr. Darnói Tibor, a rábaközi tudók hagyatékának őrzője kérésére vettem kézbe a Vallomás a szerelemről című kötetet, amelyben Müller Péter több fejezetet is szentel a Yotengrit szellemiségének. Mivel nem szeretek egy könyvből csak részeket elolvasni, elkezdtem elölről, aminek hála olyan kapuk nyíltak meg előttem, amelyeken már tudom, hogy át kellett lépnem.
Számos lelki dimenziót jártunk be a másfél órás beszélgetésünk alatt, amiért mindörökké hálás leszek. Megtapasztalhattam személyesen is azt az emelkedett, szeretetteljes minőséget, amelyek a könyvek lapjairól sugároznak. Mielőtt elbúcsúztunk volna, készítettünk egy közös képet, amely során Pétert rázta a nevetés, aztán már engem is. És ebben a közös nevetésben benne volt az egész beszélgetésünk, Müller Péter egész életművének, és az egész földi lét értelmének az esszenciája. Van egy apokrif írás, Péter apokalipszise, amelyben Jézus az önfeledt boldogságra, a felhőtlen táncra és nevetésre tanítja a tanítványokat. Ez a nevetés zsinórmérték marad számomra, ahogyan Müller Péter személye is.
A leghosszabb lelkiállapot – Kádár Ferenccel beszélgettünk
A marosvásárhelyi származású Kádár Ferencnek már az édesapja is híres operaénekes volt. Ő maga a Székely Népi Együttesben kezdte, majd a Magyar Állami Operaház énekese lett. Emellett azonban elismert kerámiaművész is, domborművei Székelyföldön és az anyaországban is megtalálhatóak. És ha még ez sem lenne elég, fafaragással is foglalkozik; kopjafákat és székelykapukat is készít, amelyek jelentése és szimbolikája még a kereszténység előtti időkbe nyúlik vissza, amikor is naptárkapuként funkcionáltak. Erről és sok másról beszélgettünk.
Aki találkozik a magyar népi kultúrával, beleszeret! – Pál István Szalonnával beszélgettünk
Szerencsések vagyunk, mert a magyarság népi kultúrájában rejlő ősi, mély és rétegzett tudásanyag – még ha töredékesen is – de fennmaradt, hála a néprajzkutatóknak, népzenegyűjtőknek, akik közkinccsé tették, és különösképpen azoknak az öregeknek, akik megőrizték ezeket a motívumokat. A népi kultúra pedig manapság reneszánszát éli. Egyre nagyobb az érdeklődés a jelenlegi határokon belül és kívül egyaránt a felnőtt korosztály körében is, hiszen mindegy, hogy mikor történik meg, „aki egyszer találkozik a magyar népi kultúrával, az óhatatlanul bele is szeret, jöjjön a táncházba egy hátracsapott baseballsapkában vagy akár pávatollas kalapban” – mondja Pál István Szalonna, aki elengedhetetlennek tartja, hogy felismerjük saját értékeinket, hiszen egyedülálló történelemmel és hagyományokkal rendelkezünk itt, a Kárpát-medencében.
„A népzene az emberek ajkán alakult az évszázadok során, nem kell kitalálni, megírni, hiszen valós, élő és szerves része az önazonosság-tudatunknak. Olyan életsorsok fogalmazódnak meg benne, amelyek ismerősek lehetnek mindannyiunknak, hiszen ugyanazok voltak az alapproblémái és az ösztönei az embereknek ezer évvel ezelőtt is, mint ma, csak akkor még mással kenték a kenyeret, mert nem ismerték a Nutellát” – jegyzi meg, majd legnagyobb vágyát is elárulja. De, hogy mi az? Riportfilmünkből, sok egyéb mellett ez is kiderül!
A magyarság lelkiismeretének hangja – Döbrentei Kornéllal beszélgettünk
Nincs még egy nemzet, amely olyan szépen tudna dalolni saját fájdalmáról, mint a miénk. Megkaptuk hozzá a tökéletes eszközt is: az ősi, mély, rétegzett, szakrális magyar nyelvet, „mely még mindig priusz, ám isteneket gyönyörre bűvölő, ha zendíti aranyjánosi géniusz”. Így Döbrentei Kornél, a költő, aki ebben az elidegenedett korban is képes a mindenkori magyarság hangján szólni úgy, ahogy már nagyon kevesen teszik.
Igaz, a szabadság madara a kalitkában nem énekel. Egy néprajzos ismerősöm fogalmazta meg ekképpen a magyar művészet jelenlegi helyzetét. Szerinte az igazi tehetségeink a mai álságos korban, inkább a hallgatást választják. Jómagam, úgy gondolom, hogy vannak, akik még így is hallatják hangjukat és kimondják az igazat, őket azonban rögtön elnyomják, elhallgattatják, vagy ha ez sem válik be, a kor hatásos eszközével élve kigúnyolják, megpróbálják nevetségessé tenni a közvélemény előtt. A jelen idők ugyanis nem az igazaknak kedveznek. Ez a hamis próféták kora. A tömeg pedig arra hallgat, aki a leghangosabban kiabál. Hiába tudjuk Morus Tamástól, hogy „az igazság akkor is igazság, ha csak egyetlen ember képviseli, sőt akkor is, ha senki sem képviseli.” Régen az igazán kiválóak soha nem jelentkeztek vezetőnek, nem törtettek, nem tapostak; a közösség választotta őket. Az, aki valóban érdemes, ma sem nyomul, hanem rejtőzik, és csendben teszi a dolgát. Tudja, hogy egyedül Istennel van számvetése. Ma, ebben a feje tetejére állított világban minden fordítva van, mint kéne; „kockán nyer a sátán, legalul az Isten”.
„Bár betörik a szemedet, széttörik a nyelvedet, kitörik a karodat, letörik a kardodat, állod” – szól mégis dacosan, konok állhatatossággal, tisztán, gerinces, egyenes modorában, a magyarság lelkiismeretének hangján a költő, aki csak azért is énekel. Döbrentei Kornél ma is igazi, népben érző művészhez méltó módon, mintegy élő monumentum hordozza magában egész nemzete fájdalmát.
A rábaközi hagyaték az emberiség meghatározó kultúrkincse – Darnói Tiborral beszélgettünk
A magyarok ősi, úgynevezett büün vallásával és hitvilágával egy magyar ember számára megismerkedni olyan, mintha saját lelkéből olvasná ki a sorokat; megérint, mert bennünk él. Ismerősnek hat, érezni, hogy nem idegen, mások által ránk erőltetett gondolatok gyűjteménye, hanem teljes mértékben a sajátunk, évezredek során kialakult és megerősödött, sallangoktól mentes, tiszta tudás és szellemiség, melynek gyújtópontjában az egy Isten áll, aki szeretettel fordul teremtett világa felé, nem bosszúálló, nem vár áldozatra, kiengesztelésre és cselekedeteink alapján mér bennünket.
Riportfilmünkben Darnói Tibor, a rábaközi hagyaték őrzője nyújt betekintést az ősi magyar tudásba, amely jelentőségét tekintve az emberiség meghatározó kultúrkincse.
“Egy nemzet sem szereti, ha a legendáit piszkálják” – Bán Jánossal beszélgettünk
Nem csupán azért vártam, hogy Bán Jánossal beszélgethessek, mert kedves történelmi regényeim írójáról van szó, hanem azért is, mert személyében érzem a lehetőséget arra, hogy végre elinduljon egy olyan folyamat a magyar filmgyártás területén is, amely a nemzeti önazonosság-tudatot helyezi előtérbe.
A régi mulasztás törlesztése – miszerint szülessenek végre identitáserősítő, magyar történelmi nagyjátékfilmek a jelenkor eszközeivel és lehetőségeivel – nem várathat tovább magára. Az, hogy a történelmi regények reneszánszukat élik, illetve a két évvel ezelőtti tömeges ellenállás Az utolsó bástya kiszivárgott forgatókönyve kapcsán mutatja, hogy a magyar lélek nincs a végletekig eltorzítva, és igenis igényli a nemzeti múlt méltó bemutatását.
Miért lehet, hogy az utolsó, nemzeti érzelemmel átitatott magyar film a szocializmus időszakában született meg? Hogy lehet, hogy 2020-ban még mindig a hatvanas években készült Várkonyi-filmek jelentik a kínálatot? Tudjuk-e, hogy a Lenkey-huszárok történetét feldolgozó Sára Sándor film kudarcba fulladó befejezésével ellentétben a valós történet sikerrel zárult?
Többek között ezekre a kérdésekre keressük a választ alábbi videóriportunkban Bán Jánossal, aki az évszázadokon át tartó, szisztematikus, kitartó identitásrombolás ellenére derűlátó és bizakodó, hiszen – mint mondja – a múlthoz képest, jó helyzetben vagyunk. „Ha valamikor nincs okunk a reménytelenségre és a befásultságra, az most van” – véli az író, aki szerint annyi évtized koplaltatás és háttérbe szorítás után, a társadalmi igény, valamint a felülről jövő akarat is megvan arra, hogy ezek az alkotások végre elkészüljenek.
Higgy Istenben és bízz önmagadban! – Beszélgetés Géczy Gáborral
Valami nagyon nincs rendben a világgal. Géczy Gábor kezdte ezekkel a szavakkal a beszélgetést, akihez azért mentem el, mert úgy vélem, az ő elképzelése – amelyet Magfalván a gyakorlatba is ültet – jelenti a kiutat a testet, lelket és szellemet nyomorító jelen társadalmi állapotból. Az egyetlen megoldás, hogy felhagyunk a felesleges tevékenységekkel, amelyek csak lefárasztanak, nem tömjük tovább magunkat szeméttel és nem hagyjuk, hogy a média butítson, a felesleges stressz pedig megölje lelkünket.
Hiszem, hogy ha szigeteket hozunk létre magunk és közösségeink számára, visszatérünk a természetbe, visszakerülünk az isteni teremtés körforgásába, őseink hitéhez, tudásához, hagyományaihoz és teremtünk, tisztulunk, fényesedünk, végül rend kerekedik majd bennünk és körülöttünk is.
„Emberségről példát, vitézségről formát” – Felvidéki apródok Angyal-völgyben
A ’90-es évek elején újraszerveződött Szent György Lovagrend Rendi Alkotmányának Preambuluma a következő sorokkal kezdődik: a világban a jó erkölcs fölötte igen romlásnak indult, az egymás iránti szeretet, az irgalom, a megértés, az együttérzés, a becsület, a tisztesség, a bajtársias és a lovagias szellem kiveszni látszanak, s az ellenséges gonoszság készül erőt venni a szíveken…
A mai, kizökkent világunkban, mikor a valódi érték értéktelenné vált, az értéktelen pedig felmagasztosult, égbekiáltóan nagy szükség van olyan emberekre, akik példával járnak mindannyiunk, s főleg a fiatalság előtt, akitől nem idegenek még a fent említett tulajdonságok. Csámpai László, a Szent György Lovagrend Felvidéki Nagypriorátusához tartozó Zoboralji Apródok vezetője évek óta foglalkozik a Nyitra-vidéki gyerekekkel. Nemzetmentő feladatot vállalt magára, hiszen, amellett, hogy a lovagi erényekre tanítja és a fegyverek használatára képzi, egyúttal magyarságra neveli az apródokat, ami a kisebbségben lévő nemzettársaink és az egyre inkább elszlovákosodó magyarság körében – a magyar megmaradás tekintetében – létszükségletté vált.
dr. Hidán Csaba: Balassa János párbaja a spanyol őrgróffal
A XVI. századi Magyarországon járunk. 1546-ban, a pozsonyi országgyűlésen Don Francesco Lasso spanyol őrgróf, császári ezredes a magyarokat becsmérlő kiáltványt szegez Pozsony várának kapujára. A magyar országgyűlés nevében, Balassi Bálint édesapja, Balassa János kihívja párbajra a spanyolt.
A párbaj történetét dr. Hidán Csaba régész, hadtörténész mondja el.
Mónus József: Minden magyarnak történelmet kell írnia a maga módján!
ak kiemelkedő világbajnoki teljesítményével küzd a magyar nemzet becsületéért és lelki-szellemi felemelkedéséért, hiszen ezt a harcot – ahogy ő maga is vallja – leginkább az iskolapadokban kell megvívnunk azáltal, hogy a gyermekeket egészséges nemzettudatra neveljük. Éppen ezért, rendszeresen tart előadásokat iskolások részére az Anyaországban és az elszakított nemzetrészeken. Az alábbi felvétel a felvidéki Csatán készült, ahol a táborozó gyerekek a léleképítő szavakon túl, megismerkedhettek az íjak összetételével, részesei lehettek a futballpályát hosszában átszelő lövéseknek, kezükbe vehették az eszközöket, valamint felnőttek, gyermekek egyaránt megpróbálhattak kihúzni egy 112 fontos íjat. Ez persze, senkinek nem sikerült…
Dr. Papp Lajos nagy erejű beszéde Trianon 100. évfordulóján
A mai nap nem örömünnep!
Nem az összetartozás ünnepe!
A mai nap nemzetünk legfájdalmasabb gyásznapja, és egyben a tartozás napja. Az Anyaország hosszú időre cserben hagyta az elszakított részek magyarjait, megfeledkezett anyai kötelességéről. A tartozásunkat előbb le kell róni ahhoz, hogy újból összetartozhassunk!
Megbocsátani keresztényi kötelesség!
Megbocsátani csak annak lehet, aki bocsánatot kér.
Az elmúlt száz évben senki, egyetlen nemzet nem kért bocsánatot tőlünk.
A bocsánatkérés után meg tudunk bocsátani.
De megbékélni soha nem lehet, amíg a rablott területek és annak magyarjai vissza nem térnek a Szent Korona oltalma alá.
Száz éve már sírunkra dobálták a földet, de a csonkolt torzó, a magyar nemzet ebből a gödörből is kimászott. Köszönhetően azoknak a szellemi-emberi nagyságoknak, akiknek minden koron „a haza minden előtt” volt.
Ma is vannak és a jövőben is lesznek nemzetmentő magyarok.
Én, és az itt lévők egyike sem mondhat le soha egyetlen rögről sem, amelyet őseink megszereztek és megtartottak.
Nem kaptunk rá felhatalmazást, hogy lemondjunk róla, vagy eladjuk e szent földet.
Magyar Kálvária köti össze múltunkat a jövendővel – trianoni megemlékezés
Évezredek megszakítatlan folytonosságát hordozzuk génjeinkben, több mint ezer év óta őrizzük a ránk bízott földet a Kárpát-medencében. Nincs még egy ilyen mély, rétegzett és tökéletes nyelv, mint a miénk, amelynek mellérendelő szerkezete őrzi lelkünk igazi valóját, s amelyen csak meg kell szólalni ahhoz, hogy teremtsünk. Majd, ha minden magyar szívében újra felgyullad a büszkeség lángja, akkor hiszem, hogy újból képesek leszünk olyan nagy tettekre, mint történelmünk során számtalanszor.
Ennek érdekében – ahogy Papp Lajos fogalmazott – rengeteg munkaáldozatra van szükség. A Magyar Kálvária létrehozásával ebből a munkaáldozat vállalásból igyekeztünk kivenni a részünket és leróni egy kevés tartozást a Jóisten és a magyar nemzet felé. Az ötlet Bethlen Farkas, a Julianus Barát Alapítvány elnöke fejében született meg – mint mondta – isteni üzenetként, éppen úgy, ahogy tíz esztendővel ezelőtt, Trianon kilencvenedik évfordulóján a Kárpát-haza temploma megépítésének gondolata.
Farkas elgondolása nyomán, összefogásból, közös munkával és költségvállalással tizennégy gyönyörű stáció épült a Wass Albert-emlékháztól a dombtetőn magasodó Kárpát-haza templomáig vezető út mentén. Engem az a megtiszteltetés ért, hogy a magyar történelem tizenhét kiemelkedő, nemzetépítő, nemzetmentő alakjának írásos emléket állítsak. Az ő történetüket őrzik a stációkra erősített réztáblák, üzenve az utókornak, hogy mennyi heroikus hős, áldozat és dicsőség kövezte ki a magyarság útját. Nekik köszönhetjük, hogy oly sok megpróbáltatás után is itt vagyunk, ők és a hozzájuk hasonló számos neves és számtalan név nélküli magyar személyiség ad okot rá, hogy felemelt fővel, büszkén tekintsünk a jövőbe.
1920-TRIANON-2020 – A Kárpát-haza Őreinek megemlékező gondolatai (videó)
A Kárpát-haza Őrei című filmsorozatunk elmúlt öt éve során számos interjúalanyommal szóba került a trianoni nemzettragédia, annak következményei a jelenben, illetve a lehetőségek a jövőre nézve. A történelmi országunkat megcsonkító békediktátum aláírásának századik évfordulóján, ezekből a beszélgetésekből állítottunk össze egy megemlékező gondolatsort.
A filmben megszólal:
Prof. dr. Papp Lajos szívsebész,
Dr. Hidán Csaba László régész-történész,
Mónus József László, világbajnok tradicionális távlövő íjász,
Párkányi-Raab Péter szobrászművész,
dr. Csókay András idegsebész,
Bíró András Zsolt antropológus-humánbiológus, a Kurultáj főszervezője,
Takaró Mihály irodalomtörténész,
Dr. Cey-Bert Róbert Gyula író, őstörténet- és vallástörténet-kutató,
Dr. Lomnici Zoltán jogász, az Emberi Méltányosság Tanácsának elnöke,
Kassai Lajos, a modernkori lovasíjászat megteremtője.
Hozzád sóhajtunk – Bicskei Zoltán filmetűdje Trianon 100. évfordulóján
Bicskei Zoltán, délvidéki filmrendező, Álom hava című alkotásával 2017-ben nyerte el az indonéziai Szellem, Vallás és Képzelet elnevezésű nemzetközi fesztivál legjobb nemzetközi játékfilmnek járó nagydíját.
Az 1690-ben játszódó film alapproblémája, hogy a török dúlást követően az ország újjáéledéshez nincs megfelelő „szellemi boltozat”. A rendező ugyanakkor párhuzamot von a magyarság hányattatott sorsa és a jelenkor dilemmái között, a kiútkeresés, a felemelkedés lehetőségeinek, és azok elvesztegetésének megrendítő allegóriáját rajzolva a néző elé.
Bicskei Zoltán, akinek grafikai munkássága szintén figyelemreméltó, ezúttal, a trianoni nemzettragédiáról emlékszik meg egy filmetűd formájában. A rendező a rá jellemző egyedi látásmóddal és jellegzetes stílusjegyekkel mutatja be a megcsonkított magyar néplélek állapotát, nagyerejű grafikái, valamint élőképek szívbemarkoló kombinációjával sóhajt a Mindenható felé.
A koronavírusnál veszélyesebb vírus támadja a nemzetet – interjú Cey-Bert Róberttel legújabb regényéről
Dr. Cey-Bert Róbert Gyula értékrendjét egészen fiatal kora óta az Isten – haza – szabadság hármas elve határozza meg. Tizennyolc évesen vett részt az ’56-os eseményekben, melynek következtében emigrációba kényszerült. A gimnáziumot már Ausztriában fejezte be, majd Genfben diplomázott, a doktori disszertációját a párizsi Sorbonne-on írta. Ezt követően kezdődött a belső-ázsiai és távol-keleti élet. Őstörténeti kutatásai Ujguriába, Tibetbe, Mongóliába, vallástörténeti kutatásai Burmába, Laoszba, Thaiföldre, Kínába és Japánba vitték. A nemzetközi térben a mai napig nagykövetként képviseli a karenni nép ügyét, amely saját szabadságharcát vívja önállósága, hagyományai és szokásai megőrzéséért az elnyomó burmai kormánnyal szemben. Regényei nagy részének szintén központi témája a szabadságeszmény, nincs ez másként ’Atatürk magyarjai’ című – kiadásra váró – legújabb könyve esetében sem, amely a „Szabadság trilógia” harmadik, befejező kötete.
Ennek kapcsán beszélgettem a szerzővel.
Feladatunk hasznossá válni a nemzet számára – Utolsó beszélgetésem Fekete Györggyel (videó)
Mikor két hónapja nála jártam az MMA székházában lévő irodájában, nem is sejtettem, hogy az lesz az utolsó beszélgetésem vele. Hiszen 88. évében is tele volt a nemzet iránti tenni akarással, tervekkel egy leendő múzeumról, amely majd a történelmi korokon átívelően mutatja be a magyar építészetet, s amelynek részleteibe bizalmasan beavatott akkor. A felvétel után, kamerán kívül még sokáig beszélgettünk a vidéki életben rejlő lehetőségektől elkezdve, a szekérszínházakon keresztül, a jövő magyarságába vetett hitén át az oktatás megreformálásáig sok mindenről. Ittam a szavait és maradtam volna estig, hogy szerteágazó tudásából, bölcs gondolataiból minél többet magamba ihassak. Végül addig maradtam, amíg már harmadjára kopogott a következő vendége, hiszen minden napja be volt táblázva. Így teltek a mindennapok, munkával, a nemzet, a kultúra szolgálatával. Nagyon szerettem volna vele folytatni a megkezdett beszélgetést. Talán egyszer még valahol lesz rá lehetőség…
Segíts magadon, az Isten is megsegít! – Dr. Papp Lajos videó-üzenete a koronavírus kapcsán
Dr. Papp Lajos professzor videófelvételen keresztül üzen minden magyarnak a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzettel kapcsolatban. Bő egy órában kifejti, hogyan védekezhetünk a leghatékonyabban azon túl, hogy szájmaszkot és gumikesztyűt viselünk az otthonunkat elhagyva.
A higiénia fontossága mellett, többek között kitér a megfelelő étrend, illetve diéta szükségességére, a testmozgás lehetőségeire és módjaira, valamint a tüdő teljes átlégzésének gyakorlatára is.
A praktikus tanácsokon és azok fiziológiai hátterének érthető elmagyarázásán túl, a videó végén, a Professzor úr rendkívül fontos üzenetet fogalmaz meg a magyarság számára.
Dr. Papp Lajos továbbá ígéretet tesz arra nézve, hogy amennyiben átlépünk a tömeges megbetegedések fázisába, és szükségessé válik, hogy mi magunk is felkészültek legyünk az esetleges segítségnyújtás szempontjából, újabb videó-üzenetben magyarázza el, hogy mi mit tehetünk szeretteinkért a kritikus helyzetben.
Trianon 100 – Videóriport Raffay Ernővel
„Az igazság, bármit csináljanak vele, tovább él, mint a csizma, amelyik rátipor” – írja Wass Albert ’Mire a fák megnőnek’ című regényében a Bach-korszak diktatúrájára vonatkoztatva. Megállapítása azonban örökérvényű, és ez a Trianon égbekiáltó igazságtalansága nyomán megcsonkolt Magyarország igazsága is egyben. Az igazság, amely évtizedekig bekötött szemmel járt, és amelyről sok esetben még ma sem ajánlatos nyíltan és világosan beszélni.
Akadnak azonban, akik mégis megteszik. Dr. Raffay Ernő sok előadását meghallgatva és könyveit ismerve, biztos voltam abban, hogy bármit kérdezek is tőle, nyíltan, egyenesen, tabuk nélkül fog válaszolni. Így is történt!
Mivel egyes hatalmi köröknek a mai napig érdekében áll a magyar nép tudatlanságban tartása, illetve hazugságokkal való félrevezetése, rendkívül fontosnak tartom Raffay Ernő munkásságát, aki ráfordítja figyelmünket a trianoni nemzettragédia hátterére, valós okaira, előzményeire, a titkos társaságok működésére, istentelen és magyarellenes törekvéseire. Mindezt hiteles módon, kifejezetten szabadkőműves források alapján teszi, teljesen új megvilágításba helyezve a 19-20. századi Magyarország történetét. Munkája hozzájárul a Trianont megelőző időszakról kialakult, illetve a magyarságba sulykolt hamis kép összeomlásához.
Kiformálódott egy fényes réteg a magyarságon belül – Videóriport Petrás Máriával
Ritka manapság, mikor valakiről ránézésre látszik, hogy igaz, jó ember, mert a tiszta és szép lelkiség, amely belülről fakad, kisugárzik lényéből. A művésznőt mindig ilyen embernek láttam, azelőtt is, hogy személyesen megismerhettem volna. Beszélgetésünk során pedig, véglegesen megszilárdult bennem a róla alkotott kép. A csángók ősiségéből és mély tudásából táplálkozó történeteket, hagyományokat, szokásokat hallgatva, nagyon erős lelki táplálékot kaptam.
„Csudálatos világ volt” az, ahonnan Petrás Mária érkezett, s ahogy mesélni kezdett róla azzal a gyönyörű, régies szóhasználattal és kiejtéssel, amely tartalmaz még néhányat a csángóság által megőrzött, az archaikus magyar nyelvrétegből származó elemekből, úgy éreztem, nem csak térben, de időben is messzire utazunk. A moldvai csángók zárt, elszigetelt világába, akik tovább hagyományozták egy olyan kor vonásait, amelyben az emberek kizárólag az isteni mérce szerint ítéltek, s ítéltettek, az utódok a tradíció által kikövezett úton jártak, a mindennapokat pedig áthatotta az ősi, mély tudás.
Ismerték a csillagokat, az időjárás változásainak jeleit, az állatok jelzéseit, összhangban éltek a természettel és megtartották az ősöktől örökölt szokásokat. Szégyen volt, ha valaki nem érezte meg a másnapi fagy közeledtét, „nem a képernyő figyelmeztetett a hidegre.” Mindig volt „kisbuba” minden háznál, hiszen a gyermekre áldásként tekintettek, nem pedig az anyagi lehetőségekhez igazítva „vállalták”. Szegényes világnak számított a mai pénzuralom mércéje szerint, az igazi tudás és értékek tekintetében azonban mérhetetlenül gazdag volt.
„Nem tettem le a fegyvert, csak másképp harcolok” – Wittner Máriával beszélgettünk
Wittner Mária saját bőrén tapasztalta meg, mit jelent a hazáért és a szabadságért akár az élet árán is harcba szállni. Hősiességéért tizenhárom évet töltött rács mögött. Az ilyen hosszan tartó szabadságvesztés – főleg ártatlanul – azt gondolnánk, megtöri a lelket, Marika néni azonban – beszélgetésünk során – megdöbbentő kijelentést tett.
Azt mondta: „megköszönöm azt a tizenhárom évet, amit börtönben ültem.” Ezt az időt ugyanis olvasással, művelődéssel töltötte. Olyan könyvekhez jutott hozzá, amelyek egyébként indexen voltak, így elérhetetlennek számítottak a közember számára, a börtön könyvtárát azonban nem cenzúrázták.
Érdeklődése ekkor fordult erőteljesen a szakralitás és a történelem irányába. Úgy véli, aki magyar létére nem ismeri nemzete gazdag múltját, lelki szegénységben éli le egész életét. „Nem az a szegény, akinek nincs pénze, hanem az, akinek a lelke toprongyos.”
Nézetem szerint, egy ilyen nehéz, megpróbáltatásokkal teli életutat akkora alázattal, méltósággal, elfogadással, sőt hálával és köszönettel a szívében végigjárni, ahogy Marika néni tette és teszi a mai napig, csak is szikla szilárd Istenhittel lehetséges. Mint mondja, nem tette le a fegyvert, csak ma már másképp harcol. Mindannyiunk számára kötelező erejű üzenet, hogy „adjuk tovább a tudást, mert ha nem tesszük, elveszünk.”
Test – Lélek – Szellem harmóniája magyaroknak – Megjelent dr. Papp Lajos új könyve
A MAGYAROK EGÉSZSÉGKÖNYVE nem véletlenül viseli a Test-Lélek-Szellem harmóniája alcímet, hiszen dr. Papp Lajos e hármas egységben, a Teremtőtől kapott hittel és a krisztusi szeretet jegyében szemléli és gyógyítja az embereket, ahogy ő maga is gyakran fogalmaz: olyan ez, mint egy háromlábú szék, amelynek bármelyik lába kicsorbul, felborul az egészség. Azonban a mai diétázó, ilyen-olyan-mentes, a külcsínt éltető, művi és a végletekig dezinformált fogyasztói világban nehéz eldönteni, mi az, ami káros egészségünkre nézve.
A legelső lépés, hogy eljussunk a tudatosság szintjére, mivel a tudatos embert már nem olyan könnyű reklámokkal, akciókkal, manipulált, áltudományos eredményekkel befolyásolni. A tudatos ember többé már nem fogyaszt, hanem táplálkozik. Táplálja testét, lelkét és szellemét egyaránt. A Professzor úr, MAGYAROK EGÉSZSÉGKÖNYVE című munkáján keresztül a tudatos, illetve a tudatosságra törekvő magyar emberekhez kíván szólni. Előbbiek számára, a kötet megerősítést nyújt a megkezdett úthoz, utóbbiaknak pedig elengedhetetlen információkkal szolgál a test egészségének megóvása, a lelki minőség emelkedettségének elérése, illetve a tudat, a szellem pallérozása tekintetében. Ez utóbbi kifejezetten nekünk, magyaroknak szól.
A könyv utat mutat, irányt ad a magyarság számára, nem akármilyen üzenetet fogalmaz meg a világ felé, és alkalmas a szemek felnyitására, ha hagyjuk.
Ne keresgéljük a magyar ősvallást – hiszen itt van!
A magyarok ősi, úgynevezett BÜÜN vallását, annak hitvilágát, a hozzá tartozó szellemiséget, erkölcsiséget és szokásokat elolvasva, nem túlzás azt állítanom, hogy megvilágosodtam. Nem véletlenül használom ezt a szót, ugyanis a BÜÜN egy tőről fakad a megvilágosodásra, vagyis a felébredésre törekvő buddhizmus gyökerét képező bön vallással. Nagyszerű felismerésekben volt részem, a korábban zavaros, meg nem értett, római katolikus vallásomon keresztül megoldhatatlannak látott hitbéli problémákra egytől-egyig választ kaptam. Elemi erővel hasított belém a felismerés, hogy mindez az enyém, a sajátom, ez az Istenhez vezető magyar út. Egy csapásra helyére került minden.
A BÜÜN vallás megmutatja azt a mély magyar lelkület, amelyet mindannyian magunkban hordozunk, a Yotengrit pedig segít a felszínre hozni. Arra bíztatok minden magyar embert, olvassa el, ismerkedjen vele, ízlelgesse ezt a tudást! Ismerősnek fog hatni, érezni fogja, hogy nem idegen, mások által ránk erőltetett gondolatok gyűjteménye, hanem teljes mértékben a sajátunk, évezredek során kialakult és megerősödött, sallangoktól mentes, tiszta tudás és szellemiség, melynek gyújtópontjában az egy Isten áll, aki szeretettel fordul teremtett világa felé, nem bosszúálló, nem vár áldozatra, kiengesztelésre és cselekedeteink alapján mér bennünket.
Közel nyolc évszázadon át elzárva szunnyadt a tudás, hogy amikor eljön az ideje, a magyarság visszakaphassa azt. Őrzői meghagyták, hogy „csak akkor szabad papírra vetni, ha nagy bajban a Nemzet.” A második évezred küszöbén Máté Imre úgy érezte, elérkezett az idő és a rábaközi tudók által megőrzött bölcseletet hét szent és két profán künv formájában jegyezte le. Nem kérdés, hogy elérkeztünk arra a pontra, amikor is elengedhetetlenné vált a tudatváltás, amelyben a magyarságnak szerepe van.
Idősziget
Anna példája bizonyítja, hogy a 21. században – annak minden negatívuma ellenére – is lehet keresztény értékek mentén, erényes felnőtteket nevelni gyermekeinkből. Tegyük hozzá, hogy az ismertség és a hírnév mindezt inkább nehezíti, mint megkönnyíti. Ákos legidősebb lánya életében fontos szerepet játszik a szakralitás. „Ő kamaszos lázadásként nem Istentagadó heavy metált hallgat, hanem egy órával előbb fölkel, és Szentírást olvas és jegyzetel”** – mondja Ákos. A koncerten azt is megtudhattuk, hogy aznap 5:40-kor kelt, mert hittan faktra ment.
Szívmelengető példája ez az értékek átadásának, hiszen aki saját apjától olyan útravalót kapott, miszerint „meghívja a bajt, aki térdet sose’ hajt” vagy „a szívét sem emelheti fel, csak az, aki mást is felemel”, annak kötelessége továbbadni mindezt egy valós értékektől eltávolodott, önmagából kifordult világban, amelyben jelenleg élni kényszerülünk. Ákosnak – minden jel szerint – sikerült.
Írva vagyon, hogy „akire sokat bíztak, többet kívánnak tőle.” Ákos pedig harmincegyedik esztendeje évről-évre többet és többet nyújt közönségének. Gondolataival gyógyít, tanít és irányt ad, generációkon átívelő közösséget teremt, a fiatalságnak pedig alternatív utat mutat.
“Hontalanná váltam…”
2004-ben ezen a napon az anyaországiak többsége megtagadta külhonba szakadt testvéreit. Tizenöt évvel ezelőtt – a tudatlanság vagy a manipulálhatóság okán, de – erkölcsi mélyponton volt az ország magyarsága. Adósai vagyunk az elszakított nemzetrészeink magyarjainak, akik egy évszázada tűrték, és tűrik ma is a kisebbségi lét megpróbáltatásait, akik – ahogy Kányádi Sándor is fogalmaz – „nem mozdulnak a viharban, inkább szálig kettétörnek.”
Történelmünk során, mindig a végeken dőlt el az ország sorsa, és végváraink még mindig tartják magukat. Őrzik nyelvünket, hagyományainkat, az ősi magyar szellemiséget, sokkalta jobban minálunk. Teszik ezt a mai napig, és tették akkor is, amikor itthonról – nemhogy segítő jobb, de – kemény elutasítás érkezett.
2004-ben még kiskorú voltam, így nem szavazhattam, mégis, minden nemmel voksoló nemzettársam helyett szégyellem magam és csak remélni tudom, visszakapaszkodtunk már egy olyan morális szintre, hogy ehhez hasonló gyalázat ne fordulhasson elő többet.
Atyai dédapám, Petke Béla Ilyefalváról származott. A trianoni békeparancs értelmében, családjával együtt egy olyan ország fennhatósága alá került, amelynek elöljárói mindent elkövettek az erdélyi magyarság lelki – és sokszor testi – megnyomorításának érdekében. A II. bécsi döntés levegőhöz engedte ugyan a fuldoklót, de a II. Világháborút lezáró párizsi békeszerződés újra víz alá nyomta.
Dédapám ekkor írta a verset, amelyben benne foglaltatik, nem csak az ő személyes, de az egész székely és erdélyi nép sorsa és szívfájdalma.
Dr. Papp Lajos: Magyarnak születni ritka gyönyörűség és felelősség
Ady István tiszteletes úr zengő hangja betöltötte, nem csak a teret, de a szíveket is – az enyémet mindenképpen. Szavain keresztül a pásztor szólt nyájához, aki egytől-egyig, jól ismeri azt, és ha egy is elvész közülük, nincs nyugta addig, amíg meg nem találja.* Hiszen – ahogy Ady István is rámutatott – a közösség ereje, tagjainak összetartásában rejlik, ahol mindenkinek a saját eszközeivel kell és kötelező hozzájárulnia a közös magyar jövendőhöz. Mi, anyaországiak nem érezzük kellőképpen mindennek a súlyát, hiszen számunkra magától értetődő a magyarságunk, sajnos annyira, hogy sok esetben önként el is hagyjuk. Nem gondolunk bele, mekkora kegyelmet jelent magyarnak születi a Kárpát-medencében, a világ legkedvezőbb földrajzi területén, egy olyan anyanyelv birtokosaiként, amelynek gyökerei a legősibb időkbe nyúlnak vissza, s gazdagsága nem fogható más nyelvekéhez; olyan dicső történelmi múlttal, annyi kiemelkedő hőssel, szenttel, példaképpel, hogy felsorolni is nehéz; egy olyan felsőbbrendű ereklyével, a Szent Koronával és a hozzá tartozó renddel és erkölcsiséggel, amelyhez visszatérve, kifordíthatnánk a világot a sarkaiból… Istennek hála, hogy tőlünk Keletre mindezt még ösztönösen érzi a magyarság!
A Teremtő ugyanis nem véletlenszerűen dönt arról, ki, hova, milyen körülmények közé születik – ezt már Dr. Papp Lajos mondta az fülpösi hallgatóságnak, az Istentisztelet utáni előadása során. A Professzor úr szerint minden nap hálát kell adnunk magyarságunkért, amit elvenni nem tudnak tőlünk, csak ha mi mondunk le róla. Czegei Wass Albert szavaival élve: „A víz szalad, a kő marad.” Azonban mindenkinek küldetése van, tenni kell! Szkíta mondás szerint: egy gondolat, egy szó, egy tett. Amennyiben a gondolatot nem formáljuk szóvá, eltűnik, ha kimondjuk, megmarad, de a szó is fölösleges, ha nem követi tett.
„Mindannyian ott állunk és tartjuk a Szent Koronát” – beszélgetés Léphaft Pál karikaturistával
Mióta rendszeresen járok külhonba, egyre jobban kezdem látni azokat a gondolkodás-, viselkedésbeli eltéréseket, amelyek megkülönböztetik az elszakított nemzetrészeken élő magyar közösségeket egymástól és az anyaországi magyaroktól is. Más a kollektív lelkivilága az erdélyi magyarságnak, azon belül a székelyeknek, de különböznek egymástól a Felvidéken, Kárpátalján vagy Délvidéken élő nemzettársaink is.
A transzgenerációs trauma kollektív hatását leginkább a Délvidéken vélem felfedezni. Jelenczki István és Zseni Annamária* mutatott rá, hogy a nemzet életében bekövetkezett súlyos traumáknak generációkon átívelő következményei vannak, amelyek a későbbi nemzedékek tagjainál jelentkeznek. Ez a jelenség mindaddig tetten érhető, amíg a feloldás, a kiengesztelődés meg nem történik.
Délvidéken 1944-45-ben, Tito elnök beleegyezésével, előre kitervelt és módszeres kíméletlenséggel végrehajtott tömegmészárlás folyt. Akiket nem gyilkoltak meg, azokat megkínozták, kisemmizték, koncentrációs táborokba küldték, nem kímélve az asszonyokat és gyermekeket sem. Egy egész nemzeti kisebbség kiirtásának kísérlete a legsúlyosabb trauma, amelyet egy közösség lelke magában hordozhat. A seb, amelyet ez a brutális tett okozott, nem múlik el nyom nélkül.
Mikor lehetőségem nyílt Léphaft Pál, újvidéki újságíróval, a Magyar Szó karikaturistájával beszélgetni, az a kérdés foglalkoztatott a leginkább, hogyan látja mindezt „belülről”, egy délvidéki magyar értelmiségi. Munkásságát ismerve, biztos voltam benne, hogy jól érthető, mégis mély, sokrétegű és elgondolkodtató választ fogok kapni; éppen olyat, amilyenek a rajzai, és ő maga is. Így is történt.
„Nekünk Isten nélkül nem megy…” – Chemez Farkassal beszélgettünk (II. rész)
Chemez Farkas néprajzkutató, fa-, csont- és szarufaragó művész rendszeres lovas zarándoklataival, de egész életpéldája által Istent és a Hazát szolgálja. Hiszi, hogy a magyarság Istenes nép, amely az égiekhez való kötődés nélkül meghasonlik önmagával, ha azonban helyrehozzuk kapcsolatunkat a Teremtővel, rendeződni fog körülöttünk minden.
Interjúnk első felében szót ejtettünk Szent István és Koppány, valamint az általuk képviselt eszmeiség mibenlétéről. Beszélgettünk Szűz Máriáról, aki nem csupán védelmezője, de királynője is országunknak. Farkas beszámolt ugyanakkor személyes – mondhatni látomásszerű – élményéről Égi Édesanyánkkal kapcsolatban, amelyhez egy halálközeli élmény vezetett.
Az interjú itt folytatódik…
“Nincs mit védeni, teremteni kell!” – Dr. Papp Lajos professzor október 23-ai beszéde
Dr. Papp Lajos Széchenyi-díjas szívsebész professzor 2019. október 23-án nagy erejű beszédet mondott a Corvin-közben, amelyet alább, teljes terjedelmében, változtatás nélkül adunk közre.
“A történészek, történelemkutatók azt tanítják, hogy a történelmi eseményeket csak bizonyos időtávlatból lehet helyesen megítélni.
Azt gondolhatnánk, hogy 1956 októberétől, 63 év, két emberöltő távolságból tiszta és világos képet alkothatunk.
Én azt tapasztalom, hogy az ellenkezője történik.
Ami korábban fehér volt, azt mára piszkos-szürkére mosták, ami fekete volt, azt rózsaszínűre festették.
Akik 40 éven keresztül azt mondták, hogy ’56 októbere ellenforradalom volt, azok vagy azok fiai ma ott állnak az ’56-os áldozatok sírjainál és koszorúznak.
Egy részük. A hivatalosok.
A megmondó emberek pedig gyalázzák ma is a Tóth Ilonkákat, Mansfeld Pétereket és Pongrácz Gergelyeket, ahogyan tették 40 éven keresztül.
Munkamegosztásban ájtatoskodnak és gyalázkodnak.
Mansfeld Pétert és a pesti srácokat terrorista huligánoknak mondják, összemosva a szép új világ gyalázatos gyilkosaival őket, hogy gyermekeinkkel el tudják fogadtatni, hogy gyilkos és meggyilkolt egyaránt áldozat volt.
Nem….”
“Ismét ácsolják nekünk a keresztet…” – Papp Lajos október 23-ai beszéde (videó)
“…Ők még érezték és tudták, mit jelent a legszentebb közös vagyon, a Haza, a szülőföld, a falu, a város, Corvin köz, a zászló és a szabadság. Ez a bódító, mámorító érzés, amelyet nem tudott kioltani ötszáz éve egyetlen idegen hatalom sem a magyarok szívéből. Sem a török, sem az osztrák-német, sem az orosz-szovjet idegen hatalom, idegen nép. Nem tudta elfeledtetni magyarságunkat, nem tudta kioltani szabadságvágyunkat. De nagyobb veszedelem leselkedik nemzetünkre az évezred elején, mint bármikor. Nagyobb, mint Mohács, nagyobb, mint Trianon. Arctalan ellenség, bibliai fenyegetés oltja ki szabadságvágyunkat, nemzettudatunkat: a pénz, a Mammon. E nagy fenyegetés közepette kell visszatalálnunk arra az úrta, amelyet ’56 tisztaszívű forradalmárai megmutattak nekünk! Világos mondatokra, fényes példaképekre, irányt mutató csillagokra van szükség. 1956 októberének hőseire kell vigyázó szemeinket szegezni! Róluk kell példát venni, fiaink lányaink szemeit felnyitni. Mondjárok el gyermekeiteknek és unokáitoknak: a kommunizmus vörös ördöge után a liberalizmus kék-szivárványzínű gyilkosai fenekednek a Kárpát-medencére. Ismát ácsolják nekünk a keresztet. Innét üzenjük a világnak: többször megfeszítettek bennünket, többször feltámadtunk. Pusztíthatatlanok vagyunk…”
„Nekük Isten nélkül nem megy….” – Chemez Farkassal beszélgettünk (I. rész)
Hálás vagyok, amiért egyre több olyan magyarral ismerkedhetek meg, akik a nyilvánosságtól elvonulva, csendben, alázattal szolgálják Istent, a hazát és a nemzetet. Ilyen ember Chemez Farkas is, aki lovas zarándoklataival, de egész életpéldája által missziót igyekszik teljesíteni Magyarország sorsának jobbra fordulásáért. Minden szavából kiérződik az elhívás és az abból fakadó erős küldetéstudat, melynek vezérfonalát a 20. század legkiemelkedőbb magyar misztikusa, Natália nővér látomásai, és rajtuk keresztül a Szűzanyától érkező üzenetek adják.
Mikor megérkeztem és beléptem a szobába, ahol aztán a beszélgetésünk folyt, az asztalon sorakozó faragásokra lettem figyelmes, amelyek Farkas keze munkáját dicsérik, aki amellett, hogy néprajzkutató, a Népművészet Ifjú Mestere címmel kitüntetett fa-, csont- és szarufaragó művész is. Mint mondja, szinte mindent példaképétől, a nagyapjától tanult, beleértve a faragás technikáját is. Ezzel kezdődött a beszélgetés, és miközben előkerültek a nagypapa által készített míves, csontból csipkézett nyakékek szarvassal, turullal és ősi magyar motívumokkal, mi is a régmúlt magyar történelmébe révedtünk. Szó szót követett, és mire eszembe jutott, hogy mindezt jó volna rögzíteni, már Szent Istvánnál és Koppánynál tartottunk….
A Szivárványon túl… Beszélgetés Ady István lelkésszel
Ady Istvánék emberfeletti munkával biztosítják az egyetlen lehetőséget ezeknek a gyermekeknek, hogy magyar nyelven tanulhassanak. Ugyanakkor az egyetlen lehetőségük arra is, hogy rendszeresen étkezhessenek, fűtött szobában alhassanak, megtanulhassanak írni, olvasni, imádkozni. Legtöbbjüknek pedig menedék az otthoni agresszivitással és kilátástalansággal szemben.
Ady Istvánék mindent megtesznek, pályáznak, jótékonysági találkozókat szerveznek, de így is napról-napra – ahogy a Tiszteletes úr fogalmazott, koldulásból – élnek. A holland segítség elkezdett apadni, ugyanis a csapat kiöregedőben van, a jelenlegi fiatalok pedig már nem tartják annyira fontosnak a támogatást. A segélykiáltás a Szivárvány Alapítvány honlapján így hangzik: „Nos itt vagyunk a 24. órában a két kollégiummal, 25 nagy szegénységben élő gyermekkel(még ki tudja hánnyal?!)és megszűnni látszó magyar oktatással a fejünk fölött.”
Nem titkolt szándékom, hogy ezúttal nem csupán tudósítani, értékes gondolatokat közreadni szeretnék, ahogy az eddigi írásaim és filmjeim zömével. A jó szándékú, segítőkész lelkeket kívánom megszólítani. Hiszem, hogy sokan vagyunk, akiket nem hagy hidegen a túlélésért küzdő nemzettársaink sorsa, főként ha gyermekekről van szó.
Erdélyért! A magyar szabadságért! – megjelent Cey-Bert Róbert legújabb könyve
A Székely Hadosztály története az ősi székely hun mondák csodálatos világát idézi fel, amelyben a hős ősök, Atilla király és Csaba királyfi támogatásával visszaverik az ellenséget és megvédik szülőföldjüket. Amit a Székely Hadosztály tett 1918-1919-ben, az a mondabeli csoda megvalósulása, hiszen a magyar hadtörténelem legmegrendítőbb védelmi harcait vívták a haza fennmaradásáért.
1918. október 31-én, az alattomos puccsal hatalomra került balliberális, hazaáruló Károlyi-Jászi kormány leszerelte és feloszlatta a haza megvédésére képes harcedzett, világháborús magyar hadsereget, mikor pedig a legnagyobb szükség lett volna rá. Az Antanthatalmak által támogatott csehek, románok, szerbek kockázat nélkül megindulhattak Magyarország leggazdagabb területei: Erdély, Felvidék, Délvidék meghódítására. Puskalövés nélkül foglalhatták el hazánk területeinek nagy részét. Az ország megállíthatatlanul sodródott a nemzeti megsemmisülés irányába…
Ekkor azonban csoda történt: a mondabeli hősök visszatértek. A székely hazafiak képtelenek voltak tétlenül nézni, hogy Károlyiék átjátsszák az országot az Antantnak és csatlósainak. Kratochvil károly elrendelte a védelem megszervezését, végül megalakult a Székely Hadosztály, amely felvette a harcot az Erdélybe betörő román és francia csapatok ellen. A vasszékelyeket az önzetlen hazaszeretet vitte harcba – ahogy a Verbőczy zászlóalj lobogóján álló felirat hirdette – „Istenért, Erdélyért és a magyar szabadságért”.
A fáklyák fénye egyszer összeér… – Napvíz és Gyöngytűz SZER-tartás Gyergyóban
Napnyugta közeledtével, este hét óra tájban a helyszín fölé magasodó Csobot-hegy oldalába ültem, hogy rálássak az eseményekre. Ahogy az idő közeledett, s a nap is majdnem alábukott már, a keleti szél egyre jobban süvöltött, s rajtam lassan, de biztosan úrrá lett az érzés, hogy itt egy magasabb rendű jelenlét van, mint amelyet a megjelent emberek összessége feltételez. Hiába mondták a gyergyói székelyek, hogy a szél napszentület után megáll, egyre csak erősödött, mintegy átfújva, kitisztítva a helyet és talán a lelkek egy részét, az arra érdemeseket is.
Az elemek közül tehát a levegő, vagy mondhatjuk úgy is, a lélek, a lélekzet, a Szentlélek erősen megmutatkozott, ahogy a rezgés is érezhetően egyre egységesebbé vált. A hang, a rezgés a legalapvetőbb rendezője minden életnek és létezésnek, hiszen még szervezetünk legkisebb elemei, a sejtek is képesek egymással kommunikálni a rezgés által. Elképzelni is fenséges, micsoda ereje lehet annak, ha a rezgést (az emberek, a környezet, a kozmosz rezgését) képesek vagyunk magasabb szinten összehangolni.
Mikor belépett a bűvös térbe a hét sorba rendeződött, összesen tizennégy ostoros, és lassan, egyszerre mozogva, minden lépést ostorcsapással kísérve körbejárták azt, elkezdtem érezni, hogy a szívdobbanásom egyre inkább az ostorcsapások ritmusához igazodik, végül már a bensőmben visszhangzott minden egyes pattintás. Ekkor éreztem meg először a rezgés jelentőségét, amely minden, az egész völgyet betöltő, zengő gongütéssel még inkább felmagasztosodott bennem. „Igazodás, igazulás, rendeződés” – hangzott a tűztestőrök közös kiáltása, amely három szó tökéletesen fejezi ki a modern korban félresiklott fizikai és lelki világunk, s benne az ősi tudástól, a természettől, az Istentől eltávolodott ember elemi vágyát a világ helyreállítására.
„Ez életem fő műve” – Megjelent Dr. Papp Lajos legújabb könyve
Dr. Papp Lajos Széchenyi-díjas szívsebész professzor bármelyik eddig megjelent kötete számomra kicsit olyan, mintha füves könyvet olvasnék. Olyan időtálló, és mély forrásból táplálkozó bölcsességeket, tanácsokat, példázatokat tartalmaznak, amelyek fő fundamentuma a kereszténység, a magyar nemzeti identitás és a szülőföld, a haza szeretete, megbecsülése, az ősök és örökségük tisztelete. Mivel a Professzor úr gyógyító ember, nem hiányozhatnak az általános egészségünk megóvására, a betegségek megelőzésére irányuló javaslatok sem, de mindig a test-szellem-lélek hármasságára, mint egészre vonatkoztatva, mindezt úgy, hogy bárki megértse, s profitálhasson belőle saját élete tekintetében.
A napokban megjelent „Szívünk titkai” című könyv mindezeket tartalmazza, de ennél is többet ad. Kéziratának elolvasására még a kiadás előtt lehetőséget kaptam a Professzor úrtól, azzal a megjegyzéssel, hogy ez élete fő műve – úgy olvassam. És valóban, ez a könyv egy küzdelmes életet megélt, legtöbbször az árral szemben úszó, az igazságért harcoló, s azt egy pillanatra fel nem adó orvos vallomása, akinek minden körülmények között a beteg volt az első, aki kezdő szívsebészként azt tűzte ki célul, hogy senki ne haljon meg a műtőasztalon…
A múltunk kötelez – Beszélgetés Demeter Lászlóval, a Kelet Kapuja kiadójával
Demeter László történész-muzeológus, a baróti Erdővidék Múzeuma igazgatója a magyar jövőbe vetett optimista hitének, a nemzet iránti elkötelezett tenni akarásának és ez irányú, mégis szerteágazó munkásságának köszönhetően, egyértelműen a helyi magyar élet kiemelkedő alakja és mozgatórugója.
Hittel vallja, hogy mi, magyarok rendkívül gazdag és értékes múlttal rendelkezünk, amely kötelez bennünket, s ha mindenki a saját helyén és környezetében eleget tenne ennek a kötelességnek, nem lenne semmi baj. A székelyeket – példának okáért – határőrzés céljából állították a magyar királyok a keleti végekre, s 800-1000 éven keresztül mindig helytálltak.
Minden kornak megvan a maga nehézsége – mondja Demeter László – most még háború sincs, sokkal nehezebb körülmények között mindig volt erő felállni és továbblépni. Az előttünk járók példája és sokkal nehezebb sorsa kötelez bennünket, és ha nem adjuk át örökségüket gyermekeinknek, unokáinknak, megszakad egy több ezer éves történelmi folytonosság.
„Amíg én élek, ez a zászló lobogni fog!” – Beszélgetés Mónus Józseffel, a Fehér Farkassal
Mónus József, aki mongol farkas-vadászoktól kapta a Fehér Farkas nevet, és akit azóta világszerte így ismernek, ez idáig 25 világrekorddal és 6 világbajnoki címmel ajándékozta meg, s tette büszkévé magyar nemzetünket. Véleményem szerint a lelki-szellemi nagyság egyik ismérve, hogy ilyen elképesztő sikerek mellett is szerény tudjon maradni az ember. Első találkozásunk óta már többször volt alkalmam Farkassal beszélgetni, de minduntalan meglep az a hatalmas alázat és mérhetetlen szerénység, amelyet minden alkalommal tanúsít.
Hittel vallja, hogy eredményessége nem csupán saját érdeme. Tudja, hogy a nagyfokú felkészültség (minden áldott nap ötszázat, versenyek előtt ezret lő) nem elég ahhoz, hogy legyőzze a világ legjobbjait. Ezért minden alkalommal segítségül hívja a magyar zászló tiszteletéből fakadó erőt (zászlótudat), történelmi nagyjaink, őseink szellemét és Isten vagy, ahogy ő nevezi, a Sors pártfogását. Így társul az erős kar mellé erős lélek. Egy mongol történész szerint azért lő a világon a legmesszebbre, mert tudatának ereje képes kiszárítani a levegőben a vizet nyílvesszőinek útjából.
Magyarország példaként szolgál Európa számára – Beszélgetés Capári Róberttel
Capári Róbert, három egyesület vezetőjeként igazi büszke, lovas magyarként éli a dicső nemzeti múlttal, történelemmel és keresztény hittel átitatott mindennapjait. Az évszázados falak és a hatalmas gerendák között járva, valóban megelevenedik a történelem, ahogy a különböző huszár egyenruhák és csákók, a számos korabeli fegyverzet és a magyar történelmi eseményeket ábrázoló festmények között haladunk.
Itt gyűlnek össze rendszeresen az 1991-ben alapított Radetzky Huszáregyesület tagjai Capári Róbert elnöklésével, hiszen – a külsőségek, a megjelenés mellett – a hagyományőrzés szerves részét kell, hogy képezze a lelki és szellemi épülés is. „Huszárok vagyunk, hagyományt őrzünk, tudni kell, mit őrizzünk” – szögezi le Robi, aki szerint a magyar nemzetnek feladata van mind Európában, mind pedig a világban.
Egy 21. századi lovag – Videóriport Dr. Csámpai Ottóval
Dr. Csámpai Ottó, a Nagyszombati Egyetem egykori professzora, a Szent György Lovagrend Felvidéki Nagypriorátusának vezetője a Nyitra vidékén fekvő Zoboralján világító lámpásként áll a helyi magyarság előtt, amely az általa szervezett kulturális programok, előadások, rendezvények hatására, az idő folyamán közösséggé formálódott. Több mint egy évtizede költözött vissza Pozsonyból szülőfalujába, Nyitracsehire, ahol létrehozta a Jurta Látványtárat, azt a közösségi teret, ahol azóta is töretlenül folyik a nemzeti identitásépítés.Szociológusként több tanulmányában és könyvében már az új évezred küszöbén figyelmeztetett a nemzetközi migráció biztonsági kockázataira, ugyanakkor már egy évtizede felhívta a figyelmet az ún. “politikailag korrekt” fogalmazás veszélyeire is. „Viharvert nemzettudat” című kötetében egyedüliként adott átfogó elemzést a Nyitra vidék magyar etnikumának nemzeti tudatában és érzésvilágában bekövetkezett változások körülményeiről.
A Nagy Háború magyar hősei
Idén százöt esztendeje annak, hogy 1914. július 28-án kezdetét vette a Nagy Háborúként emlegetett első világháború. Magyarország hárommillió-nyolcszázezer főnyi katonával vett részt, amelyből hatszázhatvanegyezren soha nem térhettek haza családjukhoz. Nehezen találni ma olyan magyar embert, akinek valamely elődje ne harcolt volna az összesen több mint tizenötmillió kioltott életet követelő háborúban. De vajon fiataljaink átérzik-e annak az áldozatnak a jelentőségét, amelyet ezek a bátor hősök mindannyiunk közös magyar hazájáért hoztak, tudják-e az áldott békeidőben, amelybe a Jóisten kegyelméből születtek és élnek, hogy mit jelentett a lövészárkok véres valóságában élet-halál harcot vívni az ellenséggel úgy, hogy a halál bármelyik pillanatban elragadhatta őket? Felfogják-e annak súlyát, hogy az otthon maradott asszonyok és gyermekek egy része soha többé nem láthatta viszont szeretett fiait, férjeit, édesapjait? Megőrzik-e ezeknek a kivételes embereknek az emlékét?
Magyar Passió
A negyvennapos böjt utolsó hetében, Nagyhéten a feladatunk a lelki megtisztulás, a befelé fordulás kell, hogy legyen, nem hiába nevezik „csendes hétnek” ezt az időszakot. Magamon is tapasztalom azonban, hogy az elcsendesedés nem olyan egyszerű, hiszen a munkát ezekben a napokban is el kell végezni, eközben az emberek óhatatlanul konfrontálódnak egymással, az idő sürget, alig van lehetőség megállni, elmélyülni a hitünkben.
Hiszek abban, hogy az igazi művész munkája egyfajta isteni kinyilatkoztatás, ahogy a legnagyobb tudósok, úgy az igazán nagy művészek is Istenfélő emberek. A költészet, a zene-, de leginkább a képzőművészet egyfajta spirituális többlettel bír, még akkor is, ha a témája nem vallásos. Egy komolyzenei darabot hallgatva, a magyar irodalom kiemelkedő alkotásait olvasva vagy egy festményt nézve mindig közelebb érzem magam a teremtő Istenhez…
Mikor azonban egy keresztény magyar művész vallásos témát fest, és a munkáit Nagyhétfőn tárja először a közönség elé, az – úgy vélem – igazán jó lehetőség a hitünk megélésére és a Nagyhét üzenetének befogadására.
„Mit ér az ember, ha magyar?” – Milánóból Délvidékre
A transzgenerációs trauma nemcsak az egyes ember, hanem akár egy egész nemzet esetében is értelmezhető – mutatott rá Jelenczki István és Zseni Annamária.* Eszerint a nemzet életében bekövetkezett súlyos traumáknak generációkon átívelő következményei vannak, amelyek a későbbi nemzedékek tagjainál jelentkeznek. Ez a jelenség mindaddig tetten érhető, amíg a feloldás, a kiengesztelődés meg nem történik. Hogyan következhetne azonban ez be mindaddig, amíg a magyarságot szülőföldjén másodlagos állampolgárnak tekintik, betiltják a himnuszát, korlátozzák rendezvényeit, megbüntetik, ha felveszi a magyar állampolgárságot, ellehetetlenítik az anyanyelvén való oktatását ma a 21. század Európájában?
Egy egész nemzeti kisebbség kiirtásának kísérlete a legsúlyosabb trauma, amelyet egy közösség lelke magában hordozhat. Egy ilyen élmény feldolgozatlansága egyértelműen hatással lesz minden elkövetkezendő generációra még akkor is, ha az nem is hallott a történtekről. 1944-45-ben Délvidéken Tito elnök beleegyezésével, előre kitervelt és módszeres kíméletlenséggel végrehajtott tömegmészárlás folyt. Akiket nem gyilkoltak meg, azokat megkínozták, kisemmizték, koncentrációs táborokba küldték, nem kímélve az asszonyokat és gyermekeket sem. Egy ilyen seb egy nemzeti közösség lelkén, nem múlik el nyom nélkül, generációk múltán is tetten érhető bizonyos tudatalatti deformitásokban. Ezt érezte meg az a fiatal nő is, aki az Alföldön született, élt a csonka ország szinte minden táján, majd külföldre költözött tizenkét évre, hogy végül a vajdasági Topolyán telepedjen le végleg.
Száz év népdalgyűjtése vált elérhetővé bárki számára
Az elmúlt száz esztendő alatt összegyűjtött népdalkincset tette IDE kattintva bárki számára elérhetővé a Hungarica. Ez a tény már önmagában egyedülállónak számít, azonban, ha hozzátesszük, hogy mindez húszezer órányi hangfelvételt jelent, amelyet az érdeklődő térképén, a gyűjtés helye szerint lokalizálva találhat meg, tényleg kivételesnek számít.
Az archívum az egész Kárpát-medencét lefedi, sőt annak határain kívül eső területeket is bemutat. Segítségével pár kattintás után megtudhatjuk, hogy mit és hogyan énekeltek az elmúlt évtizedekben, vagy akár száz évvel ezelőtt bizonyos településeken, bizonyos régiókban, előfordul, hogy valamely ízes nyelvjárásban elmondott történet is társul a muzsikához. De rátalálhatunk olyan dallamokra is, amelyeket még Kodály Zoltán gyűjtött.
„Áldozatvállalás nélkül nincs jövendőépítés” – Dr. Papp Lajos a böjtről
A keresztény világ legnagyobb ünnepe a Húsvéthoz kapcsolódó ünnepkör, azonban mára elfelejtettük mindazt, amit üzenete magában hordoz – állítja Dr. Papp Lajos professzor, aki az esztergomi evangélikus templomban, a böjt jelentéséről, illetve jelentőségéről tartott előadása során a test, a lélek és a szellem egységének összefüggésében világított rá a Húsvét lényegére.
Krisztus urunkat a középső keresztre feszítették, Ő adta a példát arra, hogy áldozatvállalás nélkül, nincs jövendőépítés, áldozat nélkül nincs krisztusi kegyelem. Végre már le kéne térdepelnünk a középső kereszt előtt és megfogadni azt, amit a Teremtő nekünk üzent általa és vele – mondja a Professzor úr – a Tízparancsolat egyetlen parancsba, a krisztusi parancsba sűríthető: szeressétek egymást!
Pilisi Szentháromság
Mircea Eliade vallásfilozófiai szempontból határozza meg az ún. „szent tér” fogalmát. Mint mondja, a vallásos ember számára a tér nem homogén, törések és szakadások találhatók benne; olyan részeket tartalmaz, amelyek minőségileg különböznek a többitől. „Ne jöjj ide közel – mondja Isten Mózesnek -, vedd le a te sarudat lábaidról, mert a föld, melyen állasz, szent föld.” (2, Mózes, 3, 5) A vallásos ember, környezetének ezt a fajta inhomogenitását úgy éli meg, mint a szent, vagyis az egyedül valóságos, valóságosan létező tér és minden egyéb közötti ellentétet. Ide belépve az ember elhagyja a profán világot.A Pilis kezdetektől fogva a magyarság szakrális területe, az ősi világ mindenki által tisztelt, természetes temploma volt. Itt dobog a Föld szíve, őseink nem véletlenül adták a középpontjában lévő csúcsnak a Dobogó-kő nevet. Aradi Lajos Pilis-kutató szerint, sehol a világon nincs annyi Szent-György vonal, mint amennyi a Pilisben. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy „innen terjedt szét a világra Remete Szent Pál rendje, amelynek hófehér a ruhája, s a lelke.”
A Csillagösvény Szentháromsága: a Pilis Lélekharangja, a Boldogasszony Kápolna és a Pilis Keresztje alkotja azt a szent helyet, amely valóban kiszakad a homogén térből, ahol nemcsak a kifáradt test, de a hétköznapok őrlőmalmában elfáradt lélek is megpihenhet, megtérhet égi édesanyjához, a magyarok Szent Koronájával megkoronázott Boldogasszonyhoz.
A közös ima ereje
Az Ima Magyarországért idén verőfényes napsütésben, az együvé tartozással a szívünkben igazi ünnep volt. A közös ima előtt volt alkalmam sok emberhez, kisebb csoporthoz is odamenni, és örömmel tapasztaltam, hogy mindenki mosolyogva, kedvesen fogadott, szólt pár jó szót, ami tudjuk, gyógyír a léleknek. Milyen más lenne a világ, ha ez a mosoly nem tűnne el az arcunkról a hétköznapokban sem, ha nem türelmetlenül és gorombán, hanem szeretettel fordulnánk más emberek felé, még akkor is, ha ők nem így tesznek. A kizökkent világunkat csak akkor tudjuk helyreállítani, ha visszatérünk gyökereinkhez, ősi kultúránkhoz, az Istenhithez és a legmagasabb szintű szeretet gyakorlásához. „Ez nem más, mint az agapé – mondja Dr. Papp Lajos professzor, – az ingyen kegyelem adásának képessége. Az ingyen kegyelem azt jelenti, ha velem bárki bármi rosszat tesz anélkül, hogy helyrehozná, én akkor is szeretem. […] Erre a szintre kell visszakerülnie a magyarságnak. Mert minden, ami szétszakít, legyen az párt, vallás, az a magyar érzelem- és gondolatvilágtól távoli. Egy Istenünk, egy Nemzetünk, egy Hazánk van. Összefogni Istennel és magyar a magyarral! Ez a feladat!” A régiek szerint „minden egy, és egy minden, s csak az egy teremtetlen”. A magyar címeren és rovásírásunkban a kettős kereszt jelentése az EGY, Isten neve is. Ehhez az Istenhez kell visszatérnünk!
„Kezdetben vala az Ige…” – Írók, nyelvészek, tudósok a magyar nyelvről
Február 21-e van, az anyanyelv nemzetközi napja, amelyről immár húsz esztendeje emlékezünk meg az UNESCO közgyűlés döntése alapján. Mi magyarok azonban nem csak a mai napon lehetünk méltán büszkék anyanyelvünkre. Számos külföldi tudós, történész, kutató és író a magyar nyelvről való megnyilvánulása is igazolja, hogy egészen különleges, mi több ősi kincs birtokában vagyunk.
Ez alkalomból összegyűjtöttem néhány gondolatot olyan világhírű személyektől, akik felismerték a magyar nyelv jelentőségét:
„Csak tiszta forrásból” – gondolatok a korondi fazekasmesterről
Mikor először léptem be János bácsi kerámiabirodalmába, egy csodálatos, régi világ tárult a szemeim elé. A festett, mázas kerámiatárgyak százainak minden egyes darabja – mintha lelke lett volna – régi időkről, ősi tudásokról, népi bölcsességekről mesélt.
Mindez már sok éve történt, immáron nálam is számos Józsa János keze munkáját dicsérő alkotás van otthon, és azóta már én is számtalan újoncot avattam be a korondi titokba, hogy honnan is kell kerámiát vásárolni. A titkot átadni azonban, csak úgy érdemes, ha az teljes. Így hozzá kell tenni, hogy azon a bizonyos korondi portán az oda látogató nemcsak művészi értékű kerámiákat talál, de a magyar népi kultúra, az ősök szellemi hagyatéka és a székely-magyar nemzeti önérzet tudatos megélését is megleli, amely minden magyar számára példaértékű.
A képzőművészet minden válfaja igazi teremtő munka, de mégis úgy gondolom, hogy az isteni teremtéshez a kerámiaművészet áll a legközelebb. Ugyan a szobrász is alakokat, formákat hoz létre, viszont ő kővel, márvánnyal, fával dolgozik. A kerámiaművész azonban agyaggal, ami – természettudományi meghatározása szerint – nem más, mint a 0,002 mm-nél kisebb szemnagyságú talaj. Vagyis föld. Józsa János esetében a székely föld, az anyaföld.
Közeledik Hamvazószerda napja, amikor is a pap következőképpen figyelmeztet bennünket: „Porból vagy és porrá leszel”. Eleink azonban ezt némileg másképp, mégpedig úgy mondták: „Fődbő’ lettél, fődbő’ éltél, főddé leszel.” A Jóisten sárból, azaz földből és vízből gyúrta Ádámot, az első embert, majd életet lehelt belé. Az Ádám név héber jelentése is föld. János bácsi tehát a Jóisten anyagával, az agyaggal dolgozik, természetesen a földi léptékek szerint, de mégis teremtő munkával.
„A magyarság kitartott őrhelyén” – Beszélgetés dr. Lomnici Zoltánnal
Majd’ száz év telt el nemzetünk szétdarabolása óta, mégis a mai napig durva hátrányok érik és sok esetben éles megkülönböztetés a sorsa a kisebbségi létben élő külhoni magyarságnak. Gondoljunk csak az akasztással fenyegető korábbi román miniszterelnökre vagy a volt államfőre, aki szerint az igazi Románia a Tiszáig tart, de említhetnénk a nemrégiben született jogerős ítéletet, amely értelmében tilos a székely zászló közintézményekre való kitűzése. S mindez nem 40-50 éve a kommunizmus idején, hanem a közelmúltban, vagyis a 21. századi Európai Unióban történhet meg.
A mai Szlovákia területén élő magyarság mindezidáig másodlagos állampolgárnak számít saját szülőföldjén. A szlovák miniszterelnök szerint a magyarok biztonsági kockázatot jelentenek, ennek értelmében Magyarország Kormányának 2010-es döntésére a kettős állampolgárságról, Szlovákia jogfosztással válaszolt. Aki tehát felvidéki magyarként felveszi a magyar állampolgárságot, elveszti a szlovákot, és mindent, ami otthonában az állampolgársággal jár.
Dr. Lomnici Zoltán a külhoni magyarsággal szemben elkövetett ilyen, és ehhez hasonló igazságtalanságok ellen lép fel az Emberi Méltóság Tanácsának elnökeként lassan egy évtizede. Sokak számára ismert a felvidéki Tamás Ilonka néni, aki századik életévét betöltve is sok társával együtt járta a felvidéki jogfosztott magyarok kálváriáját. Az ő és társai ügyét képviselte Lomnici Zoltán nemcsak itthon, de Brüsszelben is. Ilonka néni úgy hunyt száznégy éves korában, hogy még megtudhatta, Lomnici Zoltán már másodízben benyújtott petícióját befogadták, azonban sem neki, sem jogfosztott társainak a mai napig nem adtak elégtételt.
Nemzetkoronázásra van szükség – Beszélgetés dr. Zétényi Zsolttal
Beszélgetésünk során előkerült egy érdekes fogalom, mégpedig a nemzetkoronázás, illetve annak szükségessége. „Hol van az a magyar nemzet, amely úgy gondolkodik, ahogy a Szentkoronás időkben gondolkodtak?” – tette fel a kérdést az Ügyvéd úr, aki szerint a Szent Korona ébredező állapotban van, de ahhoz, hogy kiteljesedjen, s maga a nemzetkoronázás megvalósuljon, fel kell építeni egy rég elfeledett lelkiséget.
Olyan oktatási stratégiára volna szükség, amely során a magyar szellemiség kulcsfontosságú kérdései bekerülnek a gyermek gondolkodásába. Elengedhetetlen a hazafias nevelés, ugyanakkor az ország vezetőségét is a nemes gondolatok, tehát a becsületesség, az Istenesség, a tisztesség, a hazaszeretet kell, hogy áthassa.
Jövőnk alapja – Zétényi Zsolt szerint – a hagyományos értékrend, az Istenkapcsolat és a szeretetelvűség megvalósítása. Kulcskérdés, hogy a jelen magyarsága képes-e létrehozni egy olyan szeretetközösséget, amely a lakosságot nemzetté kovácsolja. Vannak-e olyan közös nemes és emelkedett célok, amelyek mentén mindez megvalósulhat? Van-e realitása annak, hogy ismét a Szent Korona akarata mentén határozza meg magát a magyarság? Jogilag visszaállíthatóak-e a korábbi állapotok?
Ehhez hasonló kérdéseket boncolgatunk Dr. Zétényi Zsolttal riportfilmünkben…
“Egyedül az számít, hogy van-e kivel asztalhoz ülj vasárnaponként” – Beszélgetés Zán Fábián Sándor püspökkel
„Akik több gyermeket vállalnak, azokat több gyermekkéz öleli át” – így hangzott az a bölcs gondolat, amely akár velejét is képezheti a Zán Fábián Sándorral való beszélgetésünknek, de amelyet még számos hasonló követett.
Megrendítő volt hallani, hogy a Kárpátaljai Református Egyház püspöke milyen tiszta egyszerűséggel látja az életet hitén, Istenszeretetén keresztül Kárpátalján, a legnehezebb sorsú magyar közösségben. Szemléletmódja nem merül ki a prédikált szavakban, hiszen feleségével öt gyermekük született, akik közül legidősebb lányukat négyévesen egy autóbalesetben elveszítették. Meggyőződéssel vallja, hogy ha jót akarunk cselekedni, ha gyermeket akarunk nevelni, ahhoz meg fogjuk kapni a megfelelő anyagi hátteret is a Jóistentől. A pénznél azonban sokkal fontosabb, hogy türelemmel, szeretettel és áldozatkészséggel forduljunk utódaink felé.
Szellemi rabszolgaság fenyegeti az egész világot – Beszélgetés Cey-Bert Róberttel
Miután elolvastam Dr. Cey-Bert Róbert Gyula ’Atilla – A hun üzenet’ című könyvét, az volt az első dolgom, hogy megvettem az összes többit. Művei hiánypótlóak, a magyar önazonosságtudat megerősödése szempontjából elengedhetetlen alkotások. Nemzetünk hőseit, dicső korszakait, nyertes csatáit olyan élvezetes, olvasmányos formában mutatják be, hogy az olvasó büszke legyen magyarságára. Biztos vagyok benne, hogy ha gyermekeink kezébe a Harry Potter helyett ’Koppány – A fény harcosát’, a ’Végvári oroszlánokat’, a ’Pozsonyi csatát’ vagy a ’Szabadságharcost’ adjuk, már rengeteget tettünk a felnövekvő generáció nemzeti öntudatának megerősödése érdekében.
Dr. Cey-Bert Róbert Gyula élményei, kutatómunkája és megszerzett tudása által azon dolgozik, hogy a magyar nép lelkileg újra megerősödjön, kigyógyuljon a betegségéből, amelynek legfőbb oka, hogy elvágták gyökereitől és olyan történelmet erőltettek rá, amely nem a sajátja, amely megbetegítette. Mint mondja, ma szellemi rabszolgaság fenyegeti az egész világot, amelynek a magyarság – mint szabadságharcos nép – képes ellenállni.
Példakép
Dalai nem csupán a szórakoztatás és a szépség ideája jegyében készülnek, de gondolkodásra az igazság feltárására, a sallang levetésére ösztönöznek, s nem egyszer fogalmaznak meg éles társadalomkritikát. Nincs ez másként az idén szeptemberben megjelent ’Hazatalál’ középlemez nótáival sem, amelyek közül három is a hétvégi koncerten debütált színpadon, ahol az Ákos, Lepés Gábor és Bánfalvi Sándor trióhoz ezúttal Madarász Gábor és Kálló Péter csatlakozott.
„Létezik- e vajon a hely, ahol élni és halni kell?” A korong névadó szerzeménye, a ’Hazatalál’ olyan axiómát fogalmaz meg, amelyre – hiszem, hogy – szüksége van a most felnőtté váló fiataloknak, akik már többnyire nem érzik a szülőföld megtartó erejét, az otthonmaradásban rejlő szépséget, a magyarsággal járó égető kötelességtudatot. Akik maguk mögött hagyva mindent, ami igazán fontos az életben, útnak erednek, de végül csak meg kell tapasztalniuk, hogy „az élet sehol se hibátlan…”
Vasszékelyek harcban – A száz éve alakult Székely Hadosztály tiszteletére
A legnagyobb tisztelettel és hálával tartozunk a kivételesen bátor és hazafias vasszékelyeknek, akik miután Székelyföld elesett, tovább harcoltak, szemben a román túlerővel, hátukban a vörösökkel, akik a legkilátástalanabb helyzetben sem adták fel, akik otthonuk eleste után nem tették le a fegyvert, hanem Erdélyért küzdöttek, a magyar szabadságért szálltak harcba, akik Székelyföldtől Siófokig ontották vérüket azért, hogy mi ma magyarok lehessünk, akik a legszörnyűbb hazaárulás korszakában a legnagyobb hazaszeretetről tettek tanúbizonyságot.
Adózzunk a Székely Hadosztály emlékének azzal, hogy meghallgatjuk történetüket Dr. Hidán Csaba László régész-történész tolmácsolásában!
A magyar nemzet és a kereszténység szolgálatában – Beszélgetés Somogyi Győzővel
Somogyi Győző festő- és grafikusművész, a Nemzet Művésze, szobrászművész feleségével, Dalmával a magyar falurombolások idején – mikor mindenki a városba igyekezett – hagyta el Budapestet, s költözött a festői Káli-medence ihlető környezetébe, hogy létrehozzanak egy szigetet, amely számomra maga a kakaskukorékolásban zengő földi Paradicsom. Egy olyan ősi kötelékekkel a földbe kapaszkodó szikla, aminél fogva – Győző szavaival élve – ki lehet fordítani a sarkából a világot.
A művész minden mérhetetlen bölcsességgel és évezredes tudással átitatott szavával, tettével és művészetével a magyar nemzet és a kereszténység szolgálatában áll. Ezt sugallja a maga köré felépített élettér, a természet, a jószág – azon belül is az ősi magyar fajták – szeretete, az ősi gazdálkodó életmód kialakítása, a nemzeti hagyományok ápolása is.
Engedjék meg, hogy kisfilmünkben elkalauzoljam Önöket a művész által teremtett szigetre, a boldogság, a szépség birodalmába, oda, ahol a hazaszeretet, a magyar kultúra és a keresztény hagyományok, a nemzeti identitás magától értetődik, Somogyi Győző világába!
„Amikor egy népet szembefordítanak legendáival, tudathasadásos állapotba kerül” – Beszélgetés Kassai Lajossal
Kassai Lajost – azt hiszem – senkinek nem kell bemutatni. Mikor, nagyjából öt évvel ezelőtt először olvastam Lovasíjászat című könyvét, fogalmazódott meg bennem a vágy, hogy találkozhassak vele és láthassam a Völgyet Kaposmérőn. Aztán jött a nagy sikerű Lovasíjász című film, a közönségtalálkozók, a beszélgetések, majd a Levelek c. kötet bemutatója, ahol kedves közös barátunk, a nomád világbajnok, Vermes István Koppány bemutatott bennünket egymásnak, egy hónapra rá pedig már ott voltam a Völgyben. Mit is mondhatnék, leírhatatlan élmény volt…
Kassai Lajos hiteles ember, efelől senkinek nem lehet kétsége, hiszen önerőből a nulláról indulva, következetesen épített fel egy, azóta világhírűvé vált rendszert. Egymaga támasztotta fel az évezredes hun-magyar lovasíjász gyakorlatot, átvezetve azt a modern kor világába, hiszen – ahogy mindig hangoztatja – nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek. Mindig megvolt a képessége, hogy zsákutcába érve visszaforduljon és tovább menjen az úton, amely során magyarságtudatunk egykor szerves, de rég elfeledett részét sikerült a felszínre hoznia, amelyre méltán lehet büszke egész nemzetünk.
Riportfilmünkből kiderül, hogyan gondolkodik Kassai Lajos a lovasíjászat szellemiségéről, mi a véleménye a tudományos narratíva és a magyar nemzet legendáinak szembenállásáról, a történelemoktatás helyzetéről, a magyar gyermekek tudásszintjéről és a liberális eszme totalitáriussá válásának folyamatáról.
A pap bácsi, aki jövőt adott a gyimesi csángó fiataloknak – Berszán atyával beszélgettünk
Mikor Berszán Lajos atya nevét említem, biztos vagyok benne, hogy majdnem mindenki hallott már róla. Igaz, nincs egyfolytában reflektorfényben, de ennek ellenére sokakhoz eljutott az a nem mindennapi történet, hogy Berszán atya a mesebeli gyimesekben iskolát alapított a csángó fiataloknak, s ezzel mérhetetlenül sokat tett megmaradásukért.
A gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Líceum alapítóját az ott tanuló gyermekek mind a mai napig csak „papbácsinak” szólítják hiszen Berszán atya valóban olyan, mint egy második apuka vagy jóságos nagypapa, aki nevén szólítja a több, mint négyszáz tanulót, s mindegyikükhöz van egy jó szava egy kedves gondolata.
A nagy létszám ellenére mégis, mikor beléptünk a szépen faragott székelykapun, meghallgattuk a reggeli szentmisét, majd az épületet körbejárva megérkeztünk Berszán atya lakrészébe, rögtön éreztem, hogy itt a szeretet mindent átjár és vezérelvként van jelen…
Történelmünk messze Keletre vezet – beszélgetés Bíró András Zsolttal
Nem sokkal az idei jubileumi Kurultáj – Magyar Törzsi Gyűlés előtt jártunk annak főszervezőjénél, a Magyar – Turán Alapítvány elnökénél, Bíró András Zsoltnál. Foglalkoztat a kérdés, hogy vajon mennyiben van jelentősége az egészséges néplélek szempontjából, hogy tudományosan bizonyított-e eredetünk, vagy esetleg fontosabb lehet az önkép, amely évszázadok során alakult ki és szilárdult meg a nemzet tudattalanjában.
Ez utóbbihoz ugyanis nem szükségeltetik tudományos bizonyítás, hiszen mondáink, mítoszaink, legendáink éltetik bennünk. A magyarokban ez a tudás évszázadokon keresztül megkérdőjelezhetetlen volt, azonban a Habsburg, majd a kommunista hatalom identitásromboló tevékenységének eredményeként mára már koránt sem az.
Kíváncsi voltam, hogy Bíró András Zsolt, aki antropológus-humánbiológusként a Természettudományi Múzeum Embertani Tárának kutatója, hogyan látja ezt a kérdést…
Az élet múlandóságának tiszteletére
A Novemberi Szél mindig más, mint az októberi. Napfénnyel kacérkodó társával ellentétben Ő köddel, zúzmarával jön és ökörnyálat húz maga után. Könnyed léptei suhogva kavarják fel az élettelen avart, s az őszszagú levelek, mint megannyi suttogás, röppennek tova léptei nyomán.
Így halad az elmúlás hírnöke megállíthatatlanul, üres utcákon, omladozó avarkabátjára akadt pókhálót húzva maga után. S mikor észreveszi, sírkövekre akasztja, halott lelkeket díszít fel vele így november elején, Mindenszentek ünnepe, s Halottak napja idején…
A tudomány-e a néplélek gyógyulásának eszköze?
Véleményem szerint a néplélek szerves részét kell képeznie egy kollektív elképzelésnek arról, honnan származunk és kik voltak az őseink. Ez a tudás korábban megrendíthetetlen volt, és a nemzet tudatalattiában lakozott. A legendák, az eredetmítoszok elengedhetetlenül szükségesek ahhoz, hogy egy nemzet önazonosságtudata a helyén legyen.
A magyar nép korábban nem kérdőjelezte meg Nimródot, mint a nép ősatyját, Hunort és Magort, akiktől a hunok, a magyarok származnak. Mindennek tudományos bizonyításának soha nem éreztük szükségét. Kicsit olyan ez, mint az Istenhit. A „hit” szó nem fedi a valóságot, hiszen aki hisz valamiben, az elhisz valamit, amit talán nem is tapasztal. Az igaz hívő azonban tud. Nincs szüksége bizonyítékra, mert biztos tudással rendelkezik.
Talleyrand – mikor Napóleon megkérdezte tőle, mit kezdjen a magyarokkal – azt mondta: „Vedd el e nép múltját, és azt teszel velük, amit akarsz!” Ez a gyakorlat, azóta is nagyon jól működik a magyarsággal szemben. Vajon van-e esély arra, hogy az elmúlt évszázadok éppen aktuális hatalmainak nemzettudat-romboló tevékenysége által okozott károkból valaha is kigyógyuljunk? Visszatérhetünk-e abba az állapotba, amikor még egészséges önképpel rendelkeztünk?
Az emlékezés lángja
Jómagam abban az isteni kegyben részesültem, hogy nem kellett személyesen megtapasztalnom, milyen az, mikor az embernek meg kell tanulnia mindentől félni, mikor senki sincs biztonságban, mikor nem lehet szabadon még gondolkodni sem, mikor nincs törvény előtti egyenlőség és magántulajdon, mikor tilos a vallásgyakorlás és a hazaszeretet. Szerencsésnek tartom magam azért is, mert felmenőim tovább adták nekem a megtapasztalt borzalmakat. Hiteles forrásból és nem meghamisított történelemkönyvből ismertem meg a diktatúra embert nem kímélő, Istent nem ismerő borzalmait. Ígéretes, gazdag életek tönkretételének, elhurcolások, kínzások, gyilkosságok, éhezés, kisemmizés emlékeinek hordozója lettem. S majd ha a személyes átélők már nem lesznek, a hozzám hasonló emlékhordozók feladata lesz a fájdalommal terhes emlékek, az egyéni tragédiák továbbadása, a kollektív memória fenntartása.
Dr. Papp Lajos: A legfontosabb Krisztusi üzenet számunkra a szeretet parancsa
A test, a lélek és a szellem egyensúlya határozza meg az egészséges életet – vallja Dr. Papp Lajos professzor, aki immár tíz éve nem operál, hiszen sem szakmailag, sem erkölcsileg nem volt képes tolerálni azt, ami az egészségügy terén zajlik, hanem a Kárpát-medencét és a világot járva próbál megoldást nyújtani e hármasságot illetően, nemcsak az egyes ember, de az egész nemzet tekintetében.
Alapító tagja a Professzorok a Hazáért elnevezésű társulásnak, amely szolgálatra hívja az értelmiség nemzetben gondolkodó tagjait. A szellemi műhely célja, hogy a távoli tudományterületeken működő értelmiséget összefogja, hogy közösen találják meg korunk erkölcsi és gazdasági ingoványából a kivezető utakat, lelki hídként működve az ország politikailag polarizált pólusai között. Különös hangsúlyt kívánnak adni a nemzeti öntudat gyógyulását és a népességnövekedés beindulását felgyorsító szellemi-lelki ismereteknek.
A Professzorok a Hazáért társulás szervezte azt a Sarokpontok elnevezésű konferenciát, amelyen meghívott előadóként beszélt Böjte Csaba ferences szerzetes, majd több kiválóság között Prof. Dr. Papp Lajos is felszólalt, s szokásához híven nemcsak az egyént, de a nemzetet sújtó betegségekre is felhívta a figyelmet.
Büszkén meghalni a hazáért…
Egy hadbíró a várból átment a városba, s a minorita rendfőnököt kereste föl, tőle tíz felszentelt lelkész kirendelését követelvén a várba, halálraítéltek előkészítésére. Azonban a főnök csak négyet adhatott, mert rendtagjai közül többen betegen feküdtek, mások pedig a kolerajárvány áldozatai körül forgolódtak. E négy pap Bardócz Sándor, Pléva Balázs, Sujánszky Euszták és Vinkler Brúnó volt, kikhez még a szintén kirendelt Baló Béni református lelkész és Szombati Balázs görögkeleti lelkész s a várkáplán, Marchot Eduard járultak. Sietve öltöztek föl és mentek be a várba, hol őket a tizenhárom elítélt szobáiba vezették. Most tudták csak meg, mily szörnyű dolog készül, s mélyen megrendülve alig bírták hivatásukat elvégezni a mély megindultságtól és honfiúi haragtól.
A tábornokok mély megilletődéssel fogadták vigasztalóikat, kik, miután a rájuk bízottakkal egyelőre végeztek, mind átmentek a hősök virága, Damjanich meglátogatására. Legtöbben a foglyok közül Kossuth felől tudakozódtak, miután a külvilágtól el levén zárva a fegyverletétel óta biztos híreket sem hallhattak felőle. Még nem tudták, hogy Komárom föladta magát, s hogy nincs magyar sereg többé…
„A világ folyamatosan változik, bármi lehetséges” – beszélgetés Matl Péterrel, a Vereckei Emlékmű alkotójával
Amióta Kárpátaljára járok, az évek alatt számtalan nagyszerű magyar embert ismerhettem meg, akik még a súlyos anyagi, gazdasági helyzet ellenére, a nagymértékű kivándorlások idején sem hagyják el szülőföldjüket, otthonukat és rendíthetetlenül teszik a dolgukat. Az egyik ilyen ember Matl Péter szobrászművész, aki azok közé a legnagyobb kortárs magyar alkotók közé tartozik, akik művészetüket nemzetünk szolgálatára szentelték.
Köztéri szobrai őseink bejövetelének legjelentősebb helyszínein állítanak emléket elődeinknek: Vereckén, Munkácson, Ópusztaszeren hirdetik a dicső múltat, s népünk jövendőbe vetett reménységét. Olyan alkotások ezek, melyeket csakis egy tiszta magyar lélek vezérelte kéz faraghatott. Az ő munkája az ikonikus Vereckei Honfoglalási Emlékmű, a magyarok bejövetelének mementója, a történelem és egyben az egész magyar sors szimbóluma.
„Régi nagy magyar betegségben szenvedünk” – Beszélgetés Borbándi András magyarlapádi lelkésszel
Nagyszerűnek tartom, hogy a kommunizmus és szocializmus sötét évtizedei után, csonka hazánkból évről-évre egyre többen látogatnak Erdély csodálatos földjére, a gyermekek, fiatalok már nem úgy nőnek fel, hogy fogalmuk sincs Trianonról vagy arról, hogyan lehetséges, hogy 800 km-re tőlünk egy másik országban magyarul beszélnek az emberek.
Azonban, mikor Erdélyről beszélünk, legtöbbször Székelyföldre gondolunk, ahol a magyarság tömbben él, az utcákon szinte csak magyar szót hallani, a közigazgatás, az oktatás magyar nyelven folyik. Mintha itthonról haza mennénk. Sokáig az én utam is mindig Székelyföldre vitt, aztán egy ismerősöm mesélt a magyarlapádi tiszteletesről, aki a Fehér megyei kis szórványfalu szíve-lelke, megtartója.
Majd oda utaztam, hogy személyesen is találkozzam azzal az emberrel, aki azóta is az általam egyik leginkább tisztelt szereplője a Kárpát-haza Őrei című sorozatunknak. Borbándi András református lelkész, cserkészvezető a román tengerrel körbevéve olyan igaz magyar, amilyet keresve sem találnánk. Hála a hozzá hasonlóaknak, az erdélyi szórványban is sokáig lesz még magyar szó, magyar ima.
„Mi magyarok nem vagyunk egyedül!” – Beszélgetés Vermes István Koppánnyal
Mikor Vermes István Koppány elhatározta, hogy lovasíjász szeretne lenni, felkereste Kassai Lajost – akiről akkoriban még nem sokan tudták, hogy mivel foglalkozik – és tanácsot kért tőle, amely a következőképp hangzott: „Remek! Semmi más nem kell hozzá, csak egy íj és egy ló.” Két éve Kirgizisztánban a Nomád Olimpiának is nevezett Nemzetközi Nomád Világjátékokon Vermes István Koppány világbajnok lett lovasíjászatban, idén ugyanezt a címet fia, Balázs nyerte el.
A versenyszám után tájékoztatást kértem Koppánytól az eredményekkel kapcsolatban és amikor megtudtam tőle, hogy a fia aranyérmes lett, azt mondta: „Boldogabb vagyok, mint ha én nyertem volna.” Ez a mondat eszembe juttatta egy korábbi gondolatát, miszerint a nemzetépítés alapja, hogy mindent, amit tudunk, továbbadjunk gyermekeinknek. Misem bizonyítja jobban ennek az állításnak az igazát, mint hogy a magyar nemzet immár két lovasíjász világbajnokkal is büszkélkedhet, mégpedig egy családból…
„A szülőföld úgy szép, ahogy édesanyám” – Beszélgetés Balázs József gyergyóalfalvi festőművésszel
Balázs József nemcsak nagyszerű festő, de igaz magyar szívvel megáldott ember is, ami megmutatkozik úgy művészetében, mint egész életében. Képeire a székely ember sorsát, hitét és kerek világát a közösség, a viselet színeivel festi fel, az ő keze által kerülnek vászonra Tündérkert ihlető környezetéből a napégette, esőáztatta arcú idős férfiak és a „jó erkölcsű lovak”, amelyek gazdáikkal együtt öregedtek bele a sok munkába, és az a semmihez nem fogható érzésvilág, amely Székelyföld sajátja.
Senkit nem hallottam még olyan művészi kifejezőerővel beszélni a szülőföldjéről, a hazaszeretetről, mint Jóskát, aki gyermeki lélekkel képes gyönyörködni a székely falvak gazdag formavilágában, a csűrök sokaságának ritmusosságában vagy a napégette deszka színében.
A magyar nemzet küldetése visszahozni a kereszténységet Európába – Beszélgetés Dr. Csókay Andrással
Sokan tudják, hogy Dr. Csókay András mélyen vallásos ember, minden megpróbáltatás alkalmával – legyen az magánéleti vagy szakmai – imával fordul a Jóisten felé. Ahogy mondta: „a tragédiák az Istenbe vetett hittel drámává szelídülnek.” Az imádság szolgál kapcsolódási pontként a Fennebbvalóval és az imádság az, ami igazán egységgé tudja kovácsolni a nemzetet. A magyar nemzet nagy tragédiája kétségkívül Trianon volt. A főorvos úr szerint azonban Isten valamiért engedte, hogy megtörténjen és, ha felajánljuk a szenvedést az Úrnak, ő majd megmutatja, mire kamatoztathatjuk és visszamenőleg meg fogjuk látni az értelmét. Ugyanakkor a jelenkor legnagyobb problémáját az abortuszokban látja, melyek száma ugyan csökken, de még így is nagyon magas.
Úgy véli, ahogy minden embernek létezik egy Isten által elrendelt feladata, úgy egy nemzetnek is van isteni küldetése. A magyar nemzeté pedig az, hogy visszahozza az elveszett keresztény hitet Európába. Többek között ilyen témákról beszélgettünk Csókay Andrással.
A Kurultáj üzenete: a magyar néplélek Keleten sarjadt – VIDEÓVAL
Mikor a hétvégén Bugacra utaztam Európa legnagyobb hagyományőrző rendezvényére, kissé ferde szemmel néztek rám a benzinkútnál, mikor kiszálltam a kocsimból, honfoglalás-kori nomád viseletben. Bevallom, számomra is zavaró volt, hogy nem lóháton érkeztem, de amikor végre odaértem és magam mögött hagyva minden modernkori terhet, beléptem a kapun, úgy éreztem, nem is szeretnék visszatérni a 21. századba…
Van mire büszkének lennünk!
Nemrég Bíró András Zsoltnál jártunk, aki antropológus-humánbiológusként a Természettudományi Múzeum Embertani Tárának kutatója, ugyanakkor főszervezője az idén immár tízedik alkalommal megrendezésre kerülő Kurultáj – Magyar törzsi gyűlésnek is. Andrással a Magyar-Turán Alapítvány – amelynek kuratóriumi elnökeként is működik – budapesti irodájában találkoztunk, ahol amellett, hogy beszéltünk a magyar nemzeti öntudat, a néplélek jelenlegi állapotáról, a hagyományok megéléséről a mindennapi életben, a tudomány és a laikus világ magyarsággal kapcsolatos álláspontjáról és elméleteiről, Trianonról, illetve nemzetünk jövőképéről és kilátásairól, természetesen szót ejtettünk az augusztus 10-e és 12-e között megrendezésre kerülő jubileumi Kurultájról is.
„Tégy amit tudsz, azzal amid van” – beszélgetés Dr. Hidán Csabával
Dr. Hidán Csaba tanár úr az igaz magyar történelem tudója és ismerője. Kísérleti régészként sok olyan hiedelmet döntött már meg, amelyeket a történelemkönyvek a mai napig sulykolnak. Egyetemi adjunktusként a hiteles történelemtanítás híve, amelyet – saját szavai szerint – csak magyar szívvel lehet és szabad oktatni.
Nemrégiben volt szerencsém őt felkeresni egy hosszabb beszélgetés erejéig – birtokán, amely éppen olyan volt, mint amilyennek elképzeltem. Ezer (vagy még több) év magyar történelmi leleteinek rekonstrukciói mindenfelé, jurta a kertben, birkabőr a széken, mintha csak az egész múlt szakadt volna rám hirtelen, az én múltam, az én nemzetem múltja….
Csabát az elmúlt néhány év alatt, mióta ismerem, olyan elkötelezett embernek látom, aki minden anyagi forrását a korabeli viseletek, eszközök, fegyverek hiteles rekonstruálására költi, melyeket többnyire saját kézzel, ő maga készíti. A honfoglalástól egészen ’56-ig minden kor felszerelése megtalálható repertoárjában, melyeket az előadásai, vagy harci bemutatói során visel.
Megalapította az Aranyszablya Történelmi Vívóiskolát, ahol a régi magyar és sztyeppei vívástechnikákat tanítja, s amelyet egy kínai nagymester külön harcművészeti típusnak ismert el. Harci bemutatóval egybekötött történelmi előadásai során úgy érzi az ember, hogy időutazáson vesz részt, a száraz szöveg és évszámok helyett ott vagyunk a csatában, látjuk a fegyverek csattogását, olyan történeteket, anekdotákat hallhatunk, amelyeket maximum csak krónikáinkban olvashatnánk. Megértjük a különböző magyar harci technikákat, amelyek olyan sokszor segítettek győzelemre az idők során.
Isten kinyújtott karjaként Kárpátalján – beszélgetés Zsukovszky Miklós esperessel
Két éve jártam először a kárpátaljai dercenben, ahol találkoztam a Beregi Református Egyházmegye esperesével, a Derceni Református Egyházközség lelkipásztorával, Zsukovszky Miklóssal. Tudtam róla, hogy a legnehezebb sorsú nemzetrészünk eldugott kis zsákfalvában teszi rendületlenül a dolgát, az országot sújtó háborús helyzet, gazdasági válság, a nagymértékű infláció, a mérhetetlen elszegényedés és kivándorlás idején. Mégis az a pozitív energia, amely sugárzott belőle, az a jókedv, amellyel fogadott, rögtön ráébresztett, hogy Isten rendíthetetlen szolgájával állok szemben.
Az akkor folytatott beszélgetésünk, majd későbbi találkozásaink során ez még inkább beigazolódott. Zsukovszky Miklós a Kárpát-haza igaz magyar őreként, Isten kinyújtott karjaként, a Tábita Diakóniai Központ és az önkéntes tűzoltóság megálmodójaként reményt ad a reménytelenségbe szakadt testvéreinknek.
„Egyszer egy nép előtt fejet hajt a világ”
Mikor először meghallottam, hogy a két évvel ezelőtti, Hősök terén bemutatott „Itt élned, halnod kell!” alkotói ezúttal Trianon címmel készítenek rockoperát, élesen nyilallt belém a gondolat: ez nem helyes. A trianoni békediktátum okozta megcsonkítás fájdalmából, az idegenbe szakadt majd’ három és fél millió magyar elnyomásából, megaláztatásából, a szent magyar föld elbitorlásából, a Szent Korona népeinek egymás ellen fordításából még száz esztendő távlatából sem, sőt a százéves évfordulóhoz közeledve a legkevésbé sem szabad szórakoztatóipari terméket gyártani. Főleg úgy, hogy a kommunizmus és szocializmus közel ötvenéves agymosó gyakorlatának köszönhetően az anyaországi magyarság egy része még mindig nincs tisztában Trianon következményeivel a nemzet, a néplélek tekintetében, s ezt a hiányosságot egy színházi előadás nem pótolhatja kellő módon.
Aztán, mikor az első negatív gondolatok csillapodni kezdtek, eszembe jutott a megállapítás, amelyet nemrég hallottam egy, a nemzetünk felemelkedéséért munkálkodó jó barátomtól…
Erdély a miénk! – Vitéz nagybányai Horthy Miklós emlékére
1868. június 18-án látta meg a napvilágot vitéz nagybányai Horthy Miklós, az államférfi, aki a magyar nemzet legnagyobb sorscsapása, a trianoni békediktátum bekövetkeztét követően, Magyarország kormányzójaként egyetlen percig nem nyugodott bele a Haza megcsonkításába, s külpolitikai törekvéseink egyetlen célja a revízió volt.
Mindezen törekvések nem látszottak hiábavalónak, hiszen 1940. augusztus 30-án – Gróf Teleki Pál miniszterelnöksége és gróf Csáky István külügyminisztersége alatt – Németország és Olaszország a bécsi Belvedere-palotában hozott döntőbírói ítéletet, melynek keretében visszajuttattak Magyarországnak 43 104 négyzetkilométert, valamint 2,4 millió lakost a Romániának ítélt erdélyi területekből. Visszakerült Szatmárnémeti, Nagyvárad, Kolozsvár, Nagykároly és Marosvásárhely, továbbá Máramaros és Székelyföld. A román félnek két hete volt teljesen kiüríteni ezeket a területeket, a magyar honvédség pedig 1940. szeptember 5-én lépte át az egykori határt.
A hadsereg szeptember 5-e és 13-a között vonult be Észak-Erdélybe, ahol minden egyes útba ejtett település piros-fehér-zöldbe öltözve, örömkönnyektől elcsukló hangon, imára kulcsolt kézzel várta az idegen uralmi elnyomás alól felszabadító „aranyos magyar leventéket” és adott hálát Horthynak, aki soha, egy percig nem mondott le szétszakított nemzete fiairól.
Gyöngyszemek Gyergyóból – A manufaktúra, ahol kedvenc sajtjaim készülnek
Szeretem Erdélyt, szeretem Székelyföldet, azon belül pedig a legjobban Gyergyót szeretem. Talán mert a hegyekkel körülölelt termékeny vidék olyan, akár egy apró Kárpát-medence, vagy azért, mert kora hajnalban mindig megmutatja ködbe burkolózó rejtélyes arcát, mikor még csak az álmosan nyújtózkodó templomtornyok érik el a bágyadt napsugarakat. Vagy talán a ditrói Jézus Szent Szíve templom miatt, amely monumentális égbetörő alakjával uralja a teret, vagy, mert úgy érzem néha, mintha megállt volna az idő, mikor Tekerőpatakon még ványoló idős asszonyt láthatok vagy mikor két jó erkölcsű ló által húzott kocsin döcögünk ráérősen az utcákon Balázs Jóskával, aki jókedvűen énekelget valami rég magyar nótát. Igen, mindezen szépségekhez hozzátartozik, hogy mióta Erdélyt járom, Gyergyóban találkoztam a legtöbb olyan emberrel, akit a szívembe zártam. Olyan derék székelyekkel, akik tudják a dolgukat és rendületlenül munkálkodnak szülőföldjükön a közösségért.
Három éve volt szerencsém megismerkedni Portik Hegyi Loránddal, aki svájci mesterektől tanulta a sajtkészítés tudományát, melyet azóta a gyulafehérvári Caritas Vidékfejlesztés által működtetett gyergyószentmiklósi sajtműhelyben kamatoztat. Lóri akkor bevezetett minket a mesterség rejtelmeibe és végigkövethettük a folyamatot a tej beoltásától egészen addig, amíg az érlelőbe nem kerül a hatalmas guriga friss termék. Azóta nem telhet el úgy székelyföldi út, hogy ne ugornék be Gyergyószentmiklósra egy kis érlelt sajtért…
Wass Albert: Trianon a mikroszkóp alatt
A történelem az emberi világ legnagyobb tanítómestere. Értéke azonban azon múlik, hogy képesek vagyunk-e kiértékelni mondanivalóját a valóságnak megfelelően. Mi, magyarok különösképpen készek vagyunk kiszépíteni az igazságot, hogy érzéseinknek jobban megfeleljen. Tudunk arról, hogy jó ezer évvel ezelőtt hazát foglaltunk magunknak a Kárpátok medencéjében. De arról már nem szívesen beszélünk, hogy amikor háborúságokból kifolyólag apadni kezdett a lakosság létszáma, idegeneket hoztunk be magunk közé, hogy legyen, ki megművelje a földeket. Otthonokat építettünk ezeknek az idegeneknek, földet adtunk nekik, és elvártuk tőlük, hogy hálából jó magyarokká váljanak. Ez azonban nem következett be. Foghíjas ország lettünk, és hálás vendégek helyett ellenséget neveltünk magunknak. Szabadságunk árát vérrel kellett megfizetnünk újra meg újra, és lassacskán ebből is kifogytunk.
Dr. Hidán Csaba: Attilától Árpádig – a népvándorlás kora a Kárpát-medencében
„Kr.u. 376 kora őszén Kelet-Európában csendes volt minden. A Dnyeszter partján olyan volt az ősz, mint általában; párás és kicsit álmosító. És mégis, 376 kora ősze a Dnyeszter partján csupa izgalomban telt, hiszen az Erdélyben élő vizigótok királyához rémítő hírek érkeztek Keletről, mégpedig, hogy testvérnépüket, az osztrogótokat egyetlen hadjáratban szétverte egy addig ismeretlen, messzi napkeletről érkezett ellenség…”
Milyen is volt a hun nép?
Hallgassuk meg Hidán Csaba előadásában…
Nincs az a vihar, amely elpusztíthatna, ha veled van Isten! – Elsöprő erejű gondolatok Csíksomlyón
„Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a Te Igéd szerint” – olvashatjuk Lukács evangéliumában Mária válaszát az angyal által közvetített isteni kijelentésre, elhívásra. Úgy vélem, ez a fajta szűzanyai magatartás – a ráhagyatkozás, a feltétel nélküli bizalom az Úr akaratában – hiányzik leginkább a ma emberéből, hiszen a kort, amelyben élünk az individuum felmagasztalása, az egyéni érvényesülés előtérbe helyezése jellemzi. Ebben a lehetőségek tárházával kecsegtető modern világban az ember hajlamos kapzsivá válni, még többet és még többet kívánni – saját maga számára, a „fényűzés” (a fény űzése) során azonban egyre inkább eltávolodik a valódi fénytől.
Pedig legismertebb imánkban, a Miatyánkban is nap, mint nap elmondjuk: „Legyen meg a Te akaratod”, cselekedeteink során azonban már sokkal nehezebb e szavak szerint élni. Talán ez az egyik oka annak, hogy az idei csíksomlyói búcsús szentmise mottójául, a Szűzanya Istenhez intézett szavait választotta a szervező erdélyi ferences rend: „Legyen nekem a Te Igéd szerint.”
Szent István királyunk ezeregyszáz esztendővel ezelőtt Mária oltalmába ajánlotta hazánkat, a Kárpát-medencét. A magyarok, köztük leginkább pedig a székelyek és a csángók, azóta is erős Mária-kultuszban élnek. Szintén hasonló kiemelt tisztelettel fordul a Szűzanya felé a lengyel nép, akiknek ugyanazt jelenti a częstochowai Fekete Madonna, mint nekünk a csíksomlyói Szűz Mária kegyszobor.
Częstochowaból érkezett az idei pünkösdi szentmisét celebráló Marian Adam Waligóra pálos szerzetes, a Jasna Góra-i pálos kolostor házfőnöke, aki olyan prédikációval ajándékozta meg a magyarokat, amelyre sokáig emlékezni fog mindenki, aki figyelmesen végighallgatta.
„A közösségek szétverése mögött tudatos, érdekvezérelt folyamatok állnak” – Beszélgetés Dr. Agócs Gergellyel
Kötelező történelmi tanulmányaink során a legapróbb részletekig meg kell ismernünk a nyugti társadalmak múltját, de minél messzebb távolodunk Kelet felé, annál kevesebbet tudunk, nem csak az ott élő népek történelméről, de egyáltalán arról, miféle népek élnek ott.
Kodály Zoltán, Vikár László és Bereczki Gábor nyomdokain, Dr. Agócs Gergely is Kelet felé indult gyűjteni, s nem kevesebbet állít, mint hogy megtalálta a magyar népzene hatodik dialektusterületét az Észak-Kaukázusban. Az egyezőség a nogajok zenéjével 70%-ot mutat, mintha csak a moldvai és a somogyi magyarok népzenéjét vetnénk össze.
Sajnálatos módon a mai magyar fiatalság túlnyomó részére – melyben az oktatás is jelentős szerepet játszik – nem jellemző az ilyen irányú érdeklődés. „A kép, amit látok, több mint lesújtó” – jelenti ki a néprajzkutató, aki úgy véli, nem is az a baj, hogy a fiatalok nem énekelnek népdalt, hanem, hogy már egyáltalán nem énekelnek. A közös éneklés a közösség összetartásában, a magunkban való éneklés pedig az egyén lélektani formálásában játszik nagy szerepet.
Elmondása szerint azok a közösségek, amelyek a társadalom megtartó erejét képezték, a fogyasztói társadalmi modell nagy erejű nyomásának hatására szertefoszlanak, ez pedig egy tudatos, érdekvezérelt folyamat eredménye.
„Felejtsük el a tévhitet, hogy a honfoglaló magyarokat a besenyők űzték a Kárpát-medencébe!” – Dr. Hidán Csaba a honalapításról
Dr. Hidán Csaba kísérleti régész, egyetemi adjunktus, az Aranyszablya Történelmi Vívóiskola alapítója, ahol a régi magyar és sztyeppei vívástechnikát oktatja. Harci bemutatóval egybekötött történelmi előadásait, sokan ismerik és kedvelik, melyek vezérelve minden esetben a hitelesség és a magyar szívvel történő előadásmód.
Mintha időutazáson venne részt az ember, a száraz szöveg és évszámok helyett ott van a csatában, látja a fegyverek csattogását, olyan történeteket, anekdotákat hallhat, amelyeket esetleg csak krónikáinkban olvashatunk. Megértjük a különböző magyar harci technikákat, amelyek olyan sokszor segítettek győzelemre az idők során.
A tavalyi évben, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet megbízásából, az Orbán Balázs Akadémia keretei között a Tanár úr előadássorozatot tartott Budapesten és Székelyudvarhelyen, amely során a honfoglalás korától ’56-ig mutatta be a magyar történelem különböző szakaszait, természetesen teljes felszerelésben, fegyverzetben, hiteles rekonstrukciókkal és részletes magyarázatokkal.
Ezt a tizenkét részből álló előadássorozatot szeretném bemutatni Önöknek itt a nÉPlélek oldalon. Természetesen minden cikk végén megtekinthető lesz az adott előadás is. Az első a „Honfoglalás – honfoglalók öröksége”címet viseli.
“A múltat hordozom a vállamon, mint egy Atlasz” – beszélgetés Jankovics Marcell rajzfilmrendezővel
A műalkotás – legyen az a képzőművészet terméke, zenei, irodalmi mű vagy filmművészeti alkotás –akkor igazán jó, ha a lehető legszélesebb réteget képes megszólítani. Ha a különböző tudásszinteken álló emberek mindegyikének átad valamiféle üzenetet. A felszínen is élvezhető, de rendelkezik mélyebb rétegeikkel is, melyek dekódolására már nem képes bárki.
Jankovics Marcell alkotásai ilyenek. Szerteágazó tehetsége számos műfajban megmutatkozott már a grafikai alkotásoktól, a művelődéstörténeti, neveléselméleti, szimbólumrendszerekről szóló tudományos munkákon keresztül az irodalmi igényű művekig. Legtöbbünk azonban rajzfilmrendezőként ismeri.
Az általa készített grafikák és filmek nemcsak lekötik, de nevelik, tanítják is a gyermeket, ugyanakkor korántsem csak gyermekeknek szólnak. Örök érvényű igazságokat fogalmaznak meg, szimbólumrendszerük mindig gazdag, szerteágazó és emellett egytől-egyig nagyon magyarok. Mikor a János vitéz nem kellett külföldön, választás elé került: ezentúl vagy olyan filmeket készít, melyekre külföldön van igény vagy olyanokat, amelyek sajátosan magyarok. Jankovics Marcell nem gondolkodott, ahogy mondja, ez volt a sorsa, amiért az egész nemzet hálával tartozik neki.
Kommentár nélkül a költészet napján
Márai Sándor: Olyan világ jön... Olyan világ jön, amikor mindenki gyanús, aki szép. És aki tehetséges. És akinek jelleme van… A szépség inzultus lesz. A tehetség provokáció. És a jellem merénylet!… Mert most ők jönnek… A rútak. A tehetségtelenek. A jellemtelenek. És...
A régi, az égi lesz az új törvény
A magam részéről rendkívül hálás vagyok, hogy létezik még Magyarországon olyan példakép, aki képes a nagyrészt a nyugati világ bűvkörében szocializálódó fiatalság megérintésére, s nemcsak zenéjével, előadó-művészeti tevékenységével, verseivel, de hithű keresztényként, nemzeti érzelmű magyarként, életével is példát mutatni tömegek számára.
Mert ez a srác, természetesen Kovács Ákos, aki miatt én gyermekkoromban magnókazettát kértem születésnapomra csillámpóniló helyett, aki miatt kiskamaszként fogalmam sem volt, melyik külföldi – azóta rég elfeledett – fiúbanda énekesébe kell éppen szerelmesnek lenni, én akkoriban nem a szőke hercegről álmodtam, hanem arról, aki lovászfiúm lenne. Aki tinédzserként zenéjével segített begyógyítani a szívemen esett sebeket, és akit felnőttként nemcsak kimagasló művészetéért és tehetségéért, de emberségéért és világszemléletéért is tisztelek.