Ahol már eltévedtem, csak egy kicsit tovább… – Vaszi Leventével beszélgettünk
Gyimesi utunk utolsó állomására, Kóstelekre tartottunk, ahová az út is nagyon kalandosnak bizonyult, ugyanis Gyimesfelsőlokról a hegyre menet, egyszer csak azt vettük észre, hogy már egy köves vízmosásban araszolgatunk felfelé egy korántsem ilyen terepre való autóval. Sűrű imák közepette, valahogy aztán mégis – legyűrve minden óriástócsát és gödröt – felértünk a hegygerincre, ahol majdnem megfeneklettünk egy utolsó akadályon, de végül sikerült leereszkednünk oda, ahol a girbegurba kis utca mellett a hegyoldalban patakok zubognak, égbenyúló fenyvesek futnak a hegyormokra, a kis tisztásokat pedig évszázados apró csángó rönkházak pettyezik, és persze az úton komótosan ballagó tehenkék mindenütt.
Megérkeztünk Vaszi Leventéékhez Kóstelekre, amely valóban ott van, ahol már azt hittem, eltévedtem, csak egy kicsit tovább.
Az alábbi kisfilmben Levente mesél arról a helyről, amely “jól el van konzerválva” a világtól, néptáncról és népzenéről, valamint arról, hogyan igyekszenek a kósteleki csángó gyermekekbe beleplántálni azt, amitől hazahúzza őket a szívük.
A filmet készítették: Zana Diána és Mészáros Péter
Készült a Nemzetstratégiai Kutatóintézet megbízásából.
Legutóbbi hozzászólások