Chemez Farkas néprajzkutató, fa-, csont- és szarufaragó művész rendszeres lovas zarándoklataival, de egész életpéldája által Istent és a Hazát szolgálja. Hiszi, hogy a magyarság Istenes nép, amely az égiekhez való kötődés nélkül meghasonlik önmagával, ha azonban helyrehozzuk kapcsolatunkat a Teremtővel, rendeződni fog körülöttünk minden.
Interjúnk első felében szót ejtettünk Szent István és Koppány, valamint az általuk képviselt eszmeiség mibenlétéről. Beszélgettünk Szűz Máriáról, aki nem csupán védelmezője, de királynője is országunknak. Farkas beszámolt ugyanakkor személyes – mondhatni látomásszerű – élményéről Égi Édesanyánkkal kapcsolatban, amelyhez egy halálközeli élmény vezetett.
A beszélgetés első fele itt olvasható: „Nekünk Isten nélkül nem megy…” – Chemez Farkassal beszélgettünk (I. rész)
nÉPlélek: Említetted, hogy a lovas balesetedből való felépülés után – úgy érezted – új életet kaptál, amely a küldetéstudatot is megerősítette benned. Mit tekintesz az egyéni feladatodnak, küldetésednek?
C. F.: Magyarként mindannyiunknak kell, hogy legyen egyfajta küldetéstudata, mégpedig, hogy a hazánkért éljünk-haljunk, hogy magyarként helytálljunk, mindezt én is a magaménak érzem, és azt tapasztalom, sokan vannak, akik – ha nem is tudják, de – sejtik ezt a fajta küldetést. Már, akik tényleg magyarok…
Számomra a leglényegesebb feladat a Natália nővér-féle üzenetek valóra váltásához kapcsolódik, amelyeket azért tartok kulcsfontosságúnak, mert általuk Jézus lépésről lépésre közli velünk a teendőket, amelyek teljesítésével megtörténik a várt fordulat a nemzet életében. Jelenleg viszont még akkora a sötétség, hogy mindezt képtelenek vagyunk megtenni, noha a sötétséget éppen ezek a lépések oszlatnák el.
nÉPlélek: Úgy gondolom, vannak olyanok, akik már elindultak ezen az úton.
C. F.: Vannak, akik teszik a dolgukat. Jó néhányan tudják, hogy cselekedni kéne, de a bukott angyalok gondoskodnak arról, hogy kevesen legyenek, akik ezt igazán akarják. A sötét hatalmak ezerféle trükkel próbálnak távol tartani a küldetésünk beteljesítésétől, mert ha a magyarság visszatérne a korábbi keresztény útjára, az a végét jelenthetné – az anyagban is megmutatkozó – démoni befolyásnak. Hiszen a magyar küldetés egy ponton találkozik a krisztusi úttal, amely során visszatalálunk az Egyházhoz is. Mindez pedig az apostoli királyság intézményében teljesedik ki.
A gyümölcséről ismerszik meg a fa. A Magyar Királyság idején, itt még olyan szellemi termékek készültek, amelyekben jelen volt az Isten. Természetesen Ő továbbra is jelen van, csak éppen mi fordultunk el tőle. Magyarország különleges küldetése, hogy nemzetként egységesen kell Isten felé fordulnia. Ennek a fajta odafordulásnak az államszervezete az apostol királyság. Nem tudom, hogyan lehetséges a megvalósítása, de az biztos, hogy fontos feltétel a tisztesség, az erények, valamint a szentségek gyakorlása. Az Árpád-házi királyaink is ezt az utat járták.
Sokan úgy gondolják, hogy a templomban csak a keresztre feszített Jézus van jelen, pedig a tabernákulumban, a szentostyában ott van a feltámadott Krisztus, akivel a szentáldozás során egyesülhetünk. Nagypéntek nélkül azonban nincs feltámadás. Hiába akar valaki a feltámadt Jézussal találkozni, ha a nagypénteki szenvedésben nem jár mellette. Ha mindig a könnyebbik utat választjuk, ha nem vesszük vállunkra a magunk keresztjét életünk útja során, ha nem segítünk a gyöngéken, a rászorulókon, ha nem vesszük komolyan a haza ügyének szolgálatát, a nagypénteki misztérium alól húzzuk ki magunkat, úgy pedig hiába várjuk a feltámadást.
nÉPlélek: Dr. Zétényi Zsolttal való beszélgetésem során bukkant fel egy érdekes kifejezés, mégpedig a nemzetkoronázás fogalma, amely arra világít rá, hogy nem elég valakinek a fejére tenni a Szent Koronát, az egész nemzetnek erkölcseiben kell újra érdemessé lennie, szentkoronás nemzetté válnia. Úgy vélem, ennek a kollektív erkölcsiségnek még a közelében sem vagyunk, te hogyan látod a magyarság identitástudatának kérdését?
C. F.: Nagyon sok baj van, szinte orvosolhatatlannak látom. Elsősorban nem a magyarokkal, hanem a nem magyarokkal van a gond, akik a vezető pozíciókat is betöltik. Természetesen nem arról van szó, hogy őket ne szeressük, hanem arról, hogy nekik a saját országukban kell érvényesülniük, nem pedig magyarországi üzletek, gyárak élén.
Egy ’56-os pap, Othmár atya mondta, hogy Magyarország szent ország volt és az is lesz. Ebben az állapotban azonban nem az, a többi európai ország pedig még annyira sem. Azért vannak kivételek, mint az írek, a baszkok vagy éppen a lengyelek, de a magyar küldetést mélyebbnek érzem mindegyikénél. A magyar kereszténység korábban nem csupán abból állt, hogy az emberek bementek a templomba, és a misén keresztények voltak, sokkal inkább abból, amit ezzel a lelkülettel létrehoztak. A saját házát, udvarát, mindenki a Krisztussal való találkozás során, a lelkében helyreállt harmóniával rendezte, olyan szépérzékkel és tehetséggel, amely a magyar ember sajátja.
A magyar sajátosság az, hogy lelkünk Krisztusra hangolt, nélküle nyomorékok vagyunk. A sok öngyilkos is azért van, mert nekünk Isten nélkül nem megy. A magyar küldetés annyira Istenhez kapcsolódik, hogy Nélküle nincs út. A megoldást pedig nem a foci vagy a kultúra fejlesztésében kell keresni, hanem ezek gyújtópontját kell megtalálni, ami pedig az Istennel való minél szorosabb kapcsolat. Mikor majd visszatalálunk Istenhez, Ő fog rendezni körülöttünk mindet.
Ma olyan szellemi hatalom működik, amely atombombákat készít, emellett pedig ez idáig ismeretlen luxus kényelmet is lehetővé tesz. Az embert a fogyasztói társadalomban hamis kultúrával mérgezik, a művészet átcsapott egyfajta sötét pornográf csúfolódásba, cinizmusba, magyargyűlöletbe, amelyet nem magyarok próbálnak lenyomni a magyarok torkán.
nÉPlélek: Az pedig, hogy sokan vevők rá, a tudatlanságból és a gyökértelenségből fakad. Azok, akik nem kötődnek a múltjukhoz, Istenhez, érzik, hogy valami hiányzik az életükből, éppen ezért keresnek, kutatnak. Azonban nem ismerik a hogyant, az irányokat maguk próbálják fellelni, s mivel nincs mihez nyúlniuk, máshonnan gyűjtögetnek. Azonban ez az összekapargatott ismeret és tudás soha nem fogja kielégíteni őket, mert nem egységes és nem a sajátjuk.
C. F.: Ez azért is szomorú, mert a magyar kultúrában még fellelhetőek a minták, hogyan lehet szép, szelíd, igaz és közeli viszonyt kialakítani Istennel. Mi még vissza tudnánk nyúlni a hagyományhoz, de akik azt művelték, hova nyúltak vissza? Ők az Istennel való őszinte, teljes, ráhagyatkozáson alapuló, tiszta kapcsolatukat, a krisztusi szeretetet és a szentek életét vették alapul. Az Egyház mindebben segítségére van az embernek, de sajnos, az ott megjelenő hibák miatt sokan elfordultak tőle. Azt azonban figyelmen kívül hagyjuk, hogy egyedül a vallásunk az, ami által visszaléphetünk a Kárpát-haza sok évszázados útjára.
nÉPlélek: A kereszténység és a magyarság szoros kapcsolata – hiszem, hogy – régebbre nyúlik vissza, mint ezer év.
C. F.: Andrásfalvy Bertalan szerint a vallással és a kereszténységgel kapcsolatos szavaink nagy része nem átvételből származik, hanem ősmagyar eredetű, ami arra utal, hogy mi korábban is keresztények lehettünk. A testvér szavunk tökéletesen lefedi a szentáldozás lényegét, hogy aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak lesz része a feltámadásban. Azok a Krisztusban testvérek, akik részt vesznek a szentáldozásban. Ez a szó azt mutathatja, hogy a magyarság ősidők óta élhetett ezzel a gyakorlattal.
Csak néhány évtizedes az a jelenség, hogy az emberek tömegesen elfordultak a szentáldozat gyakorlásától. Azok közül azonban, akik még a Magyar Királyság idején születtek és el tudnák mondani, hogy a magyar egy erősen vallásos nép volt, már nem él senki. Úgy gondolom, ez az ördög győzelme. Ezért lehet az is, hogy sokan azt hiszik, jobban tudják, hogyan lehet közel kerülni Istenhez, mint azok, akik ezer éven át így éltek. Az önjelölt próféták szerint, joguk van felülírni az Árpát-házi királyaink vallási gyakorlatát. Úgy gondolom, náluk ma nem művelhetjük jobban az őskereszténységet, hiszen ők időben is sokkal közelebb voltak ahhoz, ők még élő történeteket meséltek Atilláról.
nÉPlélek: Kire érdemes hallgatni?
C. F.: Minden embernek meg kell találnia a mesterét, aki közvetlenül átadja neki a hitét és annak az eredőjét. Az ilyen példaképektől a szerénységet és a mélységes alázatot is meg lehet tanulni, ami elengedhetetlen az Istenes élethez. A baj az, hogy az ostobaság, a butaság hangos, aki pedig igazán szívből él, az szerény és csendes, így nehéz rátalálni. Az őskereszténységben előfordult, hogy az alapján választottak püspököt, hogy a tehetség mellett ki volt a legszerényebb és a legalázatosabb. De nem csak az egyházi vezetőknél volt ilyen gyakorlat, Szent László királlyá választásának körülményei is hasonlóak voltak. Szent Margit királylányként mindenét feladta, vállalta a teljes szegénységet az ország sorsának jobbra fordulása érdekében. A lehetőség ma is adott lenne, mert élnek közöttünk olyan emberek, akik kellően magyarok a lelkükben, elhívásukban, ugyanakkor szerények és tehetségesek is. A kérdés az, miért nem őket keressük föl? Meg kéne már születnie az igénynek arra, hogy az igazi értéknek a szerénységet tekintsük!
A fordulatot ki is kell érdemelni. Sok mindent kiálltunk már, ahogy a Himnuszban is szerepel: „megbűnhődte már e nép a múltat, s jövendőt.” A népek Krisztusa út vége felé járunk és dönthetünk úgy, hogy elkerüljük a pusztulást…
nÉPlélek: Pap Gábor szerint a magyarság történetének minden momentuma azonosítható a krisztusi keresztút stációival. Ez alapján a feltámadásnak is be kell következnie.
C. F.: Igen, viszont meg kell említeni a szabad akaratot, hogy még ebben a helyzetben is választhatunk. Most a kereszthalál utáni állapotban vagyunk. Trianont követően a nemzet teste lekerült a keresztfáról és a sírboltba tétetett. Még kérdéses, hogy a feltámadás lesz-e a következő lépés.
A feltámadás – ahogy én képzelem – nem egy folyamat lezárása, ami után nincs több dolgunk, éppen ellenkezőleg, valaminek a kezdetét jelenti. Amennyiben ezt megértjük és a feltámadást választjuk, rálépünk egy közös útra, ami együttes munkával az egységes jövő felé vezethet. Egy olyan jövő felé, amely a múltunkból, az előttünk élők példájából táplálkozik és Isten áll a középpontjában.
Fotók: Mészáros Péter