Erdélyért! A magyar szabadságért! – megjelent Cey-Bert Róbert legújabb könyve

Erdélyért! A magyar szabadságért! – megjelent Cey-Bert Róbert legújabb könyve

Kétség nem fér hozzá, hogy Cey-Bert Róbert Gyula testében egy szabadságharcos lélek lakozik, hiszen egész eddigi életét és munkásságát végigkísérte a szabadság eszméjének, a lélek szabadságának mindenek felettisége, amely természetesen – a ma divatos libertinizmussal szöges ellentétben – Istentől és nemzettől elválaszthatatlanul, azokkal egységet alkotva értelmezhető csupán.

A szabadság iránti elkötelezettsége már ifjúkorában szárba szökkent, mikor tizennyolc évesen az 1956-os forradalom hírét meghallva, Kaposvárról gondolkodás nélkül Budapestre utazott. Saját elmondása szerint, akkor égett ki belőle végérvényesen a félelem, amikor először dobta meg égő benzines üveggel az orosz tankokat, majd kiszaladt a golyózápor elé, hogy behúzza a kapualjba tüdőlövést kapott társát. Élete legszebb hetét pedig akkor élte, amikor a ruszkik elhagyták az országot és a többiekkel együtt azt hitte, megnyerték a haza, a nemzet szabadságát.

A szabadságharcos álma azonban nem tartott sokáig, november 4-én, a bevonuló Vörös Hadsereg lába nyomán a remény rémálommá változott. Menekülnie kellett, a gimnáziumot már Ausztriában fejezte be, majd Genfben diplomázott, a doktori disszertációját a párizsi Sorbonne-on írta. Ezt követően kezdődött a belső-ázsiai és távol-keleti élet, amely minden képzeletet felülmúl… Őstörténeti kutatásai Ujguriába, Tibetbe, Mongóliába, vallástörténeti kutatásai Burmába, Laoszba, Thaiföldre, Kínába és Japánba vitték.

Ahhoz, hogy megírhassa Atilla történetét vagy, hogy beszámolhasson a magyar ősvallásról, tradíciókról, étkezési szokásokról, ősi jelképekről – úgy érezte – át kell élnie, minden zsigerével átéreznie azt a testi-lelki-szellemi szabadságot, amely mentén őseink élték életüket. Ezért lakott Belső-Mongóliában egy jurtában, ahol a végtelen sztyeppén vágtázott lovával, vadászott sólymával, ahogy annak idején elődeink is tették.

Hónapokig élt a burmai őserdőben a Karenni néppel, amely azóta is saját szabadságharcát vívja, hogy megőrizhesse önállóságát, hagyományait és szokásait, és amely a mai napig az ősi természeti népek életformáját követi. Annyira megkedvelte ezt a lélekben rokon, szabadságszerető népet, hogy ügyüket azóta is ő képviseli a nemzetközi térben. Amő nevű táltosuktól sokat tanult a belső béke, a lélek szabadságának kiteljesedése tekintetében. Ezeket az élményeit ’A sólyom embere útjai’ című önéletrajzi regényében írja meg.

Ide, a Burmai őserdőbe, a Karenni néphez vonult vissza nemrég, hogy a kutatómunka után megírja a ’Székely Hadosztály – Erdélyért! A magyar szabadságért!’ című könyvét, amely az ’56-os eseményeket felelevenítő ’A szabadságharcos – Egy élet 1956 szellemében’ után, a „Szabadság” trilógia második kötete. A már megszokott regényes, olvasmányos formát a történelmi tények feldolgozása teszi hitelessé, ugyanakkor a személyes történetek bemutatása, a szerelmi szál kibontása, a korábbi kötetekben szereplő hősök leszármazottainak felbukkanása teszi emberközelivé. Ahogy a kiadó, Püski István fogalmazott a könyv első bemutatóján – Budapesten a Józsa Judit Galériában –, az olvasó drukkol, bízik, együtt érez, egyet nem tud: letenni a könyvet.

A könyv bemutatóján Cey-Bert Róbert Gyulával, a szerzővel, Józsa Judittal és Csámpai Ottó professzorral.

A Székely Hadosztály története az ősi székely hun mondák csodálatos világát idézi fel, amelyben a hős ősök, Atilla király és Csaba királyfi támogatásával visszaverik az ellenséget és megvédik szülőföldjüket. Amit a Székely Hadosztály tett 1918-1919-ben, az a mondabeli csoda megvalósulása, hiszen a magyar hadtörténelem legmegrendítőbb védelmi harcait vívták a haza fennmaradásáért.

1918. október 31-én, az alattomos puccsal hatalomra került balliberális, hazaáruló Károlyi-Jászi kormány leszerelte és feloszlatta a haza megvédésére képes harcedzett, világháborús magyar hadsereget, mikor pedig a legnagyobb szükség lett volna rá. Az Antanthatalmak által támogatott csehek, románok, szerbek kockázat nélkül megindulhattak Magyarország leggazdagabb területei: Erdély, Felvidék, Délvidék meghódítására. Puskalövés nélkül foglalhatták el hazánk területeinek nagy részét. Az ország megállíthatatlanul sodródott a nemzeti megsemmisülés irányába…

Ekkor azonban csoda történt: a mondabeli hősök visszatértek. A székely hazafiak képtelenek voltak tétlenül nézni, hogy Károlyiék átjátsszák az országot az Antantnak és csatlósainak. Kratochvil károly elrendelte a védelem megszervezését, végül megalakult a Székely Hadosztály, amely felvette a harcot az Erdélybe betörő román és francia csapatok ellen. A vasszékelyeket az önzetlen hazaszeretet vitte harcba – ahogy a Verbőczy zászlóalj lobogóján álló felirat hirdette – „Istenért, Erdélyért és a magyar szabadságért”.

A pacifizmus tébolyában tobzódó balliberális Károlyi-Jászi kormány mindent megtett, hogy a Székely Hadosztály honvédő harcát elfojtsa. Miközben a román csapatokat titkon fegyverekkel látják el, a székelyeknek megtiltották Kolozsvár és az erdélyi magyar városok védelmét és felszólították őket, hogy békésen adják át azokat a bevonuló románoknak. 1919. januárjában a Székely Hadosztály katonáinak elege lett a hazaáruló kormány önfeladó politikájából és úgy döntöttek, hogy nem követik tovább a kormány utasításait

Cey-Bert Róbert, regényével az egész nemzet adósságát rótta le a kivételesen bátor és hazafias vasszékelyek előtt, akik miután Székelyföld elesett, tovább harcoltak, szemben a román túlerővel, hátukban a vörösökkel, és a legkilátástalanabb helyzetben sem adták fel. Otthonuk eleste után nem tették le a fegyvert, hanem Erdélyért küzdöttek, a magyar szabadságért szálltak harcba, Székelyföldtől Siófokig ontották vérüket azért, hogy mi ma magyarok lehessünk. A legszörnyűbb hazaárulás korszakában a legnagyobb hazaszeretetről tettek tanúbizonyságot. Akiket a “felszabadulást” követően évtizedeken keresztül nemzetgyalázóként, hazaárulóként lehetett csak emlegetni, s akik gyalázása bizonyos körökben a mai napig divat…

Annak ellenére, hogy fő célkitűzésüket, Erdély felszabadítását, Magyarország Kárpát-medencei határainak megtartását nem sikerült elérni, a Székely Hadosztály vállalásának – ahogy a szerző a könyvbemutatón fogalmazott – fontos üzenete van a jelenkor magyarságára nézve is. Károlyiék, Kun Béláék eszmei örökösei ma is itt vannak közöttünk, bomlasztó tevékenységük éppen olyan veszélyes, mint annak idején. De, ha megtartjuk a hitet Istenben, hazában, családban és ezért a hármas értékrendért képesek vagyunk küzdeni, harcolni, akkor győzni fogunk, mert – Cey-Bert Róbert szavai szerint – csak az veszít, aki a lelki harcot adja fel.

A könyvet méltató Raffay Ernő, Babucs Zoltán, Bárdi László, Kassai Lajos és Wess Roberts mellett, Csámpai Ottó szociológus, a nagyszombati egyetem professzora és a Szent György Lovagrend felvidéki nagypriorja – akiről Cey-Bert Róbert regényeiben az igaz, hő barátokat mintázza – a könyvhöz írt előszavában súlyos megállapítást tesz, amelyen ideje lenne elgondolkodnunk. Mégpedig, hogy Budapesten ma hasonló közhangulat uralkodik, mint 1919-ben, a belső bomlasztó tevékenység alattomosan folyik a háttérben, az országnak pedig továbbra sincs egy „ütőképes, fegyelmezett, a kor kihívásainak megfelelő nemzeti hadserege.”

Ugyanakkor a szerző – jelenkori kitekintése során – rámutatott arra is, hogy hiába születik több gyermek, ha az iskolákban globalista szellemben tanítják őket, elnyomva bennük a hazafias érzelmeket. „A magyar lelket kell megerősítenünk, ezzel folytatjuk a Székely Hadosztály küzdelmét, s leszünk büszke magyarok!” Cey-Bert Róbert regényei a magyar önazonosság-tudat megerősödése szempontjából olyan elengedhetetlen alkotások, amelyek ebben segítenek bennünket. Nemzetünk hőseit, dicső korszakait, nyertes csatáit olyan élvezetes, olvasmányos formában mutatják be, hogy az olvasó büszke legyen magyarságára. Biztos vagyok benne, hogy ha gyermekeink kezébe a Harry Potter helyett ’Koppány –  A fény harcosát’, a  ’Végvári oroszlánokat’, a ’Pozsonyi csatát’, a ’Szabadságharcost’ vagy éppen ’A Székely Hadosztályt’ adjuk, már rengeteget tettünk a felnövekvő generáció nemzeti öntudatának megerősödése érdekében.

Cey-Bert Róbert Gyula: A Székely Hadosztály – Erdélyért! A magyar szabadságért! című könyvét a Püski Kiadónál (1013. Budapest, Krisztina krt. 26.) lehet megvásárolni.

Legközelebbi könyvbemutató: 2019. október 21. 18 óra, Jókai Anna Szalon (1011. Budapest, Iskola u. 28.)

 

A Székely Hadosztály honvédő harcairól bővebben ITT!

Cey-Bert Róbert Gyulával készített riportfilmünk ITT!

 

 

 

A fáklyák fénye egyszer összeér… – Napvíz és Gyöngytűz SZER-tartás Gyergyóban

A fáklyák fénye egyszer összeér… – Napvíz és Gyöngytűz SZER-tartás Gyergyóban

“A Nemzetünk ősidőktől fogva magasztosként tartja számon a szertartásos Tűz gyújtását. Az örök láng ápolásával vállaljuk azt a szellemi, lelki magatartás rendbeállítását, mi Ég és Föld között köttetett. A mindenség szentsége szerint: ahogy lent, úgy fent, és ahogy fent úgy lent. Keresztelő Szent János a víz – a Keresztvíz –, ahogy Jézus a Tűz, melyet Keresztelő Szent János gyújtott, hiszen a szikrát adta tovább a lelkekben.”

(Gyergyai Zandírhám)

 

Ekképpen hangzottak a Tűzrévész, a napgyújtotta máglya szertartásszónoka, vagyis dr. Papp Lajos professzor szavai, betöltve a Gyergyószentmiklós fölötti, a Szent Anna kápolna előtti szakralizált teret, ahol a Nap és a víz segítségével, az elemek erejének összevonásával, de azok összemosása nélkül gyúlt déli tizenkettőkor az a központi tűz, amely később tizenhat máglyát táplált a SZER-tartás során.

Dr. Papp Lajos, mint Tűzrévész / Koncz Árpád fotója

A bűvös tizenhatos szám és elrendezés alapján létrejövő négyzettér éppen olyan sokrétű és mély értelmezéssel bír, ahogy a Benedek Attila kulturális antropológus, a Magyar Állami Operaház főszabásza által megálmodott Napvíz és Gyöngytűz elnevezésű szertartás minden eleme. A Bűvös Mágla az egyetemes számvilág titokzatos területét, a bűvösséget, valamint a lét és az élet alakulásának világát érinti, illetve őseink hiedelemvilágával is szoros összefüggéseket mutat. Négyzetének számsoraiban és számoszlopaiban akár függőlegesen, akár vízszintesen, kisnégyzet szigetesen vagy átlósan stb., az összegek mindig azonosak.

A Csobod lok síkján tehát, amely közel ezer méterrel a tengerszint fölött terül el, tizenhat máglya rajzolta ki a bűvös teret, azzal a magasztos céllal, hogy az ősi hagyomány felidézése révén, a résztvevő szertartók által emelkedjen a Kárpát-medencei szívdobbanás gyógyító ereje, és a rontó erők elűzessenek. Az Apostoli Királyság vármegyéinek száma hatvannégy volt, a szertartásban résztvevő hatvannégy személy közül ezért a jelenlegi anyaországból, illetve az elszakított nemzetrészekről is érkeztek, kihangsúlyozva ezzel összetartozásunkat; sokan anyaföldet hozva magukkal, amely összekeverve gyönyörű szimbólumává lett a Szent Korona tulajdonát képező, elidegeníthetetlen magyar föld egységének. 

A tizenhat Tűzvezérből, és ugyanennyi Fáklyásból, Tűzőrből és Aranytestőrből álló, hatvannégy tűztestőr és a SZER-tartást irányító Tűzrévész mellett Kilenc Bölcs Asszony is megjelent Bernád Ilona bába, népi gyógyász vezetésével, a napsugárral és vízzel való tűzgyújtást Magyar Koronaőrök végezték, s a rendezővel együtt összesen hetvenhét ember mozgott a hegyek között a természet templomaként meghúzódó területen, mintegy utalva az ősi magyar mesevilágunkban rendszeresen megjelenő hetes szám szimbolikájára. Felemelő volt látni, hogy vannak még olyan ifjak, akik az okostelefon és internet uralta virtuális világon kívül is boldogulnak, ahogy a Honvédsuli Kadétprogramjából érkezettek. A kadétok otthonosan mozogva a természetben, fegyelmezetten hajtották végre Csordás Imre, a Magyar Királyi Koronaőrség tagjának parancsait, akinek személye és kiállása nagymértékben hozzájárult a SZER emelkedett hangulatához.

Napnyugta közeledtével, este hét óra tájban a helyszín fölé magasodó Csobot-hegy oldalába ültem, hogy rálássak az eseményekre. Ahogy az idő közeledett, s a nap is majdnem alábukott már, a keleti szél egyre jobban süvöltött, s rajtam lassan, de biztosan úrrá lett az érzés, hogy itt egy magasabb rendű jelenlét van, mint amelyet a megjelent emberek összessége feltételez. Hiába mondták a gyergyói székelyek, hogy a szél napszentület után megáll, egyre csak erősödött, mintegy átfújva, kitisztítva a helyet és talán a lelkek egy részét, az arra érdemeseket is.

Az elemek közül tehát a levegő, vagy mondhatjuk úgy is, a lélek, a lélekzet, a Szentlélek erősen megmutatkozott, ahogy a rezgés is érezhetően egyre egységesebbé vált. A hang, a rezgés a legalapvetőbb rendezője minden életnek és létezésnek, hiszen még szervezetünk legkisebb elemei, a sejtek is képesek egymással kommunikálni a rezgés által. Elképzelni is fenséges, micsoda ereje lehet annak, ha a rezgést (az emberek, a környezet, a kozmosz rezgését) képesek vagyunk magasabb szinten összehangolni.

A SZER

Mikor belépett a bűvös térbe a hét sorba rendeződött, összesen tizennégy ostoros, és lassan, egyszerre mozogva, minden lépést ostorcsapással kísérve körbejárták azt, elkezdtem érezni, hogy a szívdobbanásom egyre inkább az ostorcsapások ritmusához igazodik, végül már a bensőmben visszhangzott minden egyes pattintás. Ekkor éreztem meg először a rezgés jelentőségét, amely minden, az egész völgyet betöltő, zengő gongütéssel még inkább felmagasztosodott bennem. „Igazodás, igazulás, rendeződés” – hangzott a tűztestőrök közös kiáltása, amely három szó tökéletesen fejezi ki a modern korban félresiklott fizikai és lelki világunk, s benne az ősi tudástól, a természettől, az Istentől eltávolodott ember elemi vágyát a világ helyreállítására.

Az első csillagok kigyúltával a Tűzrévész a tizenhat máglya meggyújtására szólította a lánghordozókat, akik a vízzel gyújtott központi tűzbe merítették fáklyáikat. Szabályos mozgásuk a térben, az általuk hordozott tűzzel bejárt útvonal, szintén egy égi, kozmikus rendet mutatott, amelyet ott, akkor sokkal inkább érezni kellett, mint érteni. Ahogyan a szertartás olyan elemeinek jelentőségét is, mit a mirhával való áldozás, a fűzfakarikákkal erősített gyöngytűzláncbarátság vagy a Bölcs Asszonyok által végzett vízvetés.

Az érzés – úgy vélem – sokkal inkább rokonítható a rezgéssel, mint a gondolat, az értelem. Éppen ezért lehet közelebb kerülni a Fennebbvalóhoz, a tisztább dimenziókhoz a gondolatnélküliség által, csak az intuíciókra hagyatkozva. Ezen elképzelésemet támasztják alá az egyik Tűzvezér gondolatai is, amelyek a SZER előtti estén fogalmazódtak meg benne. Megdöbbenve olvastam a gyergyói székely legény sorait, hiszen a látszólagos bizonytalanság és nemértés mögött feldereng egyfajta ősi erő, hit és bizonyosság, valami olyasmi, ami régen a magyarság sajátja volt, s amely sejtésébe beleremeg az egész lényem. Leopold László gondolatai – változtatás nélkül – így hangzanak:

16 máglya

Mélyen hallgatta a csend a tűz pattogását a Csobot-hegy oldalában, lángjai vidám táncot járva, mardosták a sötét, fekete függönyét megvilágítva a köréje rakott 16 megrakott máglyát.

A völgyben egy nyugodtan alvó székely városka, távolabb falvak fényei pislogtak szorgalmasan, jelezve élet tölti be a magasba nyúló hegyek közötti kis medencét.

Egy kis medence a nagy testvér ölében, kiről azt mondják, magára van maradva, mostoha a sorsa akár testvérének a Kárpát-medencének.

Itt ülök, és a lángok közé bámulok, a 16 máglyára gondolok, nem értem értelmét, tudatlan vagyok, szeretnék egy szikrát én is, lángot mi sötét elmémbe gyújtana világot.

Majd szeretnék égő máglya lenni, lángolni, szénné válni, mely ha vízbe dobva, mellé halk imát suttogva erőt adna, mely űzhetné, messze az átkot, a betegséget, a kórt mi sújtja szegény magyar nemzetem s hazámat.

Tudatlan vagyok, de holnap beállok a sorba, végigjárni azt a kusza liszttel szórt utat, mit nem tudok hová vezet majd, de miről azt állítják, hogy a csillagok bejárták már és járják tovább.

Aztán eljátszom a szerepet, mit rám bíznak, szalaggal jelölve, fáklyával kezemben szaladok végig máglyától máglyáig, kiáltom hangosan “Úgy legyen” ha kell, emelem magasba a vesszőkarikát, ha ez segít rajtad szeretett hazám.

Szeretnék hinni! Szeretném hinni azt, hogy egyszer ugyanitt fekszem, csodálom egy magyar város és falvai távoli fényeit, az arcomat égető táncoló tüzet és végtelen boldogság tölt el, hogy akkor megtettem, hittem a lehetetlenben, hittem a 16 égő máglya szakrális erejében, a Teremtőben, és egy Szebb Magyar Jövőben.

Az olyan emberek, mint Laci, aki nem egészen értette, de a legelemibb szinten érezte a SZER jelentőségét; vagy dr. Papp Lajos, aki birtokában van egy magasabb rendű tudásnak; vagy Benedek Attila, aki szívét-lelkét beleadva, rengeteg időt, fáradságot és pénzt áldozva, Rostás Lászlóval és Herczeg Lajossal megvalósította a SZER-t, ezt az Istenhez fordulást, ezt a gyógyító rezgésszám emelést, maguk is mindannyian fáklyavivők a „szebb magyar jövő” felé vezető úton. Ezen az úton pedig egyre több fáklya világít, amelyek fénye hamarosan összeér…

 

 

A kiemelt kép Lukács Géza fotója. 

 

 

A múltunk kötelez – Beszélgetés Demeter Lászlóval, a Kelet Kapuja kiadójával

A múltunk kötelez – Beszélgetés Demeter Lászlóval, a Kelet Kapuja kiadójával

A Székelyföldön – azon belül is Erdővidéken – található Barót település már az 1200-as években lakott volt. A magyar történelem és kultúra számos olyan nagy alakja származott innen vagy a közvetlen környékről, akiket munkájuk révén az egész magyar nemzet ismer és elismer. Ilyen volt Benedek Elek, Apáczai Csere János, Baróti Szabó Dávid, nagybaczoni Nagy Vilmos, Kriza János és Bölöni Farkas Sándor, hogy csak a legismertebbeket említsük.

Barót közepén áll Erdővidék Múzeuma, abban meg az egész világon egyedülállónak számító Masztodon, vagyis gumós fogú őselefánt csontváz, amely szinte teljes egészében épen maradt és a mai napig megtekinthető. A múzeum igazgatója pedig Demeter László történész-muzeológus, aki a magyar jövőbe vetett optimista hitének, a nemzet iránti elkötelezett tenni akarásának és ez irányú, mégis szerteágazó munkásságának köszönhetően, egyértelműen a helyi magyar élet kiemelkedő alakja és mozgatórugója.

Hittel vallja, hogy mi, magyarok rendkívül gazdag és értékes múlttal rendelkezünk, amely kötelez bennünket, s ha mindenki a saját helyén és környezetében eleget tenne ennek a kötelességnek, nem lenne semmi baj. A székelyeket – példának okáért – határőrzés céljából állították a magyar királyok a keleti végekre, s 800-1000 éven keresztül mindig helytálltak.

Minden kornak megvan a maga nehézsége – mondja Demeter László – most még háború sincs, sokkal nehezebb körülmények között mindig volt erő felállni és továbblépni. Az előttünk járók példája és sokkal nehezebb sorsa kötelez bennünket, és ha nem adjuk át örökségüket gyermekeinknek, unokáinknak, megszakad egy több ezer éves történelmi folytonosság.

Úgy véli, eljött az idő, mikor ismét nemzetben gondolkodnak a magyar vezetők, majd egy kis humorral fűszerezve rámutat az igazságra: „Nekem nem vissza kell adni a magyar állampolgárságot, hanem elfogadni a meglévőt, mert a mi nagyszüleinktől, dédszüleinktől nem kérdezték meg, hogy lemondanak-e róla.”

A Tortoma Könyvkiadó tulajdonosaként – rendkívül gazdag, magyar vonatkozású és témájú kiadványai mellett – a dr. Obrusánszky Borbála főszerkesztésében, negyedévente megjelenő Kelet Kapuja című folyóirat felelős kiadója, amely – az akadémikus állásponttal nem egyszer szembehelyezkedve – már harmadik esztendeje igyekszik feltárni a magyar őstörténet valódi arcát. A Gaál Mózes Közművelődési Egyesület elnökeként, olyan identitáserősítő rendezvények szervezője, mint az Erdővidéki Közművelődési Napok, vagy a Magyar Örökség elnevezésű honismereti szabadegyetem és tábor.

Trianon száz éves évfordulójához közeledve, beszélgetésünk során szóba került Székelyföld autonómiájának kérdése is. Demeter László nemcsak az előnyökre, de a benne rejlő veszélyekre is rámutatott, ugyanakkor az egyre gyakrabban tetten érhető transzilvanista gondolkodásmód mentén, a lehetséges megoldásra is rávilágított.

Minderről bővebben a Demeter Lászlóval készített riportfilmünkben:

Készítették: Zana Diána és Mészáros Péter

Készült a Nemzetstratégiai Kutatóintéze megbízásából.

„Amíg én élek, ez a zászló lobogni fog!” – Beszélgetés Mónus Józseffel, a Fehér Farkassal

„Amíg én élek, ez a zászló lobogni fog!” – Beszélgetés Mónus Józseffel, a Fehér Farkassal

Először a tavalyi Kurultájon láttam élőben Mónus József, avagy a Fehér Farkas legendaszámba menő lövéseinek egyikét, amikor is kétszáz méterről talált el egy 1×1 m-es célterületet. Tudva lévő, hogy bástyalövései alkalmával több száz méterről ugyanezt képes végrehajtani magyar várfokokról, esőben, szélben, emberekkel körülvéve, nem beszélve a világversenyekről, amelyek során, elképesztő távolságokba repítve nyílvesszőit, rendre maga mögött hagy bárkit, aki kiáll ellene.

A legendás íjak…

Többször hallottam már tőle, hogy a józan ész határain túl kell lőnie. Ennél jobban, azt hiszem, nem lehet megfogalmazni az ilyen, lehetetlennek tűnő teljesítményt. Egy biztos, itt már nem csupán a célzás tehetségéről, az erőről vagy a koncentrációról kell beszélnünk, valami más is van a háttérben, ami túlmutat a fizikai világ dimenzióin.

Nem sokkal ezután, 2018 nyarának végén a Farkas csapat négy kategóriában döntötte meg a világrekordot az Egyesült államokbeli Wendoverben megrendezett távlövő íjászversenyen. Ekkor Mónus József 897,66 méterre lőtte nyílvesszőjét, és így közel 25 méterrel szárnyalta túl a korábbi 873,26 méteres csúcsot.

A következő évben aztán, személyes találkozásunk alkalmával ő maga mesélte nekem, hogy akkor, s egy ideje már a pozsonyi csata évszáma, a 907-es szám lebeg a szeme előtt, mint cél.  Tavaly tehát, kevesebb mint tíz méter választotta el a hihetetlennek hangzó távolság meglövésétől.  Gondoljunk csak bele: ez majdnem egy kilométert jelent…

A 2019-es Visegrádi Palotajátékokon

Ugyanekkor Mónusné Ruszin Anna 643,94 méterrel állított be új világrekordot, a korábbi 619,49 métert túlteljesítve. Farkas minden alkalommal, hatalmas büszkeséggel beszél feleségéről, soha ki nem hagyva, hogy Ani Zrínyi-leszármazott, s mikor egy Zrínyi lány Zrínyi íjjal győzi le a törököket saját földjükön, az azért – valljuk be – szívet melengető érzés az egész magyar nemzet számára.

Nem egyszer fordult elő az is, hogy a törökországi győzelmet követően, Farkas a dobogó legfelső fokáról lebegtette meg szülővárosa, Hajdúnánás zászlaját….

Visszatérve a 2018-as világversenyre, meg kell említeni, hogy a Farkas csapat másik két tagja is világcsúcsot döntött, Mónus László 747,59 métert, párja, Prokaj Kiara pedig 578,5 métert lőve hagyta maga mögött a mezőnyt.

A világbajnok

Mónus József, aki mongol farkas-vadászoktól kapta a Fehér Farkas nevet, és akit azóta világszerte így ismernek, ez idáig 25 világrekorddal és 6 világbajnoki címmel ajándékozta meg, s tette büszkévé magyar nemzetünket. Véleményem szerint a lelki-szellemi nagyság egyik ismérve, hogy ilyen elképesztő sikerek mellett is szerény tudjon maradni az ember. Első találkozásunk óta már többször volt alkalmam Farkassal beszélgetni, de minduntalan meglep az a hatalmas alázat és mérhetetlen szerénység, amelyet minden alkalommal tanúsít.

Hittel vallja, hogy eredményessége nem csupán saját érdeme. Tudja, hogy a nagyfokú felkészültség (minden áldott nap ötszázat, versenyek előtt ezret lő) nem elég ahhoz, hogy legyőzze a világ legjobbjait. Ezért minden alkalommal segítségül hívja a magyar zászló tiszteletéből fakadó erőt (zászlótudat), történelmi nagyjaink, őseink szellemét és Isten vagy, ahogy ő nevezi, a Sors pártfogását. Így társul az erős kar mellé erős lélek. Egy mongol történész szerint azért lő a világon a legmesszebbre, mert tudatának ereje képes kiszárítani a levegőben a vizet nyílvesszőinek útjából.

„Nagyapám arra tanított, hogy a magyar zászlónak lobognia kell, és amíg én élek, ez a zászló mindig lobogni fog.” Ez az egy kijelentés – úgy hiszem – mindent elárul hazaszeretetről, az elődök, az ősök, a magyar múlt és történelem tiszteletéről és arról, mit is érez Mónus József a magyar nemzet iránt. Mégis, beszéljen minderről ő maga, én pedig garantálom, hogy a szíveket büszkeséggel, a szemeket könnyel telíti meg ez a bő fél óra Fehér Farkassal:

A filmet készítették: Zana Diána és Mészáros Péter

Készült a Nemzetstratégiai Kutatóintézet megbízásából.

 

Magyarország példaként szolgál Európa számára – Beszélgetés Capári Róberttel

Magyarország példaként szolgál Európa számára – Beszélgetés Capári Róberttel

Az egykori püspöki váristálló a Sümegi Vár lábánál.

Festői környezetben, a Sümegi Vár tövében áll az a több mint háromszáz éves, egykor püspöki váristállókét funkcionáló lovarda, amely ma a Capári Lovasiskolának ad helyet, ugyanakkor az épületegyüttest és a hozzá tartozó területet, időről-időre korhű viseletbe öltözött falkavadászok vagy éppen Radetzky huszárok lepik el.

Capári Róbert

Capári Róbert, a – fent említett tevékenységeket végző – három egyesület vezetőjeként igazi büszke, lovas magyarként éli a dicső nemzeti múlttal, történelemmel és keresztény hittel átitatott mindennapjait. Az évszázados falak és a hatalmas gerendák között járva, valóban megelevenedik a történelem, ahogy a különböző huszár egyenruhák és csákók, a számos korabeli fegyverzet és a magyar történelmi eseményeket ábrázoló festmények között haladunk.

Itt gyűlnek össze rendszeresen az 1991-ben alapított Radetzky Huszáregyesület tagjai Capári Róbert elnöklésével, hiszen – a külsőségek, a megjelenés mellett – a hagyományőrzés szerves részét kell, hogy képezze a lelki és szellemi épülés is.  „Huszárok vagyunk, hagyományt őrzünk, tudni kell, mit őrizzünk” – szögezi le Robi, aki szerint a magyar nemzetnek feladata van mind Európában, mind pedig a világban.

Az istállóban.

A magyar embereknek még sincs megfelelő önazonosságtudata, melynek oka, a történelmi ismeretek hiányossága. Azonban a nemzeti identitás bennünk, keleti népekben még így is lényegesen erősebben van jelen, mint az eltunyult nyugatiakban – mondja, akik nem látják, hogy Magyarország a jelenben – ahogy a történelem során számtalanszor – példaként szolgál Európa számára.

Három egyesület vezetőjeként, Capári Róbert a civil szervezetekben, a közösségépítésben látja a megoldást, valamint a fiatalok bevonásában, amely csak példamutatás révén lehetséges. A lényeg – mint mondja –, hogy közösen próbálnak alkotni, értéket teremteni.

 

 

Egy 21. századi lovag – Videóriport Dr. Csámpai Ottóval

Egy 21. századi lovag – Videóriport Dr. Csámpai Ottóval

Dr. Csámpai Ottó, a Nagyszombati Egyetem egykori professzora, a Szent György Lovagrend Felvidéki Nagypriorátusának vezetője a Nyitra vidékén fekvő Zoboralján világító lámpásként áll a helyi magyarság előtt, amely az általa szervezett kulturális programok, előadások, rendezvények hatására, az idő folyamán közösséggé formálódott. Több mint egy évtizede költözött vissza Pozsonyból szülőfalujába, Nyitracsehire, ahol létrehozta a Jurta Látványtárat, azt a közösségi teret, ahol azóta is töretlenül folyik a nemzeti identitásépítés.

A Jurta Látványtárban

Szociológusként több tanulmányában és könyvében már az új évezred küszöbén figyelmeztetett a nemzetközi migráció biztonsági kockázataira, ugyanakkor már egy évtizede felhívta a figyelmet az ún. “politikailag korrekt” fogalmazás veszélyeire is. „Viharvert nemzettudat” című kötetében egyedüliként adott átfogó elemzést a Nyitra vidék magyar etnikumának nemzeti tudatában és érzésvilágában bekövetkezett változások körülményeiről.

Filmünkben felidézzük a felsőoktatásban eltöltött éveit, a szlovák nyelvi környezetben magyarként való érvényesülésnek útját, amely során nemcsak a magyar, de a szlovák diákok tiszteletét és nagyrabecsülését is elnyerte. Ami nem csoda, hiszen hatalmas tudása, lényeglátása és intellektusa mellett, embersége is példaértékű. Tamási Áron szavai jutnak eszembe: „Aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan.” Dr. Csámpai Ottó nagyszerű ember, legnagyobb emberi értékének pedig a magyarsággal csordultig telt szívét tartom, amely minden szavát, minden tettét áthatja.

Dr. Csámpai Ottóval és Dr. Cey-Bert Róbert Gyulával

Természetesen szót ejtünk a meghurcolt gróf Esterházy Jánosról, akinek – a morvaországi mirovi börtönben bekövetkezett halála után – hamvai egy prágai börtönsírból mintegy hatvan év után térhettek csak haza, szülőföldjére. Dr. Csámpai Ottó násza, Paulisz Boldizsár alsóbodoki vállalkozó, az Esterházy János Szülőföldjéért Egyesület alapító tagja önerőből építette meg azt a kápolnát, amelyben végre végső nyugalomra lelt a felvidéki mártír politikus, s amely azóta zarándokhelyként működik.

A Szent György Lovagrend Felvidéki Nagypriorátusa alapításának körülményein és működésén túl az is érdekelt, hogy 21. században mi tesz valakit lovaggá, milyen lelki dimenziói vannak a lovagi létnek és mi különböztet meg egy modern-kori lovagot az átlagembertől. Ahogy a Professzor mondja, manapság a lovagi erények kihaltak, éppen ezért a rend elsődleges feladata, ezek újjáélesztése és átadása a következő nemzedékek számára.

Az már ismeretségünk elején világossá vált számomra, hogy a lovagi tulajdonságok Dr. Csámpai Ottó esetében nem csak külsőségekben, hanem lényében is megmutatkoznak, az Istenhit, a család- és a hazaszeretet, az együttérzés, a segítőkészség, az őszinteség, a megbízhatóság, a becsület és a bátorság mind ott élnek a lelkében. Nem csoda, hogy Dr. Cey-Bert Róbert Gyula, a történelmi regényeiben bemutatott igaz barátokat róla formálta.

Készítették: Zana Diána és Mészáros Péter

Készült a Nemzetstratégiai Kutatóintézet megbízásából

 

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás