Hatvanöt éve végezték ki Tóth Ilonát, Jelenczki István róla készült filmje az Uránia műsorán.
„Az 1970-es évek második felében én is olvastam a szamizdat irodalomban megjelent 1956-os harcok igaz történetét. Ez szembesített azzal, hogy milyen hazug és meghamisított magyar történelmet tanítottak a korosztályomnak” – mondja Jelenczki István Magyar Örökség-díjas és MMA Nagydíjas filmrendező, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, akivel Tóth Ilonáról készített filmjéről beszélgettünk annak kapcsán, hogy az ’56-os mártír medikát hatvanöt éve végezték ki.
Az Uránia Nemzeti Filmszínház Tóth Ilona kivégzésének hatvanötödik évfordulóján, június 28-án tűzte műsorára a „Tisztítótűz tetején álltunk” – Tóth Ilona drámája című dokumentumfilmet. Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni kádári megtorlás koncepciós perei közül az egyik legbotrányosabb eljárásban ítélték halálra a mindösszesen huszonnégy esztendős nőt, aki 1932. október 23-án született, és 1957. június 28-án felakasztották. Jelenczki István az ’56-os események hiteles történetének feltárására vállalkozva alkotta meg a „Népek Krisztusa, Magyarország” 1956 című négy részes dokumentumfilmjét, melynek folytatása, az ötödik része a Tóth Ilona-film. A rendező fontosnak tartja a történeti előzményeket, amelyek Pongrátz Gergelyhez, a Corvin-köziek második parancsnokához vezetnek.
„Hazajövetele után létrehozta az azóta is egyetlen ’56-os múzeumot, amely 1999-ben nyílt meg. A megnyitó ünnepség után, hármasban; Pongrácz Gergely, Papp Lajos szívsebész professzor és jómagam beszélgettünk. Gergely kora délutántól estébe húzódóan mesélt a csodálatos tizenhárom napról, a harcokról, a személyesen átélt tragédiákról. Feloldódva, már-már baráti hangulatban, olyan háttéradatokat is elmondott, amelyek az általa írt „Corvin köz 1956” című könyvben nem voltak benne. Ez a személyes találkozás győzött meg arról, hogy nekem róla, vele és 1956-ról filmet kell készítenem” – avat be Jelenczki István, majd további meghökkentő részleteket árul el. Mint mondja, a 2002-ben megírt szinopszis munkacíme „Igazság és hamisítás” volt, és amikor a forgatókönyv-tervezetet elküldte Pongrácz Gergelynek, a következő választ kapta: „Miért akarod, hogy mindketten börtönbe kerüljünk? De tudod mit? Készítsük el a filmet!”
„A forgatás 2004-ben kezdődött, magánerőből, és 2005-ben egy magát megnevezni nem kívánó polgári egyesület támogatása tette lehetővé, hogy folytatódjon. A befejezéshez ismét az önerők és tartalékok teljes kimerítése révén jutottam el. A címváltozást az tette szükségessé, hogy a forgatás során olyan drámai megélt sorsokat rögzítettem, amelyeken keresztül nemcsak a személyek, hanem a haza vált – immár másodszor –, a XX. század keresztáldozatává” – mesél tovább a rendező, később pedig rátér arra, mi szolgáltatta az inspirációt, hogy Tóth Ilona történetét is feldolgozza: „M. Kiss Sándor és leánya Kiss Réka (a filmben megszólaló történészek) akkor álltak a könyvük befejezése előtt, amikor az előző részeket forgattam. A kötet „A csalogány elszállt” címen jelent meg. M. Kiss Sándor hallatlanul intenzíven benne élt a Tóth Ilona-ügyben. Az egyik forgatási szünetben azt mondta; nem bírja ki, hogy el ne mondja. Leült a kamera elé, és egy óra huszonhat percben előadta kutatásaik eredményét, amivel engem – bevallom őszintén – teljesen bevont ebbe az örvénybe. Érvelésének a logikája, tisztasága számomra egyértelművé tette, hogy erről filmet kell forgatnom.”
Így készült el önerőből a „Tisztítótűz tetején álltunk” című film. Az ’56-ról szóló alkotásokat a Duna Televízió akkori osztályvezető szerkesztője nem engedett műsorra tűzni. „A következőket mondta a szemembe: Amíg én ebben a pozícióban vagyok „A népek Krisztusa Magyarország” 1956 nem fog lemenni a Duna tévében” – idézi fel Jelenczki István, aki szerint már a cím is veszélyes. A Duna az incidens után hat évvel adta le a filmet. Az ’56-os szabadságharcot is azért kellett eltörölni – mondja a rendező, aki szerint ebben Washington éppen úgy érdekelt volt, mint Moszkva – mert nem lehetett Magyar út, ahogy ma sem. „A tudatos történelemhamisítás nemcsak az elmúlt évszázadokra érvényes, hanem a közelmúltbeli és a jelenkori eseményekre is igaz. Az agymosás, a hamis tudat képzése és kialakítása rendkívül hatékony. Mérhetetlen anyagi és infrastrukturális erők állnak mögötte, olyan erők, amelyeket elképzelni sem tudunk” – mondja. Kérdésemre, hogy ma mennyire érzékeny a társadalom erre a témára, lehangoló választ kapok: „a többség észre sem veszi, sőt boldogan asszisztál ahhoz, hogy a vágóhídra vezessék. Mindent elkövetnek, hogy ne légy, ne lehess a saját történelmi öntudatodba ágyazódóan önmagad; sem nemi, sem faji, sem nemzeti önazonosság nem kell. A parancs: mindent eltörölni.”
A film – mint Jelenczki István munkáinak legnagyobb része – állami támogatás nélkül készült el, díszbemutatója 2008-ban volt az Urániában, a Duna televízió egyszer tűzte műsorra, a Magyar Művészeti Akadémia beválogatta 100 dokumentumfilmjébe. A vidéki, kisebb közösségekbe azonban sokszor hívták, ahogy a rendező egy korábbi beszélgetésünk során fogalmazott; filmjeinek híre szájról szájra, lélektől lélekig terjed. „2009-2010 tájékán megkerestük a Semmelweis Egyetem diákönkormányzatát, hogy szívesen levetítenénk a Tóth Ilonáról készült filmemet, hiszen arról a hatodéves medikáról van szó, akit már akkor, az ő idejében nagyra tartottak tanárai, professzorai, és egy beteljesült orvosi pályát képzeltek számára. A szobra ekkor már ott volt, az egyetem előtt. A vetítés megvalósult a Semmelweis Egyetem központi épületének hatalmas dísztermében. A több száz fős teremben, a hallgatók talán tízen voltak jelen, és körülbelül húszan, harmincan lehettek azok az idős kortársak, akik ismerték, szerették Tóth Ilonát” – számol be a rendező, aki úgy véli, hogy 1957 óta, a mai napig el lehetett és lehet hitetni a társadalom jelentős hányadával, hogy az igaz nem igaz, és hogy aki ártatlan, az nem ártatlan.
„Mivé lettél Árpád büszke népe? / Mivé lettél nemzetem, ó magyar?” Így kezdődik a vers, amelyet Tóth Ilona tizennégy esztendős korában írt Ébresztő címmel. Jelenczki István is felteszi a kérdést, és nemcsak filmjében. Beszélgetésünk végén, mintegy kitekintésként sorolja: „Ki és kik szolgálják a hamis tudat, a meghamisított történelmi tudat bebetonozását, és legfőbb kérdés, hogy miért, milyen érdekből? Tudunk-e szembenézni azzal, hogy hamis, manipulált a magyar őstörténet, hogy évezredes, évszázados és jelenkori manipulált történelmi tudatunk van? El tudunk-e jutni a Nimród, Hunor, Magor önazonosságáig? El tudunk-e jutni a szkíta, hun, avar, magyar folytonosság felismeréséig? El tudunk-e jutni a felismerésig, hogy most is hazudnak, és visszaélnek mindennel, sőt felhasználják, kiforgatják, és Mammon istenének feláldozzák mindazt, ami a magyar szerves, mellérendelés elvére épülő műveltség alapja évezredek óta? Tudjuk e mi történik most velünk?”
Az egykori tájgazdálkodás, az ártéri gazdálkodás nemhogy pusztította, de egyenesen gazdagította a teremtést, minek köszönhetően a középkori Magyarország Európa éléskamrája lehetett.
XIII-XIV. századi úti leírásokból tudjuk, hogy egyedül Norvégia vetekedett folyóink halbőségével; ott azonban mást nem is ettek, ellenben hazánk számtalan terményben bővelkedett. Mátyás király krónikásának, Galeotto Marzianonak tulajdonítják azt a mondást, mely szerint a Tiszának kétharmada víz, egyharmada pedig hal. Bertrandon de la Broquiere francia utazó az ezernégyszázas évek elején azt írja; egyetlen folyóban sem látott még annyi halat, amennyit a Tiszában. Az Alföld pedig egy mesebeli pagonyhoz hasonlított a kisgazdaságoknak köszönhetően.
A hagyományos paraszti társadalom fokozatos felszámolásával a Kárpát-medencei földi paradicsom eltűnt, és átadta a helyét a legeltető állattartásnak, a nagybirtokoknak; a rendkívüli biodiverzitást pedig végül felváltotta a monokultúrás, kizsákmányoló növénytermesztés és nagyüzemi állattartás. Ez a folyamat nem csupán fizikai, de lelki síkon is tetten érhető a magyar néplélekben.
Minderről Andrásfalvy Bertalannal beszélgettünk:
A filmet készítették: Zana Diána és Mészáros Péter
Készült a Nemzetstratégiai Kutatóintézet megbízásából
Valami nagyon nincs rendben a világgal. Ez a gondolat – úgy vélem – sokunk fejébe szöget vert már, miközben a munkahelyünkről fáradtan hazafelé zötykölődtünk a zsúfolt metrón, vagy a szupermarket polcáról éppen leemeltünk egy agyonvegyszerezett, Kínában termett – talán inkább előállított – fokhagymát és egy pár Spanyolországból importált természetellenesen nagy és hibátlannak látszó almát, esetleg a neonfényű irodában a háttérzajként funkcionáló rádióműsorból megmaradt gondolat hatására, miszerint a Jolán ősi görög szóalkotás, melynek jelentése jó lány.
A fenti példák akár sarkítottak is lehetnének, de sajnos nem azok. A test-lélek-szellem egységének mindhárom pillérét jó ideje rombolják már mind az egyén, mind pedig a nemzet szintjén. Az élelmiszeripar huszonkétezer-féle vegyszert használ, a média félelmet és hamis vágyakat generál, frusztrációt, s végül testi, lelki betegséget okozva. A gyógyszeripar a világon jelenleg nagyobb profitot termel, mint a fegyvergyártás. A szintetikus anyagokkal történő tüneti kezelés mellékhatásai csak újabb tüneteket generálnak, amíg végül már orvosolhatatlan a baj. Az emberek elfordultak a természettől és Istentől.
Valami nagyon nincs rendben a világgal. Géczy Gábor kezdte ezekkel a szavakkal a beszélgetést, akihez azért mentem el, mert úgy vélem, az ő elképzelése – amelyet Magfalván a gyakorlatba is ültet – jelenti a kiutat a testet, lelket és szellemet nyomorító jelen társadalmi állapotból. Az egyetlen megoldás, hogy felhagyunk a felesleges tevékenységekkel, amelyek csak lefárasztanak, nem tömjük tovább magunkat szeméttel és nem hagyjuk, hogy a média butítson, a felesleges stressz pedig megölje lelkünket.
Hiszem, hogy ha szigeteket hozunk létre magunk és közösségeink számára, visszatérünk a természetbe, visszakerülünk az isteni teremtés körforgásába, őseink hitéhez, tudásához, hagyományaihoz és teremtünk, tisztulunk, fényesedünk, végül rend kerekedik majd bennünk és körülöttünk is.
Zana Diána
Köszönöm Mészáros Péter önzetlen operatőri és vágói munkáját!
A ’90-es évek elején újraszerveződött Szent György Lovagrend Rendi Alkotmányának Preambuluma a következő sorokkal kezdődik: a világban a jó erkölcs fölötte igen romlásnak indult, az egymás iránti szeretet, az irgalom, a megértés, az együttérzés, a becsület, a tisztesség, a bajtársias és a lovagias szellem kiveszni látszanak, s az ellenséges gonoszság készül erőt venni a szíveken…
Mónus József előadása
A mai, kizökkent világunkban, mikor a valódi érték értéktelenné vált, az értéktelen pedig felmagasztosult, égbekiáltóan nagy szükség van olyan emberekre, akik példával járnak mindannyiunk, s főleg a fiatalság előtt, akitől nem idegenek még a fent említett tulajdonságok. Csámpai László, a Szent György Lovagrend Felvidéki Nagypriorátusához tartozó Zoboralji Apródok vezetője évek óta foglalkozik a Nyitra-vidéki gyerekekkel. Nemzetmentő feladatot vállalt magára, hiszen, amellett, hogy a lovagi erényekre tanítja és a fegyverek használatára képzi, egyúttal magyarságra neveli az apródokat, ami a kisebbségben lévő nemzettársaink és az egyre inkább elszlovákosodó magyarság körében – a magyar megmaradás tekintetében – létszükségletté vált.
dr. Hidán csaba előadása
Mindehhez hozzájön a 21. század globális jelensége: az informatika térhódítása, az egymástól való elidegenedés, a fogyasztói társadalom negatív hozadékai, az élelmiszer- és gyógyszeripar szervezetkárosító és a média agymosó hatása. Ebben a világban kevés fiatal választja a számítógép és az okostelefon elsődlegessége helyett a közösséghez tartozást és az azzal járó felelősséget, a kemény munkát, a tanulást és fárasztó gyakorlást. Akik azonban mégis ez utóbbit részesítik előnyben, azokból minden bizonnyal testben, lélekben és szellemben egyaránt egészséges emberek lesznek. Erről győzött meg az az egy hét, amelyet a zoboralji apródok társaságában tölthettem.
Egy megható pillanat
Dr. Papp Lajos professzor minden évben, önköltségen tábort szervez külhoni és anyaországi magyar gyermekeknek azzal a céllal, hogy az Angyal-völgyben eltöltött idő alatt – kiemelkedő magyarok társaságában, tanításukkal gazdagodva, valamint a Szent Koronát meglátogatva és a Professzor úr iránymutatásával felvértezve – identitásuk megerősödjön és a magyar önazonosság-tudat életük fontos részévé váljon.
Szent Korona szertartás
Idén tehát a Szent György Lovagrend felvidéki apródjai, valamint egy székesfehérvári kisfiú – aki tehetségének köszönhetően végül tiszteletbeli apróddá vált – érkeztek Verőcére a Professzor úr birtokára. A napi kétszeri edzés mellett – úgy vélem, velünk, jelenlévő felnőttekkel együtt – erős lelki és szellemi táplálékot is kaptak a fiatalok, hiszen megtisztelt bennünket a világ legjobb történelmi távlövő íjásza, Mónus József, vagyis a Fehér Farkas, aki a magyar zászló becsületéért folytatott harcban megmutatkozó, mindent és mindenkit legyőző hitéről tett tanúbizonyságot. Korabeli viseletben, a honfoglalás koráról tartott előadást dr. Hidán Csaba régész, történész. Jézus Krisztus kálváriáját Maczkó Mária, Magyar Örökség-díjas énekművésszel járták végig. A jóga testet-lelket harmóniába hozó élményébe Basa Brigitta avatta be a társaságot, a gyógynövények varázslatos világába pedig Szabó Klárának köszönhetően kaptak betekintést.
Az apródok bemutatója a tábor végén
Utolsó este a Szent Korona szertartás, amely során – a Szent Korona másolatának jelenlétében – dr. Papp Lajos professzor úr felolvasta a Szent Korona fogadalmat, majd lélekemelő gondolatait osztotta meg magyarságról, hitről és küldetéstudatról, méltó befejezése volt az együtt töltött hétnek. Számomra örök emlék marad a sok kedves, olykor mulatságos és legtöbbször megható pillanat, amelyek képesek arra, hogy oldhatatlan kötelékeket fonjanak emberek közé, hogy közösséget kovácsoljanak az egyénekből, s hogy segítsenek gyökeret ereszteni a szent magyar anyaföldbe.
Ezek a gyerekek „emberségről példát, vitézségről formát” kapnak az apródképzés során, ezt bizonyította, hogy a tábort lezáró, látványos bemutatón túl, a lovagi erények már első pillanattól kezdve megmutatkoztak a tisztelettudó, udvarias magatartásukban, a segítőkészségükben és a fegyelmezettségükben. Vezetőjüknek hála, egy olyan útra léptek, amelyen járva minden körülmények között emberek tudnak majd maradni, magyar emberek.
Mónus József, vagyis a Fehér Farkas nem csak kiemelkedő világbajnoki teljesítményével küzd a magyar nemzet becsületéért és lelki-szellemi felemelkedéséért, hiszen ezt a harcot – ahogy ő maga is vallja – leginkább az iskolapadokban kell megvívnunk azáltal, hogy a gyermekeket egészséges nemzettudatra neveljük. Éppen ezért, rendszeresen tart előadásokat iskolások részére az Anyaországban és az elszakított nemzetrészeken. Az alábbi felvétel a felvidéki Csatán készült, ahol a táborozó gyerekek a léleképítő szavakon túl, megismerkedhettek az íjak összetételével, részesei lehettek a futballpályát hosszában átszelő lövéseknek, kezükbe vehették az eszközöket, valamint felnőttek, gyermekek egyaránt megpróbálhattak kihúzni egy 112 fontos íjat. Ez persze, egyik vállalkozónak sem sikerült…
Korábbi videóriportunk Mónus Józseffel ITT elérhető.
Magyarországot száz évvel ezelőtt keresztre feszítették. Franciaországban, Trianonban verték be a vasszegeket testünkbe.
Testünkbe, nem végtagjainkba, mert keresztre feszítés előtt megcsonkolták országunkat.
Kínhalálra ítéltek bennünket, mint oly sokszor írott történelmünk során.
Sokszor próbálták kiirtani a magyarokat, de ilyen, előre eltervezett és galád módon végrehajtott pusztítást soha nem végeztek korábban.
906-ban, az Árpád hazatérését követő tizenegyedik évben Európa, mai nevén az Európai Unió meghirdette a leszámolást: „Ungros eliminandos esse!” – A magyarokat el kell pusztítani!
907-ben, ezeregyszáztizenhárom éve, Európa egyesített serege – mintegy 120 ezer fővel, a kor legfejlettebb haditechnikáját felsorakoztatva zúdult Magyarországra.
Árpád csupán három-négy tüment tudott mozgósítani.
A háromszoros túlerőben lévő ellenséget őseink, Árpád vezetésével úgy megverték, elpusztítva hadvezéreket, nemes urakat, püspököket, egyházi vezetőket, hogy Lajos király is csak szerencsével menekülhetett el a pozsonyi csatából.
Ezt követően 123 évig nem tudta átlépni idegen hadsereg a magyar gyepüket.
Hős magyar vitézeink, különleges képességekkel megáldott királyaink, hadvezéreink, több mint egy évezreden keresztül a Szent Korona országát-országait vérrel és verítékkel megtartották a Kárpát-medencében.
A mai nap nem örömünnep!
Nem az összetartozás ünnepe!
A mai nap nemzetünk legfájdalmasabb gyásznapja, és egyben a tartozás napja. Az Anyaország hosszú időre cserben hagyta az elszakított részek magyarjait, megfeledkezett anyai kötelességéről. A tartozásunkat előbb le kell róni ahhoz, hogy újból összetartozhassunk!
Megbocsátani keresztényi kötelesség!
Megbocsátani csak annak lehet, aki bocsánatot kér.
Az elmúlt száz évben senki, egyetlen nemzet nem kért bocsánatot tőlünk.
A bocsánatkérés után meg tudunk bocsátani.
De megbékélni soha nem lehet, amíg a rablott területek és annak magyarjai vissza nem térnek a Szent Korona oltalma alá.
Száz éve már sírunkra dobálták a földet, de a csonkolt torzó, a magyar nemzet ebből a gödörből is kimászott. Köszönhetően azoknak a szellemi-emberi nagyságoknak, akiknek minden koron „a haza minden előtt” volt.
Ma is vannak és a jövőben is lesznek nemzetmentő magyarok.
Én, és az itt lévők egyike sem mondhat le soha egyetlen rögről sem, amelyet őseink megszereztek és megtartottak.
Nem kaptunk rá felhatalmazást, hogy lemondjunk róla, vagy eladjuk e szent földet.
A mai napon emlékezünk. Itt, az önök által bejárható stációk mutatják be azokat az ősöket és elődöket, akiknek köszönhetjük magyarságunk, és Kárpát-haza megmaradását.
A magyar nemzet főnixmadár módjára többször feltámadott. Világhatalmak megdőltek, Tatár, Oszmán, Osztrák, Német, Szovjet Birodalom. A globális pénz- és ideológiai hatalom is végnapjait éli.
Mi vagyunk! Magyarország létezik!
Gróf Apponyi Albert trianoni védőbeszédében mondotta: „Önök most megásták Magyarország sírját, de Magyarország ott lesz a temetésén mindazon országoknak, amelyek most itt megásták Magyarország sírját.”
Trianoni keresztfánk rozsdás vasszögeit tartogatjuk a globális világhatalom koporsószögeinek.
Elég volt a megalázkodásból, elég volt a földre szegezett tekintetből!
Magyarok, emeljétek fel fejeteket! Büszkén emlékezzetek az ezeregyszáz év küzdelmeire!
A csonka országban és az elszakított részeken utolsó leheletig őrizzetek minden rögöt!
Székelyek – mint oly sokszor – vigyázzátok keleti határainkat!
Nándorfehérvár ivadékai, hallgassátok a déli harangszót, amely a ti dicsőségteket hirdeti. Emlékezzetek! Ne feledjétek!
Munkácsiak, Zrínyi Ilona és Rákóczi várát vigyázzátok!
Pozsonyban ne felejtsétek, hogy voltak idők, midőn az ország szíve nálatok dobogott. Királykoronázó ünnepek, országgyűléseink emlékét, rezgéseit a Ti városotok, a mi várunk falai őrzik.
Mindig voltak és lesznek magyarok, akik munkájukat, szellemi és anyagi erejüket az ország javára fordítják és készek életüket is feláldozni a hazáért.
Ma nem életáldozatra, hanem munkaáldozatra van szükség.
Mi a mai napon Bethlen Farkas tanyáján jöttünk össze emlékezni. Bethlen Farkas öregapja volt a második bécsi döntés után Észak-Erdély kormánybiztosa.
Példát mutatni és áldozatot hozni mindenkinek megadatott. Bethlen Farkas ősei örökségét követve, tizennégy stációt építtetett tizenhét nemzetépítő és nemzetőrző magyar ember történetével. A Magyar Kálvária gravírozott réztábláinak szövegeit Zana Diána írta és szerkesztette.
Olvassátok el, és mondjátok el fiaitoknak és unokáitoknak:
Kik voltak e nagyszerű emberek!
Kik voltak vezetőink!
Kik voltak nemzetünk bástyái, világítótornyai!
A teremtő Istennek köszönöm, hogy életem alkonyát ebben a gyönyörű völgyben, Bethlen Farkas gróf szomszédságában tölthetem!
Innét küldöm üzenetem minden magyaroknak, fájdalmas kiálltással!
Töretlen hitemet Sajó Sándor megfogalmazásában itt hagyom örökül.
Uram, tudd meg, hogy nem akarok élni,
Csak magyar földön és csak magyarul;
Ha bűn, hogy lelket nem tudok cserélni,
Jobb is, ha szárnyam már most porbahull;
De ezt a lelket itthagyom örökbe
S ez ott vijjog majd Kárpát havasán
És belesírom minden ősi rögbe:
El innen rablók, – ez az én hazám!
És leszek szégyen és leszek gyalázat
És ott égek majd minden homlokon,
S mint bujdosó gyász, az én szép hazámat
A jó Istentől visszazokogom;
És megfúvom majd hitem harsonáit,
Hogy tesz még Isten gyönyörű csodát itt:
Bölcsővé lesz még minden ravatal, –
Havas Kárpáttól kéklő Adriáig
Egy ország lesz itt, egyetlen s magyar!
A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.
Az Uránia Nemzeti Filmszínház Tóth Ilona kivégzésének hatvanötödik évfordulóján, június 28-án tűzte műsorára a „Tisztítótűz tetején álltunk” – Tóth Ilona drámája című dokumentumfilmet. Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni kádári megtorlás koncepciós perei közül az egyik legbotrányosabb eljárásban ítélték halálra a mindösszesen huszonnégy esztendős nőt, aki 1932. október 23-án született, és 1957. június 28-án felakasztották. Jelenczki István az ’56-os események hiteles történetének feltárására vállalkozva alkotta meg a „Népek Krisztusa, Magyarország” 1956 című négy részes dokumentumfilmjét, melynek folytatása, az ötödik része a Tóth Ilona-film. A rendező fontosnak tartja a történeti előzményeket, amelyek Pongrátz Gergelyhez, a Corvin-köziek második parancsnokához vezetnek.
Legutóbbi hozzászólások