Üzenet Nagyhét Szent Háromnapjára

Üzenet Nagyhét Szent Háromnapjára

Húsvét előtt állunk. Ma megkezdődött a Nagyhét Szent Háromnapja, amikor a keresztény világ Jézus Krisztus megváltó szenvedéstörténetére és hitünk legmélyebb titkára, a dicsőséges feltámadásra emlékszik, melynek első mozzanata ugyan Virágvasárnap, a jeruzsálemi bevonulás, azonban a római hatalom igájából menekülni vágyó, hozsannázó tömeg sorfala közti bevonulás mélyebb igazságát a Szent Háromnap történés-sorozata világítja meg számunkra.

Nagycsütörtökön felidézzük, ahogy Jézus utoljára költi el vacsoráját az apostolokkal és a Boldogságos Szűzanyával, aki élete minden fontos pillanatában jelen van. Megváltó Krisztusunk, vacsora előtt megmossa tanítványainak lábát, megmutatva számunkra a keresztény ember alapmagatartását, az alázatot, amely nem más, mint Isten és az embertársaink szolgálata. Az utolsó vacsora második mozzanata az Eucharisztia megalapítása, a keresztény közösség biztosítása arról, hogy a kenyér és bor jelképe alatt a világ végezetéig velünk lesz.

Nagypénteken “Rómába mennek a harangok”, a világ elnémul. / Nagyboldogasszony- és Szent Adalbert-főszékesegyház, Esztergom

A getszemáni kerti virrasztás után következik Nagypéntek keserűsége, amikor is – vallja a keresztény magyar ember – „Rómába mennek a harangok”, mert az egész világ megrendül és elnémul attól az igazságtalanságtól, hogy Isten Fiát a képmutató tömeg keresztre feszítteti. Ő azonban a keresztről hirdeti, hogy mindezzel teljesítette be küldetését, hiszen tudja, hogy Ádám bűnét és annak zsoldját – a lelki halált – csak az új Ádám végzete képes tisztára mosni.

A hagyomány szerint Nagyszombaton Jézus pokolra szállására emlékezünk. Csendes és puszta ilyenkor a világ, mert ez az az idő, amikor „nincs Isten, meghalt” – mert megölték őt… A szeretet azonban erősebb a rossznál és a bűnnél, az élet a halálnál – ezt hirdetik Húsvétvasárnap reggel az asszonyok, Péter és a másik tanítvány, János, akik szaladva sietnek a Szent Sírhoz. Az emberi lét legnagyobb titkára emlékezünk ekkor: a halál miértjére és kilátástalanságára, Isten az élet igenlésében ad választ.

Húsvét előtt állva a leghitelesebb forrás jelenik meg előttünk, hirdetve a világnak, hogy az a példa, amelyet Jézus mutat számunkra vagy akár egész nemzetünk számára, a leginkább járható út: a nagypénteki keserűséget, a nagyszombati kilátástalanságot követő húsvétvasárnapi feltámadásnak, az élet igenlésének és a tevékeny szeretetnek útját.

Szent II. János Pál pápa mondta volt: „Semmi sem győz meg, csak az igazság és semmi sem ment meg, csak a szeretet.”

Áldott és magasztos feltámadás-várást kívánok mindannyiuknak!

 

(Kiemelt kép: Zana Diána: Ugró Jézus)

 

 

 

 

Ima Magyarországért

Ima Magyarországért

A 2006-ban történt brutális cselekmények óta, immár tizenkettedik esztendeje, minden évben Gyümölcsoltó Boldogasszony napján, vagy az ahhoz legközelebb eső vasárnapon összegyűlnek a magyar nemzetért közösen imádkozni kívánók, megmutatva, hogy az erőszakkal szemben, Isten békés útját választani az egyetlen lehetőség, melynek kizárólagos eszköze az imádság.

A Kárpát-haza Temploma

Dr. Papp Lajos szívsebész professzor és Jelenczki István filmrendező 2006. október 23-án együtt indult a Kossuth térre ünnepelni, mikor a Nádor utcában rendőr-sorfal állta útjukat. Egy idő múlva már több száz emberre, majd ezresre dagadt a feltartott tömeg, amely egyre nyugtalanabbá vált. A professzor eléjük állt, hogy megnyugtassa őket, de a rendőrök ütni-vágni kezdték. Az embereknek sem kellett több, elszabadult a pokol…

Ekkor azonban isteni csoda történt. Dr. Papp Lajos arra kérte az előtte állókat, hogy adják tovább a kérést és mondjanak el közösen, hangosan egy Miatyánkot a rendőrök lelki üdvéért. Az emberek elkezdték az imát és „mint a háborgó tenger mikor elsimul, minden békés lett.” A professzor elmondása szerint a vele szemben álló két rohamrendőr maszkja mögül folytak a könnyek, s amelyik az előbb még őt verte, mozdulatlanná vált.

Akkor, ott megmutatkozott az ima ereje, amelyet azóta is minden évben segítségül hív Dr. Papp Lajos professzor vezetésével az Ima Magyarországért közössége, Verőcén a Lósi-völgyben. Felekezettől függetlenül, a déli harangszót követően, áldást kérve magyar nemzetünkre és hazánkra, közösen szólítják meg Istent a jelenlévők a Kárpát-medencei magyarság összetartozásának jelképe, a Kárpát-haza Temploma előtti réten.

Az apró, búzaszem alakú templomot egyik történelmi egyház sem szentelte fel, mivel „pogány jelképek” is díszítik. Emese álma egy üvegrelief formájában és a csillagösvény is megjelenik falain, melyek magyar őstörténetünk fontos elemei, így – kereszténységünk mellett is – magyar identitásunk szerves részét képezik. A ferences Kovács Bánk atya szavaival élve: „A kereszténység nem ellensége volt őseink hitének, hanem megszentelője.”

A Lósi-völgyet idén is Maczkó Mária csodálatos énekhangja töltötte be, miközben az emberek egymás kezét fogva körben álltak. Dr. Papp Lajos professzor Makovecz Imre szavait idézte, aki az első Ima Magyarországért keretei között szólalt fel, egy ideje pedig már odafentről kéri Isten közbenjárását hazánk feltámadásáért. A közös imádságot követően a Boldogasszony Anyánk, a Himnusz, majd a Székely Himnusz dallama, a magyarság oltalmazó Nagyasszonyához és Istenhez intézett könyörgésként hagyta el az ajkakat, s visszhangzott a völgyben.

Az imára érkezők.

A magyarság ősi kultúrával rendelkező nép, amely súlyos amnéziában szenved. Elfelejtettük történelmünket, nem látjuk értékeinket, évszázadok során gyökértelenné váltunk. Akinek pedig nincs múltja, annak jövője sem lesz. Mégsem olyan borús a helyzet, lassan, de biztosan ébredezik a nemzet. A magyarok keresik eredetüket, keresik Istent. És amíg minden évben lesz pár száz ember, aki Verőcén nemzete jövőjéért és igazságáért imádkozik, addig remény is van. Talán a nemzeti ébredés bimbója nem is olyan soká szárba szökken, s ki tudja, előfordulhat, hogy pár év múlva már el sem fér majd az imádságos tömeg a Lósi-völgyben.

Tegyünk érte, hogy így legyen!

 

 

„Nekem is csak e hang él ajkaimon: véremet és életemet érette!”

„Nekem is csak e hang él ajkaimon: véremet és életemet érette!”

Nekünk, magyaroknak kötelességünk emlékeznünk őseinkre. Atyáinkra, nagyatyáinkra, dédatyáinkra, ükatyáinkra, elődeinkre, akik vérrel megszerezték, s verítékkel megtartották Istentől rendelt hazánkat, a Kárpát-medencét. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére elmondott minden beszédben elhangzik, hogy a hőseink életüket áldozták a hazáért. De jelent-e valamit ez a végtelenségig ismételt gondolat ma számunkra, gyermekeink számára? Belegondolunk-e, hogy ma hány magyar menne szó nélkül halálba a hazáért?….

Kiváltságos helyzetben vagyunk. Ma, az ugyan megtépázott, de őseinknek köszönhetően még létező és szabad Magyarországon csupán annyi a dolgunk, hogy életben tartsuk azok emlékét, akik lehetővé tették számunkra mindezt. Annál erősebb egy nemzet, minél több szállal kötődik múltjához. Az iskolában megszerzett általános tudás mellett, számomra mindig nagy jelentőséggel bírt az egyéni életutak, a személyes átélésen alapuló történetek megismerése.

Március 15-e előestéjén, egy az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban küzdő Veszprém megyei honvédek naplórészleteit, verseit, visszaemlékezéseit összegyűjtő kötetet olvasgatok. Megrendítő, hogy egyik fiatalember, szinte gyerek számára sem volt kérdés a hazáért kardot rántani, sőt szüleik úgy gondolták, a biztos halálba küldik fiaikat, s mégis bátorították őket. Hálás vagyok ezeknek a lánglelkű ifjaknak, hogy papírra is vetették az érzést, ahogy hazájuk iránt viseltettek, mert így példaként szolgálhatnak az utókornak. A mi felelősségünk pedig, hogy ezt átadjuk utódainknak.

Álljon most itt emlékül Roboz István (Kötcse, 1828. október 25. – Kaposvár, 1916. április 11.), a Pápai Református Főiskola diákjának írása, aki az 1847-48-as csonka tanév után Kaposvárra került, ahol 1848-1849-ben Noszlopy Gáspár Somogy vármegyei kormánybiztos titkáraként vett részt a szabadságharc eseményeiben.

„Pápa, mart. 19. 1848.

Egyenlő jog és szabadsajtó –, vérünket és életünket értte’, kiált a’ nép, melly felverve százados álmaiból, örömtől kéjittasan bolyg utczáinkon: ‘s mint polgárnak, nekem is csak e’ hang él ajkaimon: véremet és életemet értte!’

Helyén lesz itt megemlitenem egy nagyszerü esténket, melly egy nemzetnek ünnepe volt. Folyó hó 16-án reggel kilencz órakor jött az örömhir hozzánk Pozsonyból – talán a’ boldogság angyala hozta szárnyain – hogy gyönyör-magul hintse el a’ nép között: ‘s ez a’ jogegyenlőség és sajtószabadság hire volt. „Fel! ki magyar!” kiáltott a’ lelkes ifjuság, ‘s egy pillanat mulva négyszáz egynehányónk keblén lobogott a’ nemzetiség koszoruja – a’ háromszinü szalag, – ‘s hogy, senki gyáván ne maradjon hátra’, megülénk a’ szent napot. Estveli nyolcz órakor már egész városunk fénybe ragyogott a’ gyertya- és lámpavilágok ezer meg ezer tömegétől, mellyek közé a’ hold lövellé halvány sugarát – e’ nagy égi fáklya – mintha szégyenlette volna az eddigi tespedést. A’ főpiaczon hat lámpa sugár koszoruja közt függött a’ rendíthetetlen hazafi, a’ lelkes polgártárs Kossuth Lajos arczképe, mellyen a’ temérdek nép’ örömsugára törött-meg, nyugtalanul várva az ünnepély kezdetét.

Eljött a’ kilencz óra: a’ helybeli tanulóifjuság az ugynevezett gróf utjáról megkezdé az ünnepi menetet, a’ diákbanda és dalegylet kiséretében: egy nagy gömbölyü lámpagolyó ‘s három nagyobb lobogókkal, mellyeken „egyenlőjog és szabadsajtó” – „éljen Kossuth Lajos” – „addig élj, mig hazádnak élsz” feliratok gyujták még nagyobb lángra az ugy is égő kebleket. Igy haladánk a’ főpiacz közepére, hol a’ tanuló-ifjuság egy kört képezve – mellynek közepén a’ zenészek, dalegylet, ‘s szónokok állának – állapodott meg. A’ dalegylet ajkain felzengett a’ halhatatlan költőnek, ‘Hazádnak rendületlenül’ keblet rázó dala; melly után fölséges fejedelmünk, főherczeg nádor ‘stb. életeért nyilt meg a’ sokaság ajka. – Ezután a’ zenészek kezdték rá az elébb emlitett dalt, mit ismét az ‘éljenek’ vihara követett dicső Kossuth Lajosunkért, a’ nemzet’ szabad fiaiért Batthyányi Lajos és Kázmér grófokért, – Deák Ferencz, a’ nagy költő Vörösmarty, és Stancsicsért ‘stb. Ezek után még egynehány jó magyardalt dalolt-el a’ nagy tömeg a’ város főutczáján, ‘s a’ ‘Hazádnak rendületlenül’ czimü dal, több mint hat ezer ember ajkain hangzott-fel a’ tiszta légbe szabadság szirén éneke-ként. Az egész népnek öröme kitörő és határtalan volt.

Igy jártuk-be minden nagyobb utczáinkat, meg-megállva egy két jeles emberünk laka előtt, kik a’ nemzet örömétől hevülve szintén lelkes szavakkal idvezelték nagyainkat, ‘s az elért aranykort. Igy mult-el az ünnepély: melly, hiszem, minden polgártárs keblében örök emlék leend.

Jött ismét egy nagy nap, tizennyolczadika; midőn a’ nemzeti őrsereg szent könyvébe neveinket feljegyeztük, ‘s a’ hazának zászlaja alá esküdvénk. kevés idő csak, ‘s kezünkben könyv a’ tudományoknak, ‘s oldalunkon kard csörög a’ hazáért….. Istenem! eljött a’ te országod.

Jogegyenlőség és szabadsajtó.

Roboz.”

 

A „Kossuth Lajos imája a kápolnai csatatéren” című imát sokan ismerik. Kossuth Lajos az Országos Honvédelmi Bizottmány elnökeként, az 1849. február 26-27-én Kápolnán lezajlott kétnapos ütközet után a csata helyszínére utazott s ott mondta el a szöveget a közel ötszáz elesett honvéd frissen hantolt sírhalma felett.

Azt azonban már kevesebben tudhatják, hogy a hagyománnyal ellentétben, az ima nem Kossuth Lajos szerzeménye. Szövegét Roboz István, Noszlopy Gáspár titkáraként írta Ádándon, Csapody Pál kastélyában. – E magasztos hangvételű ima szép szövegét később angol, francia, lengyel, német és olasz nyelvre is lefordították,továbbá a szabadságharc 50. évfordulójára emlékező években (1898-99) képes olajnyomat formájában sokszorosították és terjesztették.

A kápolnai sírhalmok felett Kossuth Lajos által elmondott, megható szövegű ima így hangzik:

„Felséges Úr! Árpád fiainak Istene! Tekints reánk csillagokkal övezett trónusodról és hallgasd meg könyörgő szolgádat, kinek ajkáról milliók imája száll eged tündöklő kárpitja felé, hogy áldja és magasztalja a Te mindenhatóságod erejét! Istenem! Felettem éltető napod ég, s térdeim alatt a szabadság csatájában elhullott vitéz honfitársaimnak csontjai nyugszanak – fejem fölött kéken mosolyog az ég, lábaim alatt gyászossá vált a föld, ősapáink unokáinak kiomlott vérétől. – Óh! csak had szálljon alá napodnak teremtő sugara, hogy virág fakadjon a véráztatott hantokon, mert e porladó tetemek koszorú nélkül el nem hamvadhatnak. Isten! Ősapáinknak, s népeknek Istene! Hallgasd meg ágyúink bömbölő szavát, melyben vitéz népednek lelke mennydörög, hogy széjjelzúzza az önkény bilicset-osztó vaskarjait.

Mint szabad hazának szabad fia térdelek az újabb temetőn, honfiaim, testvéreim roncsolt tetemein. Ilyen áldozatok árán szenté válik e hazádnak földje, ha bűnös volt is, óh Istenem! – mert vérrel megszentelt földön rabnépnek élni nem szabad! Atyám! Ősatyáinknak védelmező Istene! Milliók felett hatalmas úr! Ég, föld s tengereknek mindenható Istene! Dicsőség nő e porladó csontokból és nemzetem homlokán fog ragyogni. Szenteld meg e porokat kegyelmeddel, hogy e szent ügyért elhullott bajnokok áldással nyugodjanak szentelt hamvaikban. – ÁMEN!”

 

Az idézett szövegek forrása: H. Szabó Lajos: NAPLÓK, VERSEK, LEVELEK a szabadságharc korából, 1998.

 

 

A magyar kultúra mélytűzű kohója kiéget minden salakot – Videóriport Takaró Mihállyal

A magyar kultúra mélytűzű kohója kiéget minden salakot – Videóriport Takaró Mihállyal

A magyarságot minden sorstragédiáját követően kultúrája állította talpra. Gondoljunk csak az 1526-ot követő időszakra, a protestáns kollégiumok megjelenésére, amelyek a százötven éves török hódoltság alatt a kultúra továbbvitelével megőrizték a magyarságtudatot. Vagy Klebelsberg Kunóra, arra, hogy jóval a trianoni országszaggatás után is egységes nemzetről beszéltek, Kárpát-medencei területről írtak a tankönyvek.

Ma pedig majd’ száz évvel nemzeti tragédiánk után, fél évszázadnyi kommunizmust, s közel húsz év liberalizmust követően, a magyar nemzeti öntudatra való nevelés még mindig nincs jelen – legtöbb esetben – a családban sem, az oktatás területén pedig mégúgy sem. Ahhoz, hogy a magyar identitás gyökeret eresszen a fiatal lelkekben, a magyar kultúrára kell tanítanunk gyermekeinket, és nem csupán kultúrát oktatni magyarul.

Szoktam mondani, hogy Takaró Mihály előadásait kötelezővé tenném, nem csak egyetemi, de középiskolai szinten is. Hiszen olyan tudós ember, aki hatalmas lexikális tudása mellett akkora, magyarsággal csurig telt szívvel rendelkezik, mint a tanár úr, kevés létezik, s az a kevés éppen ezért, nem mindig kerülhet közel iskolai katedrához. Úgy vélem, ha a magyar fiatalok rendszeresen hallgatnák előadásait, értékrendjük garantáltan átrendeződne. A Tanár úr szavaival élve: „A magyar kultúra olyan erős, hogy ha valaki ebbe a mélytűzű kohóba beleesik, kiég belőle minden salak.”

Jómagam egyetlen alkalmat sem szoktam kihagyni, hogy részt vegyek előadásain, erre szerencsére adódnak különféle alternatív alkalmak, amelyeknek hála, sok ismeretet szerezhetünk a magyar irodalomnak az elmúlt rendszer által elhazudott, a tankönyvek által pedig mindmáig elhallgatott szegmenseiről. Wass Albertről, Nyirő Józsefről, Hercegh Ferencről vagy éppen Tormay Cécileről szóló gondolatait hallgatva, mindig büszkeség tölt el, hogy magyarnak születtem.

A magyarság nem más, mint tudatos sors- és kultúravállalás – hívja fel a figyelmet minden alkalommal a Tanár úr előadásai során, és ezt mondta nekem is, mikor a vele készített, alább megtekinthető riportfilmben nemzeti identitásunk mibenlétéről kérdeztem. Úgy véli, különleges nép vagyunk, ezt a különlegességet pedig elsősorban nyelvünknek és kultúránknak köszönhetjük, amely mára létkérdéssé vált számunkra.

Takaró Mihály szerint ma Magyarországon az oktatás a legproblematikusabb, hiszen aki ezt a területet a kezében tartja, az határozza meg a jövő társadalmának gondolkodását és látásmódját. „Ha kihagysz valakit az iskolai tananyagból, két generáció után senki nem tudja, ki volt, kitörlődik a nemzet kollektív kultúrtudatából. De ugyanígy fordítva, ha beviszel valamit a tananyagba, két generáció után mindenki azt gondolja magyar irodalomnak.” A legfőbb kérdés szerinte, hogy milyen generációt kívánunk kinevelni, globalistát, kozmopolitát vagy olyan európait, aki közben magyar?

Amennyiben az a célunk, hogy az elkövetkezendő generációk egyetemes magyarságban gondolkodjanak, akkor Kárpát-medencei magyar irodalmat kellene tanítanunk – szögezi le a Tanár úr, és akkor nem fordulna többet elő, hogy egy budapesti magyar gyerek nem érti, hogy 700 km-re miért magyarul beszélnek. Vannak úgynevezett identitásképző tantárgyak, amilyen a magyar irodalom és nyelv, a történelem vagy az ének-zene, s ha ezeket megfelelően tanítanánk, pár évtized múlva nem lenne semmi gond a magyarságtudattal, hiszen Takaró Mihály szavaival élve: „Egy országot meg lehet szállni, föl lehet darabolni, de amíg nemzeti kultúrája él, addig elpusztíthatatlan.”

 

A filmet készítették: Zana Diána és Mészáros Péter

Készült a Nemzetstratégiai Kutatóintézet megbízásából.

 

Mindent a teremtő Istentől kaptam – videóriport Dr. Papp Lajos professzorral

Mindent a teremtő Istentől kaptam – videóriport Dr. Papp Lajos professzorral

Dr. Papp Lajos szívsebész professzort és kiemelkedő, nemcsak hazánkban, de nemzetközileg is méltán ismert és elismert eredményeit az orvostudomány terén senkinek nem kell bemutatni. Szakmai életútja önmagában elegendő, hogy a magyarság mérhetetlenül büszke legyen rá, ő azonban ennél is többet akar adni népének. A beteg szívek gyógyítása mellett, életfeladatául tűzte ki a magyar nemzet beteg lelkének gyógyítását is.

Már jó ideje lelkes hallgatója vagyok a professzor úr előadásainak, a személyes beszélgetés azonban meghatározó élmény volt számomra. Olyan élmény, amely ismételten megerősített abban a hitemben, hogy amíg hozzá hasonló emberek élnek és munkálkodnak, van remény a mindent elsöprő nemzeti ébredésre, amely során a magyarság végre újból ráeszmél nemzeti nagyságára.

Attila királyként Bicskei Zoltán: Álom hava című filmjében

Dr. Papp Lajos professzor úr, talentuma mellé mérhetetlen szerénység, még inkább alázat társul. Az előadásai végén kitörő tapsot legtöbbször elhallgattatja, helyette inkább közös imára kéri hallgatóságát, könyveinek minden lapja szeretettel és Isten felé irányuló hálával átitatott. Első, hozzám intézett szavai is arról tanúskodtak, hogy a dicséret nem őt, hanem Istent illeti, hiszen mindent az Úrtól kapott. „Papp Lajos, mint személy, csak közvetítő. Ha valamit meg tudtam valósítani, akkor a Teremtő akaratát teljesítettem” – vallja magáról.

A szavak mögött ugyanakkor cselekvő tenni akarás feszül. Miután több hazai szívsebészeti klinika igazgatói székét megjárta, tíz éve úgy döntött, lemond minden pozíciójáról és nyugdíjazását kéri, mert mind szakmailag, mind erkölcsileg képtelen volt vállalni, ami az egészségügy területén zajlik. Számára minden időben és minden élethelyzetben a Teremtőtől kapott hittel, a krisztusi szeretet jegyében való szolgálat, gyógyítás volt az elsődleges. Ez a küldetés, az utóbbi évtizedben még inkább kiteljesedhetett. Jelenleg több évtizedes kutatói és klinikai tapasztalatait, tudását ötvözi a holisztikus gondolkodással és az elfelejtett, évezredes népi bölcsességekkel.

Nem elég, hogy szívgyógyászati tanácsadó munkája mellett, a Kárpát-medence és a diaszpóra magyarságát járja, előadásokat tart, beszédeket mond, könyveket, kiáltványokat ír, a professzor úr évek óta minden nyáron ingyenes tábort szervez szegény családok gyermekeinek az elszakított nemzetrészekről és a csonka országból egyaránt. Már kétszáznegyven gyermeket látott vendégül, akik amellett, hogy változatos programokon keresztül szereztek életre szóló élményeket és barátokat, nagyon erős lelki táplálékkal is gazdagodhattak. A tábor legfőbb célja a magyarságtudat és az Istenhit megerősítése a résztvevőkben, a professzor úr szavaival élve „rádöbbenteni őket, hogy mekkora kegyelem magyarnak születni a Kárpát-medencében.”

Hiszen – ahogy mondja – minket a Teremtő ide küldött a Kárpát-medencébe, a világ legegészségesebb éghajlatú területére. Emellett pedig minden magyar ajkú ember birtokosa egy felbecsülhetetlen kincsnek, a magyar anyanyelvnek. Mindaddig, amíg az ott élők beszélik a magyar nyelvet, az „elszakított” nemzetrészek elszakíthatatlanok lesznek Magyarországtól.

A magyar nép elpusztíthatatlan – szögezi le a professzor, – hiszen külső ellenségnek soha nem sikerült megsemmisítenie, az igazi veszélyt – ahogy a történelem során nem egyszer, most is – a belső ellenségek, a hazaárulók jelentik.  „Vissza kell térnünk őseink tulajdonságaihoz, hiszen a magyar ember attól az, ami, hogy nem gyűlölködik, nem pusztít, nem gyilkol, hanem szeret” – mondja.

A krisztusi szeretet a fő mozgatórugója a professzor úr életének és munkásságának is, ilyen szeretettel fordul betegei, embertársai felé, és ilyen szeretettel viseltet hazája iránt. Megható és jóleső érzés volt mindezt személyesen megtapasztalni. Vallja, hogy a Kárpát-haza a mi országunk és egyikünk sem kapott az őseitől arra engedélyt, hogy lemondjon arról, amit ők vérrel megszereztek és verítékkel megtartottak.  

A magyarság jövőjére bizakodóan tekint. Népünket nem csak az európai kultúra, hanem az emberiség megmentőjének látja, de nem fizikai ereje, hanem szellemi nagysága és az Istenszeretet okán. A pozitív végkicsengés elengedhetetlen feltétele azonban, hogy a magyar tömegesen visszatérjen Istenhez és szeresse egymást. Szívmelengető érzés volt azt hallani, hogy Dr. Papp Lajos professzor úr, Kárpát-medencei útjai során az utóbbi időben olyan változásokat tapasztalt, amelyeket – ahogy mondja – álmaiban sem gondolt volna. Úgy látja, a magyar emberek magyarságuk gyökereit és Istent egyaránt elkezdték keresni.  

Végül egy olyan – a professzor úrtól származó – gondolattal zárnom soraimat, amely mindannyiunk életére nézve iránymutató kell, hogy legyen: „Ott fent az utolsó elszámolásnál csak egy kérdés hangzik el: kaptál talentumot, lehetőséget, mit adtál az embereknek?”

 

Tisztelettel ajánlom figyelmükbe a Dr. Papp Lajos Széchenyi-díjas szívsebész professzorunkkal készített videóriportunkat:

A filmet készítették: Zana Diána és Mészáros Péter

Készült a Nemzetstratégiai Kutatóintézet megbízásából.

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás