„Mi magyarok nem vagyunk egyedül!” – Beszélgetés Vermes István Koppánnyal

„Mi magyarok nem vagyunk egyedül!” – Beszélgetés Vermes István Koppánnyal

Mikor Vermes István Koppány elhatározta, hogy lovasíjász szeretne lenni, felkereste Kassai Lajost – akiről akkoriban még nem sokan tudták, hogy mivel foglalkozik – és tanácsot kért tőle, amely a következőképp hangzott: „Remek! Semmi más nem kell hozzá, csak egy íj és egy ló.” Két éve Kirgizisztánban a Nomád Olimpiának is nevezett Nemzetközi Nomád Világjátékokon Vermes István Koppány világbajnok lett lovasíjászatban, idén ugyanezt a címet fia, Balázs nyerte el.

A versenyszám után tájékoztatást kértem Koppánytól az eredményekkel kapcsolatban és amikor megtudtam tőle, hogy a fia aranyérmes lett, azt mondta: „Boldogabb vagyok, mint ha én nyertem volna.” Ez a mondat eszembe juttatta egy korábbi gondolatát, miszerint a nemzetépítés alapja, hogy mindent, amit tudunk, továbbadjunk gyermekeinknek. Misem bizonyítja jobban ennek az állításnak az igazát, mint hogy a magyar nemzet immár két lovasíjász világbajnokkal is büszkélkedhet, mégpedig egy családból.

A Kassai Lovasíjász Iskola Felvidéki Vermes törzsének vezetője számára a lovasíjászat nem sport, nem harcművészet, hanem életforma, amely nem csupán a szavak szintjén jelenik meg, de teljesen át is szövi a mindennapi életet. Az idilli birtokon a természettel összhangban él a család, az udvaron saját készítésű jurta, amely “mindig nyitva áll a jótevők és a megszívlelendő gondolatokkal érkező előadók, barátok, táborozók előtt”. A Vág partján a lovak békében, szabadon legelnek a lovasíjászatra és edzésekre kialakított pályák közelében, ahogy beszélgetve sétálunk, Csoma kutya mellettünk baktat, a vízparti nyárfákról szöszt fúj a szél, Koppány füttyszavára pedig körénk gyűlnek a lovasíjász lovak… Álmodni sem tudnék szebbet.

Mikor beültünk a jurtába beszélgetni, még kora délután volt, mire befejeztük, már majdnem sötétedett. Úgy elszállt négy óra, hogy szinte észre sem vettem. Koppány elhivatottsága nemzete iránt, ragaszkodása szülőföldjéhez, a magyarsággal, azon belül pedig a felvidéki magyarokkal kapcsolatos gondolatai, mindenekelőtt pedig éles szemű lényeglátásából fakadó megállapítási odaszögeztek a szőnyeghez, amin ültem.

Azóta többször is volt alkalmam beszélni vele, ami csak még jobban megerősítette az első benyomást, miszerint Vermes István Koppányt a mindennapok feladatait és munkáját alázatosan űző, a szűkebb pátriájáért és a magyar nemzetért munkálkodó embernek ismertem meg, aki megtalálta helyét, útját és küldetését őseink hagyományainak ápolásában és továbbadásában.

Felvidékiként ő maga is tapasztalja a kisebbségi lét hátulütőit, iskolás korában meg is verték, mert anyanyelvén beszélt. A mai napig konzekvensen fellép a magyarokat ért atrocitások ellen. Egynémely többségi nemzet hozzánk való viszonyulásával ellentétben – ahogy Koppány mondja – „Mi magyarok nem vagyunk egyedül!” Az egyik kedvenc történetem, amelyet tőle hallottam bizonyítja ezt. Két éve Kirgizisztánban bekukkantott egy jurtába, ahol egy kirgiz asszony tett-vett, őt pedig heves kézmozdulatokkal tessékelte ki, azonban, mikor bocsánatot kért, az asszony megkérdezte, honnan jött, ő pedig elmondta, hogy magyar. Annak sem kellett több, húzta-vonta be a jurtába, hellyel kínálta és megkérte, hogy várjon egy percet. Hátrament és előre hívta az unokáit, akiknek büszkén mondta: „Nézzétek, ő egy magyar!”

Koppány azt mondja, magyarként olyan szeretetet sehol nem tapasztalt még, mint Kazahsztánban vagy Kirgizisztánban, de meséljen minderről ő maga:

A filmet készítették: Zana Diána és Mészáros Péter

Készült a Nemzetstratégiai Kutatóintézet megbízásából.

A kiemelt kép Suplicz Anna fotója.

 

 

„A szülőföld úgy szép, ahogy édesanyám” – Beszélgetés Balázs József gyergyóalfalvi festőművésszel

„A szülőföld úgy szép, ahogy édesanyám” – Beszélgetés Balázs József gyergyóalfalvi festőművésszel

Kétség nem fér hozzá, hogy Gyergyóalfalu leghíresebb portája valahol a Fő út közepe táján helyezkedik el. Az is vitán felül áll, hogy ez a porta hiába nagy, rendezett és szép, hiába áll rajta egy csodálatos historizáló épület és egy hamisítatlan székely csűr két lóval, meg egy szamárral, mindez mit sem érne, ha nem élne ott a karizmatikus gazda, a hazaszerető művész, a nemes lelkű reneszánsz ember, a jó humorú, ízes beszédű székely atyafi, egyszóval Balázs Jóska.

Lovaskocsizás Gyergyóban Jóskával

A Jóskával való találkozás mindig ünnepnapnak számít, hiszen a jó beszélgetésen túl az ember lelkileg is csordultig töltődik. Riportfilmünk felvétele napján reggel érkeztünk hozzá, a beszélgetés persze eltartott délig, de a finom ebéd már ott várt a szabadban megterített asztalon, Jóska felesége, Erika jóvoltából, majd a ház ura befogta a lovakat, hogy bejárjuk a környéket, miközben csak úgy dőltek belőle a vicces sztorik, a régi anekdoták, a könnyfakasztó történetek, vagy éppen magyar nótákat énekelgetett.

Már sötétedett, mikor a lovakat kifogta a kocsiból, de rögtön nyergelte is volna fel őket, hogy hátukon folytassuk az utat. Erre – a legnagyobb bánatomra – nemet kellett mondanom, hiszen aznap máshol is vártak még ránk. A műtermében való hosszas beszélgetés során megfogalmazott mély gondolatok azonban a mai napig a fülemben csengenek.

Az alfalvi keresztalja vezetőjeként

Balázs József nemcsak nagyszerű festő, de igaz magyar szívvel megáldott ember is, ami megmutatkozik úgy művészetében, mint egész életében. Képeire a székely ember sorsát, hitét és kerek világát a közösség, a viselet színeivel festi fel, az ő keze által kerülnek vászonra Tündérkert ihlető környezetéből a napégette, esőáztatta arcú idős férfiak és a „jó erkölcsű lovak”, amelyek gazdáikkal együtt öregedtek bele a sok munkába, és az a semmihez nem fogható érzésvilág, amely Székelyföld sajátja.

Senkit nem hallottam még olyan művészi kifejezőerővel beszélni a szülőföldjéről, a hazaszeretetről, mint Jóskát, aki gyermeki lélekkel képes gyönyörködni a székely falvak gazdag formavilágában, a csűrök sokaságának ritmusosságában vagy a napégette deszka színében. Az otthoni táj számára olyan módon szép, ahogy az édesanyja az volt. „Az anyaföld azért szép, amiért megszelídített, olyan szeretettel fested meg, mint ami a tiéd. Ezek a mély balladaszerű hajlatokkal ismétlődő hegyvonulatok egészen más zenét közvetítenek az én lelkemnek, mint egy alpokbeli kietlen szikla” – mondja, majd nevetve hozzáteszi, talán azért sikerülnek jól a képei, mert Mária menedzseli a munkáját.

Ez a kijelentés azonban csak félig vicc, hiszen Balázs József lassan harminc éve vezeti minden évben Csíksomlyóra a legősibb, Alfaluból induló keresztalját, amelyen – ahogy mondja – Mária vigyáz rájuk, így semmi bajuk nem történhet. A majd’ három évtized alatt annyi történet gyűlt össze az út szépségeiről, az isteni gondviselésről, a csodaszámba menő véletlenekről, hogy az együtt töltött nap vajmi kevésnek bizonyult volna, ha mindet hallani akarom. Párat azonban mégis megosztott velem Jóska, akinek tolmácsolásában most Önök is hallhatnak az út során kapott jelekről, a csángók hajnali misztériumáról és olyan „szeretetélményekről, amelyeket nem tapasztalsz meg sehol máshol”, mégpedig úgy, ahogy csak Balázs Jóska tud mesélni.

A filmet készítették: Zana Diána és Mészáros Péter

Készült a Nemzetstratégiai Kutatóintézet megbízásából.

 

 

Nem lehet csak úgy véletlenül megmaradni magyarnak – Beszélgetés dr. Német László nagybecskereki püspökkel, az augusztus 20-i ünnepi szentmise szónokával

Nem lehet csak úgy véletlenül megmaradni magyarnak – Beszélgetés dr. Német László nagybecskereki püspökkel, az augusztus 20-i ünnepi szentmise szónokával

Idén augusztus 20-án, államalapításunk ünnepén a Szent Jobb körmenetet megelőző ünnepi szentmisét a szokásokhoz híven, dr. Erdő Péter bíboros, Esztergom-budapesti érsek mutatta be. A szentbeszédet ugyanakkor a vajdasági Nagybecskerek püspöke, msgr. dr. Német László mondta, akivel tavaly nyáron volt szerencsém személyesen is beszélgetni a Nagybecskereki Püspökségen.

Az augusztus 20-i ünnepi szentmisén középen dr. Erdő Péter bíboros, jobbján Béchara Boutros Raï bíboros, Antióchia és Kelet maronita pátriárkája, balján pedig dr. Német László, nagybecskereki püspök. / Fotó: Kormány.hu

Mindenekelőtt arra kértem a Püspök atyát, meséljen saját életéről. Nem túlzok, ha azt mondom, a szám is tátva maradt, mikor elmondta, mennyire fordulatos fiatalkora volt, és milyen érdekes helyekre jutott el szerzetesként. Már egész korán eldöntötte, hogy egyházi hivatást választ. A katonaság után jelentkezett szerzetesnek az Isteni Ige Társaságához, közismertebb nevén a Verbita Rendhez.

Tanulmányait a verbiták lengyelországi főiskoláján, Pienieznoban, majd a dublini katolikus egyetemen végezte. Pappá szentelését követően három éven keresztül a Karib-szigeteken folytatott missziós munkát, utána pedig két évre Zadarba (akkor még Jugoszlávia), Zára-várába került. Később Rómában folytatta tanulmányait, majd három évre a Fülöp-szigetekre küldték, ahol Cebu City-ben, a San Carlos Egyetemen lelkészkedett és tanított.

Miután megvédte doktori disszertációját, Ausztriában, Mödlingben tanított dogmatikát. 2004-ben a Verbita Rend magyarországi tartományának vezetőjévé, 2006-ban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia főtitkárává választották. 2016-ban pedig XVI. Benedek pápa kinevezte püspöknek a Nagybecskereki Egyházmegye élére, amely hivatalt azóta is betölti.

A kisebbségi lét velejárója, hogy az nemzeti identitás nem magától értetődő, megőrzésén dolgozni kell. Német László szülőfalujában, Hódságon kezdte tanulmányait, magyarul azonban csak az elemi iskola első négy osztályát végezhette, majd szerbül kellett tanulnia. Elmondása szerint utcájukban egy idős házaspáron kívül, egyedül ők beszéltek magyarul, a játszótársak is mind szerb gyerekek voltak. A fiatal szerzetes később sem töltött sok időt magyar tudatú környezetben, hiszen több, mint húsz évig külföldön tanult vagy dolgozott.

Mikor arról kérdeztem, ilyen körülmények között, hogy volt képes megőrizni nemzeti identitását, azt felelte: „Nem lehet csak úgy véletlenül megmaradni magyarnak, ez tudatos munka.” Élete során több idegen kultúrát megismert, melyeket mélyen tisztelt ugyan, de soha nem felejtette el, honnan származik. Úgy véli, az öntudatnak elsősorban a szülői házból kell fakadnia. Igaz, hogy az iskolában és az utcán csak szerb szót hallott, otthon a család tagjai mindig csak magyarul beszéltek egymáshoz.

A filmet készítették: Zana Diána és Mészáros Péter

Készült a Nemzetstratégiai Kutatóintézet megbízásából.

 

A magyar nemzet küldetése visszahozni a kereszténységet Európába – Beszélgetés Dr. Csókay Andrással

A magyar nemzet küldetése visszahozni a kereszténységet Európába – Beszélgetés Dr. Csókay Andrással

Prof. Dr. Csókay András idegsebész, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Idegsebészeti Osztályának vezető főorvosa azzal vált híressé, hogy a súlyos traumás agyduzzadás kezelésére kifejlesztette az ún. éralagút-technikát, amely világújdonságnak számított a koponya-térnyerési technikák műtéti megoldásait illetően.

Tavaly Nigériában szervezett idegsebészeti missziót és adományok gyűjtésével létrehozott egy hatvanas évek szintjén működő műtőt, ahol több reménytelennek tűnő esetet kezelt és gyógyított meg. Idén tavasszal – nagy kockázatot vállalva – két kollégájával Bangladesben megkezdte egy a fejüknél összenőtt sziámi ikerpár szétválasztását, amely műveletnek nemrégiben a második, legkritikusabb szakasza is sikeresen lezárult.

Sokan tudják, hogy a Főorvos úr mélyen vallásos ember, minden megpróbáltatás alkalmával – legyen az magánéleti vagy szakmai – imával fordul a Jóisten felé. „Agysebészet rózsafüzérrel” című könyvében olvastam, hogy mikor úgy érezte, nem tud megoldani egy orvosi problémát, az Úrhoz intézett fohász minden alkalommal segített.

Személyes tragédiáján, a tíz éves kisfia elvesztésén is hite segítette át. Ahogy mondta: „a tragédiák az Istenbe vetett hittel drámává szelídülnek.” Az imádság szolgál kapcsolódási pontként a Fennebbvalóval és az imádság az, ami igazán egységgé tudja kovácsolni a nemzetet – állítja, hiszen, ha mindenki a saját dolgát tudja és teszi, összeáll a puzzle.

A nemzet nagy tragédiája kétségkívül Trianon volt. A főorvos úr szerint azonban Isten valamiért engedte, hogy megtörténjen és, ha felajánljuk a szenvedést az Úrnak, ő majd megmutatja, mire kamatoztathatjuk és visszamenőleg meg fogjuk látni az értelmét. Ugyanakkor a jelenkor legnagyobb problémáját az abortuszokban látja, melyek száma ugyan csökken, de még így is nagyon magas.

Úgy véli, ahogy minden embernek létezik egy Isten által elrendelt feladata, úgy egy nemzetnek is van isteni küldetése. A magyar nemzeté pedig az, hogy visszahozza az elveszett keresztény hitet Európába. Többek között ilyen témákról beszélgettünk Csókay Andrással alább megtekinthető videóriportunkban.

A filmet készítette: Zana Diána és Mészáros Péter

Készült a Nemzetstratégiai Kutatóintézet megbízásából.

 

„Tégy amit tudsz, azzal amid van” – beszélgetés Dr. Hidán Csabával

„Tégy amit tudsz, azzal amid van” – beszélgetés Dr. Hidán Csabával

Dr. Hidán Csaba tanár úr az igaz magyar történelem tudója és ismerője. Kísérleti régészként sok olyan hiedelmet döntött már meg, amelyeket a történelemkönyvek a mai napig sulykolnak. Egyetemi adjunktusként a hiteles történelemtanítás híve, amelyet – saját szavai szerint – csak magyar szívvel lehet és szabad oktatni.

Nemrégiben volt szerencsém őt felkeresni – egy hosszabb beszélgetés erejéig – birtokán, amely éppen olyan volt, mint amilyennek elképzeltem. Ezer (vagy még több) év magyar történelmi leleteinek rekonstrukciói mindenfelé, jurta a kertben, birkabőr a széken, mintha csak az egész múlt szakadt volna rám hirtelen, az én múltam, az én nemzetem múltja….

Csabát az elmúlt néhány év alatt, mióta ismerem, olyan elkötelezett embernek látom, aki minden anyagi forrását a korabeli viseletek, eszközök, fegyverek hiteles rekonstruálására költi, melyeket többnyire saját kézzel, ő maga készíti. A Honalapítástól egészen ’56-ig minden kor felszerelése megtalálható repertoárjában, melyeket az előadásai, vagy harci bemutatói során visel.

Megalapította az Aranyszablya Történelmi Vívóiskolát, ahol a régi magyar és sztyeppei vívástechnikákat tanítja, s amelyet egy kínai nagymester külön harcművészeti típusnak ismert el. Harci bemutatóval egybekötött történelmi előadásai során úgy érzi az ember, hogy időutazáson vesz részt, a száraz szöveg és évszámok helyett ott vagyunk a csatában, látjuk a fegyverek csattogását, olyan történeteket, anekdotákat hallhatunk, amelyeket maximum csak krónikáinkban olvashatnánk. Megértjük a különböző magyar harci technikákat, amelyek olyan sokszor segítettek győzelemre az idők során.

„Szeretem az anyanyelvemet, a kultúrámat, a történelmemet, a hazámat” – szögezi le beszélgetésünk elején a Tanár úr, aki tanult Finnországban, Belgiumban, Angliában, Olaszországban és Franciaországban is, de saját bevallása szerint, sehol máshol, csak a Kárpát-medencében érzi otthon magát. Ő maga Kolozsváron született és nőtt fel, de ahogy mondja, egy felvidéki vagy akár kárpátaljai kicsi falut ugyanúgy magáénak érez.

Kísérleti régészként hiteles adatok alapján készít másolatokat, amelyeket használat közben vizsgál úgy, hogy minél jobban sikerüljön megközelíteni a korabeli körülményeket, melyek vagy igazolják, vagy pedig megcáfolják az addigi ismereteket.  Úgy véli, a tudomány egyes képviselői megrekedtek egy másfél évszázaddal ezelőtti, és azóta rég meghaladott állásponton. Akkoriban még nem volt elég régészeti feltárás és anyag, amelyekből helyes következtetést vonhattak volna le, ma azonban már van, és ami bocsánatos tévedés volt a XIX. század végén – XX. század elején, az a XXI. század elején már bűn – vallja a Tanár úr. Ugyanakkor az ellenvélemény nemigen kap hivatalos fórumot. Mint mondja, ugyanez a jelenség a fizika világában nem állhatna elő, hiszen akkor ma nem használnánk elektromos áramot.

Manapság az antropológiai rasszizmus főbenjáró bűn, a kultúrrasszizmus ugyanakkor virágzik. Széles körben elfogadott és támogatott nézet, hogy mindig is a nyugati társadalmak képviselték a magas kultúrát, miközben a keleti népek barbárok voltak, amit létrehoztak, pedig értéktelen. Az igény egyre inkább megvan a valós történelmi háttér ismeretére, azonban ezt a jelenlegi oktatás és a kultúrpolitika nem elégíti ki, éppen ezért jelennek meg – Hidán Csaba szavaival élve – az ún. vadhajtások. Az egyik véglet – amelyet már érintettünk –, hogy a honalapító magyarság egy gatyás, barbár ázsiai csürhe volt, a másik pedig, hogy még az egyiptomiak is magyarok beszéltek. Egyik sem fedi a valóságot, igazából mindkét vonal az emberek tudatlanságából és befolyásolhatóságából táplálkozik, melyre rásegít az internet platformja, ahol bárki, bármiről, bármit írhat, a hitelességet nem ellenőrzi senki.  Persze, ha egy tartalom fenyegeti bizonyos körök nézeteit, azt azért minden esetben van, aki letiltsa…

 

Ajánlom szíves figyelmükbe Dr. Hidán Csaba gondolatait mindezekről:

 

A filmet készítették: Zana Diána és Mészáros Péter

Készült a Nemzetstratégiai Kutatóintézet megbízásából.

 

Isten kinyújtott karjaként Kárpátalján – beszélgetés Zsukovszky Miklós esperessel

Isten kinyújtott karjaként Kárpátalján – beszélgetés Zsukovszky Miklós esperessel

Két éve jártam először a kárpátaljai Dercenben, ahol találkoztam a Beregi Református Egyházmegye esperesével, a Derceni Református Egyházközség lelkipásztorával, Zsukovszky Miklóssal. Tudtam róla, hogy a legnehezebb sorsú nemzetrészünk eldugott kis zsákfalvában teszi rendületlenül dolgát, az országot sújtó háborús helyzet, gazdasági válság, a nagymértékű infláció, a mérhetetlen elszegényedés és kivándorlás idején. Mégis az a pozitív energia, amely sugárzott belőle, az a jókedv, amellyel fogadott, rögtön ráébresztett, hogy Isten rendíthetetlen szolgájával állok szemben.

Az akkor folytatott beszélgetésünk, majd későbbi találkozásaink során ez még inkább beigazolódott. Zsukovszky Miklós a Kárpát-haza igaz magyar őreként, Isten kinyújtott karjaként, a Tábita Diakóniai Központ és az önkéntes tűzoltóság megálmodójaként reményt ad a reménytelenségbe szakadt testvéreinknek.

A nagyhatalmi érdekek legkiszolgáltatottabb áldozatai – mint a történelem során már annyiszor – ismételten az ártatlan emberek, köztük a kárpátaljai magyar közösség. Mikor két éve először jártam Dercenben, a Tiszteletes úr elmondta, hogy az infláció, a gazdasági mélyrepülés következtében egy átlagos nyugdíj tizenkétezer forintnak megfelelő hrivnya, miközben az élelmiszerárak a magyarországiakhoz hasonlóak, a férfiak a behívótól rettegnek, családjuk pedig kilátástalan helyzetbe kerül. Mindennek következtében mérhetetlen kivándorlás kezdődött meg Kárpátalján, mivel a szülőföldön maradás szinte lehetetlenné vált.

Ebben a helyzetben a Tiszteletes úr és az önkéntes segítői napi 78 adag meleg ételt hordanak ki rászorulóknak. A Tábita dolgozóival autóba ültünk mi is, és végigkísértük a konyhától egészen az éhes szájakig az ebéd útját, amely aznap levesből, rizsből, azon pedig egy szalonnaszeletből állt.

Összeszorult szívvel láttam, ahogy az idős néni könnyeivel küszködve, egy apró szobában kucorogva, utolsó darab tűzifáját a sparheltben égetve várja és hálálkodik az ételért. Előfordul, hogy az utolsó adag délután négykor ér célba, hiszen ilyenkor nem csak élelmet, de egy jó szót – ahogy a Tiszteletes úr mondta – szeretetet is visznek a rászorulóknak.

A szolgálat itt nem ér véget, mindemellett hittanórákat, foglalkozásokat tartanak a gyermekeknek, magyarságra nevelik őket, a Tiszteletes úr lánya ingyenes fogászatot üzemeltet hétvégenként, ő maga pedig egy olyan önkéntes tűzoltóság vezetője, amely mára – igaz adományokból, és nem a legújabb eszközökkel, de – teljesen felszerelt és a helyi katasztrófahelyzeteken felül, a magyarországi árvizek során is jöttek segíteni.

A lehetetlennek tűnő küldetést vállalva – azt végre is hajtva –, a vasárnaponként megtelő – ebben az anyagi helyzetben csodálatosan felújított – református templomban Zsukovszky Miklós hitről, magyarságról és megmaradásról prédikál, és mikor megkérdezem, ebben az elszomorító helyzetben, miben látja a megmaradást, azt felelte: „Úgy gondolom, hogy Isten megáldott bennünket eddig, és ezután is meg fog áldani. S, ha továbbra is bízunk az Istenben, így lesz nekünk jövőnk, itt Kárpátalján.”

 

A filmet készítették Zana Diána és Mészáros Péter

Készült a Nemzetstratégiai Kutatóintézet megbízásából.

 

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás