“Ha a földdel foglalkozol és megadod neki a tiszteletet, akkor megajándékoz, mindent megkapsz tőle” – mondja Heinczinger Mika, mikor beszélgetésünk elején körbetekint birtokukon. A Misztrál alapító tagja maga is úgy látja, egyre többen igyekszenek leföldelni magukat, vagyis visszatérni a természetközeli életmódhoz, mivel elveszítették a talajt a lábuk alól, bekerültek egy légüres térbe, ahol arra sodródnak, amerre fújják őket.

Mika hisz az emberekben. Wass Albert Hontalanság hitvallása című versét idézve vallja: „Hontalan vagyok, / Mert hiszek jóban, igazban, szépben. / Minden vallásban és minden népben / És Istenben, kié a diadal.” Úgy véli, a magyarságra az egész történelme során ez a magatartás volt a jellemző; együtt élt a természettel, nem zsákmányolta ki, hanem megköszönt neki mindent, amit adott. Aki ezt magáévá tudta tenni, az egy ideához csatlakozott, mindegy volt a vallása vagy a származása, magyarrá vált, és ez a mai napig így van – fejti ki, majd hozzáteszi, hogy ő maga is sváb családból származik, mégis magyarul érez, hiszen a magyarság egy vállalás; a földdel, az állatokkal, az emberekkel, békében és szeretetben.

Érdekes és megkapó a hasonlat, miszerint a magyarság olyan, mintha a Kárpát-medence lélegzése (lélekzése) volna; beszív és kifúj. Akkor jön elő ez a mondat, mikor felhozom Trianont. Mika erre azt mondja: – Voltunk már szétaprózva sokszor, most is úgy vagyunk, de mikor újra megtörténik a belégzés, összeállunk megint. Most pedig az a dolgunk, hogy teremtsünk egymás között kapcsokat; fogjunk össze, támogassuk egymást kulturálisan, hiszen a lélek-lélek közötti kötések tartják egyben a magyarságot.

Minderről több a Magyar Nemzetben megjelent írásomban olvasható IDE KATTINTVA….

Zana Diána

…de most inkább, lássuk a filmet:

 

A filmet készítették: Zana Diána és Mészáros Péter

Készült a Nemzetstratégiai Kutatóintézet megbízásából.

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás