Beszélgetni a magyarság őstörténetéről Grandpierre Atillával – ha valami bakancslistás volt az életemben, ez biztosan.

Nemzetközileg ismert és elismert fizikus, csillagász, a száz legjelentősebb természettudós között tartják számon, ugyanakkor költő és zenész is, őstörténeti kutatásai pedig olyan eredményeket hoztak, amelyeket ha ismerne a magyarság, hiszem, hogy semmi gond nem lenne az identitástudattal. Néhány évvel ezelőtt az MTA által évtizedekig elhallgatott, majd Grandpierre K. Endre hatására mégis kiadott, de ferdítésekkel tűzdelt Tárih-i Üngürüszt, a magyarok ősgesztáját újból megjelentette, immár az eredeti, hamisítatlan kéziratot közreadva édesapja a témában megjelent összes írásával és saját tanulmányaival együtt.

A Selyemút őstörténete és a magyarság szerepe Eurázsiában című kötetében – amely alábbi beszélgetésünk alapjául szolgált – tizenkét tudományág legújabb eredményeinek bevonásával egy átfogó, posztmodern tudomány segítségével derít fényt az ősi szkíta-hun-magyar műveltségre, világlátásra és arra az ősnyelvre, amelyet, vagy amelyhez nagyon hasonlót egyetlen nép beszél a mai napig. Rámutat, hogy jelképeink, motívumaink őrzik azt a három kozmikus alapelven nyugvó, mindent átfogó tudást, amely évezredeken keresztül a sajátunk volt, s amelyhez a legmodernebb tudományok ma még nem értek el.

Amennyiben tudatosul bennünk, hogy mit is jelent valójában, hogy a MAG népe vagyunk, a felemelkedés és a környezetünk felemelése is elkezdődhet. Ebben segít a Grandpierre Atilla által felszínre hozott, és tudományosan alátámasztott ismeretanyag. Minderről bővebben ITT lehet olvasni. Filmünkben is ezt járjuk körbe, viszont ahhoz, hogy teljes képet kapjunk, elengedhetetlenül fontos elolvasni A selyemút őstörténete és a magyarság szerepe Eurázsiában című könyvet.

A nemrég megjelent Az Élet könyve című kötet ötvenévnyi tudományos munkájának eredményeképpen született meg, és a világmindenség mozgatóját, az életösztönt tárja fel, miközben rámutat arra, hogyan kapcsolódik általa össze egymással és a világegyetemmel minden élő. Erről ITT írok részletesen.

 

 

A filmet készítették: Zana Diána és Mészáros Péter

Készült a Nemzetstratégiai Kutatóintézet megbízásából

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás