Magyar Passió

Magyar Passió

A negyvennapos böjt utolsó hetében, Nagyhéten a feladatunk a lelki megtisztulás, a befelé fordulás kell, hogy legyen, nem hiába nevezik „csendes hétnek” ezt az időszakot. Magamon is tapasztalom azonban, hogy az elcsendesedés nem olyan egyszerű, hiszen a munkát ezekben a napokban is el kell végezni, eközben az emberek óhatatlanul konfrontálódnak egymással, az idő sürget, alig van lehetőség megállni, elmélyülni a hitünkben.

Hiszek abban, hogy az igazi művész munkája egyfajta isteni kinyilatkoztatás, ahogy a legnagyobb tudósok, úgy az igazán nagy művészek is Istenfélő emberek. A költészet, a zene-, de leginkább a képzőművészet egyfajta spirituális többlettel bír, még akkor is, ha a témája nem vallásos. Egy komolyzenei darabot hallgatva, a magyar irodalom kiemelkedő alkotásait olvasva vagy egy festményt nézve mindig közelebb érzem magam a teremtő Istenhez…

Mikor azonban egy keresztény magyar művész vallásos témát dolgoz fel, és a munkáit Nagyhétfőn tárja először a közönség elé, az – úgy vélem – igazán jó lehetőség a hitünk megélésére és a Nagyhét üzenetének befogadására. Molnár János festő- és grafikusművész Passió című tárlata Jézus szenvedéstörténetét tárja a szemünk elé a művész egyedi látásmódjában és stílusában. Ahogy Bereczky Zoltán tiszteletes is fogalmazott, Molnár János stációin – a hagyományos értelmezésen túl – megtalálhatjuk az egyedi magyar kifejezésformákat is. A művész évtizedek óta behatóan foglalkozik a magyar népművészeti tradíció formavilágával és jelképrendszerével, amely szimbólumok alkotásaiban rendre fel is tűnnek, egyfajta sajátosan magyar többletjelentést adva a műveknek.  Hittel vallja a test, a szellem és a lélek egységét, amely az emberi élet egységét adja, művészetét pedig a szép, igaz és jó fogalmak mentén határozza meg.

Molnár János festő- és grafikusművész

Molnár János stációit járva, a képeket nézve eszembe jutott az a megállapítás, amelyet számos történelmi személyiségünk, költőnk, alkotónk megfogalmazott, miszerint egyértelmű párhuzam húzható Jézus Krisztus szenvedéstörténete és a magyar nemzet sorsa között. „Népek Krisztusa, Magyarország” – olvashatjuk Márainál, azonban már a Rákóczi szabadságharc korában és az 1848-49-es szabadságharc idején is megfogalmazódik ez a gondolat, Trianon, majd az 1956-os események kapcsán pedig egyre gyakrabban hangoztatott fogalommá válik. A magyar nemzet vérével és hősies önfeláldozásával időről-időre megváltotta Európa és az európai kereszténység létét. IV. Béla mondta ki először: „egész Európa, egész kereszténység, egész emberiség – ezért van a magyar”. De idézhetnénk Balassi Bálint sorait is, amelyek szerint: ”az jó hírért, névért és egész kereszténységért harcol a magyar”.

Pap Gábor művészettörténész a jézusi keresztút tizennégy stációját a magyar történelem egy-egy fontos fordulópontjával azonosította. Nincsen a világon másik nép, amelynek történelmére maradéktalanul rá lehet vetíteni a szenvedéstörténetet. Eszerint Trianon, történelmi országunk tragikus feldarabolása kétségkívül nemzetünk megfeszítése volt. A nemzet testéről kegyetlenül leválasztották végtagjait. Az elmúlt száz év során az idegen erők pedig mindent elkövettek azért, hogy végtagjainkat elsorvasszák, hogy a nemzettesttel elfeledtessék egykor szervesen hozzátartozó részeit. Ez a törekvés azonban nem sikerülhetett és nem is sikerült, hiszen a magyar szellemiség, anyanyelv, kultúra egy és bonthatatlan.

A magyar kultúra, azon belül pedig a képzőművészet képes arra, hogy felélessze a nemzeti összetartozás érzését, akármilyen mesterséges határvonalakat húztak is közénk. S mint ilyen, arra is hivatott, hogy a lelkekben előkészítse a népek Krisztusának, Magyarországnak erkölcsi és szellemi feltámadását. Mert rá kell döbbennünk – ha a stációk eddig igaznak bizonyultak nemzetünk életben – akkor az utolsó mozzanatnak is be kell következnie.

Nagyhét első napján tehát, Molnár János középkori ikonokra emlékeztető, ugyanakkor sajátosan magyar elemekkel átszőtt Passióját megtekintve, beköszöntött lelkembe a csend és a feltámadásba vetett hit. A művész úr egy korábbi beszélgetésünk során azt mondta, szeretné, ha az emberek abban a tudatban jönnének ki a kiállításairól, hogy érdemes hinni és érdemes magyarnak lenni. Minden keresztény magyar ember számára, aki még keresi a Nagyhét csendjét, ajánlom, hogy tekintse meg Molnár János Passió című kiállítását a Józsa Judit Galériában.

 

„Mit ér az ember, ha magyar?” – Milánóból Délvidékre

„Mit ér az ember, ha magyar?” – Milánóból Délvidékre

Mióta rendszeresen járok külhonba, anyaországiként azt vettem észre, hogy az elszakított nemzetrészeken élők nemcsak a nemzettest magyarságától, de egymástól is különböznek némiképp. Más a kollektív lelkivilága az erdélyi magyarságnak, azon belül a székelyeknek, de különböznek egymástól a Felvidéken, Kárpátalján vagy Délvidéken élő nemzettársaink is.

Mindez annak köszönhető, hogy az elmúlt száz esztendőben más és más idegen hatalom fennhatósága alatt kellett megélniük identitásukat, de még inkább megküzdeniük azért, hogy megtarthassák azt. A többségi államok népei – főként vezetői – pedig mind sajátos módon viszonyultak a kisebbséghez – kirekesztéssel, elnyomással, több ízben véres terrorral, amelynek csupán a mértéke változott. A határainkon túl rekedt magyarok pedig kénytelenek voltak megtanulni alkalmazkodni, eltérő léthelyzetekben specifikus válaszokat kellett adniuk.

A transzgenerációs trauma nemcsak az egyes ember, hanem akár egy egész nemzet esetében is értelmezhető – mutatott rá Jelenczki István és Zseni Annamária.­* Eszerint a nemzet életében bekövetkezett súlyos traumáknak generációkon átívelő következményei vannak, amelyek a későbbi nemzedékek tagjainál jelentkeznek. Ez a jelenség mindaddig tetten érhető, amíg a feloldás, a kiengesztelődés meg nem történik. Hogyan következhetne azonban ez be mindaddig, amíg a magyarságot szülőföldjén másodlagos állampolgárnak tekintik, betiltják a himnuszát, korlátozzák rendezvényeit, megbüntetik, ha felveszi a magyar állampolgárságot, ellehetetlenítik az anyanyelvén való oktatását ma a 21. század Európájában?

Egy egész nemzeti kisebbség kiirtásának kísérlete a legsúlyosabb trauma, amelyet egy közösség lelke magában hordozhat. Egy ilyen élmény feldolgozatlansága egyértelműen hatással lesz minden elkövetkezendő generációra még akkor is, ha az nem is hallott a történtekről. 1944-45-ben Délvidéken Tito elnök beleegyezésével, előre kitervelt és módszeres kíméletlenséggel végrehajtott tömegmészárlás folyt. Akiket nem gyilkoltak meg, azokat megkínozták, kisemmizték, koncentrációs táborokba küldték, nem kímélve az asszonyokat és gyermekeket sem. Egy ilyen seb egy nemzeti közösség lelkén, nem múlik el nyom nélkül, generációk múltán is tetten érhető bizonyos tudatalatti deformitásokban. Ezt érezte meg az a fiatal nő is, aki az Alföldön született, élt a csonka ország szinte minden táján, majd külföldre költözött tizenkét évre, hogy végül a vajdasági Topolyán telepedjen le végleg.

G. Nagy Ilián költő, drámaíró, dalszerző és Nagyné Maczó Ágnes, az Országgyűlés korábbi alelnöke lányáról, G. Nagy Lilla Imoláról van szó, aki ’Délvidék titkai – Mit ér az ember, ha magyar?’ címmel írt könyvet. Célközönsége leginkább a fiatalság, akiket egyre nehezebb megszólítani olyan témával, mint a nemzeti múlt és történelem, a helyes erkölcsiség vagy az Istenhit, miközben a média lélektorzító és hamis üzeneteinek kereszttüzében élik mindennapjaikat, ahol az anyagi javak mértéktelen felhalmozása az egyetlen cél, amiért érdemes élni. A fiatal írónő éppen azért lehet hiteles a kortársak szemében, mert ennek a világnak a bennfentese volt, a tinédzserek által annyira áhított modellszakma képviselője, Milánóban élt és bejárta a fél világot.

Mégis azt mondja, semmi pénzért nem térne vissza ahhoz az élethez, mert a felszín csillogása alatt csak ürességet és fájdalmat tapasztalt. Délvidékre költözve a helyi emberek barátságában, a ház körüli munkában, az állattartásban, az Istenes életben megtalálta a boldogságot és nemzeti öntudata is megerősödött. Mindezt meg is írja könyve első részében, mielőtt rátérne fő témájára, a délvidéki magyarság sorstragédiájára, amely akkor kezdte el foglalkoztatni, mikor barátja nagymamája Topolyán szülei sorsáról kezdett mesélni neki.

Lilla ekkor találkozott Bosánszki Ferenc történetével, aki „megjárva Jugoszlávia legrettegettebb internálótáborát, az adriai poklot, Goli otokot, lelkében megcsonkítva sem veszítette el magyarságát.” A bűne egyedül annyi volt, hogy miután szülőföldjét hazájától elszakították, ő továbbra is hű maradt népéhez. Mielőtt teljesen ártatlanul Goli otokra, Jugoszlávia legkegyetlenebb emberirtó rabszolgatáborába, a biztos halálba szállították volna, az újvidéki börtön falai között búcsúleveleiben elmesélte történetét, amelyeket a szennyesruhák között sikerült kicsempészni és eljuttatni az otthon maradottaknak. Végül ezek a sorok ösztönözték G. Nagy Lillát, hogy megírja könyvét.

A ’Délvidék titkaiban’ megismerhetünk tehát egy lányt, aki a nagyvilágban bolyongva, végül megtalálta az útját, amely haza vezetett. Felfedezte Délvidéket, de nem érte be azzal, hogy ott él. Egy ismeretlen férfi tragédiája arra ösztönözte, hogy megismerje nemzetünk múltjának egyik legkegyetlenebb momentumát, az 1944-45-ös vérengzést, és ezáltal megpróbálja megérteni a délvidéki magyar ember sajátos lelkivilágát, majd összefoglalta olvasóinak mindazt, amit erről a szörnyű időszakról megtudott.

A végszó azonban nem negatív. A harmadik részben egy olyan fiatal nő sorait olvashatjuk, aki büszke magyarságára, nemzete történelmére, hagyományaira, anyanyelvére, hitére. Úgy vélem, ez a kötet alkalmas arra, hogy az eltévelyedett fiatalságnak segítséget nyújtson. Történelemoktatásunk a mai napig hiányos, sőt elferdített itt az anyaországban is, nem beszélve azokról a magyar fiatalokról, akik külhoniként talán soha nem is tanulhattak magyar történelmet. Az ő kezükbe kívánkozik G. Nagy Lilla Imola könyve, hiszen „csodálatos dolgok kezdődnek az életében annak, aki az igaz utat választja. Kérjünk segítséget a magyarok Istenétől, és meglátjuk, visszanyerjük teremtő képességünket, döbbenetes dolgok történnek majd.”

*Zseni Annamária – Jelenczki István: ÖN-TÉR-KÉP, A magyar nemzet lelkiállapota. Budapest, Angelus Bt. Kiadó, 2017.

 

 

Száz év népdalgyűjtése vált elérhetővé bárki számára

Száz év népdalgyűjtése vált elérhetővé bárki számára

Az elmúlt száz esztendő alatt összegyűjtött népdalkincset tette IDE kattintva bárki számára elérhetővé a Zenetudományi Intézet a Hungarica oldalon. Ez a tény már önmagában egyedülállónak számít, azonban, ha hozzátesszük, hogy mindez húszezer órányi hangfelvételt jelent, amelyet az érdeklődő térképén, a gyűjtés helye szerint lokalizálva találhat meg, tényleg kivételesnek számít.

Az archívum az egész Kárpát-medencét lefedi, sőt annak határain kívül eső területeket is bemutat.  Segítségével pár kattintás után megtudhatjuk, hogy mit és hogyan énekeltek az elmúlt évtizedekben, vagy akár száz évvel ezelőtt bizonyos településeken, tájegységeken, előfordul, hogy valamely ízes nyelvjárásban elmondott történet is társul a muzsikához. De rátalálhatunk olyan dallamokra is, amelyeket még Kodály Zoltán gyűjtött.

Egy települést kiválasztva rögtön láthatjuk, hány dallam került rögzítésre az adott helyen, megtudhatjuk az adatközlő és a gyűjtő nevét, a gyűjtés évszámát, a dal címét, de ami a legfontosabb, meghallgathatjuk az eredeti felvételt. Néhol olyan mulatságos megjegyzésekre is rábukkanhatunk, mint a következő: „Húsvét lévén a két zenész kissé italos volt, különösen a kontrás.”

A tervek szerint az archívum folyamatosan bővül majd, a már most megtekinthető írásos feljegyzések mellett, a későbbiekben filmfelvételek is láthatóak lesznek, bárki számára könnyen elérhetővé téve néptánc-örökségünket is a világhálón.

Minden további információ a Hungaricana oldalán megtalálható.

 

„Áldozatvállalás nélkül nincs jövendőépítés” – Dr. Papp Lajos a böjtről

„Áldozatvállalás nélkül nincs jövendőépítés” – Dr. Papp Lajos a böjtről

A keresztény világ legnagyobb ünnepe a Húsvéthoz kapcsolódó ünnepkör, azonban mára elfelejtettük mindazt, amit üzenete magában hordoz – állítja Dr. Papp Lajos professzor, aki az esztergomi evangélikus templomban, a böjt jelentéséről, illetve jelentőségéről tartott előadása során a test, a lélek és a szellem egységének összefüggésében világított rá a Húsvét lényegére.

Ahogy a test gyógyítása az orvos feladata, úgy megvan a szellemmel és a lélekkel foglalkozó hivatás is. Az előbbit a tanárnak, az utóbbit a papnak, a lelkésznek kell gondoznia. Magyar nyelvünk fejezi ki a legpontosabban ezen foglalkozások lényegét: hivatásnak nevezzük őket, hiszen Isten hívja meg erre a feladatra az embert. Vannak azonban átfedések a három hivatás között, erre a legjobb példa Dr. Papp Lajos maga, aki önmagát nem orvosnak, hanem gyógyítónak vallja, mivel nem csak a beteg testtel, de a szellemmel és a lélekkel is törődik, hiszen – mint egy háromlábú szék – ezek egyensúlya adja az EGÉSZséget.

Számára minden időben és minden élethelyzetben a Teremtőtől kapott hittel, a krisztusi szeretet jegyében való szolgálat az elsődleges. Több évtizedes kutatói és klinikai tapasztalatát, tudását ötvözi a holisztikus gondolkodással és az elfelejtett, évezredes népi bölcsességekkel, gyógyítva mindezzel a test-szellem-lélek hármasát egyaránt. Akinek hivatása van, annak nincs munkája – vallja a Professzor úr – hiszen a hivatás gyakorlása nem a kenyérkeresetről szól, hanem a legnagyobb örömforrás.

Az irányt egyedül az Istenhit, a krisztusi szeretetparancs jelölheti ki, amely soha nem változik, állandó igazodási pontként szolgál az életben. Az orvosok a mai napig a Hippokratészi esküt teszik le pályájuk kezdetén, amelynek tartalma mára már elavult, a tudomány által meghaladott. Dr. Papp Lajos többször is kísérletet tett megváltoztatására, ő maga pedig a Ram-kódexből Maimonidész imáját tekinti magára nézve kötelező érvényűnek, amely a következő:

 

„Mielőtt belekezdenék szent munkámba, meggyógyítani a Te teremtményedet, hozzád fohászkodom, a Te magasságos székedhez, hogy adj erőt, bátorságot, energiát, hogy munkámat teljes hittel végezhessem, hogy se meggazdagodási vágy, se az a vágy, hogy minél híresebb nevű legyek, szemeimet el ne kápráztassa a helyes út meglátásától.

Engedd, hogy felismerjem körülöttem mindazokat, akik tanácsomat jönnek kérni, mint olyantól, aki nem tesz különbséget gazdag és szegény, barát vagy embergyűlölő, rossz és jó között.

Add, hogy minden bajban lévő emberben csak az embert láthassam.

Ha nálam nagyobb tudású orvosok akarnának éleslátásukhoz engem közelebb hozni, adj erőt, hogy tanulhassak tőlük, mert az orvosi tudománynak nincs határa.

Csak az igazság fénye vezéreljen, mert akár a legkisebb engedmény az orvosi tudománytól szörnyű szerencsétlenséget és betegséget hozhat teremtményeidre.

A tiszta lelkű igazak nem panaszkodnak a rosszra, hanem erősítik az Igazságot.

Nem panaszkodnak a hitetlenségre, hanem erősítik a Hitet.

Nem panaszkodnak a tudatlanságra, hanem fokozzák a Tudást.”

 

Ez az ima – ahogy a Tízparancsolat is – örökérvényű, nem szükséges változtatni rajta, mivel erkölcsi, etikai örök igazságról rendelkezik. Ez tartja fent a teremtői rendet a teremtett világban, amelyet az ember minduntalan próbál megbontani. Elfelejtettük az isteni törvényeket – figyelmeztet a Professzor úr, az élelmiszeripar olyan túlkapásaival szemléltetve mondandóját, mint a zártláncú tenyészet, amely során a felhasználatlan részeket (tollakat, beleket, elhullott tetemeket), miután 200 Celsius fokra forralták, visszaetetik az állatokkal, előidézve ezzel olyan betegségeket, mint amilyen a kergemarhakór volt.

Már Hippokratész is megmondta, hogy a hosszú élet titka a tiszta víz, a tiszta levegő, a tiszta élelem és a tiszta lelkiismeret. Az utóbbiról mindenki maga gondoskodik, azonban nem könnyű természetes ételt bevinni a szervezetünkbe, ha az üzletek polcain lévő élelmiszerek huszonkétezer-féle vegyszert tartalmaznak. Nagyböjt idején a húsmegvonással az abba belefecskendezett antibiotikumtól és növekedési hormonoktól is megkímélhetjük magunkat, nem beszélve arról, hogy a daganatos megbetegedések megelőzése, illetve gyógyulása az éhezéssel érhető el a leghatékonyabban, ugyanis a sejtjeink tizenhat óra elteltével képesek átállni szénhidrát-anyagcseréről keton-, vagyis zsír-anyagcserére, amelynek hatására nem csupán zsírt bontanak, de a mérgeket is kiürítik.

Sokan a „reggelizz, mint egy király, ebédelj, mint egy polgár és vacsorád oszd meg a koldussal” utasítást tartják mérvadónak az étkezés tekintetében, amely eredetileg egy kínai közmondás és a kulira vonatkozik, aki ha reggel nem evett, nem tudott kellő hatásfokkal dolgozni napközben. Dr. Papp Lajos szerint annak, aki nem kemény fizikai munkát végez egész nap, egyszer kell ennie naponta, mégpedig délután öt és hét óra között, hogy a szervezet a legelemibb szinteken, vagyis a sejtek szintjén is elvégezhesse a méregtelenítést. A böjt tehát – a test tekintetében – erre is szolgál.

A keresztény böjt azonban nem csupán a táplálékmegvonás által történő testi megtisztulást szolgálja. A régiek ilyenkor rendet tettek a portájukon és a lelkükben is. Minden haragoshoz elmentek, bocsánatot kértek, mert a Nagyhéten van az utolsó lehetőség arra, hogy megszabaduljunk a lelki szennyezettségtől. Jézus Krisztus úgy döntött, hogy értünk, emberekért a legdrágábbat, az életét adja. Vajon elérte-e a célját? – teszi fel a kérdést a Professzor úr, majd Wass Albert Nagypénteki siratója által adja meg a választ:

 

Elmegyünk, elmegyünk, messzi útra megyünk,

messzi út porából köpönyeget veszünk…

Nem egyszáz, nem kétszáz: sokszáz éves nóta.

Így dalolják Magyarhonban talán Mohács óta.

Véreim! Véreim! Országútak népe!

Sokszázéves Nagypénteknek

soha sem lesz vége?

Egyik napon Tamás vagyunk,

másik napon Júdás vagyunk,

kakasszónál Péter vagyunk.

Átokverte, szerencsétlen

nagypéntekes nemzet vagyunk.

Golgotáról Golgotára

hurcoljuk a keresztfákat.

mindég kettőt, soh’se hármat.

Egyet felállítunk jobbról,

egyet felállítunk balról,

s amiként a világ halad:

egyszer jobbról, egyszer balról

fölhúzzuk rá a latrokat.

Kurucokat, labancokat,

közülünk a legjobbakat,

mindég csak a legjobbakat.

Majd, ahogy az idő telik,

mint ki dolgát jól végezte:

Nagypéntektől Nagypéntekig

térdelünk a kereszt alatt

húsvéti csodára lesve.

Egyszer a jobbszélső alatt,

másszor a balszélső alatt,

éppen csak hogy a középső,

az igazi, üres marad.

Nincsen is keresztfánk közbül,

nem térdel ott senki, senki.

A mi magyar Nagypéntekünk

évszázadok sora óta

évszázadok sora óta

ezért nem tud Húsvét lenni.

Így lettünk országút népe,

idegen föld csavargója,

pásztortalan jószág-féle.

Tamással hitetlenkedő,

kakasszóra péterkedő,

júdáscsókkal kereskedő.

Soha-soha békességgel

Krisztus-Úrban szövetkező.

Te kerülsz föl? Bujdosom én.

Én vagyok fönt? Bujdosol Te.

Egynek közülünk az útja

mindég kivisz idegenbe.

Bizony, jól mondja a nóta,

hogy elmegyünk, el-elmegyünk,

messzi nagy útakra megyünk.

Messzi nagy útak porából

bizony, köpönyeget veszünk.

S ebben a nagy köpönyegben,

sok-sok súlyos köpönyegben

bizony pajtás, mondom Néked:

rendre, rendre mind elveszünk.

 

Krisztus urunkat a középső keresztre feszítették, Ő adta a példát arra, hogy áldozatvállalás nélkül, nincs jövendőépítés, áldozat nélkül nincs krisztusi kegyelem. Végre már le kéne térdepelnünk a középső kereszt előtt és megfogadni azt, amit a Teremtő nekünk üzent általa és vele – mondja a Professzor úr – a Tízparancsolat egyetlen parancsba, a krisztusi parancsba sűríthető: szeressétek egymást!

A szinkretisták, Máté, Lukács és Márk alapján, Jézus azt mondta: szeresd felebarátodat úgy, mint tenmagadat, míg János szerint: szeressétek egymást, ahogy én szerettelek benneteket! Krisztus úgy szeretett bennünket, hogy feláldozta értük az életét. Dr. Papp Lajos szerint az Úr mindezzel feladatot adott nekünk: áldozatot kell hoznunk a családért, egymásért, hazánkért, az emberiségért, amely ma nem a harcmezőkön hagyott életünket, hanem munkaáldozatot jelent: imádkozni és dolgozni, mert csak ez a kettő mentheti meg az emberiséget.

 

 

Pilisi Szentháromság

Pilisi Szentháromság

Útjaink során, akadnak olyan helyek, amelyek valahogy más minőséget képviselnek, valamiféle spirituális többlettel rendelkeznek a többihez képest, ahol korábban jártunk. Az ilyen tér kiszakad a világ szövetéből és különleges jelentőséget kap, fogságba ejti az időt, mintegy átjáróul szolgálva rég elfeledett minőségekbe. Az egyik kedvenc íróm „kertnek” nevezi az ilyen helyeket, amelyben az a legnagyszerűbb, hogy nincs benne idő. „Csak fába merevedett idő van benne, az pedig az időtlenség.”

Mircea Eliade vallásfilozófiai szempontból határozza meg az ún. „szent tér” fogalmát. Mint mondja, a vallásos ember számára a tér nem homogén, törések és szakadások találhatók benne; olyan részeket tartalmaz, amelyek minőségileg különböznek a többitől. „Ne jöjj ide közel – mondja Isten Mózesnek -, vedd le a te sarudat lábaidról, mert a föld, melyen állasz, szent föld.” (2, Mózes, 3, 5) A vallásos ember, környezetének ezt a fajta inhomogenitását úgy éli meg, mint a szent, vagyis az egyedül valóságos, valóságosan létező tér és minden egyéb közötti ellentétet. Ide belépve az ember elhagyja a profán világot.

Árpád “Tisztességgel temették őt el egy kis folyónak a forrása felett, amely kőmederben folyik alá Atilla király városába…”

A Pilis kezdetektől fogva a magyarság szakrális területe, az ősi világ mindenki által tisztelt, természetes temploma volt. Itt dobog a Föld szíve, őseink nem véletlenül adták a középpontjában lévő csúcsnak a Dobogó-kő nevet. Aradi Lajos Pilis-kutató szerint, sehol a világon nincs annyi Szent-György vonal, mint amennyi a Pilisben. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy „innen terjedt szét a világra Remete Szent Pál rendje, amelynek hófehér a ruhája, s a lelke.”

“Innen terjedt szét…”

Fráter Varsányi István, az 1530-as évekből származó, ’A pilisi Szent Kereszt kolostor alapításáról’ című, eredetileg latin nyelven írt verséből származó idézett gondolat egyébként megtalálható annak a Boldog Özsébet ábrázoló fafaragásnak a hátoldalán, amely többedmagával szegélyezi azt a Csillagösvénynek keresztelt utat, amely egészen a pilisszántói Magas-hegyen álló Boldogasszony Kápolnáig vezet.

Dr. Papp Lajos professzor elmondása szerint a kápolnának helyet adó terület a pálosok egyik központja volt. Ezt az állítást támasztja alá az egykori polgármester, Szőnyi József kezdeményezésére történt ismeretlen Pálos kolostor feltárásának elindítása, ahonnan az a titokzatos vésetekkel ellátott kődarab is előkerült, amely a Pálos Keresztes Kő nevet kapta, mivel többek szerint a Pálos Rendet alapító Özséb sírkövének egy darabja lehet. A semmilyen hagyományos keresztábrázoláshoz nem köthető, inkább töviskereszthez hasonlatos formáját a kápolna tetejébe illesztett, Buczkó György által készített fénytöréses üvegberakás is követi.

A monumentális Pilis Keresztje

Megérkezve Pilisszántóra, már a községet kettészelő, kanyargós főútról jól látni a monumentális, szinte világító fehér Pilis Keresztjét. A tizenkét méter magas és hat méter széles tölgyfa kereszt népünk ősi történelmi múltjának, hazánkat a Pilisből irányító Árpát-házi királyainknak, a Kárpát-medence egymásra utalt népeinek és a pálosoknak állít emléket. A Hargitáról származó, százhuszonhét évgyűrűt számláló fából készült kereszt mellől nézve, a Ziribár hegyszoros fölött december 21-én, az újjászületés hajnalán friss harcosként ébred az éltető fény, amely beragyogja a keleti tájolású kápolna belső terét, felragyogtatva az odabent trónoló, Péterfy László keze nyomán szoborrá formált Boldogasszony szemeinek tüzét, és beborítva a kápolna fölötti domboldalon őrt álló Jézust.

Megkezdve az utat az egykor mészégetéshez szükséges mészkövet bányászó szántói férfiak által kitaposott köves gyalogúton, a Csillagösvényen, nem csak fizikai értelemben juthatunk el az ősi misztériumot képviselő Boldogasszonyunkhoz. Sokkal fontosabb, hogy az út során lelkünkben sikerüljön fokozatosan lefejteni a kollektív tudattalan rétegeit. Mindebben heroikus őseink őrt álló útmutatása segít az ösvényen haladva bennünket, Nimród megfosztott múltú unokáit, akik származásunk gyökereit keressük.

Az ösvény negyedévente, a napfordulók és napéjegyenlőségek idején gazdagodott egy-egy szoborral, Smídt Róbert, felvidéki fafaragó jóvoltából. A magyarok ősatyja, a világ első királya, Nimród az első mérföldkő a magyarság történelmén végigkígyózó úton. Őt követi Atilla királyunk, kinek személyében igazolást nyer ősi, Kárpát-medencei jelenlétünk, a szkíta-hun-magyar folytonosság, s a keresztény lelkület. Árpád, a hét vezér fejedelme a Pozsonyi csata során biztosította nemzetünk dicsőségét, az ő emlékét őrzi a Csillagösvény harmadik szobra.

“Csillagok közt legfényesebb csillag Boldogasszony lovagja, Szűz Máriának választott vitéze Szent László”

A következő lépésekkel megérkezünk a Turul-nemzetség vagy Árpád-ház keresztény, apostoli királyaihoz. Szent István ezer éves útjára bocsátotta a Kárpát-medence népeinek biztonságát védő, egyenrangú közösségét garantáló Szent Koronát, melynek misztikus erejére építve alapította meg a keresztény államot, és bízta Boldogasszonyunk oltalmára. Szent László király, a nemes lelkű vitéz lovag, a tiszta erkölcs tekintélyének hatalmával növelte az ország elismertségét, és erősítette meg népét hazájában. Lovagias viselkedésével olyan népszerűséget szerzett, hogy már életében legendák születtek róla. A néphit szerint Szent László fejére maga a Szűzanya tette a Szent Koronát, ezért nevezik „Szűz Mária választott vitézének“, „Boldogasszony lovagjának“.

A Csillagösvény hatodik szobra, Boldog Özséb emlékére állíttatott, aki a pilisi hegység barlangjaiban élő, szent életű férfiakból alapította meg a Pálos Rendet, az egyetlen, ma is működő magyar szerzetesrendet, amely a Hazaszeretet és Hit letéteményese, a régi táltosi tudás továbbvivője. A pálosok küldetése az, hogy másokat a kegyelem erejével segítsenek Isten felé, a magasba emelni. A pálosok tudták, hogy felelősségük van a jövőért, a nemzetért. Pázmány Péter egykori próféciájában úgy fogalmazott: „Te is Magyarország, édes hazám, a pálosokkal fogsz növekedni és ugyanazokkal fogsz hanyatlani.”

Az köves gyalogút tetején, hetedik szoborként, szakrális királyunk, Hunyadi Mátyás képviseli az imádságos történelmi rózsafüzér utolsó gyöngyszemét. Mátyás trónra lépésekor, 1458-ban a Magyar Szent Korona tolvajok kezén volt, így – csak annak visszavásárlása után – 1464. március 29-én, Nagypénteken koronázták királlyá, ezzel tudatos sorsközösséget vállalt a Megváltóval, és a keresztutat választotta a nemzet jövőjének is. Harminckét év uralkodás után, 1490. április 6-án, Húsvétkor halt meg.

A hegyből szerves testrészként kinövő kápolna

A belső időutazás végéhez érve, mikor átsétálunk a harangláb alatt, felnézve megpillanthatjuk a Pilisi Lélekharangot. Testben és lélekben is megérkeztünk a Boldogasszony anyai oltalma alá, aki a kéttornyú kőkápolna belsejében vár mindannyiunkra. A hegyből szerves testrészként kinövő kápolna egy tömbbé olvadó, maradandóságot kifejező alakja természetes pilisi kőből épült Őrfi József tervei, Makovecz Imre pártfogása alatt és sok-sok önkéntes, segítő kéz révén.

A kápolna kilenc méter magas tornyai, két előrehajló csuklyás pálos szerzetes. Bajuszuk alatti nyitott szájukból szólal meg a Gombos Miklós őrbottyáni műhelyében öntött két kis harang. A szájnyílások alsó részében pedig a Szent Jakab-hegyeről, a patacsi pálos kolostorból származó egy-egy rozsdavörös kő került befalazásra. Az Isten felé nyúló, kereszteskő-arcú, őrt álló tornyok között a Makovecz Imre által tervezett Napmadár, a Szentlélek szárnyaló lelke hívja a betérni szándékozót, és köszönti a hegyszorosból vele szemben felkelő Napot. A széttárt szárnyak közepén lévő fehér gömb, benne a kereszttel a megváltó Krisztus testét, az élet kenyerét, az oltári szentség kisugárzását szimbolizálja.

„Feljutva Boldogasszonyunkhoz, megkapjuk a vigasztalást”

A Csillagösvény Szentháromsága: a Pilis Lélekharangja, a Boldogasszony Kápolna és a Pilis Keresztje alkotja azt a szent helyet, amely valóban kiszakad a homogén térből, ahol nemcsak a kifáradt test, de a hétköznapok őrlőmalmában elfáradt lélek is megpihenhet, megtérhet égi édesanyjához, a magyarok Szent Koronájával megkoronázott Boldogasszonyhoz.

Végül hadd idézzem Szőnyi József, a Boldogasszony Kápolna ötletgazdája, egyik megvalósítója és fővédnöke, volt pilisszántói polgármester szavait, amelyek mintegy nemzeti ima szólnak hozzánk:

„Feljutva Boldogasszonyunkhoz megkapjuk a vigasztalást, a csüggedést csillapító reményt és erőt, amivel majd innen a szakrális Pilis küszöbét átlépve, lendületet vehet a hegység belső titkait kutató, múltja iránt érdeklődő, azt tisztelő és rá emlékező látogató.”

 

 

(A cikkben szereplő tényszerű információk és adatok a Pilisszántó Zarándokhely című oldalról származnak.)

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás