A címadó sor Attila király szájából hangzik el a délvidéki Bicskei Zoltán Álom hava című filmjében, amely nemrég elnyerte az indonéziai Szellem, Vallás és Képzelet elnevezésű nemzetközi fesztivál legjobb nemzetközi játékfilmnek járó nagydíját. Az alkotást a magyarországi bemutatón volt szerencsém megnézni az Urániában, majd nem sokkal utána, de még a nemzetközi siker előtt elmentem Magyarkanizsára Zoltánhoz, hogy beszéljünk a film mögöttes tartalmáról, a magyarság dilemmáiról, a szülőföld értékéről és a nemzeti kultúra jelentőségéről.
Bicskei Zoltán a Kanizsai Kulturális Központban lévő irodájában Magyarkanizsán.
Az Álom hava című film 1690-ben játszódik, amikor is a török dúlásban kiürült Bácska pusztaságán bujdosók érkeznek a romjaiban is monumentális Aracsi Pusztatemplom falai közé. A török fogságból szabadult három figura rég vesztett otthonát és helyét keresi. A film alapproblémája, hogy az újjáéledéshez nincs megfelelő „szellemi boltozat”, amelyet táltosokkal és szent királyaink szellemével találkozva sem sikerül maguk fölé emelni.
A film fájdalmasan szép párhuzamot von a magyarság hányattatott sorsával, a kiútkeresés, a felemelkedés lehetőségeinek és azok elvesztegetésének megrendítő allegóriája. A reménytelenségben mégis felfénylik a remény a nagy múltú nemzet emlékét idéző uralkodók szellemének megidézésével. Attila király először jelenik meg magyar készítésű nagyjátékfilmben. Dr. Papp Lajos szívsebész professzor alakítja, a vele készült interjú is hamarosan felkerül az oldalra.
Dr. Papp Lajos szívsebész professzor Attila királyt alakítja az Álom hava című filmben.
Az Álom hava tíz évig készült, hiszen egy efféle vállalkozást, a magyar királyok nagyságát megcsillantató alkotást manapság nem könnyű tető alá hozni, hiszen támogatás nemigen várható az arra hivatott körökből. Főleg, hogy a filmben feltűnő királyok olyan gondolatokat mondanak ki múltunk tükrében, amelyek tíz éve még csak jóslatok lettek volna, ma azonban Európa legnagyobb dilemmái. A film megalkotásának ötlete 2006-ban született meg, amikor Bicskei Zoltán szavai szerint „ugyanazok verették meg a magyar népet, akik ma is a torkunkat fojtogatják.” A magyar nemzet akkori sokadszori meggyalázásának és magára hagyásának hatására úgy érezte, tartozik a népének, ahogy ő fogalmaz: „ilyenkor az ember elkezd népben érezni.”
Bicskei Zoltán Csodaszarvas című alkotása.
Ekkor kezdődött a filmkészítés kálváriájának tíz éve, amely során olyan kinyilatkoztatásokkal szembesült, mint „ha Attilát be akarja rakni, a film soha nem fog elkészülni” vagy, hogy a támogató szervezetek csak akkor adnak pénzt, ha a királyokat kifigurázza, nevetségessé teszi. Valóságos csoda, hogy végül mégis napvilágot látott, ugyanakkor nem véletlen, hogy itthon nem kapott a valós érdemeinek megfelelő nyilvánosságot. Magyarországon éppen, hogy csak nem titkolják, nemzetközi viszonylatban első helyet nyer.
„A napnyugati világ múltáig sokszor lészünk még kevesek…de a hűtlenek mind egy szálig elvésznek” – mondja ki Attila király Bicskei Zoltán gondolatait, aki szerint a kiszámíthatatlan történelem során voltunk már sokkal kevesebben, sokkal rosszabb helyzetben. Úgy véli, a mindennapok hőseire van szüksége a Hazának, azokra az emberekre, akik rendíthetetlenül teszik a saját dolgukat, hiszen nemzetünk sorsát az emberénél sokkal nagyobb erők döntik el, így nincs veszve semmi.
„Az biztos, hogy a hely szelleme a magyari kultúrát még évezredeken keresztül élteti” – zárja gondolatait a filmrendező, akivel riportfilmünkben többek között beszélünk még a kultúra megőrzésének lehetőségeiről a lelki tanácstalanság, a szellemtelen anyagelvűség korában, a teremtő felé leróni kívánt adósságokról, az elveszett gyermekkor visszaidézésének igényéről és az alföldi kultúra mozdíthatatlan ősnyugalmának értékéről a mai világban.
Zana Diána
Amennyiben a kedves Olvasó még nem látta és megtekintené Bicskei Zoltán Álom hava című filmjét, erre lehetősége nyílik december 6-án 18 órai kezdettel az ideiglenesen a Magyarság Házának helyt adó Duna Palotában. A vetítés után Búzás Anna beszélget a rendezővel. További információ: maria.borbala.medvigy@bgazrt.hu
A filmet készítette: Zana Diána és Mészáros Péter.
Készült a Nemzetstratégiai Kutatóintézet megbízásából.
A történet szerint a Bolondot a falu népe kiűzi a pusztára, ugyanis nem tudják elviselni, hogy tükröt tart, és a végletekig ragaszkodik a gyermekkor édeni világához. Utoléri sorsában az együgyű Kisbolond és a bujdosó nyomorult nő, Lófrarozi. Az alakoskodó különcök a faluból megpróbálják még messzebb űzni Csacsit, a falu bolondját és növendékét, a Kisbolondot, akinek kiszámíthatatlanságától és csodatévő erejétől félnek. Bicskei Zoltán, Szőts István-díjas, délvidéki filmrendező és grafikusművész legújabb játékfilmjéről, a pusztai balladaként aposztrofált Bolondmeséről van szó, amelynek mélysége és komplexitása azonban messze túlmutat a fenti sorokon.
Kép: a Dunatáj Alapítvány archívumából
Egy monumentális látomás tárul a szemünk elé, amelyet végig a nagy ellentétek feszültsége jellemez. A képi világ magához láncolja a figyelmet, amilyen kies a táj, épp annyira gazdag és tartalmas. A film egyszerre operál a szürreális látomásosság misztikumával, és marad a húsbavágóan fájdalmas realitás talaján. Az elvesztett Éden utáni sóvárgás a kihalt és sivár, ugyanakkor a mozdíthatatlanság ideáját megjelenítő pusztát kiszakítja az idő kronológiájából, a szokványos történetmesélés kontinuitásából, és az időtlenségbe emeli. A tér egyszerre profán és szent, ahogyan az emberi létezés legalantasabb momentumai keverednek a magasztos eszmeiséggel.
A magyar nyelv teremtő erejét, ősi szakralitását Bicskei Zoltán olyan magától értetődően használja, ahogyan azt már az Álom hava című filmjében megtapasztalhattuk. Csokonai Vitéz Mihály verssorai, valamint a Domonkos István, vajdasági író verseiből beemelt részletek és parafrázisok finom szövedéket képeznek Bicskei Zoltán filozófiájával, aki nemcsak a film rendezője, de forgatókönyvírója is egyben. Érezhető ugyanakkor más gondolkodók; költők, írók, zeneszerzők, képzőművészek hatása. A képek elementáris erejét csak fokozza a zenei aláfestés, amelyet Mezei Szilárd, a szintén délvidéki származású brácsaművész, zeneszerző jegyez. A dallamvilág a film belső ritmusának lüktetéséhez finoman, ütős hangszerek nélkül ad lágy, légies keretet, keserédes hangulatot. Felcsendül még egy Scarlatti- és egy Vivaldi-darab is Berecz Mihály zongorajátékában, valamint néhány szóló Szabados Györgytől. A színészi alakítás is kifejezetten erős; a három főszereplő, Szarvas József, Kovács S. József és Mezei Kinga tökéletesen hozza a szerepet; egyszerre jelenítve meg a kitaszítottak sorstragédiáját és a nincstelenek játszi könnyedségét.
Kép: a Dunatáj Alapítvány archívumából
A vetítést követően, miután gratuláltam a rendezőnek, elmondtam neki, hogy a látottakat még egy darabig biztosan emésztenem kell. Így is lett, hiszen napokkal később is új értelmezések bomlottak ki előttem. Bicskei Zoltán művészete – legyen szó álló- vagy mozgóképről – nem a könnyedségről szól. Olyan mély rétegzettség jellemi, amely fölött nem lehet csak úgy átsiklani, igényli a befogadó elemzését, az utómunkát a néző részéről. Nemcsak elgondolkodásra ösztönöz, hanem önvizsgálatra sarkall, hatására mintegy kényszerként jelenik meg a folytatás az ember belső vetítővásznán, amely mind mélyebbre és mélyebbre visz. Ahogyan látleletet ad a társadalmi kérdésekben, úgy megjelenik a párhuzam az egyén rejtett lelkivilágával is.
A genius loci erősen áthatja rendezésének minden mozzanatát; az alföldi kultúra tisztasága, mozdulatlan ősnyugalma és egyértelműsége – művészetének egyik alapélményeként – nemcsak a történet elhelyezésének eszköze, de a mozdíthatatlanság, a középpont, a nyugalom metaforája is egy kibillent, nyughatatlan világban. Szintén ez adja a Bolondmese szerkezetének egyik tengelyét, mégpedig a horizontálisat, amelyre a fizikai dimenzió történéseinek darabkáit fűzi fel az alkotó. Ezen a síkon jelennek meg „szokásokba törten“ és a „píz“ bűvöletébe ragadva a falu szereplői, akik nem látnak túl saját elméjük korlátain. Az eget és a földet összekötő, vertikális tengely azonban megmutatja a rég elveszett Éden felé vezető irányt, miközben analógiát mutat az egykori magyarkanizsai tiszai homokszigetekkel, melyek összetartották az azóta széthullott közösséget.
Kép: a Dunatáj Alapítvány archívumából
A két tengely metszéspontján, a kereszt közepén áll a bolond archetípusa, aki a látszat ellenére a legmélyebb bölcsességet hordozza magában. Ismeri a horizontális világ dolgait, de azok már nem igazán hatnak rá. Figyelmét nem a külvilág látszatvalósága és múlandó mivolta köti le, tekintete az örökkévalón függ. A másokat gúzsba kötő törvények rá nem vonatkoznak, a félelmeken túljutott, és át tud kelni a tükörvilágok között. Könyörtelenül rámutat, és ki is mondja az igazságot, ezért az alakoskodókban félelmet kelt. A saját útját járja, amely nem korlátozódik a fizikai érzékekkel felfoghatóra. Tökéletesen tisztában van léte el nem pusztítható valóságával.
A katarzis akkor következik be, mikor az anyagba süllyedt valóság képviselői nem képesek tolerálni a kitaszított bolondok szabadságát, és agyonverik őket. Jézus Krisztus kereszthalálát idéző jelenet ez, aki „legyőzetve győzött“. Ez a gondolat egyúttal a magyar nemzet történelmével, a fizikai vereségek, az elnyomás ellenére a hitben és erkölcsben való megmaradás képességével is végérvényesen összefonódott. Délvidékiként, az elszakított nemzetrészek sorskérdései elválaszthatatlanok Bicskei Zoltán személyétől és munkásságától. Az Éden utáni vágyódás viszont az egységes magyar nemzet szellemiségével is összefügg, melyben – véleménye szerint – a Paradicsom emlékezete mindmáig jelen van.
A Bolondot, mivel összes félelmét levedlette, a halál sem rettentheti meg. Miután az anyag leporlik lényéről, még könnyedebben halad tovább az örökkévalóság ösvényén. A tarot szimbolikájában az Akasztott ember jelentéstartalmában közel áll a Bolondhoz, tulajdonképpen a „bolonddá válás“ utolsó fázisának jelölőjeként is értelmezhető, ahogy a nézőpontváltással az anyag béklyóiból felszabaduló szellem lehetőségét jeleníti meg. Központi figurája egy fordított világnak, amely a Bolondmesében rendre megmutatja magát annak, akinek van szeme a látásra. Végeredményben a külvilág nem más, mint a tudat kivetülése. Amilyen a belső megélés, olyan a külső megjelenés. A film végső üzenete számomra ennek a megállapításnak a színét és a fonákját egyszerre fogalmazza meg, miszerint az ember akármilyen világot teremthetne, mégsem az Édent választja. Néhány felébredettet kivéve. Vagy bolondot. Ez is csak nézőpont kérdése.
Zana Diána
A cikk a Létünk c. folyóirat 2026/3. számában jelent meg először.
Bicskei Zoltán, délvidéki filmrendező,Álom hava című alkotásával 2017-ben nyerte el az indonéziai Szellem, Vallás és Képzelet elnevezésű nemzetközi fesztivál legjobb nemzetközi játékfilmnek járó nagydíját.
Az 1690-ben játszódó film alapproblémája, hogy a török dúlást követően az ország újjáéledéshez nincs megfelelő „szellemi boltozat”. A rendező ugyanakkor párhuzamot von a magyarság hányattatott sorsa és a jelenkor dilemmái között, a kiútkeresés, a felemelkedés lehetőségeinek, és azok elvesztegetésének megrendítő allegóriáját rajzolva a néző elé.
Bicskei Zoltán, akinek grafikai munkássága szintén figyelemreméltó, ezúttal, a trianoni nemzettragédiáról emlékszik meg egy filmetűd formájában. A rendező a rá jellemző egyedi látásmóddal és jellegzetes stílusjegyekkel mutatja be a megcsonkított magyar néplélek állapotát, nagyerejű grafikái, valamint élőképek szívbemarkoló kombinációjával sóhajt a Mindenható felé.
A nÉPlélek korábbi videóinterjúja a rendezővel IDE KATTINTVAtekinthető meg.
Dr. Papp Lajos szívsebész professzort és kiemelkedő, nemcsak hazánkban, de nemzetközileg is méltán ismert és elismert eredményeit az orvostudomány terén senkinek nem kell bemutatni. Szakmai életútja önmagában elegendő, hogy a magyarság mérhetetlenül büszke legyen rá, ő azonban ennél is többet akar adni népének. A beteg szívek gyógyítása mellett, életfeladatául tűzte ki a magyar nemzet beteg lelkének gyógyítását is.
Már jó ideje lelkes hallgatója vagyok a Professzor úr előadásainak, a személyes beszélgetés azonban meghatározó élmény volt számomra. Olyan élmény, amely ismételten megerősített abban a hitemben, hogy amíg hozzá hasonló emberek élnek és munkálkodnak, van remény a mindent elsöprő nemzeti ébredésre, amely során a magyarság végre újból ráeszmél nemzeti nagyságára.
Attila királyként Bicskei Zoltán: Álom hava című filmjében
Dr. Papp Lajos professzor úr, talentuma mellé mérhetetlen szerénység, még inkább alázat társul. Az előadásai végén kitörő tapsot legtöbbször elhallgattatja, helyette inkább közös imára kéri hallgatóságát, könyveinek minden lapja szeretettel és Isten felé irányuló hálával átitatott. Első, hozzám intézett szavai is arról tanúskodtak, hogy a dicséret nem őt, hanem Istent illeti, hiszen mindent az Úrtól kapott. „Papp Lajos, mint személy, csak közvetítő. Ha valamit meg tudtam valósítani, akkor a Teremtő akaratát teljesítettem” – vallja magáról.
A szavak mögött ugyanakkor cselekvő tenni akarás feszül. Miután több hazai szívsebészeti klinika igazgatói székét megjárta, tíz éve úgy döntött, lemond minden pozíciójáról és nyugdíjazását kéri, mert mind szakmailag, mind erkölcsilegképtelen volt vállalni, ami az egészségügy területén zajlik. Számára minden időben és minden élethelyzetben a Teremtőtől kapott hittel, a krisztusi szeretet jegyében való szolgálat, gyógyítás volt az elsődleges. Ez a küldetés, az utóbbi évtizedben még inkább kiteljesedhetett. Jelenleg több évtizedes kutatói és klinikai tapasztalatait, tudását ötvözi a holisztikus gondolkodással és az elfelejtett, évezredes népi bölcsességekkel.
Nem elég, hogy szívgyógyászati tanácsadó munkája mellett, a Kárpát-medence és a diaszpóra magyarságát járja, előadásokat tart, beszédeket mond, könyveket, kiáltványokat ír, a Professzor úr évek óta minden nyáron ingyenes tábort szervez szegény családok gyermekeinek az elszakított nemzetrészekről és a csonka országból egyaránt. Már kétszáznegyven gyermeket látott vendégül, akik amellett, hogy változatos programokon keresztül szereztek életre szóló élményeket és barátokat, nagyon erős lelki táplálékkal is gazdagodhattak. A tábor legfőbb célja a magyarságtudat és az Istenhit megerősítése a résztvevőkben, a Professzor úr szavaival élve „rádöbbenteni őket, hogy mekkora kegyelem magyarnak születni a Kárpát-medencében.”
Hiszen – ahogy mondja – minket a Teremtő ide küldött a Kárpát-medencébe, a világ legegészségesebb éghajlatú területére. Emellett pedig minden magyar ajkú ember birtokosa egy felbecsülhetetlen kincsnek, a magyar anyanyelvnek. Mindaddig, amíg az ott élők beszélik a magyar nyelvet, az „elszakított” nemzetrészek elszakíthatatlanok lesznek Magyarországtól.
A magyar nép elpusztíthatatlan – szögezi le a professzor, – hiszen külső ellenségnek soha nem sikerült megsemmisítenie, az igazi veszélyt – ahogy a történelem során nem egyszer, most is – a belső ellenségek, a hazaárulók jelentik. „Vissza kell térnünk őseink tulajdonságaihoz, hiszen a magyar ember attól az, ami, hogy nem gyűlölködik, nem pusztít, nem gyilkol, hanem szeret” – mondja.
A krisztusi szeretet a fő mozgatórugója a Professzor úr életének és munkásságának is, ilyen szeretettel fordul betegei, embertársai felé, és ilyen szeretettel viseltet hazája iránt. Megható és jóleső érzés volt mindezt személyesen megtapasztalni. Vallja, hogy a Kárpát-haza a mi országunk és egyikünk sem kapott az őseitől arra engedélyt, hogy lemondjon arról, amit ők vérrel és verítékkel megtartottak.
A magyarság jövőjére bizakodóan tekint. Népünket nem csak az európai kultúra, hanem az emberiség megmentőjének látja, de nem fizikai ereje, hanem szellemi nagysága és az Istenszeretet okán. A pozitív végkicsengés elengedhetetlen feltétele azonban, hogy a magyar tömegesen visszatérjen Istenhez és szeresse egymást. Szívmelengető érzés volt azt hallani, hogy Dr. Papp Lajos professzor úr, Kárpát-medencei útjai során az utóbbi időben olyan változásokat tapasztalt, amelyeket – ahogy mondja – álmaiban sem gondolt volna. Úgy látja, a magyar emberek magyarságuk gyökereit és Istent egyaránt elkezdték keresni.
Végül egy olyan – a Professzor úrtól származó – gondolattal zárnom soraimat, amely mindannyiunk életére nézve iránymutató kell, hogy legyen: „Ott fent az utolsó elszámolásnál csak egy kérdés hangzik el: kaptál talentumot, lehetőséget, mit adtál az embereknek?”
Tisztelettel ajánlom figyelmükbe a Dr. Papp Lajos Széchenyi-díjas szívsebész professzorunkkal készített videóriportunkat!
Zana Diána
A filmet készítették: Zana Diána és Mészáros Péter
Készült a Nemzetstratégiai Kutatóintézet megbízásából.
Magyarországot száz évvel ezelőtt keresztre feszítették. Franciaországban, Trianonban verték be a vasszegeket testünkbe.
Testünkbe, nem végtagjainkba, mert keresztre feszítés előtt megcsonkolták országunkat.
Kínhalálra ítéltek bennünket, mint oly sokszor írott történelmünk során.
Sokszor próbálták kiirtani a magyarokat, de ilyen, előre eltervezett és galád módon végrehajtott pusztítást soha nem végeztek korábban.
906-ban, az Árpád hazatérését követő tizenegyedik évben Európa, mai nevén az Európai Unió meghirdette a leszámolást: „Ungros eliminandos esse!” – A magyarokat el kell pusztítani!
907-ben, ezeregyszáztizenhárom éve, Európa egyesített serege – mintegy 120 ezer fővel, a kor legfejlettebb haditechnikáját felsorakoztatva zúdult Magyarországra.
Árpád csupán három-négy tüment tudott mozgósítani.
A háromszoros túlerőben lévő ellenséget őseink, Árpád vezetésével úgy megverték, elpusztítva hadvezéreket, nemes urakat, püspököket, egyházi vezetőket, hogy Lajos király is csak szerencsével menekülhetett el a pozsonyi csatából.
Ezt követően 123 évig nem tudta átlépni idegen hadsereg a magyar gyepüket.
Hős magyar vitézeink, különleges képességekkel megáldott királyaink, hadvezéreink, több mint egy évezreden keresztül a Szent Korona országát-országait vérrel és verítékkel megtartották a Kárpát-medencében.
A mai nap nem örömünnep!
Nem az összetartozás ünnepe!
A mai nap nemzetünk legfájdalmasabb gyásznapja, és egyben a tartozás napja. Az Anyaország hosszú időre cserben hagyta az elszakított részek magyarjait, megfeledkezett anyai kötelességéről. A tartozásunkat előbb le kell róni ahhoz, hogy újból összetartozhassunk!
Megbocsátani keresztényi kötelesség!
Megbocsátani csak annak lehet, aki bocsánatot kér.
Az elmúlt száz évben senki, egyetlen nemzet nem kért bocsánatot tőlünk.
A bocsánatkérés után meg tudunk bocsátani.
De megbékélni soha nem lehet, amíg a rablott területek és annak magyarjai vissza nem térnek a Szent Korona oltalma alá.
Száz éve már sírunkra dobálták a földet, de a csonkolt torzó, a magyar nemzet ebből a gödörből is kimászott. Köszönhetően azoknak a szellemi-emberi nagyságoknak, akiknek minden koron „a haza minden előtt” volt.
Ma is vannak és a jövőben is lesznek nemzetmentő magyarok.
Én, és az itt lévők egyike sem mondhat le soha egyetlen rögről sem, amelyet őseink megszereztek és megtartottak.
Nem kaptunk rá felhatalmazást, hogy lemondjunk róla, vagy eladjuk e szent földet.
A mai napon emlékezünk. Itt, az önök által bejárható stációk mutatják be azokat az ősöket és elődöket, akiknek köszönhetjük magyarságunk, és Kárpát-haza megmaradását.
A magyar nemzet főnixmadár módjára többször feltámadott. Világhatalmak megdőltek, Tatár, Oszmán, Osztrák, Német, Szovjet Birodalom. A globális pénz- és ideológiai hatalom is végnapjait éli.
Mi vagyunk! Magyarország létezik!
Gróf Apponyi Albert trianoni védőbeszédében mondotta: „Önök most megásták Magyarország sírját, de Magyarország ott lesz a temetésén mindazon országoknak, amelyek most itt megásták Magyarország sírját.”
Trianoni keresztfánk rozsdás vasszögeit tartogatjuk a globális világhatalom koporsószögeinek.
Elég volt a megalázkodásból, elég volt a földre szegezett tekintetből!
Magyarok, emeljétek fel fejeteket! Büszkén emlékezzetek az ezeregyszáz év küzdelmeire!
A csonka országban és az elszakított részeken utolsó leheletig őrizzetek minden rögöt!
Székelyek – mint oly sokszor – vigyázzátok keleti határainkat!
Nándorfehérvár ivadékai, hallgassátok a déli harangszót, amely a ti dicsőségteket hirdeti. Emlékezzetek! Ne feledjétek!
Munkácsiak, Zrínyi Ilona és Rákóczi várát vigyázzátok!
Pozsonyban ne felejtsétek, hogy voltak idők, midőn az ország szíve nálatok dobogott. Királykoronázó ünnepek, országgyűléseink emlékét, rezgéseit a Ti városotok, a mi várunk falai őrzik.
Mindig voltak és lesznek magyarok, akik munkájukat, szellemi és anyagi erejüket az ország javára fordítják és készek életüket is feláldozni a hazáért.
Ma nem életáldozatra, hanem munkaáldozatra van szükség.
Mi a mai napon Bethlen Farkas tanyáján jöttünk össze emlékezni. Bethlen Farkas öregapja volt a második bécsi döntés után Észak-Erdély kormánybiztosa.
Példát mutatni és áldozatot hozni mindenkinek megadatott. Bethlen Farkas ősei örökségét követve, tizennégy stációt építtetett tizenhét nemzetépítő és nemzetőrző magyar ember történetével. A Magyar Kálvária gravírozott réztábláinak szövegeit Zana Diána írta és szerkesztette.
Olvassátok el, és mondjátok el fiaitoknak és unokáitoknak:
Kik voltak e nagyszerű emberek!
Kik voltak vezetőink!
Kik voltak nemzetünk bástyái, világítótornyai!
A teremtő Istennek köszönöm, hogy életem alkonyát ebben a gyönyörű völgyben, Bethlen Farkas gróf szomszédságában tölthetem!
Innét küldöm üzenetem minden magyaroknak, fájdalmas kiálltással!
Töretlen hitemet Sajó Sándor megfogalmazásában itt hagyom örökül.
Uram, tudd meg, hogy nem akarok élni,
Csak magyar földön és csak magyarul;
Ha bűn, hogy lelket nem tudok cserélni,
Jobb is, ha szárnyam már most porbahull;
De ezt a lelket itthagyom örökbe
S ez ott vijjog majd Kárpát havasán
És belesírom minden ősi rögbe:
El innen rablók, – ez az én hazám!
És leszek szégyen és leszek gyalázat
És ott égek majd minden homlokon,
S mint bujdosó gyász, az én szép hazámat
A jó Istentől visszazokogom;
És megfúvom majd hitem harsonáit,
Hogy tesz még Isten gyönyörű csodát itt:
Bölcsővé lesz még minden ravatal, –
Havas Kárpáttól kéklő Adriáig
Egy ország lesz itt, egyetlen s magyar!
A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.
Legutóbbi hozzászólások