Dr. Hidán Csaba kísérleti régész, egyetemi adjunktus, az Aranyszablya Történelmi Vívóiskola alapítója, ahol a régi magyar és sztyeppei vívástechnikát oktatja. Harci bemutatóval egybekötött történelmi előadásait, sokan ismerik és kedvelik, melyek vezérelve minden esetben a hitelesség és a magyar szívvel történő előadásmód.
Mintha időutazáson venne részt az ember, a száraz szöveg és évszámok helyett ott van a csatában, látja a fegyverek csattogását, olyan történeteket, anekdotákat hallhat, amelyeket esetleg csak krónikáinkban olvashatunk. Megértjük a különböző magyar harci technikákat, amelyek olyan sokszor segítettek győzelemre az idők során.
A tavalyi évben, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet megbízásából, az Orbán Balázs Akadémia keretei között a Tanár úr előadássorozatot tartott Budapesten és Székelyudvarhelyen, amely során a honfoglalás korától ’56-ig mutatta be a magyar történelem különböző szakaszait, természetesen teljes felszerelésben, fegyverzetben, hiteles rekonstrukciókkal és részletes magyarázatokkal.
Ezt a tizenkét részből álló előadássorozatot szeretném bemutatni Önöknek itt a nÉPlélek oldalon. Természetesen minden cikk végén megtekinthető lesz az adott előadás is. Az első a „Honfoglalás – honfoglalók öröksége” címet viseli.
Egyes történészek egészen más oldalról kívánják nem megvilágítani, hanem elhomályosítani a történelmet – szögezi le a professzor. Honfoglalás és honalapítás között is nagy különbség van. A különböző írásos források és régészeti leletek igazolják, hogy a Kárpát-medencébe történő bevonulás békés módon történt, ellenállás nélkül, csatákat csak a Kárpát-medencén kívül vívtak, ami pedig azt bizonyítja, hogy az ott élő – még ha nem is magyar volt, de – mindenképpen rokon nép kellett, hogy legyen, amely kultúrájában, hiedelemvilágában közel állt az érkezőkéhez. „A kettős honfoglalás elméletét nem megcáfolni lehet, hanem bizonyos hiányosságokat kimutatni belőle, de az nem ugyanaz” – jelenti ki.
A honfoglalás legfontosabb eseménye kétségkívül 895-ben következett be, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül az azt megelőző eseményeket sem, hiszen bő ötven évvel előtte az etelközi magyarok teljesen feltérképezték a Kárpát-medence környékének földrajzát és geopolitikai viszonyait.
Ebben az időszakban az összes környező állam segítségül hívta őket, s a csaták, melyekben a magyarok részt vettek, mind győzelemmel fejeződtek be. Mindennek köszönhetően, kitapasztalták az összes szomszédos hatalom harcmodorát szövetségesként és ellenségként is. Ez a fajta stratégiai felderítés példátlan az egész hadtörténelemben – mondja a Tanár úr.
Nagy tévhit, hogy a magyarok a semmiből jöttek illetve, hogy a besenyők rugdosták be őket a Kárpát-medencébe. A példa nélküli stratégiát nagyszerű fejedelmeink tovább folytatják. Jó példa erre Szent István királynak és lány testvéreinek házasságkötése. Az egyik leány Északra megy feleségül a lengyel herceghez, a másik Dél-nyugatra, a velencei dózséhoz, a harmadik Dél-keletre, a bolgár fejedelemhez, a negyediket Keleten, a Tisza-vidék uralkodója veszi feleségül. Szent Istvánhoz pedig hozzáadják Bajor Gizellát, vagyis az országot minden irányból szövetségesek vették körül.
Ilyen nép volt ez a magyar…
Zana Diána
A film a Nemzetstratégiai Kutatóintézet megbízásából készült.
A 2006-ban történt brutális cselekmények óta, immár tizenkettedik esztendeje, minden évben Gyümölcsoltó Boldogasszony napján, vagy az ahhoz legközelebb eső vasárnapon összegyűlnek a magyar nemzetért közösen imádkozni kívánók, megmutatva, hogy az erőszakkal szemben, Isten békés útját választani az egyetlen lehetőség, melynek kizárólagos eszköze az imádság.
A Kárpát-haza Temploma
Dr. Papp Lajos szívsebész professzor és Jelenczki István filmrendező 2006. október 23-án együtt indult a Kossuth térre ünnepelni, mikor a Nádor utcában rendőr-sorfal állta útjukat. Egy idő múlva már több száz emberre, majd ezresre dagadt a feltartott tömeg, amely egyre nyugtalanabbá vált. A professzor eléjük állt, hogy megnyugtassa őket, de a rendőrök ütni-vágni kezdték. Az embereknek sem kellett több, elszabadult a pokol…
Ekkor azonban isteni csoda történt. Dr. Papp Lajos arra kérte az előtte állókat, hogy adják tovább a kérést és mondjanak el közösen, hangosan egy Miatyánkot a rendőrök lelki üdvéért. Az emberek elkezdték az imát és „mint a háborgó tenger mikor elsimul, minden békés lett.” A professzor elmondása szerint a vele szemben álló két rohamrendőr maszkja mögül folytak a könnyek, s amelyik az előbb még őt verte, mozdulatlanná vált.
Akkor, ott megmutatkozott az ima ereje, amelyet azóta is minden évben segítségül hív Dr. Papp Lajos professzor vezetésével az Ima Magyarországért közössége, Verőcén a Lósi-völgyben. Felekezettől függetlenül, a déli harangszót követően, áldást kérve magyar nemzetünkre és hazánkra, közösen szólítják meg Istent a jelenlévők a Kárpát-medencei magyarság összetartozásának jelképe, a Kárpát-haza Temploma előtti réten.
Az apró, búzaszem alakú templomot egyik történelmi egyház sem szentelte fel, mivel „pogány jelképek” is díszítik. Emese álma egy üvegrelief formájában és a csillagösvény is megjelenik falain, melyek magyar őstörténetünk fontos elemei, így – kereszténységünk mellett is – magyar identitásunk szerves részét képezik. A ferences Kovács Bánk atya szavaival élve: „A kereszténység nem ellensége volt őseink hitének, hanem megszentelője.”
A Lósi-völgyet idén is Maczkó Mária csodálatos énekhangja töltötte be, miközben az emberek egymás kezét fogva körben álltak. Dr. Papp Lajos professzor Makovecz Imre szavait idézte, aki az első Ima Magyarországért keretei között szólalt fel, egy ideje pedig már odafentről kéri Isten közbenjárását hazánk feltámadásáért. A közös imádságot követően a Boldogasszony Anyánk, a Himnusz, majd a Székely Himnusz dallama, a magyarság oltalmazó Nagyasszonyához és Istenhez intézett könyörgésként hagyta el az ajkakat, s visszhangzott a völgyben.
Az imára érkezők.
A magyarság ősi kultúrával rendelkező nép, amely súlyos amnéziában szenved. Elfelejtettük történelmünket, nem látjuk értékeinket, évszázadok során gyökértelenné váltunk. Akinek pedig nincs múltja, annak jövője sem lesz. Mégsem olyan borús a helyzet, lassan, de biztosan ébredezik a nemzet. A magyarok keresik eredetüket, keresik Istent. És amíg minden évben lesz pár száz ember, aki Verőcén nemzete jövőjéért és igazságáért imádkozik, addig remény is van. Talán a nemzeti ébredés bimbója nem is olyan soká szárba szökken, s ki tudja, előfordulhat, hogy pár év múlva már el sem fér majd az imádságos tömeg a Lósi-völgyben.
Nekünk, magyaroknak kötelességünk emlékeznünk őseinkre. Atyáinkra, nagyatyáinkra, dédatyáinkra, ükatyáinkra, elődeinkre, akik vérrel megszerezték, s verítékkel megtartották Istentől rendelt hazánkat, a Kárpát-medencét. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére elmondott minden beszédben elhangzik, hogy a hőseink életüket áldozták a hazáért. De jelent-e valamit ez a végtelenségig ismételt gondolat ma számunkra, gyermekeink számára? Belegondolunk-e, hogy ma hány magyar menne szó nélkül halálba a hazáért?….
Kiváltságos helyzetben vagyunk. Ma, az ugyan megtépázott, de őseinknek köszönhetően még létező és szabad Magyarországon csupán annyi a dolgunk, hogy életben tartsuk azok emlékét, akik lehetővé tették számunkra mindezt. Annál erősebb egy nemzet, minél több szállal kötődik múltjához. Az iskolában megszerzett általános tudás mellett, számomra mindig nagy jelentőséggel bírt az egyéni életutak, a személyes átélésen alapuló történetek megismerése.
Március 15-e előestéjén, egy az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban küzdő Veszprém megyei honvédek naplórészleteit, verseit, visszaemlékezéseit összegyűjtő kötetet olvasgatok. Megrendítő, hogy egyik fiatalember, szinte gyerek számára sem volt kérdés a hazáért kardot rántani, sőt szüleik úgy gondolták, a biztos halálba küldik fiaikat, s mégis bátorították őket. Hálás vagyok ezeknek a lánglelkű ifjaknak, hogy papírra is vetették az érzést, ahogy hazájuk iránt viseltettek, mert így példaként szolgálhatnak az utókornak. A mi felelősségünk pedig, hogy ezt átadjuk utódainknak.
Álljon most itt emlékül Roboz István (Kötcse, 1828. október 25. – Kaposvár, 1916. április 11.), a Pápai Református Főiskola diákjának írása, aki az 1847-48-as csonka tanév után Kaposvárra került, ahol 1848-1849-ben Noszlopy Gáspár Somogy vármegyei kormánybiztos titkáraként vett részt a szabadságharc eseményeiben.
„Pápa, mart. 19. 1848.
Egyenlő jog és szabadsajtó –, vérünket és életünket értte’, kiált a’ nép, melly felverve százados álmaiból, örömtől kéjittasan bolyg utczáinkon: ‘s mint polgárnak, nekem is csak e’ hang él ajkaimon: véremet és életemet értte!’
Helyén lesz itt megemlitenem egy nagyszerü esténket, melly egy nemzetnek ünnepe volt. Folyó hó 16-án reggel kilencz órakor jött az örömhir hozzánk Pozsonyból – talán a’ boldogság angyala hozta szárnyain – hogy gyönyör-magul hintse el a’ nép között: ‘s ez a’ jogegyenlőség és sajtószabadság hire volt. „Fel! ki magyar!” kiáltott a’ lelkes ifjuság, ‘s egy pillanat mulva négyszáz egynehányónk keblén lobogott a’ nemzetiség koszoruja – a’ háromszinü szalag, – ‘s hogy, senki gyáván ne maradjon hátra’, megülénk a’ szent napot. Estveli nyolcz órakor már egész városunk fénybe ragyogott a’ gyertya- és lámpavilágok ezer meg ezer tömegétől, mellyek közé a’ hold lövellé halvány sugarát – e’ nagy égi fáklya – mintha szégyenlette volna az eddigi tespedést. A’ főpiaczon hat lámpa sugár koszoruja közt függött a’ rendíthetetlen hazafi, a’ lelkes polgártárs Kossuth Lajos arczképe, mellyen a’ temérdek nép’ örömsugára törött-meg, nyugtalanul várva az ünnepély kezdetét.
Eljött a’ kilencz óra: a’ helybeli tanulóifjuság az ugynevezett gróf utjáról megkezdé az ünnepi menetet, a’ diákbanda és dalegylet kiséretében: egy nagy gömbölyü lámpagolyó ‘s három nagyobb lobogókkal, mellyeken „egyenlőjog és szabadsajtó” – „éljen Kossuth Lajos” – „addig élj, mig hazádnak élsz” feliratok gyujták még nagyobb lángra az ugy is égő kebleket. Igy haladánk a’ főpiacz közepére, hol a’ tanuló-ifjuság egy kört képezve – mellynek közepén a’ zenészek, dalegylet, ‘s szónokok állának – állapodott meg. A’ dalegylet ajkain felzengett a’ halhatatlan költőnek, ‘Hazádnak rendületlenül’ keblet rázó dala; melly után fölséges fejedelmünk, főherczeg nádor ‘stb. életeért nyilt meg a’ sokaság ajka. – Ezután a’ zenészek kezdték rá az elébb emlitett dalt, mit ismét az ‘éljenek’ vihara követett dicső Kossuth Lajosunkért, a’ nemzet’ szabad fiaiért Batthyányi Lajos és Kázmér grófokért, – Deák Ferencz, a’ nagy költő Vörösmarty, és Stancsicsért ‘stb. Ezek után még egynehány jó magyardalt dalolt-el a’ nagy tömeg a’ város főutczáján, ‘s a’ ‘Hazádnak rendületlenül’ czimü dal, több mint hat ezer ember ajkain hangzott-fel a’ tiszta légbe szabadság szirén éneke-ként. Az egész népnek öröme kitörő és határtalan volt.
Igy jártuk-be minden nagyobb utczáinkat, meg-megállva egy két jeles emberünk laka előtt, kik a’ nemzet örömétől hevülve szintén lelkes szavakkal idvezelték nagyainkat, ‘s az elért aranykort. Igy mult-el az ünnepély: melly, hiszem, minden polgártárs keblében örök emlék leend.
Jött ismét egy nagy nap, tizennyolczadika; midőn a’ nemzeti őrsereg szent könyvébe neveinket feljegyeztük, ‘s a’ hazának zászlaja alá esküdvénk. kevés idő csak, ‘s kezünkben könyv a’ tudományoknak, ‘s oldalunkon kard csörög a’ hazáért….. Istenem! eljött a’ te országod.
Jogegyenlőség és szabadsajtó.
Roboz.”
A „Kossuth Lajos imája a kápolnai csatatéren” című imát sokan ismerik. Kossuth Lajos az Országos Honvédelmi Bizottmány elnökeként, az 1849. február 26-27-én Kápolnán lezajlott kétnapos ütközet után a csata helyszínére utazott s ott mondta el a szöveget a közel ötszáz elesett honvéd frissen hantolt sírhalma felett.
Azt azonban már kevesebben tudhatják, hogy a hagyománnyal ellentétben, az ima nem Kossuth Lajos szerzeménye. Szövegét Roboz István, Noszlopy Gáspár titkáraként írta Ádándon, Csapody Pál kastélyában. – E magasztos hangvételű ima szép szövegét később angol, francia, lengyel, német és olasz nyelvre is lefordították,továbbá a szabadságharc 50. évfordulójára emlékező években (1898-99) képes olajnyomat formájában sokszorosították és terjesztették.
A kápolnai sírhalmok felett Kossuth Lajos által elmondott, megható szövegű ima így hangzik:
„Felséges Úr! Árpád fiainak Istene! Tekints reánk csillagokkal övezett trónusodról és hallgasd meg könyörgő szolgádat, kinek ajkáról milliók imája száll eged tündöklő kárpitja felé, hogy áldja és magasztalja a Te mindenhatóságod erejét! Istenem! Felettem éltető napod ég, s térdeim alatt a szabadság csatájában elhullott vitéz honfitársaimnak csontjai nyugszanak – fejem fölött kéken mosolyog az ég, lábaim alatt gyászossá vált a föld, ősapáink unokáinak kiomlott vérétől. – Óh! csak had szálljon alá napodnak teremtő sugara, hogy virág fakadjon a véráztatott hantokon, mert e porladó tetemek koszorú nélkül el nem hamvadhatnak. Isten! Ősapáinknak, s népeknek Istene! Hallgasd meg ágyúink bömbölő szavát, melyben vitéz népednek lelke mennydörög, hogy széjjelzúzza az önkény bilicset-osztó vaskarjait.
Mint szabad hazának szabad fia térdelek az újabb temetőn, honfiaim, testvéreim roncsolt tetemein. Ilyen áldozatok árán szenté válik e hazádnak földje, ha bűnös volt is, óh Istenem! – mert vérrel megszentelt földön rabnépnek élni nem szabad! Atyám! Ősatyáinknak védelmező Istene! Milliók felett hatalmas úr! Ég, föld s tengereknek mindenható Istene! Dicsőség nő e porladó csontokból és nemzetem homlokán fog ragyogni. Szenteld meg e porokat kegyelmeddel, hogy e szent ügyért elhullott bajnokok áldással nyugodjanak szentelt hamvaikban. – ÁMEN!”
Az idézett szövegek forrása: H. Szabó Lajos: NAPLÓK, VERSEK, LEVELEK a szabadságharc korából, 1998.
Dr. Papp Lajos szívsebész professzort és kiemelkedő, nemcsak hazánkban, de nemzetközileg is méltán ismert és elismert eredményeit az orvostudomány terén senkinek nem kell bemutatni. Szakmai életútja önmagában elegendő, hogy a magyarság mérhetetlenül büszke legyen rá, ő azonban ennél is többet akar adni népének. A beteg szívek gyógyítása mellett, életfeladatául tűzte ki a magyar nemzet beteg lelkének gyógyítását is.
Már jó ideje lelkes hallgatója vagyok a Professzor úr előadásainak, a személyes beszélgetés azonban meghatározó élmény volt számomra. Olyan élmény, amely ismételten megerősített abban a hitemben, hogy amíg hozzá hasonló emberek élnek és munkálkodnak, van remény a mindent elsöprő nemzeti ébredésre, amely során a magyarság végre újból ráeszmél nemzeti nagyságára.
Attila királyként Bicskei Zoltán: Álom hava című filmjében
Dr. Papp Lajos professzor úr, talentuma mellé mérhetetlen szerénység, még inkább alázat társul. Az előadásai végén kitörő tapsot legtöbbször elhallgattatja, helyette inkább közös imára kéri hallgatóságát, könyveinek minden lapja szeretettel és Isten felé irányuló hálával átitatott. Első, hozzám intézett szavai is arról tanúskodtak, hogy a dicséret nem őt, hanem Istent illeti, hiszen mindent az Úrtól kapott. „Papp Lajos, mint személy, csak közvetítő. Ha valamit meg tudtam valósítani, akkor a Teremtő akaratát teljesítettem” – vallja magáról.
A szavak mögött ugyanakkor cselekvő tenni akarás feszül. Miután több hazai szívsebészeti klinika igazgatói székét megjárta, tíz éve úgy döntött, lemond minden pozíciójáról és nyugdíjazását kéri, mert mind szakmailag, mind erkölcsilegképtelen volt vállalni, ami az egészségügy területén zajlik. Számára minden időben és minden élethelyzetben a Teremtőtől kapott hittel, a krisztusi szeretet jegyében való szolgálat, gyógyítás volt az elsődleges. Ez a küldetés, az utóbbi évtizedben még inkább kiteljesedhetett. Jelenleg több évtizedes kutatói és klinikai tapasztalatait, tudását ötvözi a holisztikus gondolkodással és az elfelejtett, évezredes népi bölcsességekkel.
Nem elég, hogy szívgyógyászati tanácsadó munkája mellett, a Kárpát-medence és a diaszpóra magyarságát járja, előadásokat tart, beszédeket mond, könyveket, kiáltványokat ír, a Professzor úr évek óta minden nyáron ingyenes tábort szervez szegény családok gyermekeinek az elszakított nemzetrészekről és a csonka országból egyaránt. Már kétszáznegyven gyermeket látott vendégül, akik amellett, hogy változatos programokon keresztül szereztek életre szóló élményeket és barátokat, nagyon erős lelki táplálékkal is gazdagodhattak. A tábor legfőbb célja a magyarságtudat és az Istenhit megerősítése a résztvevőkben, a Professzor úr szavaival élve „rádöbbenteni őket, hogy mekkora kegyelem magyarnak születni a Kárpát-medencében.”
Hiszen – ahogy mondja – minket a Teremtő ide küldött a Kárpát-medencébe, a világ legegészségesebb éghajlatú területére. Emellett pedig minden magyar ajkú ember birtokosa egy felbecsülhetetlen kincsnek, a magyar anyanyelvnek. Mindaddig, amíg az ott élők beszélik a magyar nyelvet, az „elszakított” nemzetrészek elszakíthatatlanok lesznek Magyarországtól.
A magyar nép elpusztíthatatlan – szögezi le a professzor, – hiszen külső ellenségnek soha nem sikerült megsemmisítenie, az igazi veszélyt – ahogy a történelem során nem egyszer, most is – a belső ellenségek, a hazaárulók jelentik. „Vissza kell térnünk őseink tulajdonságaihoz, hiszen a magyar ember attól az, ami, hogy nem gyűlölködik, nem pusztít, nem gyilkol, hanem szeret” – mondja.
A krisztusi szeretet a fő mozgatórugója a Professzor úr életének és munkásságának is, ilyen szeretettel fordul betegei, embertársai felé, és ilyen szeretettel viseltet hazája iránt. Megható és jóleső érzés volt mindezt személyesen megtapasztalni. Vallja, hogy a Kárpát-haza a mi országunk és egyikünk sem kapott az őseitől arra engedélyt, hogy lemondjon arról, amit ők vérrel és verítékkel megtartottak.
A magyarság jövőjére bizakodóan tekint. Népünket nem csak az európai kultúra, hanem az emberiség megmentőjének látja, de nem fizikai ereje, hanem szellemi nagysága és az Istenszeretet okán. A pozitív végkicsengés elengedhetetlen feltétele azonban, hogy a magyar tömegesen visszatérjen Istenhez és szeresse egymást. Szívmelengető érzés volt azt hallani, hogy Dr. Papp Lajos professzor úr, Kárpát-medencei útjai során az utóbbi időben olyan változásokat tapasztalt, amelyeket – ahogy mondja – álmaiban sem gondolt volna. Úgy látja, a magyar emberek magyarságuk gyökereit és Istent egyaránt elkezdték keresni.
Végül egy olyan – a Professzor úrtól származó – gondolattal zárnom soraimat, amely mindannyiunk életére nézve iránymutató kell, hogy legyen: „Ott fent az utolsó elszámolásnál csak egy kérdés hangzik el: kaptál talentumot, lehetőséget, mit adtál az embereknek?”
Tisztelettel ajánlom figyelmükbe a Dr. Papp Lajos Széchenyi-díjas szívsebész professzorunkkal készített videóriportunkat!
Zana Diána
A filmet készítették: Zana Diána és Mészáros Péter
Készült a Nemzetstratégiai Kutatóintézet megbízásából.
Ahogy az egyes ember tudatalattija elraktározza a múltbeli történéseket, sérelmeket, megrázkódtatásokat, úgy egy nemzet kollektív tudattalanja is őrzi saját történelmének lenyomatait. A negatív élmények pedig valamilyen formában újból és újból felbukkannak az idő folyamán mindaddig, amíg meg nem oldódnak, fel nem oldódnak. Ezek a megoldott, illetve meg nem oldott problémák határozzák meg egy nemzet lelkiállapotát. Jelenczki István, legújabb filmjében – pszichiáter feleségével, Zseni Annamáriával és kutatócsoportjukkal – egy pszichológiai módszer, az ún. családállítás vagy rendszerállítás technikájával tárja fel a magyar nemzet jelenlegi lelkiállapotát, és mutat rá az öngyógyítás lehetőségére.
Jelenczki István, filmrendező, képzőművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja
Mikor tavaly nyáron először megnéztem az ÖN-TÉR-KÉP című filmet, nem túlzok, ha azt mondom, sokkos állapotban hagytam el a filmszínház épületét. Annyira erős érzelmi hatást gyakorolt rám, hogy napokig más sem járt a fejemben, mint a magyar nemzet feltárt lelkiállapota, illetve a kiút keresési lehetőségek. Mivel elsőre az érzelmi töltet dominált, már akkor biztos voltam abban, hogy még egyszer meg kell néznem a filmet, hogy másodjárta józanésszel, a tartalmi részletekre is tudjak koncentrálni.
A család- vagy rendszerállítás módszerét hívták segítségül Jelenczki Istvánék, amikor 2013-ban elkezdtek dolgozni a magyarság tudatalattijának feltárásán. A családállítás módszerét egyébként Bert Hellinger dolgozta ki, abból kiindulva, hogy a lelki problémák gyökerei nem feltétlenül csupán az egyén saját életében keresendőek. Az egyént egy több főből álló rendszer, a család tagjaként határozta meg, amelyben az egyes életút összefonódik a felmenők sorsával. A család múltbéli traumái, ezáltal kihatnak a tagok életére. Hellinger szerint a családi lélek, családi tudattalan történések sokszor nagyobb befolyással bírnak az életünkre, mint a tudatos döntéseink.
A Hellinger által megfogalmazott törvényszerűségek azonban nem csupán családokra érvényesek, hanem bármilyen rendszerre vonatkoztathatóak. A nemzetállítás és az eredmények elemzésének két és fél éven át tartó munkája során a kutatócsoport tagjai a nemzet lelkében megőrződött, elfelejtett vagy elfelejtetett, illetve a hazugságok során meghamisított önképre kérdeztek rá, valamint kísérletet tettek azon drámai történések előhívására a magyar nemzet emlékezetéből, amelyek meghatározták, és a mai napig meghatározzák annak lelkiállapotát.
A filmet, rendezője két részre osztotta, az első hetven percben a magyar nemzet jelenlegi helyzete rajzolódik ki a néző szeme előtt. A csoporttagok a Magyar Nemzetet magát, illetve annak egyes lélekrészeit, befolyásoló tényezőit jelenítették meg az állítás során. Mondanom sem kell, hogy az eredmény siralmas. A rend felborult, a nemzet fájdalmai, a feldolgozatlan múltbéli tényezők, a nemzeten kívüli befolyásoló erők kerekedtek felül, a szakralitással való kapcsolat majdnem teljesen megszakadt, szinte minden pozitív érzelemrésztől idegenkedik a rendszer. A nemzetnek része ugyan az indulat, amely a cselekvés elindítója, azonban egyelőre nem aktiválja semmi, így félő, hogy végleg eltűnik, s ha ez bekövetkezik, az a nemzethalál képét vetíti előre.
Másodjára néztem végig ugyan a diagnózis felállítását, mégis úrrá lettek rajtam az érzelmek. Ugyanazt a dühös tehetetlenséget éreztem, amelyet az első alkalommal is tapasztaltam, és amelyet olyan sokszor érzek, mikor a magyarság sorsára, az ellene elkövetett sok igazságtalanságra, történelmének meghamisítására gondolok. Bárcsak újra öntudatra ébredne és rátalálna saját nemzeti múltjára, gyökereire, büszkeségére, Istenre ez a meggyötört nemzet! Vajon van esély minderre?
Jelenczki István, filmje második részében választ ad a kérdésre, hiszen az újabb nemzetállítás során fény derül a kiút, az öngyógyítás lehetőségére. A rendszer elemeinek, vagyis a csoport tagjainak interakcióiból kiderül, hogy mindenekelőtt a rendnek kell helyreállnia, amelyhez elengedhetetlen a szakralitással való kapcsolat megerősödése. A Magyar Nemzet a szakrális lélekrésszel, illetve saját lelkiismeretével folytatott párbeszéde jelentette számomra a film katarzisát és egyben legfontosabb üzenetét, vagyis, hogy a magyar néplélek gyógyulásához két elem elengedhetetlenül szükséges. Az egyik a szakralitás természetes jelenléte a nemzet életében, a másik pedig a múlt igazságtalanságainak, a bűnöknek, rémtetteknek feltárása és feloldása, amely által a lelkiismeret megnyugodhat.
Mindez azonban csupán lehetőség arra, hogy a Magyar Nemzet lelkiállapota helyreálljon. Mindenekelőtt magunktól kell bocsánatot kérnünkazokért a bűnökért, amelyeket a magyarság követett el önmaga ellen – mondja a rendező. Jelenczki István következtetése szerint, ahhoz, hogy a nemzet a gyógyulás útjára léphessen, először minden embernek a saját életében kell helyreállítania a szakrális minőséget, ezáltal a rendet.
A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.
Legutóbbi hozzászólások