Mikor az interneten böngészve a szemem elé került régi, kedves ismerősöm, az általam mindig is nagyra becsült író, újságíró, Stoffán György arcképe egy könyvborítón, először végtelen öröm és hálaérzet fogott el, ugyanis egy ilyen értékes életút valóban érdemes arra, hogy nyomtatásban is megjelenjen. Emlékszem, évekkel ezelőtt néhányszor leültünk kávézni, beszélgetni, és már akkor – hallva a történeteit – megfogalmazódott bennem, hogy milyen jó volna egy kötetben összefoglalni azokat. Elismerés és köszönet illeti Czeglédi Andreát, aki egy születésnapi beszélgetés keretei között megtette ezt.
A hála és az öröm után azonban rögtön jött az elkeseredettség, hiszen belegondoltam, vajon hányan fogják megvásárolni a könyvet, melynek főhőse egy olyan közéleti szereplő, aki a mai trendekkel élesen szembehelyezkedik? Stoffán György egész életében hű maradt a jézusi kereszténységhez, mindig és mindenkor a nemzeti érdekeket helyezte előtérbe, többször előfordult, hogy a kommunizmus időszakában; a kádári Magyarországon és Erdélyben, Ceaușescu uralma alatt, vagy haditudósítóként a román forradalom és a délvidéki háborúk idején testi épségét, sőt az életét is kockára tette. Soha nem számított neki az anyagi haszonszerzés vagy az éppen aktuális, világi hatalom elismerése. Tehetsége, valamint a közéleti szereplők körében manapság igencsak ritka klasszikus műveltsége okán ma már nagyon magasan foglalhatna helyet akár a hatalmi elit holdudvarában, akár a média világában. Az erkölcsi rendíthetetlenség azonban a mai világban nem kifizetődő. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a magyar kultúra ilyen kimagasló minőséget képviselő letéteményese ma kilencvenezer forint nyugdíjból él, melyből havonta még évekig levonnak harmincezret egy alantas sajtóper eredményeként.
Igencsak kevesen vannak, akiknek nem hajlik meg a gerincük a Mammon uralmának korában, ahol a köpönyegforgatás, az etikátlanság és az alacsonyrendű felmagasztalása az előmenetel záloga, ahol a páratlan magyar kultúra lassan az ebek harmincadjára jut, és az új generáció nem a keresztény erkölcsiség, hanem a kapitalizmus kizsákmányoló, versengő szellemiségében nő fel, lelki nevelés, hazaszeretet, illetve a klasszikus műveltség megszerzése nélkül. Emlékszem, pár éve telefonon beszéltünk, mikor is abbéli elkeseredettségének adott hangot, hogy a mai fiatalságnak már fogalma sincs arról például, hogy hol született Mozart. Nem akartam kedvét szegni a pikírt megjegyzéssel, miszerint arról sincs fogalmuk, hogy ki volt Mozart. A szisztematikus szellemi leépítés eredményeként már az igazságra, a valódi értékteremtésre, az igazi nemzeti elkötelezettségre nincs igény. A nagy tömegeknek nincs választása, kénytelenek azt a szennyet befogadni, amely a médiából árad.
Ismerek néhány olyan embert, mint Stoffán György; írót, de költőt, filmrendezőt, művészt, tudóst is, aki nem hódolt be, s éppen ezért megfelelő platformot sem kap, hogy gondolatai eljussanak a szélesebb rétegekhez. Ők a saját erejükből, anyagi lehetőségeikből és kitartásukból táplálkozva vívják szélmalomharcukat az árral szemben. Stoffán György a mai napig rendszeresen közreadja írásait blogján, mert – saját szavai szerint – a felelőssége abban áll, hogy valamit átadjon abból, a „még normálisnak nevezhető világlátásból, hitből, hazaszeretetből, erkölcsi keretből“, amelyet a szüleitől, nagyszüleitől, tanítóitól, példaképeitől kapott. Az egykori ferences lelkület mindig is jelen volt életében, hiszen a barátok között nevelkedett, ők oktatták. A legsötétebb kommunizmus alatt édesapja közgazdasági doktorként kénytelen volt mint fémcsiszoló megkeresni a kenyeret a családja számára. Figyelte az ávó, mégis segített a kommunisták által halálosan megfenyegetett egyetemi lelkész Nyugatra szöktetésében, valamint Mindszenty és Márton Áron levelezésének célba juttatásában. Fia pedig tovább éltette ezt a hősiességet; Magyarországra szökött erdélyiek okmányait és a Tőkés Lászlóval készített interjúk kazettáit csempészte át a határon.
A könyv saját, megéléseken keresztül vezet végig hatvanhat esztendő történésein, elénk tárva a kor történelmi; politikai, közéleti vonásait, és egyéni megéléseit. Még kisgyermek korában esett meg, hogy az apró, fürdőszobátlan, közös WC-s lakásból el szerettek volna költözni, így kiment egy pártfunkcionárius hozzájuk terepszemlét tartani, aki a lakóhely váltást a falon függő feszület levételéhez kötötte. Ekkor az édesapa odahívta négy gyermekét, akik tizenhat, tizenöt, tizenkettő és nyolc évesek voltak, s megkérdezte tőlük a práttitkár előtt: „levegyük-e a keresztet a falról annak érdekében, hogy kapjunk egy szép, nagy lakást? A válasz egybehangzó volt: nem!“ Azt hiszem, ez az egyetlen történet jól szemlélteti azt a családi hátteret, azt a neveltetést, amelyben Stoffán György erkölcsi magatartása gyökerezik. Ehhez jön az örökölt tartás és felelősségtudat, amely a Rákóczi Fejedelemtől kapott nemesi cím velejárója. Az anyagi kisemmizés az ő felmenőit is sújtotta; az egykor tehetős családtól a kommunisták elvették vendéglőiket, szállodáikat, birtokaikat. Mégsem ez a fő oka a zsigeri gyűlöletnek a kommunisták, valamint az azóta is uralkodó, azonos mentalitás iránt, hanem a morális és szellemi lezüllesztés, melynek eredményeként megjelent, majd el is hatalmasodott az a bizonyos proli magatartás.
Stoffán György a magyar kultúra, a nemzeti érzelmek, a keresztény értékvilág élharcosa egész fiatal kora óta. Huszonhét kötete, több ezer cikke és tanulmánya jelent meg eddig, és valamennyi hiánypótló, értékmentő mű. Mikor a kezembe került az ‘Én öltem meg Teleki Pált’ című munkája, fél napig a székben ragadtam, mert képtelen voltam letenni. Folytak a könnyeim, annyira megrendítő volt a hiteles bizonyítékokról olvasni, melyekkel az író cáfolja a hivatalos álláspontot, miszerint az egykori miniszterelnök öngyilkosságot követett el, amit a történelemoktatás a mai napig állít. És az utolsó oldalakon – mintegy katarzisként – szembesülünk a beismerő vallomással, amelyet maga a gyilkos, a már megvénült, egykori SS katona tett a szerzőnek. A nevéhez kötődik ugyanakkor – csak, hogy néhányat említsek – a kommunista uralom utáni legelső, Trianonról megemlékező kötet, és az üldözött tábori püspök, Zadravecz István életrajzi könyvének megírása, az 1693-as ferences szakácskönyv alapján összeállított Barátok konyhája címet viselő munka, valamint a Magyarország településeit bemutató, Julianus Útikönyv-sorozat. Mind kuriózum a maga nemében. Ezeknek a könyveknek a sikerlisták élén volna a helyük, ehelyett még a kiadási költségeket is nehezen sikerül csak összekalapozni, a kulturális támogatást megítélő szervezetek még csak válaszra sem méltatják a szerzőt, illetve a magasabb tisztviselőket, egyházi méltóságokat, akik hozzájuk folyamodnak a megjelenések érdekében.
A világ mára minden szempontból a feje tetejére állt. Ahogy Döbrentei Kornél írja; fonákul esik minden, kockán nyer a sátán, és legalul az Isten. Azok, akiknek még fontos a valódi értékmentés, nem tehetnek mást, mint, hogy saját erejükből, széllel szemben, legalul és kicsiben teszik tovább a dolgukat, bízva abban, hogy munkájuk gyümölcse egyszer majd beérik, és örökül marad egy olyan eljövendő nemzedék számára, melynek újból fontos lesz az igaz, a jó, a szép. Ahogy Stoffán György fogalmaz: “A kiút, a jövő ott van minden normális családban. Nem marad meg más, mint kis csoportok, melyek tudják és élik – ha titokban is -, a normalitást, az értékes életet. Ma azokon múlik, hogy mi marad meg az emberiség fejében, hogy mit adunk át abból, amit otthonról és még egy morálisan jó úton haladó életvitelből hoztunk […]az ember és az emberi közeg is megtisztul. Kivált nálunk magyaroknál, ahol minden magyar lelkében van valami, ami más nemzetek lelkében nincs. […] Ez egy sokkal korábbi, Istenhez ragaszkodás, valamiféle ősi tudásból megmaradt természetfeletti erő, istenélmény, ami – ha csak egy csepp magyar vér van bárkiben -, már benne van ez a csoda.“
Két éve karácsony előtt Szarka Tamással az éppen akkor megjelenő, ünnepi lemeze kapcsán beszélgettünk, amikor azt mondta: „Manapság csak a földet bámuljuk, nézünk magunk elé, pedig ugyanannyi energiába telik felemelni a fejünket, és az égbe tekinteni, vagy meglátni a másikat.“ Ez a gondolat itatja át a Kossuth-díjas zenész, zeneszerző nemrég bemutatott, Otthon vagyunk című új dalát, amelyhez videóklip is készült.
Klipforgatás. / Forrás: Szarka Tamás hivatalos Facebook oldala
A dallamhoz komponált képi világ madártávlatból mutatja meg Felvidék számos természeti és épített csodáját, magyar történelmi emlékét, kulturális kincsét. Pozsony, a Magyar Királyság egykori fővárosa nyitja a sort, mégpedig a Szent Márton-dóm tornyán pompázó Szent Korona, hiszen nem felejthetjük, hogy az egykori koronázó templomban tizenegy magyar király fejére került fel Szent István beavató koronája. A magyar nemzet ősiségére pedig a gútai Vermes-törzs vágtázó harcosai emlékeztetnek.
Komárom, Kassa, a Szent Erzsébet-dóm, Szepsi, Krasznahorka büszke vára, a Mária Valéria híd – pörögnek a lenyűgöző képsorok, melyek között feltűnnek hétköznapi jelenetek; jóízű beszélgetések, találkozások, nevetések; az otthonlét, az együvé tartozás emberi mementói. Szarka Tamás Csitáron találkozik egy népviseletbe öltözött zoboraljai asszonykórussal, kávéházban örül barátokkal, kutyát simogat, gyermeknek integet, borozik. Mindeközben arról énekel, hogy itt lenne az ideje végre észre venni a másikat, ahelyett, hogy csak elmegyünk egymás mellett. Az énekes szerint ugyanis a nemzet több mint száz évvel ezelőtti szétszaggatása felett érzett fájdalom helyett az összetartozásunkatkéne megerősítenünk a szívünkben.
A Kézfogás elnevezésű kezdeményezéssel is minden évben erre kívánja felhívni a figyelmet. Idén már több mint százhatvannégyezer magyar énekelte vele a Kárpát-medencében és szerte a világon a nemzeti összefogás himnuszaként emlegetetett szerzeményét a nemzeti összetartozás napján. Néhány évvel ezelőtt Északi szívek címmel öntötte dalba, hogy a szeretet a Felvidéken jár. Ez a szeretet még mindig ott van a szívekben, csak fel kellene idézni. Erre kér Szarka Tamás az Otthon vagyunk sorain keresztül.
Hatvanöt éve végezték ki Tóth Ilonát, Jelenczki István róla készült filmje az Uránia műsorán.
„Az 1970-es évek második felében én is olvastam a szamizdat irodalomban megjelent 1956-os harcok igaz történetét. Ez szembesített azzal, hogy milyen hazug és meghamisított magyar történelmet tanítottak a korosztályomnak” – mondja Jelenczki István Magyar Örökség-díjas és MMA Nagydíjas filmrendező, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, akivel Tóth Ilonáról készített filmjéről beszélgettünk annak kapcsán, hogy az ’56-os mártír medikát hatvanöt éve végezték ki.
Az Uránia Nemzeti Filmszínház Tóth Ilona kivégzésének hatvanötödik évfordulóján, június 28-án tűzte műsorára a „Tisztítótűz tetején álltunk” – Tóth Ilona drámája című dokumentumfilmet. Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni kádári megtorlás koncepciós perei közül az egyik legbotrányosabb eljárásban ítélték halálra a mindösszesen huszonnégy esztendős nőt, aki 1932. október 23-án született, és 1957. június 28-án felakasztották. Jelenczki István az ’56-os események hiteles történetének feltárására vállalkozva alkotta meg a „Népek Krisztusa, Magyarország” 1956 című négy részes dokumentumfilmjét, melynek folytatása, az ötödik része a Tóth Ilona-film. A rendező fontosnak tartja a történeti előzményeket, amelyek Pongrátz Gergelyhez, a Corvin-köziek második parancsnokához vezetnek.
„Hazajövetele után létrehozta az azóta is egyetlen ’56-os múzeumot, amely 1999-ben nyílt meg. A megnyitó ünnepség után, hármasban; Pongrácz Gergely, Papp Lajos szívsebész professzor és jómagam beszélgettünk. Gergely kora délutántól estébe húzódóan mesélt a csodálatos tizenhárom napról, a harcokról, a személyesen átélt tragédiákról. Feloldódva, már-már baráti hangulatban, olyan háttéradatokat is elmondott, amelyek az általa írt „Corvin köz 1956” című könyvben nem voltak benne. Ez a személyes találkozás győzött meg arról, hogy nekem róla, vele és 1956-ról filmet kell készítenem” – avat be Jelenczki István, majd további meghökkentő részleteket árul el. Mint mondja, a 2002-ben megírt szinopszis munkacíme „Igazság és hamisítás” volt, és amikor a forgatókönyv-tervezetet elküldte Pongrácz Gergelynek, a következő választ kapta: „Miért akarod, hogy mindketten börtönbe kerüljünk? De tudod mit? Készítsük el a filmet!”
„A forgatás 2004-ben kezdődött, magánerőből, és 2005-ben egy magát megnevezni nem kívánó polgári egyesület támogatása tette lehetővé, hogy folytatódjon. A befejezéshez ismét az önerők és tartalékok teljes kimerítése révén jutottam el. A címváltozást az tette szükségessé, hogy a forgatás során olyan drámai megélt sorsokat rögzítettem, amelyeken keresztül nemcsak a személyek, hanem a haza vált – immár másodszor –, a XX. század keresztáldozatává” – mesél tovább a rendező, később pedig rátér arra, mi szolgáltatta az inspirációt, hogy Tóth Ilona történetét is feldolgozza: „M. Kiss Sándor és leánya Kiss Réka (a filmben megszólaló történészek) akkor álltak a könyvük befejezése előtt, amikor az előző részeket forgattam. A kötet „A csalogány elszállt” címen jelent meg. M. Kiss Sándor hallatlanul intenzíven benne élt a Tóth Ilona-ügyben. Az egyik forgatási szünetben azt mondta; nem bírja ki, hogy el ne mondja. Leült a kamera elé, és egy óra huszonhat percben előadta kutatásaik eredményét, amivel engem – bevallom őszintén – teljesen bevont ebbe az örvénybe. Érvelésének a logikája, tisztasága számomra egyértelművé tette, hogy erről filmet kell forgatnom.”
Így készült el önerőből a „Tisztítótűz tetején álltunk” című film. Az ’56-ról szóló alkotásokat a Duna Televízió akkori osztályvezető szerkesztője nem engedett műsorra tűzni. „A következőket mondta a szemembe: Amíg én ebben a pozícióban vagyok „A népek Krisztusa Magyarország” 1956 nem fog lemenni a Duna tévében” – idézi fel Jelenczki István, aki szerint már a cím is veszélyes. A Duna az incidens után hat évvel adta le a filmet. Az ’56-os szabadságharcot is azért kellett eltörölni – mondja a rendező, aki szerint ebben Washington éppen úgy érdekelt volt, mint Moszkva – mert nem lehetett Magyar út, ahogy ma sem. „A tudatos történelemhamisítás nemcsak az elmúlt évszázadokra érvényes, hanem a közelmúltbeli és a jelenkori eseményekre is igaz. Az agymosás, a hamis tudat képzése és kialakítása rendkívül hatékony. Mérhetetlen anyagi és infrastrukturális erők állnak mögötte, olyan erők, amelyeket elképzelni sem tudunk” – mondja. Kérdésemre, hogy ma mennyire érzékeny a társadalom erre a témára, lehangoló választ kapok: „a többség észre sem veszi, sőt boldogan asszisztál ahhoz, hogy a vágóhídra vezessék. Mindent elkövetnek, hogy ne légy, ne lehess a saját történelmi öntudatodba ágyazódóan önmagad; sem nemi, sem faji, sem nemzeti önazonosság nem kell. A parancs: mindent eltörölni.”
A film – mint Jelenczki István munkáinak legnagyobb része – állami támogatás nélkül készült el, díszbemutatója 2008-ban volt az Urániában, a Duna televízió egyszer tűzte műsorra, a Magyar Művészeti Akadémia beválogatta 100 dokumentumfilmjébe. A vidéki, kisebb közösségekbe azonban sokszor hívták, ahogy a rendező egy korábbi beszélgetésünk során fogalmazott; filmjeinek híre szájról szájra, lélektől lélekig terjed. „2009-2010 tájékán megkerestük a Semmelweis Egyetem diákönkormányzatát, hogy szívesen levetítenénk a Tóth Ilonáról készült filmemet, hiszen arról a hatodéves medikáról van szó, akit már akkor, az ő idejében nagyra tartottak tanárai, professzorai, és egy beteljesült orvosi pályát képzeltek számára. A szobra ekkor már ott volt, az egyetem előtt. A vetítés megvalósult a Semmelweis Egyetem központi épületének hatalmas dísztermében. A több száz fős teremben, a hallgatók talán tízen voltak jelen, és körülbelül húszan, harmincan lehettek azok az idős kortársak, akik ismerték, szerették Tóth Ilonát” – számol be a rendező, aki úgy véli, hogy 1957 óta, a mai napig el lehetett és lehet hitetni a társadalom jelentős hányadával, hogy az igaz nem igaz, és hogy aki ártatlan, az nem ártatlan.
„Mivé lettél Árpád büszke népe? / Mivé lettél nemzetem, ó magyar?” Így kezdődik a vers, amelyet Tóth Ilona tizennégy esztendős korában írt Ébresztő címmel. Jelenczki István is felteszi a kérdést, és nemcsak filmjében. Beszélgetésünk végén, mintegy kitekintésként sorolja: „Ki és kik szolgálják a hamis tudat, a meghamisított történelmi tudat bebetonozását, és legfőbb kérdés, hogy miért, milyen érdekből? Tudunk-e szembenézni azzal, hogy hamis, manipulált a magyar őstörténet, hogy évezredes, évszázados és jelenkori manipulált történelmi tudatunk van? El tudunk-e jutni a Nimród, Hunor, Magor önazonosságáig? El tudunk-e jutni a szkíta, hun, avar, magyar folytonosság felismeréséig? El tudunk-e jutni a felismerésig, hogy most is hazudnak, és visszaélnek mindennel, sőt felhasználják, kiforgatják, és Mammon istenének feláldozzák mindazt, ami a magyar szerves, mellérendelés elvére épülő műveltség alapja évezredek óta? Tudjuk e mi történik most velünk?”
Az egykori tájgazdálkodás, az ártéri gazdálkodás nemhogy pusztította, de egyenesen gazdagította a teremtést, minek köszönhetően a középkori Magyarország Európa éléskamrája lehetett.
XIII-XIV. századi úti leírásokból tudjuk, hogy egyedül Norvégia vetekedett folyóink halbőségével; ott azonban mást nem is ettek, ellenben hazánk számtalan terményben bővelkedett. Mátyás király krónikásának, Galeotto Marzianonak tulajdonítják azt a mondást, mely szerint a Tiszának kétharmada víz, egyharmada pedig hal. Bertrandon de la Broquiere francia utazó az ezernégyszázas évek elején azt írja; egyetlen folyóban sem látott még annyi halat, amennyit a Tiszában. Az Alföld pedig egy mesebeli pagonyhoz hasonlított a kisgazdaságoknak köszönhetően.
A hagyományos paraszti társadalom fokozatos felszámolásával a Kárpát-medencei földi paradicsom eltűnt, és átadta a helyét a legeltető állattartásnak, a nagybirtokoknak; a rendkívüli biodiverzitást pedig végül felváltotta a monokultúrás, kizsákmányoló növénytermesztés és nagyüzemi állattartás. Ez a folyamat nem csupán fizikai, de lelki síkon is tetten érhető a magyar néplélekben.
Minderről Andrásfalvy Bertalannal beszélgettünk:
A filmet készítették: Zana Diána és Mészáros Péter
Készült a Nemzetstratégiai Kutatóintézet megbízásából
Valami nagyon nincs rendben a világgal. Ez a gondolat – úgy vélem – sokunk fejébe szöget vert már, miközben a munkahelyünkről fáradtan hazafelé zötykölődtünk a zsúfolt metrón, vagy a szupermarket polcáról éppen leemeltünk egy agyonvegyszerezett, Kínában termett – talán inkább előállított – fokhagymát és egy pár Spanyolországból importált természetellenesen nagy és hibátlannak látszó almát, esetleg a neonfényű irodában a háttérzajként funkcionáló rádióműsorból megmaradt gondolat hatására, miszerint a Jolán ősi görög szóalkotás, melynek jelentése jó lány.
A fenti példák akár sarkítottak is lehetnének, de sajnos nem azok. A test-lélek-szellem egységének mindhárom pillérét jó ideje rombolják már mind az egyén, mind pedig a nemzet szintjén. Az élelmiszeripar huszonkétezer-féle vegyszert használ, a média félelmet és hamis vágyakat generál, frusztrációt, s végül testi, lelki betegséget okozva. A gyógyszeripar a világon jelenleg nagyobb profitot termel, mint a fegyvergyártás. A szintetikus anyagokkal történő tüneti kezelés mellékhatásai csak újabb tüneteket generálnak, amíg végül már orvosolhatatlan a baj. Az emberek elfordultak a természettől és Istentől.
Valami nagyon nincs rendben a világgal. Géczy Gábor kezdte ezekkel a szavakkal a beszélgetést, akihez azért mentem el, mert úgy vélem, az ő elképzelése – amelyet Magfalván a gyakorlatba is ültet – jelenti a kiutat a testet, lelket és szellemet nyomorító jelen társadalmi állapotból. Az egyetlen megoldás, hogy felhagyunk a felesleges tevékenységekkel, amelyek csak lefárasztanak, nem tömjük tovább magunkat szeméttel és nem hagyjuk, hogy a média butítson, a felesleges stressz pedig megölje lelkünket.
Hiszem, hogy ha szigeteket hozunk létre magunk és közösségeink számára, visszatérünk a természetbe, visszakerülünk az isteni teremtés körforgásába, őseink hitéhez, tudásához, hagyományaihoz és teremtünk, tisztulunk, fényesedünk, végül rend kerekedik majd bennünk és körülöttünk is.
Zana Diána
Köszönöm Mészáros Péter önzetlen operatőri és vágói munkáját!
A ’90-es évek elején újraszerveződött Szent György Lovagrend Rendi Alkotmányának Preambuluma a következő sorokkal kezdődik: a világban a jó erkölcs fölötte igen romlásnak indult, az egymás iránti szeretet, az irgalom, a megértés, az együttérzés, a becsület, a tisztesség, a bajtársias és a lovagias szellem kiveszni látszanak, s az ellenséges gonoszság készül erőt venni a szíveken…
Mónus József előadása
A mai, kizökkent világunkban, mikor a valódi érték értéktelenné vált, az értéktelen pedig felmagasztosult, égbekiáltóan nagy szükség van olyan emberekre, akik példával járnak mindannyiunk, s főleg a fiatalság előtt, akitől nem idegenek még a fent említett tulajdonságok. Csámpai László, a Szent György Lovagrend Felvidéki Nagypriorátusához tartozó Zoboralji Apródok vezetője évek óta foglalkozik a Nyitra-vidéki gyerekekkel. Nemzetmentő feladatot vállalt magára, hiszen, amellett, hogy a lovagi erényekre tanítja és a fegyverek használatára képzi, egyúttal magyarságra neveli az apródokat, ami a kisebbségben lévő nemzettársaink és az egyre inkább elszlovákosodó magyarság körében – a magyar megmaradás tekintetében – létszükségletté vált.
dr. Hidán csaba előadása
Mindehhez hozzájön a 21. század globális jelensége: az informatika térhódítása, az egymástól való elidegenedés, a fogyasztói társadalom negatív hozadékai, az élelmiszer- és gyógyszeripar szervezetkárosító és a média agymosó hatása. Ebben a világban kevés fiatal választja a számítógép és az okostelefon elsődlegessége helyett a közösséghez tartozást és az azzal járó felelősséget, a kemény munkát, a tanulást és fárasztó gyakorlást. Akik azonban mégis ez utóbbit részesítik előnyben, azokból minden bizonnyal testben, lélekben és szellemben egyaránt egészséges emberek lesznek. Erről győzött meg az az egy hét, amelyet a zoboralji apródok társaságában tölthettem.
Egy megható pillanat
Dr. Papp Lajos professzor minden évben, önköltségen tábort szervez külhoni és anyaországi magyar gyermekeknek azzal a céllal, hogy az Angyal-völgyben eltöltött idő alatt – kiemelkedő magyarok társaságában, tanításukkal gazdagodva, valamint a Szent Koronát meglátogatva és a Professzor úr iránymutatásával felvértezve – identitásuk megerősödjön és a magyar önazonosság-tudat életük fontos részévé váljon.
Szent Korona szertartás
Idén tehát a Szent György Lovagrend felvidéki apródjai, valamint egy székesfehérvári kisfiú – aki tehetségének köszönhetően végül tiszteletbeli apróddá vált – érkeztek Verőcére a Professzor úr birtokára. A napi kétszeri edzés mellett – úgy vélem, velünk, jelenlévő felnőttekkel együtt – erős lelki és szellemi táplálékot is kaptak a fiatalok, hiszen megtisztelt bennünket a világ legjobb történelmi távlövő íjásza, Mónus József, vagyis a Fehér Farkas, aki a magyar zászló becsületéért folytatott harcban megmutatkozó, mindent és mindenkit legyőző hitéről tett tanúbizonyságot. Korabeli viseletben, a honfoglalás koráról tartott előadást dr. Hidán Csaba régész, történész. Jézus Krisztus kálváriáját Maczkó Mária, Magyar Örökség-díjas énekművésszel járták végig. A jóga testet-lelket harmóniába hozó élményébe Basa Brigitta avatta be a társaságot, a gyógynövények varázslatos világába pedig Szabó Klárának köszönhetően kaptak betekintést.
Az apródok bemutatója a tábor végén
Utolsó este a Szent Korona szertartás, amely során – a Szent Korona másolatának jelenlétében – dr. Papp Lajos professzor úr felolvasta a Szent Korona fogadalmat, majd lélekemelő gondolatait osztotta meg magyarságról, hitről és küldetéstudatról, méltó befejezése volt az együtt töltött hétnek. Számomra örök emlék marad a sok kedves, olykor mulatságos és legtöbbször megható pillanat, amelyek képesek arra, hogy oldhatatlan kötelékeket fonjanak emberek közé, hogy közösséget kovácsoljanak az egyénekből, s hogy segítsenek gyökeret ereszteni a szent magyar anyaföldbe.
Ezek a gyerekek „emberségről példát, vitézségről formát” kapnak az apródképzés során, ezt bizonyította, hogy a tábort lezáró, látványos bemutatón túl, a lovagi erények már első pillanattól kezdve megmutatkoztak a tisztelettudó, udvarias magatartásukban, a segítőkészségükben és a fegyelmezettségükben. Vezetőjüknek hála, egy olyan útra léptek, amelyen járva minden körülmények között emberek tudnak majd maradni, magyar emberek.
A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.
A hála és az öröm után azonban rögtön jött az elkeseredettség, hiszen belegondoltam, vajon hányan fogják megvásárolni a könyvet, melynek főhőse egy olyan közéleti szereplő, aki a mai trendekkel élesen szembehelyezkedik? Stoffán György egész életében hű maradt a jézusi kereszténységhez, mindig és mindenkor a nemzeti érdekeket helyezte előtérbe, többször előfordult, hogy a kommunizmus időszakában; a kádári Magyarországon és Erdélyben, Ceaușescu uralma alatt, vagy haditudósítóként a román forradalom és a délvidéki háborúk idején testi épségét, sőt az életét is kockára tette. Soha nem számított neki az anyagi haszonszerzés vagy az éppen aktuális, világi hatalom elismerése. Tehetsége, valamint a közéleti szereplők körében manapság igencsak ritka klasszikus műveltsége okán ma már nagyon magasan foglalhatna helyet akár a hatalmi elit holdudvarában, akár a média világában. Az erkölcsi rendíthetetlenség azonban a mai világban nem kifizetődő. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a magyar kultúra ilyen kimagasló minőséget képviselő letéteményese ma kilencvenezer forint nyugdíjból él, melyből havonta még évekig levonnak harmincezret egy alantas sajtóper eredményeként.
A könyv saját, megéléseken keresztül vezet végig hatvanhat esztendő történésein, elénk tárva a kor történelmi; politikai, közéleti vonásait, és egyéni megéléseit. Még kisgyermek korában esett meg, hogy az apró, fürdőszobátlan, közös WC-s lakásból el szerettek volna költözni, így kiment egy pártfunkcionárius hozzájuk terepszemlét tartani, aki a lakóhely váltást a falon függő feszület levételéhez kötötte. Ekkor az édesapa odahívta négy gyermekét, akik tizenhat, tizenöt, tizenkettő és nyolc évesek voltak, s megkérdezte tőlük a práttitkár előtt: „levegyük-e a keresztet a falról annak érdekében, hogy kapjunk egy szép, nagy lakást? A válasz egybehangzó volt: nem!“ Azt hiszem, ez az egyetlen történet jól szemlélteti azt a családi hátteret, azt a neveltetést, amelyben Stoffán György erkölcsi magatartása gyökerezik. Ehhez jön az örökölt tartás és felelősségtudat, amely a Rákóczi Fejedelemtől kapott nemesi cím velejárója. Az anyagi kisemmizés az ő felmenőit is sújtotta; az egykor tehetős családtól a kommunisták elvették vendéglőiket, szállodáikat, birtokaikat. Mégsem ez a fő oka a zsigeri gyűlöletnek a kommunisták, valamint az azóta is uralkodó, azonos mentalitás iránt, hanem a morális és szellemi lezüllesztés, melynek eredményeként megjelent, majd el is hatalmasodott az a bizonyos proli magatartás. 
Legutóbbi hozzászólások