Végvári hagyományőrzés Magyarországon
Jánváry Zoltán és Hidán Csaba László frissen kiadott, A végeken című míves albuma – a korábban megjelent Vitézekhez hasonlóan – nem csupán megjelenésében; súlyában és méretében tekintélyes, hanem tartalmában is. Nemcsak kívül szép, de olyan értékeket foglal magában és tár elénk, amelyek évszázadokon keresztül magától értetődően éltek a magyar néplélekben.
Ahogy történelmünk során oly sokszor, a végvári időkben is hatványozottan kerültek a felszínre ezek az értékek. Miután a Magyar Királyság elvérzett a mohácsi síkon, Európa gyepűjévé vált százhatvan esztendeig védve azt saját vére és szenvedése árán. E vészterhes korszak számtalanszor felmutatta a hazaszeretet, a hősiesség, az önfeláldozás nemes példáját, köztük olyan végvéri vitézek személyében, mint Zrínyi Miklós, Losonczy István, Szondy György vagy Dobó István.
A kötet első része, a Vitézek elsősorban a végvári küzdelmekben is résztvevő harcosok viseletét mutatta be, A végeken című albumot lapozgatva azonban kissé távolabb kerülünk a csatazajtól, és bepillanthatunk a hátországba is; mesterségeket űző férfiak is feltűnnek a vitézek mellett, korabeli életképek tárulnak a szemünk elé, gyermekek, lányok és asszonyok mutatják meg magukat. Ezekben az időkben azonban a nőkre is kemény feladatot osztott a Jóisten, miáltal olyan magyar nagyasszonyok emelkedtek a halhatatlanságba, kiknek sorsa összefonódott a haza és a kereszténység szolgálatával; bátorságuk és helytállásuk pedig a legnagyobb hadvezérekével vetekedett. Gondoljunk csak Kanizsai Dorottyára, Lórántffy Zsuzsannára vagy éppen Zrínyi Ilonára.
„Emberségről példát, vitézségről formát mindeneknek ők adnak” – írja Balassi a kor katonaemberéről szólva. Ez a szellemiség köszön vissza Jánváry Zoltán igényes, aranykori hangulatot idéző fotóművészetén keresztül, amely még látványosabbá teszi azt az önmagában is színpompás, izgalmas világot, melyet a magyarországi végvári hagyományőrzők képviselnek. A Magyar Képzőművészeti Főiskola elvégzése után Jánváry Zoltán grafikusművészt meghívták a tengerentúlra, ahol több mint húsz évet töltött, oktatott a Nevadai Egyetemen, valamint a Truckee Meadows Főiskolán is. De a cowboyok és az indiánok nem keltették fel az érdeklődését annyira, mint a magyar történelmi hagyományőrzés. A hagyományőrző vitézekkel való első találkozás indította el azon az úton, amely végül visszavezette szülőföldjére, és megszülethetett a végvári hagyományőrzést bemutató, immár két album is, melyek fotóanyaga neki köszönhető, a látványvilágot pedig Tordai Róbert grafikusművész tervezte.
A viseletekhez, a kiegészítő felszerelésekhez, táborvédelmi- és tüzérségi eszközökhöz Hidán Csaba László régész-történész fűzött szakszerű magyarázatot, aki a VXI-XVII. századi magyarországi női viseletek rejtelmeibe is bevezet, s aki egyébként maga is feltűnik – mint hagyományőrző – a Vitézek oldalain hiúzprémes, bogláros, sastollas kucsmájában, hiúzprém galléros dolmányában, szablyával az oldalán, mintha csak maga Thököly Imre nézne vissza ránk. A tudományos hitelesség egyik feltételének tartja, hogy a hadtörténész a gyakorlatban is tisztában legyen a fegyverek használatával. Ő maga, az Aranyszablya Történelmi Vívóiskola vezetőjeként közel harminc éve foglalkozik harcművészettel. Előadásai, harci bemutatói során pedig mindig az adott korszak viseletében és fegyverzetében jelenik meg, repertoárjában minden kor felszerelése megtalálható a honalapítástól egészen ’56-ig.
Mint mondja, a XVI. században két világ ért össze Magyarországon: az oszmán és az európai. Nemcsak Kelet és Nyugat katonái, hanem kultúrái is találkoztak, ami befolyással bírt a szembenálló felek szokásaira és viseletére. Ez pedig nem csupán a háborús időszakokra, de a békés hétköznapokra is hatással volt. A könyvben bemutatott rekonstrukciók írott források, képzőművészeti alkotások és tárgyi leletek alapján készültek. Hidán Csaba László szerint, ezek hetven-nyolcvan százalékban hűen tükrözik a kor viseletét és harcászatát.
A vitézek esetében a külcsínnél fontosabb a belbecs. A megjelenésen túl a tartás és a tisztesség olyan vitézi erények, amelyekkel a XXI. századi hagyományőrzőknek is rendelkezniük kell. Elég azonban belelapozni az albumba, és átfutni a fényképeken szereplő arcokat, hogy rögtön egyértelművé váljon; ezekből a tulajdonságokból itt nincs hiány. A könyv lapjairól ránk tekintő vitézek szeméből kiolvasható a magyar történelem, az ősök iránti tisztelet és a hazaszeretet egyaránt. A végvári hagyományőrzők bemutatásán keresztül A végeken című kötet az elkövetkező generációkkal való párbeszéd eszköze is, hiszen példaként mutat fel egy világot, amelyben az olyan alapvető emberi értékek dominálnak, mint a közösséghez tartozás fontossága, a bajtársiasság és legfőképp a hazaszeretet.
Zana Diána
Legutóbbi hozzászólások