Bazárok, kávéházak, pipafüst – keleties Csillanás

Bazárok, kávéházak, pipafüst – keleties Csillanás

Nem vagyok zenekritikus, vajmi kevés szakértelemmel bírok a zeneművészetet illetően, egyszerűen csak szeretem. Szeretem az igényes dallamok által gerjesztett érzelemhullámokat, ahogy felkorbácsolják vagy éppen kisimítják lelkem óceánját. Ezúttal sem írok zenekritikát, az úgysem érdekel mást, csak a többi kritikust. Inkább megpróbálom átadni mindazt az élményt, amelyet volt szerencsém megélni, átérezni, miközben Kobza Vajk legújabb albumát hallgattam.

A muzsika kiváltképp kedvez a belső képalkotásnak, s ha valaki teret enged a szíve mélyéről feltörő képzeteknek, könnyedén teremthet egész világokat a legapróbb részletekbe menően, anélkül, hogy felállna a karosszékéből. Elég hozzá egy jó hangberendezés, hogy az élmény felhőtlen legyen. Emlékszem, mikor egy kedves zenész barátom elküldte nekem a legújabb nótáját, ugyanakkor a lelkemre kötötte, hogy csak és kizárólag fülhallgatón keresztül hallgathatom meg, mert a telefon vagy a laptop hangszóróján át nem érvényesül az alkotás teljessége. Nekünk, laikusoknak talán ez sem bír akkora jelentőséggel, mint a vájtfülűeknek; nekünk más szempontjaink vannak.

Számomra az elsődleges például, hogy megjelenjen a libabőr a karomon, meggyűljön a könny a szememben, elszoruljon a torkom, sóhajok toluljanak az ajkamra; mindezek jelzik, hogy magával ragadott, elvarázsolt egy mű, hogy a precíz profizmuson túl, magában hordoz valami többletet, amelyet körülírni, megmagyarázni, szabályokba foglalni nem lehet, mert az érzelmek általában köszönőviszonyban sincsenek a racionalitással. Csillanás – ez a lemez címe, mely ezúttal bűvkörébe vont. Rímel a zenész korábbi, Illanás nevet viselő albumára, de a kettő között megjelent a Rejtek című is. Ez a hármas – már címválasztásában is – előirányoz valami misztikusságot, egyfajta illékony bájt, jelenést, ami bárki előtt alakot ölthet, ám megragadni, maradásra bírni nem lehet. Így tanít a jelen megélésére.

Az ezeregy éjszaka hangulat már az első témával megjelenik a szívemben, és egyfajta alapélményként végig meg is marad; Kobza Vajkot nem hiába tartják számon a régizenei fúzió és kortárs orientális zene egyik nagyköveteként. A lemezen a legnagyobb hangsúlyt kapó, és a zenész fő hangszerének számító úd, vagyis az arab lant, valamint a török eredetű baglama hatására egy pillanat alatt megnyílik a benső érzékelésem, s illatos, keleti fűszerekkel telve nehezedik el körülöttem a levegő. A lemezen közreműködő Bakai Márton hegedűn, Burns Katalin kavalon, Cziráki Melinda basszusfurulyán, Gozlan Fatima bolgár kavalon, neyen és tombakon, Major Balázs udun és ütőshangszereken, Pengő Csaba pedig nagybőgőn járul hozzá ehhez a különleges élményhez.

A helyenként elhúzódó, meditatív dallamok úgy ringatnak, mintha csak egy apró csónakban ülnék a Fekete-tenger békés hullámainak hátán. Máskor egészen moderné válnak az egyébként tradicionális dallamok, és önkéntelenül is dobolni kezd a lábam az egyre hevesebb taktusokat követve. Képsorok pörögnek lelki szemeim előtt; regösök avatnak be hajdanvolt történésekbe, szavak nélkül mesélnek, kézenfogva vezetnek középkori valóságokba; harcosok elevenednek meg, kik véres küzdelmeket vívnak, s hősi halált halnak; női szíveket hódító férfiak tusáznak; olyan atyákat kelt életre a képzelet, kik a béke, és a jövedelmező családi kapcsolatok megteremtése érdekében választanak hitvest leányaiknak; és kolostorok falai közt keringő szemérmes titkokról hull le a lepel. Az időtlenségben vagyunk, más dimenziók nyílnak meg, mégis a Kelet szól, de magyarul; Selmeczen járunk, Zágon felett, vagy Ada-Kalehben, a törökök lakta al-dunai szigeten Kossuth nyomában, akinek menekülését a világosi fegyverletétel után Bégo Mustafa, Al-Kaleh utolsó török hűbérura segítette.

Igazán egyedi, lélekbe hasító, szinte erotikus zenei világot tár elénk a Bégo Mustafa lebegő kertjei című dal, amely Ada Kaleh szigetének legendáját önti dalba, amely egyes elképzelések szerint Jókai Az arany emberében megjelenített Senki szigetével azonos. A magyar, román és szerb határon elhelyezkedő szigetet a kelet kapujának is hívták; az utcáit török kávé és különleges édességek illata lengte be, nyüzsgő bazár tartotta pezsgésben és hidzsábot viselő asszonyok ékesítették. A szigetet 1972-ben a Vaskapu I. vízerőmű létesítése során örökre elnyelték a Duna habjai. Kobza Vajk egy korábbi interjújában elmeséli, hogyan ihlette meg egy álom Bégo Mustafa legendájával kapcsolatban. „Ugyanúgy megnyíltak a bazárok, a kávéházak, az árusok pultjai olajbogyóktól roskadoztak. Halk zene szólt, pipafüst szállt egy fehér dervisnek tűnő alak körül, akit sokan körbevettek. Kicsivel a sziget felett különös virágoskertek lebegtek, a növények gyökerei néha az utcát érték.“

A különleges zenei anyaghoz a képzeleten túl, a CD-borító teremt valódi képet Kátai Mihály alkotásán keresztül, mely a legnagyobb videóportálon még meg is mozdul, hogy a dallamvilághoz hangolja a szemet, és apró mozzanataival vezessen egy másfajta megéléshez, egy benső világ megnyílásához; a lebegő kertek, az édeskés dohányillat, és a keleties hangulat színpompás kavalkádjának dimenziójába.

Zana Diána

 

Borítókép: Kobza Vajk / www.kobzavajk.com / Fotó: Zsolti Tamás

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás