Kétség nem fér hozzá, hogy Gyergyóalfalu leghíresebb portája valahol a Fő út közepe táján helyezkedik el. Az is vitán felül áll, hogy ez a porta hiába nagy, rendezett és szép, hiába áll rajta egy csodálatos historizáló épület és egy hamisítatlan székely csűr két lóval, meg egy szamárral, mindez mit sem érne, ha nem élne ott a karizmatikus gazda, a hazaszerető művész, a nemes lelkű reneszánsz ember, a jó humorú, ízes beszédű székely atyafi, egyszóval Balázs Jóska.

Lovaskocsizás Gyergyóban Jóskával

A Jóskával való találkozás mindig ünnepnapnak számít, hiszen a jó beszélgetésen túl az ember lelkileg is csordultig töltődik. Riportfilmünk felvétele napján reggel érkeztünk hozzá, a beszélgetés persze eltartott délig, de a finom ebéd már ott várt a szabadban megterített asztalon, Jóska felesége, Erika jóvoltából, majd a ház ura befogta a lovakat, hogy bejárjuk a környéket, miközben csak úgy dőltek belőle a vicces sztorik, a régi anekdoták, a könnyfakasztó történetek, vagy éppen magyar nótákat énekelgetett.

Már sötétedett, mikor a lovakat kifogta a kocsiból, de rögtön nyergelte is volna fel őket, hogy hátukon folytassuk az utat. Erre – a legnagyobb bánatomra – nemet kellett mondanom, hiszen aznap máshol is vártak még ránk. A műtermében való hosszas beszélgetés során megfogalmazott mély gondolatok azonban a mai napig a fülemben csengenek.

Az alfalvi keresztalja vezetőjeként

Balázs József nemcsak nagyszerű festő, de igaz magyar szívvel megáldott ember is, ami megmutatkozik úgy művészetében, mint egész életében. Képeire a székely ember sorsát, hitét és kerek világát a közösség, a viselet színeivel festi fel, az ő keze által kerülnek vászonra Tündérkert ihlető környezetéből a napégette, esőáztatta arcú idős férfiak és a „jó erkölcsű lovak”, amelyek gazdáikkal együtt öregedtek bele a sok munkába, és az a semmihez nem fogható érzésvilág, amely Székelyföld sajátja.

Senkit nem hallottam még olyan művészi kifejezőerővel beszélni a szülőföldjéről, a hazaszeretetről, mint Jóskát, aki gyermeki lélekkel képes gyönyörködni a székely falvak gazdag formavilágában, a csűrök sokaságának ritmusosságában vagy a napégette deszka színében. Az otthoni táj számára olyan módon szép, ahogy az édesanyja az volt. „Az anyaföld azért szép, amiért megszelídített, olyan szeretettel fested meg, mint ami a tiéd. Ezek a mély balladaszerű hajlatokkal ismétlődő hegyvonulatok egészen más zenét közvetítenek az én lelkemnek, mint egy alpokbeli kietlen szikla” – mondja, majd nevetve hozzáteszi, talán azért sikerülnek jól a képei, mert Mária menedzseli a munkáját.

Ez a kijelentés azonban csak félig vicc, hiszen Balázs József lassan harminc éve vezeti minden évben Csíksomlyóra a legősibb, Alfaluból induló keresztalját, amelyen – ahogy mondja – Mária vigyáz rájuk, így semmi bajuk nem történhet. A majd’ három évtized alatt annyi történet gyűlt össze az út szépségeiről, az isteni gondviselésről, a csodaszámba menő véletlenekről, hogy az együtt töltött nap vajmi kevésnek bizonyult volna, ha mindet hallani akarom. Párat azonban mégis megosztott velem Jóska, akinek tolmácsolásában most Önök is hallhatnak az út során kapott jelekről, a csángók hajnali misztériumáról és olyan „szeretetélményekről, amelyeket nem tapasztalsz meg sehol máshol”, mégpedig úgy, ahogy csak Balázs Jóska tud mesélni.

A filmet készítették: Zana Diána és Mészáros Péter

Készült a Nemzetstratégiai Kutatóintézet megbízásából.

 

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás