Amióta Kárpátaljára járok, az évek alatt számtalan nagyszerű magyar embert ismerhettem meg, akik még a súlyos anyagi, gazdasági helyzet ellenére, a nagymértékű kivándorlások idején sem hagyják el szülőföldjüket, otthonukat és rendíthetetlenül teszik a dolgukat. Az egyik ilyen ember Matl Péter szobrászművész, aki azok közé a legnagyobb kortárs magyar alkotók közé tartozik, akik művészetüket nemzetünk szolgálatára szentelték.

Köztéri szobrai őseink bejövetelének legjelentősebb helyszínein állítanak emléket elődeinknek: Vereckén, Munkácson, Ópusztaszeren hirdetik a dicső múltat, s népünk jövendőbe vetett reménységét. Olyan alkotások ezek, melyeket csakis egy tiszta magyar lélek vezérelte kéz faraghatott. Az ő munkája az ikonikus Vereckei Honfoglalási Emlékmű, a magyarok bejövetelének mementója, a történelem és egyben az egész magyar sors szimbóluma.

Jómagam már évek óta jártam Kárpátaljára, mikor végre sikerült volna eljutnom az emlékműhöz. Éppen végeztünk a beregszászi püspökségen, mikor is olyan ítéletidő köszöntött be, hogy – nem túlzás – az orrunkig sem láttunk a ködben és a szakadó esőben. Mikor Zán Fábián Sándor püspök megtudta, hogy mit tervezünk, nem győzött lebeszélni az elhatározásunkról, mondván, hogy azokon az utakon még jó időben is nehézkes a feljutás a hágóra.

Első ízben a Vereckei Honfoglalási Emlékműnél.

Mikor aztán pár hónap múlva végre feljutottam, az leírhatatlan élmény volt. Matl Péter azt mondja, a békét tervezte bele a monumentumba. A nyílt kápolna, tulajdonképpen egy kaput formáz Vereckén – nevének szláv megfelelője pedig szintén Alsókaput jelent – Nyugat és Kelet között. Szabadon járja át a szél Kárpátalja és Galícia felé, láttatni hagyja az eget, és semmiféle írás nem hirdeti, hogy mely népcsopornak készült, hiszen – ahogy a művész is megfogalmazta – Verecke mindenkié. A nyitott oltár körül kirajzolódó csillagforma pedig a Kárpát-medence népeinek egyik legősibb közös motívuma.

Mindezek ellenére a Vereckei Honfoglalási Emlékmű folyamatosan atrocitásoknak van kitéve. Kezdve attól, hogy 1996-ban Matl Péter megnyerte a szobor létesítésére kiírt pályázatot és belekezdett a munkába. A félig kész alkotást az ukránok betiltották, s csak tizenkét év múlva fejezhette be a művész. Azóta nem egyszer rongálták meg csupán azért, mert a magyarok bejövetelének helyszínén áll. És azóta is időről-időre különböző nacionalista csoportok vandalizmusának áldozatává válik, megrongálják, meggyalázzák, megsemmisíteni azonban nem tudják. Mintha tényleg a magyar sors szimbóluma volna.

Minden csak elhatározás kérdése – a Matl Péterrel folytatott beszélgetésemnek talán ez volt a kulcsmondata. Ő ugyanis a korrupt szovjet rendszerben nem nyert felvételt a képzőművészeti főiskolára, így festéssel kezdett foglalkozni, de a vágya továbbra is a szobrászat maradt. Az első lehetőség a katonaság alatt jött el, mikor is ezredparancsnoka megkérdezte tőle, mihez ért, erre ő rögtön rávágta: „szobrász vagyok!” Innentől kezdve az ezred „udvari művésze” lett, de álmát, hogy köztéri szobrokat készítsen, nem adta fel. A második lehetősége akkor jött el, mikor az erdőben sétálva rátalált egy óriási lehasadt szikladarabra, amely egy patakba esett. Ekkor előbújt a szobrászművész belőle, egy hétre letáborozott és kifaragott egy vízből ivó madarat a kőtömbből. „Minden elhatározás kérdése.” Matl Péter elhatározta, hogy szobrász lesz, s az lett, mi több, a magyarság egyik legmeghatározóbb emlékművét alkotta meg.

Otthon maradt, s ott teremtett kultúrát. A családja egykori birtokát – melyet a szovjetek tulajdonítottak el – visszavásárolta és kertjében szoborparkot létesített, amely azóta is számtalan alkotótábor helyszínéül szolgál. Ahogy fogalmaz, mindez épített örökség, amelynek célja, hogy megmutassa, Kárpátalján ma is élnek magyarok, akiknek saját legendáik és gazdag történelmük van. Úgy véli, egy nemzet vagyunk, a Kárpát-medence pedig az otthonunk. „Egy a világunk, csak éppen a határok választottak el minket.”

Mikor megkérdeztem, miként gondolkodik a kárpátaljai magyarság, valamint az egész magyar nép sorsáról a Kárpát-medencében, Madách szavait idézve ezt válaszolta: „Ember küzdj és bízva bízzál. A világ folyamatosan változik, bármi lehetséges. Nekünk az a dolgunk, hogy bármi történik, helyt kell álljunk.”

Matl Péter kárpátaljai szobrászművésszel, a Vereckei Honfoglalási Emlékmű alkotójával beszélgettünk:

A filmet készítették: Zana Diána és Mészáros Péter

Készült a Nemzetstratégiai Kutatóintézet megbízásából.

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás