Két éve jártam először a kárpátaljai Dercenben, ahol találkoztam a Beregi Református Egyházmegye esperesével, a Derceni Református Egyházközség lelkipásztorával, Zsukovszky Miklóssal. Tudtam róla, hogy a legnehezebb sorsú nemzetrészünk eldugott kis zsákfalvában teszi rendületlenül dolgát, az országot sújtó háborús helyzet, gazdasági válság, a nagymértékű infláció, a mérhetetlen elszegényedés és kivándorlás idején. Mégis az a pozitív energia, amely sugárzott belőle, az a jókedv, amellyel fogadott, rögtön ráébresztett, hogy Isten rendíthetetlen szolgájával állok szemben.
Az akkor folytatott beszélgetésünk, majd későbbi találkozásaink során ez még inkább beigazolódott. Zsukovszky Miklós a Kárpát-haza igaz magyar őreként, Isten kinyújtott karjaként, a Tábita Diakóniai Központ és az önkéntes tűzoltóság megálmodójaként reményt ad a reménytelenségbe szakadt testvéreinknek.
A nagyhatalmi érdekek legkiszolgáltatottabb áldozatai – mint a történelem során már annyiszor – ismételten az ártatlan emberek, köztük a kárpátaljai magyar közösség. Mikor két éve először jártam Dercenben, a Tiszteletes úr elmondta, hogy az infláció, a gazdasági mélyrepülés következtében egy átlagos nyugdíj tizenkétezer forintnak megfelelő hrivnya, miközben az élelmiszerárak a magyarországiakhoz hasonlóak, a férfiak a behívótól rettegnek, családjuk pedig kilátástalan helyzetbe kerül. Mindennek következtében mérhetetlen kivándorlás kezdődött meg Kárpátalján, mivel a szülőföldön maradás szinte lehetetlenné vált.
Ebben a helyzetben a Tiszteletes úr és az önkéntes segítői napi 78 adag meleg ételt hordanak ki rászorulóknak. A Tábita dolgozóival autóba ültünk mi is, és végigkísértük a konyhától egészen az éhes szájakig az ebéd útját, amely aznap levesből, rizsből, azon pedig egy szalonnaszeletből állt.
Összeszorult szívvel láttam, ahogy az idős néni könnyeivel küszködve, egy apró szobában kucorogva, utolsó darab tűzifáját a sparheltben égetve várja és hálálkodik az ételért. Előfordul, hogy az utolsó adag délután négykor ér célba, hiszen ilyenkor nem csak élelmet, de egy jó szót – ahogy a Tiszteletes úr mondta – szeretetet is visznek a rászorulóknak.
A szolgálat itt nem ér véget, mindemellett hittanórákat, foglalkozásokat tartanak a gyermekeknek, magyarságra nevelik őket, a Tiszteletes úr lánya ingyenes fogászatot üzemeltet hétvégenként, ő maga pedig egy olyan önkéntes tűzoltóság vezetője, amely mára – igaz adományokból, és nem a legújabb eszközökkel, de – teljesen felszerelt és a helyi katasztrófahelyzeteken felül, a magyarországi árvizek során is jöttek segíteni.
A lehetetlennek tűnő küldetést vállalva – azt végre is hajtva –, a vasárnaponként megtelő – ebben az anyagi helyzetben csodálatosan felújított – református templomban Zsukovszky Miklós hitről, magyarságról és megmaradásról prédikál, és mikor megkérdezem, ebben az elszomorító helyzetben, miben látja a megmaradást, azt felelte: „Úgy gondolom, hogy Isten megáldott bennünket eddig, és ezután is meg fog áldani. S, ha továbbra is bízunk az Istenben, így lesz nekünk jövőnk, itt Kárpátalján.”
Zana Diána
A filmet készítették Zana Diána és Mészáros Péter
Készült a Nemzetstratégiai Kutatóintézet megbízásából.