„Mit ér az ember, ha magyar?” – Milánóból Délvidékre

„Mit ér az ember, ha magyar?” – Milánóból Délvidékre

Mióta rendszeresen járok külhonba, anyaországiként azt vettem észre, hogy az elszakított nemzetrészeken élők nemcsak a nemzettest magyarságától, de egymástól is különböznek némiképp. Más a kollektív lelkivilága az erdélyi magyarságnak, azon belül a székelyeknek, de különböznek egymástól a Felvidéken, Kárpátalján vagy Délvidéken élő nemzettársaink is.

Mindez annak köszönhető, hogy az elmúlt száz esztendőben más és más idegen hatalom fennhatósága alatt kellett megélniük identitásukat, de még inkább megküzdeniük azért, hogy megtarthassák azt. A többségi államok népei – főként vezetői – pedig mind sajátos módon viszonyultak a kisebbséghez – kirekesztéssel, elnyomással, több ízben véres terrorral, amelynek csupán a mértéke változott. A határainkon túl rekedt magyarok pedig kénytelenek voltak megtanulni alkalmazkodni, eltérő léthelyzetekben specifikus válaszokat kellett adniuk.

A transzgenerációs trauma nemcsak az egyes ember, hanem akár egy egész nemzet esetében is értelmezhető – mutatott rá Jelenczki István és Zseni Annamária.­* Eszerint a nemzet életében bekövetkezett súlyos traumáknak generációkon átívelő következményei vannak, amelyek a későbbi nemzedékek tagjainál jelentkeznek. Ez a jelenség mindaddig tetten érhető, amíg a feloldás, a kiengesztelődés meg nem történik. Hogyan következhetne azonban ez be mindaddig, amíg a magyarságot szülőföldjén másodlagos állampolgárnak tekintik, betiltják a himnuszát, korlátozzák rendezvényeit, megbüntetik, ha felveszi a magyar állampolgárságot, ellehetetlenítik az anyanyelvén való oktatását ma a 21. század Európájában?

Egy egész nemzeti kisebbség kiirtásának kísérlete a legsúlyosabb trauma, amelyet egy közösség lelke magában hordozhat. Egy ilyen élmény feldolgozatlansága egyértelműen hatással lesz minden elkövetkezendő generációra még akkor is, ha az nem is hallott a történtekről. 1944-45-ben Délvidéken Tito elnök beleegyezésével, előre kitervelt és módszeres kíméletlenséggel végrehajtott tömegmészárlás folyt. Akiket nem gyilkoltak meg, azokat megkínozták, kisemmizték, koncentrációs táborokba küldték, nem kímélve az asszonyokat és gyermekeket sem. Egy ilyen seb egy nemzeti közösség lelkén, nem múlik el nyom nélkül, generációk múltán is tetten érhető bizonyos tudatalatti deformitásokban. Ezt érezte meg az a fiatal nő is, aki az Alföldön született, élt a csonka ország szinte minden táján, majd külföldre költözött tizenkét évre, hogy végül a vajdasági Topolyán telepedjen le végleg.

G. Nagy Ilián költő, drámaíró, dalszerző és Nagyné Maczó Ágnes, az Országgyűlés korábbi alelnöke lányáról, G. Nagy Lilla Imoláról van szó, aki ’Délvidék titkai – Mit ér az ember, ha magyar?’ címmel írt könyvet. Célközönsége leginkább a fiatalság, akiket egyre nehezebb megszólítani olyan témával, mint a nemzeti múlt és történelem, a helyes erkölcsiség vagy az Istenhit, miközben a média lélektorzító és hamis üzeneteinek kereszttüzében élik mindennapjaikat, ahol az anyagi javak mértéktelen felhalmozása az egyetlen cél, amiért érdemes élni. A fiatal írónő éppen azért lehet hiteles a kortársak szemében, mert ennek a világnak a bennfentese volt, a tinédzserek által annyira áhított modellszakma képviselője, Milánóban élt és bejárta a fél világot.

Mégis azt mondja, semmi pénzért nem térne vissza ahhoz az élethez, mert a felszín csillogása alatt csak ürességet és fájdalmat tapasztalt. Délvidékre költözve a helyi emberek barátságában, a ház körüli munkában, az állattartásban, az Istenes életben megtalálta a boldogságot és nemzeti öntudata is megerősödött. Mindezt meg is írja könyve első részében, mielőtt rátérne fő témájára, a délvidéki magyarság sorstragédiájára, amely akkor kezdte el foglalkoztatni, mikor barátja nagymamája Topolyán szülei sorsáról kezdett mesélni neki.

Lilla ekkor találkozott Bosánszki Ferenc történetével, aki „megjárva Jugoszlávia legrettegettebb internálótáborát, az adriai poklot, Goli otokot, lelkében megcsonkítva sem veszítette el magyarságát.” A bűne egyedül annyi volt, hogy miután szülőföldjét hazájától elszakították, ő továbbra is hű maradt népéhez. Mielőtt teljesen ártatlanul Goli otokra, Jugoszlávia legkegyetlenebb emberirtó rabszolgatáborába, a biztos halálba szállították volna, az újvidéki börtön falai között búcsúleveleiben elmesélte történetét, amelyeket a szennyesruhák között sikerült kicsempészni és eljuttatni az otthon maradottaknak. Végül ezek a sorok ösztönözték G. Nagy Lillát, hogy megírja könyvét.

A ’Délvidék titkaiban’ megismerhetünk tehát egy lányt, aki a nagyvilágban bolyongva, végül megtalálta az útját, amely haza vezetett. Felfedezte Délvidéket, de nem érte be azzal, hogy ott él. Egy ismeretlen férfi tragédiája arra ösztönözte, hogy megismerje nemzetünk múltjának egyik legkegyetlenebb momentumát, az 1944-45-ös vérengzést, és ezáltal megpróbálja megérteni a délvidéki magyar ember sajátos lelkivilágát, majd összefoglalta olvasóinak mindazt, amit erről a szörnyű időszakról megtudott.

A végszó azonban nem negatív. A harmadik részben egy olyan fiatal nő sorait olvashatjuk, aki büszke magyarságára, nemzete történelmére, hagyományaira, anyanyelvére, hitére. Úgy vélem, ez a kötet alkalmas arra, hogy az eltévelyedett fiatalságnak segítséget nyújtson. Történelemoktatásunk a mai napig hiányos, sőt elferdített itt az anyaországban is, nem beszélve azokról a magyar fiatalokról, akik külhoniként talán soha nem is tanulhattak magyar történelmet. Az ő kezükbe kívánkozik G. Nagy Lilla Imola könyve, hiszen „csodálatos dolgok kezdődnek az életében annak, aki az igaz utat választja. Kérjünk segítséget a magyarok Istenétől, és meglátjuk, visszanyerjük teremtő képességünket, döbbenetes dolgok történnek majd.”

Zana Diána

 

*Zseni Annamária – Jelenczki István: ÖN-TÉR-KÉP, A magyar nemzet lelkiállapota. Budapest, Angelus Bt. Kiadó, 2017.

 

 

„A napnyugati világ múltáig sokszor lészünk még kevesek…” – beszélgetés Bicskei Zoltánnal, az Álom hava rendezőjével

„A napnyugati világ múltáig sokszor lészünk még kevesek…” – beszélgetés Bicskei Zoltánnal, az Álom hava rendezőjével

A címadó sor Attila király szájából hangzik el a délvidéki Bicskei Zoltán Álom hava című filmjében, amely nemrég elnyerte az indonéziai Szellem, Vallás és Képzelet elnevezésű nemzetközi fesztivál legjobb nemzetközi játékfilmnek járó nagydíját. Az alkotást a magyarországi bemutatón volt szerencsém megnézni az Urániában, majd nem sokkal utána, de még a nemzetközi siker előtt elmentem Magyarkanizsára Zoltánhoz, hogy beszéljünk a film mögöttes tartalmáról, a magyarság dilemmáiról, a szülőföld értékéről és a nemzeti kultúra jelentőségéről.

Bicskei Zoltán a Kanizsai Kulturális Központban lévő irodájában Magyarkanizsán.

Az Álom hava című film 1690-ben játszódik, amikor is a török dúlásban kiürült Bácska pusztaságán bujdosók érkeznek a romjaiban is monumentális Aracsi Pusztatemplom falai közé. A török fogságból szabadult három figura rég vesztett otthonát és helyét keresi. A film alapproblémája, hogy az újjáéledéshez nincs megfelelő „szellemi boltozat”, amelyet táltosokkal és szent királyaink szellemével találkozva sem sikerül maguk fölé emelni.

A film fájdalmasan szép párhuzamot von a magyarság hányattatott sorsával, a kiútkeresés, a felemelkedés lehetőségeinek és azok elvesztegetésének megrendítő allegóriája. A reménytelenségben mégis felfénylik a remény a nagy múltú nemzet emlékét idéző uralkodók szellemének megidézésével. Attila király először jelenik meg magyar készítésű nagyjátékfilmben. Dr. Papp Lajos szívsebész professzor alakítja, a vele készült interjú is hamarosan felkerül az oldalra.

Dr. Papp Lajos szívsebész professzor Attila királyt alakítja az Álom hava című filmben.

Az Álom hava tíz évig készült, hiszen egy efféle vállalkozást, a magyar királyok nagyságát megcsillantató alkotást manapság nem könnyű tető alá hozni, hiszen támogatás nemigen várható az arra hivatott körökből. Főleg, hogy a filmben feltűnő királyok olyan gondolatokat mondanak ki múltunk tükrében, amelyek tíz éve még csak jóslatok lettek volna, ma azonban Európa legnagyobb dilemmái. A film megalkotásának ötlete 2006-ban született meg, amikor Bicskei Zoltán szavai szerint „ugyanazok verették meg a magyar népet, akik ma is a torkunkat fojtogatják.” A magyar nemzet akkori sokadszori meggyalázásának és magára hagyásának hatására úgy érezte, tartozik a népének, ahogy ő fogalmaz: „ilyenkor az ember elkezd népben érezni.”

Bicskei Zoltán Csodaszarvas című alkotása.

Ekkor kezdődött a filmkészítés kálváriájának tíz éve, amely során olyan kinyilatkoztatásokkal szembesült, mint „ha Attilát be akarja rakni, a film soha nem fog elkészülni” vagy, hogy a támogató szervezetek csak akkor adnak pénzt, ha a királyokat kifigurázza, nevetségessé teszi. Valóságos csoda, hogy végül mégis napvilágot látott, ugyanakkor nem véletlen, hogy itthon nem kapott a valós érdemeinek megfelelő nyilvánosságot. Magyarországon éppen, hogy csak nem titkolják, nemzetközi viszonylatban első helyet nyer.

„A napnyugati világ múltáig sokszor lészünk még kevesek…de  a hűtlenek mind egy szálig elvésznek” – mondja ki Attila király Bicskei Zoltán gondolatait, aki szerint a kiszámíthatatlan történelem során voltunk már sokkal kevesebben, sokkal rosszabb helyzetben. Úgy véli, a mindennapok hőseire van szüksége a Hazának, azokra az emberekre, akik rendíthetetlenül teszik a saját dolgukat, hiszen nemzetünk sorsát az emberénél sokkal nagyobb erők döntik el, így nincs veszve semmi.

„Az biztos, hogy a hely szelleme a magyari kultúrát még évezredeken keresztül élteti” – zárja gondolatait a filmrendező, akivel riportfilmünkben többek között beszélünk még a kultúra megőrzésének lehetőségeiről a lelki tanácstalanság, a szellemtelen anyagelvűség korában, a teremtő felé leróni kívánt adósságokról, az elveszett gyermekkor visszaidézésének igényéről és az alföldi kultúra mozdíthatatlan ősnyugalmának értékéről a mai világban.

Zana Diána

 

Amennyiben a kedves Olvasó még nem látta és megtekintené Bicskei Zoltán Álom hava című filmjét, erre lehetősége nyílik december 6-án 18 órai kezdettel az ideiglenesen a Magyarság Házának helyt adó Duna Palotában. A vetítés után Búzás Anna beszélget a rendezővel. További információ: maria.borbala.medvigy@bgazrt.hu

A filmet készítette: Zana Diána és Mészáros Péter.

Készült a Nemzetstratégiai Kutatóintézet megbízásából.

 

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás