Dr. Cey-Bert Róbert Gyula értékrendjét egészen fiatal kora óta az Isten – haza – szabadság hármas elve határozza meg. Tizennyolc évesen vett részt az ’56-os eseményekben, melynek következtében emigrációba kényszerült. A gimnáziumot már Ausztriában fejezte be, majd Genfben diplomázott, a doktori disszertációját a párizsi Sorbonne-on írta. Ezt követően kezdődött a belső-ázsiai és távol-keleti élet. Őstörténeti kutatásai Ujguriába, Tibetbe, Mongóliába, vallástörténeti kutatásai Burmába, Laoszba, Thaiföldre, Kínába és Japánba vitték. A nemzetközi térben a mai napig nagykövetként képviseli a karenni nép ügyét, amely saját szabadságharcát vívja önállósága, hagyományai és szokásai megőrzéséért az elnyomó burmai kormánnyal szemben. Regényei nagy részének szintén központi témája a szabadságeszmény, nincs ez másként ’Atatürk magyarjai’ című – kiadásra váró – legújabb könyve esetében sem, amely a „Szabadság trilógia” harmadik, befejező kötete.
Ennek kapcsán beszélgettem a szerzővel.
Dr. Cey-Bert Róbert Gyula
nÉPlélek: Alig ért véget legújabb, a ’Székely Hadosztály – Erdélyért! A magyar szabadságért!’ című könyved bemutató körútja Erdélyben, már úton is voltál Burmába, hogy szeretett karenni népedhez visszavonulva, az őserdő meditatív csendjében és nyugalmában megírd a török függetlenségi háborúban harcoló magyarok történetét. Három hónap sem telt el, mikor jött a hír, hogy már itthon is vagy, hónod alatt a kézirattal, amely mostanra, minden bizonnyal frissen kinyomtatva várná a lelkes olvasóközönséget, egy budapesti könyvbemutató keretei között, ha a világjárvány közbe nem szólt volna. Így azonban még várnunk kell a megjelenésre, annak viszont nincs akadálya, hogy ízelítőtkapjon az olvasóközönség. Ezúttal a történelem mely színterére kalauzolsz bennünket?
Cey-Bert Róbert: A Musztafa Kemal tábornok által vezetett török függetlenségi háborúba, amelynek sikere a világháborúban győztes, nyugati nagyhatalmakkal szemben, a XX. század legelképzelhetetlenebb eseményének megvalósulása volt.
Az I. világháború után a győztes Antant nagyhatalmak, ahogy ránk, magyarokra, úgy Törökországra is ráerőszakoltak egy békediktátumot, amelyet a szultán elfogadott, azonban a Belső-Anatóliába visszavonult Musztafa Kemal tábornok, a későbbi Atatürk egyértelműen visszautasított, és tucatnyi hűséges tiszttársával elkezdte szervezni az ellenállást. Nem ismerve a lehetetlent, rendületlen hittel és akarattal nekilátott a toborzásnak, harcba szólította a törököket, és elindította a függetlenségi háborút a megszállók ellen. Azonosult nemzetével, mint ahogy nemzete is azonosult vele. Végül megtörtént a csoda: négy év kegyetlen háború után, a törökök kiverték az országból az angolokat, a franciákat, az olaszokat, a görögöket, széttépték a megalázó békediktátumot, visszafoglalták az elrabolt területeket, és biztosították az ország függetlenségét.
A szerző a Székely Hadosztály című könyvének budapesti bemutatóján 2019-ben.
nÉPlélek:A trilógia előző kötete, a Székely Hadosztály hőseit mutatja be, akik Erdély és a megszállt magyar területek visszafoglalásáért küzdöttek a végsőkig. Magyarországgal azonban nem történt meg a csoda, amely a törökökkel igen. A regényed alcíme, mégis sokat sejtet: „Visszavágás Trianonért”.
Cey-Bert Róbert: Az I. világháború végén, 1918 novemberében, Törökországban hasonló volt a helyzet, mint Magyarországon: leszerelték, feloszlatták a hadsereget, és mindkét ország területének nagy részét, puskalövés nélkül szállta meg az idegen, ellenséges hadsereg. A törököknek egy egészen kicsiny területet hagytak: az anatóliai fennsíkot és egy fekete-tengeri partszakaszt. Az 1920. augusztus 10-én, Sevrès-ben aláírt békeparancs, a „török Trianon” előírta az ország területeinek drasztikus megcsonkítását. A veszteség – az arab területeket nem számítva – megközelítette Anatólia több mint 70 %-át.
A törökök azonban visszautasították az országukat halálra ítélő békediktátumot és elkezdték szervezni az ellenállást. A kor katonai nagyhatalmaival szemben, szinte semmi esélyük nem volt céljaik megvalósítására. Isteni szerencséjükre azonban, akadt egy karizmatikus katonai zsenijük, Musztafa Kemal tábornok, aki nem fogadta el a nemzetére erőszakolt igazságtalan nagyhatalmi döntést, és harcba szólította a török népet.
Dr. Cey-Bert Róbert regényeit dedikálja a tavalyi ünnepi könyvhéten.
A Székely Hadosztály katonái – akiket előző regényemben ismerhettek meg az olvasók – Magyarországon nem érték el a céljukat, nem sikerült megvédeni Erdélyt az Antant hatalmakkal szövetséges románok ellen, azonban 1919 végén, Magyarországról Törökországba érkeznek, és a függetlenségi háborúban visszavágnak az ellenségnek, vitézül harcolnak tovább a véráztatta csatatereken, s végül kiűzik a szövetséges nagyhatalmakat az országból. Végeredményben a regény a Székely Hadosztály tragikus magyarországi történetének pozitív kicsengésű folytatása és lélekerősítő befejezése.
nÉPlélek:Történeteidre jellemző, hogy egytől-egyig lelki táplálékként szolgálnak a nemzet számára, hiszen történelmünk bármely szegmensét mutatod is be, mindig a pozitívumokra koncentrálsz. Mi az üzenete Atatürk magyarjainak a jelen magyarsága számára?
Cey-Bert Róbert: Mi, magyarok, Trianon óta nem találjuk meg azt, ami összefogna bennünket, sőt eljutottunk odáig, hogy mára az ország egyharmada nemzetellenes magatartást tanúsít. A magyar lélek beteg, és sajnos nem kezeljük megfelelőképpen. A nemzeti összefogás szükségessége az üzenet magja valójában. Ha képesek leszünk összefogni, akkor túljuthatunk a trianoni traumán, elsősorban lelkileg. Musztafa Kemal egy szikrát gyújtott, mindenekelőtt a török néplélekben, és ez az erős lelki egység volt az, ami hozzásegítette őket függetlenségük kivívásához.
Regényemmel azt üzenem a jelen magyarsága számára, hogy nincs elveszett helyzet, fel lehet épülni a legnehezebb betegségből, Trianon traumájából is. Nekünk most nem háborúban kell bizonyítanunk, hogy kiállunk a hazánkért, hanem abban a láthatatlan harcban, amely folyamatosan jelen van, a megosztás, az egység megtörésére tett sikeres akciók formájában. Ugyanazt éljük a jelenkorban, amit a kínaiak tettek annak idején a hunok ellen, akiket a csatatéren képtelenek voltak legyőzni, így lelki síkon mértek rájuk csapást. Ha lélekben megerősödünk, képesek leszünk túljutni a trianoni traumán, de a külső és a belső ellenség támadásain is.
A szerző otthonában már következő regényének megírására készül.
nÉPlélek:Tudsz-e információval szolgálni arról, mikorra várható a megjelenés ebben a bizonytalan helyzetben?
Cey-Bert Róbert: Igen, már szinte biztossá vált, hogy szeptemberre kijön az Atatürk magyarjai, a korábbi könyveimhez hasonlóan, a Püski Kiadó gondozásában és természetesen, a megjelenés után tervezünk erdélyi, felvidéki és magyarországi könyvbemutató körutakat is.
nÉPlélek:Az Atatürk magyarjaival egy újabb trilógia zárult le. Mik a jövőbeli terveid?
Cey-Bert Róbert: A 2021-es évben vissza kívánok térni az ázsiai sztyeppékre, a Kr.e. I-II. századba, amikor a Hun Birodalom fénykorát élte. Attila, a hun üzenet című könyvemben is szót ejtetek Bátor tengrikút nagykirály uralkodásáról, a következő regényemben azonban központi szerepet szánok neki.
A hun időkbe visszatérve is, azt a lelki-szellemi szabadságharcot kívánom folytatni, amelyet regényeimmel eddig is képviseltem, s amelyet egész életemre szóló küldetésként élek meg. Ez pedig nem más, mint a magyar nemzettudat megerősítése.
Az utóbbi száz-százötven évben a koronavírusnál egy sokkal veszélyesebb vírus támadja a nemzetet. A koronavírusra pár hónap múlva feltalálják a vakcinát, de a lélekölő vírus legyőzéséhez, amely a magyar nemzettudatot támadja, nem elég egy vakcina, ahhoz egy hosszú, gyógyító folyamatra van szükség, ennek kívánok részese lenni a könyveimmel.
Kétség nem fér hozzá, hogy Cey-Bert Róbert Gyula testében egy szabadságharcos lélek lakozik, hiszen egész eddigi életét és munkásságát végigkísérte a szabadság eszméjének, a lélek szabadságának mindenek felettisége, amely természetesen – a ma divatos libertinizmussal szöges ellentétben – Istentől és nemzettől elválaszthatatlanul, azokkal egységet alkotva értelmezhető csupán.
A szabadság iránti elkötelezettsége már ifjúkorában szárba szökkent, mikor tizennyolc évesen az 1956-os forradalom hírét meghallva, Kaposvárról gondolkodás nélkül Budapestre utazott. Saját elmondása szerint, akkor égett ki belőle végérvényesen a félelem, amikor először dobta meg égő benzines üveggel az orosz tankokat, majd kiszaladt a golyózápor elé, hogy behúzza a kapualjba tüdőlövést kapott társát. Élete legszebb hetét pedig akkor élte, amikor a ruszkik elhagyták az országot és a többiekkel együtt azt hitte, megnyerték a haza, a nemzet szabadságát.
A szabadságharcos álma azonban nem tartott sokáig, november 4-én, a bevonuló Vörös Hadsereg lába nyomán a remény rémálommá változott. Menekülnie kellett, a gimnáziumot már Ausztriában fejezte be, majd Genfben diplomázott, a doktori disszertációját a párizsi Sorbonne-on írta. Ezt követően kezdődött a belső-ázsiai és távol-keleti élet, amely minden képzeletet felülmúl… Őstörténeti kutatásai Ujguriába, Tibetbe, Mongóliába, vallástörténeti kutatásai Burmába, Laoszba, Thaiföldre, Kínába és Japánba vitték.
Ahhoz, hogy megírhassa Atilla történetét vagy, hogy beszámolhasson a magyar ősvallásról, tradíciókról, étkezési szokásokról, ősi jelképekről – úgy érezte – át kell élnie, minden zsigerével átéreznie azt a testi-lelki-szellemi szabadságot, amely mentén őseink élték életüket. Ezért lakott Belső-Mongóliában egy jurtában, ahol a végtelen sztyeppén vágtázott lovával, vadászott sólymával, ahogy annak idején elődeink is tették.
Hónapokig élt a burmai őserdőben a Karenni néppel, amely azóta is saját szabadságharcát vívja, hogy megőrizhesse önállóságát, hagyományait és szokásait, és amely a mai napig az ősi természeti népek életformáját követi. Annyira megkedvelte ezt a lélekben rokon, szabadságszerető népet, hogy ügyüket azóta is ő képviseli a nemzetközi térben. Amő nevű táltosuktól sokat tanult a belső béke, a lélek szabadságának kiteljesedése tekintetében. Ezeket az élményeit ’A sólyom embere útjai’című önéletrajzi regényében írja meg.
Ide, a Burmai őserdőbe, a Karenni néphez vonult vissza nemrég, hogy a kutatómunka után megírja a ’Székely Hadosztály – Erdélyért! A magyar szabadságért!’ című könyvét, amely az ’56-os eseményeket felelevenítő ’A szabadságharcos – Egy élet 1956 szellemében’ után, a „Szabadság” trilógia második kötete. A már megszokott regényes, olvasmányos formát a történelmi tények feldolgozása teszi hitelessé, ugyanakkor a személyes történetek bemutatása, a szerelmi szál kibontása, a korábbi kötetekben szereplő hősök leszármazottainak felbukkanása teszi emberközelivé. Ahogy a kiadó, Püski István fogalmazott a könyv első bemutatóján – Budapesten a Józsa Judit Galériában –, az olvasó drukkol, bízik, együtt érez, egyet nem tud: letenni a könyvet.
A könyv bemutatóján Cey-Bert Róbert Gyulával, a szerzővel, Józsa Judittal és Csámpai Ottó professzorral.
A Székely Hadosztály története az ősi székely hun mondák csodálatos világát idézi fel, amelyben a hős ősök, Atilla király és Csaba királyfi támogatásával visszaverik az ellenséget és megvédik szülőföldjüket. Amit a Székely Hadosztály tett 1918-1919-ben, az a mondabeli csoda megvalósulása, hiszen a magyar hadtörténelem legmegrendítőbb védelmi harcait vívták a haza fennmaradásáért.
1918. október 31-én, az alattomos puccsal hatalomra került balliberális, hazaáruló Károlyi-Jászi kormány leszerelte és feloszlatta a haza megvédésére képes harcedzett, világháborús magyar hadsereget, mikor pedig a legnagyobb szükség lett volna rá. Az Antanthatalmak által támogatott csehek, románok, szerbek kockázat nélkül megindulhattak Magyarország leggazdagabb területei: Erdély, Felvidék, Délvidék meghódítására. Puskalövés nélkül foglalhatták el hazánk területeinek nagy részét. Az ország megállíthatatlanul sodródott a nemzeti megsemmisülés irányába…
Ekkor azonban csoda történt: a mondabeli hősök visszatértek. A székely hazafiak képtelenek voltak tétlenül nézni, hogy Károlyiék átjátsszák az országot az Antantnak és csatlósainak. Kratochvil károly elrendelte a védelem megszervezését, végül megalakult a Székely Hadosztály, amely felvette a harcot az Erdélybe betörő román és francia csapatok ellen. A vasszékelyeket az önzetlen hazaszeretet vitte harcba – ahogy a Verbőczy zászlóalj lobogóján álló felirat hirdette – „Istenért, Erdélyért és a magyar szabadságért”.
A pacifizmus tébolyában tobzódó balliberális Károlyi-Jászi kormány mindent megtett, hogy a Székely Hadosztály honvédő harcát elfojtsa. Miközben a román csapatokat titkon fegyverekkel látják el, a székelyeknek megtiltották Kolozsvár és az erdélyi magyar városok védelmét és felszólították őket, hogy békésen adják át azokat a bevonuló románoknak. 1919. januárjában a Székely Hadosztály katonáinak elege lett a hazaáruló kormány önfeladó politikájából és úgy döntöttek, hogy nem követik tovább a kormány utasításait…
Cey-Bert Róbert, regényével az egész nemzet adósságát rótta le a kivételesen bátor és hazafias vasszékelyek előtt, akik miután Székelyföld elesett, tovább harcoltak, szemben a román túlerővel, hátukban a vörösökkel, és a legkilátástalanabb helyzetben sem adták fel. Otthonuk eleste után nem tették le a fegyvert, hanem Erdélyért küzdöttek, a magyar szabadságért szálltak harcba, Székelyföldtől Siófokig ontották vérüket azért, hogy mi ma magyarok lehessünk. A legszörnyűbb hazaárulás korszakában a legnagyobb hazaszeretetről tettek tanúbizonyságot. Akiket a „felszabadulást” követően évtizedeken keresztül nemzetgyalázóként, hazaárulóként lehetett csak emlegetni, s akik gyalázása bizonyos körökben a mai napig divat…
Annak ellenére, hogy fő célkitűzésüket, Erdély felszabadítását, Magyarország Kárpát-medencei határainak megtartását nem sikerült elérni, a Székely Hadosztály vállalásának – ahogy a szerző a könyvbemutatón fogalmazott – fontos üzenete van a jelenkor magyarságára nézve is. Károlyiék, Kun Béláék eszmei örökösei ma is itt vannak közöttünk, bomlasztó tevékenységük éppen olyan veszélyes, mint annak idején. De, ha megtartjuk a hitet Istenben, hazában, családban és ezért a hármas értékrendért képesek vagyunk küzdeni, harcolni, akkor győzni fogunk, mert – Cey-Bert Róbert szavai szerint – csak az veszít, aki a lelki harcot adja fel.
A könyvet méltató Raffay Ernő, Babucs Zoltán, Bárdi László, Kassai Lajos és Wess Roberts mellett, Csámpai Ottó szociológus, a nagyszombati egyetem professzora és a Szent György Lovagrend felvidéki nagypriorja – akiről Cey-Bert Róbert regényeiben az igaz, hő barátokat mintázza – a könyvhöz írt előszavában súlyos megállapítást tesz, amelyen ideje lenne elgondolkodnunk. Mégpedig, hogy Budapesten ma hasonló közhangulat uralkodik, mint 1919-ben, a belső bomlasztó tevékenység alattomosan folyik a háttérben, az országnak pedig továbbra sincs egy „ütőképes, fegyelmezett, a kor kihívásainak megfelelő nemzeti hadserege.”
Ugyanakkor a szerző – jelenkori kitekintése során – rámutatott arra is, hogy hiába születik több gyermek, ha az iskolákban globalista szellemben tanítják őket, elnyomva bennük a hazafias érzelmeket. „A magyar lelket kell megerősítenünk, ezzel folytatjuk a Székely Hadosztály küzdelmét, s leszünk büszke magyarok!” Cey-Bert Róbert regényei a magyar önazonosság-tudat megerősödése szempontjából olyan elengedhetetlen alkotások, amelyek ebben segítenek bennünket. Nemzetünk hőseit, dicső korszakait, nyertes csatáit olyan élvezetes, olvasmányos formában mutatják be, hogy az olvasó büszke legyen magyarságára. Biztos vagyok benne, hogy ha gyermekeink kezébe a Harry Potter helyett ’Koppány – A fény harcosát’, a ’Végvári oroszlánokat’, a ’Pozsonyi csatát’, a ’Szabadságharcost’ vagy éppen ’A Székely Hadosztályt’ adjuk, már rengeteget tettünk a felnövekvő generáció nemzeti öntudatának megerősödése érdekében.
Zana Diána
Cey-Bert Róbert Gyula: A Székely Hadosztály – Erdélyért! A magyar szabadságért! című könyvét a Püski Kiadónál (1013. Budapest, Krisztina krt. 26.) lehet megvásárolni.
Legközelebbi könyvbemutató: 2019. október 21. 18 óra, Jókai Anna Szalon (1011. Budapest, Iskola u. 28.)
A Székely Hadosztály honvédő harcairól bővebben ITT!
Cey-Bert Róbert Gyulával készített riportfilmünk ITT!
Erdély helyzete a Nagy Háború végén súlyos volt. A Királyi Román Hadsereg 1918. november 18-án megkapta a parancsot a Kárpátok átlépésére. Kratochvil Károly elrendelte a védelem megszervezését, Budapestről ágyúkat kért, ahonnan ugyan kiutaltak negyvenet, de a kommunistákkal összejátszó magyar gyűlölő Pogány-Schwarz József pribékjeivel még a bevagonírozás előtt leszereltette az ágyúkról a célzó berendezéseket és a gyújtószegeket, így használhatatlanná téve a fegyvereket.
A megalakuló Székely Hadosztály magja a feloszlatott kolozsvári nemzetőr zászlóalj volt, amelyhez a brassói 24., a marosvásárhelyi 22., a nagyszebeni 23., a dési 31. és a kolozsvári 21. gyalogezredek katonái csatlakoztak, valamint a Székelyföldről érkezett önkéntesek. A nehéz körülmények között, szinte a semmiből megszületett Székely Hadosztály készen állt nem csak Kolozsvár megvédésére, hanem – naivul a kormány támogatására számítva – Erdély felszabadítására is. Mit sem sejtve arról, hogy közben Károlyiék a román csapatokat szerelik fel mintegy kétszáz vagonnyi fegyverrel Csíkban.
A csendőrség kérdésére, hogy hogyan fogadják a betörő román csapatokat a Károlyi-kormány válasza az volt, ne fejtsenek ki semmilyen ellenállást. December 5-én Székelyudvarhely, január 18-án Déva is elesett. Amikor december 18-án a székelykocsárdi Maros-híd székely őrsége nem volt hajlandó a híd önkéntes átadására, hogy azon a román csapatok átvonuljanak, Fényes „elvtárs” közbelépett – ezzel rögtön ki is derült, miért küldte őt Károlyi. Mint kormánybiztos, utasította a székelyeket a híd átadására.
Kolozsvárt december végén szállták meg a románok. Böhm államtitkár rendelete szerint a magyar csapatok „tiltakozás bejelentése mellett” fokozatosan vissza kell vonuljanak. Kratochvil csapatai Bánffyhunyadra vonultak vissza, de úgy döntöttek, nem követik tovább a Károlyi-kormány utasításait. Egeresből, majd Zilahról is kiverték az ellenséget. A csúcsai harcokban a székelyek egy teljes román zászlóaljat semmisítettek meg. A hadosztály szilárdan a kezében tartotta a védelmi vonalat.
1919. március 2-án Szatmárnémetiben meglátogatta a magasabb egységeket az immár köztársasági elnökké avanzsált Károlyi Mihály, Böhm Vilmos és Pogány József társaságában. A kifogástalan glédában felsorakozott Székely Hadosztály katonái megrökönyödve hallgatták a magyar himnusz helyett az államfő tiszteletére játszott Marseilles-t. Nem értették, nem is érthették, hogy ami számukra egy ellenséges, hazájukat épp darabokra szaggató ország himnusza, az a liberálisok és szocialisták szemében a forradalom nemzetközi indulója. Pogány beszédében egy szót sem szólt a román betolakodók elleni védelemről. A székelyek már tudták, mire számíthatnak a „budapesti elvtársaktól, mégsem voltak hajlandóak visszavonulni.
A Kun-Pogány féle vörös vezetés minden lehetőséget megragadott, hogy gyengítse a Székely Hadosztály honvédő harcát. Nagykállón a Tolnai-féle vörös brigád pribékjei a sebesült székely katonákat egyszerűen kidobálták a beérkező vöröskeresztes vagonokból, majd azokkal menekültek Budapest felé. A bolsevik vezetés március végén feloszlatta Budapesten a Székely Nemzeti Tanácsot és lemondott Magyarország területi integritásának megtartásáról.
A vasszékelyek azonban tovább harcoltak. A Verbőczy zászlóalj zászlaján a következő felirat állt: „Istenért, Erdélyért és a magyar szabadságért”. Szignérváralján nyolcvan székely két román ezredet vert szét. Nagykárolyt április 19-én a vörös csapatok harc nélkül feladták. A Székely Hadosztály zöme Mátészalka Kocsárd térségében harcolt, de az utánpótlásukat a debreceni vörös őrség megakadályozta a vasúti sínek felrobbantásával.
A Székely Hadosztály egyedül maradt. A Károlyi-kormánytól, a Tanácsköztársaságtól semmilyen támogatást nem kaptak, mindkét hatalom ellenségesen kezelte őket. A hadi helyzet egyértelművé tette, ha a hadosztály így folytatja a harcot a hatalmas román túlerővel szemben, megsemmisül. Ha viszont átkel a Tiszán és csatlakozik a vörösökhöz, azzal csak Kun Béla rémuralmát erősíti és hosszabbítja meg. A két rossz közül kellett választani: elfogadják a román fegyverszüneti javaslatot, vagy tovább folytatják a harcot szemben a románokkal, hátukban a vörösökkel.
A fegyverletételt 1919. április 26-án írták alá Nyírbaktán. 6000-re beszülhető azoknak a száma akik ténylegesen letették a fegyvert, 2700-3600-an azonban tovább harcoltak. A román hadsereg a fegyvert letevő székelyeket – megszegvén az egyezményt – szörnyű körülmények között a brassói fogolytáborba szállította. Azok közül, akik nem tették le a fegyvert, sokan folyamatos harc közben eljutottak a Dunántúlra és szeptember 16-án csatlakoztak a Nemzeti Hadsereghez Siófokon.
A legnagyobb tisztelettel és hálával tartozunk a kivételesen bátor és hazafias vasszékelyeknek, akik miután Székelyföld elesett, tovább harcoltak, szemben a román túlerővel, hátukban a vörösökkel, akik a legkilátástalanabb helyzetben sem adták fel, akik otthonuk eleste után nem tették le a fegyvert, hanem Erdélyért küzdöttek, a magyar szabadságért szálltak harcba, akik Székelyföldtől Siófokig ontották vérüket azért, hogy mi ma magyarok lehessünk, akik a legszörnyűbb hazaárulás korszakában a legnagyobb hazaszeretetről tettek tanúbizonyságot.
Adózzunk a Székely Hadosztály emlékének azzal, hogy meghallgatjuk történetüket Dr. Hidán Csaba László régész-történész tolmácsolásában:
A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.
Legutóbbi hozzászólások