Beszélgetni a magyarság őstörténetéről Grandpierre Atillával – ha valami bakancslistás volt az életemben, ez biztosan.
Nemzetközileg ismert és elismert fizikus, csillagász, a száz legjelentősebb természettudós között tartják számon, ugyanakkor költő és zenész is, őstörténeti kutatásai pedig olyan eredményeket hoztak, amelyeket ha ismerne a magyarság, hiszem, hogy semmi gond nem lenne az identitástudattal. Néhány évvel ezelőtt az MTA által évtizedekig elhallgatott, majd Grandpierre K. Endre hatására mégis kiadott, de ferdítésekkel tűzdelt Tárih-i Üngürüszt, a magyarok ősgesztáját újból megjelentette, immár az eredeti, hamisítatlan kéziratot közreadva édesapja a témában megjelent összes írásával és saját tanulmányaival együtt.
A Selyemút őstörténete és a magyarság szerepe Eurázsiában című kötetében – amely alábbi beszélgetésünk alapjául szolgált – tizenkét tudományág legújabb eredményeinek bevonásával egy átfogó, posztmodern tudomány segítségével derít fényt az ősi szkíta-hun-magyar műveltségre, világlátásra és arra az ősnyelvre, amelyet, vagy amelyhez nagyon hasonlót egyetlen nép beszél a mai napig. Rámutat, hogy jelképeink, motívumaink őrzik azt a három kozmikus alapelven nyugvó, mindent átfogó tudást, amely évezredeken keresztül a sajátunk volt, s amelyhez a legmodernebb tudományok ma még nem értek el.
Amennyiben tudatosul bennünk, hogy mit is jelent valójában, hogy a MAG népe vagyunk, a felemelkedés és a környezetünk felemelése is elkezdődhet. Ebben segít a Grandpierre Atilla által felszínre hozott, és tudományosan alátámasztott ismeretanyag. Minderről bővebben ITTlehet olvasni. Filmünkben is ezt járjuk körbe, viszont ahhoz, hogy teljes képet kapjunk, elengedhetetlenül fontos elolvasni A selyemút őstörténete és a magyarság szerepe Eurázsiában című könyvet.
A nemrég megjelent Az Élet könyve című kötet ötvenévnyi tudományos munkájának eredményeképpen született meg, és a világmindenség mozgatóját, az életösztönt tárja fel, miközben rámutat arra, hogyan kapcsolódik általa össze egymással és a világegyetemmel minden élő. Erről ITT írok részletesen.
A filmet készítették: Zana Diána és Mészáros Péter
Készült a Nemzetstratégiai Kutatóintézet megbízásából
A legfrissebb genetikai kutatások teljes mértékben kizárták a finnugor eredetet, amely közel kétszáz éven keresztül mérgezte az elméket, ugyanakkor valószínűsítik a hun rokonságot, amely a Habsburg előtti időkben a magyarság történelmi tudatának szerves részét képezte. Ebben a közel hét évszázados töretlen hagyományban a 18. század végén következik be a változás, amikor is a Bécs által támogatott történészek valódi őstörténetünk helyébe elkezdik szisztematikusan beépíteni a finnugor ősmagyarok képét.
Persze utólagosan lehet magyarázkodni, hogy nyelvészeti szempontok alapján kellett azt érteni, de ez nem változtat a tényen, hogy a hun-magyar őstörténeti felfogással szembeni nyílt támadás eredményeképpen a Hunfalvy-féle (csak nyelvi bizonyítékokra építő) finnugor népekkel való rokonság elmélete lett az egyetlen hivatalosan elfogadott eredettörténet, amelyet a legvégsőkig igyekezett fenntartani az akadémikus kánon.
Egyetemi éveim során szembesültem azzal a számomra megdöbbentő ténnyel, hogy krónikásaink feljegyzéseit nem fogadhatom el elsődleges forrásnak szakdolgozataim hivatkozásai között. Azóta persze számtalanszor találkoztam az elhallgatás ezen válfajával nemzetünk múltja tekintetében, de akkor nagyon megdöbbentett a feltételezés, miszerint inkább kell hinni az új vagy modern kori elképzeléseknek, mint a kortársaknak vagy éppen egy-két száz év távlatában lejegyzett információk hitelességének.
Muszáj volt hitelteleníteni a krónikásokat, hiszen homlokegyenest ellentmondanak a Habsburg, később a kommunista hatalom által kommunikálni kívánt narratívának. Anonymus, Kézai Simon és Kálti Márk korában a magyarokat még a szkítáktól, illetve a hunoktól származtatták. Nemcsak a magyar, de az európai historikusok, mint például az ókori, illetve késő antik szerzők közül Josephus Flavius és Jordanes, a középkori krónikások közül pedig többek között Freisingi Ottó, Spalatói Tamás, valamint Regino prümi apát a szkítákkal kapcsolja össze népünket.
A tudományos álláspont azonban a 18. század végétől kezdve ellentétes a krónikák tanúságtételeivel. Már korábban felmerült bennem a kérdés, hogy a származásunkkal foglalkozó tudományágak mai állása szerint – minden, a kutatásokat befolyásoló tényezőt és irányultságot figyelembe véve –mennyiben kaphatunk teljes, illetve biztos képet arról, hogy kik vagyunk és honnan jöttünk. Az egészséges, vagy mondjuk úgy, ép néplélek szempontjából minek van nagyobb jelentősége? Annak, hogy miben hiszünk vagy annak, hogy miről győződtünk meg tudományosan?
Véleményem szerint a néplélek szerves részét kell képeznie egy kollektív elképzelésnek arról, honnan származunk és kik voltak az őseink. Ez a tudás korábban megrendíthetetlen volt, és a nemzet tudatalattiában lakozott. A legendák, az eredetmítoszok elengedhetetlenül szükségesek ahhoz, hogy egy nemzet önazonosságtudata a helyén legyen.
A magyar nép korábban nem kérdőjelezte meg Nimródot, mint a nép ősatyját, Hunort és Magort, akiktől a hunok, a magyarok származnak. Mindennek tudományos bizonyítását azelőtt soha nem éreztük szükségesnek. Kicsit olyan ez, mint az Istenhit. A „hit” szó nem fedi a valóságot, hiszen aki hisz valamiben, az elhisz valamit, amit talán nem is tapasztal. Az igaz hívő azonban tud. Nincs szüksége bizonyítékra, mert biztos tudással rendelkezik.
Talleyrand – mikor Napóleon megkérdezte tőle, mit kezdjen a magyarokkal – azt mondta: „Vedd el e nép múltját, és azt teszel velük, amit akarsz!” Ez a gyakorlat, azóta is nagyon jól működik a magyarsággal szemben. Vajon van-e esély arra, hogy az elmúlt évszázadok éppen aktuális hatalmainak nemzettudat-romboló tevékenysége által okozott károkból valaha is kigyógyuljunk? Visszatérhetünk-e abba az állapotba, amikor még egészséges önképpel rendelkeztünk?
A „Kárpát-haza Őrei” videóriport-sorozatunk forgatásai okán egyre több olyan, identitásukban rendíthetetlen, rendkívüli és közösségépítő, munkásságukkal a magyar nemzet jövőjét előrelendítő hazafival ismerkedem meg Kárpát-medence szerte, akik mind egy-egy világító lámpás szerepét töltik be a magyar nemzet tudatára borított sötétben. Még ha nem is vagyunk birtokában a teljes megoldásnak, úgy vélem, az ő értékes gondolataik, ehhez a recepthez szolgálnak hozzávalóval. A mi feladatunk pedig, hogy meghalljuk, amit mondanak és megértsük az üzenetet!
A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.
A Selyemút őstörténete és a magyarság szerepe Eurázsiában című kötetében – amely alábbi beszélgetésünk alapjául szolgált – tizenkét tudományág legújabb eredményeinek bevonásával egy átfogó, posztmodern tudomány segítségével derít fényt az ősi szkíta-hun-magyar műveltségre, világlátásra és arra az ősnyelvre, amelyet, vagy amelyhez nagyon hasonlót egyetlen nép beszél a mai napig. Rámutat, hogy jelképeink, motívumaink őrzik azt a három kozmikus alapelven nyugvó, mindent átfogó tudást, amely évezredeken keresztül a sajátunk volt, s amelyhez a legmodernebb tudományok ma még nem értek el.
Legutóbbi hozzászólások