Szerző: Zana Diána | 2019. ápr. 16. | kereszténység, Magyar kultúra
A negyvennapos böjt utolsó hetében, Nagyhéten a feladatunk a lelki megtisztulás, a befelé fordulás kell, hogy legyen, nem hiába nevezik „csendes hétnek” ezt az időszakot. Magamon is tapasztalom azonban, hogy az elcsendesedés nem olyan egyszerű, hiszen a munkát ezekben a napokban is el kell végezni, eközben az emberek óhatatlanul konfrontálódnak egymással, az idő sürget, alig van lehetőség megállni, elmélyülni a hitünkben.
Hiszek abban, hogy az igazi művész munkája egyfajta isteni kinyilatkoztatás, ahogy a legnagyobb tudósok, úgy az igazán nagy művészek is Istenfélő emberek. A költészet, a zene-, de leginkább a képzőművészet egyfajta spirituális többlettel bír, még akkor is, ha a témája nem vallásos. Egy komolyzenei darabot hallgatva, a magyar irodalom kiemelkedő alkotásait olvasva vagy egy festményt nézve mindig közelebb érzem magam a teremtő Istenhez…
Mikor azonban egy keresztény magyar művész vallásos témát dolgoz fel, és a munkáit Nagyhétfőn tárja először a közönség elé, az – úgy vélem – igazán jó lehetőség a hitünk megélésére és a Nagyhét üzenetének befogadására. Molnár János festő- és grafikusművész Passió című tárlata Jézus szenvedéstörténetét tárja a szemünk elé a művész egyedi látásmódjában és stílusában. Ahogy Bereczky Zoltán tiszteletes is fogalmazott, Molnár János stációin – a hagyományos értelmezésen túl – megtalálhatjuk az egyedi magyar kifejezésformákat is. A művész évtizedek óta behatóan foglalkozik a magyar népművészeti tradíció formavilágával és jelképrendszerével, amely szimbólumok alkotásaiban rendre fel is tűnnek, egyfajta sajátosan magyar többletjelentést adva a műveknek. Hittel vallja a test, a szellem és a lélek egységét, amely az emberi élet egységét adja, művészetét pedig a szép, igaz és jó fogalmak mentén határozza meg.
Molnár János festő- és grafikusművész
Molnár János stációit járva, a képeket nézve eszembe jutott az a megállapítás, amelyet számos történelmi személyiségünk, költőnk, alkotónk megfogalmazott, miszerint egyértelmű párhuzam húzható Jézus Krisztus szenvedéstörténete és a magyar nemzet sorsa között. „Népek Krisztusa, Magyarország” – olvashatjuk Márainál, azonban már a Rákóczi szabadságharc korában és az 1848-49-es szabadságharc idején is megfogalmazódik ez a gondolat, Trianon, majd az 1956-os események kapcsán pedig egyre gyakrabban hangoztatott fogalommá válik. A magyar nemzet vérével és hősies önfeláldozásával időről-időre megváltotta Európa és az európai kereszténység létét. IV. Béla mondta ki először: „egész Európa, egész kereszténység, egész emberiség – ezért van a magyar”. De idézhetnénk Balassi Bálint sorait is, amelyek szerint: ”az jó hírért, névért és egész kereszténységért harcol a magyar”.
Pap Gábor művészettörténész a jézusi keresztút tizennégy stációját a magyar történelem egy-egy fontos fordulópontjával azonosította. Nincsen a világon másik nép, amelynek történelmére maradéktalanul rá lehet vetíteni a szenvedéstörténetet. Eszerint Trianon, történelmi országunk tragikus feldarabolása kétségkívül nemzetünk megfeszítése volt. A nemzet testéről kegyetlenül leválasztották végtagjait. Az elmúlt száz év során az idegen erők pedig mindent elkövettek azért, hogy végtagjainkat elsorvasszák, hogy a nemzettesttel elfeledtessék egykor szervesen hozzátartozó részeit. Ez a törekvés azonban nem sikerülhetett és nem is sikerült, hiszen a magyar szellemiség, anyanyelv, kultúra egy és bonthatatlan.
A magyar kultúra, azon belül pedig a képzőművészet képes arra, hogy felélessze a nemzeti összetartozás érzését, akármilyen mesterséges határvonalakat húztak is közénk. S mint ilyen, arra is hivatott, hogy a lelkekben előkészítse a népek Krisztusának, Magyarországnak erkölcsi és szellemi feltámadását. Mert rá kell döbbennünk – ha a stációk eddig igaznak bizonyultak nemzetünk életben – akkor az utolsó mozzanatnak is be kell következnie.
Nagyhét első napján tehát, Molnár János középkori ikonokra emlékeztető, ugyanakkor sajátosan magyar elemekkel átszőtt Passióját megtekintve, beköszöntött lelkembe a csend és a feltámadásba vetett hit. A művész úr egy korábbi beszélgetésünk során azt mondta, szeretné, ha az emberek abban a tudatban jönnének ki a kiállításairól, hogy érdemes hinni és érdemes magyarnak lenni. Minden keresztény magyar ember számára, aki még keresi a Nagyhét csendjét, ajánlom, hogy tekintse meg Molnár János Passió című kiállítását a Józsa Judit Galériában.
Zana Diána
Szerző: Zana Diána | 2019. ápr. 8. | kereszténység, Magyar Nemzet
A keresztény világ legnagyobb ünnepe a Húsvéthoz kapcsolódó ünnepkör, azonban mára elfelejtettük mindazt, amit üzenete magában hordoz – állítja Dr. Papp Lajos professzor, aki az esztergomi evangélikus templomban, a böjt jelentéséről, illetve jelentőségéről tartott előadása során a test, a lélek és a szellem egységének összefüggésében világított rá a Húsvét lényegére.
Ahogy a test gyógyítása az orvos feladata, úgy megvan a szellemmel és a lélekkel foglalkozó hivatás is. Az előbbit a tanárnak, az utóbbit a papnak, a lelkésznek kell gondoznia. Magyar nyelvünk fejezi ki a legpontosabban ezen foglalkozások lényegét: hivatásnak nevezzük őket, hiszen Isten hívja meg erre a feladatra az embert. Vannak azonban átfedések a három hivatás között, erre a legjobb példa Dr. Papp Lajos maga, aki önmagát nem orvosnak, hanem gyógyítónak vallja, mivel nem csak a beteg testtel, de a szellemmel és a lélekkel is törődik, hiszen – mint egy háromlábú szék – ezek egyensúlya adja az EGÉSZséget.
Számára minden időben és minden élethelyzetben a Teremtőtől kapott hittel, a krisztusi szeretet jegyében való szolgálat az elsődleges. Több évtizedes kutatói és klinikai tapasztalatát, tudását ötvözi a holisztikus gondolkodással és az elfelejtett, évezredes népi bölcsességekkel, gyógyítva mindezzel a test-szellem-lélek hármasát egyaránt. Akinek hivatása van, annak nincs munkája – vallja a Professzor úr – hiszen a hivatás gyakorlása nem a kenyérkeresetről szól, hanem a legnagyobb örömforrás.
Az irányt egyedül az Istenhit, a krisztusi szeretetparancs jelölheti ki, amely soha nem változik, állandó igazodási pontként szolgál az életben. Az orvosok a mai napig a Hippokratészi esküt teszik le pályájuk kezdetén, amelynek tartalma mára már elavult, a tudomány által meghaladott. Dr. Papp Lajos többször is kísérletet tett megváltoztatására, ő maga pedig a Ram-kódexből Maimonidész imáját tekinti magára nézve kötelező érvényűnek, amely a következő:
„Mielőtt belekezdenék szent munkámba, meggyógyítani a Te teremtményedet, hozzád fohászkodom, a Te magasságos székedhez, hogy adj erőt, bátorságot, energiát, hogy munkámat teljes hittel végezhessem, hogy se meggazdagodási vágy, se az a vágy, hogy minél híresebb nevű legyek, szemeimet el ne kápráztassa a helyes út meglátásától.
Engedd, hogy felismerjem körülöttem mindazokat, akik tanácsomat jönnek kérni, mint olyantól, aki nem tesz különbséget gazdag és szegény, barát vagy embergyűlölő, rossz és jó között.
Add, hogy minden bajban lévő emberben csak az embert láthassam.
Ha nálam nagyobb tudású orvosok akarnának éleslátásukhoz engem közelebb hozni, adj erőt, hogy tanulhassak tőlük, mert az orvosi tudománynak nincs határa.
Csak az igazság fénye vezéreljen, mert akár a legkisebb engedmény az orvosi tudománytól szörnyű szerencsétlenséget és betegséget hozhat teremtményeidre.
A tiszta lelkű igazak nem panaszkodnak a rosszra, hanem erősítik az Igazságot.
Nem panaszkodnak a hitetlenségre, hanem erősítik a Hitet.
Nem panaszkodnak a tudatlanságra, hanem fokozzák a Tudást.”
Ez az ima – ahogy a Tízparancsolat is – örökérvényű, nem szükséges változtatni rajta, mivel erkölcsi, etikai örök igazságról rendelkezik. Ez tartja fent a teremtői rendet a teremtett világban, amelyet az ember minduntalan próbál megbontani. Elfelejtettük az isteni törvényeket – figyelmeztet a Professzor úr, az élelmiszeripar olyan túlkapásaival szemléltetve mondandóját, mint a zártláncú tenyészet, amely során a felhasználatlan részeket (tollakat, beleket, elhullott tetemeket), miután 200 Celsius fokra forralták, visszaetetik az állatokkal, előidézve ezzel olyan betegségeket, mint amilyen a kergemarhakór volt.
Már Hippokratész is megmondta, hogy a hosszú élet titka a tiszta víz, a tiszta levegő, a tiszta élelem és a tiszta lelkiismeret. Az utóbbiról mindenki maga gondoskodik, azonban nem könnyű természetes ételt bevinni a szervezetünkbe, ha az üzletek polcain lévő élelmiszerek huszonkétezer-féle vegyszert tartalmaznak. Nagyböjt idején a húsmegvonással az abba belefecskendezett antibiotikumtól és növekedési hormonoktól is megkímélhetjük magunkat, nem beszélve arról, hogy a daganatos megbetegedések megelőzése, illetve gyógyulása az éhezéssel érhető el a leghatékonyabban, ugyanis a sejtjeink tizenhat óra elteltével képesek átállni szénhidrát-anyagcseréről keton-, vagyis zsír-anyagcserére, amelynek hatására nem csupán zsírt bontanak, de a mérgeket is kiürítik.
Sokan a „reggelizz, mint egy király, ebédelj, mint egy polgár és vacsorád oszd meg a koldussal” utasítást tartják mérvadónak az étkezés tekintetében, amely eredetileg egy kínai közmondás és a kulira vonatkozik, aki ha reggel nem evett, nem tudott kellő hatásfokkal dolgozni napközben. Dr. Papp Lajos szerint annak, aki nem kemény fizikai munkát végez egész nap, egyszer kell ennie naponta, mégpedig délután öt és hét óra között, hogy a szervezet a legelemibb szinteken, vagyis a sejtek szintjén is elvégezhesse a méregtelenítést. A böjt tehát – a test tekintetében – erre is szolgál.
A keresztény böjt azonban nem csupán a táplálékmegvonás által történő testi megtisztulást szolgálja. A régiek ilyenkor rendet tettek a portájukon és a lelkükben is. Minden haragoshoz elmentek, bocsánatot kértek, mert a Nagyhéten van az utolsó lehetőség arra, hogy megszabaduljunk a lelki szennyezettségtől. Jézus Krisztus úgy döntött, hogy értünk, emberekért a legdrágábbat, az életét adja. Vajon elérte-e a célját? – teszi fel a kérdést a Professzor úr, majd Wass Albert Nagypénteki siratója által adja meg a választ:
Elmegyünk, elmegyünk, messzi útra megyünk,
messzi út porából köpönyeget veszünk…
Nem egyszáz, nem kétszáz: sokszáz éves nóta.
Így dalolják Magyarhonban talán Mohács óta.
Véreim! Véreim! Országútak népe!
Sokszázéves Nagypénteknek
soha sem lesz vége?
Egyik napon Tamás vagyunk,
másik napon Júdás vagyunk,
kakasszónál Péter vagyunk.
Átokverte, szerencsétlen
nagypéntekes nemzet vagyunk.
Golgotáról Golgotára
hurcoljuk a keresztfákat.
mindég kettőt, soh’se hármat.
Egyet felállítunk jobbról,
egyet felállítunk balról,
s amiként a világ halad:
egyszer jobbról, egyszer balról
fölhúzzuk rá a latrokat.
Kurucokat, labancokat,
közülünk a legjobbakat,
mindég csak a legjobbakat.
Majd, ahogy az idő telik,
mint ki dolgát jól végezte:
Nagypéntektől Nagypéntekig
térdelünk a kereszt alatt
húsvéti csodára lesve.
Egyszer a jobbszélső alatt,
másszor a balszélső alatt,
éppen csak hogy a középső,
az igazi, üres marad.
Nincsen is keresztfánk közbül,
nem térdel ott senki, senki.
A mi magyar Nagypéntekünk
évszázadok sora óta
évszázadok sora óta
ezért nem tud Húsvét lenni.
Így lettünk országút népe,
idegen föld csavargója,
pásztortalan jószág-féle.
Tamással hitetlenkedő,
kakasszóra péterkedő,
júdáscsókkal kereskedő.
Soha-soha békességgel
Krisztus-Úrban szövetkező.
Te kerülsz föl? Bujdosom én.
Én vagyok fönt? Bujdosol Te.
Egynek közülünk az útja
mindég kivisz idegenbe.
Bizony, jól mondja a nóta,
hogy elmegyünk, el-elmegyünk,
messzi nagy útakra megyünk.
Messzi nagy útak porából
bizony, köpönyeget veszünk.
S ebben a nagy köpönyegben,
sok-sok súlyos köpönyegben
bizony pajtás, mondom Néked:
rendre, rendre mind elveszünk.
Krisztus urunkat a középső keresztre feszítették, Ő adta a példát arra, hogy áldozatvállalás nélkül, nincs jövendőépítés, áldozat nélkül nincs krisztusi kegyelem. Végre már le kéne térdepelnünk a középső kereszt előtt és megfogadni azt, amit a Teremtő nekünk üzent általa és vele – mondja a Professzor úr – a Tízparancsolat egyetlen parancsba, a krisztusi parancsba sűríthető: szeressétek egymást!
A szinkretisták, Máté, Lukács és Márk alapján, Jézus azt mondta: szeresd felebarátodat úgy, mint tenmagadat, míg János szerint: szeressétek egymást, ahogy én szerettelek benneteket! Krisztus úgy szeretett bennünket, hogy feláldozta értük az életét. Dr. Papp Lajos szerint az Úr mindezzel feladatot adott nekünk: áldozatot kell hoznunk a családért, egymásért, hazánkért, az emberiségért, amely ma nem a harcmezőkön hagyott életünket, hanem munkaáldozatot jelent: imádkozni és dolgozni, mert csak ez a kettő mentheti meg az emberiséget.
Zana Diána
Hiszek abban, hogy az igazi művész munkája egyfajta isteni kinyilatkoztatás, ahogy a legnagyobb tudósok, úgy az igazán nagy művészek is Istenfélő emberek. A költészet, a zene-, de leginkább a képzőművészet egyfajta spirituális többlettel bír, még akkor is, ha a témája nem vallásos. Egy komolyzenei darabot hallgatva, a magyar irodalom kiemelkedő alkotásait olvasva vagy egy festményt nézve mindig közelebb érzem magam a teremtő Istenhez…
Pap Gábor művészettörténész a jézusi keresztút tizennégy stációját a magyar történelem egy-egy fontos fordulópontjával azonosította. Nincsen a világon másik nép, amelynek történelmére maradéktalanul rá lehet vetíteni a szenvedéstörténetet. Eszerint Trianon, történelmi országunk tragikus feldarabolása kétségkívül nemzetünk megfeszítése volt. A nemzet testéről kegyetlenül leválasztották végtagjait. Az elmúlt száz év során az idegen erők pedig mindent elkövettek azért, hogy végtagjainkat elsorvasszák, hogy a nemzettesttel elfeledtessék egykor szervesen hozzátartozó részeit. Ez a törekvés azonban nem sikerülhetett és nem is sikerült, hiszen a magyar szellemiség, anyanyelv, kultúra egy és bonthatatlan.
Legutóbbi hozzászólások