Holisztikus orvosként Darnói Tibor azt vallja, hogy csak test, lélek és szellem egységében lehet és kell gyógyítani. Mint mondja, a krónikus betegség kialakulása is többek közt azt jelzi, hogy az illető a maga lelki, szellemi szintjén nem talál megoldást a különböző élethelyzeteire, így képtelen harmóniát teremteni magában, egy másik minőségbe lépve azonban meglelheti a megoldást. Mindez azonban csak a tudatossá válás útján történhet meg, amely rendszeres lelki és szellemi munkálkodást kíván.
Az emelkedett szellemi tanítások, s egyes vallások tiszta esszenciái ebben segítenek. A ma uralkodó poláris gondolkodásmód – amely egyben egy alá-fölérendeltségi viszonyrendszer – csupán nagyon alacsony kollektív tudatminőségre nyit teret. Ugyanazok az ösztönlétbe ragadt gondolatminták – az anyagi javak, a hatalom és a dominancia – uralják és nyomasztják az emberiséget évezredek óta. Mindez szöges ellentétben áll a rábaközi tudók hagyatékaként fennmaradt ősi magyar bölcseletben foglaltakkal, amelynek alapja a duális világnézet, és ahogy nyelvünk szerkezete is megőrizte; a mellérendelő viszony.
A magyarok ősi, úgynevezett büün vallásával és hitvilágával egy magyar ember számára megismerkedni olyan, mintha saját lelkéből olvasná ki a sorokat; megérint, mert bennünk él. Ismerősnek hat, érezni, hogy nem idegen, mások által ránk erőltetett gondolatok gyűjteménye, hanem teljes mértékben a sajátunk, évezredek során kialakult és megerősödött, sallangoktól mentes, tiszta tudás és szellemiség, melynek gyújtópontjában az egy Isten áll, aki szeretettel fordul teremtett világa felé, nem bosszúálló, nem vár áldozatra, kiengesztelésre és cselekedeteink alapján mér bennünket.
Zana Diána
Riportfilmünkben Darnói Tibor, a rábaközi hagyaték őrzője nyújt betekintést az ősi magyar tudásba, amely jelentőségét tekintve az emberiség meghatározó kultúrkincse:
A filmet készítették: Zana Diána és Mészáros Péter
Készült a Nemzetstratégiai Kutatóintézet megbízásából.
Nem csupán azért vártam, hogy Bán Jánossal beszélgethessek, mert kedves történelmi regényeim írójáról van szó, hanem azért is, mert személyében érzem a lehetőséget arra, hogy végre elinduljon egy olyan folyamat a magyar filmgyártás területén is, amely a nemzeti önazonosság-tudatot helyezi előtérbe.
A régi mulasztás törlesztése – miszerint szülessenek végre identitáserősítő, magyar történelmi nagyjátékfilmek a jelenkor eszközeivel és lehetőségeivel – nem várathat tovább magára. Az, hogy a történelmi regények reneszánszukat élik, illetve a két évvel ezelőtti tömeges ellenállás Az utolsó bástya kiszivárgott forgatókönyve kapcsán mutatja, hogy a magyar lélek nincs a végletekig eltorzítva, és igenis igényli a nemzeti múlt méltó bemutatását.
Bán Mór nagysikerű Hunyadi-sorozata, valamint az Ezer rege könyve elnevezésű regényfolyamának már megjelent első kötete, A csillagösvény lovasai is olyan alapot szolgáltatnak, amelyekből nagyszerű forgatókönyvek születhetnének. Mi magyarok – a legtöbb környező néppel ellentétben – olyan kiváltságos helyzetben vagyunk gazdag történelmünk okán, hogy még csak nem is kéne a fikció világához nyúlnunk, hogy témát találjunk nagyszabású történelmi játékfilmek vagy akár televíziós sorozatok sokaságának elkészítéséhez, ez mégsem történik meg évtizedek óta.
Miért lehet, hogy az utolsó, nemzeti érzelemmel átitatott magyar játékfilm a szocializmus időszakában született meg? Hogy lehet, hogy 2020-ban még mindig a hatvanas években készült Várkonyi-filmek jelentik a kínálatot? Tudjuk-e, hogy a Lenkey-huszárok történetét feldolgozó Sára Sándor film kudarcba fulladó befejezésével ellentétben a valós történet sikerrel zárult?
Többek között ezekre a kérdésekre keressük a választ alábbi videóriportunkban Bán Jánossal, aki az évszázadokon át tartó, szisztematikus, kitartó identitásrombolás ellenére derűlátó és bizakodó, hiszen – mint mondja – a múlthoz képest, jó helyzetben vagyunk. „Ha valamikor nincs okunk a reménytelenségre és a befásultságra, az most van” – véli az író, aki szerint annyi évtized koplaltatás és háttérbe szorítás után, a társadalmi igény, valamint a felülről jövő akarat is megvan arra, hogy ezek az alkotások végre elkészüljenek.
Történelmünk során többször kerültünk már kilátástalan helyzetbe, nem egyszer próbálták elpusztítani, kiirtani a magyar népet, mégsem sikerült. Mohács óta mindig azért kellett küzdenünk, hogy valamit megmentsünk, sokszor minden remény nélkül. A magyar néplélekben nagyon erős a túlélési képesség, és ha nem lenne évszázadok óta egy folytonos fenyegetettség, a nyugati, jóléti társadalmak sorsára jutottunk volna, amelyek mára a teljes identitásvesztésig jutottak. Bán János úgy véli, a magyarság képes arra, hogy a vereséget is győzelemmé fordítsa. „A mi népünk erőssége abban áll, hogy időről-időre, mikor a katasztrófa peremén volt a nemzet, a Sors küldött valakit, aki ragyogó csillagként megtett annyit, amennyit egész nemzedékek nem tudtak.” Gondoljunk csak Hunyadi Jánosra, Mátyás királyra vagy a végváriakra, Zrínyire; ugyanakkor nem feledkezhetünk meg az olyan névtelen hősökről sem – mint amilyen a Dugovics Titusz néven fennmaradt védő volt –, akik annyiszor fordítottak a magyar történelem kerekén.
„Az ő hőstettük és példamutatásuk nélkül nem lennénk ma itt. Ezért vagyunk felelősek azért, hogy a történelmünket úgy mutassuk be, ahogy mi látjuk, nem pedig a Habsburgok, a kommunisták akarata vagy a mai globális, liberális narratíva szerint” – szögezi le Bán János, akivel kitértünk arra a kérdésre is, hogy a tudományos bizonyítás vagy a kulturális emlékezetben élő legendák fontosabbak-e a nemzeti identitás szempontjából. Mint mondja, ez a két terület sokszor összeegyeztethetetlen, azonban egy nép sem szereti, ha a legendáit piszkálják, ebből egyedül nálunk űznek sportot. A legenda a legerősebb építőköve a nemzeti identitásnak, és a tudományos tények is inkább elméletek, mi több, sok tudományos szakmunka elfogultabb, mint egy irodalmi mű.
A mi feladatunk a jelenkorban, hogy a nemzeti identitás megroggyant pilléreit megerősítsük, ahogy tették ezt évszázadokon keresztül hadvezéreink, de költőink, íróink is.
Zana Diána
A filmet készítették: Zana Diána és Mészáros Péter
Készült a Nemzetstratégiai Kutatóintézet megbízásából.
„Nem meghalni, nem menekülni, hanem ÉLNI KELL!” – olvashatjuk dr. Papp Lajos szívsebész professzor most megjelent könyvének előszavában. A 21. század embere minderre csak legyint, mondván: senki nem akar meghalni. Igen, élni akarunk, mégis nap, mint nap szisztematikusan mérgezzük testünket, lelkünket, szellemünket. Legtöbbször úgy, hogy sejtelmünk sincs róla, mekkora önpusztítást végzünk.
Az emberi lét legnagyobb ellentmondása a modernkor hozománya. Az egészség illúzióját gyilkosok árulják a mesterségesen tudatlanságban tartott emberiségnek. Az élelmiszeripar huszonkétezer-féle méreganyaggal dolgozik, melyekből minden nap kedvünkre válogathatunk a boltok polcairól, és amelyeket a milliárdos reklámipar tesz még vonzóbbá számunkra. A folyamatos méregbeviteltől egy idő után, óhatatlanul megbetegszik testünk, de „ne félj semmitől, zabálj tovább és mérgezd magad nyugodtan!” – mondja a gyógyszeripar, hiszen minden bajra van pirula. Még több pénzköltés árán, kapunk vény nélküli bogyókat és tablettákat, amelyek elnyomják a tüneteket, bár mellékhatásaik általában súlyosabbak, mint az alapprobléma.
Tudnunk kell azonban, hogy a gyógyszerekkel történő, tüneti kezelés koránt sem jelent megoldást, hiszen nem a kiváltó okot szüntetjük meg, csupán elhallgattatjuk szervezetünket, amely mindig jelez, ha baj van. Mi azonban nem hallgatunk a jelekre, befogjuk fülünket és folytatjuk tovább önpusztító életmódunkat. A mi tudatlanságunk, betegségünk a minket megvezető manipulátorok gazdagságának záloga.
A MAGYAROK EGÉSZSÉGKÖNYVE nem véletlenül viseli a Test-Lélek-Szellem harmóniája alcímet, hiszen dr. Papp Lajos e hármas egységben, a Teremtőtől kapott hittel és a krisztusi szeretet jegyében szemléli és gyógyítja az embereket, ahogy ő maga is gyakran fogalmaz: olyan ez, mint egy háromlábú szék, amelynek bármelyik lába kicsorbul, felborul az egészség. Azonban a mai diétázó, ilyen-olyan-mentes, a külcsínt éltető, művi és a végletekig dezinformált fogyasztói világban nehéz eldönteni, mi az, ami káros egészségünkre nézve.
A legelső lépés, hogy eljussunk a tudatosság szintjére, mivel a tudatos embert már nem olyan könnyű reklámokkal, akciókkal, manipulált, áltudományos eredményekkel befolyásolni. A tudatos ember többé már nem fogyaszt, hanem táplálkozik. Táplálja testét, lelkét és szellemét egyaránt. A Professzor úr, MAGYAROK EGÉSZSÉGKÖNYVE című munkáján keresztül a tudatos, illetve a tudatosságra törekvő magyar emberekhez kíván szólni. Előbbiek számára, a kötet megerősítést nyújt a megkezdett úthoz, utóbbiaknak pedig elengedhetetlen információkkal szolgál a test egészségének megóvása, a lelki minőség emelkedettségének elérése, illetve a tudat, a szellem pallérozása tekintetében. Ez utóbbi kifejezetten nekünk, magyaroknak szól.
A mű e hármas egység szerint tagolódik. Az első rész testünk egészségével foglalkozik. Dr. Papp Lajos saját gondolatait az adott téma szaktekintélyeinek, kutatóinak eredményeivel kiegészítve, mutat rá olyan örökérvényű összefüggésekre és axiómákra, amelyek egészségünk megőrzésének vezérfonalát kellene, hogy képezzék, mégis az ellenérdekeltek igyekeznek elrejteni szemünk elől. Olyan – a multinacionális vállalatok és kiszolgálóik, valamint a reklámipar által belénk sulykolt – hamis téziseket tisztáz és magyaráz meg, amelyek mindennapi életünk részét képezik, és alattomosan, fokozatosan teszik tönkre szervezetünket, akár olyan súlyos betegségeket is előidézve, mint a rák. Emellett pedig – a tőle már megszokott módon – az igazságot szolgálva, egyszerűen, logikus levezetésekkel, mindenki számára érthető módon, holisztikus gondolkodásmóddal és évezredes, magyar népi bölcsességek tükrében ad tanácsot a „hogyan kellene” tekintetében, amit azért tartok rendkívül fontosnak, mert legtöbbször csak azt halljuk, mit csinálunk rosszul, a megoldásra receptet azonban szinte soha nem kapunk.
Gondolták volna a sószegény diéták világában, hogy a túlzott só-megvonás akár halált is okozhat, a tiszta nátrium-kloridból azonban nem lehet olyan sokat enni, hogy ártalmas legyen? Tudták-e, hogy a média által hangsúlyozott, mértéktelen vízfogyasztásért – vízmérgezést kapva – az életünkkel fizethetünk? Hogy a normáliskoleszterinszint jóval magasabban van, mint ahogy azt a káros koleszterincsökkentőket előíró orvosok akarják elhitetni? Hallották-e már, hogy a rosszindulatú daganatos megbetegedések legnagyobb ellensége a koplalás?
Megtudhatjuk azt is, hogy a testünk több mint hetven százalékát adó víz – bizonyítottan – reagál a hét elem egyikére, a rezgésre, vagyis nagymértékben befolyásolja a bennünk lévő folyadék szerkezetét a szó, amelyet kimondunk, amelyet nekünk szánnak vagy a zene, amelyet hallgatunk. Ugyanakkor a mikrohullámú sütőben melegített étel és ital vízmolekulájának struktúrája degenerálódik és káros hatásúvá, rákkeltővé válik, nem beszélve a televízióról, amely nemcsak a jól irányzott, manipulatív reklámokat ontja felénk, de még az általa kibocsátott láthatatlan hullámokkal is károsít. Azon már régóta gondolkodom, hogy a televíziómtól megszabadulok, de most már tudom, a mikró is repül vele.
„A csoda az emberben van.” Napjaink legfantasztikusabb felfedezése igazolja azt az állítást, amelyet Papp Lajos professzor úrtól már számtalanszor hallottam, s amelyre dr. Szent-Györgyi Albert is – korát jóval megelőzve – már a 20. század második harmadában rájött, mégpedig, hogy DNS-ünk olyan információs egység, amely gondolatainkkal, szavainkkal programozható, sőt: az Univerzum összes atomjával kommunikál. Magyarul, minden ember képes, csupán gondolatai által a gyógyulásra. Tudatunkkal megváltoztatható DNS-ünk szerkezete.
Szervezetünk tehát csodákra képes, a testünk azonban még nagyobb csodát rejt; Istentől kapott lelkünket, amely – ahogy a könyvben is olvashatjuk – örökkévaló és pusztíthatatlan. A lélekről szóló fejezet erőteljes állásfoglalás amellett, hogy a lélek nem más, mint testet öltött szellem („Szellem alatt a test nélkül való lényeg egyéniségét értjük.”) Allan Kardec francia tudós, a spiritizmus atyja, szellemi kinyilatkoztatások alapján írta „Szellemek könyve” című munkáját, amelynek szemelvényeit adja közre Papp Lajos professzor úr. A tan egyik meghatározó tétele az ismételt testet öltés, amely gondolat nem idegen a keleti vallásokban, bölcseletekben, de aSzentírás is több ízben utal rá (Mt. 17, 9-13. vagy Jn. 3, 3-7) és amely magyarázattal, illetve megoldással szolgál a földi élet látszólagos igazságtalanságaira, de sok egyéb kérdésre is választ ad. Az önálló gondolkodást és a szabad akaratot veszélyeztető vak hit helyett, lássunk a dolgok mögé, törekedjünk a megértésükre! – Ez a legfőbb üzenet.
A könyv utolsó harmada SZELLEM címmel, a tudást – sok esetben a tudás hiányát – tárgyalja. (Tehát nem azonos a fent tárgyalt lélek-szellem összefüggésben említett szellemmel.) Míg az előző két rész egyetemes jellegű, azaz minden emberre vonatkozhat – bár sok esetben ősi magyar bölcseletek gazdagítják a magyarázatot –, a szellemről szóló fejezet rólunk, magyarokról, a tudás népéről szól és nekünk íródott. Az elmúlt évszázadok során számtalanszor próbáltak elpusztítani bennünket nemcsak fizikai, de lelki-szellemi értelemben, történelmünktől való szándékos megfosztással, annak meghamisításával, elferdítésével, tudatos félremagyarázásával, kezdve a pozsonyi csatával, egészen a ma zajló, rejtett, magyarellenes aknamunkáig. Dr. Papp Lajos, könyvében jó néhány meghamisított, elferdített történelmi eseményt, de bemocskolt vagy éppen túlértékelt történelmi személyeket is tisztáz, miközben meghazudtolhatatlan tényekkel bizonyítja a magyar nemzet felbecsülhetetlen erényeit.
Az új könyv alapját lefektető „Szívünk titkai” és „A szívműködés és vérkeringés új elmélete” című kötet megszületésekor a Professzor úr azt mondta, ez élete műve. Véleményem szerint pedig, a MAGYAROK EGÉSZSÉGKÖNYVE az. És ezt nem azért állítom, mert abban a lélekemelő megtiszteltetésben lehetett részem, hogy a Professzor úr alkotótársának fogadott, és közreműködhettem a tartalom megszületésében, hanem, mert a korban, amelyben ma élni kényszerülünk, ez a könyv utat mutat, irányt ad a magyarság számára, nem akármilyen üzenetet fogalmaz meg a világ felé, és alkalmas a szemek felnyitására, ha hagyjuk.
Zana Diána
Dr. Papp Lajos „MAGYAROK EGÉSZSÉGKÖNYVE – Test-Lélek-Szellem harmóniája” című könyvét a Professzor úr budapesti rendelőjében (1088. Bp. Puskin utca 24.) megvásárolható, keddi és csütörtöki napokon, 11 és 16 óra között. Postai úton történő kézbesítéssel kapcsolatban a papplajoskonyvei@gmail.com e-mail címen lehet érdeklődni.
Korábbi anyagaim dr. Papp Lajos professzorral és munkásságával kapcsolatban:
Először a tavalyi Kurultájon láttam élőben Mónus József, avagy a Fehér Farkas legendaszámba menő lövéseinek egyikét, amikor is kétszáz méterről talált el egy 1×1 m-es célterületet. Tudva lévő, hogy bástyalövései alkalmával több száz méterről ugyanezt képes végrehajtani magyar várfokokról, esőben, szélben, emberekkel körülvéve, nem beszélve a világversenyekről, amelyek során, elképesztő távolságokba repítve nyílvesszőit, rendre maga mögött hagy bárkit, aki kiáll ellene.
A legendás íjak…
Többször hallottam már tőle, hogy a józan ész határain túl kell lőnie. Ennél jobban, azt hiszem, nem lehet megfogalmazni az ilyen, lehetetlennek tűnő teljesítményt. Egy biztos, itt már nem csupán a célzás tehetségéről, az erőről vagy a koncentrációról kell beszélnünk, valami más is van a háttérben, ami túlmutat a fizikai világ dimenzióin.
Nem sokkal ezután, 2018 nyarának végén a Farkas csapat négy kategóriában döntötte meg a világrekordot az Egyesült államokbeli Wendoverben megrendezett távlövő íjászversenyen. Ekkor Mónus József 897,66 méterre lőtte nyílvesszőjét, és így közel 25 méterrel szárnyalta túl a korábbi 873,26 méteres csúcsot.
A következő évben aztán, személyes találkozásunk alkalmával ő maga mesélte nekem, hogy akkor, s egy ideje már a pozsonyi csata évszáma, a 907-es szám lebeg a szeme előtt, mint cél. Tavaly tehát, kevesebb mint tíz méter választotta el a hihetetlennek hangzó távolság meglövésétől. Gondoljunk csak bele: ez majdnem egy kilométert jelent…
A 2019-es Visegrádi Palotajátékokon
Ugyanekkor Mónusné Ruszin Anna 643,94 méterrel állított be új világrekordot, a korábbi 619,49 métert túlteljesítve. Farkas minden alkalommal, hatalmas büszkeséggel beszél feleségéről, soha ki nem hagyva, hogy Ani Zrínyi-leszármazott, s mikor egy Zrínyi lány Zrínyi íjjal győzi le a törököket saját földjükön, az azért – valljuk be – szívet melengető érzés az egész magyar nemzet számára.
Nem egyszer fordult elő az is, hogy a törökországi győzelmet követően, Farkas a dobogó legfelső fokáról lebegtette meg szülővárosa, Hajdúnánás zászlaját….
Visszatérve a 2018-as világversenyre, meg kell említeni, hogy a Farkas csapat másik két tagja is világcsúcsot döntött, Mónus László 747,59 métert, párja, Prokaj Kiara pedig 578,5 métert lőve hagyta maga mögött a mezőnyt.
A világbajnok
Mónus József, aki mongol farkas-vadászoktól kapta a Fehér Farkas nevet, és akit azóta világszerte így ismernek, ez idáig 25 világrekorddal és 6 világbajnoki címmel ajándékozta meg, s tette büszkévé magyar nemzetünket. Véleményem szerint a lelki-szellemi nagyság egyik ismérve, hogy ilyen elképesztő sikerek mellett is szerény tudjon maradni az ember. Első találkozásunk óta már többször volt alkalmam Farkassal beszélgetni, de minduntalan meglep az a hatalmas alázat és mérhetetlen szerénység, amelyet minden alkalommal tanúsít.
Hittel vallja, hogy eredményessége nem csupán saját érdeme. Tudja, hogy a nagyfokú felkészültség (minden áldott nap ötszázat, versenyek előtt ezret lő) nem elég ahhoz, hogy legyőzze a világ legjobbjait. Ezért minden alkalommal segítségül hívja a magyar zászló tiszteletéből fakadó erőt (zászlótudat), történelmi nagyjaink, őseink szellemét és Isten vagy, ahogy ő nevezi, a Sors pártfogását. Így társul az erős kar mellé erős lélek. Egy mongol történész szerint azért lő a világon a legmesszebbre, mert tudatának ereje képes kiszárítani a levegőben a vizet nyílvesszőinek útjából.
„Nagyapám arra tanított, hogy a magyar zászlónak lobognia kell, és amíg én élek, ez a zászló mindig lobogni fog.” Ez az egy kijelentés – úgy hiszem – mindent elárul hazaszeretetről, az elődök, az ősök, a magyar múlt és történelem tiszteletéről és arról, mit is érez Mónus József a magyar nemzet iránt. Mégis, beszéljen minderről ő maga, én pedig garantálom, hogy a szíveket büszkeséggel, a szemeket könnyel telíti meg ez a bő fél óra Fehér Farkassal!
Zana Diána
A filmet készítették: Zana Diána és Mészáros Péter
Készült a Nemzetstratégiai Kutatóintézet megbízásából.
Idén százöt esztendeje annak, hogy 1914. július 28-án kezdetét vette a Nagy Háborúként emlegetett első világháború. Magyarország hárommillió-nyolcszázezer főnyi katonával vett részt, amelyből hatszázhatvanegyezren soha nem térhettek haza családjukhoz. Nehezen találni ma olyan magyar embert, akinek valamely elődje ne harcolt volna az összesen több mint tizenötmillió kioltott életet követelő háborúban. De vajon fiataljaink átérzik-e annak az áldozatnak a jelentőségét, amelyet ezek a bátor hősök mindannyiunk közös magyar hazájáért hoztak, tudják-e az áldott békeidőben, amelybe a Jóisten kegyelméből születtek és élnek, hogy mit jelentett a lövészárkok véres valóságában élet-halál harcot vívni az ellenséggel úgy, hogy a halál bármelyik pillanatban elragadhatta őket? Felfogják-e annak súlyát, hogy az otthon maradott asszonyok és gyermekek egy része soha többé nem láthatta viszont szeretett fiait, férjeit, édesapjait? Megőrzik-e ezeknek a kivételes embereknek az emlékét?
A halál ott lopakodott mindenütt a fronton” (Zetényi-Csukás Ferenc: A NAGY HÁBORÚ MAGYAR HŐSEI)
„Háromszor verte ki az oroszt, – mily silány, üres beszéd ez! Vajon fölkelti-e mindannak rettentő és fölséges képzetét, amit e három hadjárat magában rejt? Fölkeltheti-e azokban is, kik sohasem jártak erre, ez esti ködbe borult Studnica-hegy borzalmas szakadékainak, vízmosásainak, tűlevelű rengetegeinek látomását, vízióját a hangnak, mit itt az omló sziklatömeg, az ágyú ezerszer visszhangzó dörrenése kelt? Aki nem járt arra, aki nem látta huszárjaink éjszakai táborozását a térdig érő sárban, zuhogó esőben, honvédjeinket, amint szakadó golyózáporban hatolnak feljebb, visszahanyatolva, újra támadva a hegy negyvenöt fokos lejtőjén, aki nem hallotta a pokolnak azt az őrjöngő zenéjét, amit itt a visszhang rendezett, szóval aki nem látott harcot a Kárpátokban, az nem tudhatja, mit jelent ez a pár szó: Csermák ezredes háromszor verte ki innen az oroszt.” Olvashatjuk Zetényi-Csukás Ferenc legújabb, A NAGY HÁBORÚ MAGYAR HŐSEI című könyvében egy visszaemlékezésben, amely érzékletesen ad választ a fenti kérdések nagy részére. Mielőtt azonban rátérnék e mű jelentőségére, elengedhetetlen kifejtenem néhány gondolatot, amelyeket – úgy érzem – a téma megkövetel.
Manapság az ifjú házasok „nem vállalnak több gyermeket”, mert az anyagi javak előbbre valóak, pedig a gyereknek nem plazmatévére és saját szobára, hanem szerető családra van csak szüksége, amely felkészíti egy erkölcsös, jó életre. A nagy anyagi biztonság megteremtése közben azonban a szülőknek sem idejük, sem energiájuk nem jut már arra, hogy a keresztény erkölcs vagy a hazaszeretet csíráját elvessék a gyerek lelkében, hogy megosszák vele a családi felmenők, a magyar ősök emlékét, azokat a történeteket, amelyekre később büszke lehet, amelyek elindíthatják benne a magyar történelem iránti érdeklődését.
„Levélírás az otthoniaknak a harc szünetében” (Fortepan, 84082 – Lőw Miklós) (Zetényi-Csukás Ferenc: A NAGY HÁBORÚ MAGYAR HŐSEI)
Száz évvel korábban a töredékéből is megéltek a magyar családok annak, mint amit most szegénységnek neveznek, s mégsem volt ritka, hogy egy házaspárnak tíz gyermeke is született. Egy ismerősöm nagyapja a háborúban évente egyszer jutott haza családjához, de minden alkalommal új gyermek fogant. Az ismerősöm furcsállta ezt és megkérdezte a nagyanyját: „miért vállaltál annyi gyermeket, ha nem lehettél benne biztos, hogy a papa legközelebb is hazajön?” Az asszony azt válaszolta: „édes fiam, pontosan azért.” Hol van ma ez a mentalitás? Talán háború kell hozzá, hogy előjöjjön… Igaz a mondás: „a nehéz idők erős embereket szülnek, az erős emberek jó időket teremtenek, a jó idők gyenge embereket szülnek, a gyenge emberek nehéz időket teremtenek.” Mindenki eldöntheti, melyik kort éljük…
Bacsa József és felesége, Jedlicska Etelka, a dédszüleim
Az én családom első világháborús emlékezetéből négy aprócska történet maradt rám, amelyek csak pár információt tartalmaznak, de jelentőségük annál nagyobb, hiszen rólunk szólnak, rám lettek bízva, hogy megőrizzem őket, és büszkeséggel töltenek el. Édesanyám családjában három tisztről tudok, akik közül ketten hősi halált haltak a Nagy Háborúban. Dédnagyapám Bacsa József, miután a bécsújhelyi Theresianum Katonai Akadémiát elvégezte, végigharcolta a több mint négy vérzivataros esztendőt. Az olasz fronton Isonzónál egy alkalommal három napig kellett a jeges, havas lövészárokban egy helyben hasalnia, ahol olyan asztmát kapott, amely később egész életét végigkísérte. De ő legalább túlélte…
László Sándor és testvére, László Lúcia, a dédnagyanyám
Nem volt ilyen „szerencséje” ifj. Jedlicska Rezsőnek, dédnagyanyám bátyjának, akit a fronton ért végzete, mást nem is tudunk róla. Egy másik dédnagyanyám hősi halált halt testvéréről, László Sándorról legalább az ismeretes, hogy Palmanovában, Udine mellett temették el, ahol ma is látogatható a katonai temető. A márványtáblák közül az egyiken megmaradt ősöm neve is az utókornak. E két hősi halott nevével Esztergomban is találkozhatunk az első világháborúban elesett hősök emlékművének kövébe vésve. Végül atyai dédnagyapámról, Zana Jánosról kell, hogy szóljak, aki az orosz fronton tett szolgálatot a farkasordító hidegben, amely egy ízben annyira farkasordítóvá vált, hogy nem volt elég a muszka had, még igazi farkasok is megtámadták az egységét. Napokig étlen, szomjan kellett várniuk a fák tetején, mire a bestiák eltakarodtak, s még csak ezután jött a puskaropogás…
Mennyi ilyen és hasonló történetünk van nekünk, egyszerű magyaroknak is, és milyen apró töredékük marad fenn csak az utókornak. Úgy gondolom, ezek a személyes élmények azok, amelyek közelebb hozhatják, érthetőbbé, világosabbá tehetik a fiatalok számára annak az áldozatnak a jelentőségét, amelyet ezek a „névtelen” hősök hoztak. A magyar családok történetei azonban többnyire elvesztek, a kommunizmus rettegéssel teli évei és a szocializmus „a múltat végleg eltörölni” és a „merjünk kicsik lenni” mentalitása áldozataivá váltak, ahogy a dicső történelmünk kitörlési kísérlete is nagyrészt sikerrel járt. A totális és erőszakos „történelmi amnéziával” történő átnevelés hatalmas pusztítást végzett a magyarok lelkében, amelyet a mai napig nem tudtunk kiheverni. A rendszer erőszakosan, destruktívan nyomott el minden nemzeti értéket, a hagyományokat, tervszerűen tüntetett el a magyar kultúrát és a történelmi emlékezetet hordozó minden tényezőt.
Zetényi-Csukás Ferenc: A NAGY HÁBORÚ MAGYAR HŐSEI
Itt az idő, hogy előássuk az egyéni tragédiákat, életutakat, hiszen az ő történetük képez hidat a múltunk és a jelenünk között. Ezt a célt szolgálhatja tehát Zetényi-Csukád Ferenc: A NAGY HÁBORÚ MAGYAR HŐSEI című könyve, amely olyan kivételes embereket, tetteket és történéseket mutat be az első világháború idejéből, amelyek máskülönben talán örökre a feledés homályába vesznének. Végigolvasva a kötetet született meg bennem a gondolat, hogy ha a tv távirányítója vagy az okos telefon helyett ezt adnánk fiaink kezébe, lehetőséget nyújtanánk nekik olyan kiemelkedő férfiak megismerésére, akikre méltán nézhetnek fel, és talán megszületne bennük a gondolat, hogy ezek a valaha élt, sokszor hősi halált halt katonák jelenthetik az igazi példaképet a valóságshow-k celebjei helyett. Hiszem, hogy csak a magot kell elvetni a lelkekben, ami aztán megállíthatatlanul növekszik majd.
Zetényi-Csukás Ferenc könyvéből személyes történeteken keresztül ismerhetjük meg a nemzetféltő, az életet bármikor a haza oltárán feláldozni kész magatartást, a legendás magyar virtust, amely nem egyszer öngyilkosságnak tűnő tettekre sarkallta a katonákat és hadi sikerre, győzelemre vezetett még sokszoros túlerővel szemben is. Olvashatunk egy „felhorkanó bajuszú vén huszárőrmesterről”, akinek a fejét nem kevesebb, mint huszonhét szablyavágás nyoma borította, vagy Csermák ezredesről, az uzsoki hősről, aki negyvennégy szolgálati éremmel a mellén, hatvan évén túl már rég nyugalomba mehetett volna, mégis meghalt a fronton, mert saját elmondása szerint, addig nem mehetett haza, míg Magyarország földjén ellenség van. „Nincsen arra szó, mit művel a magyar honvéd, mikor talpa alatt a hazai földet érzi, mely védelemre szorul.”
„Frontra induló hadfik” (Fortepan, 82818) (Zetényi.Csukás Ferenc: A NAGY HÁBORÚ MAGYAR HŐSEI)
Olvashatunk néhány humoros esetet, amelyek még a háborús időkben sem álltak messze a magyar lélektől. Ilyen volt, mikor három baka, krumpli szedés közben, ásóval fogott el tíz szerbet, vagy Bagó Berci 5-ös közhuszár, akit azzal küldtek járőrbe, hogy a muszka generális nadrágja nélkül vissza ne merjen térni, s ő teljesítette is a „parancsot”. Boros András és Száraz István, a folytonosan egymással vetélkedő két közhuszár csapata Kraszniknál egy sokkal nagyobb kozáksereggel került szembe. Az egyik egyből teli torokból hátrakiáltott a másiknak: „No Estvány! Egy piculáért: ki üt többet!” A végeláthatatlan kaszabolást követően, másnap dupla vagy semmiben fogadott a két rettenthetetlen. Milyen jó lenne, ha a fiatalok ilyen történetről nem csak a Gyűrűk urában hallanának, mert ez bizony nem fikció, ezt a sztorit az élet írta, s magyar huszárok vitték végbe.
Nem hiányozhatnak azok a megható, bajtársias történetek és szerelmi szálak sem, amelyek nem egyszer csaltak könnyeket az én szemembe is olvasás közben. Jósika Miklós, a budapesti mozsárosztag szakaszvezetője úgy mentette a sebesülteket, hogy a nehéz terhek cipelése közben kénytelen volt felegyenesedve átvágni a mezőn, kitűnő célpontot szolgáltatva a muszka fegyvereknek, mégsem habozott, hogy életet mentsen.„A háború nemcsak hőstetteket, de regényeket is szül. Meghatóbbakat, mint a legremekebb tollú regényíró.” Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint annak a bakának a története, aki a bal karját és a bal lábát is elveszítette, így a kórházi ágyban fekve felmentette menyasszonyát annak ígérete alól, az aradi lány azonban legközelebb már az anyakönyvvezetővel tért vissza kedvese betegágyához.
„Géppuskás osztag lapul a dimbes-dombos mezőn” (Fortepan, 54310 – Urbán Tamás) (Zetényi-Csukás Ferenc: A NAGY HÁBORÚ MAGYAR HŐSEI)
Ízelítőt kaphatunk olyan eseményekből is, mikor a furfangos magyar észjárás vezetett sikerre. Megismerhetjük Nagy Józsefet, aki olasz ruhába öltözve lopózott át az ellenséghez, hogy a vezetéküket bekapcsolja a telefonba, vagy a székelyPap Gazsit, Jávorka Pál zászlós tiszti legényét, aki, miután elfogyott a lőszer, harminc láda szódásüveggel sietett a többiekhez, amelyek a sziklákhoz csapódva akkorákat durrantak, hogy végül megfutamították az ellenséget. Papp Gazsi ezek után haláláig szóda nélkül itta a bort, ezt még akkor fogadta meg…
„Horthy Miklós az otrantói győző” (Zetényi-Csukás Ferenc: A NAGY HÁBORÚ MAGYAR HŐSEI)
A Horthy Miklós Társaság elnökeként a könyv szerzője természetesen szentelt néhány oldalt a későbbi kormányzó sorhajókapitányként az otrantói győztes csatában elkövetett haditettének is. Nem tudom szó nélkül hagyni azokat a hangokat, amelyek vitéz nagybányai Horthy Miklós érdemeiről lebecsmérlően szólnak, s „lovas tengerészként” emlegetik, sőt olyanként, aki még csak tengeren sem járt soha, így hát kénytelen vagyok egy kis kitérőt tenni néhány bizonyított tény és számadat erejéig Horthy tengerészeti pályafutásával kapcsolatban. Az osztrák- magyar tengerészeti akadémia egy olyan elit intézmény volt, ahová még bekerülni is nagy dicsőségnek számított. 1882-ben hatszáztizenkét jelentkezőből negyvenkettőt vettek föl, melyek közül huszonheten végeztek. Horthy közöttük volt, pedig középbirtokos magyar nemes gyerekeként nem tartozhatott a protezsáltak közé. Zseniális vízérzéke már korán megmutatkozott, az évfolyamokon rendezett tájékozódási versenyeket egytől-egyig mind megnyerte. Aktív tengerész korában – nem túlzás – behajózta az egész világot. 1909 és ’14 között – megelőzve több tucat rangban idősebb haditengerészt – Ferenc József szárnysegédje lett. Az első parancsnoka a Saida korvetten – ahol ekkor már ellentengernagy volt – személyesen ajánlotta be a császárnak. A Zetényi-Csukás Ferenc által bemutatott otrantói ütközet pedig már akkor, 1917-ben megfellebbezhetetlenül hőssé és példaképpé tette Horthy Miklóst a magyar haditengerészet és az egész magyarság számára.
„Akik nem jutottak haza” (Fortepan, 33796 – Jankó Attila) (Zetényi- Csukás Ferenc: A NAGY HÁBORÚ MAGYAR HŐSEI)
Végső soron – ami a legfontosabb – a könyv minden lapját átitatja a büszke magyar öntudat, a hősiesség, amely nagy tettekre sarkallta nem csak a rangos vezetőket, de a kisembereket is. Már a háború elején annyi hősi tett született, hogy elfogytak a vitézségi kitüntetések és szeptember 4-én a hadügyminisztériumnak az állami pénzverőben újabb nagyszámú érmet kellett rendelnie. Ahogy a könyvben olvashatjuk: „Még jóformán el sem kezdték az osztogatást, s máris elfogyott az érem. Hősökre számítottak, annyi biztos. Akik vezetik a hadsereget, tudták, hogy a világ egyik legelső hadseregét vezetik. Ismerték hadseregünk múltját, büszkék voltak tradícióira. De ennyi hősi tettre még ők sem voltak elkészülve.”
A könyv írójának felmenői között is bőven találunk háborús hősöket, akik többnyire életükkel fizettek a haza szolgálatáért. Anyai dédnagyapja, Papp József hadnagyként hősi halált halt az első világháborúban, anyai nagyapja a második világégés során aknára lépve, nagyanyjának bátyja pedig a doni áttörésnél vesztette életét. Rokana a hősi halált halt zetényi Csukás Kálmán vezérkari alezredes, Horthy István kormányzó-helyettes katonai parancsnoka is. A szerző szavai mindent elmondanak: „a hősökről azért kell beszélnünk, hogy emlékeinkben megmaradjanak és példát mutathassanak, míg a háború borzalmairól, azért kell szót ejtenünk, hogy értékelni tudjuk a békét. Hazaszeretet és nemzeti érzések nélkül, pedig egyik sem megy, ezért kell mindezeket beleplántálni minden fiatal szívébe!”
És végül egy, a könyvből kölcsönzött gondolattal zárok arra ösztönözve mindenkit, hogy becsülje meg mindazt, ami megmaradt nekünk elődeink, őseink hősiességéből és adjuk tovább: „Szép dolog a béke! De követésre méltó és férfierényekre buzdító idő egyedül a háború. Itt alakulnak ki azok a mintaképek, amelyek örök életre kelnek a nemzetek szívében, tettekre sarkallva az utódokat.”
Zana Diána
Zetényi-Csukás Ferenc: A NAGY HÁBORÚ MAGYAR HŐSEI címűkötete a HK Hermanos Kiadó gondozásában jelent meg. Megrendelhető ahkhermanos@gmail.come-mail címen.
A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.
Az emelkedett szellemi tanítások, s egyes vallások tiszta esszenciái ebben segítenek. A ma uralkodó poláris gondolkodásmód – amely egyben egy alá-fölérendeltségi viszonyrendszer – csupán nagyon alacsony kollektív tudatminőségre nyit teret. Ugyanazok az ösztönlétbe ragadt gondolatminták – az anyagi javak, a hatalom és a dominancia – uralják és nyomasztják az emberiséget évezredek óta. Mindez szöges ellentétben áll a rábaközi tudók hagyatékaként fennmaradt ősi magyar bölcseletben foglaltakkal, amelynek alapja a duális világnézet, és ahogy nyelvünk szerkezete is megőrizte; a mellérendelő viszony.
Legutóbbi hozzászólások