Kassai Lajost – azt hiszem – senkinek nem kell bemutatni. Mikor, nagyjából öt évvel ezelőtt először olvastam Lovasíjászat című könyvét, fogalmazódott meg bennem a vágy, hogy találkozhassak vele és láthassam a Völgyet Kaposmérőn. Aztán jött a nagy sikerű Lovasíjász című film, a közönségtalálkozók, a beszélgetések, majd a Levelek c. kötet bemutatója, ahol kedves közös barátunk, a nomád világbajnok, Vermes István Koppány bemutatott bennünket egymásnak, egy hónapra rá pedig már ott voltam a Völgyben. Mit is mondhatnék, leírhatatlan élmény volt…
A „tartsd a jószágot természete szerint” elv alapján a Völgyet benépesítik a szabadon mászkáló, legelésző állatok. Mivel mi egy csütörtöki napon érkeztünk, éppen belecsöppentünk a kezdők edzésébe, akik már szorgosan készültek, s le-föl szaladgáltak a tizenegy arab ló, a két bivaly, a szürke marhák, a rackajuhok, a számtalan liba, s miegymás között. Kassai Lajos ugyanis nemcsak a lovasíjászatra készíti fel a növendékeket, szerinte az csupán a másodlagos hatás. Fontosabbnak tartja, hogy megtanuljanak közösségben együttműködni, együtt élni környezetükkel, megismerjék, hogy az állatok egy gazdaság részei, amelynek működtetése az ember feladata.
Ez a kettősség a lovasíjászat sajátja, amely egy befelé vezető önismereti út és egy külső, az állattal való összhang eléréséből áll. A végső cél, megtalálni a harmóniát a sportban, a lóval való együttműködésben és a gazdaságban – vallja Kassai Lajos, aki nem az egyéni sikereiben, a többszörös világbajnoki és Guinness-rekord eredményeiben látja az igazi értéket, – mint mondja, ezek csak az életpályája melléktermékei – hanem abban, hogy sikerült egy jól működő és tartalommal rendelkező közösséget létrehoznia.
Mire a kezdő csoport elvégzi a gazdaság körüli teendőket, vagyis a közösségben végzett munkát, kezdődik az egyén fejlesztése, a fiatalok begyűjtik a lovakat, kötőféket tesznek rájuk és már ugranak is a hátukra, hogy a különböző terepgyakorlatok után végül a lovasíjász pályán gyakorolhassanak. Az eddig eltelt órákban megfigyeltünk, amíg Kassai Lajos kiadta a feladatokat, felügyelte a munkát, el-eltűnt, hogy aztán az istállóba igyekezve vagy egy munkagépet vezetve tűnjön megint föl a látótérben. Mialatt a kezdő csapat lépésben, majd ügetésben adja le a lövéseket a kihelyezett táblákra, mi megtelepedünk a dombtetőn, ahonnan a mester szemmel tudja tartani a tanítványokat, miközben beszélgetünk.
Kassai Lajos hiteles ember, efelől senkinek nem lehet kétsége, hiszen önerőből a nulláról indulva, következetesen épített fel egy, azóta világhírűvé vált rendszert, amelynek azóta is az élén áll. Egymaga támasztotta fel az évezredes hun-magyar lovasíjász gyakorlatot, átvezetve azt a modern kor világába, hiszen – ahogy mindig hangoztatja – nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek. Mindig megvolt a képessége, hogy zsákutcába érve visszaforduljon és tovább menjen az úton, amely során magyarságtudatunk egykor szerves, de rég elfeledett részét sikerült a felszínre hoznia, amelyre méltán lehet büszke egész nemzetünk.
Riportfilmünkből kiderül, hogyan gondolkodik Kassai Lajos a lovasíjászat szellemiségéről, mi a véleménye a tudományos narratíva és a magyar nemzet legendáinak szembenállásáról, a történelemoktatás helyzetéről, a magyar gyermekek tudásszintjéről és a liberális eszme totalitáriussá válásának folyamatáról.
Zana Diána
A filmet készítették: Zana Diána és Mészáros Péter
Készült a Nemzetstratégiai Kutatóintézet megbízásából
Mikor Vermes István Koppány elhatározta, hogy lovasíjász szeretne lenni, felkereste Kassai Lajost – akiről akkoriban még nem sokan tudták, hogy mivel foglalkozik – és tanácsot kért tőle, amely a következőképp hangzott: „Remek! Semmi más nem kell hozzá, csak egy íj és egy ló.” Két éve Kirgizisztánban a Nomád Olimpiának is nevezett Nemzetközi Nomád Világjátékokon Vermes István Koppány világbajnok lett lovasíjászatban, idén ugyanezt a címet fia, Balázs nyerte el.
A versenyszám után tájékoztatást kértem Koppánytól az eredményekkel kapcsolatban és amikor megtudtam tőle, hogy a fia aranyérmes lett, azt mondta: „Boldogabb vagyok, mint ha én nyertem volna.” Ez a mondat eszembe juttatta egy korábbi gondolatát, miszerint a nemzetépítés alapja, hogy mindent, amit tudunk, továbbadjunk gyermekeinknek. Misem bizonyítja jobban ennek az állításnak az igazát, mint hogy a magyar nemzet immár két lovasíjász világbajnokkal is büszkélkedhet, mégpedig egy családból.
A Kassai Lovasíjász Iskola Felvidéki Vermes törzsének vezetője számára a lovasíjászat nem sport, nem harcművészet, hanem életforma, amely nem csupán a szavak szintjén jelenik meg, de teljesen át is szövi a mindennapi életet. Az idilli birtokon a természettel összhangban él a család, az udvaron saját készítésű jurta, amely „mindig nyitva áll a jótevők és a megszívlelendő gondolatokkal érkező előadók, barátok, táborozók előtt”. A Vág partján a lovak békében, szabadon legelnek a lovasíjászatra és edzésekre kialakított pályák közelében, ahogy beszélgetve sétálunk, Csoma kutya mellettünk baktat, a vízparti nyárfákról szöszt fúj a szél, Koppány füttyszavára pedig körénk gyűlnek a lovasíjász lovak… Álmodni sem tudnék szebbet.
Mikor beültünk a jurtába beszélgetni, még kora délután volt, mire befejeztük, már majdnem sötétedett. Úgy elszállt négy óra, hogy szinte észre sem vettem. Koppány elhivatottsága nemzete iránt, ragaszkodása szülőföldjéhez, a magyarsággal, azon belül pedig a felvidéki magyarokkal kapcsolatos gondolatai, mindenekelőtt pedig éles szemű lényeglátásából fakadó megállapítási odaszögeztek a szőnyeghez, amin ültem.
Azóta többször is volt alkalmam beszélni vele, ami csak még jobban megerősítette az első benyomást, miszerint Vermes István Koppányt a mindennapok feladatait és munkáját alázatosan űző, a szűkebb pátriájáért és a magyar nemzetért munkálkodó embernek ismertem meg, aki megtalálta helyét, útját és küldetését őseink hagyományainak ápolásában és továbbadásában.
Felvidékiként ő maga is tapasztalja a kisebbségi lét hátulütőit, iskolás korában meg is verték, mert anyanyelvén beszélt. A mai napig konzekvensen fellép a magyarokat ért atrocitások ellen. Egynémely többségi nemzet hozzánk való viszonyulásával ellentétben – ahogy Koppány mondja – „Mi magyarok nem vagyunk egyedül!” Az egyik kedvenc történetem, amelyet tőle hallottam bizonyítja ezt. Két éve Kirgizisztánban bekukkantott egy jurtába, ahol egy kirgiz asszony tett-vett, őt pedig heves kézmozdulatokkal tessékelte ki, azonban, mikor bocsánatot kért, az asszony megkérdezte, honnan jött, ő pedig elmondta, hogy magyar. Annak sem kellett több, húzta-vonta be a jurtába, hellyel kínálta és megkérte, hogy várjon egy percet. Hátrament és előre hívta az unokáit, akiknek büszkén mondta: „Nézzétek, ő egy magyar!”
Koppány azt mondja, magyarként olyan szeretetet sehol nem tapasztalt még, mint Kazahsztánban vagy Kirgizisztánban, de meséljen minderről ő maga!
Zana Diána
A filmet készítették: Zana Diána és Mészáros Péter
Készült a Nemzetstratégiai Kutatóintézet megbízásából.
A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.
A „tartsd a jószágot természete szerint” elv alapján a Völgyet benépesítik a szabadon mászkáló, legelésző állatok. Mivel mi egy csütörtöki napon érkeztünk, éppen belecsöppentünk a kezdők edzésébe, akik már szorgosan készültek, s le-föl szaladgáltak a tizenegy arab ló, a két bivaly, a szürke marhák, a rackajuhok, a számtalan liba, s miegymás között. Kassai Lajos ugyanis nemcsak a lovasíjászatra készíti fel a növendékeket, szerinte az csupán a másodlagos hatás. Fontosabbnak tartja, hogy megtanuljanak közösségben együttműködni, együtt élni környezetükkel, megismerjék, hogy az állatok egy gazdaság részei, amelynek működtetése az ember feladata.
Legutóbbi hozzászólások