Először a tavalyi Kurultájon láttam élőben Mónus József, avagy a Fehér Farkas legendaszámba menő lövéseinek egyikét, amikor is kétszáz méterről talált el egy 1×1 m-es célterületet. Tudva lévő, hogy bástyalövései alkalmával több száz méterről ugyanezt képes végrehajtani magyar várfokokról, esőben, szélben, emberekkel körülvéve, nem beszélve a világversenyekről, amelyek során, elképesztő távolságokba repítve nyílvesszőit, rendre maga mögött hagy bárkit, aki kiáll ellene.
A legendás íjak…
Többször hallottam már tőle, hogy a józan ész határain túl kell lőnie. Ennél jobban, azt hiszem, nem lehet megfogalmazni az ilyen, lehetetlennek tűnő teljesítményt. Egy biztos, itt már nem csupán a célzás tehetségéről, az erőről vagy a koncentrációról kell beszélnünk, valami más is van a háttérben, ami túlmutat a fizikai világ dimenzióin.
Nem sokkal ezután, 2018 nyarának végén a Farkas csapat négy kategóriában döntötte meg a világrekordot az Egyesült államokbeli Wendoverben megrendezett távlövő íjászversenyen. Ekkor Mónus József 897,66 méterre lőtte nyílvesszőjét, és így közel 25 méterrel szárnyalta túl a korábbi 873,26 méteres csúcsot.
A következő évben aztán, személyes találkozásunk alkalmával ő maga mesélte nekem, hogy akkor, s egy ideje már a pozsonyi csata évszáma, a 907-es szám lebeg a szeme előtt, mint cél. Tavaly tehát, kevesebb mint tíz méter választotta el a hihetetlennek hangzó távolság meglövésétől. Gondoljunk csak bele: ez majdnem egy kilométert jelent…
A 2019-es Visegrádi Palotajátékokon
Ugyanekkor Mónusné Ruszin Anna 643,94 méterrel állított be új világrekordot, a korábbi 619,49 métert túlteljesítve. Farkas minden alkalommal, hatalmas büszkeséggel beszél feleségéről, soha ki nem hagyva, hogy Ani Zrínyi-leszármazott, s mikor egy Zrínyi lány Zrínyi íjjal győzi le a törököket saját földjükön, az azért – valljuk be – szívet melengető érzés az egész magyar nemzet számára.
Nem egyszer fordult elő az is, hogy a törökországi győzelmet követően, Farkas a dobogó legfelső fokáról lebegtette meg szülővárosa, Hajdúnánás zászlaját….
Visszatérve a 2018-as világversenyre, meg kell említeni, hogy a Farkas csapat másik két tagja is világcsúcsot döntött, Mónus László 747,59 métert, párja, Prokaj Kiara pedig 578,5 métert lőve hagyta maga mögött a mezőnyt.
A világbajnok
Mónus József, aki mongol farkas-vadászoktól kapta a Fehér Farkas nevet, és akit azóta világszerte így ismernek, ez idáig 25 világrekorddal és 6 világbajnoki címmel ajándékozta meg, s tette büszkévé magyar nemzetünket. Véleményem szerint a lelki-szellemi nagyság egyik ismérve, hogy ilyen elképesztő sikerek mellett is szerény tudjon maradni az ember. Első találkozásunk óta már többször volt alkalmam Farkassal beszélgetni, de minduntalan meglep az a hatalmas alázat és mérhetetlen szerénység, amelyet minden alkalommal tanúsít.
Hittel vallja, hogy eredményessége nem csupán saját érdeme. Tudja, hogy a nagyfokú felkészültség (minden áldott nap ötszázat, versenyek előtt ezret lő) nem elég ahhoz, hogy legyőzze a világ legjobbjait. Ezért minden alkalommal segítségül hívja a magyar zászló tiszteletéből fakadó erőt (zászlótudat), történelmi nagyjaink, őseink szellemét és Isten vagy, ahogy ő nevezi, a Sors pártfogását. Így társul az erős kar mellé erős lélek. Egy mongol történész szerint azért lő a világon a legmesszebbre, mert tudatának ereje képes kiszárítani a levegőben a vizet nyílvesszőinek útjából.
„Nagyapám arra tanított, hogy a magyar zászlónak lobognia kell, és amíg én élek, ez a zászló mindig lobogni fog.” Ez az egy kijelentés – úgy hiszem – mindent elárul hazaszeretetről, az elődök, az ősök, a magyar múlt és történelem tiszteletéről és arról, mit is érez Mónus József a magyar nemzet iránt. Mégis, beszéljen minderről ő maga, én pedig garantálom, hogy a szíveket büszkeséggel, a szemeket könnyel telíti meg ez a bő fél óra Fehér Farkassal!
Zana Diána
A filmet készítették: Zana Diána és Mészáros Péter
Készült a Nemzetstratégiai Kutatóintézet megbízásából.
Nem sokkal az idei jubileumi Kurultáj – Magyar Törzsi Gyűlés előtt jártunk annak főszervezőjénél, a Magyar – Turán Alapítvány elnökénél, Bíró András Zsoltnál. Foglalkoztat a kérdés, hogy vajon mennyiben van jelentősége az egészséges néplélek szempontjából, hogy tudományosan bizonyított-e eredetünk, vagy esetleg fontosabb lehet az önkép, amely évszázadok során alakult ki és szilárdult meg a nemzet tudattalanjában.
Ez utóbbihoz ugyanis nem szükségeltetik tudományos bizonyítás, hiszen mondáink, mítoszaink, legendáink éltetik bennünk. A magyarokban ez a tudás évszázadokon keresztül megkérdőjelezhetetlen volt, azonban a Habsburg, majd a kommunista hatalom identitásromboló tevékenységének eredményeként mára már koránt sem az.
Kíváncsi voltam, hogy Bíró András Zsolt, aki antropológus-humánbiológusként a Természettudományi Múzeum Embertani Tárának kutatója, hogyan látja ezt a kérdést. Szerinte egy nép önmagáról alkotott képe nagyon fontos, viszont – mint mondja – minden nemzetnek annyira erős a nemzettudata, amennyire az saját közoktatásában megjelenik, ahol már a tudomány eredményeivel összhangban kellene erősíteni az identitást. Nálunk a mai napig súlyos hiányosságok vannak e téren.
A nemzeti hagyományaink ápolása ugyanakkor észrevehetően egyre nagyobb teret nyer, elégedettek azonban mégsem lehetünk, hiszen viszonylag széles rétegek tudnak nagyon keveset arról, milyen nagy tradíciókkal bír a magyarság. A Magyar-Turán Alapítvány azon dolgozik, hogy ebből a hatalmas kincsestárból minél többet színvonalasan megmutasson az embereknek, hiszen akkor lehet büszke valaki származására, ha tudja, milyen nagy kultúrából táplálkozik a nemzet, amelynek ő is része.
Bíró András Zsolt szerint nemzetet építeni az összefogást erősítő élményekkel lehet. Ez az üzenete a Kurultájnak is, amely alkalmával minden magyar nemzetrész együtt ünnepelhet a rokon népekkel, érezhetik a kultúra szépségét és az összetartozás erejét. (Az idei Magyar Törzsi Gyűlésről készült anyagunk ITT elérhető.)
Elmondhatjuk, hogy a tudományos módszerekkel történő eredetkutatás az utóbbi években az elvárásaink szerinti irányba halad. Antropológiai módszerekkel végzett vizsgálatok eredményei alapján, Bíró András Zsolt szerint megállapítható, hogy a magyarság összetétele Közép-Ázsiában formálódott több komponensből, aztán a Kaukázus előterében, majd a kelet-európai sztyeppen további elemekkel bővült, így érkezett végül a Kárpát-medencébe. A nemzettudat pedig ebből kell, hogy táplálkozzon, hiszen a magyarság különbözik a legtöbb Európai nemzettől abban, hogy van egy olyan gyökere a kultúra mélyebb rétegeiben, amely messze Keletre vezet.
Zana Diána
A filmet készítették: Zana Diána és Mészáros Péter
Készült a Nemzetstratégiai Kutatóintézet megbízásából.
Mikor a hétvégén Bugacra utaztam Európa legnagyobb hagyományőrző rendezvényére, kissé ferde szemmel néztek rám a benzinkútnál, mikor kiszálltam a kocsimból, honfoglalás-kori nomád viseletben. Bevallom, számomra is zavaró volt, hogy nem lóháton érkeztem, de amikor végre odaértem és magam mögött hagyva minden modernkori terhet, beléptem a kapun, úgy éreztem, nem is szeretnék visszatérni a 21. századba.
Ott voltam a sztyeppén, körülöttem jurták, lovak és sok-sok különböző népség a maga hagyományos vagy éppen sajátos, mégis odaillő öltözékében. A legtöbben a lelátók valamelyikére igyekeztek, hogy részesei legyenek a huszonhét rokon nép felvonulásának a seregszemlén vagy megtekintsék, ahogy a Fehér Farkas, vagyis Mónus József száz méterekre repíti nyilát, vagy átéljék az 1111 éve lezajlott dicsőséges pozsonyi csatát, esetleg láthassák a mesebeli aranyszőrű lovat, az ahal-tekét, tudományos előadások tucatjai közül válasszanak, részt vegyenek egy-egy autentikus zenei produkción, és sorolhatnám napestig.
A Kárpát-medencei magyarság és a Közép-ázsiai rokon népek zászlai, valamit Atilla király és Árpád vezér monumentális arcképe alatt száztizenkét gyalogos hagyományőrző csapat, majd mintegy háromszáz lovas vonult be az arénába. Lehet, hogy nem voltak mindannyian hiteles öltözékben, vagy akadt köztük pár huszár és jó néhány csikós is, de azt hiszem, ebben az esetben nem is a tökéletes pontosság a lényeg, sokkal inkább az, hogy immár kétszáztízezernyi látogató volt kíváncsi a Magyar Törzsi Gyűlésre és – a Kurultájnak is hála – egyre több magyar ismeri fel igazi gyökereit és tekint büszkén múltjára. Mindez pedig elengedhetetlen, először is a megmaradás, majd a felemelkedés tekintetében.
Úgy gondolom, a viszontagságos történelmünkön túl, erre a tömegesen feléledni látszó magyar öntudatra utalt a főszervező, Bíró András Zsolt, mikor a magyarságot a megmaradás népének nevezte köszöntőjében. Ugyanakkor Kövér László, az Országgyűlés elnöke kimondta, hogy mindig volt, akinek érdekében állt a magyarság múltjának meghamisítása, amely ellenében csak a lélek, a szellem és az akarat erejével őrizhetjük meg identitásunkat. Mindehhez szükség van a kulturális önrendelkezés megteremtésére is. Ennek pedig a Kurultáj a legnépszerűbb fóruma, melynek legfőbb jelképes üzenete, hogy a magyar néplélek Keleten sarjadt.
Ez a Keleten sarjadt néplélek pedig ott égett minden magyarban, aki felállva nézte végig, ahogy a felvidéki nomád világbajnok, Vermes István Koppány büszkén vágtázott körbe, a magyar lobogóval a kezében.
A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.
Legutóbbi hozzászólások