Magyarországot száz évvel ezelőtt keresztre feszítették. Franciaországban, Trianonban verték be a vasszegeket testünkbe.
Testünkbe, nem végtagjainkba, mert keresztre feszítés előtt megcsonkolták országunkat.
Kínhalálra ítéltek bennünket, mint oly sokszor írott történelmünk során.
Sokszor próbálták kiirtani a magyarokat, de ilyen, előre eltervezett és galád módon végrehajtott pusztítást soha nem végeztek korábban.
906-ban, az Árpád hazatérését követő tizenegyedik évben Európa, mai nevén az Európai Unió meghirdette a leszámolást: „Ungros eliminandos esse!” – A magyarokat el kell pusztítani!
907-ben, ezeregyszáztizenhárom éve, Európa egyesített serege – mintegy 120 ezer fővel, a kor legfejlettebb haditechnikáját felsorakoztatva zúdult Magyarországra.
Árpád csupán három-négy tüment tudott mozgósítani.
A háromszoros túlerőben lévő ellenséget őseink, Árpád vezetésével úgy megverték, elpusztítva hadvezéreket, nemes urakat, püspököket, egyházi vezetőket, hogy Lajos király is csak szerencsével menekülhetett el a pozsonyi csatából.
Ezt követően 123 évig nem tudta átlépni idegen hadsereg a magyar gyepüket.
Hős magyar vitézeink, különleges képességekkel megáldott királyaink, hadvezéreink, több mint egy évezreden keresztül a Szent Korona országát-országait vérrel és verítékkel megtartották a Kárpát-medencében.
A mai nap nem örömünnep!
Nem az összetartozás ünnepe!
A mai nap nemzetünk legfájdalmasabb gyásznapja, és egyben a tartozás napja. Az Anyaország hosszú időre cserben hagyta az elszakított részek magyarjait, megfeledkezett anyai kötelességéről. A tartozásunkat előbb le kell róni ahhoz, hogy újból összetartozhassunk!
Megbocsátani keresztényi kötelesség!
Megbocsátani csak annak lehet, aki bocsánatot kér.
Az elmúlt száz évben senki, egyetlen nemzet nem kért bocsánatot tőlünk.
A bocsánatkérés után meg tudunk bocsátani.
De megbékélni soha nem lehet, amíg a rablott területek és annak magyarjai vissza nem térnek a Szent Korona oltalma alá.
Száz éve már sírunkra dobálták a földet, de a csonkolt torzó, a magyar nemzet ebből a gödörből is kimászott. Köszönhetően azoknak a szellemi-emberi nagyságoknak, akiknek minden koron „a haza minden előtt” volt.
Ma is vannak és a jövőben is lesznek nemzetmentő magyarok.
Én, és az itt lévők egyike sem mondhat le soha egyetlen rögről sem, amelyet őseink megszereztek és megtartottak.
Nem kaptunk rá felhatalmazást, hogy lemondjunk róla, vagy eladjuk e szent földet.
A mai napon emlékezünk. Itt, az önök által bejárható stációk mutatják be azokat az ősöket és elődöket, akiknek köszönhetjük magyarságunk, és Kárpát-haza megmaradását.
A magyar nemzet főnixmadár módjára többször feltámadott. Világhatalmak megdőltek, Tatár, Oszmán, Osztrák, Német, Szovjet Birodalom. A globális pénz- és ideológiai hatalom is végnapjait éli.
Mi vagyunk! Magyarország létezik!
Gróf Apponyi Albert trianoni védőbeszédében mondotta: „Önök most megásták Magyarország sírját, de Magyarország ott lesz a temetésén mindazon országoknak, amelyek most itt megásták Magyarország sírját.”
Trianoni keresztfánk rozsdás vasszögeit tartogatjuk a globális világhatalom koporsószögeinek.
Elég volt a megalázkodásból, elég volt a földre szegezett tekintetből!
Magyarok, emeljétek fel fejeteket! Büszkén emlékezzetek az ezeregyszáz év küzdelmeire!
A csonka országban és az elszakított részeken utolsó leheletig őrizzetek minden rögöt!
Székelyek – mint oly sokszor – vigyázzátok keleti határainkat!
Nándorfehérvár ivadékai, hallgassátok a déli harangszót, amely a ti dicsőségteket hirdeti. Emlékezzetek! Ne feledjétek!
Munkácsiak, Zrínyi Ilona és Rákóczi várát vigyázzátok!
Pozsonyban ne felejtsétek, hogy voltak idők, midőn az ország szíve nálatok dobogott. Királykoronázó ünnepek, országgyűléseink emlékét, rezgéseit a Ti városotok, a mi várunk falai őrzik.
Mindig voltak és lesznek magyarok, akik munkájukat, szellemi és anyagi erejüket az ország javára fordítják és készek életüket is feláldozni a hazáért.
Ma nem életáldozatra, hanem munkaáldozatra van szükség.
Mi a mai napon Bethlen Farkas tanyáján jöttünk össze emlékezni. Bethlen Farkas öregapja volt a második bécsi döntés után Észak-Erdély kormánybiztosa.
Példát mutatni és áldozatot hozni mindenkinek megadatott. Bethlen Farkas ősei örökségét követve, tizennégy stációt építtetett tizenhét nemzetépítő és nemzetőrző magyar ember történetével. A Magyar Kálvária gravírozott réztábláinak szövegeit Zana Diána írta és szerkesztette.
Olvassátok el, és mondjátok el fiaitoknak és unokáitoknak:
Kik voltak e nagyszerű emberek!
Kik voltak vezetőink!
Kik voltak nemzetünk bástyái, világítótornyai!
A teremtő Istennek köszönöm, hogy életem alkonyát ebben a gyönyörű völgyben, Bethlen Farkas gróf szomszédságában tölthetem!
Innét küldöm üzenetem minden magyaroknak, fájdalmas kiálltással!
Töretlen hitemet Sajó Sándor megfogalmazásában itt hagyom örökül.
Uram, tudd meg, hogy nem akarok élni,
Csak magyar földön és csak magyarul;
Ha bűn, hogy lelket nem tudok cserélni,
Jobb is, ha szárnyam már most porbahull;
De ezt a lelket itthagyom örökbe
S ez ott vijjog majd Kárpát havasán
És belesírom minden ősi rögbe:
El innen rablók, – ez az én hazám!
És leszek szégyen és leszek gyalázat
És ott égek majd minden homlokon,
S mint bujdosó gyász, az én szép hazámat
A jó Istentől visszazokogom;
És megfúvom majd hitem harsonáit,
Hogy tesz még Isten gyönyörű csodát itt:
Bölcsővé lesz még minden ravatal, –
Havas Kárpáttól kéklő Adriáig
Egy ország lesz itt, egyetlen s magyar!
Trianon gyászos napja inkább a tartozás, mint az összetartozás napja – mondta dr. Papp Lajos professzor nagy erejű beszédében a nemzetünket megcsonkító békediktátum aláírásának századik évfordulóján rendezett megemlékezésen, Verőcén. És valóban, míg Horthy Miklós kormányzósága alatt a magyar gyermekek a „Hiszek Magyarország feltámadásában!” mondattal keltek és feküdtek, addig a kommunizmus és a szocializmus agymosó éveinek köszönhetően, az Anyaország magyarságának nagy része eljutott odáig, hogy a külhoni testvéreink létezéséről nem is tudott.
Sokan emlékeztünk együtt Verőcén. Fotó: Havran Zoltán / Magyar Nemzet
Csak akkor beszélhetünk majd újból teljes értékű lelki összetartozásról, ha leróttuk tartozásunkat az elszakított nemzetrészek magyarsága felé – folytatta gondolatait a Professzor úr, hozzátéve, hogy ma nem véráldozatra, hanem munkaáldozatra van szüksége a nemzetnek. Véleményem szerint, ma arra van szükség, hogy egyre több magyar ébredjen rá arra, milyen egyedülálló és nagyszerű nemzet a miénk.
Évezredek megszakítatlan folytonosságát hordozzuk génjeinkben, több mint ezer év óta őrizzük a ránk bízott földet a Kárpát-medencében. Nincs még egy ilyen mély, rétegzett és tökéletes nyelv, mint a miénk, amelynek mellérendelő szerkezete őrzi lelkünk igazi valóját, s amelyen csak meg kell szólalni ahhoz, hogy teremtsünk. Majd, ha minden magyar szívében újra felgyullad a büszkeség lángja, akkor hiszem, hogy újból képesek leszünk olyan nagy tettekre, mint történelmünk során számtalanszor.
Prof. dr. Papp Lajos és Bethlen Farkas Fotó: Havran Zoltán / Magyar Nemzet
Ennek érdekében – ahogy Papp Lajos fogalmazott – rengeteg munkaáldozatra van szükség. A Magyar Kálvária létrehozásával ebből a munkaáldozat vállalásból igyekeztünk kivenni a részünket és leróni egy kevés tartozást a Jóisten és a magyar nemzet felé. Az ötlet Bethlen Farkas, a Julianus Barát Alapítvány elnöke fejében született meg – mint mondta – isteni üzenetként, éppen úgy, ahogy tíz esztendővel ezelőtt, Trianon kilencvenedik évfordulóján a Kárpát-haza temploma megépítésének gondolata.
Farkas elgondolása nyomán, összefogásból, közös munkával és költségvállalással tizennégy gyönyörű stáció épült a Wass Albert-emlékháztól a dombtetőn magasodó Kárpát-haza templomáig vezető út mentén. Engem az a megtiszteltetés ért, hogy a magyar történelem tizenhét kiemelkedő, nemzetépítő, nemzetmentő alakjának írásos emléket állítsak. Az ő történetüket őrzik a stációkra erősített réztáblák, üzenve az utókornak, hogy mennyi heroikus hős, áldozat és dicsőség kövezte ki a magyarság útját. Nekik köszönhetjük, hogy oly sok megpróbáltatás után is itt vagyunk, ők és a hozzájuk hasonló számos neves és számtalan név nélküli magyar személyiség ad okot rá, hogy felemelt fővel, büszkén tekintsünk a jövőbe.
Dr. Hidán Csaba László régész-történésszel a Koppány és Szent István történetét bemutató stáció előtt.
A stációsor Nimróddal és Atilla királlyal kezdődik a szkíta-hun-magyar folytonosságba vetett hitünk melletti tanúságtételként, majd Árpád vezér, Koppány és Szent István király következnek. Utánuk Szent Lászlóról, III. Béláról, IV. Béláról, Hunyadi Jánosról, Mátyás királyról, Zrínyi Miklósról, Bocskai Istvánról és Bethlen Gáborról olvashatnak. Végül II. Rákóczi Ferenc, Széchenyi István, Horthy Miklós és Bethlen István zárják a sort.
A Magyar Kálvária ezentúl bármikor megtekinthető a Lósi völgyben, ahogy a Kárpát-haza temploma is mindenki előtt nyitva áll, melynek mennyezetén szimbolikusan folytatódik az évezredekkel ezelőtt megkezdett magyar út, hogy Csaba királyfi csillagösvényén keresztül Boldogasszonyunk, a Regina Hungarorum oltalma alá fusson, a magyarság égi összeköttetését hirdetve.
A Magyar Kálvária stációsora a Wass Albert-emlékháztól a Kárpát-haza templomáig vezető út mentén. Fotó: Havran Zoltán / Magyar Nemzet
A középkorban a nyilvános kivégzések során, ha eleredt az eső, azt mondták, igazságtalan volt az ítélet. Nekünk, magyaroknak nem kell ugyan efféle jelzés, hogy tudjuk, a világtörténelem egyik legigazságtalanabb ítélete sújtotta nemzetünket száz évvel ezelőtt, mégis nem sokkal 16 óra után leszakadt az ég, s belesírta mindannyiunk fájdalmát a Börzsöny dombjai közé. Mire azonban, megkondult a templom harangja, az ég kiderült és a völgy megtelt Nyerges Attila énekével, a Nélküled gyötrően szép dallamával, majd Bethlen Farkas köszöntötte a megemlékezőket és felolvasta Böjte Csaba testvér gondolatát, aki a járvány-helyzet miatt nem tudott jelen lenni, de üzenetét elküldte nekünk:
„…Imádkozom, mert nem azért neveljük fel a gyermekeinket, hogy idegen országok napszámosaiként tengessék életüket, s üresen hátrahagyott otthonaink ajtaját csapkodja a szél, hanem azért, hogy együtt e szép földön boldogok legyünk. Szeretettel kérjük Istenünket, adja meg, hogy együtt láthassuk drága szülőföldünket virágba borulni, gyarapodni, a felcseperedő fiatalokat maguk számára mosolyogva otthont építeni, kacagó, életerős gyermekeket vállalva szép családjaikban.”
Dr. Papp Lajos professzor Sajó Sándor: Magyar ének 1919-ből című versének utolsó két versszakával zárta megemlékező és gondolatébresztő szónoklatát 2020. június 4-én. Álljanak itt is e sorok, hitvallásunk gyanánt a jelenben, és útmutatásul a jövőre nézve:
Fotó: Havran Zoltán / Magyar Nemzet
Uram, tudd meg, hogy nem akarok élni, Csak magyar földön és csak magyarul; Ha bűn, hogy lelket nem tudok cserélni, Jobb is, ha szárnyam már most porbahull; De ezt a lelket itthagyom örökbe S ez ott vijjog majd Kárpát havasán És belesírom minden ősi rögbe: El innen rablók, – ez az én hazám!
És leszek szégyen és leszek gyalázat És ott égek majd minden homlokon, S mint bujdosó gyász, az én szép hazámat A jó Istentől visszazokogom; És megfúvom majd hitem harsonáit, Hogy tesz még Isten gyönyörű csodát itt: Bölcsővé lesz még minden ravatal, – Havas Kárpáttól kéklő Adriáig Egy ország lesz itt, egyetlen s magyar!
Zana Diána
Szívből köszönöm dr. Hidán Csaba Lászlónak, dr. Nemesi Attila Lászlónak és dr. Kelemen Miklósnak a stációk szövegeinek szakmai ellenőrzésében nyújtott segítségüket és köszönöm mindenkinek, aki valamilyen formában hozzájárult a Magyar Kálvária létrejöttéhez!
A magyar, történelme során mindig szeretetelvű nép volt. Otthona, a Kárpát-haza örök időktől fogva az emberi közösségek, kultúrák bölcsője, ahol évszázadokon keresztül befogadásra lelt, aki a Szent Korona eszmeiségét és fennhatóságát a magyarsággal együtt elfogadta. Így formálódhatott nemzet a lakosság helyett és – ahogy anyanyelvünk is rámutat – mellérendeltség, szeretetre épülő kultúra, ellenben a nyugati, római tudatú kultúrával, amely a hódításra, a leigázásra és a rabszolgasorba döntésre alapozta/alapozza hatalmát.
Az elnyomás messze áll, idegen a magyar néplélektől. Az őseink lelkivilágától merőben különböző szemléletmód térhódítása azonban, hol erőszakos módon, hol ármánnyal, de elhomályosította a régi, büszke kollektív magyarságtudatot. Ahogy Dr. Papp Lajos professzor fogalmaz: „A világ kifordult sarkaiból. Elhagytuk Istent, meggyaláztuk az élő Földet, testvéreinket nem szeretjük, magzatainkat megöljük. Elhagytuk a magyar szellemiséget, cserbenhagytuk őseinket.”
Hajdani egységes, Istenhívő társadalmunkban kisebbségbe kerültek a keresztények. Nyugaton sorban rombolják a katedrálisokat, nálunk „még csak” ürülnek a templomok, fogynak a hívők. Egyre inkább elfelejtjük azt is, milyen erős védelmezőt, égi segítséget kaptunk azzal, hogy Szent István királyunk Mária oltalmába ajánlotta országunkat, s vele együtt egész népünket. Ideje lenne visszatérnünk oltalmazó palástja alá, és magához az Úristenhez.
Sokan alábecsülik az ima, s főként a közös ima erejét. 2006. október 23-án reggel Dr. Papp Lajos és Jelenczki István a Kossuth térre igyekeztek az állami rendezvényre. Oda azonban nem értek, mivel egy kb. ötvenfős rendőrkordon állította meg őket, ahogy az összes többi, arra igyekvő békés polgárt is. A rendőrök maszkot viseltek, ruhájukon sem rangjelzés, sem egyéb megkülönböztető jelzés nem volt. Egy idő múlva már több száz emberre, majd ezresre dagadt a feltartott tömeg, amely egyre nyugtalanabbá vált. A professzor eléjük állt, hogy lecsillapítsa őket, de a rendőrök ütni-vágni kezdték. Az embereknek sem kellett több, elszabadult a pokol.
Ekkor azonban isteni csoda történt. Dr. Papp Lajos arra kérte az előtte állókat, hogy adják tovább a kérést és mondjanak el közösen, hangosan egy Miatyánkot a rendőrök lelki üdvéért. Az emberek elkezdték az imát és „mint a háborgó tenger mikor elsimul, minden békés lett.” A professzor elmondása szerint, a vele szemben álló két rohamrendőr maszkja mögül folytak a könnyek, s amelyik az előbb még őt verte, mozdulatlanná vált.
Akkor, ott megmutatkozott az ima ereje, amelyet azóta is minden évben segítségül hív az Ima Magyarországért közösségeDr. Papp Lajos professzor főszervezésében, Bethlen Farkas volt verőcei polgármesterrel és Maczkó Mária énekművész közreműködésével Verőcén, a Lósi-völgyben. Felekezettől függetlenül, a déli harangszót követően, áldást kérve Magyar Nemzetünkre és Hazánkra, a jelenlévők közösen szólítják meg Istent a Kárpát-medencei magyarság összetartozásának jelképe, a Kárpát-haza Temploma előtti réten.
Idén verőfényes napsütésben, az együvé tartozással a szívünkben igazi ünnep volt az ott lét. A közös ima előtt volt alkalmam sok emberhez, kisebb csoporthoz is odamenni, és örömmel tapasztaltam, hogy mindenki mosolyogva, kedvesen fogadott, szólt pár jó szót, ami tudjuk, gyógyír a léleknek. Milyen más lenne a világ, ha ez a mosoly nem tűnne el az arcunkról a hétköznapokban sem, ha nem türelmetlenül és gorombán, hanem szeretettel fordulnánk más emberek felé, még akkor is, ha ők nem így tesznek.
A kizökkent világunkat csak akkor tudjuk helyreállítani, ha visszatérünk gyökereinkhez, ősi kultúránkhoz, az Istenhithez és a legmagasabb szintű szeretet gyakorlásához. „Ez nem más, mint az agapé – mondja Dr. Papp Lajos professzor, – az ingyen kegyelem adásának képessége. Az ingyen kegyelem azt jelenti, ha velem bárki bármi rosszat tesz anélkül, hogy helyrehozná, én akkor is szeretem. […] Erre a szintre kell visszakerülnie a magyarságnak. Mert minden, ami szétszakít, legyen az párt, vallás, az a magyar érzelem- és gondolatvilágtól távoli. Egy Istenünk, egy Nemzetünk, egy Hazánk van. Összefogni Istennel és magyar a magyarral! Ez a feladat!” A régiek szerint „minden egy, és egy minden, s csak az egy teremtetlen”. A magyar címeren és rovásírásunkban a kettős kereszt jelentése az EGY, Isten neve is. Ehhez az Istenhez kell visszatérnünk!
A felismerés az első lépés – szokták mondani, ha ez megtörtént, jön a neheze, mert ahhoz, hogy képesek legyünk Jézus parancsa, a szeretet parancsa szerint élni és eszerint fordulni egymás felé, először önmagunkban kell rendet tennünk. Nekem ehhez – úgy érzem – a legtöbb segítséget az a „Megbocsátás ima” adja, amely ma elhangzott a Lósi-völgyben, s amely a következő:
Megszabadítom magam a gyűlölettől a megbocsátás és a szeretet által. Megértem, hogy a szenvedés, ha elkerülhetetlen, azért van, hogy elindítson a dicsőség felé. Megértem, hogy minden összefügg egymással, minden út találkozik egymással, minden folyó ugyanabba a tengerbe ömlik. Ezért ebben a pillanatban a megbocsátás eszköze vagyok. Az elkövetett bűnök megbocsátásáé, azé is, amit ismerek, és azé is, amit nem ismerek.
A könnyeket, amelyek elöntöttek – megbocsátom.
A fájdalmakat és csalódásokat – megbocsátom.
Az árulásokat és hazugságokat – megbocsátom.
A rágalmakat és intrikákat – megbocsátom.
A gyűlöletet és üldöztetést – megbocsátom.
Az ütéseket, amelyek megsebeztek – megbocsátom.
A széttört álmokat – megbocsátom.
A megölt reményeket – megbocsátom.
Az elhidegülést és féltékenységet – megbocsátom.
A közönyt és rosszindulatot – megbocsátom.
Az igazságosság nevében elkövetett igazságtalanságot – megbocsátom.
Az egész világot, minden rosszal együtt – megbocsátom.
Önmagamnak is megbocsátok, hogy a múlt nyomorúságai ne nyomják többé szívemet. A bánat és a neheztelés helyére a megértést és az együttérzést teszem. A felháborodás helyére a zenét teszem, amely lelkemből árad. A fájdalom helyére a feledést teszem. A bosszú helyére a diadalt teszem. Képes leszek szeretni minden szeretetlenség fölött, adni akkor is, ha mindentől megfosztanak, örömmel dolgozni minden akadály ellenére, kinyújtani a kezem még a legnagyobb magányban és elhagyatottságban is. Felszárítani a könnyeimet akkor is, ha zokogok, és hinni akkor is, ha nem hisznek bennem. Uram, kérem, hogy nekem is bocsássanak meg! Ugyanígy nemzetem is nyerjen megbocsátást!
Még ha az egyes ember ritkán is fordul imádsággal Istenhez, – talán nem sokan tudják –, de nincs még egy nemzet a világon, aki annyit fohászkodik kollektíve, saját sorsa érdekében, mint a magyar. A Himnuszunk ugyanis, műfaját tekintve nem himnusz, hanem imádság, mégpedig közbenjáró ima. Ahányszor elmondjuk vagy elénekeljük – történjen az sporteseményen, nemzeti ünnepen, iskolai ünnepségen vagy bármilyen eseményen, rendezvényen – Isten közbenjárását kérjük népünk megsegítésére. Még akkor is, ha ezt nem tudatosan tesszük. Az Úr pedig, mindig meghallja az imát.
A 2006-ban történt brutális cselekmények óta, immár tizenkettedik esztendeje, minden évben Gyümölcsoltó Boldogasszony napján, vagy az ahhoz legközelebb eső vasárnapon összegyűlnek a magyar nemzetért közösen imádkozni kívánók, megmutatva, hogy az erőszakkal szemben, Isten békés útját választani az egyetlen lehetőség, melynek kizárólagos eszköze az imádság.
A Kárpát-haza Temploma
Dr. Papp Lajos szívsebész professzor és Jelenczki István filmrendező 2006. október 23-án együtt indult a Kossuth térre ünnepelni, mikor a Nádor utcában rendőr-sorfal állta útjukat. Egy idő múlva már több száz emberre, majd ezresre dagadt a feltartott tömeg, amely egyre nyugtalanabbá vált. A professzor eléjük állt, hogy megnyugtassa őket, de a rendőrök ütni-vágni kezdték. Az embereknek sem kellett több, elszabadult a pokol…
Ekkor azonban isteni csoda történt. Dr. Papp Lajos arra kérte az előtte állókat, hogy adják tovább a kérést és mondjanak el közösen, hangosan egy Miatyánkot a rendőrök lelki üdvéért. Az emberek elkezdték az imát és „mint a háborgó tenger mikor elsimul, minden békés lett.” A professzor elmondása szerint a vele szemben álló két rohamrendőr maszkja mögül folytak a könnyek, s amelyik az előbb még őt verte, mozdulatlanná vált.
Akkor, ott megmutatkozott az ima ereje, amelyet azóta is minden évben segítségül hív Dr. Papp Lajos professzor vezetésével az Ima Magyarországért közössége, Verőcén a Lósi-völgyben. Felekezettől függetlenül, a déli harangszót követően, áldást kérve magyar nemzetünkre és hazánkra, közösen szólítják meg Istent a jelenlévők a Kárpát-medencei magyarság összetartozásának jelképe, a Kárpát-haza Temploma előtti réten.
Az apró, búzaszem alakú templomot egyik történelmi egyház sem szentelte fel, mivel „pogány jelképek” is díszítik. Emese álma egy üvegrelief formájában és a csillagösvény is megjelenik falain, melyek magyar őstörténetünk fontos elemei, így – kereszténységünk mellett is – magyar identitásunk szerves részét képezik. A ferences Kovács Bánk atya szavaival élve: „A kereszténység nem ellensége volt őseink hitének, hanem megszentelője.”
A Lósi-völgyet idén is Maczkó Mária csodálatos énekhangja töltötte be, miközben az emberek egymás kezét fogva körben álltak. Dr. Papp Lajos professzor Makovecz Imre szavait idézte, aki az első Ima Magyarországért keretei között szólalt fel, egy ideje pedig már odafentről kéri Isten közbenjárását hazánk feltámadásáért. A közös imádságot követően a Boldogasszony Anyánk, a Himnusz, majd a Székely Himnusz dallama, a magyarság oltalmazó Nagyasszonyához és Istenhez intézett könyörgésként hagyta el az ajkakat, s visszhangzott a völgyben.
Az imára érkezők.
A magyarság ősi kultúrával rendelkező nép, amely súlyos amnéziában szenved. Elfelejtettük történelmünket, nem látjuk értékeinket, évszázadok során gyökértelenné váltunk. Akinek pedig nincs múltja, annak jövője sem lesz. Mégsem olyan borús a helyzet, lassan, de biztosan ébredezik a nemzet. A magyarok keresik eredetüket, keresik Istent. És amíg minden évben lesz pár száz ember, aki Verőcén nemzete jövőjéért és igazságáért imádkozik, addig remény is van. Talán a nemzeti ébredés bimbója nem is olyan soká szárba szökken, s ki tudja, előfordulhat, hogy pár év múlva már el sem fér majd az imádságos tömeg a Lósi-völgyben.
A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.
Legutóbbi hozzászólások