Huszonöt év elteltével láthatta újra a közönség Jelenczki István, Magyar Örökség-díjas filmrendező portréfilmjét Izsák Imre csillagászról, égi mechanikusról az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
Jelenczki István, Magyar Örökséd-díjas filmrendező, az MMA rendes tagja / Fotó: Mészáros Péter
„Magyarország szellemi nagyhatalom, még akkor is, ha ezt egyesek igyekeznek elhazudni“ – jelentette ki a film rendezője a vetítés előtt. Ezt a kijelentést támasztja alá a kétrészes alkotás is, mely egy olyan magyar tudós életművét tárja a néző elé, aki csekély harminchat éve alatt világszintű szakmai elismerésre tett szert, halála után pedig krátert neveztek el róla a Holdon. A Hold túlsó oldalán című film 1998-tól 2000-ig készült, majd a Duna televízió egyszer tűzte műsorra, azóta nyilvánosan nem láthatta a közönség, holott hiánypótló alkotásról van szó, amely nemzetünk kevésbé ismert nagyját kívánná beemelni a köztudatba.
A portréfilm első részében Izsák gyerekkorát, családi hátterét, majd az iskolai éveket ismerhetjük meg, mégpedig a Jelenczki Istvánra jellemző precíz alapossággal, figyelve a részletekre. Számos barát, iskolatárs, valamint nővére szólal meg, ami által árnyalt jellemrajz és fejlődéstörténet bontakozik ki a szemünk előtt. Nem volt ritka a XX. században, hogy a magyar zsenialitás érvényre jutására csak a külföld adhatott teret. Izsák Imre az 1956-os szabadságharcot követően Ausztriába disszidált, majd Svájcban, később pedig Amerikában szerzett magának nevet a szakmában. „Milyen jó volna, ha a XX. századi magyar sors nem lenne jellemző a XXI. századra“ – mondta a rendező, aki a filmet ezúttal nem csupán Izsák Imre, hanem az azóta elhunyt Bényi Zoltán, valamint Magda Sára emlékének is ajánlotta. Előbbi a zalaegerszegi Izsák Imre Általános Iskola egykori igazgatója, aki Jelenczki Istvánnal közösen állította össze az Izsák Imréről szóló, dokumentumokat és visszaemlékezéseket tartalmazó kötetet A Hold túlsó oldalán címmel. A könyv mondhatni írásos, ugyanakkor bővített változata a filmben elhangzottaknak. Magda Sára szinkrontolmács – aki szintén nincs már köztünk – angol fordítóként, valamint az amerikai forgatási helyszínek előkészítésével vett részt a film elkészülésében.
Izsák Imre Gyula csillagász, égi mechanikus / Kép: http://www.izsakimrealtalanosiskola.hu
Izsák gyermekkorára a II. világháború vetett árnyékot, a zalaegerszegi születésű fiút kitűnő matematikai képességei miatt szülei az esztergomi Görgey Artúr Műszaki Hadapród Iskolába küldték, 1944-ben azonban az egész hadapródosztályt Németországba hurcolták, ahol tizenöt évesen hadifogságba esett. Fiatal felnőttként az érdeklődése egyértelműen a csillagászat felé fordult, s a híres Eötvös-kollégium diákjaként az égi mechanikával kezdett foglalkozni. A filmben egykori kollégista társak is megszólalnak; megtudjuk, hogy még hallgató korában a Konkoly Thege Miklós által alapított obszervatórium asszisztense majd az egyetem elvégzése után, munkatársa lesz. A csillagvizsgálóban Detre László és Balázs Júlia mellett, huszonkét évesen már aspiráns. Ahogy Jelenczki István is hangsúlyozta, Izsák zseni volt, aki tudását Magyarországon szerezte meg, kibontakoztatni azonban csak Amerikában tudta. Az égi mechanikán belül a műhold- és rakétapályák elméletével foglalkozott, a téma gyakorlati alkalmazására viszont Magyarország kapcsolatai nem adtak lehetőséget. Ahhoz, hogy tudományos munkáját folytathassa, el kellett hagynia otthonát.
Svájcba utazott, ahol a zürichi csillagvizsgálóban kapott állást, emellett egyetemi hallgatókat oktatot. Műholdak pályaszámításával kapcsolatos eredményeire felfigyelt a nemzetközi szakma, Cincinnatibe, majd Cambridge-be hívták. A filmben német és angol ajkú kollégái mind elismeréssel nyilatkoznak róla, nemcsak kiváló tudósnak, de nagyszerű embernek is tartották. A világhírnevet az Egyenlítő alakjának pontos meghatározása hozta el számára, melyet a műholdak mozgásának megfigyelt adataiból számított ki. Mindezzel a tudományos érdeklődés középpontjába került; könyvet írt, a Harvardon tartott előadásokat, valamint a NASA tudományos főmunkatársa lett. A szakmai pályafutás mellett a film második részében nagy hangsúlyt kap a magánélet is, megjelenik a feleség, Emily, akivel csupán három évnyi házasélet adatott meg számukra. Kisfia, Endre (Andrew) egy éves sem volt, mikor édesapja Párizsba utazott egy nemzetközi konferenciára, ahol hotelszobájában szívrohamot kapott, és elhunyt. Legalábbis a hivatalos álláspont ez. A filmben megszólaló gyermekkori barát, aki azóta egy, a NASA űrkutatását segítő eszközt feltaláló mérnök lett azonban elgondolkodtató nyilatkozatot tesz az utolsó percekben, miszerint nem lehetünk biztosak abban, hogy Izsák Imre halála természetes volt.
Emlékezetéhez nagyban hozzájárul Jelenczki István portréfilmje, valamint a Bényi Zoltánnal közösen kiadott kötet. Munkássága alapján, később több angol nyelvű szakkönyv is napvilágot látott. A közönség soraiban ülő Dr. Érdi Bálint csillagász, égi mechanikus, egyetemi tanár beszámolt róla, hogy az ELTE Természettudományi Kar Csillagászati Tanszék obszervatóriumát Izsák Imréről nevezték el, mintegy példaképként állítva személyét a jövő csillagászai elé. Ahogy Jelenczki István is elmondta, filmje a mindenkori magyar géniuszt mutatja fel. A rendező alkotásával legközelebb József Attila születésének százhuszadik évfordulója alkalmával találkozhat a közönség az Urániában. Az Eszmélet után – Elégia József Attiláról című négy részes filmet április 12-én és 13-án vetíti a filmszínház.
Zana Diána
A borítókép Dr. Izsák János gyűjteményéből származik. Forrás: zaol.hu
Hatvanöt éve végezték ki Tóth Ilonát, Jelenczki István róla készült filmje az Uránia műsorán.
„Az 1970-es évek második felében én is olvastam a szamizdat irodalomban megjelent 1956-os harcok igaz történetét. Ez szembesített azzal, hogy milyen hazug és meghamisított magyar történelmet tanítottak a korosztályomnak” – mondja Jelenczki István Magyar Örökség-díjas és MMA Nagydíjas filmrendező, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, akivel Tóth Ilonáról készített filmjéről beszélgettünk annak kapcsán, hogy az ’56-os mártír medikát hatvanöt éve végezték ki.
Az Uránia Nemzeti Filmszínház Tóth Ilona kivégzésének hatvanötödik évfordulóján, június 28-án tűzte műsorára a „Tisztítótűz tetején álltunk” – Tóth Ilona drámája című dokumentumfilmet. Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni kádári megtorlás koncepciós perei közül az egyik legbotrányosabb eljárásban ítélték halálra a mindösszesen huszonnégy esztendős nőt, aki 1932. október 23-án született, és 1957. június 28-án felakasztották. Jelenczki István az ’56-os események hiteles történetének feltárására vállalkozva alkotta meg a „Népek Krisztusa, Magyarország” 1956 című négy részes dokumentumfilmjét, melynek folytatása, az ötödik része a Tóth Ilona-film. A rendező fontosnak tartja a történeti előzményeket, amelyek Pongrátz Gergelyhez, a Corvin-köziek második parancsnokához vezetnek.
„Hazajövetele után létrehozta az azóta is egyetlen ’56-os múzeumot, amely 1999-ben nyílt meg. A megnyitó ünnepség után, hármasban; Pongrácz Gergely, Papp Lajos szívsebész professzor és jómagam beszélgettünk. Gergely kora délutántól estébe húzódóan mesélt a csodálatos tizenhárom napról, a harcokról, a személyesen átélt tragédiákról. Feloldódva, már-már baráti hangulatban, olyan háttéradatokat is elmondott, amelyek az általa írt „Corvin köz 1956” című könyvben nem voltak benne. Ez a személyes találkozás győzött meg arról, hogy nekem róla, vele és 1956-ról filmet kell készítenem” – avat be Jelenczki István, majd további meghökkentő részleteket árul el. Mint mondja, a 2002-ben megírt szinopszis munkacíme „Igazság és hamisítás” volt, és amikor a forgatókönyv-tervezetet elküldte Pongrácz Gergelynek, a következő választ kapta: „Miért akarod, hogy mindketten börtönbe kerüljünk? De tudod mit? Készítsük el a filmet!”
„A forgatás 2004-ben kezdődött, magánerőből, és 2005-ben egy magát megnevezni nem kívánó polgári egyesület támogatása tette lehetővé, hogy folytatódjon. A befejezéshez ismét az önerők és tartalékok teljes kimerítése révén jutottam el. A címváltozást az tette szükségessé, hogy a forgatás során olyan drámai megélt sorsokat rögzítettem, amelyeken keresztül nemcsak a személyek, hanem a haza vált – immár másodszor –, a XX. század keresztáldozatává” – mesél tovább a rendező, később pedig rátér arra, mi szolgáltatta az inspirációt, hogy Tóth Ilona történetét is feldolgozza: „M. Kiss Sándor és leánya Kiss Réka (a filmben megszólaló történészek) akkor álltak a könyvük befejezése előtt, amikor az előző részeket forgattam. A kötet „A csalogány elszállt” címen jelent meg. M. Kiss Sándor hallatlanul intenzíven benne élt a Tóth Ilona-ügyben. Az egyik forgatási szünetben azt mondta; nem bírja ki, hogy el ne mondja. Leült a kamera elé, és egy óra huszonhat percben előadta kutatásaik eredményét, amivel engem – bevallom őszintén – teljesen bevont ebbe az örvénybe. Érvelésének a logikája, tisztasága számomra egyértelművé tette, hogy erről filmet kell forgatnom.”
Így készült el önerőből a „Tisztítótűz tetején álltunk” című film. Az ’56-ról szóló alkotásokat a Duna Televízió akkori osztályvezető szerkesztője nem engedett műsorra tűzni. „A következőket mondta a szemembe: Amíg én ebben a pozícióban vagyok „A népek Krisztusa Magyarország” 1956 nem fog lemenni a Duna tévében” – idézi fel Jelenczki István, aki szerint már a cím is veszélyes. A Duna az incidens után hat évvel adta le a filmet. Az ’56-os szabadságharcot is azért kellett eltörölni – mondja a rendező, aki szerint ebben Washington éppen úgy érdekelt volt, mint Moszkva – mert nem lehetett Magyar út, ahogy ma sem. „A tudatos történelemhamisítás nemcsak az elmúlt évszázadokra érvényes, hanem a közelmúltbeli és a jelenkori eseményekre is igaz. Az agymosás, a hamis tudat képzése és kialakítása rendkívül hatékony. Mérhetetlen anyagi és infrastrukturális erők állnak mögötte, olyan erők, amelyeket elképzelni sem tudunk” – mondja. Kérdésemre, hogy ma mennyire érzékeny a társadalom erre a témára, lehangoló választ kapok: „a többség észre sem veszi, sőt boldogan asszisztál ahhoz, hogy a vágóhídra vezessék. Mindent elkövetnek, hogy ne légy, ne lehess a saját történelmi öntudatodba ágyazódóan önmagad; sem nemi, sem faji, sem nemzeti önazonosság nem kell. A parancs: mindent eltörölni.”
A film – mint Jelenczki István munkáinak legnagyobb része – állami támogatás nélkül készült el, díszbemutatója 2008-ban volt az Urániában, a Duna televízió egyszer tűzte műsorra, a Magyar Művészeti Akadémia beválogatta 100 dokumentumfilmjébe. A vidéki, kisebb közösségekbe azonban sokszor hívták, ahogy a rendező egy korábbi beszélgetésünk során fogalmazott; filmjeinek híre szájról szájra, lélektől lélekig terjed. „2009-2010 tájékán megkerestük a Semmelweis Egyetem diákönkormányzatát, hogy szívesen levetítenénk a Tóth Ilonáról készült filmemet, hiszen arról a hatodéves medikáról van szó, akit már akkor, az ő idejében nagyra tartottak tanárai, professzorai, és egy beteljesült orvosi pályát képzeltek számára. A szobra ekkor már ott volt, az egyetem előtt. A vetítés megvalósult a Semmelweis Egyetem központi épületének hatalmas dísztermében. A több száz fős teremben, a hallgatók talán tízen voltak jelen, és körülbelül húszan, harmincan lehettek azok az idős kortársak, akik ismerték, szerették Tóth Ilonát” – számol be a rendező, aki úgy véli, hogy 1957 óta, a mai napig el lehetett és lehet hitetni a társadalom jelentős hányadával, hogy az igaz nem igaz, és hogy aki ártatlan, az nem ártatlan.
„Mivé lettél Árpád büszke népe? / Mivé lettél nemzetem, ó magyar?” Így kezdődik a vers, amelyet Tóth Ilona tizennégy esztendős korában írt Ébresztő címmel. Jelenczki István is felteszi a kérdést, és nemcsak filmjében. Beszélgetésünk végén, mintegy kitekintésként sorolja: „Ki és kik szolgálják a hamis tudat, a meghamisított történelmi tudat bebetonozását, és legfőbb kérdés, hogy miért, milyen érdekből? Tudunk-e szembenézni azzal, hogy hamis, manipulált a magyar őstörténet, hogy évezredes, évszázados és jelenkori manipulált történelmi tudatunk van? El tudunk-e jutni a Nimród, Hunor, Magor önazonosságáig? El tudunk-e jutni a szkíta, hun, avar, magyar folytonosság felismeréséig? El tudunk-e jutni a felismerésig, hogy most is hazudnak, és visszaélnek mindennel, sőt felhasználják, kiforgatják, és Mammon istenének feláldozzák mindazt, ami a magyar szerves, mellérendelés elvére épülő műveltség alapja évezredek óta? Tudjuk e mi történik most velünk?”
Mint nemzeti kultúránk számos területén, úgy a filmművészet esetében is nagy hiányosságokkal küzdünk. A magyarság számára kiemelkedő tartalommal bíró, a nemzeti öntudatot erősítő alkotások a háttérbe szorulnak, nem kapnak akkora nyilvánosságot, mint szükséges lenne, vagy legtöbb esetben – megfelelő támogatás nélkül – el sem készülnek. Ismerve „Az Igazság soha nem késő„, a „Háború a nemzet ellen„, a „Népek Krisztusa, Magyarország”, az „Égi Élő Igazság„, az „ÖN-TÉR-KÉP„, vagy a „Nem, nem, soha” című filmeket (persze lehetne folytatni a sort), igazán vártam, hogy alkotójukkal, Jelenczki Istvánnal beszélgethessek a magyar kultúra, a magyar filmművészet helyzetéről, a Szent Korona igazságáról, a néplélek gyógyulásának lehetőségeiről.
Jelenczki István Magyar Örökség-díjas és MMA Nagydíjas filmrendező, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja több filmjét önerőből valósította meg, ugyanis fő mozgatórugója minden esetben az igazságkeresés, és mint tudjuk, az igazság feltárását a hatalom többnyire nem kívánja támogatni. Független rendezőként, dokumentumfilmjein keresztül több mint négy évtizedes alkotómunkával a háta mögött a magyar nemzettel szemben elkövetett aljasságok, igazságtalanságok, a valós nemzeti múlt elpalástolása ellen lép fel, és igyekszik felmutatni az igazságtétel lehetőségét a körülmények, az ok-okozati összefüggések és a következmények részletes feltárása által, amely elengedhetetlen a néplélek gyógyulása érdekében.
Első beszélgetésünk, a filmünk felvétele óta többször felkerestem már, és mindig tudtam, mire számíthatok: egyenes, gerinces beszédre, megalkuvás és tabuk nélkül kimondott gondolatokra, az igazság konzekvens képviseltére, melyet átitat az a fajta magyar lelkület, amely történelmünk kimagasló alakjait is jellemezte, akik számára mindig a haza állt az első helyen. Jelenczki István olyan alkotó, aki a filmművészet területén – ahol a művészeti ágak közül talán a leginkább jelentkezik a burkolt magyarellenesség – az igazi magyar kultúra, műveltség, hagyomány és örökség mellett áll ki, mindezt a szentistváni eszmeiséget értő és átérző magatartással.
A Szent Korona-eszme, a Szent Korona-tan és a történeti alkotmány szerves egységét kulcsfontosságúnak tartja a magyarság jövőjének szempontjából, amely a megtartva-megváltoztatva elv alapján a mindenkori erkölcsi mintázat és hagyományrendszer szerint ötvöződött a joggal, ettől szerves és emiatt állta ki a történelem idejét. Talán, ha ma is a Szent Koronára esküdnének a politikai vezetők és a jog a Szent Koronára hivatkozva hozná meg döntéseit, az általános morál is magasabb szinten lenne. Mi nem Káin és Ábel népe vagyunk – állítja –, s ha semmi mást nem tanítanának az iskolában, csak a mellérendelés elvét, amelyen a nyelvünk, a műveltségünk, a természethez való egykori viszonyulásunk, a Szent Korona-tan és a történeti alkotmány is nyugszik, az a bizonyos nemzeti ébredés jóval nagyobb létszámban megtörténhetne.
Hittel vallja, hogy a magyarság nem legyőzhető, de vissza kell találnia ahhoz a fajta nemességhez, amely nem kutyabőrt és vagyont jelent, hanem egy belső, értékeiben tiszta minőséget; mert ma nem vagyunk jelen a saját sorsunkban, életünkben, történelmünkben. Dacos ember, aki keményen küzd az elveiért, mégis könnybe lábad a szeme, ahogy a Szent Korona 1790-es visszatéréséről mesél, mikor a diadalmenetet minden állomáson virágfüzérekkel fogadták, s azt kiabálták: „Éljen a szabad, független Magyarország!” Az igazságkeresés esetében nem más, mint a valós magyar történelem feltárása. „Vissza kell vennünk az őstudást, a történelmünket, melyet manipulatív módon elhazudtak, elferdítettek, eltorzítottak” – emlékeztet a nemzetet egy fához hasonlítva, melynek saját belső identitásrendszere, egy olyan lelki gyökérzete van, amely évszázadról évszázadra megújult. Azonban, ha ezt az érháló rendszert elszakítják, akkor a magyarság több tízezer éves múltra visszatekintő nemzetfája elsatnyul, és akár el is pusztulhat.
Alkotásai nemzettudat formáló jelentőséggel bírnak. Trianon-filmje, amely szintén a hivatalos támogatási rendszeren kívül készült el, talán az egyetlen átfogó és alapos dokumentumfilm, amely az 1920-as nemzettragédiánkról született. A közszolgálati televízió mégsem tűzte műsorra. Mi lehet ennek az oka? „A betiltott Trianon-filmem esetében nem az én személyemet, hanem az igazságot hallgatják el, amelyet egyébként a mai napig nem lehet kimondani” – állítja a rendező, aki alcímként II. Rákóczi Ferenc fejedelem gondolatát választotta, miszerint „Isten az igaz ügyet nem hagyja el”. Mi sem bizonyítja e mondat igazát jobban, mint a magyar történelem, mely során számtalanszor próbálták kiirtani népünket, sikertelenül. Ez a törekvés Trianonnal érte el az egyik csúcsát, mely nem is nemzetgyilkossági kísérlet, hanem gyakorlat volt – szögezi le Jelenczki István, aki szerint ez a gyakorlat a mai napig is zajlik a háttérben. Sokszor emlegeti az általa „csak azért is és mégis” magatartásként jellemzett alapállást, amely a magyarságot mindezek ellenére megtartotta a Kárpát-medencében, hiszen – ahogy fogalmaz – ez az, ami szembemegy mindennel, ami a világban folyik. Úgy véli, ez nemzetünk sorsa, azonban látványosabb lenne a megmaradásunk folyamata, ha minél többen ráébrednének arra, hogy az országot nem a pártok – melyek képviselői a nemzet szolgái – hanem az állampolgárai tartják meg.
A filmrendező szerint a szakralitás maga a rend, de a rend maga a szakralitás; a kettő nem létezhet egymás nélkül. Mindezt öt évig tartó munka során a családállítás vagy rendszerállítás pszichológiai módszerének segítségével, pszichiáter feleségével, Zseni Annamáriával fel is tárta a magyar nemzetre vonatkozóan, melynek eredményét az ÖN-TÉR-KÉP című filmjében adta közre 2016-ban. Megállapította, hogy a magyar néplélek gyógyulásához két elem elengedhetetlenül szükséges: a magyar nemzet, a szakralitás és a rend egysége, természetes jelenléte, valamint a múlt igazságtalanságainak, a bűnöknek, rémtetteknek feltárása és feloldása. A Trianon-film éppen a magyarság ellen elkövetett legnagyobb igazságtalanságot tárja fel, ami a leírtak alapján szintén gyógyszer lehetne a nemzet lelke számára. Ennek érdekében pedig nemcsak ajánlott, de kötelező volna minden magyar embernek látnia.
Zana Diána
A filmet készítették: Zana Diána és Mészáros Péter
A 2006-ban történt brutális cselekmények óta, immár tizenkettedik esztendeje, minden évben Gyümölcsoltó Boldogasszony napján, vagy az ahhoz legközelebb eső vasárnapon összegyűlnek a magyar nemzetért közösen imádkozni kívánók, megmutatva, hogy az erőszakkal szemben, Isten békés útját választani az egyetlen lehetőség, melynek kizárólagos eszköze az imádság.
A Kárpát-haza Temploma
Dr. Papp Lajos szívsebész professzor és Jelenczki István filmrendező 2006. október 23-án együtt indult a Kossuth térre ünnepelni, mikor a Nádor utcában rendőr-sorfal állta útjukat. Egy idő múlva már több száz emberre, majd ezresre dagadt a feltartott tömeg, amely egyre nyugtalanabbá vált. A professzor eléjük állt, hogy megnyugtassa őket, de a rendőrök ütni-vágni kezdték. Az embereknek sem kellett több, elszabadult a pokol…
Ekkor azonban isteni csoda történt. Dr. Papp Lajos arra kérte az előtte állókat, hogy adják tovább a kérést és mondjanak el közösen, hangosan egy Miatyánkot a rendőrök lelki üdvéért. Az emberek elkezdték az imát és „mint a háborgó tenger mikor elsimul, minden békés lett.” A professzor elmondása szerint a vele szemben álló két rohamrendőr maszkja mögül folytak a könnyek, s amelyik az előbb még őt verte, mozdulatlanná vált.
Akkor, ott megmutatkozott az ima ereje, amelyet azóta is minden évben segítségül hív Dr. Papp Lajos professzor vezetésével az Ima Magyarországért közössége, Verőcén a Lósi-völgyben. Felekezettől függetlenül, a déli harangszót követően, áldást kérve magyar nemzetünkre és hazánkra, közösen szólítják meg Istent a jelenlévők a Kárpát-medencei magyarság összetartozásának jelképe, a Kárpát-haza Temploma előtti réten.
Az apró, búzaszem alakú templomot egyik történelmi egyház sem szentelte fel, mivel „pogány jelképek” is díszítik. Emese álma egy üvegrelief formájában és a csillagösvény is megjelenik falain, melyek magyar őstörténetünk fontos elemei, így – kereszténységünk mellett is – magyar identitásunk szerves részét képezik. A ferences Kovács Bánk atya szavaival élve: „A kereszténység nem ellensége volt őseink hitének, hanem megszentelője.”
A Lósi-völgyet idén is Maczkó Mária csodálatos énekhangja töltötte be, miközben az emberek egymás kezét fogva körben álltak. Dr. Papp Lajos professzor Makovecz Imre szavait idézte, aki az első Ima Magyarországért keretei között szólalt fel, egy ideje pedig már odafentről kéri Isten közbenjárását hazánk feltámadásáért. A közös imádságot követően a Boldogasszony Anyánk, a Himnusz, majd a Székely Himnusz dallama, a magyarság oltalmazó Nagyasszonyához és Istenhez intézett könyörgésként hagyta el az ajkakat, s visszhangzott a völgyben.
Az imára érkezők.
A magyarság ősi kultúrával rendelkező nép, amely súlyos amnéziában szenved. Elfelejtettük történelmünket, nem látjuk értékeinket, évszázadok során gyökértelenné váltunk. Akinek pedig nincs múltja, annak jövője sem lesz. Mégsem olyan borús a helyzet, lassan, de biztosan ébredezik a nemzet. A magyarok keresik eredetüket, keresik Istent. És amíg minden évben lesz pár száz ember, aki Verőcén nemzete jövőjéért és igazságáért imádkozik, addig remény is van. Talán a nemzeti ébredés bimbója nem is olyan soká szárba szökken, s ki tudja, előfordulhat, hogy pár év múlva már el sem fér majd az imádságos tömeg a Lósi-völgyben.
Ahogy az egyes ember tudatalattija elraktározza a múltbeli történéseket, sérelmeket, megrázkódtatásokat, úgy egy nemzet kollektív tudattalanja is őrzi saját történelmének lenyomatait. A negatív élmények pedig valamilyen formában újból és újból felbukkannak az idő folyamán mindaddig, amíg meg nem oldódnak, fel nem oldódnak. Ezek a megoldott, illetve meg nem oldott problémák határozzák meg egy nemzet lelkiállapotát. Jelenczki István, legújabb filmjében – pszichiáter feleségével, Zseni Annamáriával és kutatócsoportjukkal – egy pszichológiai módszer, az ún. családállítás vagy rendszerállítás technikájával tárja fel a magyar nemzet jelenlegi lelkiállapotát, és mutat rá az öngyógyítás lehetőségére.
Jelenczki István, filmrendező, képzőművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja
Mikor tavaly nyáron először megnéztem az ÖN-TÉR-KÉP című filmet, nem túlzok, ha azt mondom, sokkos állapotban hagytam el a filmszínház épületét. Annyira erős érzelmi hatást gyakorolt rám, hogy napokig más sem járt a fejemben, mint a magyar nemzet feltárt lelkiállapota, illetve a kiút keresési lehetőségek. Mivel elsőre az érzelmi töltet dominált, már akkor biztos voltam abban, hogy még egyszer meg kell néznem a filmet, hogy másodjárta józanésszel, a tartalmi részletekre is tudjak koncentrálni.
A család- vagy rendszerállítás módszerét hívták segítségül Jelenczki Istvánék, amikor 2013-ban elkezdtek dolgozni a magyarság tudatalattijának feltárásán. A családállítás módszerét egyébként Bert Hellinger dolgozta ki, abból kiindulva, hogy a lelki problémák gyökerei nem feltétlenül csupán az egyén saját életében keresendőek. Az egyént egy több főből álló rendszer, a család tagjaként határozta meg, amelyben az egyes életút összefonódik a felmenők sorsával. A család múltbéli traumái, ezáltal kihatnak a tagok életére. Hellinger szerint a családi lélek, családi tudattalan történések sokszor nagyobb befolyással bírnak az életünkre, mint a tudatos döntéseink.
A Hellinger által megfogalmazott törvényszerűségek azonban nem csupán családokra érvényesek, hanem bármilyen rendszerre vonatkoztathatóak. A nemzetállítás és az eredmények elemzésének két és fél éven át tartó munkája során a kutatócsoport tagjai a nemzet lelkében megőrződött, elfelejtett vagy elfelejtetett, illetve a hazugságok során meghamisított önképre kérdeztek rá, valamint kísérletet tettek azon drámai történések előhívására a magyar nemzet emlékezetéből, amelyek meghatározták, és a mai napig meghatározzák annak lelkiállapotát.
A filmet, rendezője két részre osztotta, az első hetven percben a magyar nemzet jelenlegi helyzete rajzolódik ki a néző szeme előtt. A csoporttagok a Magyar Nemzetet magát, illetve annak egyes lélekrészeit, befolyásoló tényezőit jelenítették meg az állítás során. Mondanom sem kell, hogy az eredmény siralmas. A rend felborult, a nemzet fájdalmai, a feldolgozatlan múltbéli tényezők, a nemzeten kívüli befolyásoló erők kerekedtek felül, a szakralitással való kapcsolat majdnem teljesen megszakadt, szinte minden pozitív érzelemrésztől idegenkedik a rendszer. A nemzetnek része ugyan az indulat, amely a cselekvés elindítója, azonban egyelőre nem aktiválja semmi, így félő, hogy végleg eltűnik, s ha ez bekövetkezik, az a nemzethalál képét vetíti előre.
Másodjára néztem végig ugyan a diagnózis felállítását, mégis úrrá lettek rajtam az érzelmek. Ugyanazt a dühös tehetetlenséget éreztem, amelyet az első alkalommal is tapasztaltam, és amelyet olyan sokszor érzek, mikor a magyarság sorsára, az ellene elkövetett sok igazságtalanságra, történelmének meghamisítására gondolok. Bárcsak újra öntudatra ébredne és rátalálna saját nemzeti múltjára, gyökereire, büszkeségére, Istenre ez a meggyötört nemzet! Vajon van esély minderre?
Jelenczki István, filmje második részében választ ad a kérdésre, hiszen az újabb nemzetállítás során fény derül a kiút, az öngyógyítás lehetőségére. A rendszer elemeinek, vagyis a csoport tagjainak interakcióiból kiderül, hogy mindenekelőtt a rendnek kell helyreállnia, amelyhez elengedhetetlen a szakralitással való kapcsolat megerősödése. A Magyar Nemzet a szakrális lélekrésszel, illetve saját lelkiismeretével folytatott párbeszéde jelentette számomra a film katarzisát és egyben legfontosabb üzenetét, vagyis, hogy a magyar néplélek gyógyulásához két elem elengedhetetlenül szükséges. Az egyik a szakralitás természetes jelenléte a nemzet életében, a másik pedig a múlt igazságtalanságainak, a bűnöknek, rémtetteknek feltárása és feloldása, amely által a lelkiismeret megnyugodhat.
Mindez azonban csupán lehetőség arra, hogy a Magyar Nemzet lelkiállapota helyreálljon. Mindenekelőtt magunktól kell bocsánatot kérnünkazokért a bűnökért, amelyeket a magyarság követett el önmaga ellen – mondja a rendező. Jelenczki István következtetése szerint, ahhoz, hogy a nemzet a gyógyulás útjára léphessen, először minden embernek a saját életében kell helyreállítania a szakrális minőséget, ezáltal a rendet.
A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.
Legutóbbi hozzászólások