A koronavírusnál veszélyesebb vírus támadja a nemzetet – interjú Cey-Bert Róberttel legújabb regényéről

A koronavírusnál veszélyesebb vírus támadja a nemzetet – interjú Cey-Bert Róberttel legújabb regényéről

 Dr. Cey-Bert Róbert Gyula értékrendjét egészen fiatal kora óta az Isten – haza – szabadság hármas elve határozza meg. Tizennyolc évesen vett részt az ’56-os eseményekben, melynek következtében emigrációba kényszerült. A gimnáziumot már Ausztriában fejezte be, majd Genfben diplomázott, a doktori disszertációját a párizsi Sorbonne-on írta. Ezt követően kezdődött a belső-ázsiai és távol-keleti élet. Őstörténeti kutatásai Ujguriába, Tibetbe, Mongóliába, vallástörténeti kutatásai Burmába, Laoszba, Thaiföldre, Kínába és Japánba vitték. A nemzetközi térben a mai napig nagykövetként képviseli a karenni nép ügyét, amely saját szabadságharcát vívja önállósága, hagyományai és szokásai megőrzéséért az elnyomó burmai kormánnyal szemben. Regényei nagy részének szintén központi témája a szabadságeszmény, nincs ez másként ’Atatürk magyarjai’ című – kiadásra váró – legújabb könyve esetében sem, amely a „Szabadság trilógia” harmadik, befejező kötete.

Ennek kapcsán beszélgettem a szerzővel.

Dr. Cey-Bert Róbert Gyula

nÉPlélek: Alig ért véget legújabb, a ’Székely Hadosztály – Erdélyért! A magyar szabadságért!’ című könyved bemutató körútja Erdélyben, már úton is voltál Burmába, hogy szeretett karenni népedhez visszavonulva, az őserdő meditatív csendjében és nyugalmában megírd a török függetlenségi háborúban harcoló magyarok történetét. Három hónap sem telt el, mikor jött a hír, hogy már itthon is vagy, hónod alatt a kézirattal, amely mostanra, minden bizonnyal frissen kinyomtatva várná a lelkes olvasóközönséget, egy budapesti könyvbemutató keretei között, ha a világjárvány közbe nem szólt volna. Így azonban még várnunk kell a megjelenésre, annak viszont nincs akadálya, hogy ízelítőt kapjon az olvasóközönség. Ezúttal a történelem mely színterére kalauzolsz bennünket?

Cey-Bert Róbert: A Musztafa Kemal tábornok által vezetett török függetlenségi háborúba, amelynek sikere a világháborúban győztes, nyugati nagyhatalmakkal szemben, a XX. század legelképzelhetetlenebb eseményének megvalósulása volt.

Az I. világháború után a győztes Antant nagyhatalmak, ahogy ránk, magyarokra, úgy Törökországra is ráerőszakoltak egy békediktátumot, amelyet a szultán elfogadott, azonban a Belső-Anatóliába visszavonult Musztafa Kemal tábornok, a későbbi Atatürk egyértelműen visszautasított, és tucatnyi hűséges tiszttársával elkezdte szervezni az ellenállást. Nem ismerve a lehetetlent, rendületlen hittel és akarattal nekilátott a toborzásnak, harcba szólította a törököket, és elindította a függetlenségi háborút a megszállók ellen. Azonosult nemzetével, mint ahogy nemzete is azonosult vele. Végül megtörtént a csoda: négy év kegyetlen háború után, a törökök kiverték az országból az angolokat, a franciákat, az olaszokat, a görögöket, széttépték a megalázó békediktátumot, visszafoglalták az elrabolt területeket, és biztosították az ország függetlenségét.

A szerző a Székely Hadosztály című könyvének budapesti bemutatóján 2019-ben.

nÉPlélek: A trilógia előző kötete, a Székely Hadosztály hőseit mutatja be, akik Erdély és a megszállt magyar területek visszafoglalásáért küzdöttek a végsőkig. Magyarországgal azonban nem történt meg a csoda, amely a törökökkel igen. A regényed alcíme, mégis sokat sejtet: „Visszavágás Trianonért”.

Cey-Bert Róbert: Az I. világháború végén, 1918 novemberében, Törökországban hasonló volt a helyzet, mint Magyarországon: leszerelték, feloszlatták a hadsereget, és mindkét ország területének nagy részét, puskalövés nélkül szállta meg az idegen, ellenséges hadsereg. A törököknek egy egészen kicsiny területet hagytak: az anatóliai fennsíkot és egy fekete-tengeri partszakaszt. Az 1920. augusztus 10-én, Sevrès-ben aláírt békeparancs, a „török Trianon” előírta az ország területeinek drasztikus megcsonkítását. A veszteség – az arab területeket nem számítva – megközelítette Anatólia több mint 70 %-át.

A törökök azonban visszautasították az országukat halálra ítélő békediktátumot és elkezdték szervezni az ellenállást. A kor katonai nagyhatalmaival szemben, szinte semmi esélyük nem volt céljaik megvalósítására. Isteni szerencséjükre azonban, akadt egy karizmatikus katonai zsenijük, Musztafa Kemal tábornok, aki nem fogadta el a nemzetére erőszakolt igazságtalan nagyhatalmi döntést, és harcba szólította a török népet.

Dr. Cey-Bert Róbert regényeit dedikálja a tavalyi ünnepi könyvhéten.

A Székely Hadosztály katonái – akiket előző regényemben ismerhettek meg az olvasók – Magyarországon nem érték el a céljukat, nem sikerült megvédeni Erdélyt az Antant hatalmakkal szövetséges románok ellen, azonban 1919 végén, Magyarországról Törökországba érkeznek, és a függetlenségi háborúban visszavágnak az ellenségnek, vitézül harcolnak tovább a véráztatta csatatereken, s végül kiűzik a szövetséges nagyhatalmakat az országból. Végeredményben a regény a Székely Hadosztály tragikus magyarországi történetének pozitív kicsengésű folytatása és lélekerősítő befejezése.

nÉPlélek: Történeteidre jellemző, hogy egytől-egyig lelki táplálékként szolgálnak a nemzet számára, hiszen történelmünk bármely szegmensét mutatod is be, mindig a pozitívumokra koncentrálsz. Mi az üzenete Atatürk magyarjainak a jelen magyarsága számára?

Cey-Bert Róbert: Mi, magyarok, Trianon óta nem találjuk meg azt, ami összefogna bennünket, sőt eljutottunk odáig, hogy mára az ország egyharmada nemzetellenes magatartást tanúsít. A magyar lélek beteg, és sajnos nem kezeljük megfelelőképpen. A nemzeti összefogás szükségessége az üzenet magja valójában. Ha képesek leszünk összefogni, akkor túljuthatunk a trianoni traumán, elsősorban lelkileg. Musztafa Kemal egy szikrát gyújtott, mindenekelőtt a török néplélekben, és ez az erős lelki egység volt az, ami hozzásegítette őket függetlenségük kivívásához.

Regényemmel azt üzenem a jelen magyarsága számára, hogy nincs elveszett helyzet, fel lehet épülni a legnehezebb betegségből, Trianon traumájából is. Nekünk most nem háborúban kell bizonyítanunk, hogy kiállunk a hazánkért, hanem abban a láthatatlan harcban, amely folyamatosan jelen van, a megosztás, az egység megtörésére tett sikeres akciók formájában. Ugyanazt éljük a jelenkorban, amit a kínaiak tettek annak idején a hunok ellen, akiket a csatatéren képtelenek voltak legyőzni, így lelki síkon mértek rájuk csapást. Ha lélekben megerősödünk, képesek leszünk túljutni a trianoni traumán, de a külső és a belső ellenség támadásain is.

A szerző otthonában már következő regényének megírására készül.

nÉPlélek: Tudsz-e információval szolgálni arról, mikorra várható a megjelenés ebben a bizonytalan helyzetben?

Cey-Bert Róbert: Igen, már szinte biztossá vált, hogy szeptemberre kijön az Atatürk magyarjai, a korábbi könyveimhez hasonlóan, a Püski Kiadó gondozásában és természetesen, a megjelenés után tervezünk erdélyi, felvidéki és magyarországi könyvbemutató körutakat is.

nÉPlélek: Az Atatürk magyarjaival egy újabb trilógia zárult le. Mik a jövőbeli terveid?

Cey-Bert Róbert: A 2021-es évben vissza kívánok térni az ázsiai sztyeppékre, a Kr.e. I-II. századba, amikor a Hun Birodalom fénykorát élte. Attila, a hun üzenet című könyvemben is szót ejtetek Bátor tengrikút nagykirály uralkodásáról, a következő regényemben azonban központi szerepet szánok neki.

A hun időkbe visszatérve is, azt a lelki-szellemi szabadságharcot kívánom folytatni, amelyet regényeimmel eddig is képviseltem, s amelyet egész életemre szóló küldetésként élek meg. Ez pedig nem más, mint a magyar nemzettudat megerősítése.

Az utóbbi száz-százötven évben a koronavírusnál egy sokkal veszélyesebb vírus támadja a nemzetet. A koronavírusra pár hónap múlva feltalálják a vakcinát, de a lélekölő vírus legyőzéséhez, amely a magyar nemzettudatot támadja, nem elég egy vakcina, ahhoz egy hosszú, gyógyító folyamatra van szükség, ennek kívánok részese lenni a könyveimmel.

 

 

Vasszékelyek harcban – A száz éve alakult Székely Hadosztály tiszteletére

Vasszékelyek harcban – A száz éve alakult Székely Hadosztály tiszteletére

Erdély helyzete a Nagy Háború végén súlyos volt. A Királyi Román Hadsereg 1918. november 18-án megkapta a parancsot a Kárpátok átlépésére. Kratochvil Károly elrendelte a védelem megszervezését, Budapestről ágyúkat kért, ahonnan ugyan kiutaltak negyvenet, de a kommunistákkal összejátszó magyar gyűlölő Pogány-Schwarz József pribékjeivel még a bevagonírozás előtt leszereltette az ágyúkról a célzó berendezéseket és a gyújtószegeket, így használhatatlanná téve a fegyvereket.

A megalakuló Székely Hadosztály magja a feloszlatott kolozsvári nemzetőr zászlóalj volt, amelyhez a brassói 24., a marosvásárhelyi 22., a nagyszebeni 23., a dési 31. és a kolozsvári 21. gyalogezredek katonái csatlakoztak, valamint a Székelyföldről érkezett önkéntesek. A nehéz körülmények között, szinte a semmiből megszületett Székely Hadosztály készen állt nem csak Kolozsvár megvédésére, hanem – naivul a kormány támogatására számítva – Erdély felszabadítására is. Mit sem sejtve arról, hogy közben Károlyiék a román csapatokat szerelik fel mintegy kétszáz vagonnyi fegyverrel Csíkban.

A csendőrség kérdésére, hogy hogyan fogadják a betörő román csapatokat a Károlyi-kormány válasza az volt, ne fejtsenek ki semmilyen ellenállást. December 5-én Székelyudvarhely, január 18-án Déva is elesett. Amikor december 18-án a székelykocsárdi Maros-híd székely őrsége nem volt hajlandó a híd önkéntes átadására, hogy azon a román csapatok átvonuljanak, Fényes „elvtárs” közbelépett – ezzel rögtön ki is derült, miért küldte őt Károlyi. Mint kormánybiztos, utasította a székelyeket a híd átadására.

Kolozsvárt december végén szállták meg a románok. Böhm államtitkár rendelete szerint a magyar csapatok „tiltakozás bejelentése mellett” fokozatosan vissza kell vonuljanak. Kratochvil csapatai Bánffyhunyadra vonultak vissza, de úgy döntöttek, nem követik tovább a Károlyi-kormány utasításait. Egeresből, majd Zilahról is kiverték az ellenséget. A csúcsai harcokban a székelyek egy teljes román zászlóaljat semmisítettek meg. A hadosztály szilárdan a kezében tartotta a védelmi vonalat.

1919. március 2-án Szatmárnémetiben meglátogatta a magasabb egységeket az immár köztársasági elnökké avanzsált Károlyi Mihály, Böhm Vilmos és Pogány József társaságában. A kifogástalan glédában felsorakozott Székely Hadosztály katonái megrökönyödve hallgatták a magyar himnusz helyett az államfő tiszteletére játszott Marseilles-t. Nem értették, nem is érthették, hogy ami számukra egy ellenséges, hazájukat épp darabokra szaggató ország himnusza, az a liberálisok és szocialisták szemében a forradalom nemzetközi indulója. Pogány beszédében egy szót sem szólt a román betolakodók elleni védelemről. A székelyek már tudták, mire számíthatnak a „budapesti elvtársaktól, mégsem voltak hajlandóak visszavonulni.

A Kun-Pogány féle vörös vezetés minden lehetőséget megragadott, hogy gyengítse a Székely Hadosztály honvédő harcát. Nagykállón a Tolnai-féle vörös brigád pribékjei a sebesült székely katonákat egyszerűen kidobálták a beérkező vöröskeresztes vagonokból, majd azokkal menekültek Budapest felé. A bolsevik vezetés március végén feloszlatta Budapesten a Székely Nemzeti Tanácsot és lemondott Magyarország területi integritásának megtartásáról.

A vasszékelyek azonban tovább harcoltak. A Verbőczy zászlóalj zászlaján a következő felirat állt: „Istenért, Erdélyért és a magyar szabadságért”. Szignérváralján nyolcvan székely két román ezredet vert szét. Nagykárolyt április 19-én a vörös csapatok harc nélkül feladták. A Székely Hadosztály zöme Mátészalka Kocsárd térségében harcolt, de az utánpótlásukat a debreceni vörös őrség megakadályozta a vasúti sínek felrobbantásával.

A Székely Hadosztály egyedül maradt. A Károlyi-kormánytól, a Tanácsköztársaságtól semmilyen támogatást nem kaptak, mindkét hatalom ellenségesen kezelte őket. A hadi helyzet egyértelművé tette, ha a hadosztály így folytatja a harcot a hatalmas román túlerővel szemben, megsemmisül. Ha viszont átkel a Tiszán és csatlakozik a vörösökhöz, azzal csak Kun Béla rémuralmát erősíti és hosszabbítja meg. A két rossz közül kellett választani: elfogadják a román fegyverszüneti javaslatot, vagy tovább folytatják a harcot szemben a románokkal, hátukban a vörösökkel.

A fegyverletételt 1919. április 26-án írták alá Nyírbaktán. 6000-re beszülhető azoknak a száma akik ténylegesen letették a fegyvert, 2700-3600-an azonban tovább harcoltak. A román hadsereg a fegyvert letevő székelyeket – megszegvén az egyezményt – szörnyű körülmények között a brassói fogolytáborba szállította. Azok közül, akik nem tették le a fegyvert, sokan folyamatos harc közben eljutottak a Dunántúlra és szeptember 16-án csatlakoztak a Nemzeti Hadsereghez Siófokon.

A legnagyobb tisztelettel és hálával tartozunk a kivételesen bátor és hazafias vasszékelyeknek, akik miután Székelyföld elesett, tovább harcoltak, szemben a román túlerővel, hátukban a vörösökkel, akik a legkilátástalanabb helyzetben sem adták fel, akik otthonuk eleste után nem tették le a fegyvert, hanem Erdélyért küzdöttek, a magyar szabadságért szálltak harcba, akik Székelyföldtől Siófokig ontották vérüket azért, hogy mi ma magyarok lehessünk, akik a legszörnyűbb hazaárulás korszakában a legnagyobb hazaszeretetről tettek tanúbizonyságot.

Adózzunk a Székely Hadosztály emlékének azzal, hogy meghallgatjuk történetüket Dr. Hidán Csaba László régész-történész tolmácsolásában:

A videót Mészáros Péter készítette

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás