Gyimesbükk a történelmi Magyarország határköve. Az itt élő magyarságra nemcsak 1920-ban sújtott le Trianon, de 1950-ben is, amikor elszakították Székelyföldtől, kitépték a másik két gyimesi csángó település szerves egészéből, és a román Bákó megyéhez csatolták.Ilyen körülmények között állt ki egész életében Deáky András a magyarságért nem akárhogyan, szemben az árral.
Mikor Marosvásárhelyről diplomás tanárként haza érkezett, megszűnt a magyar nyelvű oktatás. Ekkor kezdődött Deáky András harca az idegen érdekeket képviselő hatalommal és az idegenszívű honfitársakkal egyaránt. Először azért, hogy a magyar gyermekek anyanyelvükön tanulhassanak; elkezdett órarenden kívül, hajnalonként tanítani. A házkutatások és fenyegetések nem tudták megtörni, kitartása és állhatatossága nyomán a közösség két iskolájában is visszaállították a magyar nyelvű oktatást, sőt elérte, hogy a magyar adás is eljusson a faluba.
Hála neki, az ezeréves határon, a Rákóczi-várral szemközt lévő Kontumáci templom és erődítmény megújult, környékén létrejött egy kiterjedt katonai emlékhely, amely a madéfalvi veszedelem; 1848–49; valamint a két világháború hőseinek és áldozatainak emlékét őrzi, azokét a hősökét, akik fegyverrel védték a magyar határt. A csodálatos, kopjafákból álló emlékmű, amely az olyan egyetemes értékek fontosságára figyelmeztet, mint hit, haza, család, anyanyelv is neki köszönhető. Újabban pedig a Rákóczi-várként ismert őrtorony újjáépítését tervezi.
Nagy nehézségek árán, de végül sikerült megvásárolnia és helyrehozatnia a történelmi Magyarország legkeletibb, 30. számú, lebontásra ítélt vasúti őrházát is, amelyet a településnek adományozott. Deáky András szavaival élve, a gyimesbükki csoda a harmincas őrház avatásakor, 2008. május 11-én esett meg. Az ünnepségen két-háromezer emberre számítottak, ezzel szemben negyvenezren jelentek meg. Minderről részletesebben ITT írok.
Egyszóval, aki volt a gyimesbükki ezeréves határon, látta és érezte mindazt, ami ott jelen van, ezentúl tudja, hogy mindez Deáky Andrásnak köszönhető!
Ha ez nem lenne elég, az általa működtetett panzió mellett egy emlékparkot is létrehozott a magyarság nagyjainak szobraival. Többek között megtalálható itt Szent István-szoboregyüttes, Trianon-emlékhely, Wass Albert és II. Rákóczi Ferenc gránitszobor, és a 71 esztendeje itt harcoló vitéz Sebő Ödön emlékoszlopa és mellszobra. A magyar identitást erősítő műalkotások között magasodik egy művészi kivitelű harangláb is, a következő feliratú harangocskával: „Valahányszor megszólalok – hirdetem, hogy magyar vagyok”.
Ahogy Deáky András fogalmaz: „Szívünk magyar dobogását nem tilthatja meg senki, semmi!”
Micsoda hit, hazaszeretet, emberi, lelki nagyság, kitartás, akaraterő és áldozatvállalás van e szavak mögött. Egy olyan ember életpéldája, akit méltán nevezhetünk igaz magyarnak. Filmünkben ő maga vall életéről, hitéről, szülőföldjéhez való ragaszkodásáról.
Zana Diána
A filmet készítették: Zana Diána és Mészáros Péter
Készült a Nemzetstratégiai Kutatóintézet megbízásából.
Mikor Berszán Lajos atya nevét említem, biztos vagyok benne, hogy majdnem mindenki hallott már róla. Igaz, nincs egyfolytában reflektorfényben, de ennek ellenére sokakhoz eljutott az a nem mindennapi történet, hogy Berszán atya a mesebeli gyimesekben iskolát alapított a csángó fiataloknak, s ezzel mérhetetlenül sokat tett megmaradásukért.
Az Árpád-házi Szent Erzsébet Líceum
A gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Líceum alapítóját az ott tanuló gyermekek mind a mai napig csak „papbácsinak” szólítják hiszen Berszán atya valóban olyan, mint egy második apuka vagy jóságos nagypapa, aki nevén szólítja a több, mint négyszáz tanulót, s mindegyikükhöz van egy jó szava egy kedves gondolata.
A nagy létszám ellenére mégis, mikor beléptünk a szépen faragott székelykapun, meghallgattuk a reggeli szentmisét, majd az épületet körbejárva megérkeztünk Berszán atya lakrészébe, rögtön éreztem, hogy itt a szeretet mindent átjár és vezérelvként van jelen. Nem beszélve, hogy az atya rögtön betessékelt, és egy-két szorgos segítő által azonnal pompás reggelivel és forró teával kínált bennünket. Nem mondom, jól esett a szíverősítő is a hajnali kelést követően, a sötét, hideg, télies időben a hegyek között megtett hosszú út után.
Az iskola udvara kicsengetéskor, akár egy „virágos mező.”
A beszélgetésünk során az addig tapasztalt pozitív érzések még jobban megerősödtek bennem. Az atya erős kézzel, mégis mérhetetlen szerénységgel, alázattal és rengeteg szeretettel végzi munkáját, ami nem más, mint Isten szolgálata és a gyermekek terelgetése a boldogulás útján.
Márton Áron szentelte pappá, s még a kommunista érában került plébánosként Gyimesfelsőlokra. Már akkor is sokat foglalkozott a gyermekekkel, hittanóráin a tiltás ellenére száz százalékos volt a jelenlét. Mikor két kisleány elsírta bánatát, hogy nincs anyagi lehetőségük a továbbtanulásra, az atyában megszületett az iskolaalapítás gondolata, melyet a mustármagról szóló példabeszéddel szemléltetett: „Az iskola gondolata egy kicsike mustármag volt, amely hatalmas fává nőtt.” Mivel az indulástól érezte, hogy mindezt Isten akarja, mikor elkészült a központi épület, a tetejére a következő felirat került: „Hála és dicsőség Istennek”.
Advent idején érkeztünk, így talán még varázslatosabb volt az ott lét.
A csángó népviseletet könnyű felismerni, de az, hogy olyan sok helyen láthatjuk a fiatalokat beöltözve, nagyrészt szintén Berszán atyának köszönhető, aki meggyőzte gyermekeit a hagyományok ápolásának fontosságáról, de ez sem hétköznapi módon történt… A távolról érkezettek szemének kuriózum a látvány, mikor bérmálkozás vagy kicsengetés alkalmával több, mint négyszáz fiatal népviseletben vonul fel, a pap bácsi szavaival élve, akár egy virágos mező.
Nem csoda, hogy „ha elmennek is szerencsét próbálni, a szívük mégis visszahúzza őket…”
Tekintsék meg Berszán atyával készített videoriportunkat, érdemes!
Zana Diána
A filmet készítették: Zana Diána és Mészáros Péter
Készült a Nemzetstratégiai Kutatóintézet megbízásából
Az egyik legmeghatóbb forgatásunk egy Zala megyei községben, Kehidakustányon történt, mégpedig a település polgármesterével, aki – mint kiderült – nem mindennapi ember. A rendszerváltozás előtt – ahogy az a nemzedékre jellemző volt – még csak nem is tudott a határon kívül rekedt magyar közösségek létéről, az első erdélyi útját követően azonban elhatározta, hogy minden mulasztását bepótolja. Többek között öt csángó gyermek tanulmányait és szülőföldön való boldogulását biztosította.
Lázár István 1990-ben, amikor először látta Székelyföldet, megdöbbent, hogy Udvarhelyen mindenki magyarul beszél körülötte. Mint mondja, az azokban az időkben az iskolában szerzett történelmi tudás nem segített abban, hogy tudja, kik élnek ott. Lázár István ekkor „megfertőződött Erdélytől” és eldöntötte, hogy ezután, amint lehetősége adódik, megy. Elhatározta, ő az a fajta magyar lesz, aki „sorsközösséget vállal a magyarsággal.”
2005-ben a kehidai templom felszentelésének kétszázötvenedik évfordulója alkalmából gondolt egyet, és gondolata egészen a Gyimesekig szállt Berszán atyához, akinek áldásos tevékenységéről később mi is forgattunk, beszámolóm ITTérhető el. Berszán atya, akit a helyi diákok csak „Papbácsinak” szólítanak Gyimesfelsőlokon iskolát alapított, hogy a csángó gyermekek magyar nyelvű továbbtanulását biztosítsa.
Végül a kehidakustányi ünnepségen három erdélyi katolikus pap celebrálta a szentmisét, köztük Berszán atya, aki magával hozta az Árpád-házi Szent Erzsébet Líceum ötven fős gyermekkórusát is. Itt erősödött meg igazán az a kapcsolat, amelynek következtében Lázár István öt csángó gyermek továbbtanulását és szülőföldön való boldogulását biztosította.
Könnyes szemmel meséli, hogy családjaik között azóta is tart a barátság, hogy az egyik gyermek elérte álmát és orvos lett, elcsukló hangon olvassa fel a másik leány hozzá intézett sorait, majd azt meséli, hogy senki nem bírta ki könnyek nélkül Berszán atya honosítását a kehidai Deák kúriában. Végül kijelenti, hogy mindezek nélkül üres lett volna az élete és úgy érzi, nem ő adott, hanem ő kapott.
Zana Diána
A filmet készítették: Zana Diána és Mészáros Péter
Készült a Nemzetstratégiai Kutatóintézet megbízásából
A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.
Hála neki, az ezeréves határon, a Rákóczi-várral szemközt lévő Kontumáci templom és erődítmény megújult, környékén létrejött egy kiterjedt katonai emlékhely, amely a madéfalvi veszedelem; 1848–49; valamint a két világháború hőseinek és áldozatainak emlékét őrzi, azokét a hősökét, akik fegyverrel védték a magyar határt. A csodálatos, kopjafákból álló emlékmű, amely az olyan egyetemes értékek fontosságára figyelmeztet, mint hit, haza, család, anyanyelv is neki köszönhető. Újabban pedig a Rákóczi-várként ismert őrtorony újjáépítését tervezi.
Legutóbbi hozzászólások