Két éve karácsony előtt Szarka Tamással az éppen akkor megjelenő, ünnepi lemeze kapcsán beszélgettünk, amikor azt mondta: „Manapság csak a földet bámuljuk, nézünk magunk elé, pedig ugyanannyi energiába telik felemelni a fejünket, és az égbe tekinteni, vagy meglátni a másikat.“ Ez a gondolat itatja át a Kossuth-díjas zenész, zeneszerző nemrég bemutatott, Otthon vagyunk című új dalát, amelyhez videóklip is készült.
Klipforgatás. / Forrás: Szarka Tamás hivatalos Facebook oldala
A dallamhoz komponált képi világ madártávlatból mutatja meg Felvidék számos természeti és épített csodáját, magyar történelmi emlékét, kulturális kincsét. Pozsony, a Magyar Királyság egykori fővárosa nyitja a sort, mégpedig a Szent Márton-dóm tornyán pompázó Szent Korona, hiszen nem felejthetjük, hogy az egykori koronázó templomban tizenegy magyar király fejére került fel Szent István beavató koronája. A magyar nemzet ősiségére pedig a gútai Vermes-törzs vágtázó harcosai emlékeztetnek.
Komárom, Kassa, a Szent Erzsébet-dóm, Szepsi, Krasznahorka büszke vára, a Mária Valéria híd – pörögnek a lenyűgöző képsorok, melyek között feltűnnek hétköznapi jelenetek; jóízű beszélgetések, találkozások, nevetések; az otthonlét, az együvé tartozás emberi mementói. Szarka Tamás Csitáron találkozik egy népviseletbe öltözött zoboraljai asszonykórussal, kávéházban örül barátokkal, kutyát simogat, gyermeknek integet, borozik. Mindeközben arról énekel, hogy itt lenne az ideje végre észre venni a másikat, ahelyett, hogy csak elmegyünk egymás mellett. Az énekes szerint ugyanis a nemzet több mint száz évvel ezelőtti szétszaggatása felett érzett fájdalom helyett az összetartozásunkatkéne megerősítenünk a szívünkben.
A Kézfogás elnevezésű kezdeményezéssel is minden évben erre kívánja felhívni a figyelmet. Idén már több mint százhatvannégyezer magyar énekelte vele a Kárpát-medencében és szerte a világon a nemzeti összefogás himnuszaként emlegetetett szerzeményét a nemzeti összetartozás napján. Néhány évvel ezelőtt Északi szívek címmel öntötte dalba, hogy a szeretet a Felvidéken jár. Ez a szeretet még mindig ott van a szívekben, csak fel kellene idézni. Erre kér Szarka Tamás az Otthon vagyunk sorain keresztül.
Mónus József, vagyis a Fehér Farkas nem csak kiemelkedő világbajnoki teljesítményével küzd a magyar nemzet becsületéért és lelki-szellemi felemelkedéséért, hiszen ezt a harcot – ahogy ő maga is vallja – leginkább az iskolapadokban kell megvívnunk azáltal, hogy a gyermekeket egészséges nemzettudatra neveljük. Éppen ezért, rendszeresen tart előadásokat iskolások részére az Anyaországban és az elszakított nemzetrészeken. Az alábbi felvétel a felvidéki Csatán készült, ahol a táborozó gyerekek a léleképítő szavakon túl, megismerkedhettek az íjak összetételével, részesei lehettek a futballpályát hosszában átszelő lövéseknek, kezükbe vehették az eszközöket, valamint felnőttek, gyermekek egyaránt megpróbálhattak kihúzni egy 112 fontos íjat. Ez persze, egyik vállalkozónak sem sikerült…
Korábbi videóriportunk Mónus Józseffel ITT elérhető.
Dr. Csámpai Ottó, a Nagyszombati Egyetem egykori professzora, a Szent György Lovagrend Felvidéki Nagypriorátusának vezetője a Nyitra vidékén fekvő Zoboralján világító lámpásként áll a helyi magyarság előtt, amely az általa szervezett kulturális programok, előadások, rendezvények hatására, az idő folyamán közösséggé formálódott. Több mint egy évtizede költözött vissza Pozsonyból szülőfalujába, Nyitracsehire, ahol létrehozta a Jurta Látványtárat, azt a közösségi teret, ahol azóta is töretlenül folyik a nemzeti identitásépítés.
A Jurta Látványtárban
Szociológusként több tanulmányában és könyvében már az új évezred küszöbén figyelmeztetett a nemzetközi migráció biztonsági kockázataira, ugyanakkor már egy évtizede felhívta a figyelmet az ún. „politikailag korrekt” fogalmazás veszélyeire is. „Viharvert nemzettudat” című kötetében egyedüliként adott átfogó elemzést a Nyitra vidék magyar etnikumának nemzeti tudatában és érzésvilágában bekövetkezett változások körülményeiről.
Filmünkben felidézzük a felsőoktatásban eltöltött éveit, a szlovák nyelvi környezetben magyarként való érvényesülésnek útját, amely során nemcsak a magyar, de a szlovák diákok tiszteletét és nagyrabecsülését is elnyerte. Ami nem csoda, hiszen hatalmas tudása, lényeglátása és intellektusa mellett, embersége is példaértékű. Tamási Áron szavai jutnak eszembe: „Aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan.” Dr. Csámpai Ottó nagyszerű ember, legnagyobb emberi értékének pedig a magyarsággal csordultig telt szívét tartom, amely minden szavát, minden tettét áthatja.
Dr. Csámpai Ottóval és Dr. Cey-Bert Róbert Gyulával
Természetesen szót ejtünk a meghurcolt gróf Esterházy Jánosról, akinek – a morvaországi mirovi börtönben bekövetkezett halála után – hamvai egy prágai börtönsírból mintegy hatvan év után térhettek csak haza, szülőföldjére. Dr. Csámpai Ottó násza, Paulisz Boldizsár alsóbodoki vállalkozó, az Esterházy János Szülőföldjéért Egyesület alapító tagja önerőből építette meg azt a kápolnát, amelyben végre végső nyugalomra lelt a felvidéki mártír politikus, s amely azóta zarándokhelyként működik.
A Szent György Lovagrend Felvidéki Nagypriorátusa alapításának körülményein és működésén túl az is érdekelt, hogy 21. században mi tesz valakit lovaggá, milyen lelki dimenziói vannak a lovagi létnek és mi különböztet meg egy modern-kori lovagot az átlagembertől. Ahogy a Professzor mondja, manapság a lovagi erények kihaltak, éppen ezért a rend elsődleges feladata, ezek újjáélesztése és átadása a következő nemzedékek számára.
Az már ismeretségünk elején világossá vált számomra, hogy a lovagi tulajdonságok Dr. Csámpai Ottó esetében nem csak külsőségekben, hanem lényében is megmutatkoznak, az Istenhit, a család- és a hazaszeretet, az együttérzés, a segítőkészség, az őszinteség, a megbízhatóság, a becsület és a bátorság mind ott élnek a lelkében. Nem csoda, hogy Dr. Cey-Bert Róbert Gyula, a történelmi regényeiben bemutatott igaz barátokat róla formálta.
Zana Diána
Készítették: Zana Diána és Mészáros Péter
Készült a Nemzetstratégiai Kutatóintézet megbízásából
A Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke, dr. Lomnici Zoltán az Emberi Méltóság Tanácsának elnökeként évek óta fellép a külhoni magyarság jogainak védelme érdekében, legyen szó a felvidéki jogfosztottakról, az egykor magyar egyházi kézben lévő ingatlanok visszaszolgáltatásáról vagy az ártatlanul elítélt kézdivásárhelyi fiatalok ügyéről.
Majd’ száz év telt el nemzetünk szétdarabolása óta, mégis a mai napig durva hátrányok érik és sok esetben éles megkülönböztetés a sorsa a kisebbségi létben élő külhoni magyarságnak. Gondoljunk csak az akasztással fenyegető korábbi román miniszterelnökre vagy a volt államfőre, aki szerint az igazi Románia a Tiszáig tart, de említhetnénk a nemrégiben született jogerős ítéletet, amely értelmében tilos a székely zászló közintézményekre való kitűzése. S mindez nem 40-50 éve a kommunizmus idején, hanem a közelmúltban, vagyis a 21. századi Európai Unióban történhet meg.
A mai Szlovákia területén élő magyarság mindezidáig másodlagos állampolgárnak számít saját szülőföldjén. A szlovák miniszterelnök szerint a magyarok biztonsági kockázatot jelentenek, ennek értelmében Magyarország Kormányának 2010-es döntésére a kettős állampolgárságról, Szlovákia jogfosztással válaszolt. Aki tehát felvidéki magyarként felveszi a magyar állampolgárságot, elveszti a szlovákot, és mindent, ami otthonában az állampolgársággal jár.
Dr. Lomnici Zoltán a külhoni magyarsággal szemben elkövetett ilyen, és ehhez hasonló igazságtalanságok ellen lép fel az Emberi Méltóság Tanácsának elnökeként lassan egy évtizede. Sokak számára ismert a felvidéki Tamás Ilonka néni, aki századik életévét betöltve is sok társával együtt járta a felvidéki jogfosztott magyarok kálváriáját. Az ő és társai ügyét képviselte Lomnici Zoltán nemcsak itthon, de Brüsszelben is. Ilonka néni úgy hunyt száznégy éves korában, hogy még megtudhatta, Lomnici Zoltán már másodízben benyújtott petícióját befogadták, azonban sem neki, sem jogfosztott társainak a mai napig nem adtak elégtételt.
A szlovák egészségügy Ilonka néni lányától, szívinfarktusát követően költségtérítést követelt az ellátásért cserébe, holott Anikó egész életében fizette a szociális járulékot. Mikor az utókezelésre került sor, a magyar orvos bevallotta, Pozsonyból azt az utasítást kapták, hogy még díjazás ellenében sem ápolhatják. Anikó meghalt. Idegenként halt meg szülőföldjén, ahol egész életét leélte azért, mert megtagadták tőle az ellátást.
Lomnici Zoltán szerint a magyar érdekek érvényesítését külhonban ellenségeskedés nélkül, a béke hangsúlyozásával, kis lépésekben kell elérni. Ezen gondolatok jegyében születtek meg a különböző tematikus emlékévek, melyek közül a Szent László–Emlékévnek szervezője, a Mátyás Király–, az Aranycsapat– és a II. Rákóczi Ferenc–Emlékéveknek ötletgazdája is volt. Nagy történelmi személyiségeinket magukénak érezhetik nem csak a magyarok, de számos olyan vonatkozás és kötődés felmutatható, amely a környező nemzetek számára is jelentőséggel bír. Ennek ellenére a Mátyás Király–Emlékév kapcsán dr. Lomnici Zoltánt majdnem kitiltották Romániából.
A tematikus évekkel az is a cél, hogy a külhonban felcseperedő gyermekek, akik esetleg nem tudnak magyar iskolába járni, tudomást szerezhessenek nagy nemzeti alakjainkról, és megismerhessék az igazságot a magyarság történelmének vonatkozó részeiről. Ilyen módon talán eséllyel maradnak meg ezek a gyermekek magyarnak az elszakított nemzetrészeken, hiszen a magyar jövőt csak a magyar gyermekek biztosíthatják. Eddig a magyarság kitartott őrhelyén, de Lomnici Zoltán számára is – saját bevallása szerint – az a legfontosabb, hogy ha majd az unokája 30-40 év múlva elmegy a Csallóközbe, őshonos magyarok is legyenek ott, ne csak turisták. De beszéljen minderről ő maga!
Zana Diána
A filmet készítették: Zana Diána és Mészáros Péter
Készült a Nemzetstratégiai Kutatóintézet megbízásából
Mikor Vermes István Koppány elhatározta, hogy lovasíjász szeretne lenni, felkereste Kassai Lajost – akiről akkoriban még nem sokan tudták, hogy mivel foglalkozik – és tanácsot kért tőle, amely a következőképp hangzott: „Remek! Semmi más nem kell hozzá, csak egy íj és egy ló.” Két éve Kirgizisztánban a Nomád Olimpiának is nevezett Nemzetközi Nomád Világjátékokon Vermes István Koppány világbajnok lett lovasíjászatban, idén ugyanezt a címet fia, Balázs nyerte el.
A versenyszám után tájékoztatást kértem Koppánytól az eredményekkel kapcsolatban és amikor megtudtam tőle, hogy a fia aranyérmes lett, azt mondta: „Boldogabb vagyok, mint ha én nyertem volna.” Ez a mondat eszembe juttatta egy korábbi gondolatát, miszerint a nemzetépítés alapja, hogy mindent, amit tudunk, továbbadjunk gyermekeinknek. Misem bizonyítja jobban ennek az állításnak az igazát, mint hogy a magyar nemzet immár két lovasíjász világbajnokkal is büszkélkedhet, mégpedig egy családból.
A Kassai Lovasíjász Iskola Felvidéki Vermes törzsének vezetője számára a lovasíjászat nem sport, nem harcművészet, hanem életforma, amely nem csupán a szavak szintjén jelenik meg, de teljesen át is szövi a mindennapi életet. Az idilli birtokon a természettel összhangban él a család, az udvaron saját készítésű jurta, amely „mindig nyitva áll a jótevők és a megszívlelendő gondolatokkal érkező előadók, barátok, táborozók előtt”. A Vág partján a lovak békében, szabadon legelnek a lovasíjászatra és edzésekre kialakított pályák közelében, ahogy beszélgetve sétálunk, Csoma kutya mellettünk baktat, a vízparti nyárfákról szöszt fúj a szél, Koppány füttyszavára pedig körénk gyűlnek a lovasíjász lovak… Álmodni sem tudnék szebbet.
Mikor beültünk a jurtába beszélgetni, még kora délután volt, mire befejeztük, már majdnem sötétedett. Úgy elszállt négy óra, hogy szinte észre sem vettem. Koppány elhivatottsága nemzete iránt, ragaszkodása szülőföldjéhez, a magyarsággal, azon belül pedig a felvidéki magyarokkal kapcsolatos gondolatai, mindenekelőtt pedig éles szemű lényeglátásából fakadó megállapítási odaszögeztek a szőnyeghez, amin ültem.
Azóta többször is volt alkalmam beszélni vele, ami csak még jobban megerősítette az első benyomást, miszerint Vermes István Koppányt a mindennapok feladatait és munkáját alázatosan űző, a szűkebb pátriájáért és a magyar nemzetért munkálkodó embernek ismertem meg, aki megtalálta helyét, útját és küldetését őseink hagyományainak ápolásában és továbbadásában.
Felvidékiként ő maga is tapasztalja a kisebbségi lét hátulütőit, iskolás korában meg is verték, mert anyanyelvén beszélt. A mai napig konzekvensen fellép a magyarokat ért atrocitások ellen. Egynémely többségi nemzet hozzánk való viszonyulásával ellentétben – ahogy Koppány mondja – „Mi magyarok nem vagyunk egyedül!” Az egyik kedvenc történetem, amelyet tőle hallottam bizonyítja ezt. Két éve Kirgizisztánban bekukkantott egy jurtába, ahol egy kirgiz asszony tett-vett, őt pedig heves kézmozdulatokkal tessékelte ki, azonban, mikor bocsánatot kért, az asszony megkérdezte, honnan jött, ő pedig elmondta, hogy magyar. Annak sem kellett több, húzta-vonta be a jurtába, hellyel kínálta és megkérte, hogy várjon egy percet. Hátrament és előre hívta az unokáit, akiknek büszkén mondta: „Nézzétek, ő egy magyar!”
Koppány azt mondja, magyarként olyan szeretetet sehol nem tapasztalt még, mint Kazahsztánban vagy Kirgizisztánban, de meséljen minderről ő maga!
Zana Diána
A filmet készítették: Zana Diána és Mészáros Péter
Készült a Nemzetstratégiai Kutatóintézet megbízásából.
A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.
Legutóbbi hozzászólások