A történelem az emberi világ legnagyobb tanítómestere. Értéke azonban azon múlik, hogy képesek vagyunk-e kiértékelni mondanivalóját a valóságnak megfelelően. Mi, magyarok különösképpen készek vagyunk kiszépíteni az igazságot, hogy érzéseinknek jobban megfeleljen. Tudunk arról, hogy jó ezer évvel ezelőtt hazát foglaltunk magunknak a Kárpátok medencéjében. De arról már nem szívesen beszélünk, hogy amikor háborúságokból kifolyólag apadni kezdett a lakosság létszáma, idegeneket hoztunk be magunk közé, hogy legyen, ki megművelje a földeket. Otthonokat építettünk ezeknek az idegeneknek, földet adtunk nekik, és elvártuk tőlük, hogy hálából jó magyarokká váljanak. Ez azonban nem következett be. Foghíjas ország lettünk, és hálás vendégek helyett ellenséget neveltünk magunknak. Szabadságunk árát vérrel kellett megfizetnünk újra meg újra, és lassacskán ebből is kifogytunk.
így szakadt nyakunkba váratlanul az első világháború, világnézeti zavarokkal terhelten, és ugyanakkor új veszedelem jelent meg az emberi világ szerkezetében, amit jó ideig észre se vettünk: a nemzetközi tőke rohamosan növekvő hatalma s az ezzel járó bűnök serege: kapzsiság, nyereségvágy s az emberi világ legnagyobb ellensége: a mindig éhes PÉNZ!
A nemzetközi tőke képviseletében Anglia, Franciaország és az Amerikai Egyesült Államok ragadtak fegyvert a Központi Hatalmakkal szemben. Az első világháború valódi oka az volt, hogy Közép-Európa a maga több nemzetből összetevődő egységében és nagyobbára német vezetés alatt már nagyon korán bebizonyította, hogy hamarosan alkalmassá válik a nemzetközi ipar és kereskedelem megszervezésére és a gazdasági hatalomátvételére. Ezt pedig csak egyetlen módon lehetett megakadályozni: Közép-Európát mint egységet le kell törölni a világ térképéről.
Már a háború első évében megkezdődött az aknamunka: a kis nemzetek egymásra uszítása. Ma már bizonyítani lehet, hogy idegen ügynökök tevékenykedtek már 1914 őszétől kezdve a csehek, szlovákok, horvátok között; a román királyné meghirdette az „összes románok fölszabadítását”, és az új térkép már 1915-ben elkészült. Francia, angol és amerikai nagyiparosok ügynökei járták suttyomban Ausztriát, Németországot és Magyarországot, fűt-fát ígérve a „zsarnokok”-tól elnyomott kis népeknek.
A többi már ment magától. Az időközben fölserdült kommunizmus megjátszotta a kívánt szerepet, s a közép-európai haderők végső leverése után megkezdődött a nagy „osztozkodás”. A „trianoni döntés” mint olyan, készen volt már, csak össze kellett üljön a „vészbíróság”, és törvénybe iktatta Párizsban. Megmozdultak a győztesek gyárai, és elfoglalták a megüresedett világpiacot.
Az ipari terjeszkedés folyamatának biztosítására szükséges volt mindazok „eltávolítása”, akik személyüknél vagy helyzetüknél fogva akadályozták volna a „közös népi jó” megvalósítását. Ezek voltak elsősorban azok, akik befolyásukkal a „nemzeti alapot” képviselhették volna egy közös szintű „népi alappal” szemben: földbirtokosok, mezőgazdák és a városi középosztály tagjai. Ezekről meghirdették, hogy ők a „nép” elnyomói, és egyszerűen elnémították ezeket a lehető leggyorsabb módon.
Mivel a túlsó oldalon éppen ezek voltak, akik kieszelték a pénz uralmának a gondolatát, az a különös helyzet keletkezett, hogy pontosan a „Nemzetközi Nagy Tőke” urai voltak azok, akik a másik oldalon kieszelték ennek az osztálynak az elpusztítását, és ennek gyors végrehajtását ráerőszakolták a legyőzöttekre.
Hogy ezt a folyamatot kommunizmusnak nevezték-e vagy nácizmusnak, azzal senki se törődött. Fontos csak az volt, hogy az ezerarcú, nemzeti büszkeségétől megfosztott nép nevében át lehessen venni a leigázott országok vagyonát, mely országokat az esztelen szétdarabolás az ellenállás minden lehetőségétől megfosztotta. Ilyen módon a leigázott országok vagyonát sikerült befektetni a „felszabadított” országokba, s a „Nagy Tőke” javára kamatoztatni.
Hogy ennek a Trianon árnyékában létesített „tőkeuralomnak” lehet-e komoly jövője Közép-Európa felaprózott országaiban, az ma nagyon is kétséges. Alighanem azon múlik, hogy képes lesz-e a Tőke okos mértékletességet gyakorolni, olyan módon, hogy juttat valamit a népnek is.
Mivel a kapzsiság volt a háttere az egész trianoni cirkusznak, meg lehet jósolni azt is, hogy előbb-utóbb a mértéktelenné növekedett kapzsiság lesz pusztulásának is az oka, mielőtt a meggyötört kis országok népei magukra ébredhetnének, és így vagy amúgy megteremtik a maguk közép-európai federációját.
Mindez alkalmas lesz majd történelmi leckék számára, de sajnos nem tudja visszahozni az emberi életbe azt a ma 658 000-re becsült magyart és 127 000-re becsült nem magyart, akik áldozatai lettek Trianonnak.
A történelem tükrében
Aki nem csak a nap nap után lejátszódó történelmet ismeri, hanem tisztában van a történelem hátterével is, az úgy kell tekintse a trianoni „békekötést”, mint Európa megrontásának, két világháborúnak és több mint százmillió ember halálának okát: a legszörnyűségesebb bűn volt, amit ember ember ellen valaha is elkövetett. Ha tudjuk, hogy mindez egyetlen „politikus” beteg agyában született meg, akkor jogosan tehetjük hozzá, hogy Trianon a gyűlölet legpompásabb műemléke a huszadik század embertelen történelmének.
Clemenceau volt a neve annak a hírhedt francia politikusnak, akinek beteges agyában Európa pusztulása megszületett. Gyűlölet hozta létre, fékezhetetlen gyűlölet, s mivel a gyűlölet semmi egyebet nem képes létrehozni, csupán pusztulást: a világtörténelem legborzalmasabb fejezetének szerzője Clemenceau volt.
Ez a fékezhetetlen gyűlölet elsősorban is az Osztrák-Magyar Monarchia ellen irányult. Ennek a pompásan kiegyensúlyozott gazdasági egységnek a fölrobbantása volt Clemenceau célja. Amikor tengereken innen és túl a világ valamennyi közgazdásza világosan látta már, hogy csak a nagyobb és jól kiegyensúlyozott gazdasági és politikai egységek lehetnek életképesek, és csak ilyen egységek biztosíthatják az emberiség egyetemes jólétét, akkor ez a francia politikus és államférfi minden energiáját arra fordította, hogy az első ilyen közép-európai egységet erőszakkal tönkretegye, és rászabadítsa Európára a nyomorúság okozta szellemi szörnyűségeket, melyek gyűlöletre épültek, felforgatták a társadalom rendjét, s olyan nyomorúságot szabadítottak a világra, melyhez fogható nem volt még soha.
(1987)