Közel 100 évvel ezelőtt, 1920. június 4-én a Párizs melletti Versailles-i királyi kastélyt övező hatalmas park Grand Trianon nevű palotájában, az első világháború győztesei által diktált békeszerződés megpecsételte a XX. századi magyarság sorsát. A történelmi Magyarországot megcsonkították, területének – Horvátország nélkül – több mint kétharmadát és a magyar nemzetiségű lakosságának közel egyharmadát veszítette el.

A majd 19 milliós európai középhatalomból a nyolcmillió lakost csak megközelítő kis állam jött létre. A természeti, ásványi kincsek, termőföldek, erdők, folyók, vasútvonalak, gyárak, üzemek, iskolák, kulturális intézmények jelentős részének elveszítése gyógyíthatatlannak tűnő sebeket ejtett a nemzet testén. Mégis, a tudatos szellemi-kulturális-gazdasági építkezés eredményeként ez a halálra ítélt ország a ‘30-as évek közepére a közepesen fejlett európai országok közé emelkedett.

A nemzet túlnyomó többsége által támogatott revíziós politika 1938-41-ben részleges eredményre, a nagyobbrészt magyar lakta területek visszacsatolásához, illetve visszaszerzéséhez vezetett. Ennek azonban máig feldolgozhatatlan politikai ára volt. Az ugyancsak a vesztesek oldalán befejezett második világháború következményeként 1947-ben Párizsban ismét elszakították az országtól a visszatért területeket. Ettől kezdve a magyarságnak együtt kellett, együtt kell élnie a közép-európai térség alapvető történéseit meghatározó trianoni problematikával, amely a szocializmus évtizedei alatt a külhoni magyarság életkörülményeinek drámai romlását, mi több, erőszakos asszimilációját eredményezte.

Mára azonban mégsem tűnik pusztába kiáltott szónak a határok feletti nemzetegyesítés gondolata, az anyaországi és külhoni magyarság szellemi, kulturális és gazdasági felemelkedésének víziója. Ma már június 4-e nem csupán a fájdalmas emlékezés dátuma, hanem 2010 óta a Nemzeti Összetartozás Napja. Az Országgyűlés a törvény elfogadásával kinyilvánította: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”.

A közelgő századik évforduló okán nagyszabású történelmi zenemű kerül bemutatásra Trianon címmel 2018. június 22-én és 23-án az ország legszebb szabadtéri színpadán, a Hősök tere övezte szoborcsoport előtt felépített díszletrendszerben jeles, népszerű színészek és énekesek, valamint több száz közreműködő segítségével, a két évvel ezelőtt ezen a helyszínen bemutatott Itt élned, halnod kell című zenés történelmi játék alkotógárdájának jóvoltából.

A történelmi ismeretek felelevenítésén, az emlékezésen túl a zenés produkció közös gondolkodásra hívja a jóakaratú, a nemzet megmaradásáért, közösségünk felemelkedéséért tenni akaró honfitársainkat. A folkzenei elemekkel átszőtt szimfonikus hangszerelésű rockopera zeneszerzője Koltay Gergely, a Kormorán együttes vezetője. A szövegkönyvet emlékezések, dokumentumok, költemények, megzenésített versek segítségével a produkció rendezője, Koltay Gábor állította össze.

A zeneműben közreműködő színészek, énekesek: Varga Miklós, Vadkerti Imre, Kalapács József, Makrai Pál, Sipos Imre, Laklóth Aladár, Ruttkay Laura, Benkő Péter, Varga Klári, Palcsó Tamás, Rudán Joe, Fehér Nóra, Bodnár Vivien, Kuczmann Ágnes, Varga Szabolcs, Varga Vivien, Szentgyörgyváry Laura. A produkcióban több száz táncos, statiszta, lovas, artista működik közre.

További információ és jegyrendelés IDE KATTINTVA.

 

Végül idézzünk fel néhány gondolatot nagy íróinktól, eleinkről Trianon, és a belőle fakadó kötelezettségeink kapcsán:

 

Kós Károly 

Valahol aláírtak valamit, valahol megalkottak valamit, valahol elosztottak valamit, valahol egy nyitott ajtót becsaptak, hogy legyen az zárva örökre. Ahová a magunk erejével, ezer esztendő munkájával kapaszkodtunk, és minden lépcsőfokot a magunk izmaival és eszével vágtunk a magunk vérével öntözött irdatlan sziklába: onnan dobtak le minket. Tudjuk: Miért! A régi Magyarország nincsen többé! Nem akkor halt meg, amikor Párizsban temetését rendezték, de akkor, amikor ő maga is bejelentette, hogy igenis: nem vagyok már a régi. Ez az igazság! Napnyugat felé pedig ne nézzünk többé. Attól csak nehéz a szívünk és fáj a szemünk. Ott lebukott a nap és csak az ég veresedik még, és az égen gomolygó nehéz sorsfellegek. Attól csak könnyünk csordul ki már. Vigyázzunk! A könny drága, és – ne lássa azt senki idegen, ami nekünk fáj.

Karinthy Frigyes

Édes kicsi fiam, te még nem tudsz olvasni, neked nyugodtan írhatok valamiről, amikről soha nem beszéltem, amit magamnak sem vallottam be soha, aminek a nevét soha ki nem mondtam. Iskolai ünnepélyeken, tavasszal kiáltották hangosan: azt mondták nekem, hogy szeressem, kötelességem szeretni. (…) De nem mondtam ki azt a szót soha. És most már nem is tudom kimondani, csak ennyit: valami fáj, ami nincs. Valamikor hallani fogsz majd az életnek egy fájdalmas csodájáról – arról, hogy akinek levágták a kezét és lábát, sokáig érzi még sajogni az ujjakat, amik nincsenek. Ha ezt hallod majd: Kolozsvár, és ezt: Erdély, és ezt: Kárpátok – meg fogod tudni, mire gondoltam.

Herczeg Ferenc 

Az idő kereke azonban soha sem állott még meg semmiféle szentszövetség parancsára és ha ma nem, holnap egészen biztosan össze fogja zúzni mindazt, ami mesterkélt, hazug, beteg és természetellenes az új Kelet-európában. Addig is mit tegyünk mi magyarok? Semmi szükség sincs arra, hogy összeesküvést szőjünk, hogy lázítsunk. Itt kell szervezkednünk, itt készülődnünk. A készülődésünk: a nemzet kulturális, gazdasági és katonai erényeinek gondozása legyen. Szervezkedésünk: a társadalmi erők egyesítése.

Szabó Dezső

Amilyen arányban megszűnünk a germán akarat alárendelt mellékmondata lenni, amilyen arányban megépítjük függetlenségünk feltételeit: olyan arányban fognak külön erőnek, egyéniségnek nézni bennünket, melyet meg kell ismerni, mellyel számolni kell, s melynek helyet kell juttatni a népek alkotó versenyében.

Babits Mihály

Magyar vagyok, lelkem, érzésem örökséget kapott, melyet nem dobok el. A világot nem szegényíteni kell, hanem gazdagítani. Hogy szolgálhatom az emberiséget, ha meg nem őrzök magamban minden színt, minden kincset, ami az emberiséget gazdagíthatja. A magyarság színét, a magyarság kincsét. De mily balga volnék, ha ugyanakkor más színt, más kincset el akarnék vetni vagy meggyöngíteni. Én hiszek a testvériségben. A színek együtt adják ki a képet, a hangok együtt adják a koncertet. Nemzet ne a nemzet ellen harcoljon, hanem az ellen, ami minden nemzet nagy veszélye, az elnyomás és a rombolás szelleme ellen. Micsoda leckét kaptunk ebből éppen mi, magyar ok.

Szekfű Gyula 

A cél: hogy minél több magyar legyen képes illúziók ködétől, a demagógia lángolásától távol, nyugodt szemmel beletekinteni a valóságba, mely ma, sajnos tudjuk, számunkra nemigen nyújt vonzó képeket. De amíg ezt el nem érjük, addig sem nemzeti célkitűzésekről, sem nemzeti öntudatról nem beszélhetünk. (…) Jól tudjuk, hogy ezt az öntudatot nem lehet máról-holnapra megteremtenünk. Az útnak közbeeső állomásai vannak. Egyik: a lelki kapcsok fenntartása és megszilárdítása, mely a trianoni határok közé szorult magyarságot köti össze leszakított testvéreivel… A másik állomás: szociális megértés életre keltése minél több magyar lélekben. Ennek hiánya társadalmunknak legsúlyosabb jelensége.

Illyés Gyula 

Magyarországgal, Trianonban egy végzetes igazságtalanság történt, szóval itten az őszinte hangnak egy olyan hiánya van változatlanul, hogy még szólni se lehetett. Ide kell visszamenni. Aki ezt megkerüli, soha nem ér el a probléma magváig.

Márai Sándor 

Európa nagysága és végzete mindig az volt és lesz, hogy különböző kultúrájú, múltú, fajú, nyelvű népek, a jelenük szintjéért és fönnmaradásukért, jövőjükért folytatott küzdelemben különböznek s éppen ez a különbözés adja meg a közös európai erőfeszítés igazi erejét és jellegét… Európa nagy erőforrása és áramtelepe mindig az itt élő történelmi népek öntudatos, egymás ellen és egymás mellett folytatott versenyének különböző szintjéből táplálkozik. Olyan Európa, melynek lakosai közös nyelvet beszélnek, melynek népei elvesztették történelmi öntudatukat, népi becsvágyukat, megszűnne Európa lenni. Európa ereje a sokszínűség, az ellentét, a vita, az emlékezés, a bizonyítás és a különbözés.

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás