Arany János öt évvel halála előtt, 1877-ben írja a Kozmopolita költészet című versét, melyben a „világ-költővel” szembe helyezkedve mondja ki, hogy ő életét és költészetét hazája, s a magyar nép szolgálatára kötelezte el.

„…Ám terjessze a hatalmos
Nyelvét, honját, istenit!
Zúgó ár az, mindent elmos,
Rombol és termékenyit :
De kis fajban, amely ép e
Rombolásnak útban áll:
Költő az legyen, mi népe, –
Mert kivágyni: kész halál…”

A fenyegetettség más irányból érkezik ugyan, de a száznegyven éve írt sorok nem is lehetnének aktuálisabbak.  Azonban – mint minden időben – ma is akadnak vad magyarok és szelíd hazafiak, és közülük ki-ki a maga eszközeivel veszi népét védelmébe, figyelmezteti a veszélyre vagy emlékezteti nemzeti nagyságára.

Talán nem véletlen, hogy e vallomással kezdte „Egy óra Arany Jánossal” című irodalmi estjét Kovács Ákos is a Nemzeti Színház Kaszás Attila Termében tegnap este.

Kovács Ákos tehetsége – több mint negyedévszázada töretlen énekesi karrierjén kívül – nem egyszer megmutatkozott az irodalom, a színház, az előadó-művészet világában is. Krúdy-estjei majd egy évtizedes múltra tekintenek vissza. Dalszövegei sem állnak messze a költészettől, de számos verseskötete is megjelent már. A hűség könyve verseiből Kaszás Attila közreműködésével készült hangjáték, amely számomra, azóta is megunhatatlan élmény.

A Kossuth-díjas énekes még tavaly – Arany János születésének kétszázadik évében – Adott ki hangoskönyvet, s kezdte el irodalmi sorozatát, amely során alkalmanként egy órán keresztül versmondó színészként lép színpadra, mintegy monodrámaként adva keresztmetszetet Arany munkásságáról. Visszafogott szenvedéllyel, kellő humorral és a már megszokott szuggesztivitással kelti életre a Híd-avatás, az Ágnes asszony, a Fülemile, a Tengeri hantás, A kép-mutogató, a Vörös Rébék vagy éppen A walesi bárdok strófáit.

A letisztult előadást, olykor Ákos komponálta zongora-közjátékok (Szekeres László előadásában), illetve hangfelvételről Blaskó Péter által elmondott Arany-sorok szakítják meg, egyfajta drámaiságot kölcsönözve a hangulatnak. Az előadás rendezője pedig Szigethy Gábor.

Az utolsóként elhangzó, A költő hazája című vers mintegy önvallomásként is értelmezhető az előadótól. Az elsőként felhangzó Kozmopolita költészettel pedig a magyar nemzeti elköteleződés keretébe helyezi a produkciót.

Az est kulcsmondatát – legalábbis aktualitás szempontjából – végül Blaskó Péter hangján hallhatjuk: „Egy meggyőződésem van, hogy a magyart nem lehet csak úgy spongyával letörölni a föld színéről. Ez nyugtat némileg a nemsokára bekövetkezhető válság irányában…”

 

 

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás