Egy székely ember a helyi közösségért – Beszélgetés Lukács Gézával

Egy székely ember a helyi közösségért – Beszélgetés Lukács Gézával

Soha nem felejtem el, mikor először érkeztem Székelyföldre. Tél volt, vonattal utaztam, éjjel, hálókocsiban. Nagyon izgatott voltam, hiszen Erdély iránti szerelmem sokkal régebbi keletű, mint az első valós látogatás. Valamikor éjfél és a határátlépés után mégis elnyomott az álom, s mikor kinyitottam a szemem már egy mesebeli havas tájon robogott a vonat. A hajnali fény a horizonton remegett, és a völgyben ülő házak ablakaiból lámpa világított, a kéményekből füst szállt fel. Mintha egy karácsonyi képeslap kelt volna életre, olyan volt a látvány.
Abban az évben még tizenkétszer mentem vissza Erdélybe, munka miatt vagy magánúton, de a szívem minden alkalommal nagyon húzott. Az évek során számos remek székely embert volt szerencsém megismerni, sokukkal a mai napig tartom a kapcsolatot. Megszerettem a tájakat, a hegyeket, a fenyveseket, jártam Dél-Erdélyben, Partiumban, a legtöbbet pedig Székelyföldön. Gyergyóba már – úgy érzem – haza megyek, és egy hazalátogatásom sem múlhat úgy el, hogy ne térjek be egy bizonyos szárhegyi portára.

A szívnek csak egy lökés kell… – karácsonyi gondolatok

A szívnek csak egy lökés kell… – karácsonyi gondolatok

A fogyasztói társadalom karácsonya már november első napjaiban reklámok és hirdetések neonfényébe borítja a kirakatokat, megjelennek a karácsonyi vásárok, ahol aranyárban vehet az ember fia mindenféle feleslegességet, amelyek nélkül talán élni sem lenne érdemes. Advent utolsó hetében az idegek pattanásig feszülnek, s az áldott várakozás, a békés együttlét, a lelki megtisztulás időszakában minden emberi elme csak azon kattog, mi mindent kell még beszerezni, hogy az ünnep tökéletes legyen. A XXI. században, mikor az év vége felé közeledve az igazi karácsonyi lelkület helyébe az ész nélküli költekezés szelleme költözött, mikor a Megváltó megszületésére való várakozást a szívekben felváltotta a pompa, a csillogás, a még több utáni sóvárgás, nehéz megtalálni a békés nyugalmat, átélni az ünnep valódi jelentőségét.

Hanyatlásból a szárnyalás felé – a magyar nemzet sorsának allegóriája

Hanyatlásból a szárnyalás felé – a magyar nemzet sorsának allegóriája

Az értéket hordozó, távlati értelmezéssel bíró, gondolatiságában a nemzet jövőjét előrelendítő magyar kortárs művészetet a fogadatlan prókátorok manapság nemzeti giccsművészetnek, iparos munkának bélyegzik. A kortárs művészvilág kritikáinak első számú elszenvedő alanya ma Magyarországon Párkányi Raab Péter. Nem csoda, hiszen a szobrászművész zsenialitása messze túlmutat a devianciát éltető, az individuum belső, ugyanakkor kicsinyes – az egész tekintetében lényegtelen – vívódásaira koncentráló modern kori, divatos trendeken, melyeket ma művészetnek kell nevezni. A sokszínűség egyformaságát éltető közegre nézve, a vele szemben megfogalmazott egyéni útkeresés, egyediség és maga az egyéniség veszélyt rejt. Hiszen, akinek saját gondolatai vannak, az többé nem irányítható, tehetsége nem nyomható el, nem állítható a rózsaszín, világító neoncső-művészek sorába. A legveszélyesebb mégis, mikor egy nemzeti érzelmű, tehetséges alkotó még Istenhite mellett is kiáll, beleépítve azt művészetébe

„A napnyugati világ múltáig sokszor lészünk még kevesek…” – beszélgetés Bicskei Zoltánnal, az Álom hava rendezőjével

„A napnyugati világ múltáig sokszor lészünk még kevesek…” – beszélgetés Bicskei Zoltánnal, az Álom hava rendezőjével

A címadó sor Attila király szájából hangzik el a délvidéki Bicskei Zoltán Álom hava című filmjében, amely nemrég elnyerte az indonéziai Szellem, Vallás és Képzelet elnevezésű nemzetközi fesztivál legjobb nemzetközi játékfilmnek járó nagydíját. Az alkotást a magyarországi bemutatón volt szerencsém megnézni az Urániában, majd nem sokkal utána, de még a nemzetközi siker előtt elmentem Magyarkanizsára Zoltánhoz, hogy beszéljünk a film mögöttes tartalmáról, a magyarság dilemmáiról, a szülőföld értékéről és a nemzeti kultúra jelentőségéről.

Mintha útszéli kereszt lenne… – beszélgetés Párkányi Raab Péter szobrászművésszel

Mintha útszéli kereszt lenne… – beszélgetés Párkányi Raab Péter szobrászművésszel

Szakrális tér nemcsak az egyház által megszentelt épület, templom lehet. Az ember élete során számtalanszor érzi úgy, hogy ahol éppen van, az valamilyen más minőség, valamiféle spirituális többlettel rendelkezik a többi helyhez képest, ahol korábban járt. Az adott tér kiszakad a világ szövetéből és különleges jelentőséget kap, talán a hozzá kapcsolódó élmény által, vagy éppen azért, mert egyfajta teremtő munka folyik benne, valami megszületik, életre kel, valami, ami szép, Istennek tetsző és embert is gyönyörködtet. Nem egy helyen éreztem már ezt a különleges erőt, de Párkányi Raab Péter műterme mindenképp ezek közé tartozik.

„Légy hív mindhalálig és néked adom az életnek koronáját” – beszélgetés Ádám Barnabás ezredessel a Szent Korona őrével

„Légy hív mindhalálig és néked adom az életnek koronáját” – beszélgetés Ádám Barnabás ezredessel a Szent Korona őrével

Ádám Barnabás ezredessel a Honvéd Koronaőrség parancsnokával a Döntés című nagyszabású kiállításhoz kapcsolódó Esti beszélgetések című programon találkoztam először és már akkor megütötte a fülemet, hogy a Szent Koronáról, mint személyről, egyes szám harmadik személyben beszél. A program után volt alkalmam a nyilvánosságon kívül is meghallgatni szerteágazó tudásán, személyes tapasztalatain alapuló véleményét a Szent Korona jelentőségét, a magyarság múltjával kapcsolatos sok elhallgatott igazságot és nemzetünk valós történelmi nagyságát illetően. A beszélgetés végére annyi értékes és addig nem hallott információval gazdagodtam, hogy úgy éreztem, mindezt meg kell osztanom…

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás